[Telcontar]

Csak pár érdekes adalék a Homo Erectus-ról, saját fejembõl.

Bár a hangképzõ szervei már tökéletesen megegyeztek a Homo Sapiens-éivel, mégsem tudott beszélni. Az agyában még nem volt beszédközpont.
Életmódját tekintve ragadozó és dögevõ volt. Valószínûsítik, hogy - bár elsõre furcsának tûnik, de - az utóbbinak köszönheti a továbblépést a mai ember felé. A dögevés ugyanis a Homo Erectus esetében nehéz ügy lehetett - nála sokkal erõsebb lényekkel kellett megküzdenie a táplálékát jelentõ dögökért. Nemigen maradt számára más, csak a velõscsontok. A velõhöz viszont csak úgy tudott hozzáférni, hogy szerszámként követ használt.

[ 2003. november 04.: Telcontar szerkesztette a hozzászólást ]

[Brett Shaw]

Erkel Ferenc

(Gyula, 1810. nov. 7. - Bp., 1893. jún. 15.)

idézet:

---

Erkel József tanító és egyházi karnagy gyermekeként született a 19. század második évtizedének kezdetén, Nagyváradon. Itt végezte kezdeti tanulmányait, késõbb ezeket már Pozsonyban fejezte be. Zenei tanítómestere a kiváló képzettségû pozsonyi muzsikus, Klein Henrik volt.

Alig múlt 17 éves, amikor házi zenetanárnak Kolozsvárra szerzõdik, ahol késõbb kapcsolatba került Ruzitska Györggyel, Erdély korabeli zenei életének egyik meghatározó alakjával. Zenei pályája mint zongoramûvész kezdõdött, mindamellett már ekkor is vezényelt alkalmanként és a zeneszerzéssel is megpróbálkozott. 1834-ben mutatkozott be Pesten elõször, alig egy évvel késõbb fel is költözik, és Pesten telepedik le.

Két éven át a Pesti Városi Német Színháznál, valamint a Budai Magyar Színjátszó Társaságnál vezényel karnagyként. 1837-ben a Nemzeti Színház elõdjéhez, a Pesti Magyar Színházhoz szerzõdik, elsõ karmesteri minõségben. Karmesterként itt mintegy három évtizeden át zenei vezetõ és a szellemi élet irányítója volt. Aktív kapcsolatba került a színházzal is, ami a zeneszerzõi érdeklõdését is a színpad felé irányította. 1840-ben mutatták be az elsõ operáját a Bátori Máriát. A szövegkönyv szerzõje már ekkor is az az Egressy Béni volt, aki egészen 1851-es haláláig hasznos segítõtársa volt Erkelnek az operaszerzõi munkájában.


1844-ben mutatták be a Hunyadi László címû történelmi operát, késõbb megnyeri a Kölcsey Himnuszának megzenésítésére kihirdetett pályázatot is. Erkel Ferenc szerzeménye azóta is a Magyar Nemzet és a Magyar Köztársaság Himnusza. A szabadságharc után a fõváros hangversenyéletének fellendítésén fáradozott, többek között az õ irányításával alakult meg 1853-ban a Filharmóniai Társaság.

Még az ötvenes években készül el a csak 1861-ben bemutatott operája, a Bánk Bán, amely az utolsó Egressy-szövegre írt operája Erkelnek. A Bánk Bán minden kétséget kizáróan Erkel pályájának csúcsát jelenti, ekkora sikert késõbb egyetlen operája sem hozott számára, aminek oka részben az volt, hogy nem talált többé megfelelõ szövegíró társszerzõre.

1868-ban az Országos Magyar Daláregyesület vezetõ karnagyává választotta, miközben aktívan szerepet vállalt a Zenepedagógia terén is, közremûködött például a Zeneakadémia 1875-ös megalakításában is. Az 1884-ben megnyílt Operaház tiszteletbeli fõzeneigazgatóvá választotta. 1888-ban 50 éves mûködése alkalmából ünnepelte a fõváros, majd 1890-ben nyolcvanadik születésnapján lépett utoljára pódiumra, a Filharmóniai Társaság hangversenyén.

Erkel nevéhez fûzõdik a magyar nemzeti opera, mint mûfaj megteremtése. Nyugati operák mintáira támaszkodva, a 19. század magyar verbunkos zenéjének felhasználásával és újraértelmezésével sikerült viszonylag egységes nemzeti operanyelvet kialakítania. A zene mellett neves sakkozó volt, az 1864-ben alakult Pesti Sakk-kör elõbb alelnöke, majd egy év múlva elnöke lett. Emlékére 1952-ben állami díjat alapítottak, mellyel minden évben a kiemelkedõ magyar zenemûveket és zenetudományi munkákat jutalmazzák. [/quote]

[L]

1917. Ma született a Legújabb Kor. Megpróbálták...

[Telcontar]

idézet:

---

Ezt írta L:
1917. Ma született a Legújabb Kor. Megpróbálták...[/quote]

Nem sikerült.
[url="http://"http://eszmelet.tripod.com/38/mandel38.html"]Egy tanulmány[/url] a nagy októberi szocialista forradalom és az 1991-es átalakulás párhuzamairól.

