[guga]

Fûben lapulók

Alsó tagozatos koromban rendszeresen vittek bennünket a gyulai várfürdõbe úszni. A meleg vizû medencébe kellett csoportos gyakorlatot végeznünk, torna, vízbeugrás, úszásgyakorlás. Volt ott egy kopasz ember, úgy nézett ki, mint Ben Kingsley, mindig furcsán bámult ránk. Rendszeresen segédkezett ha valaki ügyetlenül a víz alá merült, gyengéden átölelte és az ölében visszavitte a sekélyebb vízbe, ahol már talpra tudott állni a lurkó. Egyszer engem is elkapott, ahogy óvodás gyorsúszással a fejem a víz alatt, ülepem kint s bukdácsoltam. Elkapta a derekam és a tenyere végigfutott a víz alatt mindenemen. Nem tudtam mire vélni ezt akkor. Késõbb tudtam meg, hogy a honvédségi sorozóbizottságban dolgozott. Már kocsmába járó suhanc voltam, amikor egyszer megláttam, hogy ketten ütlegelik Õt, keményen elpuhegyelták és ott hagyták egy padon. Az utolsó infóm róla, hogy lesittelték, mert zaklatott egy fiatalkorút.
A kollégium igazgatója hatalmas testû ember volt, lapát kezekkel, ha valakinek elcsattant egy pofon az egy darabig válogathatott a csengõhangok között. Nagy tekintélyû ember volt, s ez az ember egyszer csak végleg eltûnt a kollégium életébõl. Sokan találgatták merre lehet, hova tûnt. Aztán ötszálhajú barátom elmesélte a történteket. Ötszálhajúról annyit kell tudni, hogy esetlen s vézna gyerek volt, idétlen rötyögõ, zsíros vigyorral s még a sors azzal is megcsapkodta õt, hogy öt szál hajat rendelt ki számára. Én neveztem el Õt ötszálhajúnak és ez alapján úgy nevezték Õt. Engem pedig nem elnevezõnek hívtak hanem nagybölénynek. Addig, amíg öcsém nem lett kollégista, addig csak bölény voltam. Iskolai farsangon bölénynek öltöztem, onnan eme rangos név. Aztán mikor öcsém iskoláskorúvá cseperedett, akkor automatikusan elnyerte a kisbölény státuszt én pedig nagybölénnyé nem fejezem be a mondatot úgy, hogy szabályos legyen.
De nem is errõl akartam beszélni, hanem az igazgatóról. Legszívesebben leírnám a nevét, de szerintem erre manapság már nagyon nagy hangsúlyt helyeznek, hogy személyiségi jogok. Mindegy a keresztneve Béla volt, ráadásul. Nos Bélánk elõszeretettel takargatta be esténként a gyerekeket és egy óvatlan pillanatban a takaró alá is benyúlt.
Szegény ötszálhajút is megtalálta egyik este, Õ pedig elpanaszolta a szüleinek. A szülei arra bíztatták ötszálhajút, hogy egyik este lefekvés után engedje be õket az ablakon. Így is történt, lámpaoltás után kinyitotta az ablakot és szólt mindenkinek, hogy maradjanak csendben és csak figyeljenek. Ötszálhajú szülei elrejtõzködtek a hálóban a vastag függöny mögött. Nem kellett hozzá egy félóra sem és jött Béla takargatni. Egy darabig hagyták neki és miután már túl sokáig tartott a takargatás hát Õt is megtakargatták. Aztán lett belõle rendõrségi feljelentés. Ötszálhajú és a szülei vallomása alapján hosszú évekre elítélték.
Állítólag a börtönökben kiemelt figyelmet szentelnek az ilyen eseteknek az elítéltek. Gondolom azóta már kiszabadult.
A következõ élményem  a gyulai borforgalmi teleprõl indult. Neki sem írhatom le a nevét de András. Ismerte Apámat és nem messze tõlünk volt két tanyája és Õ volt a borforgalmi telep vezetõje. Rendszeresen megkért, hogy segédkezzek számára. A tanyáján mindig volt Debrõi hárslevelû, nagyon finom és édes bor volt, rendszeresen megkínált vele. Áthívott, hogy lapátoljak szenet, fessem le a falat vagy pakoljak téglát, öcsémet is megbízta, hogy itassa meg és pányvázza arrébb a teheneket. Én már nagyobb voltam, ezért némileg feltudtam fogni, hogy mirõl van szó, de félreértettem.
Egyik késõ délután egy fél üveg debrõi után behívott a szobába, hogy megmutassa a kályhát, amit másnap kellett volna lefestenem. Ugye milyen jó meleg van itt a szobában kérdezte, miért nem vetkõzöl le? Miután ledobtam a kabátom és vártam volna, hogy elmondja hol a festék, hol a szerszám és hogyan csináljam egyszer csak azzal kezdi, hogy pelyhesedik már a pöcsöd? Láttál már pinát? Voltál már lányokkal? 12 éves körül lehettem, alig nagyobb, mint most a  Levente fiam. Egy hirtelen mozdulattal levette rólam a nadrágot és letolta az alsóm, a kezébe vette és elkezdte morzsolgatni. Valami hülye kényszer miatt szerettem volna megfelelni neki, eszembe sem jutott, hogy ez nem természetes és még súlyos lelkiismeret furdalásom is volt, ami miatt nem volt merevedésem. Ez ment egész télen, minden hétvégén mentem neki segíteni és mindig az lett a vége, hogy a szobában kötöttünk ki a debrõis üvegek körül. Komolyan mondom, hogy nem az zavart, amit csinált velem, mert nem volt viszonyítási alapom, hogy az helytelen, hanem az zavart nagyon, hogy soha nem volt merevedésem és emlékszem egyszer bocsánatot is kértem tõle, elmondtam neki, hogy nem hat rám izgatólag az ilyesmi és csüggedten leengedtem a vállaim, ott álltam a kályhaezüsttel frissen mázolt forró kályha mellett letolt alsóval és a festést bámultam, éreztem a szagát, ahogy égett rá a fémre s közben András velem babrált.
Aztán András elmaradt, messzire elkerülte a tanyánkat és már másik úton járt a tanyájára. Mint kiderült Apám rendkívüli módon eltángálta s kész csoda, hogy Apámat nem vitték el a rendõrök. Megígérte Andrásnak, hogy keresztül szúrja a vasvillával ha még egyszer a gyerekek közelébe mer menni. Öcsém panaszolta el Apámnak, hogy nagyon fáj az arca és tiszta vörös volt. Apám megkérdezte mi történt és öcsém elmondta, hogy András a borostás arcával hozzádörgölõdzött és azért pirosodott ki, utána már nem volt mit tenni, el kellett mondanunk mindent.
András nem került börtönbe, azóta is köztiszteletben álló emberként éli az elfojtott szexuális beállítottságú életét. Már csak ábrándozik róla.

Nyolcadikos koromban megerõszakolt a karate edzõm. Edzés után megkért, hogy maradjak ott és segítsek rendet rakni. Bizalmaskodó beszélgetés után egyszer csak a vastag ugrómatracon találtam magam. Valahogy odaterelt. Sötétkék mûbõr és hideg, ahogy ráfeküdtem, lehúzta az alsómat és mögém feküdt. Nagyon fájt és kiabáltam, egy idõ múlva még jobban kiabáltam, végül elengedett.
Micsoda egy beteg elme, de ezt így csak utólag értettem meg.
Serdülõkoromban nyaranta volt a 3 napos szanazugi fesztivál. Rengeteg ember és sehol egy nyilvános wc. Ez akkoriban még nem volt alap, oldja meg mindenki ahogy tudja. Azzal nem is volt gond, a 3 nap alatt a vendégek körbeszarták az egész vidéket, nagyon kellett vigyázni, hogy hova lépsz ha éppen a szükségedet  végezni indultál. Aztán eltelt pár hétvége és jött az árvíz. Mint, ahogy este megmutatkoznak a csillagok az égen, úgy emelkedtek ki a fûbõl, feljött a szar a víz színére és megmutatta magát.
Megyek az utcán, jönnek velem szemben az emberek, nem látok bele a fejükbe, nem tudom éppen mirõl ábrándoznak, helytelenül vagy helyesen gondolkodnak vagy éppen a fûbe csinál. Nemrég mikor volt a cunami és megrengett a rendszer, Sri Lankán elszabadultak az indulatok, az addig csak ábrándozó, fûben lapuló s rothadó elmék a meggyengült rendszer láttán nekiláttak gyerekeket erõszakolni és elrabolni, felemelkedett a szar a víz színére és megmutatta magát. Vagy ott van New Orleans és a Katrina hurrikán. Ott is elszabadultak az indulatok a meggyengült rendszer láttán és feljött a szar a víz színére, már nem csak ábrándozó és rothadó elmék voltak betegen, hanem szabadon és büntetlenül megcselekedhették, amit csak akartak.
Szokták mondani, hogy az ember alapvetõen jó és magában hordozza a szeretetet. Valójában csak addig jó, amíg a törvény jelen van és csak addig szeret, amíg érdeke fûzõdik hozzá. Az egyáltalán nem nagy teljesítmény ha valaki szereti az élete párját vagy a gyerekeit vagy a rokonait. S fõleg, hogy azt is csak 24-én, amíg a villanyt el nem oltják.
Ha most kimész az utcára és szétnézel, akkor nem látod az emberek fejében azt a sok felgyülemlett szart, amit csak egy árvíz tudna felemelni, hogy megmutassa, de attól hogy nem látsz bele, attól még van, létezik. Ha a mi eleve gyenge rendszerünk egyszer egy kicsit is összeomlana, akkor itt is megmutatná magát a sok fûbe járó ábrándozó, hogy valójában milyen. Csak azért nem teszi, mert van rá törvény és fél a következményektõl.

Szerkesztette: guga 2006. 07. 02. 14:58 -kor

[guga]

Vers mindegy Kiszely.

A nagyobbik fiammal Leventével kitaláltunk egy játékot. Írtunk egy közös verset, de úgy hogy egyikõnk ír egy sort és letakarja majd elmondja az utolsó szó magánhangzóit. A másik úgy ír, hogy rímelnie kell a magánhangzók miatt, de tartalmilag elvész mivel nem tudja mit írt a másik. Miután kész lettünk vele legépeltem és kinyomtattam. A felvételen az látható, ahogy legelõször kézbe kapja a verset és felolvassa a Levente. A sorok, rímek, tartalom kicsit kusza, de van egy vezérfonal az, hogy együtt csináltuk
A biztonság kedvéért közreadom a legépelt változatot is, nehogy lemaradj akár egy szövegmorzsáról is, ami miatt gellert kapna a szövegértésed.

Hja, hogy miért Gucska? Guga, Macska, Gucska.


Az lesz a címe, hogy a játékos kiscicánk.

Az én cicám neve Gucska.,
írom ezt a freemail.hu-ra.
Örömhír, zsongás és csoda,
a barátomnak Szintinek van egy mûkígyója.
Ennek sincs értelme, tehát nohát,
az én cicám egy rémcica.
Apa ehhez nem kell diploma,
elment a bogár a légy is az.
Az én cicám egy játékos kiscica,
rímelnie is kell, ezért IA.
Ez a vers utolsó sora, szia!

Hamarosan jön a vers mindegy Kiszely 2. része.

