Idézet: Gyula2222 - Dátum: 2014. 06. 06. 20:05
Már párszor elmondtam, h a valóságom része a jelenlegi közvalóság is.
És azt is elmondtam, h csupán a része.
A szüleimben erősen élt az a félelem abból adódóan amit a bolsevik rendszerbe való beletörésünk időszakában elszenvedtek. Ebből eredően úgy döntöttek, h nem mondanak el nekünk olyant amiből bajunk lehet. Ebből adódóan, éltem a bolsevik tömegideológia szerinti tömegvilágbeli gyermek életet. Annyi, h a szűk családomban a régi vágású (úri középosztály) szerinti erkölcsiség uralkodott és ez a külső szocializációs hatásokhoz képest más volt. Ez a kettős szocializáció (magyarázatok nélkül) érdekes értetlenséget okozott bennem. Másságot is a többiekhez képest és ez beilleszkedési problémákat. Sokkal könnyebb lett volna ha a szüleim beszéltek volna a miértekről, a mozgató rugókról.
A hiteimről annyit, h én már úgy, h jó emlékeim vannak róla, megéltem a direkt hidegháborús időszakból való átvezetést ami "nyugaton" a kulturális forradalom címszó alatt, nálunk az enyhülés és az új gazdasági mechanizmus néven hozták létre. És a mai napig is mindent.
Ezek a közvetlen alapjaim a különféle állítások (a központi propagandaállítások és az alternatívok (nevezzük most épp összeesküvéselméleteseknek)) ellenőrzéséhez.
Ti úgy élitek meg, h el akarok venni valamit tőletek. Én pedig kiegészíteni szeretném a világképeteket úgy, h Ti magatok képessé váljatok saját különbejáratú a jelenleginél sokkal reálisabb, ezzel jobban használható modellt (világképet) építenetek magatokban.
Ha úgy tetszik, akkor megadni nektek azt amit a szüleitektől (ezért, azért) nem tudtatok megkapni.
Mondjuk ahhoz rényleg elég ostoba vagy, hogy elhiggyed, hogy a párttitkár apád behazudta nekem a nemesi származást, meg a többi hülyeséget, te meg elhitted. A valóban osztályidegenek szarabbul jártak, pédául az egyik kulák agglegény, akiről apád elvtársai azt hitték, hogy van valami elrejtett vagyona, belehalt a kínzásba, amit a nem létező "kincsekért" folytattak. Úgy össze volt vagdosva, hogy a halált megállapító orvos nem engedte senkinek, hogy megnézzék. Vagy mint az a rokonunk, aki apád elvtársai elől az ágy alá menekült, ezért behozták a vasvillát az udvarból. Ő sem került ki onnan élve. És ezek csak kulákok voltak.
Úgyhogy megkérlek, hogy ezeknek az embereknek tartsd tiszteletben az emlékét azzal, hogy nem hazudozol összevissza arról, hogy nemesek voltatok, meg rendszer ellenségei.
Köszönöm!
Szerkesztette: JonesC 2014. 06. 06. 21:07 -kor
world, my finger, is on the button...
Határozottan egyetértek az enyémmel megegyező véleményekkel!
Éheztesd a fákat! Csökkentsd a co2 kibocsátást!
Idézet
Hi mi name is Paco frome Mexico, please sorry for mi bad inglisco. Mi dead cousine frm america told me how to winned at Lauge of Legan and made me win against bots. My cousin deaded yesterday thogh,but im ok because i sexed his sister. pls no copy pastarino. bye