[L]

idézet:

---

Ezt írta Telcontar:


Nem sikerült.
[/quote]

Persze, hogy nem sikerült. Marx papa is megírta . No nembaj, majd legközelebb. Azért reménykedem, egyszer megdõl ez a rabszolgakapitalizmus.

[lameXpert]

Halottról vagy jót vagy semmit....

[lameXpert]

November 09.

idézet:

---

Uray Tivadar 1895-1962



.....Február hónap színházi eseményeirõl szóló beszámolónkat a sorozat legfontosabb s színpadi mûvészet szempontjából legértékesebb eseményével, a Hamlet új elõadásával kell kezdenünk. A nagy mû új rendezésben került színre a Nemzeti Színházban s elõször játszik benne nagy Shakespeare-szerepet a színház egyik legkiválóbb színésze, Uray Tivadar. Mind a két ok külön-külön is elegendõ volna, hogy nevezetes eseménynek tekintsük ezt az elõadást.

Uray Tivadar mintegy negyedszázada játszik a Nemzeti Színházban, a legújabb idõkig többnyire szerelmes szerepeket. Testi megjelenése is erre utalta: nyulánk, karcsú termet, könnyed, friss mozgás, veleszületett elegancia, lírai kifejezésre kiválóan alkalmas hang – a lírai szerelmes szerepkörének minden külsõ tényezõje megvan benne. Ezekhez járul lényének derült melegsége, a finom árnyalás iránti élénk érzéke, erõs intelligenciája és nem utolsó sorban gondossága és megbízhatósága. Szerepet soha el nem hanyagolt, színvonalát mindig megtartotta, megbecsülte önmagát és közönségét. Viszonzásul népszerûséget kapott és szeretetet a nézõtér részérõl. Õ a színház egyik leghasznosabb színésze.

Mostanában jutott abba a korba, amikor a színésznek éreznie kell, hogy mûvészi lénye megérett a legnagyobb szerepekre s a szerelmes játékokról ideje áttérnie az élet nagy és komoly komplikációinak ábrázolására. Az átmenet nyilvánvaló lett a mult évben, az Ahogy tetszik-ben, amikor a bús Jack szerepében, a Hamlet ez elõképében megmutatkozott a mély shakespearei hang megszólaltatására való hivatottsága. A Donna Diana okos komornyik-szerepében intelligenciájának teljes teltségét kellett méltányolni. Magától értetõdik ezek után az elõzmények után, hogy elsõ fellépését a Hamletben nagy érdeklõdéssel várta a közönség.......[/quote]

[Telcontar]

idézet:

---

Ezt írta lameXpert:
Halottról vagy jót vagy semmit....[/quote]

Teljesen még nem halott...Kuba...Észak-Korea...sok-sok kommunista érzelmû ember a volt keleti blokkban. Nem, még nem halott.

[L]

idézet:

---

Ezt írta Telcontar:


Teljesen még nem halott...Kuba...Észak-Korea...sok-sok kommunista érzelmû ember a volt keleti blokkban. Nem, még nem halott.[/quote]

Azok nem kommunista országok. Talán szocialistáknak nevezhetõk, bár én államkapitalistának hívnám. A kommunizmus egészen más...
Jó téma, de sajnos nem nyitható róla topik, mert biztosan "szétbutáskodnák" .

[lameXpert]

Téma: Ma született

[Telcontar]

idézet:

---

Ezt írta lameXpert:
Téma: Ma született[/quote]

[url="http://"https://www.hwsw.hu/perl/ultimatebb.cgi?ubb=get_topic&f=8&t=001562"]ERRE[/url] a topicra gondoltál?

[ 2003. november 09.: Telcontar szerkesztette a hozzászólást ]

[lameXpert]

November 10.

idézet:

---

Öveges József(Páka, 1895. november 10. - Budapest, 1979. szept. 4.)
[fizikus, egyetemi tanár]



In memoriam Öveges József
Fizikus reverendában
Az Élet és Tudomány egyik alapítója, legkedveltebb szerzõje s évtizedeken át – haláláig – szerkesztõbizottsági tagja volt Öveges József (1895–1979). A tatai Eötvös József Gimnázium egyik 17 éves tanulója az idén a Természet Világa ifjúsági cikkpályázatán lapunk különdíját nyerte az alábbi, Öveges professzor életérõl írt munkájával. Ez alkalomból Öveges József tatai esztendeinek nyomait kutattuk a városban és egykori kedves gimnáziumában.

A Zala megyei Páka községben 1895. november 10-én született. Édesanyja, Mihálovits Ilona a pákai orvos leánya, édesapja pedig Öveges József felekezeti tanító volt. Õsei apai ágon legalább kétszáz évre visszamenõen néptanítók voltak. Az apa korai halála után a megözvegyült édesanya egyedül nevelte négy gyermekét, s igencsak meg kellett küzdenie a mindennapi betevõ falatért. A legidõsebb fiú, József az elemi elvégzése után a gyõri Bencés Gimnáziumba, majd a piaristák növendékeként Kecskemétre került. Különösen a matematika és a fizika iránt érdeklõdött. A Pázmány Péter Tudományegyetemen 1919-ben kitûnõ eredménnyel tanári diplomát szerzett. Egy évvel késõbb, 1920. július 10-én a piarista rend tagjaként pappá szentelték.