> megtölt, lenéz 58mb <

[AMDPower]

Idézet: guga - Dátum: 2006. júl. 2., vasárnap - 14:55

megerõszakolt a karate edzõm

konkrétan ???

Szerkesztette: AMDPower 2006. 07. 02. 19:57 -kor

[guga]

Amikor átkerültem a 7A osztályba a 7B-bõl, akkor szerelmes lettem az Ibolyába. Elõre elárulom, hogy viszonzatlan szerelemrõl van szó, de nem is plátói, ám annál szenvedélyesebb és gyötrõ. Nem azt mondom, hogy a 7B osztályba nem voltak szép lányok, de egyiknek szépsége sem ragadott magával annyira, mint Ibolyáé.
Az A osztályba köztudottan azok a gyerekek jártak, akiknek a fejük jobban fogott egy kicsit az átlagnál, amire rásegítettek egy kis külön angollal, külön matekkal, mert különb gyerekek voltak némileg és volt hozzá anyagi fedezet is, hogy megfinanszírozzák a különlegeset. Én nem tudom, hogy miként kerültem át a B osztályból az A-ba, de onnantól a B osztály utált, az A osztály pedig nem fogadott be. Emlékszem nagyon sok cigit és kétdecist kellett lopnom a helyi super marketbõl, hogy lekenyerezzem az A osztály nagy menõit s külön odafigyelve arra, hogy mindenkinek a szája íze szerinti cigarettát ill. piát lopjam. Stul például a Kent cigarettát kedvelte, egy másik a Dunhill-t. 
Nagyon sok megaláztatás árán tûrték meg a társaságomat a fiúk, soha nem adatott meg, hogy hangadó legyek vagy bármiben partnerük. A lányokra rá sem mertem nézni (kivéve Ibolyát) a lányok többsége romlott volt már akkor is. A fiúk élbolyba tartozó akkori elitje szabadon fogdoshatta tornaóra elõtt a feneküket és a mellüket és Õk csak élvhajhász módjára visongtak. Meg is fogadtam a függöny mögül leselõdve, hogy egyikhez sem lesz viszonyom. Nem, mint ha erre egy csöppnyi esély is mutatkozott, kínálkozott volna, de azért nem mindegy, hogy ki mondja ki a nemet. Aztán hosszú betegség után visszajött az osztályba Ibolya.
Ibolya Galbácskertben lakott, ahol a nagymamám. Így mindjárt találtam egy közös nevezõt, ami alapján közeledhettem hozzá. Lénye megigézett, romlatlan tündéri külsõ, zárkózottság, amolyan feltörésre váró kemény dió, de magában hordozta a nõiesség minden zamatát. Megkóstolni ugyan nem volt alkalmam sem a fenekét megfogni vagy a mellét a tornaóra elõtt az öltözõben, a többiekével szemben pedig fogadalmam volt, így maradt a távoli szemlélõdés, rajongás és végül egy gyenge pillanatomban egy levélke.
A levélkét otthon írtam meg miután megetettem a disznókat. Megmostam a kezem a lavórban és magamra húztam a szobám ajtaját. Sokáig töprengtem, hogy legyen e bátorságom vagy inkább maradjak szemlélõdõ és nézzem tétlenül, ahogy érdemtelenek illetik tenyerükkel majdan ha Ibolya már ivarérett lesz és nem bír a libidójával, végül belevágtam. Öt mondatban leírtam, hogy mióta megláttam se éjjelem, se nappalom és mondatonként töröltem le a fátylat szemeim elõl.
Másnap reggel az elsõ szünetben óvatosan a tolltartójába csúsztattam és kiosontam az osztályból. Szerencsétlenségemre a titkolt szerelemvallásnak szemtanúja volt az egyik cafka és vérlázító módon azonnal loholt elújságolni a híreket Ibolyának, hogy a fickó és a vahúr. Jöttek vissza azonnal a lányok, türemkedtek be az ajtón és vihogtak s már elõre csorgott a nyáluk egy kis pletykára. Ibolya ugyan megszeppent és láttam rajta, hogy jól esett a lelkének a közeledésem de a nyakán fürtökben lógó sikonyázó lányok elõtt muszáj volt ellepleznie érzelmeit, holott minden tekintetben õszintének mutatkoztak volna. Mindezen tények a késõbbiek folyamán megakadályoztak bennünket, hogy érdemben közeledjünk egymáshoz.
Azonban ha el is bíztam volna magam és valamely oknál fogva részesültem volna kegyeibõl volt még egy hátráltató tényezõ, amit nem elhanyagoló módon befolyásolhatta a bimbódzó kapcsolatunkat, bár megjegyzem idõzõjelbe tenném. Amíg az osztálytársaim krémje külön angolra, külön matekra, külön kémiára, külön apám faszára jártak, addig nekem kilométereket kellett gyalogolnom teheneket itatni, szénát, lucernát kaszálni, lovas kocsin trágyát hordani, tehenet fejni.
Bár pengeélen táncoltam, amikor megpróbáltam helyre tenni a kialakulófélben lévõ társadalmi értékrendeket, hogy hajh melyik hasznosb, rángatni a tehén tõgyét s egy kanna frissen fejt tejet lögybölni omlós kenyérhez, vagy az osztálytársaim kegyét, elismerését kivívni, Ibolya szerelmét elnyerni úgy, hogy minden reggel érzõdött rajtam a rekultiváció.
Értem ez alatt azt, hogy iskolakezdés elõtt teheneket és disznókat supportáltam, majd beülve az eminensek közé azzal szembesültem, hogy mindenki felém néz. Hiába no, nem a külön angolnak van szaga, de aztán arra is rá kellett jönnöm, hogy nem is ezeknek lóg a tábla szalonna.
A teljes megsemmisülés lett rajtam urrá, ahogy el kellett tûrnöm a többnyire seggmegfogott cafkák lesújtó s megvetõ sziszegéseit, akik alig laktak tõlem egy tömbnyire. Na jó mondjuk utóbbi nem igaz csak a rím kedvéért illesztettem be.
Aznap este könnyeimmel küszködve próbáltam meg megtalálni elveszett egyéniségem, de nem hagyták. Beállított a Robi barátom és lihegve közölte, hogy szlovák lányok érkeztek a kempingbe. Felvettem a Scorpions által ismertté vált citromsárga s fekete csíkos gatyám, szegecselt bõrövet, csuklóvédõt és a Jolana szólógitáromat kézbe fogva bekerékpároztunk a tanyáról Gyulára. A kemping kerítésén át lesõdtünk, hogy kik s mifélék.
Szép s visongó lányok, kokakóla mámorban. Átmásztunk és elég hülyén festettünk, ahogy hímkakas módjára szerettük volna felhívni magunkra a figyelmet. Leültünk a büfénél, széles terpesz, gitár a lábhoz, Robinál dobverõ (pedig basszus gitáros volt, dobot soha nem látott (igaz basszus gitárt sem)).
Pipára gyújtottunk, jó kis rumos Borkum, a pipa elõtte rumba áztatva s kiszárítva, illatával szlovák lányokat magához vonzva, Ibolyát jótékony homályba burkolva. Jaj mégsem, most egy pillanatra éles kardként belém nyilallt az átélt s megsemmisítõ felismerés, jaj mit tegyek? Nem foglalkozom veled, mert tehénszarszagú vagy és pozsgás az északi oldalad, gondolhatta magában hisz tényleg tanyasi gyerek voltam és közelebb állt hozzám a kukoricás, mint a  külön tornaóra, ahol erkölcstelenül lehetett lányok fenekét idomulva a tenyér vonulataihoz s nekem csak a függöny mögött jutott, megvárva míg elvonulnak s elcsendesedik, jaj de tönkretették a pubertás koromat. De nem is errõl akartam beszélni végül, hisz írtam is az elején, hogy viszonzatlan. Ám egy szlovák lány, aki hasonlított az óvodáskori szerelmemre a Bucsai Marira, akivel sokat birkóztunk és hengerbucskáztunk együtt, na az belémhabarodott. Annyira, hogy aznap este volt á stubásznye, bovácse, zmrzlina, zapodnyij, hoderác, bunyevác, jedna, nula.
Aztán másnap reggelre is ott ragadtam vele egy sátorban. Délelõtt velük együtt zuhanyoztam és mentem reggelizni, alig tudtam kiejteni a magyar konyhásnak, hogy mit proszim, így nem is csodálkozom rajta, hogy fél adagot adott, látva félkegyelmû.
A szlovák szerelmet is elszúrtam sajnos, de ennek nem a tehénszarszag volt az oka, hanem a hirtelenségem, a mindent ide nekem de azonnal hozzáállásom.
Az egész szlovák lánycsoport kiment a gyulai várfürdõbe én meg utánuk a Scorpions által ismertté vált citromsárga s fekete, csíkos gatyám, szegecselt bõrövet, csuklóvédõt és a Jolana szólógitáromat kézbe fogva.
S miután megkértem jövendõbeli stubásznyámat, hogy hasra feküdvén ugyan kenje be a hátamat napolajjal, kisvártatva az egész szlovák tanári kar + osztálytársak körém sereglett, hogy ugyan egy szavukat sem értettem, de nyilván mit akarok én?
Ismét megsemmisülés és föld alá süllyedés, csíkos gatya, gitár hón alá és sietve távozván a sok sztrapacskát és bígyót kégyát rám kiabáló szlovák némber lángnyelve elõl el.
Annak ellenére, hogy a lányok nem adták magukat olyan könnyen azaz nem mindegy kinek, volt siker élményem is. Azon a hétvégén egy  lány az ölembe ült a Komló diszkóban és puszilkodtunk is. Sajnos a románc nem tartott sokáig, dacára a tiszta nadrágnak. Még aznap este elhagyott a cafka és más ölében láttam még mielõtt rádöbbent volna a valóságra

Azóta is kárörvendõ vagyok, egyik sem tudja mit szalasztott el vele. Kérdezzétek meg az asszonyom, vagy nézzétek meg a két gyerekem



[ Kattints ide a teljes méretû képhez ]

[doszy]

Guga, mi a véleményed a national geographic-es Júdás evangéliumáról?
('ínye, de rég dumáltunk... )

[guga]

Idézet: doszy - Dátum: 2006. júl. 11., kedd - 14:20

Guga, mi a véleményed a national geographic-es Júdás evangéliumáról?
('ínye, de rég dumáltunk... )

Wöhhh Toszy 



Máté evangéliuma úgy mutatja be Jézust, mint ember fiát.
Márk evangéliuma, mint Isten fiát ábrázolja.
Lukács evangéliuma szolgaként.
János evangéliuma pedig királyként írja le.

Júdás evangéliuma hogyan?
Véleményem szerint ha Isten szempontjából fontos lett volna, hogy bekerüljön a Bibliába Júdás evangéliuma, akkor minden bizonnyal bekerült volna. De, amik megírattak és a Bibliában vannak pontosan elégségesek egy Istent keresõ ember számára, hogy a lelke üdvösséget kapjon és bûntelenül álhasson Isten színe elé.

Általában nagyobb hangsúlyt kapnak azok a filmek, történések, amik a Biblia létjogosultságát hivatottak megkérdõjelezni vagy Isten létét, igazságát.
Én nem olvastam Júdás evangéliumát, de a többit igen.

[JonesC]

Nem akarod elõrehozni a gugatopikot augusztusra?

Nagyon uncsi a bolha

[doszy]

Idézet: guga - Dátum: 2006. júl. 11., kedd - 19:31

Wöhhh Toszy 

[...]

