HWSW Informatikai Kerekasztal: UFC 2009 - HWSW Informatikai Kerekasztal

Ugrás a tartalomhoz

  • (14 Oldal)
  • +
  • « Első
  • 2
  • 3
  • 4
  • 5
  • 6
  • Utolsó »
  • Nem indíthatsz témát.
  • A téma zárva.

UFC 2009

#61 Guest__*

  • Csoport: Vendég

Elküldve: 2009. 04. 23. 22:19

Idézet

Vagy 3 órán keresztül nyüstöltük norb-al egymás ellen. Egyrász megállapítottuk hogy a tudásunk gyatra. Főleg földharcban és fogásban való cséplésben. Ezért könnyebb volt ICEMAN-el küzdenünk, mint Shogun-al. Személy szerint nekem a földharcos téma jobban tetszene, de ahhoz sokat kell még tanulnunk. De így hogy egymás ellen nyomtuk, sok mindent ki tudtunk próbálni egymáson. Jobb volt ez így, mint a tutorial, vagy a sima meccs. Az irányítás teljesn más mint az általunk oly megszokott FNR3-ban, ezért soxor nem azt csinálta a karakter amit szerettünk volna...másodpercekig kellett elemezgetnünk hogy milyen kombinációval mit tudunk előhozni. Neház lesz egyszerre párhuzamosan két egymástól teljesen eltérő bunyós játékot irányítani. Az ember egyszerre mindkkettőben nem lehet jó. Kárára van a két irányítás a másik játéknak. Úgyhogy most a FNR3-at pihentetem, hisz állítólag a 4-nek más irányítása lesz. Másrészt már két hete előrendeltem az UFC-t, jobb lesz inkább azt megtanulni mire megjön :Đ
Jó kis este volt ez: két béndzsázó sokat tanult :-D Várjuk a full verziót!

ezzel én is így vagyok a fogások meg ilyesmik valahogy nem állnak kézre...kis idő kell még aztán jó lesz.
2 bunyós párhuzamosan tényleg bekavarhat...mondjuk így nekem valszeg kimarad a fn4...

#62 Felhasználó inaktív   tjames 

  • Őstag
  • Blog megtekintése
  • Csoport: GK moderátor
  • Hozzászólások: 20.870
  • Csatlakozott: --

Elküldve: 2009. 04. 23. 22:23

hogy érted, hogy "így"? úgy hogy ez jobb? Mert azért ez meredek kijelentés. Teljesen más. Mind irnyításban, mind grafikában, mind élményben. Annyi a hasonlóság, hogy bunyó-bunyó. Vagy ha ezt megveszed, akkor nem lesz lé a másikra? Mert az viszont sajnálatos...
Kép
Kép
Kép

#63 Guest__*

  • Csoport: Vendég

Elküldve: 2009. 04. 23. 22:37

Idézet

Idézet

Idézet

hogy érted, hogy "így"? úgy hogy ez jobb? Mert azért ez meredek kijelentés. Teljesen más. Mind irnyításban, mind grafikában, mind élményben. Annyi a hasonlóság, hogy bunyó-bunyó. Vagy ha ezt megveszed, akkor nem lesz lé a másikra? Mert az viszont sajnálatos...
hát az a helyzet hogy a fn3 már megvolt és az ufc valamivel többet mutat mint a fn4 mármint a bunyó stílusára gondolok több lehetőség....lé lenne rá csak annyival nekem nem tűnik sokkal jobbnak mint a 3 volt és nemtom valahogy eddig még nem szimpatikus...meg nem akarok egyszerre két ennyire hasonló játékot.
persze nem mondom hegy ez jobb vagy az jobb csak most nekem erre van szükségem amit az ufc képvisel....persze lehet később beszerzem a fn4-et is vagy ki tudja még mi történik, bejelentik a többi bunyóst (add hogy benne legyen Rocky Marciano Kép) csak most lesznek kemény címek és ezért...
meg demó sokat nyom majd a latba pl mennyit a 4 mennyit fejlődött a 3 óta

