[Carmaged]

Az éremmel csak az a baj, mint az állatkertben a ráccsal... nem tudjuk, melyik oldalán vagyunk, legfeljebb hitegetjük magunkat.

[Dorien]

Idézet: guga - Dátum: 2006. jún. 4., vasárnap - 10:02

Mi folyik itt? Ez a totál közönyös elhülyülés, hogy oké nem mész már a postára, nem írsz levelet, nem telefonálsz, nem írsz mailt sem. Minél több és gyorsabb eszközünk van a kommunikációra, annál ridegebbek leszünk és távolságtartók.

Van benne valami, de szerintem azért ez nem ilyen egyszerû.

Egyrészt vannak múltbéli kapcsolatok, amelyek megszakadtak. Az iwiw-vel ezek könnyen helyreállíthatóak.

Másrészt az átlagember szociális kapacitása az õsközösség maradványaként általában kb. 150 fõ. Ennél több ember már nem fér a "RAM"-jába, átmegy a "háttértárba".

Az ember természeténél fogva megpróbál a saját életére legnagyobb hatással lévõ személyekre fókuszálni, ezért bizonyos szempontok alapján felállít egy fontossági rangsort. A lista kezdõdik pl. saját gyerekkel, házastárssal, szeretõvel, közeli családtagokkal, közeli barátokkal, közeli munkatársakkal, majd jönnek a távolabbi rokonok, haverok, munkatársak, ismerõsök. Egy adott kapcsolat minél lejjebb kerül a "ranglétrán", annál kevesebb energiát fog fektetni bele.

Így fordulhat elõ. hogy valakit bejelölnek, de arra már nem veszik a fáradságot, hogy írjanak is neki. Annyit jelez, hogy valaki tart annyira, hogy újra felvegye veled a kapcsolatot (fõleg, ha õ kezdeményez), de üzenetet küldeni már nem akar.

Egyik lehetõség, hogy jelenleg nem vagy fontos neki annyira, hogy akár ennyi energiát is fektessen a kapcsolatba. Egy másik lehetõség, hogy nem tudja, hogy a te jelenlegi ranglistádon õ hol foglal helyet, ezért kezdésnek csak kíváncsi, hogy visszaigazolod-e. Bejelölni/visszaigazolni ismerõsnek a másikat csak egy kattintás, és ha bármikor szüksége van rád, vagy neked rá, ott vannak az adatok, elérhetõségek.

Iwiw nélkül rengeteg gyenge kapcsolat létre sem jönne újra. A gyenge kapcsolatok pedig stabilizálják a hálózati rendszereket, így a szociális hálót is. Ezért fontos például a laza csevegés meg a nõk locsi-fecsije. Csermely Péter írt errõl könyvet.

[guga]

Ma 2006-06-15 19:26:22-kor Isteni sugallatot kaptam.

> here <

Ezt a katasztrófális eseményt megelõzendõ gyorsan elkezdtem kerékpáron kiszállítani számítástechnikai alkatrészeket. Elõbb XX. ker. hév állomás, utána pedig XV. ker. Nádastó u.

Így szerencsére véletlenül, vagyis illik ezt mondani egy jó kereskedõnek, elkerültük egymást

Csak jelzem elõre, hogy holnap sem leszek a helyemen, kora délután megyünk Kulcsra a telkünkre nyársalni, késõbb bográcsolni s elfogyasztani a szomszédok pincehideg borait

Bár fogalmam sincs, hogy az ilyen jellegû tevékenységeket miért egyoldalú üzenõfüzetként reagáljuk le, hisz a technika egyéb vívmányai már rég túlhaladtak ezen a fejlõdési ponton, ennek ellenére nekem sincs kifogásom, hogy egészen visszanyúljunk a palackpostáig.

Két dolgot tudok elképzelni. Vagy nem értél rá és nem nyomtad meg a csengõmet vonatindulás elõtt, vagy megnyomtad és másodpercekig ácsorogtál csalódottan s felülkerekedett benned a manapság oly divatos hol a faszomba van ez a guga ilyenkor :confused:

A guga ilyenkor elõrejelzés híjján keményen tekeri a Heavy Tools kerékpárját s izzad a forintokért, mert:

1Móz 3,19 
Orczád verítékével egyed a te kenyeredet, míglen visszatérsz a földbe, mert abból vétettél: mert por vagy te s ismét porrá leszesz.

Ezzel zárom soraimat, remélem egészségem levélben talál. A mielõbbi viszontlátásra.

guga

UI. egyrészt nem tudom minek utóirat. Sosem értettem. Ha eszedbe jut valami még, akkor írd le anélkül, hogy odabiggyesztenéd, hogy ui mert a végén még malacnak néznek, torkon szúrnak és citromot tesznek a szádba és éjfélkor meg zavarodottan pillázol körbe, mint pók a lucernásban, hogy mi ez a pezsgõdurrogás.

Másrészt eszembe jutott, hogy most akár állhatnék sorba a postán s nyalhatnám rá a borítékra a bélyeget, hogy válaszoljak. Elborzaszt a gondolat, micsoda barbár kor lehetett. Se egy sms

[guga]

Idézet

Magány

Van egy kis vidéki házunk Kulcson, de itt most nem ez a lényeg. A legközelebbi kocsma 1 kilométerre van és egy tábla kukoricáson kell keresztül menni. Az utat a kukoricáson át a helyi lakosok taposták ki, igyekezvén buszhoz, meccsre, söré.
Van ott egy úgynevezett sportkocsma, lehet nem az a neve de tény, hogy focipálya mellett van. Esténként oda delektálunk négyen, asszony, meg gyerkõcök.
III.osztályú vendéglátó egység, persze már rég elfelejtettem, hogy osztályozzák õket, azt hittem ez a szokás Kun Bélával egyetemben letûnt, de nem, a tábla még most is ki van rakva. Mondom sétálunk át négyen, Bendzsó a nyakamban, levente 50 méteres köröket ível körülöttünk a kukoricásban, asszony meg mögöttem lépdel. Belefelejtkezvén holmi körmönfont mesékbe és néha röhigcsélvén hozzá haladtunk tova s el. Egyszer csak megálltam és megfagyott a vér az ereimben, a szõr felállt a hátamon és kiszaladt belõlem a szusz, így ahogy írom s minden átmenet nélkül. Egy ember ült a földön a kukoricásban, tõlem két méterre, de ezt csak a szemem sarkából vettem észre. Rögtön megálltam s kezdeti rémületen túl felismertem egy helyi alkoholista lakost, akit napjában kétszer látok felmerülni a környéken, imbolyogva s két felhõtlen, boldog kutyájával egyetemben megcélozva a kukoricáson át a sportkocsmát.
Ugyan nem történt semmi különös, csak üveges tekintettel nézett maga elé de a nejem rárivallt a nagyobbik fiamra, hogy azonnal gyere ide, ne rohangálj. Szerette volna elejét venni annak, hogy a fiam maga látja meg egyedül, ahogy ott ül. Megkérdeztem az öreget, akinek ugyanolyan szeme volt, mint hajdan volt nagyapámnak, hogy felsegítsem? Makogott valamit maga elé, de határozottan rázta a fejét. Még egyszer rákérdeztem, de már erélyesebben, hogy segítsek felállni? Ingatta a fejét, hogy nem, éppen pihen, csak a kutyáit nem találja.
A nejem szúrósan megjegyezte de már négyszemközt, hogy ha én lennék a kutyája én is leléptem volna.
Na teltek múltak az órák, bodottá, öröm, burgonyaszirom, üdítõ, sör és felálltunk.
Kék menni vacsorázni, no meg sötétedik is, a kis házunk nincs messze, de Bendzsónak nyúlik a szája. Nyakamba kaptam és elindultunk hazafelé. Bendzsónak hirtelen összeszorult a lába a nyakam körül, valamit látott a szürkületben, én voltam a sor elején, Õ a nyakamban, hamarabb észrevette a kukoricásban fekvõ öntudatlan embert, akinek a feje kissé kilógott az útra.
A gyereket átadtam az asszonynak és elõreküldtem Õket.
Adtam az öregnek két pofont és rárivalltam, térjen észhez. Bár nincs hideg éjszaka, nem áll fent a veszélye, hogy kihûl, de rendszeresen járnak erre fiatal srácok házilag tuningolt motorokkal és a nyomokból ítélve néha letérnek az útról, de ha épp az úton megy, de az öreg feje pont ott szuszékol.
Nem akartam az öreggel bizalmaskodni, mert a francnak sem hiányzik, hogy késõbb matt részegen beállítson a telekre és molesztálja a gyerekeket vagy az asszonyt, de azért sorsára sem akartam hagyni. Üvöltöttem vele hangosan, keményen, hogy ijedjen meg és szedje össze magát, az asszony is hátrafordult, hogy lássa mi történik. Az öreg kába volt és borult minden irányba, de megfogtam, egészen addig, amíg össze nem szedte magát és meg nem láttam a szemében azt, hogy még ha full kábán is de tudatosította a helyzetét, hogy kiszolgáltatott. Folyamatosan azért esedezett, hogy ne üssem le. Tényleg nem kis darab ember vagyok és ráadásul teljesen tar, aki nem ismer könnyen gondolhatja rólam, hogy egy vadállat vagyok. Az öregnek nagyon erõsen megszorítottam a karját, hogy elérjem figyeljen rám. Megígértem neki, hogy nem fogom bántani, de tegye, amit mondok, mert baj lesz. Szándékosan voltam vele kemény, tudtam hol lakik, legalább annyi lelki erõt kellett vernem belé, hogy odáig eljusson.

Az öreg billegve, borulva elindult és néha megállt motyogni. Ráüvöltöttem, hogy kussoljál, csak menj és szedd össze magad te disznó!!
Szándékosan aláztam meg, nem bántani akartam, csak elérni, hogy olyan idegállapotba kerüljön, mint aki tudja mit csinál és nem csak fekszik a földön öntudatlanul. A nadrágja a és a fehér inge tiszta föld volt és összepisilte magát.
Olyan tempóval haladt, mint a kisebbik fiam szokott, én meg az öreg mögött tipegtem, amikor rálépett egy göröngyre és megbillent, akkor gyorsan megfogtam és úgy megszorítottam a karját, hogy fájjon neki, ezzel is ösztökélve arra, hogy minél jobban ébredjen fel. Közben az jutott eszembe, hogy pár éve játszottam egy színházban egy papot, a Muszadagh negyven napja volt a címe. Örmény emberek elhurcolásáról és a sivatagon keresztül hajszolásáról szólt a darab, azért hajszolták Õket keresztül Törökországig, hogy ott pusztuljanak el éhen s szomjan. Nagyon kevesen élték túl, egyetlen gyerek sem ért célba.
Ahogy néztem magam elõtt a billegõ öreg embert, mondom magamban, ez körülbelül a negyedik éhen s szomjan napnak felel meg. Nem szóltam hozzá egy szót sem, Õ sem hozzám, csak engedelmesen ment és láttam rajta, hogy próbálja magát összeszedni és egyenesen menni, gondolkodni. Aztán hirtelen megállt, megfordult és a szemembe nézett, hatás szünet, kivárt és összeszedte a mondatot. Nincs én nekem senkim, egymagam vagyok, hagyjon engem békiben, majd lesz valahogy. Bár nem akartam a mondatért vállon veregetni, de látványosan felülkerekedett a mértéktelen alkohol fogyasztáson a mértéktelen önsajnálat. Bár idõs ember volt, hetven fölötti, de ha így is gondolta, és ezért is iszik minden nap, hogy öntudatlan legyen, a helyzetén nem tud változtatni.
Szemrebbenés nélkül megfordítottam a vállánál fogva, mint egy katona a foglyot és annyit mondtam neki, ne  szövegeljen, hanem induljon hazafelé de sürgõsen.
Rendben, rendben, bocsánatot kérek, adta meg magát, mint ha mától én lennék a gyakorló hatalom fölötte és újra nekilátott tipegni úgy ahogy volt koszosan, hugyosan. A házunk mellett megálltam és nem szóltam neki, hogy nem kísérem tovább. Engedtem hagy menjen tovább abban a tudatban, mint ha ott lennék. Ment egy kis ideig, majd nyilván érzékelte, hogy se szuszogás, se csoszogás mögötte, már a kerítés mögül néztem, amikor megfordult és bizonytalanul körbenézett, láttam a szemét, elbújtam a diófa mögé, hogy ne adjak alapot neki semmire. Fájdalmas üresség volt benne, nem csodálom hogy tompítani szerette volna minden nap.  Nem ismerem Õt közelebbrõl, nyilván nem ezt a sorsot szánta magának, de ez jutott, két fekete kotorék eb várta otthon. Se fõtt étel, se tiszta ruha, se vetett ágy, s nincs asszony, tv, leves, második.
Kezével legyintett és megfordult, már biztosan tudtam, hogy hazatalál.
Mivel általában korán kelõ típus vagyok így valamit kezdenem kell a hajnalokkal. Vasárnap is reggel négykor már kinyílt a csipám. Éjszaka a nagyobbik fiammal sátorban aludtunk, Õ is nagyon kedveli, én meg ha az idõjárás lehetõvé teszi, akkor hiába a vetett ágy, tuti a sátorban kötök ki. Fél öt tájékában két dolgot lehet csinálni, fõzni egy kávét és utána kitekerni a megnyitott M6-os autópályára egy felüljáróra és megvárni a napfelkeltét. A Kossuth rádióban a vasárnapi újság, ha 20 évvel ezelõtt hallgattam volna, akkor a rendszer része lett volna a villamoson az ajtók záródását jelzõ sípszóval. De most csak valami viszonyítási pont, hogy az ember ne zuhanjon széjjel. Lehet gondolkodni, kattogni a friss levegõn.
Néha egy autó elsuhan alattam, tényleg nagyon hajnal van. Pár hete még simán rámentem kerékpárral az autópályára és eltekertem Dunaújvárosig,mivel még zárva volt nem fenyegetett veszély, csak a melósok jöttek kisbuszokkal és néztek ki az ablak mögül meredten, hogy ki ez az állat itt és ilyenkor?

