Azok a régi szép idők…
Magyar középiskolás lét: alkohol
Nyilván mindenki sejtette, hogy egyszer idáig is eljutunk, a kamaszlét
apoteózisához. Oltári bebaszások, öntudatvesztéses hányások, bohó ifjúság.
Alkoholt azért iszik az ember, mert MAGYAR, tessék tehát nemzeti öntudatból
kifolyólag is idefigyelni.
Figyelem! Oktató-felvilágosító anyagunk a 14-18 éves korosztálynak szól, e kor
feletti vagy alatti olvasóknál könnyen félreértéseket okozhat a szöveg.
Ha csak nem jártál valami teljesen elcseszett, kültelki szipusokat nevelő
általános iskolába, akkor a tudatos önpusztítást a középiskolában kezded el. A
cigaretta, a sokféle drog és az alkohol ekkor válik életed szerves részévé.
Ezúttal az alkohollal foglalkozunk, hiszen ez egy magyar tradíció, amit
kötelességed ápolni.
A kulturált bebaszás
Kis makeszként egyszerű a választás drog és alkohol között: a drog aránylag
drága, és a piához képest nehéz is hozzájutni, ezért először az alkohollal kezd
el az ember kiskamasz fia és lánya kísérletezni. Bizonyára azt hiszed, kis
buta, hogy a piáláshoz nem kell ész. Nincs is ezzel semmi baj, de ha túl vagy
már néhány bebaszáson, akkor valószínű már elkezdtél a következő kérdéseken
gondolkozni: Miért hányok mindig? Miért szakad el a film este tízkor? A csaj,
akit meg akarok baszni (a csávó, akivel baszni akarok), miért picsarészeg már a
buli elején, és alkalmatlan így a szexre?
Ez mind azért van, mert műveletlenek vagytok. Nem szeretjük ezt a szót, de az
önpusztítással kapcsolatban ki kell tudni mondani: kul-tú-ra! Igen,
barátocskáink, az ivásnak kultúrája van, de legalábbis egy vázlatos
szabályrendszere, amit az ütődött tinédzserek szeretnek figyelmen kívül hagyni.
A fent ábrázolt eseményvonal ugyanis nem nevezhető bebaszásnak. A kulturált
részeg még hajnali ötkor is talajrészeg, ugyanakkor jó formában van, és
legfeljebb azért megy el aludni, mert társai nem annyira kulturáltak, mint ő.
De most már térjünk lényegre, igaz?
A tömény
Ott hagytuk abba az előző, szórakozóhelyekkel foglalkozó részben, hogy
meglátogattuk a talponálló kocsmákat meg a nonstop élelmiszerboltokat egy kis
piáért. Mit veszel a semmi kis pénzedből, ha be akarsz baszni? Olcsó vodkát
(vagy akármilyen olcsó szeszes italt), aminek összetevői szigorúan: víz,
etil-alkohol (finomszesz), cukor (vagy valami aroma). Remek ital mind! Gyerünk,
vedd meg, próbáld ki, úgysem tudunk róla lebeszélni! És milyen hasznos
tapasztalatokat szerzel rögtön az első bebaszás után: ez az ital ocsmány - a
második után már csúszik - talán mégsem kéne olyan gyorsan meginni hat-nyolc
felest belőle - miért ittam rumot is? Kitűnő megfigyelések! Összegezzük is amit
egyből megtanultunk.
Ezek az olcsó piák valóban undorítóak, és tényleg olyan idült alkoholistáknak
fejlesztették ki mindet, akik már nem igazán tudnak különbséget tenni minőség
és mennyiség között. Ezektől a szaroktól ugyanis képtelenség kultúráltan
berúgni. Három menekülési útvonal adódik: 1. Jobb piát veszel/lopsz. 2. Bort
iszol, az olcsóbb és hatékonyabb. 3. Házi pálinkát szerzel valahonnan.
A másik dolgot, amit elcsesztél: akármilyen király vagy, képtelenség hat-nyolc
felest (ez ugye a berúgási alapegység) egy-másfél óra alatt meginni. Igen, egy
ideig valóban nem érzed a hatást, hogy aztán úgy pofán basszon, hogy örülsz, ha
nem kevered össze a hányást az ájulással. Az oroszok szerint az első hármat egy
hajtásra gyorsan, utána a többit hosszabb szünetekkel kell meginni. Milyen
igazuk van! Az oroszoknak egyébként minden töménnyel kapcsolatos meglátásuk
kitűnő, további művelődésetek érdekében érdemes a Moszkva-Petuski című
alapművet forgatni Venyegyikt Jerofejevtől.
A bor
Hamar rá fogsz jönni, hogy költséghatékonyság szempontjából a bor a legjobb
befektetés. Csak egy baj van ezzel, mégpedig hogy Magyarországon szinte
lehetetlen normális bort kapni normális áron. Egyszer az életben ?
hangsúlyozzuk: egyszer ? igyál kannásbort. Ezt ma már sajnos szinte lehetetlen
beszerezni, pedig a kilencvenes években még minden magára adó éjjelnappaliban
kaphatóak voltak a többliteres, műanyag tartályok.