#64 Felhasználó inaktív   tjames 

  • Őstag
  • Blog megtekintése
  • Csoport: GK moderátor
  • Hozzászólások: 20.870
  • Csatlakozott: --

Elküldve: 2009. 04. 23. 22:45

Egy biztos, megjelenés napján remélhetőleg a kezemben lesz az UFC. Aztán több mint egy hónapom lesz eldönteni, hogy bele tudok e rendesn jöni, őgy hogy tudjam mit akarok, s meg is tudjam csinálni a karakteremmel. Aprópopó karakterek. Ebben is lehet majd csinálni karaktereket!!! Kíváncsi leszek hogy, s milyeneket! :Đ
Nálam egyelőre a FN még mindig favoritabb...de igaz arról még vajmi keveset tudunk. (irányítás, boxolók...)

Az UFC tuti vétel, csak egyelőre nem tudom bizton azt mondani, hogy nem váltja majd rá másfél hónapra a FNR4. Ámbár norb azt mondta, hogy el ne adjam ezt sem (csakógy mint a FMR3-at) mert tökéletes játék egy sörözős estére :-D

Egy bajunk volt vele igazán. Nem lehet tudni hogy mikor lesz KO. Másrész nagyon hamar is le lehet zavarni egy mecset. Azért a FNR3 ban nem egyszer előfordult hogy 10-12 meneten át küzdöttünk egymással. 50 perc izzadás. Naggyon komolyn. Ez ahhoz képest nudli. Véletlenségből is olyan KO-k születhetnek, hogy lepkézik mindkét irányító ember :) Persze ilyen a ketrecharc. Ebben a valóságban is elég egy jó könyökös, ozt vége.... Volt meccsünk hogy 7mp-ig tartott. két ütést adtam. Ennyi... úgy azért nem izgi. Nevettünk egy jót, de valójában mindketten vágytuk a hosszab földharcokat... törekedtünk is rá.

Abban nyújt többet mint a FN3. Lábtechnikák és földharc. Ezeket kel megtanulnunk :)

Május közepéig marad ennek a gyakorlása, utána jön a FN4 demo.

Kép
Kép
Kép

#65 Guest__*

  • Csoport: Vendég

Elküldve: 2009. 04. 23. 22:49

egyre több kedved kapok ahhoz élőben is elkezdjek valami hasonlót sportolniKép

igen ez a K.O. dolog elég érdekes van amikor 4-szer 5-ször le kellett küldenem a földre az ellent...tudod így beszürkült a kép...és hiába ütöttem rúgtam akármi, másik meccsen meg elég hamar legváratlanabb időzítéssel kifekszik..

#66 Felhasználó inaktív   cemi 

  • Tag
  • PipaPipa
  • Csoport: Alkalmi fórumtag
  • Hozzászólások: 369
  • Csatlakozott: --

Elküldve: 2009. 04. 24. 00:07

Ez nagyon jó lett!!!szerintem nálam veri az FNR 4, és csak azért mert ez más harcos cucc.

Még nem sikerült minden mozdulatott megjegyezni, de a naggya megvan, és márcsak a szoritást kell gyakorolnom,Elég komoly kiütéseket lehet csinálni, kedvencem az amikor megütöm, és hanyatvágja magát a gyerek, én rárontok és fölötte ütöm ezerrel. ugy hat-hét ütés után már repül is a fogvédö fröcsög a vér, egyszóval várom már a teljes verziót, és mirány a crate fighter-->carrier mod

de addig is be kell ezzel érnem--nem lesz könnyü feladat

#67 Felhasználó inaktív   tjames 

  • Őstag
  • Blog megtekintése
  • Csoport: GK moderátor
  • Hozzászólások: 20.870
  • Csatlakozott: --