Általában nagyobb hangsúlyt kapnak azok a filmek, történések, amik a Biblia létjogosultságát hivatottak megkérdõjelezni vagy Isten létét, igazságát.
Én nem olvastam Júdás evangéliumát, de a többit igen.

Pont ezen gondolkodtam. Találnak egy tekercset, ami vagy igazi vagy nem, ebbe most nem mennék bele. De miért ennek az egynek higyjünk, mikor a másik négy mást állít? Mert itt az történt. Elfogadták Júdást hitelesnek, a többi meg biztos hazudik vagy tudatlan.
Na jó, nem offolom szét a topikodat, csak kíváncsi voltam a véleményedre.

[guga]

Idézet: JonesC - Dátum: 2006. júl. 11., kedd - 21:15

Nagyon uncsi a bolha

Ez hiányzik dzsonsz cecília   :Ð



Nyár van   élvezd

[guga]

Idézet: doszy - Dátum: 2006. júl. 11., kedd - 21:19

Pont ezen gondolkodtam.

Számomra az is érdekes, hogy a tao, sintó, hindu, iszlám, stb. vallásokat soha nem éri ekkora atrocitás, támadás és arrogancia, mint Jézus tanait. Pedig semmi olyasmit nem tanított, cselekedett, ami ezt kiválthatná.
Az meg, hogy az egyházak elferdítették a tanításokat a saját hasznukra csak azt igazolja, hogy volt mit.

[guga]

Hat fõs család nyomul a bevásárlóközpont pénztárához, két felnõtt és négy gyermek. Izgatottan vizslatják szerzeményeiket, a gyerekek különösen számba veszik, kinek mi jut és minek lehet türelmetlenül nekiesni a délután folyamán. A szülõk semmire és senkire való tekintet nélkül állnak sorba. Észre sem veszik, hogy a sor elkanyarodik és õk éppen a közepéhez álltak be, ahol az megtört. Zúgolódó hangok és ciccegések. Ügyet sem vetnek a méltatlankodókra, a gyerekek veszekednek, sivalkodnak. Anyu, anyu vegyél olyat is a Marcinak, már van az iskolában, anyu, anyu az is kell nekem, anyu, anyu szavalják kórusban. Egyik-egyik felugrik az anyjuk ruhájára és ránt egyet rajta, hogy jobban felhívja magára a figyelmét. Az apjuk dúvad módjára rakja ki a futószalagra a csurig megpakolt bevásárlókocsi tartalmát. Fagyasztott húsok, konzervek, tartós élelmiszerek, gyerekeknek játék, barkács holmi, apróságok. Beletelik egy kis idõbe amíg kiürül a kocsi, a gyerekek már felajzva kapkodnak a csokoládék és egyéb juttatásaikért amiket a pénztárosnõ már beblokkolt. Összevesznek egy-egy cukron vagy gumilabdán, pedig mindegyiknek jutott bõven belõle. Kapkodnak és nagy a zsivaj körülöttük, a sorban állók türelmetlenül várják, hogy eltûnjenek a színrõl végre mert tolakodóak és agresszívek voltak. Az egyik nagymama fejét csóválva, halkan súgta oda a mellette állónak, hogy ilyenek a gazdagok, semmi sem elég nekik és hangosak. Azt is megjegyezte, hogy a gyerekeik az iskolában biztos a legneveletlenebbek.

Kifordultak végre az áruház ajtaján és elcsöndesedett a pénztár környéke, akik eddig a szájukat húzták és egyik lábukról álltak a másikra, nem tudtak hova nézni kínjukban azok most megkönnyebbülten sóhajtottak fel, hogy végre elhúztak a picsába. Innen-onnan még a sorból lehetett hallani halk méltatlankodást. Sorra kerültem én is és fizettem, visszaszedtem a bevásárlókocsiba mindent és nekiiramodtam a parkolónak. Szerencsétlenségemre pont az én autóm mellett parkolt ez a család. A gyerekek fel-alá szaladgáltak a hipertupercsiliguli autójuk körül és amint mentem volna az enyémhez éppen keresztül vágott elõttem az egyik fiú. Majdnem rátoltam a kocsit sikeresen. Megijedt egy pillanatra de utána rögtön felülkerekedett benne a belé nevelt társadalmi hovatartozás. Megvetõen nézett rám pár másodpercig és várta, hogy megsemmisüljek elõtte. Rávillantottam a szemem és odamorogtam, hogy mi van vacak, mit rohangálsz csukott szemmel? Eridj anyád szoknyája alá. Tudtam, hogy felkapják a fejüket erre a szülõk és a szemem sarkában figyeltem is az apjukat. Nagy benga, dürhõ állat volt, akit csak akkor lehet felborítani ha konkrétan állon vágod. Szúrós szemmel indult meg felém, de csak a gyerekéért jött oda. Morogva felkapta és begyûrte a kocsi hátsó ülésére. Az anyjuktól is megkaptam azt a bizonyos süllyedj el de mán jellegû pillantást. Ebben azonban már nagy gyakorlatom van és egy gyors erõltetett fülig vigyorral honoráltam. Elhúzta a száját és egy hangos ciccenéssel magára vágta a kocsi ajtaját. Odabent remegõ kézzel gyújtott rá a hosszú szálú cigarettájára. Ideges volt az áruházi bevásárlás miatt, én is eléggé feszült szoktam lenni mire végzek mert állat módjára megy mindenki mint az ökör és nincs bennük semmi tisztelet vagy részvét, sem segítõkészség. A nõ ráfújta a füstöt az ablaküvegre, a férje szájában is ott fityegett a cigaretta. Lehúzták az ablakot és határozottan kitolattak, kicsi kellett volna hozzá, hogy beletolassanak egy Wartburg elejébe. A Wartburg sofõrje egy idõs fickó volt smici sapkában. Mérgesen villogott a szeme és kalimpált a szélvédõ mögött. Vártam, hogy emez a cigivel a szájában kimutasson a lehúzott ablakon, hogy fákk vagy valami, de annyira el volt magával foglalva, hogy észre sem vette az öreget. Szép látvány, amikor két ilyen fasz szülõ szívatja a gyerekeivel a kocsiban a cigarettafüstöt. Ennél már csak a terhes nõ az érdekesebb eset. Amelyik sokkal nagyobbra tartja a saját egészségkárosítását mint a születendõ gyereke egészségét. Gondolod, hogy késõbb miután megszületik a gyermeke megváltozik a szemlélete ? Á dehogy, a gyerek bent vagy kint oly mindegy. Ott fog füstölni a kiságy mellett és elégedetten dajkálja, hogy aludj kicsim, nem zavarja, hogy a gyerek prüsszög a füsttõl és nem nyitja rá az ablakot, hogy nehogy megfázzon. Egyszerû ez mint a turista jelzés. Pár éve dolgoztam a zuglói önkormányzatnak, a feladatom az volt, hogy ha valaki segélykérelmet nyújtott be akkor annak ki kellett mennem a lakására és egy úgynevezett környezettanulmányt kellett készítenem, hogy amit feltárt helyzetet megfelel-e a valóságnak. Élveztem azt a munkát, mert elég sok érdekes emberrel hozott össze a sors. Volt köztük sok hülye, is, de egyre megtanított az a munkakör, hogy sohase bízzak a saját ítéletemben. Már az elsõ napokban megtanultam függetleníteni a munkámat a saját benyomásaimtól. Ha hallgattam volna az érzéseimre, akkor súlyosan megkárosíthattam volna embereket azzal, hogy esetleg megvonom a segélyt, vagy nem ítélem oda. Igazság szerint nem én vontam meg és nem én ítéltem oda, hanem egy javaslatot kellett tennem, ami alapján elbírálták. De természetesen 90%-ban ezen állt vagy bukott a dolog. A legemlékezetesebb eset az volt, amikor a Francia úton kellett bemennem egy ódon, négyemeletes, körfolyosós házba. Undorító hely volt, koszos falakkal és sötét lépcsõházzal. Kopott, zöld ajtó az üvegek helyén fólia és nincs kilincs. Egy vastag madzag szolgált arra, hogy belülrõl az ajtót rögzítsék. Az ajtó felett ott volt a szám amit kerestem, igen gondolkodóba ejtett a dolog, hogy merjek-e vagy sem bekopogni . Aztán elhessegettem magamtól a rossz benyomást és kopogtam az ajtón kétszer. Kis idõ múlva egy alacsony, mosdatlan, szakállas, cingár férfi jött ki és beinvitált. Mondom neki milyen ügyben jöttem és elmondtam azt is, hogy szeretnék körülnézni. Szótlanul beengedett és leültetett a konyhába. Elõredõltem a székemen és vetettem egy pillantást a szoba belsejére. Sötét volt és keskeny, egy vetetlen ággyal és egy nagy, barna szekrénnyel. A padlón koszos, kopott parketta és még csak szõnyeg sem. Ennyi, semmi más. A konyhában szintén kopott asztal, rajta semmi. A szék amin ültem talán az volt a lakás egyetlen ülõalkalmatossága. A fickó elõttem állt. Rajta gyûrött ing és foszladozott szürke nadrág. Mögötte egy konyhaszekrénynek csak nagyon bátran nevezhetõ valami, aminek a polcain nem volt semmi. Elmondta, hogy a szociális gondozója javasolta, hogy adjon be egy ilyen igényt segélyért. Ráfektettem a konyhaasztalra a paksamétát, amit ki kellett töltenem. Közben mellettem állva hallgattam a panaszát, nem lepõdtem meg rajta mert már megszoktam a lakásonkénti sirámkodást. Ellenben a hangjában éreztem valami furcsát, a szokásostól eltérõen nem színészkedett és nem játszotta túl magát. Volt benne alázat és keserûség és megtörtség. Egy olyan ember szólt hozzám, akit ténylegesen megviselt az élet és más esélye nem volt mint, hogy valaki segítsen rajta. Elmondta röviden, hogy miként került ebbe a helyzetbe. Kérte, hogy ha lehet, akkor még ma megkaphassa a segélyt mert ennie sincs mit. Ránéztem és felálltam, mondtam neki, üljön le majd közöltem vele, hogy ennek az átfutási ideje körülbelül két hétbe telik, és ha pozitív az elbírálás akkor kipostázzák. Megmutattam neki az igénylõk névsorát és a vastag iratköteget az oldalamon. Láttam a szemében a kétségbeesést. Aztán azt mondtam neki, hogy nézze uram. Én most körbenézek a lakásában és kinyitom a szekrényeket, amennyiben nem találok egyetlen piás üveget sem akkor megkaphatja az összes pénzemet ami éppen nálam van. De amennyiben egyet is találok úgy marad az eredeti felállás. Mindkét szekrény ajtaját kinyitottam, de az ajtónyikorgáson kívül azokban semmit sem találtam. Kongott mindkettõ az ürességtõl, azokba csak tenni lehetett. Nagyon elszégyelltem magam, hogy ilyen alázatnak tettem ki ezt az eleve megalázott embert. Jótékonykodni szerettem volna? Igen de, hogy? Feltételekhez kötöttem neki ? Akkor most jó ember vagyok vagy rossz? Sajnos elkövettem azt a hibát, hogy a saját megítélésemre hagyatkoztam és a gondolataimra. Rosszabb voltam annál az embernél is aki éppen a Wartburgba tolatott volna bele, de nem csak nála hanem mindenkinél utolsóbbnak éreztem magam. Emberrel álltam szemben, nem egy kérvénnyel. Lesújtottan kivettem a táskámból az aznapi kajámat és csendben az asztalra tettem neki. Aztán elõvettem a pénztárcámat, kiborítottam a tartalmát az asztalra. Meg sem számoltam, mert nem voltam kíváncsi rá. Elég undorítónak tartottam magam abban a helyzetben, ha még nekiálltam volna számolgatni, hogy összegszerûen is meg tudjam nevezni mennyire vagyok jó ember akkor……. Semmi akkor, menni innen minél hamarabb. Elköszöntem tõle és leverten lebotorkáltam az utcára. Szoknom kell az ilyen helyzeteket. A kérelmét elõre vettem és ráírtam egy piros „S” betût, hogy tudjanak róla a titkárok.