Ha ezt az akadályt sikerrel vetted, nyiss a boltok alsó polcain található
undorító lőrék felé. Ezek magukban ihatatlanok, fröccs és VBK formájában
azonban már low-end házibulikban bevállalhatóak. Az utóbbit harmadik gimi
felett már csak metálosok isszák, úgyhogy ne nagyon szeresd meg. A fehér bort
szinte mindenki könnyebben tudja megszokni a vörösnél, ráadásul ez utóbbitól
sokkal csúnyábbat is lehet hányni, úgyhogy hagyd a kékfrankost meg a kadarkát a
hajléktalanoknak, és válassz hárslevelűt (Debrői!) vagy furmintot.
Az úgynevezett ?jó? borokkal középiskolásként felesleges foglalkozni. Drágák,
nem lehet tőlük jobban berúgni, és ezeket az évjáratos marhaságokat igazából az
apád sem érti.
A sör
A legfontosabb tudnivaló a sörről az, hogy még nem született ember a földön,
akinek elsőre ízlett volna. Azonban ha fiú vagy, hosszas trenírozással köteles
vagy magad hozzászoktatni az ízéhez ? hidd el, menni fog, és később már élni is
képtelen leszel nélküle. Megoszlanak a vélemények arról, hogy a sört ivó vagy
szigorúan elutasító csajok a menőbbek, mi hajlamosak vagyunk azt mondani, hogy
nincs szexibb, mint egy tizenhat éves kislány dobozos Borsodival a kezében.
Szemben a borral és a töményekkel, sörügyben Magyarország szerencsés. A zöld
Dreher a világon bármivel felveszi a versenyt, olcsó és mindenhol kapható. A
sör azonban alattomos egy állat, és miközben a töménytől megháromszorozódik
egyéniséged, a bortól meg az intelligenciád, a sör álmossá és butává tesz. Ez
persze nem azt jelenti, hogy ne fogyaszd egészséggel, csak ne csodálkozz, ha a
csajok a harmadik böfögésnél vagy disznó viccnél lelépnek. Igaz, ha jól
besöröztél, csodálkozás helyett, csak röhögsz rajtuk, és ha így teszel, nem is
tévedtél nagyot.
Egyebek
Hubertust, Éva vermutot és kevertet középiskolás nem iszik. Állítólag
Kelet-Magyarországon igen, de ott egyébként is felesleges középiskolába járni.
Szintén érdemes kerülni a Garrone termékcsalád valamennyi tagját, ezektől csak
összeragad a szád és hamarabb kezdesz hányni.
Pezsgőt eleinte csakis szilveszterkor szabad inni, a magyar piacot elárasztó BB
egyébként is annyira kritikán aluli, hogy kifejezetten jól jár, aki csak évente
egyszer kóstolja. A ?felnőtt? piák, úgyismint viszki, konyak, hatvan évig
bükkfa hordóban érlelt grappa és egyebek meglepetésszerűen kerülnek majd csak a
szádba, általában ha a barátaid közül a jobb módúaknak sikerül egy üveggel
lopni otthonról. Ennek megfelelően nincs értelme előzetes taktikát kidolgozni
velük kapcsolatban: ha meglátsz egy üveget, vesd rá magad teljes erőből.
Keverés
Ritka lesz az olyan eset, hogy egyfajta itallal szerezhetsz magadnak gyönyört.
Pedig másnap reggel úgyis rájössz, a másnaposság leghatékonyabb megelőzése az
lett volna, ha nem kevered össze-vissza a dolgokat. Mi utáljuk a mixereket, de
azt el kell ismerni, hogy a koktélokat azért nem középiskolások találták ki,
mert akkor minden fogadás okádással végződne. Vagyis a koktélok rendben vannak,
de csak azért, mert hozzáértők állítják össze. Ebből egyenesen következik, hogy
az olyan buziságok, mint vodkanarancs, portorikó rum eperszósszal és társaik a
kulturált részeg legnagyobb ellenségei.
Miután tisztáztuk, hogy a pohárba csak kivételes esetben keverjük össze a
dolgokat, vegyük át, milyen sorrendben fogyasszunk. Általában igaz, hogy
gyengébbtől (sör) az erősebbig (tömény), jó minőségűtől a rossz minőségűig
haladjunk. Kivételt a bor és a pezsgő jelent, amit csak óvatosan vegyítsünk a
többivel, és legjobb, ha tudunk egyik vagy a másik mellett választani.
Ha már igazán kulturált részeg vagy, akkor azt a mutatványt is meg tudod
csinálni, hogy egy nap háromszor berúgsz, és a buli végén magadtól mégy az
ágyba. Mikor így teszel, gondolj a nagy magyar költőkre, sőt, úgy általában a
komplett magyar társadalomra, amelyhez egy kicsit közelebb kerültél azzal, hogy
kezdő alkoholista lettél.
AJÁNLOTT OLVASMÁNY:
Viktor Jerofejev: Moszkva-Petuski
Cholnoky László: Prikk mennyei útja
Tar Sándor: A mi utcánk

Súgó
A téma zárva.




