Semmibõl nem lesz semmi
Tanári pályáját vidéken kezdte. Tanított Szegeden, Vácott és Tatán. A leghosszabb ideig, összesen tizenkét éven át, a tatai kegyes-tanítórendi Gróf Esterházy Miklós Gimnáziumban. Ott döntötte el, hogy tudományos könyveket ír az ifjúságnak. Szerette volna feltárni az újabb nemzedékeknek a fizika csodáit, szépségeit. Elsõ könyvét – 1929-ben – egy külföldi író mûvének hatására írta Idõjóslás – idõmeghatározás címmel. A kiadók nem bíztak a sikerben, ezért Övegesnek kétezer elõfizetõt kellett összegyûjtenie. Hirdetõplakátot készített a következõ felirattal: „Adja el az esernyõjét, és vegye meg Öveges József: Idõjóslás – idõmeghatározás címû könyvét!”
Az 1924–1930-as éveket, merthogy a rendfõnökség áthelyezte, a váci Piarista Fõgimnáziumban töltötte. Aztán 1930-tól 1940-ig ismét Tatán tanított. Iskolai fizikai kísérletein tanítványai szívesen vettek részt, s ezekrõl valóságos legendákat meséltek. Népszerûsége abban rejlett, hogy a legbonyolultabb kísérleteket is olyan nemes egyszerûséggel tudta elmondani, hogy azt még az iskolázatlan ember is megérthette. Beleképzelte magát a közönség helyébe, és csak azt mondta, amit õ is szívesen hallott volna.
Tanítványait arra buzdította, hogy a jelenségeket képzeljék maguk elé, és így próbáljanak beszélni róla. Nála az a diák sohasem kaphatott jeles osztályzatot, aki csak krétával a kezében a táblánál próbálta bebizonyítani a tudását. Ennek ellenére az ábrák megfigyelésére és megértésére is nagy gondot fordított. Az értelemnek és a szavaknak nagy súlya volt nála, a füzetek elsõ lapjára kedvenc jelmondatát íratta diákjaival: „Semmibõl nem lesz semmi!” Ezt a gondolatot maga is komolyan vette, és a nehéz helyzetekben mindig alkalmazta is. A gyerekeket munkára nevelte, és többször kijelentette:
„... nem azt akarom, hogy tudjanak egy bizonyos geometriai vagy fizikai szabályt; a célom az, hogy szokják a munkát, tanuljanak meg dolgozni!”

Sokkal szebb a fizika, mint gondoltam!
Hitt az élõszó erejében, abban, hogy fontos a magyarázat. Kedvenc hasonlatát, amely egy jerikói rózsáról szólt, többször elmondta. Ez a rózsa egy „ronda, összeszáradt növény, de ha vízbe tesszük, csodálatosan szép, színes virág lesz belõle”. A tankönyveket ilyen száraz valaminek tartotta, amit a tanári magyarázat tesz varázslatával teljessé, színessé. Kollégáinak többször elmondta: „A mi szerepünk a bányászlámpáé: csak oda akarunk elegendõ fénnyel világítani, ahol szükség van rá.”
A gimnázium 1936/37. évi Évkönyvében található a mester egyik fontos és kiemelkedõ mûve Fejezetek egy tanári noteszból címmel. Ebben a diákokhoz szól, nekik mondja el gondolatait, megfigyeléseit. A tanítás után szívesen mélyedt el szaktárgyaiban; szakadatlanul tovább bõvítette tudását. Szabadidejében tankönyveket írt, mert úgy gondolta, hogy nincs megfelelõ könyv, amelybõl tanulni lehetne. Kis Fizika címmel két mûve jelent meg 1939-ben: „Szeretném, ha a könyvecskében nyoma maradt volna annak a szeretetnek és kedvnek, amellyel írtam. Munkám legnagyobb jutalma az lesz, ha a kisdiák néhányszor felkiált tanulás közben: Még annál is sokkal szebb a fizika, mint gondoltam! Ez volt a célom.”
Tata 1964-ben díszpolgárává választotta. Egykori kedves iskolájában – a mostani Eötvös József Gimnáziumban – születésének 85. évfordulóján emléktáblát avattak. Az iskolában minden évben megrendezik az Öveges-emlékversenyt az I. és II. osztályosok számára. A tanulók matematikából és fizikából mérhetik össze tudásukat. Halálának 10. évfordulóján több hónapos Öveges József jelenségbemutató kiállítást tartottak. Örök álma volt, hogy tudományos játékszobákat létesíthessen, és 1995 õszén be is teljesült álma: megnyitották a Csodák Palotáját! Öveges professzor öröksége remélhetõleg tovább él a mai és a késõbbi tanítók, diákok nemzedékeiben is.

[i]Grósz Andrea
(Eötvös József Gimnázium,Tata)[i][/quote]

[Taranis]

Ennio Morricone


Született: 1928. november 10.

