Mit játszottál végig legutóbb, mennyire tetszett? Értékeld!
#483
Elküldve: 2010. 05. 31. 20:41
Most olvasom ezt a leírást, amit linkeltél, nem kicsit elfogult negatív irányban, az elejével még egyet is értek, de azzal nem, hogy rossz játék lenne.
Ez pedig nagyon is számít benne.
Ez sem igaz, általában ha egy szobában kilőttem egy ellenfelet a többiek észrevették, hogy merről jött a lövés, és arra kezdtek lövöldözni, meg gránátot dobálni, stb. Egyetlen kivétel van, ha teljesen gyanútlan ellenfelet terítesz le fedezékből, akkor elképzelhető, hogy a másik nem fogja levágni 2ms alatt, hogy mi történt merre vagy. Kiváncsi lennék ez a padawan srác ha a földre huppanna mellette egy hulla azonnal tudná e honnan jött a lövés a hangtompító hangjából. Persze erre az lenne a válasz, hogy dehát ő nem kiképzett katona, de nem is erről van szó, hanem a sokkról, az ellen nem lehet kiképzeni senkit.
Csúsztat a srác rendesen, bizonyos pályákon még eligazítást is ki lehet hallgatni, ahol a rádión keresztül mondják a zsoldosoknak, hogy figyeljenek sam fisher-re, de azért a küldetés teljesítése a fontos. Gondolom echelon hadiszálláson is kaptak eligazítást az éppen szolgálatban levő őrök, így nem értem miért meglepő, ha arról a fickóról beszélnek, akit napok óta üldöznek.
Itt pedig féligazságot közöl, ugyanis csak és kizárólag, az elsődleges fegyverként használt pisztolyhoz van korlátlan lőszer, és nem örökké telitáras, mert bizony tárazni kell a tárból kifogy a lőszer. És minden komolyabb fegyverben pedig a tárak száma is korlátozott, pl shothun, m4, mp5, stb. Ezekből max 3 tárnyi lőszer lehet nálad egyszerre. És persze csak 1 alternatív fegyver a felsoroltak közül.
Itt újabb durva csúsztatáson, ill tényelhallgatáson érhető a srác, ugyanis, ahhoz, hogy a megjelölés majd kivégzés funckiót használhasd először bizony el kell kapni valakit a magas c-vel, és utána is csak 1x használhatod a kivégzést. Vagyis igenis rá vagy kényszerítve a csendes kivégzés használatára.
Lol, legalább odafigyelhetett volna, mert az ominózus kritizált küldetés nem kiruccanás, hanem visszatekintés az öbölháborúra ahol sam szolgált annó, és azt hivatott bemutatni, hogy miért olyan nagy haverok azzal a fazonnal aki segít neki.
Idézet
igazából az sem számít nagyon, hogy az árnyékból csapsz le az ellenségre, vagy teljes díszkivilágításban közelíted meg a célpontot
Ez pedig nagyon is számít benne.
Idézet
a hangtompítós pisztoly pukkanása neki kevés ahhoz, hogy legalább közelítő jelleggel bemérje a gyilkos pozícióját, így megeshet, hogy miután társa a lövésünket követően nagyot koppan és elhallgat, totál az ellentétes irányba fog keresni minket… Röhej!
Ez sem igaz, általában ha egy szobában kilőttem egy ellenfelet a többiek észrevették, hogy merről jött a lövés, és arra kezdtek lövöldözni, meg gránátot dobálni, stb. Egyetlen kivétel van, ha teljesen gyanútlan ellenfelet terítesz le fedezékből, akkor elképzelhető, hogy a másik nem fogja levágni 2ms alatt, hogy mi történt merre vagy. Kiváncsi lennék ez a padawan srác ha a földre huppanna mellette egy hulla azonnal tudná e honnan jött a lövés a hangtompító hangjából. Persze erre az lenne a válasz, hogy dehát ő nem kiképzett katona, de nem is erről van szó, hanem a sokkról, az ellen nem lehet kiképzeni senkit.