Elküldve: 2009. 04. 24. 04:28

Idézet

egyre több kedved kapok ahhoz élőben is elkezdjek valami hasonlót sportolniKép

igen ez a K.O. dolog elég érdekes van amikor 4-szer 5-ször le kellett küldenem a földre az ellent...tudod így beszürkült a kép...és hiába ütöttem rúgtam akármi, másik meccsen meg elég hamar legváratlanabb időzítéssel kifekszik..
Hát ezaz. Még én sem érzem mikor lehet KO-t csinálni. Néha jön a semmiből, néha meg hiába püfölöd, ali hajlandó. ÉS ezen a HUD sem segít. Van hogy 50%-on áll ozt sanyi, de volt hogy már alig volt belőle valami látszó, és még küzdött. Szóval egyelőre nem felhőtlen az örömöm, de az is igaz hogy csak halvány bárányfelhők ezek. Nem zavarják a csillagos égboltot :Đ
Kép
Kép
Kép

#68 Felhasználó inaktív   biolencse 

  • Senior tag
  • PipaPipaPipaPipa
  • Blog megtekintése
  • Csoport: Fórumtag
  • Hozzászólások: 3.999
  • Csatlakozott: --

Elküldve: 2009. 04. 24. 08:54

Idézet

Hát ezaz. Még én sem érzem mikor lehet KO-t csinálni. Néha jön a semmiből, néha meg hiába püfölöd, ali hajlandó. ÉS ezen a HUD sem segít. Van hogy 50%-on áll ozt sanyi, de volt hogy már alig volt belőle valami látszó, és még küzdött. Szóval egyelőre nem felhőtlen az örömöm, de az is igaz hogy csak halvány bárányfelhők ezek. Nem zavarják a csillagos égboltot :Đ
Ez a -ha úgy tetszik- szép a ketrec harcban. Bárki bármikor KO-zhat. Nem hiszem, hogy ezt pont nektek kellene elmondanom. Kép Szerintem elég jóra sikeredett ez a játék. Végig vittem a tutorialt, aztán go a versenyre. Azt gondoltam, nagy jó leszek. Aha. Az ütésen kívül alig tudtam mást csinálni. Ráadásul vannak olyan kombók is, amiket nem tanít meg. Az egyik ilyen, amikor nekifutásból felugrik a fickó és a levegőben arcon térdeli az ellent. Na az hatásos. De hogy hogyan csináltam? Ne kérdezzétek. Az biztos, hogy kétszer kellett valamelyik irányba egymás után gyorsan pöcögtetni a bal analóg kart, majd megnyomni valamelyik rugás gombot. Nagyon tetszik, hogy a földön fekvő emberre rá lehet ugrani és közben még ütni is kell. ÁÁÁÁÁ!!! Kell nekem ez a játék!!!KépKépKép
biolencse
Get your Portable ID!

Bögyös krampuszlányok hada vigyen a pokolba és örökre boldog leszek. XD

#69 Felhasználó inaktív   tjames 

  • Őstag
  • Blog megtekintése
  • Csoport: GK moderátor
  • Hozzászólások: 20.870
  • Csatlakozott: --

Elküldve: 2009. 04. 24. 09:27

A fejberúgás az a speckója a faszinak. A másiknak a hátrafele fordulatból kézháttal/könyékkel arculcsapás. Ezeket megtanította a tutorial, csak mindegyiknek más más. Egy kell csinálni, hogy nyomod a bal kart az ellen fele, közben benyomod a bal felső ravaszt, és kellő távolságból hozzányomod valamelyik rúgást. (kell a távolság!) A másik faszinál ugyanez, csak rúgás helyett ütést kell nyomni.
De van benne pl fordulatrúgás, amit viszont mindkettő művel, no azt nem tanította a tutoriál :-D
Meg olyan földharcok is, olyan kibújások...
Nagyon sokat kell ezzel játszani majd, hogy tényleg azt csinálja a karaktered, amit te szeretnél.
Volt meccsem ami 7 másodpercig tartott. Két ütés volt ennyi, vége. :)
Egy biztos: kel válsztani egy saját karatkert, és azt jól begyarokolni. Mert ennyi féle irányítást, ennyi félet különböző stílusú emberen alkalmazni nehéz lesz...

