Idézet: Jahno - Dátum: 2016. 09. 13. 12:51
valahova elmentél széket pakolni és egyből belülről látsz faszán minden céges titkot. Sejtettük
Nem kell hozzá nekifutás, hogy lásd a cégeket sorban, s az elején a vadkanokat. Zártkörű rendezvény a pénzek elosztása és a versenyszfére egy faszság. Akinek ez újdonság, az szopogassa álmában az ujját boldogan
Ingyenes rendezvények ejus pénzekből, pl. fogyatékosoknak szállítottunk színpadot, nézőteret, 5 óra múlva bontottuk. A fogyatékosok picsa részegek voltak, az egyik csaj vihogva összepisilte magát, stb.
A megrendelő neve nagyon érdekes volt

Fogyatékosoknak szánt rendezvényre nagyon finom pénzeket lehet lehívni, de a pályázaton akárki nem nyerhet, ezt a részét azóta ismerem, amióta voltam egy egyesület elnöke, s rajtunk akartak átvinni pénzeket

azonnal be is lett zárva az egyesület

jön egy rendszerváltás és én leszek a lámpavason a kulák, mert aláírtam valamit és a pénzhez soha semmi közöm nem volt. Kupakos oszt, kupakos kapja, majd kupakosoktól rendel mindent, ezen kívül még létezik a versenyszféra. A kettőt nem szabad összekeverni. Ezek csak nyertesek, nem versenyeznek senkivel, az a prolik dolga.
De legalább udvariasan beszélnek, ennyi pénzzel megtömve én is kibaszott udvarias lennék

Nem irigylem őket.