[somafero]

Véleményeket várok 

Szerkesztette: somafero 2005. 11. 01. 16:51 -kor

[Omega]

Szigetváron voltunk szombaton. Ahhoz a sírhoz mentünk, ahol apai Nagyapámat hantoltattuk el azelõtti nap, hogy Apukám meghalt. A fényképek alapján oda álltam, ahol akkor a temetésen Apu állt. Picit úgy éreztem, hogy helyen vagyok vagy hogy mondjam. Ugye Apu mindenhol ott van, de mégsincs sehol, mert a hamvai 'újraegyesültek a természettel'.

Nincs síremlék, nincs gazolás, mosás, vakarás kaparás és koszorúzgatás, mert ha egy elment szerettünkre akarunk gondolni, azt megtehetjük bárhol. Apu így gondolta és igaza volt!

Minekután a szélben nagy nehezen lángra lobbantak az életrevaló szélárnyékos mécsesek, és megvolt a szokásos hova rakjam - jó-e így a koszorú csüszkölések, a két mama azon beszélgetett egyre hangosabban, hogy kinek milyen a sírja, milyen lesz itt jövõ tavasszal. Nyitott közepû sír elõnyei/hátrányai, árak, temetkezési szokások, stb.

Szóval álltam és elpityeredtem, kicsit fura érzés az egész így több hónap távlatából is, túl hírtelen maradtam egyedül férfi a családban. Hogy a gyászban kit sajnál a hozzátartozó, arról szöges véleményem volt még pár hónapja; úgy gondoltam, hogy az ember önzõ és ilyenkor magát sajnálja. Aztán közben átértékelõdött bennem pár dolog, ez is. Nem, a kép nem tisztult, inkább kavarodott össze az egész. Furcsa dolog ez a halál, a legmaróbb fájdalmat az érzi át, aki egy nagyon közeli hozzátartozóját veszíti el. Apa/anya/gyermek kapcsolat, anya-apa, anya-gyermek, apa-gyermek között. A legszorosabb lánc, a legfájdalmasabb szakítás ez.

Nekem volt már pár kellemetlen élményem a halállal, halálközeli élményeim is vannak. Félek, de nem a haláltól, hanem a vele járó érzésektõl... nem is félek hanem írtózom!



Az ember képes azt hinni, hogy túl van a nehezén, keres kiutakat és mentsvárat, de kénytelen rádöbbenni dolgokra.

Hogy ambivalens érzés a halál. Az egyetlen kiút innen valahová, talán a semmibe, de mégis mit válaszolsz arra a kérdésre, honnan jöttél s hová mész?

A kegyetlen és mégis kegyes halál. Most közeli és egyszerre távoli. Érzelmeket keltõ és érzelmeket ölõ.






2.) Az utca ahol lakom, a temetõhöt közel, igazi paradicsom ilyenkor. Ropgnak a visszapillantók, törnek a dísztárcsák, horpadnak a felnik, hullnak a hajkoronák. Egy újabb elõírt nap.
Amikor kötelezõ a hallottal törõdni. Egy erõszakos, muszájból hozott pause az egész évi rohanásban, mert a túlszabályzott ember gondolatait is szabályozni kell. Egy újabb elõírt nap, egy szokás.

Ezt még megvethetem és mondhatom, hogy nem szeretem és köszi nem, de attól tartok, Karácsonykor nem tudok majd õszintén tagadni. Egyszerûen ami valamikor sokat jelentett, az most ürességet fog ébreszteni bennem. Pár éven belül a 6 emberbõl maradt 3 de abból is csak kettõ, akinek örülhetek és kedveskedhetek ajándékkal és szeretettel Karácsonykor.

:confused:

[somafero]

Sajnálom ami veled történt,de sajnos én sem tudok ezen már változtatni.
Nagy valószínûség szerint neked épped a dolog közelsége/jellege/érzelmi mivolta miatt is jelent
teljesen mást az egész felfordulás,mint a "masszának" nagy általában.