"Mindenképpen az egyik, ha nem a legnevesebb és legjobb filmzeneszerzõ Ennio Morricone. 1928-ban született Rómában. Itt, a Szent Cecília konzervatóriumban tanult zeneszerzést és trombitát. Elõször dzsesszzenekarokban használta ez utóbbi tudását, aztán az olasz rádióban dolgozott. Csak a hatvanas években kezdett el filmzenéket írni. Elsõ nemzetközi sikerét Sergio Leone: Egy maréknyi dollárért címû filmjének dalaival aratta. Leonéval késõbb is rengeteget dolgozott együtt, ezért is van, hogy Morricone nevérõl elõször a spagetti-western, vagyis az amerikai Vadnyugat történeteit feldolgozó olasz mûfaj jut eszünkbe. Leghíresebb zenéi, a Volt egyszer egy Vadnyugat, valamint A jó a rossz, és a csúf is westernek.
Pedig a híres mester szinte mindenféle filmhez hívták, ugyanis neve védjegy, vagyis garancia a minõségre. A horrortól a vígjátékig, no meg a komoly mûvészfilmekig terjed a skála, a rendezõk közül csak néhány: Pedro Almodovar, Pier Paolo Pasolini, Brian DePalma, Roman Polanski, Barry Levinson. Valamint még rengetegen, a kevésbé ismert alkotókig.

Morricone zenei eszköztára is legalább ennyire szerteágazó. Amirõl rögtön fel lehet ismerni, az egyrészt lenyûgözõ dallamírói képessége: szinte minden darabjának fõ motívuma rögtön bemászik a fülünkbe, együtténeklésre vagy fütyülésre késztet. A másik jellegzetesség a hangszerelés mesterségében elért tökéletessége: grandiózus nagyzenekartól a harmonikáig, harangig vagy elektromos gitárig minden megtalálja a maga helyét. A szimfonikus zenekartól eltérõ hangszereket õ kezdte el alkalmazni a filmzeneírásban, és máig õ ennek a legnagyobb mestere. A zenei stílusok közül hatott rá a klasszikus, a rock, a dzsessz, a pop, a rock, az elektronikus zene és az avantgárd.

A széles körben ismert mester mûveinek összegyûjtése meglehetõsen nehéz feladat. Maga Morricone sem tudja, hogy hány mûvet írt."

Nincs hely a filmjeinek felsorolásra, melyekhez zenét írt.

Egy kiadós [url="http://"http://www.imdb.com/name/nm0001553/"]lista[/url] az alkotásokról, és a fenti szöveg [url="http://"http://www.sulinet.hu/eletmod/kultura/zene/lemezelo/lemezelo32.shtml"]forrása[/url].

Isten éltesse még sokáig.

[lameXpert]

November 11.

idézet:

---

Szász Károly 1865-1950

...... szemerjai Szász Károly (1865-1950) író, kritikus, 1910-tól Tisza-párti országgyûlési képviselõ, 1917-1918-ban a képviselõház elnöke, a köztársaság kihirdetõje; a Tanácsköztársaság bukása után ismét képviselõ......


...Szász Károlyt életemben elõször és utoljára Gyulai Pálnál láttam körülbelül huszonkét évvel ezelõtt. Még most is élénken emlékszem arra a felejthetetlenül szép délutánra, amelyet azután Szász Károly megjelenése megzavart. Gyulai Pál íróasztalánál ült, ebédutáni portorikóját szívta a régi emlékeit idézgette. Oly közvetlenül és bensõségesen tudta a multból elõhívni a magyar irodalom nagy alakjait. Fiatal, rajongó szívemmel úgy éreztem, mintha oltár elõtt állnék, ahol avatott kezek tüzet gyújtanak a szellemi élet nagy titkai elõtt s magamban azért esdekeltem, bár sokáig tartana ez a kivételes hangulat és finom ezüstszövetét ne szakítaná szét semmiféle profán jelenség.

Ekkor jött Szász Károly. Verseket hozott, amelyekbõl apjára való tekintettel az öregségében elnézõ és jószívû Gyulai Pál néha-néha válogatott a Budapesti Szemle számára. Szász Károly Gyulai felszólítására helyet foglalt az íróasztal másik oldalán és belekezdett verseinek felolvasásába. Lelkemre sötét felhõ árnyéka szállt. El nem tudtam képzelni, hogy lehet valakinek bátorsága, vakmerõsége ilyen verseket felolvasni a szent öreg elõtt, aki Petõfi helyét irodalmunkban kijelölte és Arany Jánosnak barátja volt.....[/quote]

[lameXpert]

idézet:

---

Perczel Mór 1811




Már kortársai különös embernek tartották. Úgy is bántak vele, mint a különös emberekkel szokás. Hol az egekbe emelték, hol eltaszították maguktól. Nevét egyszer a legnagyobb hadvezérekével együtt emlegették, másszor szidalmakkal szórták tele.
1811. november 11-én született Bonyhádon. Családja a XVI. században vándorolt be Németországból hazánkba. I. Lipót nemesi rangra emelte õseit, s ettõl kezdve a Perczelek sokat hallattak magukról. A bonyhádi ágat az 1699 és 1768 között élt Perczel József, Tolna vármegye alispánja alapította meg. Érdemeire való tekintettel Mária Terézia még a bonyhádi elõnév használatára is feljogosította.
Mór az alispán egyik unokája, Perczel Sándor fiaként látta meg a napvilágot. Édesapjáról emlékirataiban mint katonás, szigorú fegyelmet tartó emberrõl emlékezett meg. Ugyanakkor elismerte, hogy gyakori ingerlékenysége fõ oka a napóleoni háborúkban szerzett fejsebe volt. Édesanyja Kajdachy Erzsébet 21 gyermeknek adott életet. (Késõbbi házaséletében Perczel Mór követte szülei példáját: nagy családot alapított, feleségével együtt 14 gyermeket nevelt fel.) Gyermekkorát a családi birtokon, Börzsönypusztán töltötte. Édesapja Vörösmarty Mihályt fogadta fel fia s leányai mellé nevelõnek. (A költõt a családhoz más szálak is fûzték: Börzsönypusztán lett szerelmes Mór húgába, Perczel Etelkába.) Vörösmarty felmérhetetlen hatást gyakorolt ifjú neveltjére. Igazi nemzeti szellemben nevelte, Rákóczi képénél még arra is megeskette a 12 éves kisfiút, hogy egész életét a haza szolgálatának szenteli. A nevelés fogott az ifjú legénykén. Az iskolában többször megfenyítették császár- és királyellenes magatartásáért. A magyar nyelv védelmére három társával titkos társaságot alapított, s a tanárok latin kérdéseire anyanyelvükön válaszoltak.
Apja, hogy az iskolai események továbbfajulásának elejét vegye, Miklós öccsével együtt hadapródnak adta egy tüzérezredhez. Mór kiválóan tanult, különösképpen a matematikát szerette, de igazi énjét a katonaságnál sem tudta leplezni. 1830-ban néhány ezredtársával a lengyel szabadságharc segítségére akart sietni. A szökési kísérlet kitudódott, Perczelt letartóztatták és a katonai törvényszék halálra ítélte. A halálos ítélet hírére felzúdult a közvélemény: a fiatal katonát sikerült kiszabadítani börtönébõl.
Perczel szabadulása után a politikai pályára lépett. Az alig húszéves ifjút 1831-ben Tolna vármegye Szekszárdon tartott közgyulésén aljegyzõvé választották, öt évvel késõbb pedig közfelkiáltással a simontornyai járás fõszolgabírájává. A fiatal politikus a reformeszmék, Kossuth és Széchenyi hû követõjévé vált, de radikalizmusával, türelmetlenségével sokban túl is tett rajtuk. Már fiatalon kitünõ, tüzes szónokká képezte magát, hallgatóságát percek alatt magával tudta ragadni. Forrófejûségével korán felhívta magára a császári hatóságok figyelmét.
Az 1843-44-es pozsonyi országgyûlés követeinek választása izzó hangulatban folyt Tolnában. Sokszor kevés hiányzott hozzá, hogy a liberális és a konzervatív párt hívei kardot, ólmosbotot rántsanak, s egymásnak rontsanak. A király Vay Ábrahám gróf vezetésével vizsgálóbizottságot küldött a forrongó megyébe. A biztosok felségsértéssel vádolták meg Perczelt. Terhére rótták, hogy verekedést szervezett Dunaszentgyörgyön, s a nemeseket követválasztó gyûlésére trombitaharsogás és lövöldözések közepette vezette be.
A vádemelés ellenére a liberális Bezerédj Istvánnal együtt követként vett részt az országgyûlésen. Az ifjú politikusra ekkor figyeltek fel a reformkorszak vezetõ egyéniségei. Kossuth izgatott lelku látnoknak nevezte. De nemcsak a politikusok felejtették rajta a szemüket. A tizenhat éves Sárközy Etelka sem maradt közömbös Perczel iránt. Néhány hónappal megismerkedésük után már össze is házasodtak, s Dunakömlõdön telepedtek le.
Az 1848-as márciusi események idején a forradalmi ifjúság minden megmozdulásából a 12 pont megfogalmazásából is kivette részét. A budai választókörzet országgyûlési képviselõjévé választotta, június 12-én pedig kinevezték Magyarország rendõrfõnökévé. Ekkor már kezdtek megmutatkozni azon a jellemvonásai - a féktelenség, lobbanékonyság, azonnali véleménynyilvánítás -, amelyek az 1867-es kiegyezés után igen messzire sodorták. Az olasz szabadságharc kérdésében nem tartotta elég radikálisnak a kormány álláspontját, ezért lemondott. ..........[/quote]

[lameXpert]

November 12.

idézet:

---

Rákosi Jenõ 1842-1929



Ha Rákosi Jenõ negyvenéves kora elõtt hal meg - mint sógora, a vele egyidõs Csepreghy Ferenc -, vagy nem sokkal éli túl negyvenedik életévét, úgy emlékeznénk rá, mint a XIX. század egyik érdekes és nem jelentéktelen irodalmi újítójára, a mértéktartóan haladó, de mégis progresszív akkori fiatal írók vezéralakjára, kitûnõ és hasznos irodalom- és színházszervezõjére. Rákosi Jenõ azonban nyolcvanhét évet élt, és úgy emlékezünk rá, mint a XX. századi magyar irodalom egyik legellenszenvesebb publicistájára, az irodalmi és politikai reakció nagy hatású szellemi vezérére, minden haladó törekvés elszánt és következetes ellenségére.....[/quote]