A hírek után elindultam visszafelé, mert már ébredezik ilyen tájt a nejem és kiszoktunk ülni a hintaágyba kávézni, azt a félhetes kávét igyekeztem elérni. Utam a sportkocsma elõtt vezetett el, ami hétkor nyit. A teraszán a fa asztaloknál térdét keresztbe rakva ott ült a nevenincs öreg. Frissen, megfésülve, megborotválkozva és várva a nyitást, ugyanis:  Nincs én nekem senkim, egymagam vagyok, hagyjon engem békiben, majd lesz valahogy, de azért a vasárnap az vasárnap, Õ sem szerette volna lekésni a kávéját s fõleg nem egyedül inni meg.
Amint elhaladtam a kocsma mellett én voltam az, aki félrecsapta a fejét, nem akartam kényelmetlen helyzetbe hozni, hogy magyarázkodjon. A szemem sarkából még láttam, hogy intésre emelte a kezét, de aztán ugyanazzal a lassulattal lemondóan leengedte.

9. Sokkal jobban van dolga a kettõnek, hogynem az egynek; mert azoknak jó jutalmok vala az õ munkájokból.
10. Mert ha elesnek is, az egyik felemeli a társát. Jaj pedig az egyedülvalónak, ha elesik, és nincsen, a ki õt felemelje.
11. Hogyha együtt feküsznek is ketten, megmelegszenek; az egyedülvaló pedig mimódon melegedhetik meg?
12. Ha az egyiket megtámadja is valaki, ketten ellene állhatnak annak; és a hármas kötél nem hamar szakad el.


[ Kattints ide a teljes méretû képhez ]

[guga]

1987

Furcsa egy év volt, ha ma kéne megélnem letérdelnék tõle.
Anyámnál laktam, mert Apám nem bírt elviselni. Az öregem rendhez szokott ember volt, soha nem lépte túl a kiszabott ebédidõt egy perccel sem. Ehhez képest én már két hónapot voltam elõzetes letartóztatásban. Akkoriban azt hittem a fénykoromat élem, imponált a társaság is, fele már ült, ki tudta ennek a súlyát, akkori ésszel, gyerekfejjel. Csak bele az éjszakába, lányok mindig tapadtak ránk és a végén fizetés nélkül ugráltunk ki a vendéglõ ablakán. Kit ne vonzana az élmény? A megtanítottakat, akinek meg lett mondva s külön angol, külön ének. Haladt is valamire, sérült család, elvonó, sértõdött ego, hogy nem a szakképzettségének megfelelõ bérezést kapja, sõt állást sem.
Mondom furcsa egy év volt, hadilábon álltam az egész világgal. Anyám nem adott enni, Apám messzire elkerült és a munkahelyemen már 3. hónapja nem kaptunk fizetést.
Elérkezettnek láttam az idejét, hogy megváljak szülõvárosomtól Gyulától.
Volt 2000 Ft a zsebemben és a nyakamba vettem a tarisznyát. Kiírtam az ajtóra, hogy „Pestre mentem, majd jövök”.

Nem gondoltam komolyan, dacból indultam el, gondolván, hogy másnap, harmadnap majd ha elfogy a pénz hazamegyek.
Már aznap volt munkahelyem és szállásom. Ennek lassan 20 éve, a nagyobbik fiam 10 éves, soha eszébe nem jutott rákérdezni arra a furcsa évre, hogy Apa én miért Pesten születtem?
Aztán jöttek a barátok, barátnõk s  egy 4 éves kapcsolat, amit követett egy 1 éves, majd még egy. S utána még néhány apróbb, ami által megedzõdtem. Már tudtam mit kerestem, honnan jöttem, ki vagyok, s mit akarok.
Kopasz seggel jöttem fel Pestre s mire nõsülni támadt kedvem már vettem egy vidéki házat. Nem tudom okos dolog e hencegni, azt sem hogy valaki örömét leli e a hencegés olvasásában. Egy biztos, nem kértem soha senkitõl semmit, és nem is tudtam támaszkodni senkire, inkább én voltam mások számára támasz.
Remélem a 20 év termésébõl ezt az egy mondatnyi hencegést elnézitek nekem.

Arra biztosan emlékszem, hogy nagyobb volt a biztonság érzetem, tudatom, mint most. Értem ezt úgy, hogy emberileg. Mert akkoriban ha valakinek szava volt, akkor arra lehetett építeni, ha kimondta, akkor megtörtént, voltak ilyenek, mint ötéves terv. Együtt dolgoztam két munkásõrrel, nehéz eset volt mindkét ember, hangosak voltak és határozottak, de épült és szépült a ház, reggelire vekni, kolozsvári szalonna, fél liter vegyes pálinka. Közben panaszolta, hogy annyabüdösmindenit az asszonynak, vett magának egy arany gyûrût, többiek szaporán bólogattak, hogy annyabüdösmindenit. Én meg magamban elgondolkodván s az asztalra nézvén, mondom naponta nyelsz el egy arany gyûûrût csak reggelire s még utána sör is. Hangot adtam neki, Õk meg veselkedtek. Akkora pofont kaptam, hogy felborítottam az asztalt, annak az embernek tenyere volt. S a tenyere volt a kenyere, amibe beletenyerelt, az kenyérré vált. Nagyon megalázó volt, ahogy összevert és ott feküdtem a földön, de azt hiszem az a biztosnak mondható rendszer akkor és ott borult meg velem együtt.
Felálltam és hazasétáltam az albérletembe, soha többé nem mentem arra, a munkakönyvem is ott hagytam, azóta sincs, gondolom majd törhetem a fejem ha nyugdíjaznak.

1989-1990 rendszerváltás, zavarosban halászás.

1-2 nap elteltével talpra álltam, könnyen ment, mert csak egy barátnõm volt és egy albérlet, így 20 év távlatában s két gyerekkel, asszonnyal már megtérdeltetne a helyzet, mert már inkább vagyok a nem annyira bátor, mint Sir Robin.
Összetalálkoztam egy sráccal, aki a HIT gyülekezetében volt valami tanító féleség és volt egy kis lehalászott pénze a hitbõl. Õ beszélt rá, hogy menjünk le  Debrecenbe, de nem pulykakakasért. Akkoriban halt meg Caucescu és a felesége, s nagyon hirtelen jelent meg egy könyv a Conducator. Még mielõtt a kiadója elhozhatta volna, az ismerõsöm felvásárolta a nyomdából az elsõ két raklapot, köszönhetõen egy ott dolgozó szintén Hit gyülekezetes hittársának.
Másnap hajnalban már ott rikoltoztam a Ferenciek terén az aluljáróban, hogy tessék csak tessék, és vették. Aztán összejöttem ott az aluljáróban egy sráccal, aki a 424 c. újságot árulta, ami hajléktalanokról szólt hajléktalanoknak. Beszálltam a bizniszbe s én is lefedtem vele egy területet, képletesen szólva a nyugati aluljáróját. Ez a kor egyrészt azért volt szép, mert még nem volt európai unió és törvények sem, amik szabályozták volna mit lehet, s mit nem.
A marihuanara sem volt még törvényünk. Emlékszem a Gellért hegyrõl lefelé jövet igazoltatott két civil ruhás rendõr és a kezemben ott füstölgött a pipa, a haverom meg vészjóslóan nézett rám, akivel indultunk egy közeli vendéglõbe frissen sültet vacsorázni.
Láttam az elkerekedett szemén és ahogy megadóan, megsemmisülve vette elõ az igazolványát s falfehér, kiszaladt a fejébõl a vér, hogy bajban van. S próbáltam vele tudatni, hogy ezt csak te tudod, Õk errõl nem tudnak semmit. Add oda az igazolványod, nem csináltunk semmi törvény túlsót, hisz erre nincs törvény.
Így is lett, aztán nagy kõ esett le a szívérõl, a civil ruhások is mentek a dolgukra, a mi frissen sültünk is megevõdött.
A Hitgyülis srác révén kicsit belekeveredtem a könyv bizniszbe s megismerkedtem néhány életre való emberrel.
Egyszer elcitáltak egy hétvégi Istentiszteletre a Szépvölgyi út környékére. S megismerkedtem egy „üzletemberrel” akit Õk házinak neveztek ki és szerdánként egy belsõ kerületbe kellett járnom hozzá nekem és az akkori barátnõmnek.
Az Istentisztelet úgy kezdõdött, hogy érthetetlenül hadovált olyanokat, hogy zsöszavulivé rébusz, kerution, rövidtávfutó lözsimezié grétsipál, stb. Asszongya, hogy nyelveken szól Istenhez és azt senki sem értheti csak Isten. Ühüm, bólogattam megértõen. Aztán hétvégén eljött a nagy nap, bemerítkezés lett vón. De elõtte jött a prédikátor a Német Sándor és odaállt a sor elejére. Mindenki elesett, a földön remegett és a látottak alapján azt gondoltam ha ez az ember megérinti a fejemet és én is elesek, meg itt remegek, akkor valami nem stimmel velem. Valami van bennem, amirõl csak Õ tud és én nem. A mellettem lévõ ember máris borult, hátul meg a segítõk, hogy nehogy megüsse magát szépen lehelyezték Õt a földre, hogy nesze remegd ki magad. Rohadtul féltem, mint utoljára mûtét elõtt, amikor anyám fogta a kezem és toltak be a mûtõbe, megszúrták a karomat s majd utána csak arra eszméltem, hogy vizet, vizet de sokat és most s helyette csak egy nedves vattát kaptam a számba.
Aztán eszembe jutott unokanõvérem is, aki testnevelõ tanár volt és a kõrös parton tanította meg nekem milyen az eszméletvesztés. Aszongya hogy nekiállt leguggolni, felállni és mély levegõt venni. Ezt megcsinálta vagy huszonötször. Majd felállt, bent tartotta a levegõt, felemelte a fejét és egyszer csak eldõlt, tényleg remegett a lába és nehezen tért magához. Megcsináltam én is, fekve tértem magamhoz, csak a képre emlékszem és ahogy lassan térnek vissza a hangok és a szagok az agyamba de semmit nem tudtam értelmezni és helyre rakni, igazi rendetlenség volt a fejemben, mint ha mindent szétdobáltak volna és lassan került minden a helyére.
Ugyanerre a katartikus élményre vártam. Német Sándor odalépett mellém és a fejemre tette a kezét, majd elkezdett  érthetetlenül hadoválni olyanokat, hogy zsöszavulivé rébusz, kerution, rövidtávfutó lözsimezié grétsipál és a végén pilláztam, mint pók a lucernásban, de nem történt semmi azon kívül, hogy a segédei ujjai csiklandozták a derekam.

