Idézet: Satriani - Dátum: 2010. 04. 20. 22:28
Próbáld objektíven nézni, Satch!
Felesleges azon lovagolni, hogy ez a meccs most lehetett volna akár 3:2 (egyébként ugyanúgy 5:1 is ilyen alapon) is, azon nincs mit vitatni, hogy tegnap a Barca "emberére akadt".
A bekapott gólt leszámítva kifejezetten szervezetten védekezett az Inter, s szemmel láthatóan sokkal agilisebben, nagyobb akarattal játszott. Teljesen megérdemelt a győzelme.
A Barca nem találta a fogást rajtuk, s a rúgott gólt leszámítva nem tudta támadásban hozni a váratlan, kiszámíthatatlan, rövid passzos "sakk-matt" játékát, amiben annyira eredményes. A labdát mezőnyben tartogatták, kétszer annyit volt náluk, mégsem mentek sokra ezzel a "fölénnyel" a támadások során.
Ibra ismét rendkívül gyengén adta elő magát. Azon kívül, hogy ácsorgott elől, s többször lesre futott, csak hőbörgött és mérgelődött. Számomta Torghelle Sanyit idézte, azzal a különbséggel, hogy senkinek a lábát nem törte el.
Tegnap több alkalommal Alves szélen történő elfutásaiból és beíveléseiből akartak gólt szerezni, de hát Alves hetek óta nagyon formán kívül játszik. Nem hogy egy jó beadása, de egy jó passza nem volt a tegnapi meccsen sem, s az első bekapott gólban is alaposan benne volt. Nem is értem, miért nem lett lecserélve kb. fél óra után?
A múltkor említettem, hogy mezőnyben középpályán és támadásban a Barca a világ egyik legjobb csapata, de a védekezésük rossz. Ez most is beigazolódott. Olyan bénázásokat mutattak be a kapott gólok előtt, hogy rossz volt nézni.
Ettől függetlenül otthon kiharcolhatják a továbbjutást (mert ahhoz ez a 3:1-es eredmény a 2 gólos különbség ellenére nem is rossz), de ahhoz merőben más felfogásban kell majd játszaniuk. Én nekik drukkolok, mert jó lenne, ha ismét spanyol csapat nyerné a BL-t. (Egy Barca-Lyon döntő pláne klassz lenne!)
Az viszont biztos, hogy ha az első félidőben bekapnak egy gólt, s nem nagyon sikerül rúgniuk, akkor piszok nehéz dolguk lesz, mert szervezettségben, védekezésben az Inter egyértelműen jobban áll.

Súgó
A téma zárva.

















