[lameXpert]

Március 10.

Idézet

Venczel Vera 1946



Óriás, ôzbarna meleg szemek. Finoman tört mosolyú arc. Karcsú, törékeny madárka. Olyan, mint kit Isten tart tenyerében, féltôn óvva, hogy össze ne törjön, mikor útjára röpteti, hogy mindig visszataláljon ebbe a puha, szeretô kezek ölelte fészekbe. Venczel Vera többször vissza is röppent ide. Szüksége volt rá.

Pályája tündökletesen indult. Koltai Róbert, Molnár Piroska voltak többek között osztálytársai és a nemrégen elhunyt Pártos Géza rendezômágus volt az osztályfônöke. Júliát játszhatott a vizsgaelôadáson. Rómeója, a sajnos korán eltávozott nagy tehetségu osztálytársa, Kis István volt. Várkonyi Zoltán a Vígszínház egykori legendás igazgató-fôrendezôje, aki fôiskolán is tanított és nem mellékesen remek filmrendezô volt a sztárcsinálók képességével áldottan. Meglátta Venczel Verát, és azonnal ráosztotta a Gárdonyi Géza regényébôl készülô Egri csillagokban Cecey Éva szerepét. A nagy kiugrása ez volt. Várkonyi szerzôdtette is színházához, jelenlegi igazgatójával, Marton Lászlóval egyetemben. Mindketten ma is huségesek színházukhoz. Sajnos a színház nem mindig volt az a színésznôhöz. Szonya volt a Ványa bácsiban, Latinovits oldalán. Sulyok Mária nagyasszony Bernarda Albája mellett játszhatta annak Adéla lányát García Lorca drámájában. Viharos sikere a Tersánszky Józsi Jenô-színmuben, a Viszontlátásra drágában. Téni bácsi (Páger Antal) szeretve tanította, vigyázta. Közben filmek és tévéjátékok sora. Kárpáthy zoltán, Nóra, Pillangó, Isten hozta, ôrnagy úr! Ez utóbbiban – Fábry Zoltán rendezte filmben – Ágika, a Tót házaspár gyermeke.
Kritikák sokasága magasztalta a filmet és a játszókat, benne Venczel Vera tökéletes alakítását. Olyanok partnerolták ölelô szeretettel, mint Sinkovits Imre, Fónay Márta, vagy megint Latinovits. A Színmuvészeti Fôiskola után ez volt az igazi egyeteme. Olyanokkal került össze színpadon, filmen, tévében és rádióban, akik hitték a tehetségét, nem agyonirigykedték, intrikálták a pályakezdôt. Hangja karakteres, kellemes. Jó hallgatni. Törvényszeru, hogy született szépsége és képessége magasra vitte a hivatásában. Díjakat is kapott néha. Legbüszkébb arra, hogy a társulat titkos szavazással tavaly december 30-án, Ruttkai Éva születésnapján neki adták a muvésznô emlékét ôrzô gyurut. Azért is különös öröm volt számára e kitüntetés, mert Ruttkaival léphetett életében elôször a Vígszínház színpadára, Heltai Jenô A néma levente címu színmuvében, Zilia egyik udvarhölgyeként
A Magyar Rádiótól a szinkronig mindenütt szívesen foglalkoztatott, népszeru színésznô lett. És akkor jött a törés az életében és a pályáján. Meghalt rajongásig szeretett testvéröccse. Elfogyott nagy hirtelen az oxigén a gyász pillanataiban a színésznô (és ember!) körül. Hirtelen összeszukült az élet- és színtér. A muvésznô nagyon magába záródott. Iparmuvész-formatervezô szerelme, aki már 31 éve biztos hátteret nyújtó társa, volt az, aki fogta a kezét élete drámai szakadékai szélén, és mindig visszahúzta onnan.
A színésznôk életében van egy nagyon nehéz korszak. A „már nem” és a „még nem” idôszaka. Amikor már nem játszhat ifjú hôsnôket, de még nem játszhat idôs delnôket sem. Ebben a helyzetben nagyon nagy szükségük van a muvészeknek az okos törôdésre. Visszajuttatni ôket e tetszhalál állapotból az életbe. Nem tudom ki mennyire volt hibás abban, hogy ezt a kitunô tehetségu színésznôt oly keveset láthattuk az elmúlt bô tíz évben. Bár hál’ istennek Venczel Vera mostanában ismét látható anyaszínházában, a Vígben, egyszerre két darabban is.
Úgy tunik, most mintha reneszánsza lenne e mély lelkiségu játékosnak. Isten óvó kezei vigyáznak rá. Mivel valamennyiünknek szüksége van erre, mégis hangosan kiáltok miértet így az írás vége felé minden hasonló sorsú nevében. Belôlük is – mint Venczel Verából – szintén csak egy van. Itt és most. És holnap már késô, úgyhogy vigyázzátok valamennyit. A lelketek csak így nyugodhat.