Folyt köv.

[guga]

Egy kicsit még elidõzött elõttem a kezét a fejemen tartva, de látva, hogy azon kívül, hogy a szemeim elkerekedtek nem történt más, a bakit gyorsan kiigazítván, kivágta magát, mint egy talpra esett színész és tovább állt a következõ dõlésszöghöz.
Mire végeztek mindenki a földön fetrengett és remegett, aki végzett az meg ült, én voltam az egyetlen ember, aki nem tudott elszámolni magával. Emlékszem mikor Anyám a csirketelepen dolgozott. Bementem hozzá, vittem neki vacsorát és amíg evett elszéledtem a csirkék közé, leültem egy székre és néztem a sok ezer csibét, ahogy ettek az etetõ gépbõl, sok ezer apró sipogás. Egyszer csak egy apró pont, egy pici fekete csibe, az egyetlen, azonnal kiemeltem és hazavittem, egészen kilós koráig ölbõl evett. Azt nem mondom, hogy sikerült megnevelnem, mert rendre összeszart mindent, hiába tyúkeszû volt, de ha iskolából hazamentem és Anyám asztalhoz ültetett, akkor szaladt be az udvarról és körülöttem kuncsorgott pityogva és fejét meghajtva, amíg el nem érte, hogy dobjak neki.
Aztán egyszer sor került rá is, Anyám fasza levest készített belõle, hiába no, ahogy a csirke nem tudta megtagadni önmagát, úgy Anyám sem, már leste a napot, hogy megszegje a nyakát, én meg egy álló hétig sirattam, hozzám nõtt. A nejem egy éve vett egy mûanyag kacsát a kisebbik fiamnak. A kacsának kereke és 3 uszonya volt, ha felhúztad, akkor a keréken a 3 uszony elkezdett pörögni és ha a kádba pöcsöltél, a kacsa elkezdett evezni. Baromira zavart a 3 kacsauszony és leakartam tépni. A nejem rám rivallt, hogy ha megteszed, akkor elválok.
Egyik délelõtt én vigyáztam a gyerekre és játék közben a kezembe akadt a kacsa, na mondom most meg vagy te kis génhibás. Fogtam és letéptem az összes uszonyt róla, kidobtam a szemetesbe és elégedetten tekintettem magam elé. Hetekkel késõbb a nejem hozza elém vádlón, hogy te voltál? Ingattam a fejem, hogy konfuszed, de elvörösödtem, lebuktam.
Ezt ugyan nem tudom miért meséltem el, de az elején még hittem benne, hogy kapcsolódik a történethez hi-hi. Ugye milyen humoros is vagyok?

Visszatérve még a HIT-es kapcsolatra, az az ember, aki elvileg lelkész volt és Õ volt felelõs a hétköznapi lelki épülésünkért, mivel nem volt munkám felajánlotta, hogy árulhatok könyvet az egyik pultján egy piacon. Az akkoriban nagyon kapós klerkeneth könyveket hozta garmadával és nem volt az a mennyiség, amit ne vettek volna meg. Mivel akkoriban már elég járatos voltam könyv bizniszben, így rákérdeztem, hogy hol szerzi be? Puszta jóindulatból tettem, nem a csupán a kíváncsiság hajtott. De leteremtett, hogy vannak dolgok, amik nem rám tartoznak.
Nosza gondoltam eljött az idõ, hogy a körmére nézzek, elindultam kerékpárral utána és átloholtam a várost, de szem elõtt tartottam. Egy budai könyvesboltba ette be a fene, akinek ismertem a tulajdonosát. Másnap már együtt kávéztam a könyvesbolt tulajdonosával és próbáltam kideríteni mekkora haszonkulccsal dolgoztatna ha érdekelne nagyobb mennyiségû könyv. Kiderült, hogy 2-3 százalék és bizományba adja. Nekem viszont már megvolt akkiriban a kapcsolatom 15 százalékra és szintén bizományba. Hülye fejjel másnap megemlítettem annak a „lelkésznek”, hogy bizony alaposan lehúzzák, mert én tudok ajánlani jobbat ha megemeli a jutalékomat.
A lehetõséggel élt, de nem emelete meg a jutalékomat, mondván azt, hogy még nem jött el az ideje.
De eljött, fõleg, hogy hétvégenként a gyülekezetben másról sem volt szó, mint a közelgõ választásokról. Felálltam és többet nem léptem át a küszöbüket, már pontosan tudtam, hogy mirõl szólt a lecsúszott hitbiznisz.

Akkoriban ismerkedtem meg egy házsártos vénemberrel, aki 8 évet dolgozott németországban kukás autón. Felbíztatott, hogy feltétlenül menjünk ki a németekhez, mert az ottani kukák egy magyar ember számára aranybányát jelentenek. Volt egy kiöregedett Dachia autója, azzal léptünk ki a németekhez Münchenbe. Még annyit javasolt a portya elõtt, hogy ha nekiállunk kukázni, akkor próbáljak természetesen viselkedni, mert ha bujkálok vagy zavarba jövök és hülyén viselkedek, akkor ránk hívják a rendõrséget.
Három napot töltöttünk Münchenben, nappal a nagy áruházakat jártuk és lázasan számoltuk át démárkról forintra, hogy mit érdemes venni és itthon eladni. Éjjelente meg a lakótelepek kukáit túrtuk és a Dachiaban aludtunk.
Egyszer nagyanyám mesélte, hogy elment nagyapámmal két hétre a Balatonra nyaralni. A tóhoz közel egy aratás után lévõ tarlón csinálták meg az éjjeli szállást egy hatalmas kerek szalmabála tövében, vittek magukkal sok szalonnát és kolbászt a többit meg megvásárolták a helyszínen. Egész nap ettek, ittak, nem volt gondjuk, este meg leheveredtek a szalmabála tövébe aludni. Az utolsó napokban történt egy apró dolog, ami megzavarta a felhõtlen nyaralást, gépekkel elkezdték begyûjteni a szalmabálákat, nagyapám meg úgy futott a sofõr után és kérlelte, hogy azt az egyet hagyják ott nekik, megkegyelmezett a sofõr és továbbra is ott tölthették az éjszakákat.
Németországból úgy jöttünk haza, hogy nyithattunk volna egy kisebb fajta mûszaki kereskedést. Háztartási gépek, hi-fi berendezések, amik egytõl egyig épek és hibátlanok voltak. Befolyt egy kisebb összeg belõle és nem szerettem volna ha kifolyik a kezem közül. Újra kimentünk németországba és videókazettákat hoztunk be, mert nálunk akkor élte fénykorát a videófilmek sokszorosítása, német pornók comen spriccün, meg hangalámondásos horrorfilmek, stb. Volt egy saját standom a kelenföldi városközpont keravillja elõtt és ott árultuk minden nap. Az akkori barátnõm egy volt élsportolónknak dolgozott és csempész cigarettát árult neki, én meg a németektõl behozott használt mûszaki berendezéseket és videókazettákat. Volt egy érdekes esetem, kisasoltam hogy vannak olyan emberek, akik nem vásároltak tõlem videókazettákat, hiába a nagynevû márkák, inkább bementek a keravillba és megvették a noname ACME, SC és hasonló márkákat, amibõl volt bent vagy 5 -féle. Tízessével vásárolták odabent és elégedetten lépkedtek el a standom elõtt, mondván az úgy is hamisítvány. Mivel nagyon jóban voltam a keravill üzletvezetõjével, így megegyeztem vele hogy ezen túl én látom el Õket videókazettákkal. S így azok az emberek is hozzájutnak a nagynevû termékekhez, akik megszállottan kerülik a piaci standokat. A legközelebbi esetnél, amikor láttam, hogy valaki stíröli a standomat, majd bemegy a keravillba és telepakolja a kosarát, majd kijön és gúnyosan végigmér, mosolyogtam magamban, hogy jó van hülye, ez a gunyor 150 Ft/db került többe neked, mert ugye a versenyszférára adni kell, nem lehet ugyanolyan olcsón adni, mint a piacon.

Jaj most jut eszembe, hogy bele kell szõnöm valamit a történetbe, amitõl  a Cyberde nyeregben érzi majd magát Nos igen, akkoriban gavallér voltam, tehettem is, mert volt pénzem bõven. Nem okozott gondot minden este étteremben vacsorázni és lányokat hívni magammal. A VIII. kerület Kõfaragó utcába jártam a Füle-müle étterembe. Szó szerint naponta legalább egyszer s ha tehettem, akkor kétszer és mindig volt velem egy lány. Nagyon megszerettek az akkori pincérek és elég közvetlen kapcsolat alakult ki közöttünk. Dupla adag zúza pörköltöt rendeltem két sörrel, mondjuk a lányokat egy ilyen rendeléssel nem lehetett levenni a lábukról, de kárpótolta Õket a tudat, hogy bármit rendelhetnek.
Egyszer elvittem magammal egy erdélyi lányt (vesztére). Nem sokat lehetett étteremben csórikám. Csinos darab volt csak kicsit zárkózott. Otthoni neveltetésébõl fakadóan nem tehette meg, hogy az eléje rakott ételt nem eszi meg vagy csak úgy ott hagyja ha már jól lakott. A szakács jól tudta, hogy ki rendelt s mivel nem voltam soha hozzájuk szûkmarkú, így bõséggel mérte meg az ételeket, amiket rendeltem. Szegény lány olyan hatalmas adag kaját kapott, hogy a végére attól a tudattól lett rosszul, hogy ott kell hagynia az asztalon. Elõször csak azt láttam, hogy túrkálja az ételt, majd egyre jobban feszült volt és zavarodott, nem tudott beszélgetni csak bámult rémülten a tányérjába. Megkérdeztem tõle, hogy mi a baj, és  teljesen kikészülve mondta, hogy nem bírja megenni az ételt, mert még nagyon sok van belõle. Nehezen tudtam meggyõzni Õt, hogy nem lesz belõle semmi tragédia ha nem eszi meg. Nyilván többször is lefuttatta magában az otthonról hozott atyai és anyai intelmeket, de a szülei arra soha sem készítették fel, hogy extrém helyzetekben önmagának kell hoznia döntéseket. Az extrém helyzet pedig nem más, mint hogy meghívják egy étterembe.
Jaj ezt még gyorsan elmesélem, aztán befejezem, mert jön Gucska a Guga Bt. hivatalos cégmacskája.
Szóval a feleségem nagyszülei Szandaváralján laknak, ez egy nógrádi kis hegylábánál lévõ falu, aranyos, sült kacsa meg pincehideg borok és rendkívül közvetlen emberek.
A nagyszülei egyszer felutaztak a fõvárosba és ha már ott voltak, akkor betértek egy étterembe. Bablevest rendeltek füstölt csülökkel és várták, hogy elkészüljön. Addig meg ott ült nagyapó, nagyanyó a sok fínom népség között kalapban és bõszoknyában. A pincér megjelent a kezén fehér ruhával és hozta ki a gõzölgõ étket, majd udvariasan megkérdezte, hogy kenyeret hozhatok? Erre a nagyanyó, aki otthon maga gondoskodik mindenrõl s betevõrõl, elõvette a konyharuhába csavart kenyeret és kést, majd egy nem kell köszönjük, hoztunk magunkkalal lerendezte.

Folyt. köv.