Mindenesetre azért az már maga elgondolkodtató h év közben nekem eszembe sem jut (szégyen,de ez van),mint ahogyan az emberek nagyon nagy százalékának szintúgy nem.(sztem 90%)

Bár várjuk meg még a többiek véleményét,de el lennék csodálkozva ha mást válaszolnának,hogy
mit is jelent valójában.
Emlékezni szép dolog,az emlékek bennem (szerecsére?  ) az idõ folyamán megkoptak,
nehezen tudok éppen ezért azonosulni dolgokkal.

csak felsorolásképpen,hogy jobban megértsd,akiket elvesztettem/és ismertem/szerettem õket: nagymamám egyik testvére asszem 1986,nagypapám testvére 1991,
távolabbi nagymamám 1990 -és nagypapám,akit soha nem is ismertem 70es évek eleje)
így asszem érthetõbb a fogalmazzunk úgy "passzivitás",ami persze az idõ mûlásával nem lesz mindig így,mert vagy én hullok el,vagy egy közelebbi hozzátartozóm a nagy számok törvénye alapján egyszer mindenképp

[=Oli=]

Ezen a napon mindig este 'szeretek' kimenni a temetõbe, sok régi emlék jut eszébe a múltól - nem feltétlenül az elhunytakról, de múlhoz sajnos 'hozzátartoznak'. Gyertyák ezrei, a sötétség, a viszonylagos csend, hihetetlen légkört teremtenek, ilyenkor érzem, hogy talán nem múlunk el nyomtalanul....

[Csücsök]

Nekem ez a nap nagymamám halálát jutattja az eszembe. 3 órája halt meg...

[Summer20]

Az édesapám halálának 3hét múlva lesz az 1 éves évfordulója.Édesanyám pedig 7 hónapja halt meg.Jó volt õket "viszont" látni.

[landler]

[Sipi-]

[Omega]

Idézet: Csücsök - Dátum: 2005. nov. 1., kedd - 18:54

Nekem ez a nap nagymamám halálát jutattja az eszembe. 3 órája halt meg...

 

[Omega]

Egy saját kép...

Csatolt fájl:

•  000_0809.jpg (0byte)
  Letöltések:: 0

[qnadam]

[ Kattints ide a teljes méretû képhez ]

a távolabbi hozzátartozoimat nem igazán ismerem, közeli nem halt meg szerencsére... de együttérzek azokkal, akiknek igen. komolyan.

Szerkesztette: qnadam 2005. 11. 01. 21:18 -kor

[Omega]

Idézet: Summer20 - Dátum: 2005. nov. 1., kedd - 18:59

Az édesapám halálának 3hét múlva lesz az 1 éves évfordulója.Édesanyám pedig 7 hónapja halt meg.Jó volt õket "viszont" látni.

Te/Ti ezek szerint síremlékhez mentetek. Ez az, amit én pl. nem értek meg, holott én is mentem síremlékhez ld. elõzõ kép. De mégis, mi az hogy viszont látni? Tényleg egy kõhalmaz, ami visszaadja az emléket? Biztosan szükség van arra, hogy 'valahova' elmenj, amikor az emléket tisztelnéd?
Szerintem nem.

[Omega]

Minden esetre ilyenkor szép tud lenni egy temetõ.

No, az illúziórombolásnak vége és szerintem nem én kellek hogy mérvadó legyek, szóval legyen ez a topik egy-egy virtuális mécses színhelye BÁRMIKOR az évben, amikor rágondolsz egy elvesztett szerettedre! Mert nem a hely és az idõ a fontos.

Szerkesztette: Omega 2005. 11. 01. 21:19 -kor

[EGOKA]

Utálok temetõbe járni, különösen, ha kötelezõ, lásd holnap.

ÉN nem az év egy napján emlékezem meg arról, aki már nincs velünk, hanem amikor valamirõl eszembe jut. Lehet az egy illat, egy ruha vagy bármi.

Ezzel persze mindenki másképp van. Ez normális. De számomra nem egy gyertya vagy egy virág (másoknál sok) jelenti a szeretetet. Szörnyû elnézni, h egyesek micsoda kis mauzóleumot építenek valakinek, amikor ezt látom önkéntelenül is arra gondolok, h most pótolják be, amit életében nem adtak meg az elhunytnak. (Itt nem egy-egy nagy magyar mauzóleumára gondolok.)

[Fym]

Én is kifejezetten utálok temetõbe járni... A tiszteletet az eltávozottak iránt belül kell érezni, és nem mutogatni... Én csendben megállok egy percre, rájuk gondolok... A többi szvsz kötelesség, a társadalom elvárása... Nem attól fogok rájuk emlékezni, hogy évente egyszer kimegyek a temetõbe, és netalán rendberakom a sírt és gyertyát gyújtok... Mondom ezt úgy, hogy 2 hete halt meg a keresztapám... Rá is emlékeztem ma...

