[Warton]

CoD4 vs. X700


[ Kattints ide a teljes méretû képhez ][/URL]

[ Kattints ide a teljes méretû képhez ]

  :Ð

[Sendrov]

Legalább megy...

[Warton]

Megvan az arany uzi, úgyhogy mostmár felhõtlenül mehetek a kolbászfesztiválra.    :Ð

Azért marha jó, hogy még ezzel az elég gyenge kártyával is úgyahogy játszható a játék.

[sQr`]

Az normális hogy low-on az alábbi konfiggal nincs ennyi FPS-em? kb a fele. 

[Warton]

Nem normális, mert nekem ugyanolyan konfiogom volt mint neked és nekem highon egy-két dolog lekapcsolása után volt 60-80 fps.

[sQr`]

Érdekes dolgok ezek...lehet egy rendszert újra kéne lassan húzni...így...cirka 6-7 hónap után. 

[Raven_]

utolsó elõtti nehézségi fokozaton chernobil-os pálya végét, mikor várunk a helikopterre, H A FENÉBE KELL MEGCSINÁLNI?

[Warton]

Idézet: sQr` - Dátum: 2008. okt. 22., szerda - 22:37

Érdekes dolgok ezek...lehet egy rendszert újra kéne lassan húzni...így...cirka 6-7 hónap után. 

Javaslom a CCleanert, de csak óvatosan, és nagyon csínyán kell vele bánni.

[Sendrov]

Idézet: -=IcEmAn=- - Dátum: 2008. okt. 22., szerda - 22:41

utolsó elõtti nehézségi fokozaton chernobil-os pálya végét, mikor várunk a helikopterre, H A FENÉBE KELL MEGCSINÁLNI?

Ez egy gyakran visszatérõ kérdés itt a fórumon, de én nem tudok konkrét trükköt. Szinte mindenki más-más taktikával verekedte át magát rajta. A sok próbálkozás és némi türelem általában meghozza a gyümölcsét.... tudom ettõl nem lettél okosabb... 

[Raven_]

Idézet: Sendrov - Dátum: 2008. okt. 23., csütörtök - 8:33

Ez egy gyakran visszatérõ kérdés itt a fórumon, de én nem tudok konkrét trükköt. Szinte mindenki más-más taktikával verekedte át magát rajta. A sok próbálkozás és némi türelem általában meghozza a gyümölcsét.... tudom ettõl nem lettél okosabb... 

na nekem türelem az amivel nem rendelkezem, úgyh akkor asszem uninstall 

[Ilsyde]

Felmaszol az oriaskerek talapzatara, felaknazod a lepcsot, lerakod a halhatatlan tarsadat aztan leguggolsz moge. Ezt probaltad?

[Gabesz]

hát nem éppen halhatatlan, viszont legalább nem lõ le egy ellenséget se

amúgy épp mostanában játszok megint és azt veszem észre, hogy az a lényeg, hogy pontosan kell lõni, aztán menni elõre, nehézségi fokozatokon nem tudom mi változik, talán néha mellé lõnek az ellenségek az easy-n.

amúgy ha nem mennék elõre akkor még mindig ott lennék valamelyik map-on és lõném a klónozott orosz katonákat, a társak kb. semmit se érnek. mondjuk csernobilos map más, mert ott a helit kell várni.

[Brett Shaw]

Hali!

Nem tudom más tapasztalta-e de valami bug van a játékban kb. a felénél járok. Eddig, ha megsérültem lihegtem a fájdalomtól, de ahogy múlt az idõ a sérüléssel együtt a lihegés is megszûnt. Most viszont hiába gyógyulok meg egyfolytában lihegek mint a fürdõs kurva. Nagyon idegesítõ!  Tud valaki valamit errõl? 1.5 pöcs fenn vann.

Szerkesztette: Brett Shaw 2008. 10. 27. 20:54 -kor

[LightBringer]

Nekem ilyen nem volt...

[Warton]

Elsõ lépések az arany shotgunért.  

[ Kattints ide a teljes méretû képhez ]
Igen, tudom, nem vagyok normális. :Ð

Voltam a kolbászfesztiválon és volt toborzás is, úgyhogy elcsentem néhány régebbi szaklapot, úgyhogy most munkaidõben, amikor a fõnök nem figyel oda, beszkennelgetek egy-egy témába vágó cikkecskét.