[guga]

A Füle-müle vendéglõhöz még hozzátartozik az is, hogy néha, amikor barátnõ nélkül voltam s nem volt aki fõzzön vagy éppen nem akart, akkor emiatt is rákényszerültem az éttermi étkezésre. Ellenkezõ esetben maszatolhattam magamnak halászlé kockából rezsón valami levesfélét, amit ugyan nagyon szerettem, de heteken át nem lehetett csak halászlékockát enni. Akkoriban koncerteken és újsághirdetések alapján ismerkedtem lányokkal. Megboldogult Nagyapám szokta volt mondani, hogy fiam ha vendégségben több -féle fogás közül választhatsz, akkor válaszd mindet s a legfinomabbat edd meg.
Így is tettem. Egyik nap felhívott egy lány, olvasta az egy pendülön húrunk jeligére feladott hirdetésemet és szeretne velem találkozni. Megadtam neki a hozzám és a Füle-müle vendéglõhöz legközelebb esõ metrómegállót. Felvettem a vasalt inget, öltöny nadrágot, megypiros vállalkozó zakót és égõ vörös nyakkendõt. Hozzá egy bordó színû bõr aktatáskát, amibe nem volt semmi. Nem tudom miért gondoltam azt, hogy ezzel többnek látszódhatom, holott nem voltam kevés, vagyis volt bennem egy természetes kisebbrendûségi érzés, amit az váltott ki, hogy tanyán nõttem fel, kecskét neveltem, és a legjobb barátaim, amikor begipszelték a lábam egy súlyos bokaficam után, talicskán toltak el a kocsmáig, hogy ne nélkülem kelljen aznap este berúgni. Ezek után magától értetõdõ volt, hogy valamivel ellensúlyozni kellett ezeket a csapásokat. Valamiért úgy gondoltam, hogy ez a helyes irány, gondolhattam is, mert általában vevõk voltak rá a lányok, fõleg ha megspékeltem egy szál virággal és valami komolyabb újságot lapozgattam, amibõl egy kukkot sem értettem. Az állatvilágban is elõfordul, hogy a hímek párzás idején elváltoztatják a színüket, a tollazatukat felborzolják és így nagyobbnak látszódnak, lehet ilyesmi beidegzõdésbõl fakadt. Egy kecskével mégsem állíthattam oda az elsõ találkozáskor, hogy szia, jössz egy körre? Megfejjük a kecskét, aztán egy árnyékos helyen elszörcsölgetünk egy pohárka kecsketejet és átlapozzuk a Quelle katalógust.

Esténként kedvenc szórakozásunk volt a Böcével, hogy Éva wermouthot vettünk és lementünk a Viola utcai mûvészetek palotájába. Ez egy bontásra ítélt épület volt és a környékbeli fiatalok ill. akárki odahordta a keze ügyében lévõ hangszereket. Volt szétpüfölt dobfelszerelés, zongora, szintetizátor, elektromos gitár, piszkafa és büdös zokni, a plafonra meg fel volt húzva egy kidekorált Barkas. A kevésbé részegek ha elunták a dob püfölését, akkor megpróbálhatták, hogy hogyan tudnak egy szál kötélen feljutni a Barkasra. A csarnok belmagassága volt kb. 10 méter, csodálatos módon soha nem esett le senki. Az épület több szintes volt és alagsor. Az alagsorban voltak a hangszerek, a földszinten a Barkas, az emeletekre meg mindenki aludni járt, mert voltak vidékiek, akik ott laktak. Érdekességképpen jegyzem meg, hogy egy vas létrán ki lehetett jutni a tetõre és oda mindenki csak szarni járt. A mai napig nem tudom a pontos okát, hogy miért, csak találgatok, talán a falka törvény. Egyszer valakire ott jöhetett rá és lusta volt lejönni, aztán a következõ meglátta, elhúzta az orrát, elsütött egy bazdmeget, de Õ is odaszart és így tovább. Egyszer késõ éjjel kilopództam, mert rám jött. Hiába no, a két adag zúza pörkölt és a sörök megtették, amit tenni kell, felosontam a tetõre és rántottam le az alsót, éppen belefogtam volna, amikor észrevettem, hogy egy lány guggol velem szemben és éppen könnyít magán. Én zavarba jöttem, Õ meg bátorított, hogy csak nyugodtan, ez még nem szexuális forradalom. Manapság az lenne a neve, hogy Diáksziget. Errõl meg az jut eszembe, hogy mikor Gyulán sihederkedtem és rendszeres vendége voltam sokakkal egyetemben az Ipar kocsmának, akkor onnan nem messze volt egy könyvtár és mögötte egy kisebb erdõ. Oda két dolog miatt jártunk: szõlõt lopni a közeli kertekbõl és ha éji mulatság idején elkapott a szükség, akkor oda vonultunk félre. Egyik este szintén tivornya közben talált meg a nagy dolog és siettem a közeli erdõbe, leguggoltam és akkor vettem észre Tóncsit, aki elõttem érkezett és már javában végezte a dolgát. Leülepedtem mellé és átbeszélgettünk egy fél órát, fantasztikus volt, ritka hülye helyzet. A katonaságnál egy újonc a kiképzés után öngyilkos lett a wc-ben. Ezt a továbbiakban megelõzendõ úgy oldották meg, hogy levették az összes wc ajtót. Reggelente ha megszólalt a nagyharang, a százados hangja, akkor gübbedõ szemekkel ültünk egymással szemben, mindkét oldalon 10-10 wc sorakozott és ajtók nélkül. El kellett telnie kis idõnek mire megszoktuk. A hangok és a gesztikuláció már rég nem jelentett problémát, de a törlés az valami nagyon kínos dolog. Ha egymagad vagy, akkor reflex szerûen végigmustrálod a termést, de közönség elõtt ezt el kell hagyni. Megboldogult Nagyapám mikor hadifogolyként volt az orosz fronton és hazaengedték Õket, akkor két hétig jöttek magyarországra marhavagonokban. S egyszer elmesélte, hogy a legrosszabb dolog a szarás volt, mert ha pisilni kellett, akkor az ember elhúzta az ajtót és kilógatta, de ha nagy dolog jött rá, akkor elhúzta az ajtót, szembe fordult a többiekkel, megkapaszkodott és fröcsi. Hiába no, az emberi méltóság.

Ott tartottam, hogy Viola utca, tulajdonképpen már nincs is mit írnom róla, de valahogy muszáj folytatnom a történetet, ami jól láthatóan elkanyarodott a nem létezõ irányvonaltól.

Folyt. Köv.

[guga]

A Viola utca elfakult és már csak az emléke volt, de egy kis idõre ismét képbe került. Volt egy zebegényi barátnõm, aki a napi munka végeztével felült a vonatra és feljött hozzám Pestre, itt aludt, majd hazament a reggeli vonattal dolgozni. Péntek esténként pedig én utaztam le hozzá Zebegénybe. Õt egyébként Prágában ismertem meg a pályaudvaron, hálózsákban aludtam és meghallottam, hogy magyarul karattyol valakinek, aki tõle kérdezett információt és szabadkozott, hogy bocsánat nem vagyok idevalósi. Én sem, emeltem fel a fejem és velem töltötte az éjszakát. Együtt reggeliztünk, bejártuk az összes prágai sörözõt, knédli mindenhol és a végén széntabletta, mert annyira ment a hasam, de szép nyár volt.
Eleinte nem tûnt fel, de mikor már járt fel hozzám Pestre, esténként nekiállt pityogni, sírni. Kérdeztem Õt mi bántja? Mindig azt válaszolta, hogy Õ mélyen vallásos és ha Jézusra gondol zokognia kell. Nem tulajdonítottam neki nagy jelentõséget csak velem volt, tettünk vettünk, hétvégenként meg nagyokat kirándultunk a zebegényi hegyekben. Volt egy hülye tacskója, bármi megmozdult a lakásban nekiment. Engem egyáltalán nem kedvelt meg a kutya, éjszakánként mentem ki pisilni a wc-re és nekem rontott nagy sivalkodások közepette. A lánynak ott laktak a szülei is meg maga a lány s mégsem érezte senki sem át, hogy a kutyát éjszakára ki kellene rakni a házból az udvarra. Reggel meg alig bírtam magamra rántani a slozet ajtaját, ott visongott és kaparta az ajtót, õrjöngött. Mindezen élmények hozzájárultak az utolsó csepphez a pohárban. Egyik este nálam aludt a lány és szünet nélkül sírt.
Próbáltam magamhoz ölelni és annál jobban zokogott, nem vagyok picológus, de a csaj tuti nem volt százas. Másnap reggel a vonathoz kísértem és amikor felszállt csak annyit mondtam neki mélyen a szemébe nézve, hogy légy szíves ne gyere többet.
Borzasztóan taszított az idétlensége és az erõltetett vallásosság, ami nem abból állt, hogy elmondta volna a személyes élményeit, hanem szünet nélkül sírt és zokogott. Azóta sem láttam Õt.
Másnap feladtam egy hirdetést az újságban, hogy kéne nékem egy romlott lány, akit boldoggá tehetnék csak ne legyél vallásos. Jelentkezett és nem volt az. Telefonban azt állította, hogy 28 éves, én akkor voltam kb. 20. Kicsit furcsa is volt az élethez edzõdött arca, de azért csinos volt és rendkívül jól öltözött. Már az elsõ este nyaltam a pezsgõt a hasáról és a hölgy nem máshol lakott, mint a Viola utcában. Egy édesség üzlet tulajdonosa volt 2 alkalmazottal, sok pénzzel és erõs akarattal, öntudattal. Elsõ nap azzal indult, hogy vett nekem ruhát, amiben szeretett volna látni, dzsigoló lettem, a csaj az olaszos fazonra bukott. Hja és azt elfelejtettem, hogy 38 éves volt, csak letagadott egy tízest a telefonban.
Az elsõ hétvégénket Visegrádon töltöttük egy szállodában, végig sikoltozta az egészet, szerette volna felhívni magára a figyelmet, hogy neki fiatal kanja van, tiszta kiszelbünte. Nagyjából egy hónapig bírtam, próbálta az Õ szerinte helyes irányba terelni az életem. Megszabta mibe öltözködjem, mit egyek, hova menjünk, kivel ismerkedjek, úgy éreztem magam, mint egy szex rabszolga. Az önállóságomat éreztem veszélyben. Egyik este mentünk fel a metróból és én szokás szerint kísértem volna haza. Belém kapaszkodva viháncolt egy fél liter konyak után és osztotta a lapokat s  érzelmi viharokban tört ki. Hol imádott és csókolt, hol meg kígyót békát kiáltott rám. A metróból kilépve véletlenül elengedte a karomat egy pillanatra és én kihasználva az alkalmat nem jobbra fordultam vele együtt, hanem balra. Nem vette észre, hogy más irányba indultam, elszaladtam egy épület mögé, ott átmásztam egy kerítésen és egy lánykollégium udvarába jutottam. A portás figyelt fel rám, hogy ott neszezek az avarban egy fa alatt, mert én meg azt sem tudtam merre járok. Volt már hasonló élményem Gyulán a tetû kocsma mellett, ahol egy 4 emeletes lánykollégium volt. Egy barátommal elhatároztuk, hogy bejutunk és lányokkal hálunk. Elõször a portásnál próbálkoztunk, hogy a húgomat keresem, vidékrõl jöttem és csomagot hoztunk neki, de nem tudtuk meggyõzni a portást. Elzavart bennünket a picsába. Nekünk sem kellett több, visszamentünk a tetû kocsmába egy sörre és megvártuk, amíg az öreg lehiggad, majd kihasználva a sötétséget belopództunk a kollégium udvarába, át a kerítésen és a csatornán felmásztunk a legfelsõ emeletre.