Idézet
Az egyik pályán egy mélygarázson kell keresztül verekednünk magunkat. Két őr beszélgetését kihallgatva rájöhetünk, hogy mit tesz isten, éppen rólunk diskurálnak, hogy biztos, hogy nem vagyunk itt, meg hogy ők nem szeretnének a mi helyünkben lenni. Komolyan mondom, egy globalizált celeb nem ekkora téma, mint ez a vadiúj, de a jelek szerint nem annyira titkos ügynök!
Csúsztat a srác rendesen, bizonyos pályákon még eligazítást is ki lehet hallgatni, ahol a rádión keresztül mondják a zsoldosoknak, hogy figyeljenek sam fisher-re, de azért a küldetés teljesítése a fontos. Gondolom echelon hadiszálláson is kaptak eligazítást az éppen szolgálatban levő őrök, így nem értem miért meglepő, ha arról a fickóról beszélnek, akit napok óta üldöznek.
Idézet
amiben különös segítségedre lehetnek az örökké telitáras fegyvereid. Bizony, itt aztán nem kell spórolni a skulóval, ügynökünk bőre alatt is különböző kaliberű töltények lapulnak,
Itt pedig féligazságot közöl, ugyanis csak és kizárólag, az elsődleges fegyverként használt pisztolyhoz van korlátlan lőszer, és nem örökké telitáras, mert bizony tárazni kell a tárból kifogy a lőszer. És minden komolyabb fegyverben pedig a tárak száma is korlátozott, pl shothun, m4, mp5, stb. Ezekből max 3 tárnyi lőszer lehet nálad egyszerre. És persze csak 1 alternatív fegyver a felsoroltak közül.
Idézet
Igen, lopakodhatsz, ha nagyon akarsz, vagy ott van a csendes kivégzés lehetősége, amikor a pacek háta mögé osonva nyomsz egy magas cét, és Sam már osztja is az ürgét,
Itt újabb durva csúsztatáson, ill tényelhallgatáson érhető a srác, ugyanis, ahhoz, hogy a megjelölés majd kivégzés funckiót használhasd először bizony el kell kapni valakit a magas c-vel, és utána is csak 1x használhatod a kivégzést. Vagyis igenis rá vagy kényszerítve a csendes kivégzés használatára.
Idézet
egyszer teszünk egy kis kirándulást a most már lassan minden akciójáték által megrúgdosott Irakba, ahol a gonosz, hazájukat védő terroristákat kell kupacokba mészárolnunk, mert arabokat ölni tök hazafias cselekedet
Lol, legalább odafigyelhetett volna, mert az ominózus kritizált küldetés nem kiruccanás, hanem visszatekintés az öbölháborúra ahol sam szolgált annó, és azt hivatott bemutatni, hogy miért olyan nagy haverok azzal a fazonnal aki segít neki.
Szerkesztette: Mumia 2010. 05. 31. 20:43 -kor
#484
Elküldve: 2010. 06. 01. 08:42
Én nem játszottam a játékkal, így nem tudom megmondani, mennyire van igaza padavannak. Viszont lehet, hogy ott a fórumban is meg kéne írnod ezeket, hogy érdemi választ kapj rá.
#486
Elküldve: 2010. 06. 02. 11:35
Őszintén megvallom, nem értem, miért viselkedett így... Mások is írnak azon az oldalon, ne feltétlenül belőle indulj ki.
#487
Elküldve: 2010. 06. 02. 16:08
Huhh, szomorú, milyen hozzáállása van az illetőnek. Ha nem képes kultúráltan társalogni valakivel, arról a játékról, amiről vette a fáradságot hogy ismertetőt írjon, minek írta? Tán CVjének a fénypontja, hogy beírhatja, hogy írt egy "cikket"
. Nevetséges és felháborító egyben.