Idézet: Regiment III. évfolyam 2007/3

HALOTT KATONÁK, ELAKADT M-16-S0K
Egy tengerészgyalogos veterán visszaemlékezése
Dick Culver a 3. tengerészgyalogos-ezred 2. zászlóaljának tisztjeként szolgált a vietnami háború idején. A két típust összehasonlító írásából világosan látható, miért volt olyan sok amerikai katona elégedetlen az M-16-os korai változatával.
"Nem sokkal azután, hogy zászlóaljunk megérkezett Okinavára, átszervezés és továbbkép­zés céljából, megtudtuk, hogy új "kísérleti puskát" kapunk - az XM-16El-est. Megkaptuk hát ezeket a szokatlan formájú kis plasztikdögöket, ezeken a harcedzett öregjeink csak vi­hogtak. A hivatalos szöveg az volt, hogy mostantól 400 lõszert vihetünk magunkkal, meg hogy új fegyverünk pontos, erõs, a lövedéke pedig képes letépni még egy ember karját js. Igazán lenyûgözõ elõadást tartottak. És az volt az érdekes, hogy a mieink MEG AKARTAK SZERETNI az új puskát - hiszen könnyû, pofás és állítólag igen hatékony jószág volt. Azonban akadt néhány probléma. Elõször is minden puskához csak egyetlen tisztítóvesszõ járt. A második gond az volt, hogy puskánként csak három, azaz három tárat kaphattunk, méghozzá húsz lõszereseket. A hadügyminiszter úgy gondolta, a húszas tár költség­hatékonyabb, mint a harmincas. Mindenesetre jobban éreztük volna magunkat, ha nem csak hármat kapunk, fõleg, hogy az új puskák fele nem volt képes félautomata tüzelésre. Fentrõl azt ígérték, kerül majd több is, és amint kisült, ebben igazuk lett, de csak, inert csata közben felszedegettük az elesettekét. Minden egyes M-16-os feltûnõen érzékeny volt a lerakódás­ra. Egy olyan puska, ami tûzharcban mondja be az unalmast, harceszközként alkalmatlan. A tanulság mindebbõl az, hogy az M-16-osokat azelõtt próbálták harcba vetni, hogy megfele­lõ ellátmányt kaptuk volna a szükséges tartozékokból. A politika tényleg fura egy sport. Számunkra a 881 Edombért vívott harcok során derült ki egyértelmûen, hogy valami gáz van, de a Khe Sanh körül 67 áprilisában vívott valamennyi összecsapásnak ugyanaz volt a vége: halott tengerészgyalogosok, mellettük az M-16-os, csövében a tisztítóvesszõvel, a beragadt lövedék eltávolításához. Elõször azt hittük, ez csak egyedi eset volt, de késõbb ki­derült, hogy egyáltalán nem így van.
A szabályzat szerint minden ilyen jellegû meghibásodást dokumentálni és jelenteni k~lIett a szakszolgálati szerveknek. A zászlóaljunk valószínûleg tonnányi ilyen jelentést írt ... Érkezett végül egy hibakivizsgáló csoport. Rögtön kijelentették, hogy õk már mindent tudnak a problémáról, és úgy látják, hogy mi vagyunk felelõsek, amiért ez a csodás kis fegyver nem mûködik megfelelõen.
Elkezdtük visszalopkodni vagy visszacserélni a kis fekete gépkarabélyokat az M-14-esekre. A hátsó lépcsõs alakulatok tagjai kifejezetten szívesen elcsencselték az ódivatú M-14-esei­ket egy könnyû, kisebb méretû puskára. Megnõtt az igény a régi vasra, és amit nem tud­tunk elcserélni, azt kisajátítottuk (más szóval elloptuk).
Végül egyértelmû lett, hogy senki nem fog segíteni rajtunk ez ügyben. Jelentéseink süket fülekre találtak. A feltûzött bajonett egyre népszerûbbé vált, mivel igen hasznosnak bizo­nyult - mindaddig, amíg egy közelharcba keveredett bajtársunknak nem tört a kezében két darabba a híres »játék puska« ... Egyre súlyosbodott a helyzet. .. Amikor akkori parancsno­kunk, Wallace M. Green tábornok elkezdett tudakozódni a harcoló alakulatoktól visszaszivárgó pletykákról, és megkérdezte a szakszolgálatot, azt válaszolták neki, hogy a probléma gyökere az elégtelen fegyver-karbantartási színvonal és a vezetési hiányosságok. A pa­rancsnok aztán a tévében ország-világnak bejelentette, hogy az M-16-ossal mindössze egyetlen gond van - az, hogy nincs belõle elég. Milyen igaza volt! Tényleg kevés volt belõ­le, mivel 20 puska kellett 20 lõszer kilövéséhez!
Most azt kérdezhetik, mi van azzal a fantasztikus roncsoló hatással, amelyrõl az 5,56-os lõszer híres? Amellyel a lövedék képes letépni a fószer fejét? Felejtsék el. Ez egy mese, amit az M-16-os születése óta terjesztenek, és ez jó alkalom arra, hogy keresztet vessünk rá. Az 5,56-os lõszer röppályája eleinte nem volt annyira stabil, viszont a lövedék hajlamos volt becsapódáskor megpördülni, vagyis bukdácsolni. Így tehát súlyos sebet ejtett, ugyanakkor a pontossága nem volt kielégítõ. A huzagolási ütem csökkentésével aztán javítottak a pon­tosságon, ám a "csodalõszer" ezután már nem bukdácsolt! Hirtelen került tehát egy meg­lehetõsen pontos lõszer, ami lényegében hatástalan volt, már ami az emberi testre gyako­rolt roncsoló hatást illeti. Sajnos az amerikai közvélemény jelentõs része még mindig hisz a fenti legendában. Egy rövid kis anekdotát engedjenek meg a témában. Nemrég volt csak meg az M-16-osom, amikor felkerestem a zászlóaljkórház sebészeit. Kérdésem az volt, munkájuk során tapasztalták-e, hogy az 5,56-os más lövedékekhez képest súlyosabb sebet ejt. Nemleges választ kaptam, de megígérték, hogy kivizsgálják az ügyet. Többször is utá­nanéztem a dolognak, és a felelet mindig ugyanaz volt. Az M-16-os lelkes támogatói által harsogott roncsoló hatásnak derék orvosaink nyomát sem lelték.
Nem akarom lejáratni Eugene Stoner fegyvertervezõi képességeit, de a fickót szerintem job­ban érdekelte a profit, mint a mûveleti alkalmazhatóság. Az M-14-es mindenesetre nem ér­demelte meg azt a lejárató kampányt, amit kapott. Személy szerint úgy érzem, ez volt mind közül a legjobb amerikai hadipuska... "
(A teljes cikk elérhetõ a www.jouster.com/articles30m1/index.html webcímen. Az itt olvasható részletet rövidített, szerkesztett formában adtuk közre.)

