Idézet: chris77 - Dátum: 2005. szept. 6., kedd - 17:57
Csybének meg csak annyit ,nem biztos hogy jó az ha békében válik el az ember.
Ha csak a jó dolgok jutnak eszébe az embernek a másikról ,még jobban fáj a szakítás.
Még nehezebb elengedni egymást.
Jobb ilyenkor ha nem látod ,nem beszélsz vele és szép lassan el tudod felejteni.
Sok esetben sajnos ez lehetetlen (közös barátok ,melóhely...) .Az a szerencsés akit ilyen nem köt.
Így is ez a bajom, hiába szenvedtem rendszeresen a körülmények miatt, míg együtt voltunk, most csak a szép jut eszembe, a közös emlékek, boldog pillanatok...
Mikor vége lett, két dolgot kértem az élettől, egyik az, hogy próbáljunk meg egy barátságot, másik pedig, hogy nem megy, és el kell válnunk, legalább békében tegyük...
Végül csak elértük (mindkettőnk hibájából), hogy egyik sem sikerült... Összevesztünk, szemétnek tart, és lehet sosem gondol már az együtt töltött időkre, pedig azok szépek voltak, nagyon szépek, mindkettőnk számára. Első nagy szerelem...
Írtam neki egy 4 oldalas levelet, amiben leírtam neki rengeteg dolgot, persze normálisan (igaziból sose bántottam). Nem válaszolt, ahogy sejtettem, de nem is baj. Sok boldogságot kívántam neki (akár egyedül, akár nem), és megigértem, hogy innentől nem keresem egy jó darabig...
Most úgy vagyok vele, hogy ha lesz más, és ugyanúgy, vagy neadjisten mégjobban fogom szeretni (amit kétlek egyébként), akkor is megkeresem pár hónap múlva, hogy mi van vele.
Az egyébként nem fenyeget, hogy véletlenül összefutunk, mivel távkapcsolat volt...