Idézet: Gyula2222 - Dátum: 2013. 01. 16. 12:16
Azt is nézd meg, h mekkora munkamemóriát köt le magának.
Tudod, mi még a hőskorban (8 bites procik) foglalkoztunk azzal, minek mekkora gépigénye van.
Hogy viszonyul egymáshoz (mind méretben, mind futásidőben) egy assemblyben jól megírt program (rutin), egy valamilyen kompileres programmal fordított (első közelítésben ez egy Basic compiler volt) és egy interpreteren keresztül futtatott program (az alap itt is a Basic volt).
Mind méretben, mind futásidőben, általában 10 és 100 között volt a szorzó.
A munkamemória (amit a program lefoglal) nem feltétlen van arányban a nyelvvel, amiben íródott, az API-val, stb., sőt kvázi nem attól függ, hanem attól, hogy maga a program mennyit akar lefoglalni - foglalhat gigákat egy ASM kód is, meg ehet kevés RAM-ot egy magas szintű nyelven írt program.
Nyilván az alacsony és magas szintű nyelvek közötti különbségek "kiegyensúlyozzák egymást", azaz végső soron nincs tökéletes nyelv, 1 szempont szerint ez jobb, az rosszabb, más szempont szerint meg fordítva. Még csak azt sem lehet mondani, hogy egyik nyelv "jobb", a másik "rosszabb", mert nincs egységes és egzakt szempontrendszer.
Nekem anno az volt a tapasztalat, hogy az ASM kódok akár ezerszer is gyorsabban futottak, mint pl. a PAS. Nyilván, ha egyszerű feladatot kódoltunk, mert azért az asm-hez érteni kellett...
Egy valami már kimegy a divatból: ma már a kód mérete szerintem lényegtelen (talán néhány compo-tól eltekintve, ahol kritérium hogy beleférjen pl. 4k-ba).
Az absztrakció növekedésével inkább a kód hatékonysága (performancia) romlik, cserébe az érthetőség javul (emberközelibb lesz).
Úgy gondolom, hogy manapság a sok memóriát zabáló programoknál már nem a programozási nyelvvel van a baj, hanem azzal, hogy "rosszul" van írva maga a kód. Pl. nem szabadít fel mindent, amit lefoglal, ill. feleslegesen foglal, azaz memóriafoglalásra nézve nem optimális. Ez pedig független a nyelvtől, bármitől, ez csak a programozótól függ.
"Hey Ripley, don't worry. Me and my squad of ultimate badasses will protect you! Check it out! Independently targeting particle beam phalanx. Vwap! Fry half a city with this puppy. We got tactical smart missiles, phase-plasma pulse rifles, RPGs, we got sonic electronic ball breakers! We got nukes, we got knives, sharp sticks..."