A mai napig nem értem, hogy sikerült. Elõtte már volt egy hülye élményem haverokkal. Éjjel tök részegen bemásztunk öten a gyulai gimnázium legfelsõ emeletére és beültünk egy tanterembe vihogni. A portás meghallotta és kihívta a rendõrséget, de addigra mi már rég vegyvédelmi felszerelésbe voltunk öltözve, amit a szekrényekbõl szedtünk ki. Terepszínû vegyvédelmi ruha és gázálarc. Hallottuk a szirénákat és kimásztunk az ablakon a párkányra. Vagy 30 percet ácsorogtunk ott a legfelsõ emeleten egy 20 cm-es betonpárkányon gázálarccal a fejünkön, mozdulni sem mertünk. Végül elmentek és másnap teljesen beszarva, hogy mindenki tud mindent rólunk, óvatosan találkoztunk a tetû kocsmában és pár sör után már az asztalt  csapkodva röhögtünk az egészen.
Szóval lány kollégium, nem tudom hogyan jutottam fel a legfelsõ szintre a csatornán, de egyszer csak ott voltunk. Az eminens tanulók nagyon hamar lehálóingeztek a portáshoz szólni, hogy gond van, mert két fiú beszéledt a legfelsõ szintre.
A Portás kihívta a rendõrséget s még mielõtt kiértek már részesültünk pár fenék megtapogatásában és vidám visongás követte tettünket. Nem annyira a rendõrök részérõl. Tulajdonképpen az egész értelmetlen volt, rendõrök lekevertek pár pofont és elengedtek bennünket.
Hol tartottam?
Mindegy, úgysem Gyuláról akartam írni, hanem Pestrõl és utoljára a Viola utcában vagy éppen nem oda, hanem onnan el, hagyjuk is.
Egyik nap megláttam egy rendkívül csinos hölgyet az ABC bejáratánál, ahogy pakolgatta a csomagjait. Megkapó és magával ragadó volt. Utána eredtem és megkérdeztem tõle honnan ismerhetem, mert valakire emlékeztetnek a vonásai, persze emlékeztettek a fenét csak már aznap este szerettem volna a számban tudni a mellét. Nem is volt benne hiba, hajlandóságra leltem és este aveltam egy szál rózsával és egy üveg jégbe hûtött Martinival elé.
Nyár volt, nagyon meleg és ahogy ültem a fürdõkádjában már terveztem az életemet, hogy innen hogy tudnék bejárni dolgozni. Aznap este szeretkeztünk volna, de a csaj olyan vékony volt, hogy az ujjaim alatt zongoráztak a gerinccsigolyái, borzasztóan idegesített és nem tudtam vele kezdeni semmit, akárhol simítottam csontot találtam. Egy ideig erõltettem, de aztán feladtam, felálltam és elbúcsúztam tõle. Lelombozva sétáltam a sötét utcán és akkor szembe jöttek velem az ikerek.

Folyt. Köv.                                 

[guga]

Az ikerekrõl annyit kell tudni, hogy szépen öltözöttek voltak, csinosak és gömbölydedek, mindenük megvolt, s nem is véletlenül, mert pénzért tették. Újságban hirdették magukat, extra szolgáltatás, iker lányok. Az egyik festett vörös volt, a másik meg természetes szõke. A szõkének volt egy hapija, aki szerintem az egészrõl nem tudott semmit. A vörös tudtam, hogy engem nem komál, hozzám sem ért volna soha ha ki nem fizetem, s persze annyit én meg soha nem fizettem volna neki, hogy hozzám érjen, így nem is ért hozzám egyik sem. Az ok, amiért szóba álltak velem a szõke volt. Valamiért kötõdött hozzám, egyszer, amikor úgy nézett ki, hogy összeveszett a hapijával végleg, akkor egy egész estét beszélgettünk egy padon, sajnos nem ért hozzám. A beszélgetést az éppen érkezõ vörös szakította félbe, hogy gyere mán. Utólag Miska bácsi leveles ládájának éreztem magam, szépen kisírta a könnyeit, mert nyilván nem volt kinek. Menet közben nincs idõ, mert a bugyit le kell húzni. Munka idõ végeztével meg ott volt a hapija. Számomra elérhetetlennek tûnõ lány volt, fõleg a testvére miatt, aki végig foghegyrõl beszélt velem és nem tekintett többnek, mint egy fûben lapuló kutyaszar. Neki lett igaza, pár hete láttam tolókocsiban a belvárosban, lassú mozdulatokkal tekerte a kereket. Nem hiszek abban, hogy Isten igazságot szolgáltatott számára. Ha lefeküdt volna velem önszántából, akkor is ugyanez történik vele, csak egy strigulával több neki is és nekem is. Ahogy tekerte a kerekét a tolókocsinak a tömegben és én félrenéztem, a kerékpárral meg sem álltam, talán megijedtem. Mit is mondhattam volna neki ennyi év távlatából? Nekem lett volna kellemetlen, nem láttam az arcán, hogy megtört volna, éppen egy kirakatot bámult. Jó lett volna a szemébe nézni. Jártam már így régi ismerõsökkel, egyszerûen annyi idõ telt el, hogy nincs mit mondanunk egymásnak. Olyan ez, mint a zene. Sihedernyi koromban nagyon kedveltem nagyferót, az AE Bizottságot, Cseh Tamást, ma viszont már csak idegesítenek. Ha megerõltetem magam és megpróbálom meghallgatni, akkor pár másodperc múlva lecserélem.

Volt egy másik esetem, amikor felsültem, nagyon kellemetlen volt. Járt hozzám egy lány, aki elég krumpli arcú volt, de rendkívül izgalmas és temperamentumos, számtalanszor elképzeltem magamban, ahogy a  bimbóját cuccogom. Egyik délután mellém csapódott és megkérdezte mit csinálok aznap este? Na gondoltam ebbõl már cuccogás lesz. Rábíztam a helyszín megválasztását és az idõpontot is. Értem jött autóval (elég hülyén hangzik) és elmentünk egy budai teázóba ahol a tea után fûvel kínált. Na gondoltam magamban, ennél szebb este már nem is jöhet, szívtam egy hatalmas slukkot és a gondolataimban már a tenyeremben éreztem a feneke bõrét. Egy félóráig beszélgettünk holmi horizontokról, amiket csak belülrõl lehet tágítani és foglyok vagyunk, majd egyszer csak rákérdezett, hogy hova menjünk? Beültünk az autóba és mondtam neki egy címet, egy ismerõsöm szállodája volt. A csaj teljesen kiakadt, mi a faszt képzelsz te rólam kérdezte? Mint kiderült Miska bácsi levelesládájának nézett és szeretett volna használni, felsültem. S utólag még azt is megtudtam, hogy a teázó az Õ tulajdona volt, akik ott kiszolgáltak mind alkalmazottak voltak.
Na de ha már a felsülés irányába terelõdött a téma, akkor beszúrok még egy esetet.
A zuglói önkormányzatnál dolgoztam, mint környezet tanulmányi nem tudom mi volt a helyes megnevezés. A lényeg az, hogy ha valaki benyújtott egy segély kérelmet, légyen az szociális, vagy lakásfelújítás vagy hadirokkant, vagy méltányossági, akkor én (is) voltam hivatott kimenni a helyszínre, mint egy kamera, döntést azonban nem hozhattam, csak javaslatot tehettem.

Egyszer egy fiatal lányhoz mentem ki az Amerikai útra. Többlakásos társasház, 17 éves korában ment férjhez és volt egy 2 éves gyereke. Addig-addig beszélgettünk, hogy egyszer csak a nyakamban találtam és zokogva mondta, hogy sem Õ, sem a férje nem élte még ki magát, túl korán kötelezték el magukat és még gyermek is született. A srác rendszeresen eljárt hazulról a haverokkal és mivel azok nem voltak nõsek, így hamar belevitték a farkát a játékba.
Õ meg tûrte egy darabig, de aztán végett vetett a házasságnak. A lánynak nagyon puha bõr volt a fenekén, észre sem vettük az egészet, csak úgy megtörtént.

Ezen az eseten felbuzdulva késõbb már készpénznek vettem ha egy hölgy a panaszkönyvvel nyitott. A Thököly úton, nagyjából Wipes szomszédságában volt egy címem és egy magas lépcsõn kellett felmennem. Becsöngettem és egy pongyolás fiatal nõ nyitott ajtót. Félelmetesen átlátszó volt és világoskék, megbabonáztak a színek és a formák. Erõt vettem magamon és konkrét ajánlatot tettem neki, mivel is tudja itt vagyunk ketten, az idõ és a helyszín alkalmas, maga kívánatos, én éppen szabad s a következõ pillanatban egy hatalmas pofon.
Egy lecsúszott színésznõ volt, azért a segélykérelem és azért a sztárallür, hogy egy szál pendelyben mutatkozik és enged be vadidegen férfiakat a lakásába, akik rögtön a bimbóudvart kezdik el mustrálni, hogy vajon körbeéri a nyelvem vagy szopni kell rajta, hogy összehúzódjon?
Zavarba jöttem, az arcomhoz kaptam és próbáltam keresni az indokokat makogva. Ne mondjon semmit, szólt rám erélyesen és én meg levegõért kapkodtam s még mindig nem hittem el, hogy el lettem utasítva.
Megkérdeztem nincs e valami erõs ital kéznél? Arra meg azt válaszolta, hogy szedje össze magát fiatalember és takaródjon a házamból. A segélyt megkapta, mert féltem ha nem kapja meg, akkor kicsinál a munkahelyemen.

Aztán még szóba kell hoznom a Macát is. Aki amolyan mindenki nõje volt a haveri társaságban. A szexet úgy kezelte, mint egy anya az ételt ha adja. Szeretettel adta mindenkinek és nagyon segítõkész volt, az elõtt ilyesmit csak általános iskolában tapasztaltam, Erika volt az, aki egy tokai osztálykiránduláson megtanított bennünket smárolni. Pontosabban a többieket, mert én olyan szemérmes voltam, hogy 3 üléssel arrébb ülve csak bámultam és a vagány fiúk MK25-ébõl bömbölõ Led Zeppelin ütemeire csapkodtam a térdemet.
Kellemetlen volt, mert Erika nekem is odaintett szeretetteljesen, hogy gyere, de zavartságomban csak magas lóról legyintettem neki, hogy köszi én már tudok. Pedig aznap az egész éjszakát végigábrándoztam, hogy vajon milyen lett volna?
Helyette a Black Dog maradt meg örök emléknek, pirosra csapkodtam a térdemet.

Aztán szerelmes lettem a helyi ABC pénztáros nõjébe, nagyon feszes, nagyon hegyes és nagyon zárkózott lány volt, az arca mint egy angyalé és inkább bementem a boltba a zsemlékért egyenként, csak hogy láthassam és beszélhessek vele. Nagyon izzottam tõle és rendkívül felkavaró volt. Annyira, hogy kis borítékokban szerelmes leveleket írogattam neki és raktam bele préselt virágot és kölnivel locsoltam. Az ötödik levél után elértem, hogy randizni jöjjön velem. Elvittem egy pizzériába és biliárdoztunk. Az este nem szólt semmi másról, mint körbe udvarlásról és mentegetõdzésrõl, hogy hidd el csalódnál bennem, értékelem az õszinteséged meg az igyekezeted, de biztosan tudom, hogy utólag megbánnád. Nem tudtam másra gondolni, mint hogy kurva vagy miniszterelnök az apja. Vagy halálos beteg.
A pizzát megettük, hagytam nyerni és elkísértem a buszhoz, arcpuszi. Mivelhogy biatorbágyi volt, fel is ajánlottam neki, hogy ha részesítene a kegyeiben, akkor emlékrobbantást rendeznék Matuska Szilveszter nyomdokaiban a kedvéért. Sajnos a híd azóta is áll, a vonatok is járnak, én meg már az arcára sem emlékszem, csak az izgalmakra és a leforrázásra, pedig minden úgy tûnt egyenesben van.

Olvastam egy újság hirdetést, hogy kórusba keresnek férfiakat énekelni. Na gondoltam eljött az én idõm, felvettem a: vasalt inget, öltöny nadrágot, meggypiros vállalkozó zakót és égõ vörös nyakkendõt. Hozzá egy bordó színû bõr aktatáskát, amibe nem volt semmi. Nem tudom miért gondoltam azt, hogy ezzel többnek látszódhatom, holott nem voltam kevés, vagyis volt bennem egy természetes kisebbrendûségi érzés, amit az váltott ki, hogy tanyán nõttem fel, kecskét neveltem, és a legjobb barátaim, amikor begipszelték a lábam egy súlyos bokaficam után, talicskán toltak el a kocsmáig, hogy ne nélkülem kelljen aznap este berúgni. Ezek után magától értetõdõ volt, hogy valamivel ellensúlyozni kellett ezeket a csapásokat. Valamiért úgy gondoltam, hogy ez a helyes irány, gondolhattam is, mert általában vevõk voltak rá a lányok, fõleg ha megspékeltem egy szál virággal és valami komolyabb újságot lapozgattam, amibõl egy kukkot sem értettem. Az állatvilágban is elõfordul, hogy a hímek párzás idején elváltoztatják a színüket, a tollazatukat felborzolják és így nagyobbnak látszódnak, lehet ilyesmi beidegzõdésbõl fakadt. Egy kecskével mégsem állíthattam oda az elsõ találkozáskor, hogy szia, jössz egy körre? Megfejjük a kecskét, aztán egy árnyékos helyen elszörcsölgetünk egy pohárka kecsketejet és átlapozzuk a Quelle katalógust.