[guga]

Anno 1992 vidéken egy állomás....

Széplélek, agyontanult, szemüveges és félszeg egyetemista ül a váróteremben velem szemben. Szemét sem emeli rám csak úgy villanásokra. Szándékosan keresem a pillantását, hogy zavarba hozzam. Látszik rajta a nevelés. Aprókat szipog, a papír zsebkendõjébe hang nélkül csavarja bele a csulát és fintorog hozzá, nem nézi meg utána az eredményt, hanem akkurátus ámde gyors mozdulattal még menet közben összehajtva zsebre gyûri. Igazán testi ember és kellõen félmûvelt a szétdiplomázott agya mert nem tudja kellõen álcázni a fingását. Halk, hang nélküli de a mozdulat ott volt ahogy kicsit megdõlt és tekert egyet a valagán. Ilyet csak avatott és igen figyelmes szem vesz észre, a pórnép már csak a szagot vágja és pislognak zavart, vörös arczal mert mindegyik azt hiszi, hogy róla hiszik azt, hogy õ pukizott. Aztán ez a meglett cingár testi csávó mivel érzékeli, hogy le sem veszem róla a szemem egyre zavartabb lesz, én meg annál inkább belé sújkolom az égetõ nézésemet, most már határozottan le sem veszem róla a szemem. Mint a kígyó az áldozatáról. Azt még nem tudom, hogy mi ezzel a célom, de tudom, hogy csináljam végig. Az tetszik benne, hogy pusztán a mozdulatlan nézésemmel elérem, hogy a nyirkos tenyerét a nadrágjába törölje. Majd megigazgatja a diplomata táskáját, megtörli a szemüvegét. Látszik az orrán a szemüveg feltörte ,piros hely. Aztán ahogy felteszi és újra megpróbál fokuszálni a világra, majd a lesújtó tény, hogy még mindig figyelem. Lehetne õ is fölénybe ha visszanézne ugyanolyan erõsen, de nem teszi. Inkább határozatlan és értelmetlen mozdulatokba menekül. Nézi a plafont, feláll és megigazítja a nadrágját, de minden cselekmény után ellenõrzi, hogy figyelem-e még. Mozdulataiba egyre több szereplés vegyül. Olyan mint a kezdõ színész a színpadon, ahogy lassan de biztosan beletörõdik a jelenlévõ tekintetekbe, majd átesik a holtponton és elkezd játszani. Egyre több szabad elem jelentkezik a merev betanult elemek után, egy óra múlva már egy teljesen más személyiség áll a színpadon és még a taps sem hozza vissza mert tudja nem neki szól, hanem annak akit alakított. A mi mukink megnézi az óráját, elõveszi a mobilt és áttúrja jobb híjján az eltárolt neveket. Majd hátradõl és érzem kezdi megadni magát. Kicsit engedek a gyeplõn és félrenézek pár másodpercre, a reakciót már elõre tudom. Mikor visszanézek értetlenség és megkönnyebülés együttes jelei, lelohad a mellkasa és nagy sóhaj. Újra elkezdem figyelni de most a cipõjét és sokáig, lassan veszi az adást és õ is megvizsgálja lenézve, hogy ugyan mi kivetni valót találtam rajta, hát semmit ázze de ezt még nem mondom el neki. Rajtunk kívül még négy-öt ember van a váróteremben, cigaretta és doh meg a régi pudvás padok szaga amit fényesre ültek a nadrágok. A mi mukink teljesen zavarban van mert a cipõjérõl lassan emeltem a tekintetem a térdére, egy kicsit elidõztem ott és megvártam amíg õ is kétségek közt néz a saját térdére. Aztán nagyon lassan szinte mint az ólom ahogy folyik, de annál biztosabban megállapodott a tekintetem az ölében. Határozottan és félre nem érthetõen jelent meg egy kis kackiás vigyor a szájam szegletében. Valami régi feszkó juthatott eszébe vagy sikertelenség mert rettentõen elvörösödött. A férfiasságán eshetett csorba, hogy így zokon vette a pillantásomat, megkegyelmeztem neki Az ingén volt a sor, végigpásztáztam azt is és folytattam az állán át a szájáig, a szemét akartam célba venni, de kiborult a bili. Elkeseredetten nyúlt a táskája után és elõvett egy gondosan becsomagolt szendvicset. Tegnap rakhatta vagy csomagolták el neki mert nagyokat nyelt hozzá. Nem volt a keze ügyében folyadék, gondolom kidobni nem akarta a szendvicset, de nem is készült rá, hogy mint végsõ menedékként szolgál majd a mai nap folyamán. Mondom nagyokat nyelt és szárazan, igyekezett minél több nyállal elkeverni testi barátunk a szendvicsét de nem sok sikerrel. Egyre vörösebb volt az arcza és csak kínlódott a rágással. Rájött, hogy tudom miért csinálja és emiatt még jobban elkeseredett. Mivel még több figyelmet szenteltem az étkezésének mint ezelõtt bárminek, így egy óvatlan pillanatban felpattant és otthagyott csapot-papot elrohant a terem végébe a vízcsaphoz, tõle még a táskáját is ellophattam volna én vagy bárki, õ most az életével játszott. Talán elfogyott a nyál vagy fejébe vett egy túlon túl nagy falatot. De kellett a víz és most az mindennél fontosabb volt. A vízcsapot hiába nyitotta tövig eltelt pár másodperc mire a hörgõ levegõ után megjelent a víz. Már nem törõdött semmivel, oda az illem és oda a jól neveltség. Szájába vette a csapot és nyeldekelte a vizet szaporán, nem néztem oda csak fél szemmel. Sõt esélyt adtam arra, hogy összeszedje a kétdiplomás önmagát. Felálltam és ki sétálltam, de a padon hagytam a cuccaimat, hogy tudja még visszajövök. Kimentem az állomás elé és megtömtem a pipámat. Szippantottam egy mélyet és bent tartottam amíg csak tudtam. Szinte röhögve fújtam ki a végét és köhögésbe ment át. Még maradt a göbbõl egy szippantani való ami nem visz át a ló túloldalára. Azt már gondosabban tartottam vissza és mint aki komoi. Hát ennyi és most jöhet a finálé.............................................................................................................................................................................. ....................................ázze.

Tudtam nem sok idõm maradt, ezért a mi mukinkkal mit sem törõdve visszavágtattam a helyemre, kettõnkön kívül nem sokan voltak a teremben. Egy házaspár csendben diskuráltak talán a csekkekrõl, hogy mit hová. Egy bakancsos fiatal csaj akinek se formája, egy nénike kaskával és a többire már nem volt idõm. Tudtam, hogy pár másodperc és jön...............................................................................................................................ázze.

Benyúltam a hátizsákba a walkmanért és felraktam a fülest amíg volt idõm. Már éreztem a lüktetést és azt a furcsa hangulatot ami kicsit széthúzza a függönyt és többet veszel észre. Szinte úgy érzed mindenre tudsz figyelni. A mi mukink már többet nem volt ellenfél. Nem akartam bántani és azt sem, hogy bármit. Egyszerûen így adta a helyzet. Mint régen egy lány a szegedi vonaton. Csak ült szemben az ülésen és úgy adódott, hogy oda szólt as helyjegyem. Egy darabig csak hallgattam amint neszezett, késõbb mélyen a szemébe néztem, majd a mosdóban találtuk magunkat mert úgy adódott. De volt ilyen liftben is. Az ember már csak ilyen testi mint a fingás és kényszere van, valahol ki kell gyünnie.
De maradjunk a mi mukinknál. Egyszerûen belekapaszkodtam a gondolatba, hogy most valamit mutatnom kell neki, hogy milyen a gátlások nélküli...... de megfogalmazni már nem tudtam magamban, hogy mi. Egyszerûen csak annyi maradt, hogy gátlások nélkül. Nem kellett volna szívnom ahhoz, hogy levetkõzzem a gátlásaimat mert eleve egy hülye alkat vagyok.

Marilyn Manson, sokat sejtetõ zene és hamar elvisz. De mondom a dolog kétoldalas, nekem nem kell ahhoz szívnom, hogy ezt megtegyem. Egyszerûen ez csak több ötletet ad. De mi a faszt magyarázkodok itt és kinek mikor csak egyedül vagyok, hát rajta hát. A srácnak tudtomon kívül néztem a szemébe, persze nem oda figyeltem, a gondolataim máshol de õt mégis sakkban tartotta és automatikusan védekezett. Aztán mikor rákoncentráltam ami ilyenkor nagyon nehéz mert olyan mint a tudat hasadás. Megpróbáltam azon túl, hogy ránézek még figyelni is rá. Nem sok sikerrel de elértem, hogy meredten bámult rám mint aki várta a kegyelem döfést. Na ázze most figyelj és felálltam. A zene elsõ ütemére mozdultam, a teremben mindenki engem figyelt de már senki sem érdekelt. Ez olyan mintz a halál.......................................................................................ázze.
Már a mukink sem érdekelt, csak roptam a táncot lendületesen és csak az érdekelt, hogy a mozdulatom a zenével harmonikus legyen. Persze ebbõl õk semmit sem hallottak, csak a csihogást a padlólapon, ahogy a cipõm csoszolt meg max. a suhogást a karommal és a ruhámmal amit lejtettem. Arcom elszánt lehetett mert nagyon oda vonzotta a pillantásokat. Gondoltam is, hogy ez nem színház pöcsök, nem vettetek belépõt, mi a szart bámultok ilyen meredten ? Mondom a kutya sem érdekelt és akár meg is halhattam volna észrevétlen mert csak arra figyeltem, hogy a mozdulataim simán passzoljanak a fülembe sipákoló zenéhez. Már rég túl voltam azon, hogy észre vegyem bárki is van itt rajtam kívül, vagy, hogy akárki is figyelhet. Csak a zene a lényeg, aztán egy hullám végén tudatosult bennem, hogy mi volt a forrás, hát a srác aki ott ült és meredten bámult. Éppen tisztultam de tudtam nem sok az idõm mert jön a következõ hullám. Lihegve megálltam és levettem a fülhallgatót. Egy vonat érkezett és magára vonzotta a figyelmemet. Hosszú fékezés és sípolás, véget nem érõ zakatolás mire megállt. Aztán az emberek zaja, leszállás és beszélgetések mind olyan tisztán jött és mindenkié külön. Összepakoltam a cuccaimat a hátizsákba és felkaptam a vállamra. Miután végeztem odamentem a mi mukinkhoz és melléültem. Határozottan és bizalmasan mint egy régi ismerõs átkaroltam, majd megnyugtatóan ennyit mondtam neki ne fossál, szard össze magad és ezzel röhögve felálltam és elhúztam a csíkot. Az ajtón kifelé menet még kacsintottam egyet rá és tudtam nagyobb bajban vagyok mint õ mert nekem még ki kell keverednem ebbõl a pszihó szarból amit képzelek. Amikor végképp feléadom, hogy sikerüljön akkor lenyomok vagy 6-8 sört és az visszahoz....................................................................ázze sokáig sétáltam és azt sem tudom, hogy hol csak izzadtam és meneteltem a dübörgõ zenére. Összehoztam a ritmust a szekérrel, a gyalogossal, a fagylaltozóval és a híddal. Végül leültem egy tóparton a fûzfák alatt és azt mondtam bazdmeg te állat hát mit csinálsz ? Órákig ültem a fa tövében és engedtem, hogy a hangyák is birtokba vegyenek. Szépek voltak és vörösek és az sem érdekelt, hogy egyáltalán valami érdekel-e. Semmi-nihil ázze. Lassan jöttem vissza a tóparton az énemre és arra, hogy egyáltalán ki vagyok és hová készülök. Megvártam amíg biztosan tudom, hogy ki vagyok, azt is tudtam nehéz dolog. Tényleg nehéz mert elég pszihós vagy, hogy a faszba írják. Disznó ember vagyok ésd kész. Ez voltam rég és már csak egy könnycsepp utána mint emlék, hogy jó volt jól esett a szegedi vonaton, lifteben és bárhol a testbeszéd, de már nem az vagyok és elmúlt és volt aki hitt bennem, hogy kivárta és, hogy elmúlik és már nem az vagyok. Azt hiszed most te több vagy és veled ez nem eshet meg ? Hát szarul gondolod mert épp, hogy elõttem állsz még oly magabiztosan is. De mivel gõzöd nincs mirõl nyomom a szöveget így bármikor csapdába eshetsz tanult barátom aki a papírjaiban hisz és az elért eredményeiben, amit pillanatok alatt átadsz a földnek amint hintik rád a göröngyöket.