#488
Elküldve: 2010. 06. 06. 08:34

Ez az a játék amitõl pontosan azt kaptam amit vártam. nem voltak túl magasak az elvárásaim vele szemben.. Hát valóban nem is nyújtott túl sokat. Kategóriát nézve, nekem a S/S jobabn bejött.
A fõ problémáim vele hogy itt is marha kevés a pálya, és kb 5-6 variáción kívül mind ugyanúgy néz ki.
Volt 1-2 (számomra) teljesíthetetlen feladat a season-öknél (példának kedvéért az utolsó.. "120kmh-nál ne menjek lassabban 1 versenyen keresztül...He? Fék nélkül végig vagy mi?)
Ezen kívül a gameplay sem túl változatos. Már már az ember bealszik rajta.. De legalább a gép nem csal oylan szinten mind a S/S-ban.
Ami tetszett:
- Sok lisencelt autó
- A lövöldözés jó móka 1 darabig
- Eltalált sebességérzet
- Bugmentes, a portolás is egész korrekt.
Ami nem:
- A grafikától nem kell hasra esni. Van 1-2 szebb pillanata a játéknak (pl mikor átgázolunk a vízen) de kb ennyi. Ug2 szebb textúrákkal

- Monoton, és egy idõ után unalmas
- Kevés pálya, és ezekbõl is rengeteg a hasonló
- Idióta feladatok
- Olykor piszok nehéz (mediumon toltam)
- Az x360 controller gombjait ez sem írja ki.
- Rövid..bár tény hogy nekem pont elég volt.
Nálam ez csak 10/6-ot ér.
Szerkesztette: M@Xtreme 2010. 06. 06. 08:35 -kor
#489
Elküldve: 2010. 06. 06. 14:32
Alpha Protocol
+
-
ezt inkább semlegesnek ítélném: grafika, karakteranimáció nem mai, de igazából nem is zavart, sem régi/ócska hatást, sem kiemelkedőt nem nyújtott, illetve a főhős hangja valahogy fura volt, elfogadható, de nem is égbekiáltóan jó
+
- játékélmény
- történetre sincs panaszom
- hangulat
- lineáris, mégis elég szerteágazó
- hatása van cselekedeteink
-
- bugos itt-ott
- optimalizálatlan konzolportnak tűnik, legalább a képességekhez gyorsgombot lehetne rendelni
- kamerakezelés
- checkpoint rendszer
- sebességgel nincs gond, kivéve a mikor úgy belassul, hogy legszívesebben töröltem volna a játékot
- főkarakter külső testreszabása elég szegényes

Szerkesztette: ssanyesz 2010. 06. 06. 15:01 -kor
MB: Asrock H67M, CPU: Intel Core i5-3550S + Xigmatek Gaia, RAM: 2x4GB Kingmax Hercules DDR3 1600 MHz, VGA: Sapphire HD7850 2GB, Sound: Creative SB X-Fi XtremeMusic, SSD: Samsung 830 128GB, HDD: Samsung F1 320GB, Seagate 7200.12 500GB, WD Caviar Red 2000GB, WD Caviar Green 500GB, Optical: Optiarc AD-7260S, PS: Corsair VX450, Case: GIGABYTE GZ-X1, Scythe Kama Bay, TFT: Dell U2312HM, Speakers: Edifier R1900TII, Input: Lenovo Enhanced Performance USB Keyboard, Logitech MX 310, Logitech M505, PC Remote
BattleTag: ssanyesz#2866, Diablo3 Profil

#490
Elküldve: 2010. 06. 06. 16:12
Idézet: ssanyesz - Dátum: 2010. 06. 06. 15:32
Alpha Protocol
+
-
ezt inkább semlegesnek ítélném: grafika, karakteranimáció nem mai, de igazából nem is zavart, sem régi/ócska hatást, sem kiemelkedőt nem nyújtott, illetve a főhős hangja valahogy fura volt, elfogadható, de nem is égbekiáltóan jó
+
- játékélmény
- történetre sincs panaszom
- hangulat
- lineáris, mégis elég szerteágazó
- hatása van cselekedeteink
-
- bugos itt-ott
- optimalizálatlan konzolportnak tűnik, legalább a képességekhez gyorsgombot lehetne rendelni
- kamerakezelés
- checkpoint rendszer
- sebességgel nincs gond, kivéve a mikor úgy belassul, hogy legszívesebben töröltem volna a játékot
- főkarakter külső testreszabása elég szegényes
ezt inkább semlegesnek ítélném: grafika, karakteranimáció nem mai, de igazából nem is zavart, sem régi/ócska hatást, sem kiemelkedőt nem nyújtott, illetve a főhős hangja valahogy fura volt, elfogadható, de nem is égbekiáltóan jó
Értékelés?

