Idézet: hvuk - Dátum: 2006. jún. 19., hétfő - 21:39
És? Az, hogy egyes tankönyvekben hülyeség van, hogyan jön ide? Komolyan nem értem. Mit akarsz belőle kihozni?
Mellesleg a kvarkelmélet alapjait akár tetszik ez neked, akár nem, az 1960-as években alkották meg. Kísérleti alátámasztása meg az 1970-es években történt meg. Lásd a Wikipedia ide vonatkozó részét.
Ez nem olyan egyszerű kérdés. Attól függ, hogy milyen módon feltételezte valaki a kisebb részecskét. Ha csak egy kellemes vasárnapi ebéd után szunyokálás közben gondolt arra valaki, mindenféle különösebb elvi megfontolás nélkül, akkor az egyszerűen kívűl esik a tudományos világon, arra a legjobb kifejezés az, hogy "bejött a tippje". Ha ugyanezt XY a legújabb kísérletek eredményeinek megmagyarázására tette, ehhez kidolgozta a matekmatikai modelt (legalább vázlatosan), akkor az ő esetében már jó eséllyel a tudomány módszertana alapján kidolgozott elvről van szó. Ez utóbbi esetben - ha utólag bebizonyosodik a modeljének az igaza - már nyugodtan beszélhetünk arról, hogy ő közelebb volt az igazsághoz, mint az akkori elfogadott tudomány. Az előző esetben azonben sem tudományos megalapozottságról, sem modellépítésről nem beszélhetünk, így esetében marad a tipp. Kicsit értelmezve ezt elmondhatom, hogy mindkét esetben olyan kérdések merülnek fel, hogy "milyen tulajdonságúak az új részecskék?", "egyáltalán hányan vannak?", "milyen kísérletre adnak magyarázatot?", "összhangban vannak-e a többi kísérleti eredménnyel?", stb. Az első esetben a szunyókáló tippelő ezen kérdések egyikére sem tud válaszolni, a másik esetben pedig valószínűleg lesz a kidolgozónak valamilyen válasza.
Olyan ez egy kicsit, mint a lottózás. Ha megkérdeznek embereket, hogy mi lesz a legközelebbi 5 szám eredménye és valaki eltalálja, az nem azt jelenti, hogy ő közelebb volt az igazsághoz.
Először is van egy érdekes dolog, amit én is az indexes fórumon tudtam meg. Egyáltalán nem biztos, hogy vannak kvarkok. A kvarkok ugyanis elméleti konstrukciók, színtisztán matematikai objektumok. Az ellenörzésük is csak azt jelentette, hogy a vizsgálat során a vizsgált objektum úgy viselkedett, mintha kvarkokból állna, de ebből még nem következik, hogy ténylegesen is vannak kvarkok. Ugyanez igaz a mai fizika nagyon sok más objektumára is.
A kvarkokról tehát csak annyit mondhatunk, hogy bekerült a modellbe és a módosított modell jobb választ ad a kísérletek során, mint a kvarkok nélküli modell. E szerint bizony a tudomány határozza meg, sőt olvastam is könyvet, ahol a szerző azt fejtegeti, hogy nagymértékben befolyásolja a tudományt és modelljeinket, hogy milyen kíséreletek végzünk el. Ha a 20. század folyamán valami ok miatt más kíséreleteket végeztünk volna el, akkor ma lehet, hogy teljesen más modellünk lenne a kvantumos viselkedés leírására. Az a másik modell más fogalmakat haszálna, más részecskéket tenne fel, de ugyanolyan jól használható lenne, mint a jelenlegi modellünk. Jelenleg is sok párhuzamos modell létezik pl. az általános és a speciális relativitáselmélet leírására is, de persze ezek eredménye, azaz a számítások elvégzése után kijövő eredmény minden esetben azonos, azaz a modellek matematikailag ekvivalensek.
Akar felre beszelsz akar nem a helyzetrol van szo.,
Mi volt a 60as evek elott ?
Igy kell ugylatom megkerdezni mert elakarod terelni a temat.
Ha a feltetelezes igaznak bizonyul es bizonyithato, akkor bizony azt kell mondanunk, hogy az altalad megfogalmazott erv nem igaz, tehat nem az elektron a legkisebb elemi reszecske.
Tehat az "akkori" kemia tevedett, azzal az allitasaval, hogy nem letezik kisebb elemi reszecske a protononon, elektronon, neutronon kivul, hiszen akkor is letezett a kvark.
Tehat mi az az elv, hogy a tudomany allasa szerint ?
Egy ugyanolyan felteteles mod, mint ha feltetelez mast az ember es masik oldalrol tekint valamire.

Súgó
A téma zárva.