Nos eljött a nagy nap és Gerendai Ágnes magához intett a mutatóujjával. Majd mihijahha, mihhijahha, mihhijahha, mihhijahha mámémémómú. Pedig elõtte három napja gyakoroltam a Barbaro együttestõl a tizenkét kõmûvest és Cseh Tamástól az égboltsapkájú c. dalt, erre elbõdültem néhány mikkamakkát és Ágnes megdícsért, fiam gyönyörû baritonod van, köztünk a helyed. Erre szerencsétlen módon vállalkozó öltönyöstûl és üres bõröndöstül beültem a lányok közé az altba.
Nehezen tudták nekem elmagyarázni, hogy rossz helyen ülök, ennek ellenére hamar feloldódtam köztük és egy héttel késõbb én voltam a társaság középpontja, gondoltam is magamban, hogy ti eddig nem csináltatok semmit?
Jártam a próbákra rendszeresen és bár kottát azóta sem tanultam meg olvasni, azonban néhány dolgot igen. Mégpedig a legpökhendibb szoknyák alatt lapulnak a legéhesebb pinák. Egyik este elõadás után voltunk egy vidéki városban és kimentem szívni egy kis friss levegõt. Ott ácsorgott az egyik lány, aki mindig is tüzes nyilakat lövellt rám a szemeivel, amolyan bunkógyereknek gondolt, gondoltam én róla, mármint hogy mit gondol én rólam.
El is indultam arrébb hozzászólás nélkül, a talpam alatt ropogott a makadám és egy árnyék megmozdult. Utánam jött, én gyorsítottam, de úgy hogy ne legyen feltûnõ, éppen csak úgy, mint aki valamit meglátott és szaporábbra veszi az iramot. Így tett Õ is, aztán megszólított. Te vagy az a srác, aki a Kauczkiék színitanodájába jár? Meglepõdtem, hogy honnan tud errõl, azt mondja látott egy darabban és tetszett neki az elõadás. Általában nem tudok mit kezdeni a dícséretekkel és ha valaki a szemembe mondja, inkább gyalázzon, azt eltudom tenni. Folytatta tovább, hogy szerinte a mûvészet és a derekamon éreztem a kezét. Gondoltam ennek a fele sem tréfa (mûveletlenség, sok a szóismétlés, már vagy huszadjára írom, hogy gondoltam) én is átöleltem a derekát, kis idõ múlva egy exbúzaföldön hemperegtünk a szalmában, Õ volt az elsõ lány, aki megkért, hogy dugjam seggbe, ha nem teszi nekem soha eszembe nem jutott volna. Én éreztem magam kényelmetlen helyzetbe, hogy miért pont oda? Miért pont engem választott? Pedig én egy kis suttyó paraszt vagyok, ez meg egy iskolázott lány, hogy jövök én hozzá, fõleg hogy seggbe dugjam?
Sok kérdés és sok talány, mind elvezet ahhoz, hogy néha nem gondolkodni kell, hanem élni a lehetõséggel.
Hogy ennyi év távlatából mit tudok javasolni? Azt, hogy vedd el ami a tiéd, én sosem mertem. Ha valakit megszeretsz szívedbõl, akkor legyen bátorságod kimondani a szemébe és elolvadni a szerelemtõl elõtte, nekem sohasem volt bátorságom. Az embert mindig a megszégyenülés tudata és a mi lesz ha tartja vissza. Mégis mi lesz? Leforráznak és megszégyenülsz egy olyan ember elõtt, aki nem érdemelte meg soha sem az õszinteségedet.
Én mindig csak ábrándoztam és elengedtem a legjobb alkalmakat, a legszebb pillanatokat, hallgattam a zenét, behunytam a szemem és szentimentálisan azt gondoltam én vagyok az etalon. (már megint a szóismétlés). Mennyivel többet ér egy igazi kapcsolat, egy igazi nõ, egy igazi feleség, aki szül neked stramm gyerekeket, megfõzi a levest a másodikat, kimossa a büdös zoknit, a szaros gatyát és mindenben támogat, melletted áll, támaszod, tanácsot ad, megfedd, nevel és ha a gondolataid éppen kicsaponganának, akkor még a tudatod alól is elõtörnek szavai és meggondolod (faszom má a szóismétléjgreewsw0 meg Gucskába a Guga Bt. hivatalosan akreditált céges macskájába, pont most mászott végig a billentyûzetemen).
Szóval egy ilyen asszony többet ér egy felsülésnél és lehet pont egy ilyenrõl maradsz le, mert éppen latolgatsz, mérlegelsz és attól félsz, hogy a büszkeségeden esik csorba. Tedd félre, én sosem mertem. Csak egyszer, csak egyetlen egyszer döntöttem úgy, hogy elég volt és akkor elvettem azt, ami az enyém, ami mellém adatott. Ami nem ábránd, nem egy futó kaland, nem felejtem el az arcát és ha nincs mellettem, akkor az étel sem kívánkozik.

4. Péld 18,22
Megnyerte a jót, a ki talált feleséget, és vett jóakaratot az Úrtól!
5. Péld 19,14
A ház és marha atyától való örökség; az Úrtól van pedig az értelmes feleség.
25. Péld 31,10
Derék asszonyt kicsoda találhat? Mert ennek ára sokkal felülhaladja az igazgyöngyöket.
26. Péld 31,30
Csalárd a kedvesség, és hiábavaló a szépség; a mely asszony féli az Urat, az szerez dicséretet magának!

[guga]

Olyan érzés ide írni, mint ha egy járatlan erdõbe tûznék ki hirdetést egy fára

[csozsi]

Pedig nagy az olvasottságod.
Vasárnap járt felétek is a fagyis kocsi?

[guga]

Idézet: csozsi - Dátum: 2006. jún. 21., szerda - 23:09

Vasárnap járt felétek is a fagyis kocsi?

Idézet

Szerencsére nem :Ð mert ha a vasárnapi bográcsolás/fûbendöglés közben nekiállna nénózni kiszedném az ülésrõl és felzabáltatnám vele a rakományt   egyébként a mienk zsákutca, nem tud megfordulni.

> <

[guga]

Az elõzõ kanyarból bizony kimaradt a Maca sztorija, csak fel lett vezetve, de aztán menet közben más vágányra váltottam. A Macáról azt kell tudni, hogy Õ volt a mindenki nõje. Ritka jelenség volt, amolyan anyáskodó szerepkör, amibe belefért a szex is. Nem vetette meg Õt azért senki, mert a haverok közül mindegyikkel hált. Ha lelki gondunk volt, akkor meghallgatott, ha arra volt szükség átölelt, ha pedig szexuális túlfûtöttség esete állt fent, akkor is állta a sarat. A Macának megvolt mindene, sõt néhol kijutott neki egy kis plussz is, például mellbõség. Egyszer az egyik tónál fürödtünk és nem volt rajta fürdõruha, fehér bugyiban és fehér pólóban jött be a vízbe. Ahogy kijöttünk mondtam is neki, hogy semmi értelme, hogy rajtad van, akár meztelen is lehetnél. Maca velem sosem hált, nem azért mert nem kívántam volna vagy Õ elutasított volna. Köztünk a viszony más volt. Csupán csak flört és komoly beszélgetések. Persze így utólag már nem emlékezem semmire, hogy mirõl beszélgettünk, de eltartott hajnalig, soha nem volt vele kapcsolatban vágyam, vagy talán csak egyszer. Volt neki barátja és zavart a gondolat, holott tudtam, hogy minden barátommal többször is együtt volt. Volt akkoriban egy barátom a Tamás, aki azóta is barátom. Ha vele indultam el az éjszakába szórakozni, akkor mindig hátrányba kerültem. Ez a szép lány s csúnya lány eset. Ha csak egy lány közül választhat az ember, akkor vagy igen vagy nem, ha két lány közül, akkor vagy egyiket, vagy másikat. Ha Tamással mentem, akkor én voltam a csúnyábbik és tahóbbik. Persze nagyon jól tudtam, hogy hiába választották a lányok Tamást, az csak egy egy éjszakás kaland volt részérõl. Az is elõfordult, hogy az én lakásomon és addig a konyhában ültem és vártam a sikoltozás végét. De egyszer nem volt fûtés csak a szobában. Közöltem a lánnyal, hogy ha mindenképpen ragaszkodik a szobámhoz, akkor el kell viselnie, hogy ott vagyok. Elviselte.
Aztán elmentünk a helyi kocsmába sörözni, a csaj velõig itta magát és hencegett, hogy sosem feküdne le velem, én meg tudtam, hogy szarrá itta az agyát és ráhagytam, számomra túl pökhendi volt és így nem sok közünk volt egymáshoz.
Aznap éjjel összehányta szobámat, mivel öntudatlan volt nekem kellett feltakarítani. Másnap nem emlékezett semmire, csak annyit mondott, hogy jó szar helyen laksz. Késõbb jártam a lakásán, körfolyósós tanácsi, wc kint, ehhez volt szokva. Én meg a kerteshez, egy kis falun. Vágytam az elégtételre, sosem kaptam meg, mi több azóta sem láttam és az arcára sem emlékszem.
Nem tudom mostanában hogyan ismerkednek az emberek, akkoriban olyasmi áttörés volt, mint a 60-as években. Rendszerváltás és környéke, koncertek, fû, sör, szauna, zavarosban halászás, talajnélküliség és lányok.
Ha dönthettem volna róla nem ebbe a korba születek, inkább egy gépek nélküli természeti világba, bár ha nem tudok róla, hogy majd egyszer lesznek gépek, akkor más zavart volna. De ha már megszülettem jó itt, megpróbálom az élvezetes oldalát vagy mindenbõl viccet csinálni és elbagatellizálni.
Aztán jött a Renáta, a szomszédunkba költözött, kemény és hegyes volt, távolságtartó. Nem hittem benne, hogy valaha is megkapom, ennek ellenére egy évet éltünk együtt. A szomszédunkban az anyja lakott és azért költözött oda Fehérvárról, mert verte a hapija. Vele történt meg az az eset, hogy elmentünk kirándulni a hegyekbe és szex lett a vége. Ez ugyan mással is megesett, de Õ volt az, akivel nyilvánosságot kaptunk. Amikor elkezdtük egy domboldalban még felhõ sem volt, aztán végeztével egy autóbusz parkolt mellénk japán turistákkal, akik vadul vakuztak a buszból. Két kopasz picsát tudtak lefényképezni csak, mert hátat fordítottunk nekik. Renáta egy év múlva titokban elkezdett találkozgatni az elõzõ hapijával s a végén elhagyott, azóta is együtt vannak és Renáta hordónyira hízott és gyepálják. Késõbb megint a Tamás szép fiú, Zoltán rusnya esettel kellett szembesülnöm minden este. Tamásnak rongyláb party mozgása volt, 32 fényesen csillogó foga és rendkívül jól értett hozzá, hogy a nõket vigyorgó rongylábmozgásával az ujjai közé csavarja. Rájöttünk, hogy táncházba kell menni. A népzenei táncházak elõtere telis tele volt egyedülálló, asztalnál kólázgató és a számot billegõ fejjel dúdolgató csinosabbnál csinosabb lányokkal. Aratás, nagyon nyitottak voltak, könnyen lehetett ismerkedni még annak árán is, hogy botlábam volt és mindent táncoltam kivéve, amit kellett volna, ezt a tényt ügyetlen csiviteléssel sikerült ellepleznem.
Aratni fõleg Tamás tudott, jobban is idomult a lányokhoz, mint én és állandóan noszogtatott, próbált önbizalmat önteni belém, aztán ha az est végeztével vonult ki egy lány derekát átölelve és megvillantva a 32 fogát s odakérdezve, hogy naaaaa semmi?
Nekem nem ment ilyen könnyen a kanyar, abban sem hittem, hogy a lányok ennyire könnyen odaadják magukat, hogy nincs bennük semmi tartás. Egyik este együtt mentünk egy vidéki városba rock and roll party-ra. Útközben felvettünk egy stoppos lányt és Tamás 10 perc alatt elérte nála, hogy kiszálljak a kocsiból és arrébb várjam meg, amíg bepárásodik a Trabant ablaka, idilli volt, szép tiszta csillagos ég. Tamás vigyorgott, egy strigulával több, a csaj nem szólt egy szót sem, a téma valahogy elsikkadt, aztán kiszálltunk az autóból és aznap este már csak a sörömet forgattam az ujjaim között. Úgy éreztem magam, mint akit megerõszakoltak. Jártam már egyszer így, volt egy lány, akit egy piacon ismertem meg, egy büfében dolgozott. Hamburgert és sült kolbászt árult, sokat beszélgettünk és imádtam enni ott. Az egész környéket belengte a sült kolbász illata, darazsak döngtek a kukák körül, ahol mustáros szalvéták és kólás poharak várták az enyészet kegyelemdöfését. Friss kenyér, mustár és hideg sör s utána órákig csak csacsogtunk az ablakon át, minden vendéget kitárgyaltunk és a tenyerünkbe nevettünk. Meghívtam Õt Miskolcra egy rock fesztiválra. Finom borokat ittunk és a vasútállomás környékén aludtunk egy kisebb patak partján hálózsákban s együtt háltunk. Mivel elõzõ nap találtunk egy nagyon jó éttermet, így egy héttel késõbb megint Miskolcon kötöttünk ki, de már hármasban, jött velünk egy ismerõse a  Karcsi. Az egész napot együtt  lófráltuk annyira, hogy estére már a srác karjaiban kötött ki a lány, másnap még mentünk volna kirándulni így megint a patakpartra mentünk hálózsákozni, a srácccal aludt a lány és amikor rázendítettek, akkor felálltam és a legközelebbi vonattal hazaindultam Pestre. Azóta sem láttam egyikõjüket sem.