Nemtom, engem elsőre úgy elijesztett, hogy azóta se piszkáltam meg még bottal se.
Helyette viszont nemsokára elkezdem a planescape tormentet (ub + widescreen patch), az egyetlen infinity engine-s játékot amit még nem játszottam

Asus M4A785TD-V Evo, AMD Phenom II X4 960T @ X6, 8GB Geil Leggera DDR3, MSI R6870 Hawk, OCZ Vertex 4 128 GB, WD Caviar Black 1TB, WD Caviar Green 1TB , Pioneer BDR-206D, Asus PA246Q, Corsair VX550, Antec Three Hundred
#491
Elküldve: 2010. 06. 06. 16:39
Idézet: Valdy - Dátum: 2010. 06. 06. 17:12
Értékelés? 
Nemtom, engem elsőre úgy elijesztett, hogy azóta se piszkáltam meg még bottal se.
Helyette viszont nemsokára elkezdem a planescape tormentet (ub + widescreen patch), az egyetlen infinity engine-s játékot amit még nem játszottam

Nemtom, engem elsőre úgy elijesztett, hogy azóta se piszkáltam meg még bottal se.
Helyette viszont nemsokára elkezdem a planescape tormentet (ub + widescreen patch), az egyetlen infinity engine-s játékot amit még nem játszottam

hümm, értékelés:
Alpha Protocol
7/10, ha sikerül jól patchelniük a játékot, mármint belassulásokat, kamerakezelést, egérkezelést akkor 8.5/10
szerintem

én a PT-et vittem először végig ie játékok közül, annak mekkora egyedi hangulata van

MB: Asrock H67M, CPU: Intel Core i5-3550S + Xigmatek Gaia, RAM: 2x4GB Kingmax Hercules DDR3 1600 MHz, VGA: Sapphire HD7850 2GB, Sound: Creative SB X-Fi XtremeMusic, SSD: Samsung 830 128GB, HDD: Samsung F1 320GB, Seagate 7200.12 500GB, WD Caviar Red 2000GB, WD Caviar Green 500GB, Optical: Optiarc AD-7260S, PS: Corsair VX450, Case: GIGABYTE GZ-X1, Scythe Kama Bay, TFT: Dell U2312HM, Speakers: Edifier R1900TII, Input: Lenovo Enhanced Performance USB Keyboard, Logitech MX 310, Logitech M505, PC Remote
BattleTag: ssanyesz#2866, Diablo3 Profil
BattleTag: ssanyesz#2866, Diablo3 Profil
#493
Elküldve: 2010. 06. 15. 22:26
Far Cry (2004)
Legtöbben semmire se tartják ezt a játékot, vagy csak techdemo-ként hallom hogy emlegetik. Rettenetesen alulértékelt, pedig nekem egyik kedvenc játékom, top10-es listán valószínű szerepelne. Az alulértékeltsége pedig valószínű annak köszönhető, hogy normal vagy easy nehézségen valóban egy tucat fps-nek tűnhet, ami dzsungelben játszódik (ez utóbbi megfigyeltem sokakat irritál, pedig az egyik legjobb helyszín a kommandózásra a dzsungel). De amint realistic nehézségi fokozaton kezdünk neki, egy teljesen más játékélményt fog nyújtani.
Mivel realistic nehézségen te is olyan sérülékeny vagy mint az ellenfél minden lépést meg kell fontolni, és rögtön óriási jelentősége lesz annak, hogy az ellenséges bázist távolról távcsővel feltérképezd amennyire csak lehet, melyik ellenfél a legveszélyesebb melyiket érdemes először kiiktatni, honnan érdemes támadni. És a lopakodásnak is jelentősége lesz, a hangtompítós géppuska aranyat ér, mert ha azzal lősz le valakit nem rohan oda a fél bázis. Ami ellen esélyed sincs nyílt csatában. Csakis a kommandózás célravezető, távolról a bozótból pontos célzással leszedegetni őket, vagy csapdába csalni, vagy hátulról becserkészni, gránátot dobni közéjük, ezek a célravezető eszközök.
Így már egyáltalán nem tucat fps-ről beszélünk, hanem splinter cell, vagy rainbow six csak éppen nagy nyílt területekre átültetve ahol teljesen szabad kezed van abban, hogy honnan támadsz és hogyan. Így egyedül az utolsó pályán köszön kicsit vissza a tipikus fps érzés. Belépsz egy ajtón az becsukódik mögötted visszamenni nem lehet, és egy rejtett ajtó mögül rádzúdúl 20 ellenfél, tiszta doom feeling. De ismétlem ez csak a legutolsó pályán fordul elő korábban nem, és azok a hatalmas nyílt pályák ahol különféle járművekkel nyomulsz km-eket megtéve bőven ellensúlyozzák ezt az egy gyengébb részt.
De nem csak mint lopakodós játék, hanem mint horror is megállja a helyét, mert igenis fosni fogsz, hogy melyik sarokból ugrik elő egy mutáns, mivel nem csak az a tét, hogy jajj 1 centit lejjebb megy a hp, hanem igenis ha rádugrik egy olyan véged. És mivel a mentési rendszer checkpoint alapú ez mégjobban növeli a tétet és még megfontoltabbá tesz.
Igaz azért néha már sok a jóból amikor 1-2 checkpoint között sokat kell menni, de az esetek 90%-ában jól vannak elhelyezve, és jó is a mentési rendszer mert majdnem mindent megjegyez, ellenfelek pozícióját, te pozíciódat, kivétel egyedül amit nem az az ellenfelek éberségi szintje, így lehet egy kicsit "csalni" mivel ha visszatöltesz egy állást az összes ellenfél nyugalmi helyzetben lesz akkor is ha mind rohant feléd előtte ordítva.
Általánosságban az irányítás és a játékmenet is jó. 1-2 bug becsúszik, meg néha kidobált desktopre de utóbbi betudható annak, hogy 1.0 verzióval mentem sokáig. Pályadesign nagyon jó, az utolsó pályát kivéve. A grafika mai szemmel már eléggé idejétmúlt, pedig emlékszem anno az állunkat keresgéltük. Az idő mindenképpen megszépítette a játékot, da azért nem kell semmi szörnyűségre gondolni a grafika nagyrésze ma is vállalható, csak már nem állejtős. Egyedül a fények és megvilágítás az ami nagyon elavult a külső pályákon, mert beltérben még az is teljesen elfogadható, különösen az archive pályán, amiből a screenshotokat emlékszem nagy ati-nv flamek alatt is rendszeresen használtunk bizonyításként, hogy melyik jobb. Erre gondolok
Ami még zavart a játékban, hogy a történetet nem nagyon fejtik ki, az átvezető animációk rövidek és semmitmondóak, mintha meg lett volna a készítőknek szabva, hogy egyikben sem lehet 3 sornál több szöveg és 15mp-nél hosszabb.
+
-
9/10, nincs mit hozzáfűzni, hacsak nem azt, hogy minden amit leírtam realistic nehézségi szintre értendő.