Test a földé lélek az égé....................
Ha élsz ég-é vagy föld-é az életed, minek adod vissza a lelkedet. Földnek-é vagy égnek-é és ha égnek akkor mitõl ég ? Mert bármit értél is el és bármi az eredmény nem azért égsz vagy ítélnek el mer akármit tettél vagy nem. Az ítélet csak annyi tiszta vagy-é avagy sem ?
Én bármit tettem a lelkem hófehér, ha gondolod érezz bele, hogy a tiéd most mitõl keserû és sötétedik ? Talán mert hozzám képest különb embernek tartod magad ? De az eszedbe jutott már, hogy a mérce nem én vagyok és nem is egy másik ember ?
Nem folytatom.....................................

--------------------

Nem azért élek ,hogy a példaképed legyek . Én is csak egy teremtett lélek ...............

[guga]

Kívül rend van , belül sincsen .


Gyulaváriban a Böki u. 10 alatt történt az eset , hogy családunk széleje-szeglete a házban tüsténkedett . Mihályt és Máriát jöttek össze ünnepelni mindahányan voltak . Abban az idõben még nagyobb volt a családban az összetartás és adtak még a közösségtartásra . Az asszonyok a konyhában szorgoskodtak , hozták sorba a tanyasi csirkék és tyúkok leveit , húsát , köreteket , süteményeket . Mi gyerekek körberohangásztuk a házat . Elmentünk hátra lovat símogatni , a disznókkal visítozni és élveztük az össznépi együttlétet . A férfiak természetesen a nappaliban tömték a hasukat és nyelték a borokat . Szélesen gesztikulálva hirdette ki-ki önnön igazságát . Mindenki a tõle elvárható legjobb formáját és arcát mutatta . Addig nincs is gond amíg a bor el nem kezdi alázni a népet . Vélt vagy valós sérelmeiket hosszú évek mélyérõl is elõássák ha a csata úgy kívánja . Az elszenvedett érzelmi súrlódások mennyisége a bor fogyasztásával egyenes arányban tornyosul . Szép is minden , kívül az ember mosolyog belül pedig fortyogó düh . Határa van annak is amit elviselni képesek , korlátolt az ember tûrõképessége . Ahogy ilyenkor lenni szokott Mihály és Mihály néhány pohárka bor után pofozkodott . Szó szót követ , a család minden meglett nagykorú férfitagja az udvaron kint termett . Hadonásztak akár csak Szkitánszkitán . Mint giliszták a porban úgy forogtak a komoly férfiemberek egymáson a földön . Húzták-vonták , tépték egymás ruháját . Az asszonyok is beavatkoztak hol innen , hol onnan . Ki-ki védte a magáét és próbálta kivonszolni a tömegbõl miközben bele-bele rúgott alattomosan a másikéba , mímelve a szétválasztást. Mi meg álltunk és bámultuk az apáinkat-anyáinkat ahogy fetrengtek véresen a porban . Akkor odajött a családunk egy idõsebb tagja aki már sokat látott . Rátette a két kezét az én és unokabátyám vállára , majd csendesen annyit mondott . Eredjetek fiam rendõrért .
Megiramodtam az unokabátyámmal Bandival kifelé . Kint ácsorgott a fél falu az utcán , yóólesett a májuknak az ingyencirkusz . Akkor még nem vót a bigbrádör . Elindúltunk a kocsma felé mert arra hosszabb és van idõnk átgondolni . Négy órába telt mire végére sikeredtünk a gondolkodásnak . Annyira , hogy már járni is alig bírtunk . Visszafelé kihúgyoztuk azt a sok sört a mások falaira és vigyorogtunk bambán . Bandi még okádott is . Bent a házban már lecsöndesedett mindenki rendõrök nélkül is . Több áldomásféle is elhangzott mert néhány oszlopos tagja a mi családunknak sûrûn ölelkezett és a legnagyobb egyetértésben méltatlankodtak , hogy de ugye nem gondoltam én azt komolyan . De yóó , hogy csak vicceltek . Mi lett volna ha komolyan veszik ? Szkitánszkitán késõbb elmondta , hogy õ is kapott egy pofont pedig csak a kinti wc-t kereste . Mire felvilágosítottam , hogy az áhított latrina a feltételezett helytõl éppen 5méterre és 2centiméterre volt fellelhetõ . Biztos félreértették ahogy a tömegben hadonászott az ajtó után .


Robbanás-Veszély Nyílt láng használata és a dohányzás tilos !


Nagy böhöm izmoshátú keresztespók mászott a kazánház ajtaján . Mikor odaért a tûzveszélyre figyelmeztetõ tábla sarkához megállt és bámulta a feliratot . Nejemmel leültünk a lépcsõre a cipõnket felvenni és rácsodálkoztunk a pókra . Már maga a mérete miatt , pókot amúgy láttunk már eleget . Mikor a közértbõl visszajövet még mindíg ott bambulta a feliratot , a nejem csak ennyit vetett oda neki félvállról : Ne fáraszd magad koma , nem pókul van írva . Harmadnapra még nevet is adott a póknak , egyszerûen csak põk-nek hívta .
Megkérdeztem Szkitánszkitánt , hogy van-e a póknak védõangyala . Azt nem tudja de van neki egy iide pontosan passzoló , remekbe szabott versikéje . Elmondhatom ? Minden tiltakozásom ellenére belefogott . A címét nem tudtam lefordítani a mi nyelvünkre ezért azt meghagyom eredetiben .


Õmókõkék Óketatat


Fûre lépni tilos
Lépre fûni tilos
Férre lûni tilos
Phû betépni tilos
Tömpe póknyak , pókpete .
Póktatának pókpata


Majd nagy csönd és hatásszünet.........


Ennyi ?........kérdeztem .
Hát nem akarlak megbántani barátom ezt õszintén mondom de én még ilyen szar verset nem hallottam .


The Pompous Marsh-hen : Kemény


Nem én vagyok kemény hanem az enyém ,
kemény vagyok de nem én .
Kemény vagyok mert nem vagyok kemény .


The Pompous Marsh-hen : A hírolvasó mája


Rózsaszínû a hírolvasó mája ,
mert mára málnás májat pirít õnéki mamája .
De mamájáért szól a hírolvasó mai imája ,
bár lenne rózsaszín a mama mai mája .
Így hát rózsaszín májat pirított õnéki mamája .
A mamája komája adta a málnáját hozzája .
örül majd a fijam mája , mondta a komájának a mamája .
Mert a májat õ eszi meg s nem a hírolvasó mamájának a fijája .
Mégsem rózsaszínû a hírolvasó mája , mert a mamája komájának a mamájának az Edward nevû fijája ette meg a rózsaszín májat .S tele hassal boldogan így kiáltott : Jöjjön a nõnapi köszöntõ !


Yóó éjszakát !


Elmegy a feleségem aludni ,
Úgy híjják õtet , hogy Lúdnyi .
Így szóla hozzája a lúd ni !
Gigágá-gugágá Te asszony ! Há menjé má aludni .
Holnap reggel virradóra
ébredjél fel kakasszóra .
Fürödjél meg lenn a tóban ,
én meg megyek legelgetek .
Köszöngetek libasorban : szia Lúdnyi , szia Lúdnyi !
Ez a nõnapi köszöntõ . Köszönjük , hogy ön nõ .


Mi van ?


Torzulok ?
Hozdulok ?
Mosszulok ?
Forzulok ?
Tordulok ?
Mozcizok ?
Hapdulok ?
Kérdulok ?
Fordezek ?
Mér zulok ?
Ti torz egek !


Hát ne éljen Edward ?


Ki a hírolvasó mamája ?


Az aki elmondja a "Hírolvasó mája" c. versikében , hogy mi a rózsaszínû máj összetevõje . Hát máj meg málna .
Ok de én nem ezt kérdeztem , én arra lennék kíváncsi , hogy ki a hírolvasó mamája ?


Az aki elmondja a "Hírolvasó mája" c. versikében , hogy mi a rózsaszínû máj összetevõje . Hát máj meg málna .
Hülye .
Hogy , van férjed ?
Gyötri nátha .
Hát a háta ?
Igen meg a lába .
Unjad már mert én már unom ,
hogy a rímeket nem tudom .
Forgatni a számban nyállal ,
jaj de bocsi leköptelek ?
Elnézést csak kicsúszott a számon .
Amúgy hadd kérdezzek egyet .
Hogy ,van férjed ?
Gyötri nátha .


Kívül rend van , belül sincsen .