Szerkesztette: lameXpert 2004. 04. 08. 23:06 -kor

[lameXpert]

Március 11.

idézet:

---

Polgár Tibor (1907-1993) zeneszerzõ, karmester



TIBOR POLGAR, composer, conductor, pianist, professor of music, writer, was born March 11, 1907 in Budapest, Hungary [and died on August 26, 1993]. After graduating from the Ferenc Liszt Academy of Music, where he studied with Zoltán Kodály, he began his career with the Hungarian Radio, first as pianist and accompanist. Shortly afterwards he became the permanent conductor of the Radio Symphony Orchestra, of which he was one of the founders. He later became Head of the Music Department and finally Artistic Director of the Corporation.

During the same period of time he was a prolific composer in every field of music from opera, through symphonic works to pop music. He also composed the musical scores for a great number of stage pieces and for more than 200 films, both features and documentaries. His stage pieces have been performed in almost all the important theatres in Hungary, where he also conducted with the Budapest State Opera House. He was honoured for his musical activities in Hungary by twice being awarded The Ferenc Erkel Music Prize for composers, and he also won several prizes for his film music.

In the early sixties Polgar conducted the Philharmonia Hungarica for two years. A few years later, in 1964, he and his wife, actress-singer Ilona Nagykovacsi, immigrated to Toronto, where they became citizens in 1969. Polgar's activities since arriving in Canada include: Teaching privately piano and theory of music (1964-74); Conductor of the University of Toronto Symphony Orchestra (1965-66); Teaching in the Royal Conservatory of Music Opera School (1966-68); Working with the Canadian Opera Company (1966-75); Working as a composer and pianist with the Canadian Broadcasting Corporation (1966-); Composer of TV commercials (1966-); Associate Director of Music Prologue to the Performing Arts (1975-76); Guest conductor for both the Oshawa and North York Symphony (1972-73); Course Director in orchestration at York University, Toronto (1976-77); Received many commissions as a composer through the Ontario Arts Council.



"Németh László..... Szerette Erdélyt, történelmi s modern szellemét, népiségét és demokratizmusát. De nem voltak illúziói a tekintetben, hogy Erdély „visszacsatolása” hosszú életu lesz, hiszen sosem hitt a németek háborús gyozelmében. Különösen taszította a magyarországi tobzódás: a hivatalból szított ízléstelen lelkesültség, a törtetõk, sõt kalandorok Erdélybe áramlása és a többi. A leggusztustalanabb ilyen megnyilvánulás volt az Erdélyi induló, ez a szöveg- s dallamszörnyszülött, ami az egész országot elborította: áradt a rádióból, mást alig is lehetett hallani vendéglõben, az utcán, a fiatalság, a masírozó leventék, katonák ajkáról. Szabó Dezsõ egy szóval ítélte meg: „Fertelmes!” Ami a rádiót illeti, ennek a kormányzóhoz (anyagilag is) közel álló intézménynek a feje, Horthy kegyence, vitéz Náray Antal altábornagy volt az induló szerzoje. Bár azt is rebesgették, hogy – a nagy pénzekre tekintettel – csak a nevét adta, a tulajdonképpeni szerzo a rádió zenei mindenese, Polgár Tibor. Náray eszerint közönséges stróman-szerepet vállalt... Németh, aki Kozma Miklós rádióelnöksége idején egy ideig próbált valami jót kihozni az irodalmi osztály élén, különös undorral figyelte ezt a legmagasabb helyrõl jövõ ízlésrombolást. És szívesen hallgatta az érzelmeinek és ízlésének megfelelõ kritikai észrevételeket.

Ilyennel állított be hozzá 1940 végén az a Vas István Ákos, akit ez év tavaszán még mint hódmezõvásárhelyi diákot ismert meg. Vas idõs szülei szintén a Rózsadombon laktak, s õ, noha a vásárhelyi gimnáziumba járt, a szünetekben eddig is többször meglátogatta Némethet, aki elsõ vásárhelyi útja alkalmával meg is kedvelte, és – mint a vásárhelyieket általában – szívesen látta. Vas – ekkor már a Zeneakadémia növendéke – nemcsak arról pletykált, hogy az Erdélyi indulót állítólag Polgár Tibor szerezte, hanem hogy – mintegy névjegyül, s talán hogy kompromittálja Náray kegyelmes urat – egy õsi zsidó vallásos ének motívumaiból formálta a soviniszta induló dallamát. A plágium határán lévõ dallamegyezésre Antal Zoltán, egy félig-meddig arisztokrata zenész barátja hívta fel a figyelmét, s észrevételét egy izraelita énekeskönyv kottájával is alátámasztotta. Vas elkérte ezt a kottát, s Némethéknél eljátszotta a héber dallamot meg az Erdélyi indulót.....[/quote]

[lameXpert]

Március 12.

idézet:

---

Moldova György 1934 író.