[Gabesz]

Minden rokonom meg ilyesmik szóba kerültek mikor GL-eztem, ezért sose használjatok GL-t  :o 


[ Kattints ide a teljes méretû képhez ]

[Dr. Freeman]

Idézet: Gabesz - Dátum: 2008. okt. 29., szerda - 20:24

Minden rokonom meg ilyesmik szóba kerültek mikor GL-eztem, ezért sose használjatok GL-t  :o 

...

De ez meg miféle fegyver?? :o

és azt a feliratot paintball golyókkal lõtted oda?? :Ð

[Gabesz]

Ez paintball gránátvetõ :Ð Azt meg paintballsniper-el lõttem.

[Warton]

Idézet: Regiment III. évfolyam 2007/3

Volt egyszer egy M14-es

Az M-14-es sokáig igencsak háttérbe szorult a híresebb és Elterjedtebb M-16-os mellett, holott az FN-FAl és az AK-47-es mellett egyike volt a hidegháború legjobb és legszívósabb kézifegyvereinek. Története jól példázza, hogy a külsõ körülmények olykor milyen komolyan befolyásolják egy-egy harceszköz sikerét vagy kudarcát.

John C. Garand, az amerikai haderõknél 1936­'an rendszeresített M-1 Garand puskájának szülõatyja is részt vett az M-14-es megalkotójában, sõt egyesek szerint ez a fegyver koronázta meg fegyvertervezõi pályafutását. Az M-1-es kiválóan vizsgázott a második világhá­ború során: robusztus, megbízható félautoma­3 puska volt, amely a katonák tetszését is el­nyerte. A hidegháború egyes konfliktusaiban is alkalmazták, illetve több NATO-állam hadereje rendszerbe állította.
Garandnak ugyanakkor számos hátrányos tulajdonsága is volt, emiatt több módosításon is átesett a háború vége felé. Fõ gyengesége a nyolc lõszert befogadó töltõkeret volt, amely a késõbbiek folyamán már határozott hátrányt jelentett a kivehetõ táras puskákkal szemben (lõszert után tölteni nemigen lehetett ennél a tí­pusnál). Az utódnál tehát elsõrendû szempont volt a nagyobb kapacitás, valamint a kivehetõ táras el rendezés. Több korszerûsített változat készült, ezek közül a Garand saját típusa, a T-20-as bizonyult a legsikeresebbnek. Ám a háború idõközben véget ért, így az "újszülöt­tek" már nem hagyták el a tesztlõteret. Hamarosan kezdetét vette viszont a hideghá­ború, s az 1950-es években már folytak a viták egy szabványosított NATO lõszerrõl, melynek logisztikai jelentõsége felbecsülhetetlen lett volna egy esetleges kelet-nyugati összecsapás esetén. A második világháború tapasztalatai­ból kiindulva olyan szelektíven tüzelõ puskára és olyan köztes méretû lõszerre volt szükség, amely átveheti a géppisztolyok és a teljes érté­kû hadi puskák szerepét, a világháborús német StG 44-es mintájára. A keleti blokk államai a 7,62x39 milliméteres lõszert használták mind az SZKSZ, mind az AK-47-es típusoknál, míg az angolok FAL puskájukhoz legszívesebben a 0,280-ast vezették volna be. Az amerikaiak a 7,62x51 mm-es (0,308 Win) lõszert ekkor még köztes méretûnek tekintették, mivel kemény 12 milliméterrel volt rövidebb a régebbi, Garandnál is alkalmazott típusnál. Végül elér­ték, hogy ez legyen a standard NATO-lõszer. Az M-14-es már ilyen ûrméretben készült.