[guga]

Böcével elindultunk elfogyasztani pár sört át a fél városon és közben megbeszélni az élet dolgait. Kerékpárral mentem és a Népliget sarkánál találkoztunk egy sörbódénál. Utána kerékpárra pattantunk és a következõ söröket már a Hõs utcában egy kis közért udvarában fogyasztottuk.assssssssssssssssssssssssssssssssssssssssssssssssssléwöö.Bocs ez a Gucska volt (Gucska a Guga Bt. hivatalosan is akreditált cégmacskája, Gyurlaci ajándékozta a gyerekeimnek, de én kisajátítottam).
Böcével megegyeztünk abban, hogy a következõ állomás a Fogarasi úti Tesco lesz, mert klimatizált és van behûtve sör. A Tesco parkolójának sarkánál nagyon meglepõ kép tárult elém. A szembe lévõ oldalon egy teraszon kisebb tömeg kortyolgatta a kávéját, szürcsölgette a sörét, cigarettáztak lábukat keresztbe téve és tõlük tíz méterre az út közepén egy motoros kifeküdve. Az autó, amelyikkel találkozott szintén tõlük pár méterre. A motoros motorja a földön fekve és a sisakja kicsit arrébb. Mindenfelé törmelékek, kevés vér és egy motoros, aki szemmel láthatólag sokkos állapotban van. Védõfelszerelés nem volt rajta, csak egy póló, az egyik cipõje ki tudja merre, zokniban és remeg a lába. Ha ezt valaki öt perccel elõtte mondta volna neki, hogy óvatosabban, mert... valószínûleg kineveti. Eszembe jutott, hogy csinálok egy fotót a teraszon kávézgató emberek mögül úgy, hogy jól látszódjon, ahogy éppen a hamut veri bele a tálba, ahogy emeli a sört a szájához, a szépen feldíszített asztalok, szék támláján kabátok, retikülök és éppen távozó félben lévõ alakok. S az asztalok lába közt láthatóvá válik egy sokkos állapotban lévõ motoros, akinek csak az egyik lábán van cipõ és remeg, rángatódzik az egész teste.
Aztán eszembe jutott, hogy inkább leírom, tiszteletlenség lenne a motorossal szemben, hogy közre adom a fotót.
Nagyon rossz napja volt szerencsétlennek, húztunk is azonnal el a környékrõl, nem akartuk növelni a bámészkodók táborát, a mentõ is éppen megjött, a rendõrök is és megkezdték a helyszínelést. Elmentünk hozzánk az OMW benzinkútra. Az is klimatizált és sokféle sör behûtve, forróság van. Ahogy leültünk az asztalhoz és felbontottuk a sört, a benzinkútra befutott egy talpig bõrben motoros, lábán csizma, fekete bukósisak, elegáns chopper. Megtankolt és stílusos léptekkel, férfiasan, kimérten, színpadiasan ráült a motorjára. Felbõgette egy kicsit, kigurult a  Hungáriára. Utánanéztünk és egyszerre fordítottuk vissza a fejünket, nem szóltunk egy szót sem, még nagyon sokáig hallható volt a motor hangja.

Sürgõsen el kellett mennem az egyik budapesti számítástechnikai nagykerbe, ami szerintem országos szinten is a legnagyobb. Ez az alkatrész csak ott kapható és nem volt idõm megrendelni egy másik nagykeren keresztül, ahová minden nap járok és amúgy egy kisebb és családias cég.
Ezt a nagyobbik nagykert eleve nem kedvelem, mert az egész gépies, szenvtelen és nem vásárlónak érzem magam, hanem egy kiszolgáltatott embernek. Nyilván a nagy forgalomnak köszönhetõen nincs idõ személyesebb kontaktusra vagy kapcsolatra, de egy biztos, ha én lennék ott a tulajdonos, akkor az emberek felétõl azonnal megválnék. Legalábbis azoktól, akik a vevõkkel közvetlen kapcsolatban vannak. Régebben az ELMÛ-nél volt egy igazgató, aki maga is leolvasóként kezdte és mindig azt tanította nekünk, hogy mosolyogni nem kerül semmibe, de rengeteget lehet vele keresni. Mennyire igaza volt. Én villanyszámlásként akkor két fizetést vihettem haza a sajátomon felül, mert udvarias és készséges voltam, az emberek honorálták, hogy törõdtem velük.
Nem hiszek abban, hogy azért fásultak, mert az élet meg ilyen a világ és bunkónak kell lenni.
Addig, amíg a számlát kézhez kaptam minden rendben is volt, a pénztárnál sem állt senki, azonnal kifizettem. Aztán átmentem az árukiadóhoz és megdöbbenve láttam, hogy az a 6-8 ember, akik a pultnál ácsorognak tudomást sem vesznek rólam.
Fürtükben lógtak az egyik körül, aki nagy elánnal mesélt valamit majd jókat vihogtak rajta. Egy fekete ruhás, szemmel láthatólag életunt hölgy merev tekintettel bámult a szemben lévõ üvegfalra, nem volt hajlandó észrevenni, hogy ott ácsorgok elõttük.
Oké megértõ vagyok én, általában véve szopatják a népet és keserûség lépten nyomon, tudom nekem is van életem, vannak rokonok, stb. Ritka az az ember, aki magát boldognak vallja, vagy esetleg egy este, amikor kibontja az újat és leviszi a lomtárba a régit majd összecsapja a tenyerét, hogy jaj de boldog vagyok. Másnap azonban pont Õ az, aki merev tekintettel bámulja az üvegfalat szemben a túlfûtött boldogságtól vezérelve. Vívódtam magamban keményen, hogy most mit is csináljak, várjak csöndben és szarjam le Õket, hisz ha én innen kimegyek, akkor én tõlük megszabadulok, de Õk ugyanolyan búval baszottak lesznek, mint akikkel szart etettek. Aztán úgy döntöttem, hogy véget vetek ennek az áldatlan állapotnak. Végül is abból élnek, amit én (is) itt hagyok nekik. Cserébe pedig megkárosítanak, de nem csak engem hanem a saját tulajdonosukat is. Mivel, amíg engem várakoztatnak, addig én nem tudok dolgozni, s mivel ez a helyzet nekem nem tetszik, így a lábamat sem teszem be többet hozzájuk.
Elmentem az egyik ismerõsömhöz, aki ott dolgozik csak egy másik részlegben, azt nem tudtam pontosan, hogy milyen beosztásban van, csak azt, hogy rendet tud teremteni.
Kérdezem tõle, hogy szerinted ez normális dolog? Ha én lennék itt a tulajdonos akkor most azonnal kirúgnám az egész gárdát, hogy otthon szenvedjenek magukban, ne a vevõket károsítsák meg a tapló viselkedésükkel. Az ismerõsöm határozott léptekkel odament és kihívta a parkolóba a raktárvezetõt. Az árukiadók már akkor kiszúrhatták, hogy baj lesz, amikor elhagytam a helységet és nagy hirtelen mindenkinek dolga akadt, szétrebbentek és amekkora intenzitással a pultot támasztották, most oly hirtelen tettek innen oda, amonnan meg valahová, csak lássa mindenki, hogy akár a hangyaboly. Ahogy visszaértem ketten is sietõsen rákérdeztek, hogy Guga Bt.? Mégis ki a faszom lenne más, mikor egyedül voltam s vagyok ebben a helységben, mint vásárló? Színlelt udvariassággal és erõltetett tempóban gyorsan elõkerült az alkatrész és már kívül is voltam. Még odaköszöntem az ismerõsömnek, aki éppen a raktárvezetõt vette elõ. Felültem a kerékpárra és huss. Menet közben végig gondoltam, hogy milyen lenne vajon ha egy hozzám betérõ vásárlót szivatnék ilyen módon? Mondjuk köszönnöm muszáj, mert egyedül vagyok, de ha éppen van bent valaki más, akkor azt is megtehetném, hogy csak odabiccentek és aztán egy jó ideig nem vennék róla tudomást. Hátat fordítanék és úgy szöszmötölnék valamin, közben eltelefonálgatnék percekig a semmirõl és idétlenül vihognék hozzá, közben fogpiszkálóval kitakarítanám a körömágyamat, majd nehézkesen megkérdezném, hogy igeeeeeen, mit tetszik?
De azt is úgy, hogy a másiknak a lehetõ legnagyobb lelkiismeret furdalást okozva, hogy honnan vette a bátorságot, hogy megszülessen? Miért nem tekeredett a nyakára a köldökzsinórja? Egészen elkalandoztam, de egy fura jelenet magamhoz térített. Éppen odaértem a Hermina-Thököly sarkára. Egy batár nagy elsötétített üveges autó fordult ki a Hermináról a Thökölyre. Nem adott elsõbbséget a gyalogosoknak, hanem valami elképesztõ módon centirõl centire furakodott a zebrán átkelõk közé. Mindegy hogy gyerek vagy felnõtt vagy nyugdíjas. Egy gyerekkocsit toló anyuka már le sem mert lépni a járdáról, én már a zebrán voltam, de nekem is, mint mindenkinek meg kellett állnom, amíg ez az állat átmegy a tömegen. Ahogy kiért felbõgette a motorját, nekiiramodott és húsz méter múlva megállt a piros lámpánál.
Tényleg ilyen kevés lenne hátra már csak?
38 éves vagyok, húsz éve élek Budapesten. Sok mindent láttam már és sok embert megismertem. A szemem elõtt ment végbe ez a fel vagy leívelõ változás az emberek mentalitásában. Ha az eltelt húsz év alatt ilyen tempóban változtak meg az emberek a lehetõ legrosszabb irányban, akkor mi lesz jövõre? Mi lesz öt év múlva? Minek nektek még húsz év, mikor nincsenek mosolygó emberek?

[guga]

Kicsit már unalmas lehet, hogy minden hétvégén a Kulcson lévõ nyaralónkról vagy -ban készítek családi kisfilmet. Nekem is az, de mindig van valami új elem, ami feldobja a hétvégét. Például a bográcsozás vagy a nyársalás. Igyekszem minden hétvégén más ételt fõzni a bográcsban és próbálok minden hétvégén új ételekkel elõrukkolni ha nyársalunk. Vagy ott van a medence, az most és már az elmúlt hétvégén is nagy örömet okozott a hõségben. Én egy teljes napot feküdtem benne, csak a bográcsolás és nyársalás idejére másztam ki.
A film végén kevés ideig látható a dolgozó szobám. Szó szerint az, mert minden kéziszerszámom benne van + Gucska is a Guga Bt. hivatalosan is akreditált cégmacskája, de azt hiszem errõl már írtam.

Azért ne tántorítsanak el a tények, szokás szerint megtölt, lenéz és 33.7mb.

Hja és még valami, pénteken rájöttem, hogy a rutin a legveszélyesebb dolog a világon, mert az ember elkezd bízni magában és bele sem gondol, hogy akár az életével is fizethet érte.
Mint mindig kerékpárral haladok át egy zebrán. Három sávos út, az elsõ balról halad jobbra és utána járdasziget, majd a másik kettõ jobbról balra. Évek óta járok át ezen a zebrán. Benézek balra és semmi, járdaszigetre betekerek, benézek jobbra és semmi, erre elindulok és balról jön egy nagy fekete autó, a kerékpárt kicsavarta a kezembõl. Nem is tudtam hirtelen, hogy mi és miért történt. Megváltozott forgalmi irány, mert az utca végén útfelújítás van. De az innen nem látszik, csak, hogy a felezõvonal sárga. A vezetõ megállt és elnézést kértem, hogy figyelmetlen voltam. Egy hatalmas nyolcassal megúsztam, ha gyorsabban jön vagy elõbb indulok egy másodperccel, akkor alatta landolok.