[lameXpert]

November 13.

idézet:

---

BERNÁTH Aurél (1895, Marcali - 1982, Budapest)



Az 1895-ben Marcaliban született Bernáth Aurél 1912-ben került Kaposvárra. A Párizsból hazatért nagy mester, a Róma-villában élõ Rippl-Rónai József közeli példája nyomán indult el a festészet útján. Rippl-Rónai József öccsének, Rippl-Rónai Ödön mûgyûjtõnek atyai ösztönzésére ment Nagybányára, a mûvésztelepre tanulni.Az elsõ világháború miatt nem Párizsban, hanem Bécsben és Berlinben gyarapította mûvészi tapasztalatait. Korai avantgard stíluskorszaka után sajátos lírai stílust teremtett. [/quote]

[lameXpert]

idézet:

---

Görbe János (Jászárokszállás, 1912. nov. 15. - Bp., 1968. szept. 5.): színész,

Kossuth-díjas (1951). Szülõhelyén bojtár, címfestõinas, majd a fõvárosban segédmunkás volt. Rózsahegyi Kálmán színiisk.-ját végezte (1940). Színészi pályáját vidéki társulatoknál kezdte. Rövid idõ múlva a bp.-i Belvárosi Színház szerzõdtette, innen a Kolozsvári Nemzeti Színházhoz került. 1945-ben a bp.-i Nemzeti Színház, majd a Belvárosi Színház, a Magyar Színház, a Magyar Néphadsereg Színháza, az Ifjúsági Színház és a Jókai Színház tagja volt. 1963-ban a Miskolci Nemzeti Színházhoz, három év múlva a gyõri Kisfaludy Színházhoz szerzõdött. Ötvenkilenc film- és tv-filmszerepet játszott.



"Szõts István: Szilánkok és gyaluforgácsok

…Gyakran kirándultam a Hargitára, a Gyilkos-tóhoz, a Békás-szorosba. Részben a lelkesítõ lovaglás, részben az addig csak Tamási Áron és Nyírõ József[1] könyveibõl ismert székelyek között eltöltött kedves hetek hatására mindinkább meggyökeresedett bennem az elhatározás, hogy itt, ezen a tájon végre olyan filmet készíthetek, melyben valóra válthatom a filmmel kapcsolatos elképzeléseimet, megörökíthetem azokat a személyes gyermekkori emlékeket, amelyek a természethez és Erdélyhez fûztek.

Nyírõ József halinakötéses könyvei, a Kopjafák, a Havasok könyve tömör, balladaízû történetei jó anyagot kínáltak egy ilyen filmhez.

…Elkezdõdtek a próbafelvételek, a motívumkeresés és a színészek kiválasztása. Görbe János mellett könnyû volt kikötni. Még a Földindulásban figyeltem föl rá. Egy mellékszereplõ egzaltált figuráját alakította, démoni erõvel. Valódi népi típus volt: megjelenése, tartása, mozgása, arcvonásai: Nyers és sokszor szinte brutális durvasága egy szelíd nézéssel vagy tétova félmozdulattal átváltott lírai költészetbe és bensõséges gyöngédségbe.

…Leutaztam a Gyilkos-tóhoz. Ott egy panzióban szobákat béreltem, és napokig vártam, hogy az egyfolytában zuhogó esõ elálljon. Végre kiderült az ég, táviratoztam Pestre. Megérkezett Szellay Alice, Görbe János, Morell Miska, Paál Lajcsi, Ferenczy Zsiga és az új operatõr, Fekete Ferenc9, aki idáig még csak híradókat és dokumentumfilmeket készített, ez volt az elsõ játékfilmje (a csúszások miatt Makay sajnos már nem tudott tovább velünk maradni). Összesen heten voltunk. Csupa ismeretlen fiatal kezdõ. Naiv hittel, sok idealizmussal, nagyon kevés pénzzel, valami különleges és szép film elkészítésére szövetkeztünk.

Csípõs, kora õszi kolompszavas hajnalokon – tavasz helyett szeptemberben! – a Gyilkos-tó melletti boronaház panzió elõtt már türelmesen várt egy békési paraszt kis mokány lovával. Fanyergére pakoltuk a könnyû kézi felvevõgépet és a „ruhatárat”. A többit, ami nem fért el a ló hátán, azt magunk vittük, a saját hátunkon! Sokszor az õzet és a fülesbaglyot is. Festék, fodrász és sminkmester nélkül dolgoztunk. Görbe bajuszát fenyõgyantával ragasztotta fel egy székely favágó, amikor kiderült, hogy jó pár órányira fekvõ szállásunkon hagytuk a ragasztószert. Morell éjjel faragta a kicsi Jézus szobrát, amire már másnap kora reggel, a búcsújelenet felvételénél szükség volt. Mind a heten mindenesei voltunk a filmnek.

Minden reggel hat órakor megmásztuk a Kis Cohárd meredek lejtõit. Gyakran hiába, mert egyszer túl sûrû volt a köd, máskor meg a felhõ hiányzott az égrõl.