ÚJ FEGYVER SZÜLETIK
Az M-14-es eredetileg T -44-es típusjellel látta meg a napvilágot az 1940-es évek végén. Kifej­lesztésénél döntõ szempont volt a haderõknél 1946-ban kiírt pályázat, ez egy olyan hadipuska létrehozását irányozta elõ, amely négy különbözõ fegyverrendszert váltott volna ki: az M-1 Garand puskát, az M-1-es kara­bélyt, az M-3-as géppisztolyt és a Browning golyószórót (BAR). Ennek a megoldásnak a lo­gisztikai és kiképzési elõnyeit nyilván nem kell ecsetelni. A valóságban azonban önellentmon­dásba keveredtek, amikor az erõs 7,62-es lõ­szert egy relatíve könnyû, sorozatlövésre is al­kalmas hadipuskába szánták. Ennek következ­tében meg kellett állapítani, hogy az elkészült M-14-es mérete és lõszere miatt nem veheti át a géppisztoly helyét, ugyanakkor maga a fegy­ver túlságosan könnyû ahhoz, hogy a golyó­szórók támogató szerepét betöltse.
Öt éven át húzódott a váltótípusok teszt je, 5 végül 1957-ben az M-14-est rendszeresítették az amerikai haderõknél, miután a pályázaton részt vevõ három másik típust - közöttük a ki­váló FN-FAL-t - valós vagy mondvacsinált okokból félresöpörték. Annak, hogy az ameri­kai típus került ki gyõztesen a versenybõl, nemcsak a hazai termék elõlnyben részesítése volt az oka, hanem az is, hogy úgy gondolták, a Garand és az M-14-es hasonlósága miatt mind az átképzés, mind a gyártás egyszerûbb lesz (ez utóbbi szempont hamisnak bizonyult). A gyártást kezdetben négy cég, a Thompson, a Springfield, a Winchester és a Harrington & Richardson végezte. A termelés késedelmet szenvedett, sõt számos mûszaki probléma is fellépett a gyártás, majd a csapatpróbák során; emiatt 1961 végére mindössze a 101. légide­szant-hadosztály volt teljesen ellátva M-14­essel. A tengerészgyalogság harcoló alakula­tainál csak 1962 végére történt meg az M-1-es teljes leváltása. A gyártás és a szállítás körüli hercehurcák nem tettek jót a fegyver hírnevé­nek. 1963-ban aztán - részben az M-16-os kö­zelgõ rendszeresítése folytán - beszüntették az amerikai sorozatgyártást. 1967-tõl hivatalosan már csak Tajvanon készültek M-14-esek, ame­lyet ,,57-es típusú puska" néven gyártottak egészen az 1980-as évekig. A megmaradt amerikai példányokat egy ideig, de egyre ki­sebb számban tovább használták a harcoló, il­letve kiképzõalakulatoknál, vagy átadták a Nemzeti Gárdának, esetleg exportálták. Mindebbõl megállapítható, hogy az M-14-es volt az amerikai haderõknél legrövidebb ideig szolgálatban álló lõfegyver, ez azonban nem feltétlenül jelenti azt, hogy hadipuskaként gyenge konstrukció volt, inkább azt, hogy olyan átmeneti idõszakban született és állt rendszerben, amikor a modern hadipuskákkal szemben támasztott követelmények már erõ­teljesen változóban voltak. Ennek a folyamat­nak a végterméke amerikai oldalról az M-16­os lett, melynek rendszeresítését azonban egyéb - politikai és mûszaki - okok is siettet­ték.

