A Mistral-ban vettem. (sokanmost felkiáltanak, jaj miért ott?) Azért mert netto 10-15 ezerrel olcsóbban adták, mint máshol.
Amikor mondtam, hogy ki akarom próbálni, azt mondta a srác, hogy csak vásárlás után. Kezembe nyomott egy papírt a szabványokról, aminek a végén fel volt tüntetve, hogy a Samsungoknál már akár egy pixelnél cserélik a készüléket.
Mondtam, hogy akkor jó, megveszem, de ha lesz rajta 1 hiba, akkor csere. Először kötekedett, de amint elolvasta a papírt, belement.
Kifizettem, beüzemelte, mondtam, hogy rakja be az áltatam hozott teszt progit. Közölte, hogy nem tudja berakni sehova.
Egy kiálítási monitort húzott le, és annak a helyére dugta rá.
Szóval volt egy asztalom, fehér háttérrel. Átnéztem, semmi hiba, mondtam hogy rakjon be egy fekete hátteret is, szerencsére egy képernyőkímélő pont fekete volt, így azon is átnéztem, semmi pixelhiba.
Mondtam, hogy ha otthon lesz rajta pixelhiba, hozom vissza. Látszott, hogy nem tetszik neki.
Hazahoztam, és a teszt progival is átnéztem. Szerencsére csak a fent említett hibát tapasztaltam, mást nem.

Súgó
A téma zárva.