Folyt. Köv.

[guga]

Egyszer már írtam errõl, hogy nagyon zavar a nálam fiatalabb korosztály szexuális kontroll hiánya, és zavartsága. Azt is leírtam, hogy honnan fakad a hölgyek elértéktelenedése és erkölcsi tartásának hiánya. Amíg nem volt internet, addig is hozzájutottunk pornó újságokhoz és filmekhez, amióta van internet, azóta meg hatványozottan. Van egy bizonyos szint, amíg egészséges érdeklõdésnek számítható be, azután pedig ...de inkább leírok egy sztorit.
Már nõs ember voltam és a nagyobbik fiam 1 éves lehetett. Szigetszentmártonban laktunk egy nagyon aranyos kis parasztházban, én Pesten dolgoztam egy nyomdában és nagyon sokszor ha délutános voltam, akkor este 11h körül indultam vagy értem haza hévvel. Hétvégenként a 15-20 éves korosztály akkor indult bele az éjszakai életbe. Én behúzódva egy sarokba, fejhallgató a fejemen, el szuszékolok csöndben és általában arra ébredtem, hogy kontroll hiányában csürhe módjára viselkednek, indulnak a miklósi szpíd diszkóba és elõre alapoznak hozzá. Lányokat szopatnak ketten hárman egy sarokban, néha seggbe kúrják, visonganak, sörös, boros üvegek repülnek ki a hév ablakán, meghúzzák a vészféket a diszkó elõtt, kimásznak a hév tetejére és üvöltöznek, sarokba szarnak, hugyoznak.
Összefoglalva, nincs benne semmi vagányság, tartás, vagy erkölcs. Kontroll hiányában állat módjára viselkednek. Egyszerûen nem humoros és nincs benne semmi, ami arra sarkallná az embert, hogy elnézõ legyen vele szembe az ember, sõt ha rászólsz valamelyikre, akkor felháborodik és öten ugranak fel, hogy mi van suttyó, szétszedjük az arcodat?
Ennél inkább az is jobb, hogy behunyom a szemem, zenét hallgatok és épségben hazaérek a családomhoz, abban a biztos tudatban, hogy ezek egyszer még megszopják a faszt,
Amit írtam nem alap nélküli. Volt egy gyulai ismerõsöm a J. Robi. Iszonyú vadállat gyerek volt, 2 pohár sör után agy nélkül. Engem különösen nem tudott elviselni. Akárhányszor meglátott nekem jött és belevert a fejembe kettõt. Nagyon féltem felmenni a városba azokra a szórakozóhelyekre, ahol Õ felbukkanhatott. Ha megláttam, hogy ugyanott van, akkor bújtam elõle és nem egyszer láttam villanni a szemét. Sokszor mentem haza vérzõ orral, anyám mindig kérdezte, hogy mi történt fiam?
Egy szanazugi fesztiválon aztán az egyik haragosa megfogta a sátrát, amiben aludt, kitépte a cövekeket és belehúzta a pár méterre lévõ folyóba és beúszott vele. Kicsin múlott, hogy bele nem fulladt a vízbe, alig bírt kimászni.
Utólag megtudta, hogy ki volt az és megfogadta bosszút áll. Erre a békéscsabai vasútállomáson került sor. J. Robi észrevette, hogy ott van az, aki majdnem kinyírta. Elszedte a takarítótól a seprût és eltörte a nyelét. Egy mozdulattal kitolta a bal szemét az embernek és elszaladt, Napokkal késõbb derült ki számára, hogy nem az az ember volt, tévedett. Egy vadidegen embert vakított meg a bal szemére. Annak az embernek viszont cigány rokonai voltak. Nem volt irgalom, egyik este megfogták a sötétben J. Robit és miszlikbe törték a csontjait. Mindkét lábát eltörték, mindkét kezét, a bordáit és a koponyáját ízekre. Alig élte túl. Gipsz ágyban feküdt 3 hónapig és a koponya csontjait Platina lemezekkel pótolták. A végeredmény az lett, hogy nem szabad csinálnia semmit, ha rosszul néz és valaki ad neki egy pofont, azonnal meghal.
Nagyon kezes bárány módjára kell viselkednie, el kell hagynia a régi énjét, a legkisebb szóváltás is halálhoz vezethet.
Úgyhogy innen üzenem azoknak, akik testi fölényük miatt nyeregbe érzik magukat és valakit éppen terrorizálnak, jön még kutyára Platina.
Lehet most megpököd a tenyered és elagyalsz bárkit, mert érzel magadban annyi erõt és bátorságot, valamint megteheted, de késõbb?
Van egy rendõr rokonom, nem közeli de rendõr. A faluban ahol lakott sokan panaszkodtak rá, hogy agresszív és ok nélkül üt ver bárkit + megbüntet. Nem tudtak ellene tenni semmit, a felettesei megvédték, pártolták, nem volt lehetõség az ellenállásra, szabadon basztathatta a népet. Aztán meghalt a 6 éves gyereke egy baleset folytán, egy motoros feltekerte a gyereket az elsõ kerékre és mindezt 100 méteren keresztül. A 6 éves gyereket 100 méteren át gyalulta, mint a káposzta gyalu. Épp az apja volt szolgálatban és idegileg teljesen kikészült. Másnapra egy nyáladzó idegroncs lett belõle, nem hitte el, hogy vele ilyen megtörténhet. Pedig még ilyenebb. Begyógyszerezte magát és ivott rá. 2 napig küzdöttek érte, de életben maradt. Viszont soha többé nem tért észhez. Bevitték az elme osztályra és ha maga alá szart, amiatt úgy megverték, hogy beszart. Amiatt pedig szintén megverték. Nagyon nem szerettem azt az embert, mert egy arogáns fasz volt és osztotta az észt úgy, hogy nem lehetett megszólalni, nem is látogattam soha, még úgy sem, hogy a rokonaim kérték, hogy menj le, mert már ciki. Nem mentem, az utolsó hír, amit hallottam róla, hogy az ápolók gyepálják, mert folyton összeszarja magát. Begyógyszerezik, hogy az se tudja kicsoda, lázongani már nincs ereje, nincs tudata, szabadon üthetik s verhetik.
Ha rá gondolok akkor azt mondom túlzás, elég lett volna kevesebb is, hogy visszavegyen az arcából, valaki biztosra ment.

Az elõbb ott tartottam, hogy internet. Ahol egy kattintással pinát lát az ember és olyasmit, ami által a szerelem leértékelõdik. A nõk úgy néznek rád a fotóról, mint ha ez lenne életük csúcspontja, ennél mámorosabb nincs. Ha valaki a pornófilmeken keresztül ismeri meg s ráadásul fiatalon a nõket, akkor az raktározódik el belõlük és úgy közeledik hozzájuk. Mondjuk érdemes a lányokat is megemlíteni, hogy oké egyik este valamelyik bokorban leszopnak valakit, másik este egy másikat, de mi az értelme? Eszközök, senki szemében nem nyernek ez által becsületet, pont ellenkezõleg, ujjal mutogatnak rá, hogy teszkós kurva, szopattam már én is. Hol van már a kivillanó boka vagy combok, ami után bolondultak a férfinépek és hegyeket mozgattak meg, hogy megkapják?
Manapság pénz kérdése az egész. Ha kellõen menõ autód van, akkor szopathatsz, de nem találsz senkit, aki lelki társad lenne, mindig akad egy meleg száj a makkodra, aki esetleg fogaz. Vagy van a degenerált túlzott erkölcsi értékekkel rendelkezõ, aki 5 év után engedi meg, hogy megfogd a kezét, mindig szürke posztó szoknyában jár és rendkívül kimért. Na ha pont egy ilyet fogsz ki, akkor tuti a maszturbáció miatt sorvadsz el.
Errõl jut eszembe, hogy sihedernyi koromban Apám felküldött a padlásra csöves kukoricáért a malacoknak. Ha már fent voltam felhúztam néhány cserepet a meleg és a levegõtlenség miatt s megláttam a szomszéd cigány csajt a Kanalas Évát, aki egy szál világoskék bugyiban és szúrós hegyes cicivel állt egy lavór vízben. Bámultam, amíg el nem tûnt a szobában és utána két hétig jártam a látvány miatt a padlásra maszturbálni. Ennyi év távlatából már csak amerikai nyomszakértõk tudnák megmondani s különleges készülékkel, hogy hány alkalommal.
Életem elsõ nagy csalódása emberi kapcsolatban a Kati néni volt. Apámnak volt egy tanyája, szép nagy földterülettel, erdõvel s mellette egy élõvízcsatorna, amiben rengeteg csuka volt, hmmmm be ízletes. De nem errõl akartam írni, hanem a Kati nénirõl a szomszédban. Kati néni akkor lopta be magát a szívembe, amikor betegen feküdtem és átsétált a közel egy kilométerre lévõ tanyájáról egy kis, piros fazék gyöngyös levessel, hogy ettõl meggyógyulok. Meggyógyultam és onnantól hittem a szavában. Kati néni férje mozdonyvezetõ volt és nagyon zord ember, kevés beszédû és mosolytalan s mindig barna öltönyben járt, ennyi ami beszûrõdik róla halovány emlékeim közül, mit én port rugdaló kölyökkoromban éltem át. Apám tisztelte Kati nénit és dicsérte õt, hogy szépen rendben tartja a házát, a veteményest, s mennyi baromfija van.
Kati néni sürgött-forgott a ház körül s én néha lopva arra rugdaltam a port puszta kíváncsiságból. Nagyot köszöntem és cserébe eperrel és egy marék cseresznyével jutalmazott. Egyik nap délutánján egy idegen férfit láttam a dûlõn sétálni és befordult a Kati néni házához. Másik héten megint láttam s megkérdeztem apámat, hogy ki lehet az? Apám jól informált ember lévén csak annyit mondott, hogy az a bácsi ad pásztorórákat a Kati néninek, mert a férje beteg, impotens. Ezért aztán ha a Kati néni férje mozdonyt vezetett, akkor az a férfi pásztorkodott Kati néni felett. Nem nagyon tudtam helyre tenni a dolgokat és nem is értettem miért beteg s mi az a pásztor óra, de tudtam, hogy valami nincs rendben, csalódott voltam olyannyira, mint ha valaki engem csapott volna be. Amikor Kati néni azt mondta, hogy ettõl majd meggyógyulsz, akkor én hittem a szavában s most megrendült irányában a bizalmam.
A következõ biztos pontnak hitt dolog, ami összeomlott az életemben az a nagybátyám házassága volt. Számtalanszor elmentünk hozzájuk húsvétkor, karácsonykor vagy csak úgy a takaros kis lakótelepi lakásukba és amíg apámmal bontottak egy sört, addig én az unokanõvéremmel bebújtam egy ágy alá és megmutatta a baba gyûjteményét. Egy sereg baba volt be ültetve az ágy alá a fal mellé körbe és nagy élvezettel beszélt róluk. Huszonéves házasság volt mögöttük, aztán egy napon Apám azt mondta vége, elválnak. Egy világ omlott össze bennem, kérdeztem miért. Mert évek óta folytogatták. Puff neki, nincs több baba gyûjtemény.
A következõ csalódás a kórházban ért. Januárban kimentünk a fekete és fehér kõrös összefolyásához megfürdeni. Csak én fürödtem meg, öcsémnek elment a bátorsága, mert nagyon hideg volt a víz, én is talán ha kettõt csaptam a kezemmel aztán értelmetlennek láttam. Nem volt nálunk törölközõ és a vizes alsóra húztam fel a ruhát s a nedves testemre. Másnap kórházba kerültem, a mentõ vitt be, nem tudtam lábra állni és beszélni sem. Alig éltem, a nõvérek sürögtek körülöttem s az egyik különösen nagy gondot fordított rám, megsimogatta a homlokom. Naponta bejárt és Õ adta be az injekciókat.
Negyednapra rendbe jöttem és már kimentem a szobából, következõ nap már én voltam a hangadó a gyerekek közt és megjegyezte látom túlzottan is rendbe jöttél, mosolygott és megcirógatta az arcomat, a hátralévõ 4 nap tökéletesen elég volt hozzá, hogy fülig szerelmes legyek bele. Lestem a mozdulatait, merre jár, mit beszél és kivel, csodálatra méltó nõ volt, szinte beteg akartam maradni, hogy törõdjön velem, mosolyogjon rám. Utolsó nap anyám jött értem délután, már délelõtt összecsomagoltam a holmimat és izgatottan vártam s kicsit szomorú is voltam, mert el kellett válnom a nõvér hölgytõl. Felöltöztem a ruhába és utána ereedtem, hogy lessem merre jár s legalább a hangját halljam. Az egyik helységben találtam rá, egy férfi ült vele szemben az asztalnál és fogta a kezét, suttogtak, búgtak, mint a galambok és megsimogatta a haját. Elszaladtam és a kudarc, amivel szembenéztem égetõ volt, iszonyú csalódás. Elbújtam és akkor sem jöttem elõ, amikor hallottam hogy keres. Egy szekrénybe bújva vártam anyámat, pulykavörösre sértõdtem és el sem köszöntem tõle. Évekkel késõbb találkoztam vele egy kocsmában és két sör mellett jókat röhögtünk, emlékezett rám és furcsállotta, hogy eltûntem. Elmeséltem neki az egészet.

