Macska, olvasod is, amit neked címeznek? A szavazást "hirtelen felindulásból" 3VO indította (a "születés" körülményeit KovacsUr fentebb leírta), nyilván valamennyire szubjektív szempontok szerint, és Ő sem gondolta át teljesen a válaszlehetőségeket - ezt szerintem nem lehet felróni a hibájául. Eredetileg fel sem merült, hogy ebből kiemelt szavazás legyen, és feltételezem, az sem véletlen, hogy az alaptopik nem egy "mérhető" szavazás/véleménykérés köré épült.
Én bátorkodtam felvetni, hogy az addig leadott szavazatok akár jelenthetik a véglegeshez közeli arányokat, amit Krinyo egy "ugyanmár

"-ral elintézett, de saját konkrét tippet nem közölt. Aztán Samott javaslatára a szavazást kitette a főoldalra, hogy csak lássuk már, mennyi az annyi (feltételezem, hogy így történt, nem biztos).
Nem tudom, Ő erről mit gondol, de végül is szvsz nem sokat tévedtem a ~3/4-es aránnyal kapcsolatban. A szűri / szűrné ha tudná (tehát előbb-utóbb megtalálja a módját... akár itteni segítséggel (HINT, HINT

)) illetve az utolsó válaszlehetőség együtt kb. 70%-ot tesz ki. Dunsztom sincs, Krinyo mire alapozza azt az állítását, hogy a fórumot olvasó láthatatlan többség (legyen mondjuk nagyvonalúan 10x-ese a regisztrált tagoknak) esetében mások lennének az arányok, azaz mindenki más tapsikol örömében, és a székéből felugorva meg sem áll a legközelebbi napelemes traktorbótig.
Továbbá, ha hozzávesszük az "Észre se vettem"-ek számát, akik ebből kifolyólag minden bizonnyal szintén nem olvassák el a hirdetéseket, kiderül, hogy a szavazók 7/8-a estében a reklám nem is ér célba egyáltalán. És valószínűleg a fennmaradó 1/8 sem rohan azonnal kétkazettás hajszárítót venni.