Elküldve: 2011. 04. 23. 09:01
A holdat érés
Már előzőleg készítettem egy gépet, amely, elképzelésem szerint, bármilyen magasságba felvihet, és mivel egyetlen szükséges alkatrésze sem hiányzott, beleültem, s egy szikla tetejéről a levegőbe vetettem magamat. De minthogy nem jól végeztem számításaimat, kegyetlenül lezuhantam a völgybe.
De bármennyire összevertem magam, nem vesztettem el a bátorságomat, hanem visszamentem a szobámba, marhavelőt vettem, s egész testemet bedörzsöltem, mivel sajgott minden porcikám; s miután egy kis szíverősítővel felderítettem a kedélyemet, újra kimentem, hogy megkeressem a gépemet. De nem találtam meg, mert néhány katona, akit az erdőbe küldtek, hogy a szentivánéji tűznek fát vágjanak, véletlenül rábukkant és a várba vitte, ahol némi találgatás után, hogy vajon milyen célt is szolgálhat, felfedezték a gép ötletes rugóját; ekkor aztán néhányan azt mondták, hogy egy sor rakétát kell rákapcsolni, s mikor ezek sebes röptükben felemelik a gépet, a rugó is mozgásba hozza a hatalmas szárnyakat, s így mindenki tüzisárkánynak véli majd ezt az alkalmatosságot.
Én meg egyre kerestem a masinámat, míg aztán végül Quebec főterének közepén leltem rá, amikor éppen be akarták gyújtani. Mély fájdalom fogott el, hogy kezem művét ilyen nagy veszedelemben találom, gyorsan odaszaladtam tehát, megragadtam a tüzet tartó katona karját, kitéptem a kezéből a kanócot, s dühösen a gépembe vetettem magam, hogy eltörjem a köréje emelt tákolmányt; de már későn érkeztem, mert mihelyt mindkét lábammal benne voltam, máris a levegőbe emelkedtem.
Nagy rémület fogott el, de annyira nem vesztettem el a lélekjelenlétemet, hogy ne emlékezzem mindenre, ami e pillanatban történt. Alighogy a láng végigfutott a rakéták első során — hatosával helyezték el őket — a sor végén elhelyezett gyújtópor máris a következő emeletet lobbantotta lángra, majd megint a következőt; ilyen módon a salétrom tüze növelte, s ugyanakkor elhárította a veszedelmet. De mivel az anyag már használt volt, a gépezet is csődöt mondott; s miközben én már arra gondoltam, hogy valamely hegy csúcsán zúzom össze a fejemet, egyszerre azt éreztem, hogy (bár egyetlen tagomat sem mozgatom) mind magasabbra és magasabbra emelkedem, gépem pedig elválik tőlem és a földre zuhan.
Ez a rendkívüli kaland olyan hasonlíthatatlan örömmel töltötte el a szívemet, hogy miután megmenekedtem a biztos haláltól, arcátlanul máris filozofálgatni kezdtem. Miközben szememmel és gondolataimmal e jószerencsém okát kerestem, egyszerre megpillantottam püffedt testemet, amelyet első bukásom után s zúzódásaim miatt marhavelővel kentem be; a hold éppen fogyóban volt, s tudtam, hogy ilyenkor mindig beszívja az állatok velejét. Most is nyilván ugyanezt tette, mégpedig fokozott erővel, mivel közelebb volt hozzám, s egyetlen felhő sem csökkentette erejét.
Amikor, később végzett számításaim szerint, már jóval több mint háromnegyedét is megtettem annak az útnak, amely a földet a holdtól elválasztja, egyszerre csak azt látom, hogy a lábam az égnek mered, bár semmiképp sem billentem fel. Észre sem vettem volna, ha nem a fejemen érzem egész testem súlyát. Most ismertem csak fel valójában, hogy nem a mi világunk felé zuhanok; mert bár két hold között haladtam, s azt is megfigyelhettem, hogy amint az egyiktől távolodom, úgy közeledem a másikhoz, abban biztos voltam, hogy a nagyobb a mi glóbusunk; aztán, mivel egy- vagy kétnapos utazás után a nap távoli fénytörései már elmosták a testek és az éghajlatok különbségét, ez az izzó égitest csak óriás arany korongnak tűnt; mindebből arra következtettem, hogy a hold felé zuhanok, s e véleményemben csak megerősített az a gondolatom, hogy tulajdonképpen akkor kezdtem zuhanni, amikor utam háromnegyed részét már megtettem. „Mert így okoskodtam — a hold tömege kisebb lévén a miénknél, tevékenységének köre is kevésbé kiterjedt, s következőleg csak később kezdtem érezni középponti erejét.”12
Végül, miután még sokáig estem (amit persze csak gyanítottam, mert e heves zuhanásom közben nem nagyon figyelhettem) már csak arra emlékszem, hogy egy fa alatt találtam magam, négy-öt ág között, melyeket magammal sodortam, arcomon meg egy szétzúzott alma nedve gyöngyözött.
Ha az agyatok fele akkora lenne, mint az arcotok… zsenik lennétek.. (T.B.)