[babe__me]

tegnap kimentünk családilag a Rákospalotai temetõben... ott fekszik a nõvérem, akit nem ismertem, mert az Angliában levõ nõvérem születése elõtti napon halt meg, de anyuék kiskorunkban sokat meséltek róla... Nálunk nem az évi egyszeri kimenetelrõl van szó.... többször kimegyünk... volt, h suli után (Zugló) is kimentem, mert komolyan mondom, megnyugtat úgymond a közelsége... lehet h bután hangzik, de így van...
szüleim szerencsére már jobban bírják... emlékszem, kiskoromban sokszor elsírták magukat... Detty csak 3 éves volt...

a vidéki temetõkbe nem megyek, mert vagy nem ismerem azokat, akik ott vannak eltemetve, vagy nem jelentettek sokat... gonoszság ilyet mondani, mert az egyik nagyim, meg a nagybátyám is ott fekszik, akik nem olyan régen haltak meg (4 éve, és idén), de nem volt olyan a viszonyunk... attól függetlenül sokszor eszembe jutnak, elmosolyodok a jó, kedves emlékeken...

csak egy dolgot szeretnék, ha a másik nagymamám és nagypapám minél tovább élne... és persze a családom nagyon szeretem õket

[Lord]

Idézet: EGOKA - Dátum: 2005. nov. 1., kedd - 22:41

ÉN nem az év egy napján emlékezem meg arról, aki már nincs velünk, hanem amikor valamirõl eszembe jut. Lehet az egy illat, egy ruha vagy bármi.

Ezzel persze mindenki másképp van. Ez normális. De számomra nem egy gyertya vagy egy virág (másoknál sok) jelenti a szeretetet. Szörnyû elnézni, h egyesek micsoda kis mauzóleumot építenek valakinek, amikor ezt látom önkéntelenül is arra gondolok, h most pótolják be, amit életében nem adtak meg az elhunytnak. (Itt nem egy-egy nagy magyar mauzóleumára gondolok.)

így van

[RedRaven]

Én szeretem a temetõk hangulatát.
Olyan sejtelmes, és borzongató a halál közelsége. Feleségemmel gyakran szoktunk kimenni "csak úgy" sétálni a temetõbe, ilyenkor viszünk magunkkal mécsest, és találomra kiválasztott nyughelyeknél meggyújtjuk.
Valami belsõ hang alapján van ez, vadidegen emberek sírjánál megállva arra gondolunk, milyen lehetett az élete, van-e még ember aki gondol rá.
Fiumei úti temetõbe szoktunk járni, sok ott a régi, már elhanyagolt sír. Õk is megérdemlik, hogy valaki egy percre megálljon és gondoljon rájuk.

Szerencsére viszonylag kevés embert vesztettem el, mondjuk nagyszülõk már nem élnek, de a szüleim szerencsére igen, bár a halál már kétszer suhintott a kaszájával, de szerencsére még nem jött el az idõ...

Ami a legjobban elszomorít, az az értelmetlen halál.
Egy gimnáziumi osztálytársam halt meg pár éve, szívrohamban. Érettségi után nem találkoztam vele, egyszer valahogy az eszembe jutott, vajon mi lehet vele...egy hét múlva hallottam, hogy meghalt...akkortájt mikor gondoltam rá. Hátborzongató érzés volt, nem kívánom senkinek.
Sokszor megérzem a halált, de nem mindíg tudom pontosan értelmezni az üzenetét.
Lehet hogy médium vagyok? Remélem nem...

[Sztee]

Gyerekkoromban sokat bóklásztam nagymamámmal a temetõben. Néha (sajnos egyre ritkábban) kimegyek csak úgy.. megint bóklászni Megnyugtat. Én a megyeri temetõt ismerem, az összes elhunyt közeli rokonom ott nyugszik...édesapám is. Már hat éve.

[Thrawn]

Nagyon-nagyon régen voltam temetõben halottak napján, még gyermekkoromban. Szüleim, nagyszüleim már nem élnek, de eszembe sem jutna halottak napján a sírjukat felkeresni. Gyakran kimegyek a temetõbe, de szeretem, ha ott egyedül vagyok (kis falu temetõje, gyéren látogatott), csend van és nyugalom. Leülök a sír melletti kis padra és úgy érzem, mintha egy kicsit újra együtt lennénk.