Nem akarlak elszomorítani, de egy ilyen összehasonlítás valóban érdektelen.

A tendencia viszont nem, az Intel árfolyama az utóbbi időben 20-30%-ot csökkent összességében, míg az AMD-é 100-150%-ot emelkedett. Na, ez nagyon nem mindegy.
Az is érdekes, hogy a Radió Café reggeli pénzügyi műsorában megemlítették az AMD nevét, mint az egyik legerősebb IT papírét. Ez az amiről beszélek már régebb óta, az elmúlt 2-3 évben (amit az az előtti 3-4 év alapozott meg) az AMD-ról alkotott kép jelentősen megváltozott. Sokkal többen hallottak róla, sokkal komolyabban veszik, egy komoly cég imázsát vette fel, az emberek már így gondolnak rá. Ezzel párhuzamosan az Intel nagymértékben elvesztette a technológia iránymutató szerepét, ma már nem gondolják azt az emberek, hogy az Intel az orákulum, aki mutatja az utat a jövőbe. E kettőnek együttesen sokkal nagyobb hatása van az iparágra és az AMD jövőjére, mint az AMD által szerzett részesedésnek.
Egy kis példa: a SUN-t is mindenki komolyan veszi, odafigyelnek rá, annak ellenére, hogy szánalmas pénzügyi adatokat produkál. Hasonló igaz az SGI-re is. Ezek a cégek bekerültek egy "brancsba", a pixisbe, egy olyan klubba, ahol a komoly cégek vannak és ahonnan nagyon nehéz kikerülni. Ezzel szemben az AMD még 6-7 évvel ezelőttig, sőt még 2-3 évvel ezelőttig is akármit csinált, csak enyhén mosolyogtak rajta. És kaján mosollyal várták, hogy mikor megy már végre tönkre. Az utóbbi időben ez megváltozott, az AMD is bekerült a pixisbe.
Szerkesztette: hvuk 2006. 03. 03. 20:51 -kor
Athlon 64 939 2 GHz Winchester mag, GigaByte NF4 K8N Ultra-9 (passzív chipset), GigaByte X800 (passzív), 2x512 KingMax HC 500 MHz, Hitachi 160 Gb, NEC 3520, Coolink BAT01VS (1040 ford.), Chieftec 420W, Chieftec ház, Samsung 193P TFT monitor