Kép
Kép
Kép

#70 Felhasználó inaktív   biolencse 

  • Senior tag
  • PipaPipaPipaPipa
  • Blog megtekintése
  • Csoport: Fórumtag
  • Hozzászólások: 3.999
  • Csatlakozott: --

Elküldve: 2009. 04. 24. 09:37

Az biztos, hogy engem nagyon megfogott.
biolencse
Get your Portable ID!

Bögyös krampuszlányok hada vigyen a pokolba és örökre boldog leszek. XD

#71 Felhasználó inaktív   cemi 

  • Tag
  • PipaPipa
  • Csoport: Alkalmi fórumtag
  • Hozzászólások: 369
  • Csatlakozott: --

Elküldve: 2009. 04. 24. 09:47

A KO dologról annyit, hogy a második menetben voltam, és mit ne mondjak de jól megdolgoztam RUA-t, és alig volt élete, de belefutottam egy ütésbe, és csengettek nekem.Kicsit ideges lettem na még egyszer nekifutok, de akkor már jól elvertem.A legjobb az amikor az ellen a földre hullik, és fölé állok, és onnan verenm a gyereket, mondom az a pilanat magáért beszél.egyszóval csodás:)

Én inkább a föld harcot részesitem elönyben, vagy a fogásbol pár ütés, és rugás, majd kellö idöben szoritás.

Kár hogy csak két ember , de DEMO, igy legalább feltudok készülni majd.Engem totálisan meggyözött a cucc, és még az irányitást is könnyen megszerettem, várom már a teljes verziot.Mindenkinek jó harcot!!!!!!!

Are xou READY?FIGHT!

utolag is irom, hogy lehet ketten nyomni ey gépröl!

további jó szórakozást

#72 Felhasználó inaktív   tjames 

  • Őstag
  • Blog megtekintése
  • Csoport: GK moderátor
  • Hozzászólások: 20.870
  • Csatlakozott: --

Elküldve: 2009. 04. 24. 09:53

Úgy látom ezt sokan meg fogják venni :Đ Mit szólnátok majd egy online körforgásos küzdelemnek? Saját karakterekkel persze :-D csak hogy még izgibb legyen.

KO tényleg soxor oly meglepően jön (persze joggal, hisz a tutorialban elmagyarázza, hogy ha egy elindított ütés közben kapsz be egy nagyot, akkor sanyi.) hogy HUD-nek sok értelme nincs....

Kép
Kép
Kép

#73 Felhasználó inaktív   biolencse 

  • Senior tag
  • PipaPipaPipaPipa
  • Blog megtekintése
  • Csoport: Fórumtag
  • Hozzászólások: 3.999
  • Csatlakozott: --

Elküldve: 2009. 04. 24. 10:11

Idézet

Úgy látom ezt sokan meg fogják venni :Đ Mit szólnátok majd egy online körforgásos küzdelemnek? Saját karakterekkel persze :-D csak hogy még izgibb legyen.

Részemről én benne lennék. Ezzel csak az a baj, hogy az én masinám fekete, nektek meg fehér.
biolencse
Get your Portable ID!

Bögyös krampuszlányok hada vigyen a pokolba és örökre boldog leszek. XD

#74 Guest__*

  • Csoport: Vendég

Elküldve: 2009. 04. 24. 11:44

Idézet

Idézet

Úgy látom ezt sokan meg fogják venni :Đ Mit szólnátok majd egy online körforgásos küzdelemnek? Saját karakterekkel persze :-D csak hogy még izgibb legyen.

Részemről én benne lennék. Ezzel csak az a baj, hogy az én masinám fekete, nektek meg fehér.
azért biztos lesz aki megveszi a ps3-asok közül is... pl én

#75 Felhasználó inaktív   cemi 

  • Tag
  • PipaPipa
  • Csoport: Alkalmi fórumtag
  • Hozzászólások: 369
  • Csatlakozott: --

Elküldve: 2009. 04. 24. 20:26

utolag is irom, hogy lehet ketten nyomni ey gépröl!