- Hangulat
- Játékmenet
- Grafika (helyén kezelve)
- agresszív ai
- sokféle fegyver
- Járművek
- 2004-ben még nem ment a minőség a mennyiség rovására, így megfelelő játékidőt nyújt nem túl rövid mint a legtöbb mai játék
-
- Néhány apróbb grafikai és játékmenetbeli bug
- Utolsó pálya
- Csak a fejlövések hatékonyak, ha testre célzol vagy végtagra akár 2 tárat is "magába fogad" egy mezei katona.
- Kifejtetlen történet, csak utalások vannak a big picture-ra.
- Rövid és szűkszavú átvezető animációk
- Rakéta/Gránát/ és minden robbanás hatósugara pici és a sebzése kicsi, kb annyit sebez mint egy pontos pisztolylövés.
9/10, nincs mit hozzáfűzni, hacsak nem azt, hogy minden amit leírtam realistic nehézségi szintre értendő.
Szerkesztette: Mumia 2010. 06. 15. 22:32 -kor
#494
Elküldve: 2010. 07. 02. 07:28
Call of Duty Modern Warfare 2.
Ami számomra pozitív volt: A hangulat és az adrenalin mennyiség rendben van. A grafika is gyönyörű és jól van optimalizálva, valószínűleg az enyémnél gyengébb videokártyákon is jól teljesít. Azért volt néhány kevésbé hentelős, taktikázós rész, ezek elég jól sikerültek szvsz.
Ami negatív: Iszonyúan rövid, pofátlanság egy ilyen rövid játékért teljes árat kérni, jó tudom ott van a multiplayer csak nekem arra sosincs időm ezért az nem érdekel. Rohadtul arcade feelingje van az egész hentelésnek, az egész játékmenetnek semmi köze nincs a valósághoz. Sokszor iszonyat káosz a harctéren, hirtelen azt se tudod hogy merre fuss, és amikor épp hozzám beszélnek a katonatársak, nem mindig érteni őket, mert millió más dologra is figyelni kell.
A történet így ebben a formában egy nagy katyvasz, pedig tényleg próbáltam odafigyelni rá, sosem nyomtam ki a pálya átvezetőket de valahogy mégsem állt össze teljesen a kép.