Ki ne lett volna szerelmes az óvónõjébe? Én mikor óvodás voltam a Bucsai Mariba voltam szerelmes, mert sokat birkózott velem, utána a Tóth Hajniba, mert táncolt velem lassút. Petrina Misi pedig bepisilt, ennyi amire emlékezem az óvodából meg az illatokra, a dia vetítésekre és a piros mûbõrfotelekre, amik hidegek voltak ha beleültünk és a Zelenák Klári puszilkodott a Kovács Gabival az egyik sarokban és kigúnyoltak. A Zelenák Kláritól nem vártam volna, hisz a tanyán ahol laktam a Kati néni után õk laktak, a Zelenák család és sokat jártam át a nõvéréhez papás mamást játszani. Sosem tudtam mirõl szólt, egyszerûen csak jó volt ott lenni, a nõvére mondta mindig, hogy játsszuk azt.

A Kovács Gabival legközelebb katona koromban találkoztam Békéscsabán, Õ VÁP-os volt valami katonai ellenõr, megismert s valami hihetetlen köcsög módon viselkedett. Rideg volt és pattogó hangon utasított, kereste a hiányosságokat, hogy szankcionáljon. Mondtam is magamban, hogy mekkora köcsög vagy bazmeg, hisz egy óvodába jártunk. Szerencsére többet nem találkoztunk. Remélem már nem is fogunk, hihetetlen milyen embertelenek némelyek. Nincs bennük semmi részvét, semmi szánalom és megrendülni sem tudnak semmin, nem ismernek sem embert se Istent.
Úgy látszik ez már akkoriban is gond volt.
De nem is errõl akartam írni, hanem az orosz tanárnõrõl. Úgy ismertem meg közelebbrõl, hogy fogtam egy sérült fekete rigót és a fiókomba tettem s ott etettem, hogy jöjjön rendbe. A Nánási Feri pedig odament az öccsével és kihúzta, majd amikor a madár kinézett szándékosan odacsukták a fejét és megdöglött. Fogtam a halott madarat és kiszaladtam az udvarra egy sarokba sírni. Nem találtak a vacsoránál sem, potyogtak a könnyeim. S a nevére már nem emlékszem de nagyon kedves tanárnõ volt az, aki rám talált, az ölébe ültetett és megnyugtatott, hogy nagyon szép dolog, hogy így viszonyulsz az állatokhoz és elmagyarázta milyen mély lelkiség van bennem. Adott egy orosz nyelvû képeslapot vigaszként, amin egy bodor kutyus volt és ezüst színû hópelyhek szálltak rá egy hóval borított fenyõ mellett. A párnám alá raktam és feledtette velem az élmény a halott rigót. A tanárnõ hétköznaponként elvitt a lakására  az Õ buzdítására kezdtem el levelezni orosz lányokkal, orosz nyelven. Volt egy újság a Kolovok, amiben voltak hirdetések, levelezõpartnert kerestek. De muszáj volt mindegyikkel megszakítanom a kapcsolatot, mert amikor arra került a sor, hogy eljönne két hétre, hogy megismerkedjen velem és el kellett volna szállásolni, akkor döbbentem rá, hogy nincs is hol, hisz én kollégiumban lakom.
No mindegy is, mert nem ez volt az, ami miatt tollat ragadtam.
7 óra van, hírek a Sláger rádióban Ortutai Dórával...mindegy nem fontos, ez csak egy kis nüánsz, hogy felrázzon a túlzott empátia által kiváltott megrázkódtatásokból.
Mondanom sem kell, hogy a tanárnõvel eltöltött délutánok, a finom rántott csirkecombok, a képeslapok, amiket nekem adott ajándékba és nyilván a kiemelt törõdés, amiben részesített vezetett ahhoz, hogy simán fülig beleszerelmesedtem s ráadásul nem volt semmi elhárítandó akadály, mert egyedül élt, elvált a férjétõl.
Aztán egyik délután szeleburdiskodtunk a társaimmal, rohangáltunk a folyósókon, az udvaron, ajtókat csapkodtunk és az egyiket, ahogy tenyérrel meglöktem magam elõtt és kivágódott, mögötte a tanárnõ, s fejjel belerohantam a hasába, a tanárnõ felnyögött és lekevert két hatalmas pofont. Itt szakadt meg a szerelem, fel sem tudtam fogni. Ott állt a Zelenák Klári és a nõvére a Judit és elégedetten, gúnyosan mosolyogtak rajtam. 38 éves vagyok de azóta sem tudtam túltenni magam rajta, legszívesebben megfojtanám azt a két libát

Az elsõ igazán komolynak mondható és meghatározó szexuális élményem Gyulán volt. A várfürdõ homlokzatát és tetõterét újítottuk fel. Szemfüles ember lévén kiszúrtam, hogy pár lépés egy másik tetõn át és a nõi zuhanyzó tetején vagyok a szellõztetõ ventilátorok mögött. Napokig jártam oda lesni a lányokat, asszonyokat. Aztán egyszer ahogy meséltem a Kun Gabinak, Õ is velem akart jönni. A szemüvege miatt buktunk le, pedig milyen jó idõtöltés volt munkaidõ után.  Bármelyik épeszû férfi élvezte volna lesni a zuhanyzó nõket, hegyesedõ ciciket és ahogy öltözködnek. De Kun Gabi szemüvege megcsillant a ventilátor mögött és eltéveszthetetlen módon egy szempárnak hatott. Azonnal értesítették a vezetõséget és mi meg szaladhattunk egyik tetõrõl a másikra. Hónapokkal késõbb merészkedtem  vissza és megfogadtam, hogy soha többet nem hozok fel magammal senkit.

Még Cyberde-t sem pedig akkor még nem is ismertem.
Ezt csak azért szúrtam be, hogy legyen alkalma revansra, a növõ félben lévõ macskának is szoktunk kirakni kaparófát, amin a körmeit élesítheti.

Gyulán volt egy nõ, aki anyámhoz járt tojást venni. Izgalmas és kellõképpen romlott nõ volt, mint a camembert. Látszódott rajta az érzékiség, a nõiesség kicsit megfûszerezve kiszolgáltatottsággal, odaadással. Nem egyszer nyomott barackot a fejemre és anyámmal elbeszélgettek egy pohár pálinka mellett egy félórát, majd felrakta a kaskát a kerékpárra és hazatekert a tanyájára. Az a tanya furcsa tanya volt és megközelíthetetlen. Volt egy nagy behemót kutya megkötve és két kisebb szabadon, két nõ lakott benne, az okát nem tudtam csak utólag. Akkoriban nem létezett az, hogy leszbikus csak a buzi.
Aztán mikor felkerültem Budapestre és már az elsõ nap volt munkám és kaptam szállást is a munkásszálláson, akkor észrevettem azt a nõt, a Pirit, ahogy ott ült a munkásszálló kocsmájában egy bárszéken és csacsogott kedélyesen egy férfival.
Ahogy megtudtam abból élt, hogy a munkásszálláson lévõ férfiakat tekerte az ujjai köré, pénzért tette és csak abból élt. Az elsõ hónapban még én is gyûjtöttem rá, gondoltam kaparófának jó lesz, de aztán bejött a képbe Szamóca. A Petõfi csarnokban ismertem meg, hippi lány volt én meg hippi fiú, aznap este a szobájában kaparófáztunk s belépett az apja és az anyja. Kirángattak a takaró alól és kiebrudaltak a házból, miszerint ez nem kurvák tanyája.
Nem is annak kezeltük, ezért rá egy hétre újra találkoztam a Szamócával. Telefonálni nem mertem neki, mert féltem, hogy az anyja veszi fel.
Aznap este egy margitszigeti padon lett enyém, aznap este sokan mások lettek valakié egy margitszigeti padon, erre akkor jöttünk rá, amikor végeztével végigsétáltunk az Árpád hídig és minden padon valami furcsa nesz, furcsa póz, sok hontalan fiatal pár.

[guga]

A legközelebbi Gubabyte szeptember 01. Addig is > megtölt, lenéz 18mb. <

Sajnos a fiam elpiszkálta a fényképezõgépet és az összes felvétel alacsony méretben készült.

[cyberde]

[AMDPower]

  :Р   minden napra jöhet egy ilyen terjedelmû story

[AMDPower]

Idézet: guga - Dátum: 2006. jún. 25., vasárnap - 20:29

A legközelebbi Gubabyte szeptember 01. Addig is > megtölt, lenéz 18mb. <

Sajnos a fiam elpiszkálta a fényképezõgépet és az összes felvétel alacsony méretben készült.

'aze jobb is, hogy alacsony felbontáson vettétek fel, fõleg a moby dick-es részt  :Ð

[redbiro]

Idézet: guga - Dátum: 2006. jún. 25., vasárnap - 21:29

Addig is

a zeneválasztásokon újra és újra megdöbbenek... :Ð

[KovacsUr]

Idézet: guga - Dátum: 2006. jún. 21., szerda - 22:13

Olyan érzés ide írni, mint ha egy járatlan erdõbe tûznék ki hirdetést egy fára

Pfft... Nem akarom rombolni az illúzióidat, de szerintem sokan járunk az erdõdben.
Csak nem szemetelünk. Csodáljuk a tájat.