[url="http://"http://kincsestar.radio.hu/panoptikum/humor/humor_moldova.ram"]A Színház és Filmmûvészeti Fõiskola dramaturg szakán végzett 1957-ben. 1957-64 között fûtésszerelõ, konzervgyári és építõipari munkás, filmgyári alkalmazott. 1964-tõl szabadfoglalkozású író. 1983-tól a Ludas Matyi, 1984-85-ben a Magyar Nemzet munkatársa. 1955-tõl közlik az irodalmi orgánumok elbeszéléseit, regényeit, szociológiai ihletésû riportjait. Az 1960-as évek közepétõl a hazai humor és szatíra hasonlíthatatlanul eredeti, meghatározó, példátlan népszerûségû egyénisége.[/url]

Moldova György Az elbocsátott légió
Moldova György Az utolsó határ
Moldova György Bûn az élet
Moldova György Ég a Duna!
Moldova György Égi szekér
Moldova György Elhúzódó szûzesség
Moldova György Ésszel fél az ember
Moldova György Ferencvárosi koktél
Moldova György Ferencvárosi koktél
Moldova György Kis aljasságok lányaimnak
Moldova György Lopni tudni kell
Moldova György Magányos pavilon
Moldova György Magyar atom
Moldova György Magyarország szennybemenetele
Moldova György Malom a pokolban, A változások õrei
Moldova György Sötét angyal
Moldova György Sötét angyal
Moldova György Szabadíts meg a gonosztól
Moldova György Titkos záradék
Moldova György Tökös-mákos rétes
Moldova György Vigyázat, harapok
Moldova György Akit a mozdony füstje megcsapott...
Moldova György Akar velem beszélgetni?
Moldova György A végtelen vonal
Moldova György Árnyék az égen
Moldova György A szent tehén
Moldova György A Puskás-ügy
Moldova György A pénz szaga
Moldova György A negyven prédikátor
Moldova György Akit szerettek a nõk
Moldova György A törvény szolgája
Moldova György A Szent-Imre induló
Moldova György A napló Che Guevara élete
Moldova György Az Õrség panasza
Moldova György Régi nóta önéletrajzi töredékek
Moldova György A tékozló koldus 1-3 Riport az egészségügyrõl
Moldova György Történelemóra [/quote]

[lameXpert]

Március 13.

idézet:

---

Kodolányi János (Telki, 1899. márc. 13. - Bp., 1969. aug. 10.) író, publicista, kritikus



Kodolányi János vidéki köznemes családban látta meg a napvilágot 1899-ben Telkiben, erdész édesapja és édesanyja között folyamatosak voltak az ellentétek és szülei szétbomló családi élete számos novellájában és regényeiben visszaköszönt pályája során. Középiskolai tanulmányait Pécsett és Székesfehérváron folytatta, ahol 1919-ben érettségizett le.

Már diákkorától kezdve írt és szerkesztett, elsõ verseskötete Hajnal címmel, 1915-ben jelent meg Pécsett, ahol 1917-tõl Diák-toll címen irodalmi lapot is szerkesztett. 1919 után filozófiai, esztétikai és szociológiai tanulmányai mellett rendszeresen publikálja a pécsi Krónika címû folyóiratban.

1921 õszén veszi feleségül Csõszi Matildot, akivel közösen Budapestre költözött. Második, egyben utolsó verseskötete a Magyar Írás kiadásában jelent meg, Uzenet enyéimnek címmel, 1921-ben. Ezután már nem írt verseket. Sötétség címû elbeszélése mely a Nyugatban jelent meg, hatalmas sikert aratott, ezzel hívta fel magára Móricz Zsigmond figyelmét, aki megismertette Mikes Lajossal, aki elõször juttatta rendszeres publikációs lehetõséghez.

Regényeinek, novelláinak fókuszában a dzsentri középosztály élete és a parasztság sorsának alakulása állt. Irodalmi munkássága mellett több napilap és folyóirat munkatársa volt. Közeli kapcsolatban állt Bajcsy-Zsilinszky Endrével, József Attilával, és szoros szálat fûzték a munkásmozgalom baloldalához is, késõbb azonban szakított velük.

Mûvészetére ebben az idõszakban mind a marxizmus, mind Freud elmélete jelentõs hatással volt. 1932-ben az Írók Gazdasági Egyesülete (IGE) megszervezésének egyik kezdeményezõje, titkára, majd fõtitkára, késõbb társelnöke 1944-ig. Egyik vezetõ egyénisége volt a népi írók mozgalmának, rokonszenv fûzte Szabó Lõrinchez, Németh Lászlóhoz, Tamási Áronhoz. Részt vett a Válasz c. folyóirat szerk.-ében, a folyóirat állandó munkatársa 1938-ig.