…Ki kellett várnunk a rövid ideig tartó, különös és ritka világítást, amikor õk közvetlenül a felhõk fölé kerülnek, és alattuk elkezd ragyogni a világ. S a felhõtenger puha, fehér fényességébõl mint sötét szigetek emelkednek ki a hegycsúcsok és a fák koronái. A búcsúra menõk most már tényleg a paradicsomkert fényei között, már nem is e világon – a magasságok tisztaságában – jártak. De hogy mégis e világhoz tartoztak, mutatta egy és más: a hegyek, a fenyõfák csúcsai és a tehén.

Ezt a különös kettõsséget: a valóságot és annak szinte irreális, stilizált égi mását trükk, mûfény és mesterséges beavatkozás nélkül értük el. Makacs türelemmel és kitartó várakozással a reális történetet a földrõl a költészet régióiba emeltük. (De ennek az ellenkezõjét is megtalálhatjuk a filmben a harmadosztályú vasúti kocsiban történõ halottszállításnál, ami pontosan, mondatról mondaira követte az irodalmi szöveget. A pontos kifejezésre, a történés drámai ritmusára stb. stb. nekem nem kellett figyelnem, azt már az író megcsinálta. A változás itt legfeljebb annyi, hogy fölmérhetem, milyen típusúak legyenek a piszkos, harmadosztályú kocsiban zötykölõdõ emberek, milyen hangulatot adjanak a filmnek. Mert az arcoknak itt ugyanaz a funkciójuk, mint a festõ palettáján a színeknek.) Az irodalmi mû megfilmesítésekor legfontosabb dologról persze soha nem feledkeztünk meg: az írónak mindig jelen kell lennie, szellemiségét nem szabad meghamisítani!"[/quote]

[lameXpert]

idézet:

---

Reinitz Béla (Bp., 1878. nov. 15. - Bp., 1943. okt. 26.): zeneszerzõ.


"A már említett Reinitz Béla azonban külön helyet foglal el az Ady-versek megzenésének történetében, mégpedig nemcsak azért, mert számszerû fölényben van (tõle származik 108 megzenésítés!), hanem mert Ady barátja is volt, és az interakció bizonyítható a két mûvész között. Reinitz dalai, ha nem is tartoznak a zenemûvészet remekei közé, hiszen a szerzõ sanzonszerû stílusa kortársaihoz mérve egyértelmûen nem élvonalbeli, mégis különlegesen jól igazodnak Ady költészetéhez. Reinitz ismerte Ady beszéd- és elõadásmódját, sok versét hallotta a költõ saját szájából. Természetes hát, hogy dalaiban átvette ugyanezt a hangot, hanglejtést. Ezt még Kodály is bevallja („Dallamai bizony megõriztek valamit abból a hanglejtésbõl, ritmusból, amellyel a költõ olvashatta verseit.7” , bár kijelenti, hogy „fülébe nem rivallt õsmagyar dal, és nemigen figyelt annak még ma is hallható maradványaira. A magyar népdal vagy mûdal egyik fajtájához sem kapcsolódott.8” Ugyanez a vélemény jellemzõ a többi, Reinitz megzenésítéseivel foglalkozó kritikára is. Ady azonban nemcsak baráti viszonyban volt a zeneszerzõvel, hanem szerette és csodálta mûveit is. Reinitzrõl szóló elismerõ, sõt magasztaló megjegyzéseit ugyan valamennyire furcsán világítja meg a tény, hogy Ady egy vita után nagyon intenzíven kereste a kibékülést, de a versek és a dalok azonosulásának kérdését mégis csak õ válaszolhatja meg igazán hitelesen. „Az Ady-verseket ma már gyûlölnöm kellene, s jobban is gyûlölném, mint gyûlölöm, ha Reinitz Béla nem írja meg az Ady-dalokat. Akarattal mondom, hogy írta, mert Reinitz Béla sajátságos, példátlan módon irodalmi cselekedetet végzett a megmuzsikásított Ady-versekkel. Jó az, hogy a zene hivatalnokai éppen úgy szidják ezt az Ady-Reinitz-muzsikát, mint a zene mániákusai s arisztokrata õrültjei. Ezek az Ady-dalok valóban annak az Adynak a továbbnyirkált, továbbvitt, továbbsírt versei, aki e verseket élete megrontóinak tartja. Nem tudtam Ady-verseket addig jól, magamat és mást megindítóan elmondani, amíg Reinitz dalait nem hallottam. S nekem ma már szöveg nélkül is csupa muzsika a Reinitz Ady-dalai, mert én már tudom az én igéimhez való mélységes kapcsoltságukat.9” Ez a csodálat zenei érvekkel is alátámasztható. Ady, mint láttuk, igen szerette a zenés mulatozást és erõsen vonzódott a könnyûzenei irányzatokhoz; Reinitz sanzonszerû dalai tehát közel álltak az ízléséhez. A dalok ezenkívül nagyon finoman, hajlékonyan követik Ady ritmusait, a szokásosnál több ritmus- és ütemváltás található bennük, söt szabályos ütemeken belül is szabálytalan, asszimetrikus hangcsoportok biztosítják a vers lüktetésének megõrzését. A dallamok sokszor a népdal egyszerûségét idézik, a kísérõ harmóniák azonban igazodnak a tartalom kifejezõ sokrétûségéhez. Az Ady-versek megzenésítéseinek, fõleg a Reinitz-féle Ady-daloknak részletes vizsgálata minden bizonnyal érdekes fényt vethet Ady verselésére is, hiszen egy zeneszerzõ sok esetben jobban tudja tolmácsolni a költõ által érzett, hallott verset, mint egy pusztán irodalomtudományi eszközökkel végrehajtott vizsgálat...."[/quote]