#76 Felhasználó inaktív   tjames 

  • Őstag
  • Blog megtekintése
  • Csoport: GK moderátor
  • Hozzászólások: 20.870
  • Csatlakozott: --

Elküldve: 2009. 04. 24. 20:36

Idézet

utolag is irom, hogy lehet ketten nyomni ey gépröl!
Ja bizony lehet! De én írtam szerintem hogy norbbal 3 órát játszottunk, nem? Úgy emlékszem...
Kép
Kép
Kép

#77 Felhasználó inaktív   biolencse 

  • Senior tag
  • PipaPipaPipaPipa
  • Blog megtekintése
  • Csoport: Fórumtag
  • Hozzászólások: 3.999
  • Csatlakozott: --

Elküldve: 2009. 04. 24. 20:42

Idézet

Idézet

Idézet

Úgy látom ezt sokan meg fogják venni :Đ Mit szólnátok majd egy online körforgásos küzdelemnek? Saját karakterekkel persze :-D csak hogy még izgibb legyen.

Részemről én benne lennék. Ezzel csak az a baj, hogy az én masinám fekete, nektek meg fehér.
azért biztos lesz aki megveszi a ps3-asok közül is... pl én
Ez esetben felvehetnénk egymást nem? :)
biolencse
Get your Portable ID!

Bögyös krampuszlányok hada vigyen a pokolba és örökre boldog leszek. XD

#78 Guest__*

  • Csoport: Vendég

Elküldve: 2009. 04. 24. 20:49

Idézet

Idézet

Idézet

Idézet

Ez esetben felvehetnénk egymást nem? :Đ
ja majd felveszlek akkor...oké

a játékról: uhh már nagyon rövid meneteket játszom...remélem lehet nehézséget állítani majd...
már nagyon megy a földrelökés földharcok meg szorításokból menekvés szal ez a rész...
ami még nem az igazi nekem a muay thai és a wresltlinges mozdulatok....kicsit még gyúrni kell rá

#79 Felhasználó inaktív   tjames 

  • Őstag
  • Blog megtekintése
  • Csoport: GK moderátor
  • Hozzászólások: 20.870
  • Csatlakozott: --

Elküldve: 2009. 04. 24. 20:53

Idézet

Idézet

Idézet

Idézet

Ez esetben felvehetnénk egymást nem? :Đ
ja majd felveszlek akkor...oké

a játékról: uhh már nagyon rövid meneteket játszom...remélem lehet nehézséget állítani majd...
már nagyon megy a földrelökés földharcok meg szorításokból menekvés szal ez a rész...
ami még nem az igazi nekem a muay thai és a wresltlinges mozdulatok....kicsit még gyúrni kell rá
Hát már hogyne lehetne állítani a nehézséget! DEMO-ban is lehet! Asszem 4 féle van. Alapból pedig természetesen a leggyöngébban van. Földrelökés nem egyszerű ám! Simán védhető, úgyhogy ember-ember ellen, vagy HARD fokozaton, nem fok csak úgy hipphopp menni :-D
Kép
Kép
Kép

#80 Guest__*

  • Csoport: Vendég

Elküldve: 2009. 04. 24. 20:56

Idézet

Idézet

Idézet

Hát már hogyne lehetne állítani a nehézséget! DEMO-ban is lehet! Asszem 4 féle van. Alapból pedig természetesen a leggyöngébban van. Földrelökés nem egyszerű ám! Simán védhető, úgyhogy ember-ember ellen, vagy HARD fokozaton, nem fok csak úgy hipphopp menni :Đ
Kép hát ez szép...nem is figyeltem...
na mind1 akkor még próbálkozom a lényeg hogy a technikát már ismerem meg mit kell mihez nyomni...

Téma megosztása:

  • (14 Oldal)
  • +
  • « Első
  • 2
  • 3
  • 4
  • 5
  • 6
  • Utolsó »
  • Nem indíthatsz témát.
  • A téma zárva.

1 felhasználó olvassa ezt a témát.
0 felhasználó, 1 vendég, 0 anonim felhasználó