> megtölt, lenéz <

[guga]

[ Kattints ide a teljes méretû képhez ]

Gucska

Gucska a Guga Bt. hivatalosan is akreditált cégmacskája, Gyurlaci ajándékozta a gyerekeimnek, de én kisajátítottam
Megvallom õszintén mióta Budapesten élek (20 éve) nem tartom magam állatbarátnak. Irritál a budapesti emberek hozzáállása a kutyákhoz és macskákhoz. Én Gyulán nõttem fel, volt 4 kutyánk és egy macskánk, egy pár õz és egy pár kecske. A telkünk hossza több volt egy kilométernél és volt a végében egy hatalmas akácerdõ. Ennél az oknál fogva, a házba egyik kutya se és egyik macska sem tehette be a lábát. Ha valamelyik vétett a törvény ellen, akkor apám egy gáláns mozdulattal fenékbe billentette. Az a helyzet, hogy vidéken a kutya nem téma, ha szóba is jön, az emberek nem úgy beszélnek róla, mint ha a saját gyerekük lenne. Vidéken a kutya tartozék, a macska meg díszítõ elem. Megeszik a konyhai hulladékot vagy megfogják maguknak az élelmet. Egy vidéki ember nem költ pénzt kutyaeledelre, nem cipeli haza a 20kg-os zsákokat, nem konzervekkel eteti és ne abajgatja, tutujgatja és nem alszik vele egy ágyban.
Nemrég kerékpároztam a Thököly úton és megláttam egy anyukát, ahogy tolta a gyerekkocsit, bal kezét fogta a nagyobbik gyereke, jobb keze a gyerekkocsin, amirõl lógott le egy hatalmas bevásárló kocsi és egy batár nagy német juhász póráza, szállt fel a hetes buszra. Nos ez valahol számomra beteges dolog, ezt csak Budapesten vagy az úgynevezett nagyvárosokban látni. Van ennek egy természetes módja, ahogy mindig is zajlott. A kutya a könnyû élelemszerzés miatt az ember mellé szegõdött, a városok meg ipari méretû bizniszt gyártottak belõle, ami a bõr alá beültethetõ chip-ig jutott el. Ha nagyapámnak elmesélhetném kiröhögné a belét, neki volt igazi terelõ pulija, az a kutya nagyapám tekintetébõl tudta, hogy mi a dolga, rám sajnos nem hallgatott. Nagyapámnak lehettek disznajai, libái vagy birkái. Kivételes ügyességgel tudta õket terelni. Vagy ott van az a magyar vizsla, amit már felnõtt korában kaptam ajándékba a vadászoktól, mert véletlenül meglõtték. Azt a kutyát többet nem tudták használni hajtásra, mert nem hallgatott a vezényszóra. Én ápolgattam a lábát és a sebeit, utána hatalmasakat csatangoltunk a környékbeli búzamezõkön vagy lucernásokban, nagyon sok nyulat és fácánt köszönhettem annak a kutyának. Ha megérezte lelapult és centiméterenként kúszott elõre, majd ha úgy érezte kellõ távolságba ért, akkor rávetette magát a nyúlra vagy a fácánra és egy harapással eltörte a nyakát, este meg már a húsz literes fazékban rotyogtak. Jó Anyám mindig tudta a módját, hogy miként lehet a legjobbat kihozni egy fácánból.
Volt két fekete tacskóm is a Morzsi és a Princ, testvérek voltak és nagyon elevenek. A házunktól egy kilométerre volt a buszmegálló. Minden reggel, mikor indultam iskolába elkísértek és mikor jöttem haza ott vártak a buszmegállóban és hazáig a sarkamban csaholtak. A Princ egyszer elkísért a boltba, futott a biciklim mellett és nem maradt el, a bolt bent volt a városban úgy öt kilométerre. A bolt elõtt ott maradt a biciklimmel, kikötni nem tudtam csak mondani neki, hogy maradjon ott. Egy darabig figyeltem, de nem mozdult el. Viszont miután végeztem a vásárlással már nem volt ott. Otthon nem mertem megmondani Apámnak, hogy a kutya velem jött el a városba és eltûnt a bolt elõl. Két nap múlva tûnt fel Apámnak, hogy a Princ nem áll sorban etetésnél, rákérdezett de nem mondtam neki semmit, csak a vállamat vonogattam. Egy hét telt el és egyik este kint ültem a gangon s megláttam Princet, ahogy fut, lohol majd átbújik a kerítés alatt és szûkölve, nyüszölve hozzámbújik, nagyon megviselt volt. Valószínûleg valaki hazavitte és sokat küszködött a kutya mire megtudott szökni, de hazaért. Nagyon ragaszkodott hozzám. Ott vénült meg a tanyánkon és az ölemben adta ki a lelkét. Apám már reggel mondta, hogy nagyon beteg, mert csak a fejét ingatja, de nem mozdul, nem eszik és nem iszik. Elmentem otthonról munkába és mire hazajöttem már alig volt benne élet. Csak a szemét tudta megmozdítani és azzal repesett az örömtõl. Az ölembe vettem, egy darabig simogattam de egy idõ múlva már nem lélegzett, megvárta, amíg hazajövök. Volt egy Foxterrier kutyánk is, az csak úgy bejött a tanyánkra és végleg ott maradt. Elkóborolhatott, el nem zavartuk, de nem is igazán törõdtünk vele, kapott enni, mint a többi s a fene sem tudja miért maradt ott, talán megérezte a nyugalmat. Eleinte amolyan mostoha gyermekként kezeltük s fõleg én, de egy húzása után nagyon a szívemhez nõtt.
Elindultam õzlábgombát szedni egy erdõbe és jött velem a vizsla meg a két tacskó. Tudtam, hogy még nem ment el a háztól a foxi, de valahogy nem akartam a csapatban látni, ennek ellenére ahogy megneszelte a történést és hogy részese lehet egy kis kalandnak, törõdésnek, neki iramodott és tartotta a tempót. Felmentünk a fehér kõrös partján megnézni az áradást.  Fogtam egy darab botot és bedobtam a vízbe. A két tacskó szokott utána ugrani, de most megelõzte õket a foxi, belevetette magát a vízbe és elkezdte keresni a botot. Csak egy kidõlt fát talált, amit az áradás magával sodort. Megragadta egy vékony ágát és elkezdte kivonszolni. Nem sikerült neki, mert hatalmas fa volt, aminek a végén ott ügyetlenkedett egy öt kilós foxi. A víz meg vitte magával, muszáj volt utána mennem és követnem, mert akármennyire nem tekintettem a csapat tagjának, ha már velünk jött mégis csak felelõsséggel tartozom érte. A kutya úszott a kidõlt fával vagy három kilométert mire feladta és rájött, hogy reménytelen. Hiába hívogattam nem jött ki csak miután teljesen kifáradt és átfázott, elgémberedett. Alig bírt partot érni, a vízbõl már én vettem ki, a többi kutya körbe ülte és megvártuk, amíg összeszedi magát és megmelegszik a napon. Este jó Anyám hatalmas õzlábgomba pörköltet készített, és szegfûgombából levest. Megjegyzem mióta Budapesten élek sem õzlábgombát nem ettem, sem szegfûgombát, nem tudom hol lehetne hozzájutni.
Azt, hogy a kecskének van esze és hogy tudatosan gondolkodik onnan tudom, hogy miután a felugrálás magasságáig lelegelték a házunk elõtti gesztenye fa levelét és virágait s már-már reménytelennek látszott a felugrálások ellenére is egy finom falat, másnapra eltûntek. Apám fogta a fejét mérgében, hogy hová a büdös picsába tûnhet el két kecske egyszerre, biztos a cigányok lopták el, mert a  környékünkön volt vagy hat család és elég sok problémát okoztak. Volt rá példa, hogy egyik este a komplett baromfiudvart elillantották s másnap hatalmas vendégsereg volt náluk nagy lakomával. Apámat természetesen nem hívták meg, csak magában puffogott és õrlõdött, hogy átmegy és kicsinálja õket, de erre esély sem volt, mert nagyon sokan voltak.
A két kecske azonban meglett s apám mérgelõdése ellenére nem a cigányok lopták el. A házunk mellett vezetett el a mûút a Szanazugig, az egy fürdõhely volt és sok kerékpáros fürdõruhában ment el a  házunk elõtt  s amint odaértek nagy mutogatásba és visítozásba kezdtek, hogy nézzed kecske a háztetõn.
S valóban, a kecskék békésen nyammogtak a gesztenyefa tetõre rálógó árnyékában. Kieszelték, hogy ha felmennek a disznótrágyára, akkor ráugorhatnak a lapos tetõre, onnan meg a házunk tetejére és újra részesei lehetnek a gesztenyefa zamatos levelének. Két napig feküdtek fent a tetõn miközben apám átkozódott. Én mentem fel leadogatni õket, mert én voltam a könnyebb.
Az õzeket meg Apám fogta meg, mentünk lovaskocsival (mert, hogy lovunk is volt) egy búzatábla mellett, Apám egyszer csak leugrik és neki iramodik a búzának, majd két õzgidával tért vissza. A bakról meglátta a fészküket és az anyjuk nem volt mellettük.
Cumisüvegbõl itattuk õket sokáig, majd kijött az állatorvos, megvizsgálta õket és mondta, hogy engedjük õket szabadon, mert a törvény nem teszi lehetõvé az õzek ház körüli nevelését. Még egy darabig nálunk voltak, de csak miattam, mert ragaszkodtam hozzájuk. Aztán egyik nap már csak hûlt helyük volt, Apám szélnek eresztette mindkettõt.
Csak röviden de elsorolom, hogy milyen állatokhoz volt még szerencsém. Volt egy háromlábú vadnyulam, annak Apám kaszálta le a lábát a lucernásban, aztán hazahozta. Nálunk öregedett meg és voltak már hülye szokásai, többek közt éjszakánként rendszeresen lelegelte a hajamat, nagyon szar úgy ébredni, hogy valaki a metszõfogával cakkozza a hajadat és hozzá elégedett. Mindegy, anyám nyúl pörköltet csinált belõle, finom volt de sosem bocsájtottam meg neki. Volt egy fekete kiscsibém, amit a csirkeneveldébõl hoztam, az volt az egyetlen fekete. Hozzám nõtt és a térdemre ugrott ha leültem az asztalhoz enni. Mikor kilóssá cseperedett Anyám levest fõzött belõle, az Anyák már csak ilyen gyakorlatiasak. Finom volt, de sosem bocsájtottam meg neki. Aztán volt négy vadkacsám, a kõrös parton találtam rájuk, kicsik voltak és sipákoltak, nálunk nõttek fel, hozzám nõttek, mindent összeszartak, a szárnyukat is vissza kellett vágni, nehogy elrepüljenek.  Mikor kilóssá cseperedtek Anyám megkészítette õket tepsiben, füstölt szalonnával, az Anyák már csak ilyen gyakorlatiasak. Finom volt, de sosem bocsájtottam meg neki.
Na de térjünk vissza Gucskára. Gucska a Guga Bt. hivatalosan is akreditált cégmacskája, Gyurlaci ajándékozta a gyerekeimnek, de én kisajátítottam
Már elég hosszú ideje megfogadtam, hogy állatot a házhoz nem, mert volt papagály, volt pintyõke, volt hal, de mind megpusztult elég hamar és rossz volt nézni, szóval ha lehet még pókot sem, de semmit sem, ami mozog vagy dobog.