SZERKEZET ÉS MÛKÖDÉS
Az M-14-es egy szelektíven tüzelõ (félautoma­ta és automata), 7,62x51 mm-es NATO-lõszer­rel mûködõ, gázvételes rendszerû, forgó zárfe­jes, kivehetõ táras vállfegyver.
A Garandhoz képest komoly különbséget je­lent a szabad gázdugattyú, az adagolószerke­zethez közelebb fekvõ gázvisszavezetõ csõ, a krómozott csõ és a tekintélyes méretû lángrejtõ. Érdekesség, hogy azárvezetõ nem a csõ szimmetriatengelyében mozog, hanem tõle jobbra, ám mindez nem rontja a találati pon­tosságot.
A tár jól hallható kattanással helyezhetõ be a tárfészekbe. Kivételnél az AK-47-esrõl ismerõs tárkioldó billentyût kell elõretolnunk, amely a tárfészek hátuljánál kapott helyet. Csõre töl­téshez a jobb oldalon található felhúzókart kell ütközésig hátrahúznunk, majd elengednünk. A biztosítókapcsoló a sátorvas mellsõ oldalán ta­lálható, s a fegyver hossztengelyével párhuza­mosan mozgatható elõre és hátra. Biztosított állásában mutatóujjunk nem fér kényelmesen hozzá az elsütõbillentyûhöz, vagyis használata egyértelmû. A szintén a jobb oldalon elhelyez­kedõ tûzváltó kar mûködtetése már nehézke­sebb, ugyanis csak benyomva tartásával tudjuk elforgatni.
A fegyvernek National Match irányzéka van, amely mechanikus, diopteres típús. A klasszi­kus faágyazás diófából (késõbb nyírfából) ké­szült, a korszerûbb változatoknál pedig üveg­szálas mûanyagból. Eredetileg a tokfedél is fá­ból készült, ám -ezt késõbb kemény mûanyag héjra cserélték. Az eredeti, bõrbõl készült hord­szíj is a régi stílusú hadipuskákat idézi; a har­coló alakulatoknál természetesen ezt gyakran lecserélték igénytelenebb, de tartósabb vá­szonszíjra. A tisztítókészlet a tusában kialakí­tott üregben helyezhetõ el.