: my deviantart:
CPU: Intel Core i5 3570K | Alaplap: Asus P8Z77-V LE | RAM: 2x4 GB Corsair Vengeance 1866 | VGA: Asus HD7870 (DC2-2GD5-V2) | Display: Asus PA238Q | Sound: SB Audigy 2 ZS Platinum Pro | PSU: Corsair HX650 | HDD1: WD Black Caviar 500 Gb, HDD2: WD Black Caviar 1 TB | Case: Xigmatek Midgard II

#495
Elküldve: 2010. 07. 02. 16:17
Általában itt nem szoktam reagálni az élménybeszámolókra, de hát ezt egyszerűen nem hagyhatom ki.
Véleményem szerint ez a játék az, amelyiket a multi kipróbálása nélkül nem lenne szabad értékelni, mert nagyon fals eredményt jön ki belőle.
Idézet: McElroy - Dátum: 2010. 07. 02. 08:28
Call of Duty Modern Warfare 2.
Ami negatív: Iszonyúan rövid, pofátlanság egy ilyen rövid játékért teljes árat kérni, jó tudom ott van a multiplayer csak nekem arra sosincs időm ezért az nem érdekel.

- Az a csoda, hogy egyáltalán single player van. De most komolyan, nem is értem, hogy mi a francért bajlódtak vele, inkább csináltak volna egy használható netkódot helyette, hogy ne szenvedjünk a lobbyban annyi ideig. Csak neked elárulom, hogy a teljes árat nem a single playerért kérték, hanem a multiért, a single szerintem a bonus.
- Ha a single-re volt időd akkor a multira miért nem? Ha a kért teljes árat meg is fizetted akkor szívből javaslom a multi kipróbálását.
- Illetve, ha ennyire nincs időd, akkor miért kevesled a játékidőt? További single-re lett volna, mármint időd?
Véleményem szerint ez a játék az, amelyiket a multi kipróbálása nélkül nem lenne szabad értékelni, mert nagyon fals eredményt jön ki belőle.
#496
Elküldve: 2010. 07. 02. 17:05
Talan az elso meg a masodik resz miatt varjak el az emberek hogy az ujabb reszekben is epkezlab legyen a single de az ujabbak mar teljesen a tobbjatekos tartalomra mennek ra.
C2D 2,66GHz | 4GB DDR2 | 9800GTX+ | Win7 64bit | WinXP 32bit (dual boot) | 1440x900 (19")
#497
Elküldve: 2010. 07. 02. 18:22
Idézet: Warton - Dátum: 2010. 07. 02. 17:17
Véleményem szerint ez a játék az, amelyiket a multi kipróbálása nélkül nem lenne szabad értékelni, mert nagyon fals eredményt jön ki belőle.
Ha ez multi játék ne tegyenek bele sp módot, ha meg mégis tettek bele, akkor igenis azt külön kell értékelni, a multi ne húzza már fel az sp mód értékelését. Gondold el keresek egy jó sp fps-t, erre ott figyel ez marha jó pontszámmal, mert a sok multivitéz felpontozza.
#498
Elküldve: 2010. 07. 05. 08:09
Idézet: Warton - Dátum: 2010. 07. 02. 17:17
Általában itt nem szoktam reagálni az élménybeszámolókra, de hát ezt egyszerűen nem hagyhatom ki.
Véleményem szerint ez a játék az, amelyiket a multi kipróbálása nélkül nem lenne szabad értékelni, mert nagyon fals eredményt jön ki belőle.
- Az a csoda, hogy egyáltalán single player van. De most komolyan, nem is értem, hogy mi a francért bajlódtak vele, inkább csináltak volna egy használható netkódot helyette, hogy ne szenvedjünk a lobbyban annyi ideig. Csak neked elárulom, hogy a teljes árat nem a single playerért kérték, hanem a multiért, a single szerintem a bonus.
- Ha a single-re volt időd akkor a multira miért nem? Ha a kért teljes árat meg is fizetted akkor szívből javaslom a multi kipróbálását.
- Illetve, ha ennyire nincs időd, akkor miért kevesled a játékidőt? További single-re lett volna, mármint időd?