De Gyurlaci olyan nagy elánnal és átéléssel beszélt a hozzájuk csapódott tizenvalahány macskáról, hogy egyszer csak azt mondtam hozz egyet a gyerekeknek.
Hozta. Tömpszli tigris mintázatú macska volt, a nevét már elõre tudta, guga+macska=gucska

Elsõ két napban szerencsére a gyerekek nem voltak itthon, így békésen összetudott fosni mindent és hozzá tudott szokni a környezethez. Mire a gyerekek hazajöttek megtanult egy helyre piszkítani az udvaron és átvette a hatalmat, fölöttem is. Általában magamtól felébredem, de mostanában inkább Gucskától.
Minden reggel rendszeresen fél ötkor rákezd a virnyákolásra, enni kér, mert éhes. Felkelek, adok neki enni, hogy nyugton legyen, de amint jól lakott nekiáll kaparászni az ajtót és addig nem hagyja abba, amíg ki nem megyek. Ha belakott utána társaságra vágyik. Muszáj kimennem a mûhelybe és bekapcsolni a Kossuth rádiót és végigdõlni az ügyfélváróban majd álomba szenderedni
A Kossuth rádióban fél hat után megy a falurádió, felséges dolog arra aludni, arról álmodni, arra ébredni, hogy éppen mit kell metszeni, ki ellen és mi lenne a helyes, no de ez már politika.
Gucska végignyúlik az egyik fotelben közel méteresre, métercica, mondja neki a Levente. Reggelire elpusztít egy egész sertésvesét nyersen és utána levadássza az összes lógót, szélezõt, zörgõt, csak éppen kilátszódót vagy bármit, amibe a körmét belemélyesztheti. Néha sikerül szumókálnom hétig ha Gucska nem a lábujjamat vadássza le, ha éppen azt, akkor visítva ébredek.
Extrém hangosan dorombol ha jól lakott és összenyalja az érdes nyelvével a nadrágom, ragaszkodik. A nagyobbik fiam féltékeny is, mert neki meg kell fogni a Gucskát ahhoz, hogy megsimogassa, hozzám meg odajön. Persze ez azért van, mert tõlem kapja az ételt és hagyom pihenni. Ezzel ellentétben a gyerekek meg éjjel nappal nyúzzák és ha sikerül kimenekülnie a kezük közül, akkor van egy titkos búvóhelye, amit csak én tudok, olyankor oda menekül és órákig belegörbülve szurmékol a dobozban.

Ha van kedved végignézni egy filmet, ami csak egy macskáról szól s az a  Guga Bt. hivatalosan is akreditált cégmacskája, Gyurlaci ajándékozta a gyerekeimnek, de én kisajátítottam   Levente fiam készített ill. választotta hozzá a zenét, akkor rajta. Szokás szerint megtölt, lenéz s 56mb.

> Gucska <

Szerkesztette: guga 2006. 07. 23. 17:34 -kor

[doszy]

Ma Guglin keresgélve eccercsak: Kdo je to osmak degu? norinka, terinka, smudlik, mladatka, piskutek

[guga]

> Hízzunk bele :Р megtölt, lenéz 25mb <

[Zsul]

Idézet: guga - Dátum: 2006. júl. 27., csütörtök - 19:54

> Hízzunk bele :Р megtölt, lenéz 25mb <

Oszt szöveg nincsen? 

[guga]

Ma láttam valamit, megdöbbentõ volt. Nem az eset, hanem a két ember viselkedése egymással szemben. Mindkettõt ismerem személyesen, házaspár voltak, de aztán elváltak az útjaik. Na de ennyire? Van erre megfelelõ magyarázat s elfogadható indok? Mindketten jöttek le a panelbõl. Asszonyka a közös gyerekkel a kocsihoz, ember az új feleséggel szintén a kocsihoz. Kizárt dolog, hogy nem vették észre egymást, hisz egyik az egyik oldalon szöszmötölt a kocsija körül, másik meg a másikon. Gyereket beültetni, csomagokat elhelyezni, új asszony is cihelõdik, csomagtartó lecsuk, beül s cigarettára gyújt vagy gyûjt

A gyerek reakciójára nem is emlékszem, pedig érdekelt volna csak éppen mire megfigyelhettem volna elhúztak mindahányan voltak. A fura az volt, hogy úgy jöttek le és cihelõdtek be a kocsiba, mint ha sosem látták volna egymást. Se köszönés, se biccentés, se mérges szemvillanás, hogy legalább a harag érezhetõ lett volna. Egyszerû és tetten érhetõ gyakorlatias közöny. Olyan súlyos, hogy az már (szerintem orvosi eset).
Remélem nem csak én vagyok ennyire infantilis vagy konzervatív gondolkodású, bízom benne, hogy nem csúszott még le agyilag a társadalom annyira, hogy ezt a helyzetet egy vállrándítással elfogadja.
Pedig ha visszamegyünk az idõben, akkor egyszer rajongtak egymásért és olyasmit is megtettek, ami erejükön felül tellett. Voltak közös terveik, összemosolyogtak, ismerték egymás titkait, egymás mellett aludtak és ébredtek. Közösen aggódtak, várták egymást, fogták egymás kezét, pajkosan összekacsintottak, összebújtak, volt közös ellenségképük, amit rendre elutasítottak és alaposan kibeszéltek. Ismerték egymás gyengéit, hibáit, amit megbocsájtottak és elnéztek, bíztak egymásban s most elmennek egymás mellett anélkül, hogy odafordulnának vagy legalább a fejüket elfordítanák, mint utálat.
S mindkét ember rendelkezik szavazati joggal, vitába szállhat, hivatkozhat hazaszeretetre, van véleménye és akár még viheti is valamire.
Hogyan képes vajon egy ilyen ember a hazáról beszélni ha nincs hova hazamennie vagy egy családod nem bír megtartani?
Hogyan képes ígéretet tenni bármire is? Nem szotyola magról vagy csikkrõl van szó, hogy eldobom és rá sem nézek többet.
Évekkel ezelõtt egy lomtalanítás alkalmával kiraktunk az utcára egy fehér bõröndöt, amit a feleségem vásárolt magának még diák korában. Nem volt sérült csak erõsen elhasznált. Még láttam is azt az embert, aki elvitte magával s nyilván eladhatta, mert kb. 2-3 hónap múltán láttuk viszont a Petõfi csarnokban, amint egy férfi az eladni kívánt holmijait cipelte benne és összesomolyogtunk, hogy nézd van új gazdája, még mindig megbecsülik azt a bõröndöt.
Aztán eltelt egy s két s három év, a bõrönd rendre felbukkant a bolhapiacokon, ha egyedül is mentem ki s vettem észre, haza érve elmondtam a feleségemnek s örült a hírnek, hogy a bõröndnek még mindig van használója.
Ám egy társ, akivel közös terveket szõttünk és átestünk a nehezén, csekkeket fizettünk, egy autóban ültünk, együtt nevettünk, egymás szemérmét érintettük és örömet okoztunk egymásnak az nem egy bõrönd, nem szotyola mag, nem csikk és ne kezdje el nekem ezt senki bizonygatni, hogy ez a mai világ, tessék elfogadni és tiszteletben tartani.
Ki hisz abban, hogy a helyzet egyszer megjavul? S ha javul az mitõl függ, mi váltja ki? Több pénz? Jólét, kevesebb munka, nyugalom s szeretet?
Mitõl függ a nyugalom? Mi váltja ki a békességet, nyugalmat és õsz korba hajló bölcsességet? Bizonyos kor felett már nem számít a pénz? Nem megyünk be kétszer annyit dolgozni a dupla bérért?
Az a helyzet, hogy inkább a külsõ körülmények szólnak bele a kényszer békességbe. Egy agyvérzés vagy bármilyen súlyos trauma. Van egy közeli rokonom, aki sofõr volt egy élelmiszeripari cégnél, fiatal korától kezdve sofõrködött és szerette, nem volt ötven éves mikor agyvérzést kapott és hat hónap eltelt mire rátudott állni a lábára. Azóta sem beszélni, sem járni nem tud normálisan. Mindkettõt úgy teszi, mint a három éves gyerekem. Türelem kell hozzá, a felesége szokta kikísérni wc-re is. A legrosszabb az benne, hogy tiszta az elméje, abból is látni, hogy néha sír.

Megérdemelte?
Ki érdemelt meg bármit is? Ki az, aki mindezt tétlenül nézi és ki az aki azt a nem létezõ s tétlenül nézõt vádolja mindezért?
Van egy rendõr rokonom is diliházban, agilis és erõszakos ember hírében állt, megfagyott a levegõ körülötte, sosem szerettem és sosem kerestem a társaságát, nem tartottam embernek, de ahogy végezte az nagyon szánalmas és sajnálatra méltó.
Elveszítette a gyermekét egy közlekedési balesetben és beleõrült. Elõbb begyógyszerezte magát és ráivott, majd bevitték a pszichiátriára, na onnan többé nem került ki, rányomták a kórlapra, hogy ön és közveszélyes. Begyógyszerezték, amitõl félelmében összeszarta magát, utána meg megverték, mert összeszarta magát s ez azóta is így megy. Ki az, aki pontot tehet az ügy végére és igazságot szolgáltathat?
Ki kíváncsi egyáltalán a létezõ s egyetemes igazságra, ami a földet is mozgatja a pályáján, amitõl a szíved is dobog, amitõl a szél is mozog, akitõl egyáltalán származunk s még azt is nehéz beismerni, hogy készítmények vagyunk s nem a saját akaratunkból lettünk, nem önmagunknak élünk, hanem ítélet vár ránk?

Legyinteni a legkönnyebb, meg hogy ma már a tudomány, hja és amíg a két kezem fel tudom emelni...

Néha leveszem a számítógépem oldallapját s benézek, hogy nincs e lázadás, miszerint nincs is ember, nem készített engem senki, hanem egy evolúciós folyamat és õsrobbanás terméke vagyok   muszáj a körmére néznem a gépemnek, mert még képes lenne elhinni, hogy ez nem egy bõrönd, nem szotyola mag, nem csikk és ne kezdje el nekem ezt senki bizonygatni, hogy ez a mai világ, tessék elfogadni és tiszteletben tartani.
Ki hisz abban, hogy a helyzet egyszer megjavul? S ha javul az mitõl függ, mi váltja ki? Több pénz? Jólét, kevesebb munka, nyugalom s szeretet?

Néha hajlamos vagyok azt hinni magamról, hogy csak egy alkatrész vagyok, egy fogaskerék és nincs semmi beleszólásom, amit szabad akaratomból teszek az csak egy fordulat a sok milliárd közül és pont beleillik a tervbe.

1.Azt pedig tudd meg, hogy az utolsó napokban nehéz idõk állanak be.
2.Mert lesznek az emberek magukat szeretõk, pénzsóvárgók, kérkedõk, kevélyek, káromkodók, szüleik iránt engedetlenek, háládatlanok, tisztátalanok,
3.Szeretet nélkül valók, kérlelhetetlenek, rágalmazók, mértékletlenek, kegyetlenek, a jónak nem kedvelõi.
4.Árulók, vakmerõk, felfuvalkodottak, inkább a gyönyörnek, mint Istennek szeretõi.
5.Kiknél megvan a kegyességnek látszata, de megtagadják annak erejét. És ezeket kerüld.

Nem kell megijedni, nem holnap lesz a világnak vége, mert:
2Pt 3,8
Ez az egy azonban ne legyen elrejtve elõttetek, szeretteim, hogy egy nap az Úrnál olyan, mint ezer esztendõ, és ezer esztendõ mint egy nap.

Ha utolsó napokat említ, akkor az lehet több ezer év. De mi van ha már eltelt az a több és az utolsó ezerben járunk?

Rászolgáltunk a végre s az ítéletre?