A HARCTÉREN
Az M-14-est nagy számban alkalmazták a vietnami háború elsõ felében (1964-1968) mint általános lövészfegyvert. Noha sûrû nö­vényzetben problémát jelentett hossza (112 cm) és súlya (töltve 5 kg), a lõszernek nem oko­zott gondot a növényzet átütése, s a lõtávolsá­ga is megfelelõ volt. Emellett megbízható és tartós fegyvernek bizonyult, még kedvezõtlen idõjárási viszonyok között is.
Az M-14-es egyik hátránya a hagyományos fa­ágyazás volt, amely érzékenyen reagált a ma­gas páratartalomra, s elõfordulhatott, hogy ki­tágult, ez pedig a találati pontosságot is befo­lyásolta. (Mire az üvegszálas mûanyag ágya­zás megérkezett, hivatalosan már nem állt rendszerben.) Továbbá hiába volt képes auto­mata tüzelésre, kis tömege és a 7,62-es lõszer ereje miatt ezt nem igazán lehetett kihasználni az ilyenkor tapasztalható jelentõs visszarúgás és a csõ felfelé mozdulása, valamint az ezekbõl eredõ hátrányos szórás kép következtében. Sok katona ezért át is alakíttatta fegyverét, hogy az kizárólag egyes lövésre legyen alkalmas.
Az 1963-64-ben érkezõ 5,56 mm-es (0,223 ka­liber) M-16-os gépkarabély rendszeresítése sem ment zökkenõmentesen. Tény, hogy az új fegyvert kisebb számban haszná ló alakulatok - például a típust az elsõk között alkalmazó brit Különleges Légiszolgálat - elismerõen nyi­latkoztak róla, ám a próbákat végzõ szakem­berek más véleményen voltak. A Colt cég erre politikai oldalról is támadást intézett az M-14­es hírnevének kikezdésére, hogy kierõszakolja saját típusának elfogadását. A hadügy nem akart botrányt, ezért 1963-ban nagyobb tételt rendelt az új gépkarabélyból.
Az M-16-os szinte mindenben az ellentéte volt az M-14-esnek: kisebb súlya (2,8 kg) és rövi­debb hossza (99 cm) ideálissá tette a dzsungelharcra. Ugyanakkor a korai idõszakban hasz­nált lõszer túlságosan gyenge volt (még a na­gyobb falevelek is képesek voltak eltéríteni), s általános vélekedés szerint a fegyver megen­gedhetetlenül gyakori tisztítást igényelt. A régi faágyazás helyett korszerû mûanyag markolat és könnyûfém tok jellemezte, a kezelõszervek (tûzváltó kar, tárkioldó gomb, felhúzókar) el­helyezése pedig ergonómiai szempontból elõ­nyösebb volt, ám a nagyobb méretû, erõtelje­sebb megjelenésû és megbízhatóbb M-14-es után nem alaptalanul titulálták sokan az új fegyvert "játék puskának".
Sajnálatos módon a kinézetnél súlyosabb gon­dot jelentett a típus kiforratlansága miatti megbízhatatlanság, ezt a használati útmuta­tók hiánya csak fokozta. A Khe Sanh körüli dombokért 1967 tavaszán vívott csatákban részt vevõ tengerészgyalogosok például csaló­dottan nyilatkoztak az M-16-osról. Egyikük le­velét még a képviselõházban is felolvasták, amikor szóba került az új gépkarabélyok ügye: "Zászlóaljunk majdnem 1400 emberrel indult neki, és mindössze feleannyian tértek vissza. Gyakorlatilag minden elesett bajtársunk mel­lett ott hevert a meghibásodott, szétszedett puskája ... "
Az ezt követõ hivatalos vizsgálat megállapítot­ta, hogy az M-16-os "aggasztóan gyakori meghibásodásokat" produkál. Sok Khe Sanhba átvezényelt tengerészgyalogos vissza is cserélte vadonatúj puskáját a régi M-14­esre. Az ilyen esetek alaposan rányomták bé­lyegüket az új gépkarabély bemutatkozására, komolyan csorbítva annak hírnevét, még akkor is, amikor a gyermekbetegségeit már kiküszö­bölték. Egyesek szerint a vietnami hadszínté­ren az M-16-os javított változata mégis meg­felelõbb volt, mondván, az átlagbaka inkább igényelt egy sorozattûznél is ural ható, kis tö­megû rohamfegyvert, mint egy nehéz, hosszú, de nagyobb távolságon is igen pontos, alapve­tõen félautomata hadipuskát. Természetesen egyértelmû választ csak olyan katona adhat, aki harci körülmények között is használta mindkét típust ...
A típus a vietnami háború után sem tûnt el a süllyesztõben. Különbözõ változatai (durván 170000 darab) továbbra is megtalálhatók az amerikai haderõknél, különösen a különleges alakulatoknál. Katonai parádékon és temetése­ken gyakran látható díszegységek tagjainak kezében. Bevetették Szomáliában, Afganisztán­ban és Irakban is, ahol fõleg támogató, illetve mesterlövész-feladatokra használják. Egyes változatait az amerikai rendvédelmi szervek is alkalmazzák. Úgy is mondhatnánk, a több mint ötvenéves konstrukció most éli reneszánszát...

[Warton]

Mióta megvan az új csilivili videókártyám azóta nem játszom a játékkal mert túl szép és elvonja a figyelmemet a játéktól az, hogy az emberek árnyékot vetnek a falra meg, meg hogy süt a nap, meg ilyen hülyeségek.  :Ð