[lameXpert]

November 16.

idézet:

---

Latabár Endre (Kiskunhalas, 1812. nov. 16. - Miskolc, 1873. júl. 8.): színész, színigazgató, zeneszerzõ, színpadi fordító, a Latabár színészcsalád õse.




.........Lényegesebb változást azonban az 1828-as esztendõ hozott, amikor a Vas vármegyei Dunántúli Játszótársaság Gyõrbe tette át székhelyét, a várost is bevonva ezzel a nemzeti színészetet pártoló mozgalomba. Ekkor, Székesfehérvár fokozatos háttérbe szorulásával több évig Gyõr a magyar színjátszás fellegvára. A társaság igazgatója Kisfaludy Sándor lett 1831-ben, aki az egész Dunántúlra szerette volna kiterjeszteni a gyõri "fellegvár" mûvészi befolyását.
A gyõri német színpártolók sem tétlenkedtek, s 1833-ban Ecker János városi telekbíró kezdeményezésére megalakult a "Theater Verschönerungs Verein". Legfényesebb tettük a Rába szigetén egykor felépült színház teljes felújítása volt.
A város magyar színpártolói pedig, élükön Kovács Pál orvossal, aki mûkedvelõ drámaíró is volt, 1840-ben életre hívták a "Magyar Színpártoló Egyesületet". Növekvõ befolyásukat jelzi, hogy ekkortól a magyar színjátszók a hoszszabb idõtartamú téli évadban, míg a német teátristák az alig két hónapos tavaszi szezonban léphettek a gyõri publikum elé. S említésre méltó még a korszakban az egykori Teleki utcában emelt nyári színkör létesítése, ami Leopold Kottan német direktor nevéhez fûzõdik.
Csak dióhéjban lehetett megemlíteni a gyõri színjátszás hõskorának nevezetesebb eseményeit. S ebben a korszakban számos, tehetséges színészegyéniség jutott el a városba, öregbítve ezzel a színészet tradícióit. Nagyon nehéz ebbõl a tekintélyes névsorból a választás, mégis e helyütt Latabár Endre életútját vázoljuk fel, akinek mozgalmas pályafutása során több alkalommal is megcsodálhatták a gyõriek talentumát.
Latabár 42 évig tartó színpadi mûködése alatt Gyõr mindig fontos szerepet játszott színészetében. Itteni vendégjátékait három, egymástól elkülöníthetõ korszakra osztjuk.A legendás színészdinasztia megalapítója 1812. november 16-án született a mai Kiskunhalason (Halas), ahol édesapja városi tanácsnok volt. Csokonait követve a debreceni kollégiumban bölcsészeti kurzusokat vett, majd beiratkozott a helyi jogakadémiára. Másodéves volt 1831-ben, amikor egy tragikus baleset miatt el kellett hagynia a szülõi házat. S ekkor újította fel ismét kapcsolatát Kilényi Dáviddal, a nemzeti színészet akkor már nagy öregjével. Innen számítva kezdõdött el színészkarrierje. Hamarosan több, fõleg zenés mûveket játszó társulathoz szegõdve az egész országot bejárta.
Pályájának korai szakaszában elsõ sikereit Kassán és Kolozsvárott aratta, de kedvelték Szegeden, Baján, Budán, Komáromban, Pécsett és természetesen Gyõrben is. Fõleg operákban szeretett játszani, amely mûfaj színrevitelénél tenorszerepek sorozatát játszhatta el többek között Gyõrben is.Gyõri vendégszerepléseinek elsõ korszakában, mint kiváló énekest ismerhették meg a helyiek: így láthatták Bellini: Norma és a Romeo és Júlia c. operájában, Rossini: Sevillai borbélyában, s olyan akkor divatos zenés darabokban, mint a Tankred, Zamba, Lumpaciavagabundus, Ál-Catalani, Csörgõsapka, A tündérkert Magyarhonban és még sorolhatnánk. Bár prózai szerepeket is gyakorta játszott, mégis mint énekes mûvészt szerették és tisztelték.
A ragyogó énekes pályafutás azonban 1838-ban véget ért, mert megerõltette a hangszálait. Ezután is színpad- és zeneközelben maradva ettõl kezdve korrepetítor, karmester és gyakran, mint operarendezõ szerepelt a színlapokon. 1842-ben, miután sikertelenül pályázott a pesti Nemzeti Színházhoz, önálló társulatot szervezve új arcát mutatta a korabeli színészvilágnak. Mint színigazgató sorra látogatta meg a jelesebb színiállomásokat.......[/quote]