Véleményem szerint ez a játék az, amelyiket a multi kipróbálása nélkül nem lenne szabad értékelni, mert nagyon fals eredményt jön ki belőle.
1. Ha ez így lenne, akkor az Activision vezér most nem harcolna foggal körömmel a havidíj bevezetése mellett, szerintem. A másik meg, hogy számtalan review a neten elsősorban a single player részt és a történetet taglalja. Nem is érdemes vitázni ezen, amit te állítasz az szerintem sokkal inkább igaz a Battlefield Bad Company 2-re, meg az egyre is.
2. A multi teljesen más kihívás azért mint az SP. Régen multiztam nagyon, és nem érzem magam már annyira jónak, egy csomó időt kéne valszeg gyakorlással töltenem.
3. Nagyon is birtam volna ha sokkal hosszab az SP rész, jobban ki lehetett volna fejteni a történetet, lehetett volna hosszabb pályákat csinálni, stb. Nekem az sokkal jobban bejön, hogyha mondjuk tudom, hogy adott nap, van 2-3 órám játszani, majd legközelebb mondjuk csak 3 nap múlva érek rá megint akkor ne az legyen már, hogy ezen második alkalommam már végig is játszottam a játékot, inkább tartson ki még tovább, hogy le tudjak ülni megint és folytatni. Ezért szeretem az olyan viszonylag hosszú és mély játékokat mint a Mass Effect 1/2, mert ebben abszolút megkapom ezt.
: my deviantart:
CPU: Intel Core i5 3570K | Alaplap: Asus P8Z77-V LE | RAM: 2x4 GB Corsair Vengeance 1866 | VGA: Asus HD7870 (DC2-2GD5-V2) | Display: Asus PA238Q | Sound: SB Audigy 2 ZS Platinum Pro | PSU: Corsair HX650 | HDD1: WD Black Caviar 500 Gb, HDD2: WD Black Caviar 1 TB | Case: Xigmatek Midgard II
CPU: Intel Core i5 3570K | Alaplap: Asus P8Z77-V LE | RAM: 2x4 GB Corsair Vengeance 1866 | VGA: Asus HD7870 (DC2-2GD5-V2) | Display: Asus PA238Q | Sound: SB Audigy 2 ZS Platinum Pro | PSU: Corsair HX650 | HDD1: WD Black Caviar 500 Gb, HDD2: WD Black Caviar 1 TB | Case: Xigmatek Midgard II
#499
Elküldve: 2010. 07. 07. 09:18
Split/Second Velocity
Tegnap este sikeresen megnyertem az utolsó season versenyeit is és végigülhettem az elnyomhatatlan credits-et is. Pontokba szedve az értékelésem:
+
- Szép grafika
- Hozzáillő hanghatások és valóban TV show-t idéző zene
- Ötletes játékmenet
- Sok és valóban különböző autó
-
- Kevés pálya
- A gépi ellenfelek brutális módon csalnak, 2 másodpercnél nagyobb különbséggel csak csoda folytán lehet nyerni
- A hatféle versenymód ellenére könnyen unalomba fulladhat az egész a hasonló pályák miatt
7.5/10

#500
Elküldve: 2010. 07. 19. 09:17

Ezt vittem a hétvégén végig.

Pozitívum:
- játékmenet többnyire egész jó lenne (nem tudom pénz vagy idő nem volt ennek a játéknak a normális megvalósítására, de látszik/érződik rajta sajnos)
- mesterlövészkedés a javából

- rövid de jó történet (bár nem bonyolult)
- vannak nagyon hangulatos vagy akciódús részek
- vannak jó ötletek benne
- bullet cam

Negatívum:
- hiába a Chrome engine, valahogy gagyinak hat mégis nagyon sok dolog
- hard fokozaton piszok nehéz jól lőni, főleg messzire (ami persze reálisabb, de azért mégis...

- néha be lehet ragadni vagy elakadni hihetetlen tárgyakban/dolgokban
- mesterséges intelligencia néha elég vicces dolgokat csinál
Összeségében szerintem egy jó kikapcsolódásra és szórakozásra tökéletes.
(Ha egyszer végre egy CoD/Crysis szintű megvalósítást kapna egy ilyen játék, nagyot szólna szerintem. De ez nem egy rossz próbálkozás.)
6/10
Szerkesztette: ThomasS31 2010. 07. 19. 09:24 -kor