A harmincas éveknben színházi szerzõként is bemutatkozott két társadalmi drámáját a Belvárosi Színházban 1939-ben mutatták be (Földindulás, Végrendelet). Az 1943-as balatonszárszói írótalálkozón õ mondta el a megnyitó beszédet, de kapcsolata a népi írókkal addigra már meglazult. A II. világháború alatt írt cikkeiben, beszédeiben egyre jobbra tolódik és munkáiban egyre fajsúlyosabban érzõdik a fajelmélet, a nacionalista eszmék hatása.

Bár a németekkel kollaboráló fasizmust élesen elutasította, cikkeket írt a szélsõjobboldali Turul Bajtársi Szövetség hetilapjába, a Nemzetõrbe is, amelynek egy ideig a fõszerkesztõje is volt. A II. világháború után önkritikát gyakorolt és szembefordult korábbi téves nézeteivel. 1946 tavaszán Pécsre utazott, itt írta meg a Vízöntõ címû regényét, amely 1948-ban jelent meg. 1950 és 1956 között Balatonakarattyán élt miközben súlyos anyagi gondokkal küzdött egészségi állapota egyre inkább leromlott. 1955-ben tért vissza hivatalosan az irodalmi életbe, ekkor jelentek meg válogatott elbeszélései Éltek, ahogy tudtak címmel. . Tagja lett az Írószövetségnek is, miközben a pécsi Nemzeti Színház bemutatta Végrendelet c. darabját.

1956 tavaszán súlyos szívbetegséggel Balatonfüreden kezelték. A hatvanas években életrajzi munkáin kívül sajtó alá rendezte Szív és pohár c. tanulmánykötetét is. Ennek megjelenését azonban már nem érhette meg. A Finn Köztársaság a Finn Oroszlánrend lovagkeresztjével kitüntetett, a második Nyugat-nemzedék egyik kiemelkedõ prózaírójának tartott írónk, 1969-ben halt meg Budapesten.

"... Kodolányi János és Finnország

Sokunkban támadnak, élnek vágyak távoli országok, idegen népek fölkeresésére, mégha nem is mindig valósulhatnak meg. Kodolányi János, apám, voltaképpen nem sokat járt külföldön. Hogy mûvei mégis azt sugallják, mintha sokfelé utazott volna, úti tapasztalatait, élményeit hasznosította volna írásaiban. Gondoljunk a középkori Bolognára, ahol Julianus és rendtársai tanultak. Bizonyos, hogy egy hosszabb-rövidebb ideig tartó tanulmányút alakíthatta volna a képét. Ám nem így történt, az író nyomtatott forrásokra támaszkodva alkotta meg a középkori Bologna környezetét, úgy, hogy az olvasói kétségek nélkül elfogadták az általa eléjük tárt képet. Folytathatnám a sort Julianus Volga felé vezetõ utazásának állomásaival, valamint a Mózes-kori Egyiptom ábrázolásával, krisztus életének helyszíneivel, hiszen nem járt a délkelet-európai stepp-vidékeken, sem Egyiptomban, sem Palesztinában. Kolozsvári, vagy pozsonyi utazásait nem tekinthette külföldi utaknak s nem is írói munkássága indokolta õket.
Finnország összetartozik apámmal, apám összetartozik Finnországgal. Írásai, valamint elõadásai hozták létre az összetartó kapcsot....."

"... KODOLÁNYI JÁNOS: DEBRECEN •
A mi s ami lehetne
Amikor utoljára jártam Debrecenben, a kövezet hepehupás volt, a mellékuccák télen derékig sárosak, nyáron derékig porosak voltak, züllött, kétségbeesett képe volt Hajduság szívének. Szegény Debrecen is megszenvedte a román megszállást, a bizonytalan s majdnem állandósult átmeneti állapotokat. Nem lehetett programmot csinálni s nem lehetett a programmokat keresztülvinni.

Ma Debrecen teljesen megváltozott, legalább külsõleg. Az uccák olyan tiszták, mint a márványasztal, a rossz kövezetet kitünõ aszfalt váltotta fel, a sár és por egyre jobban kiszorúlt a városból s ma már a tisztaság és rend egyre távolabb nyújtózkodik a külvárosok felé. Mint csiga a szarvait, úgy nyújtja ki Debrecen az aszfaltos, kövezett utakat a perifériákra. Még egy-két esztendõ s teljes lesz a rend és tisztaság, ami egy alföldi városban kétszeresen fontos, mert az Alföld víztelen, fátlan, dombtalan tájain a por és sár terjeszti legjobban a betegségeket. S a Hajduság szegény népe bizony rettenetes harcot vív a tüdõvésszel s ebben a harcban eleddig a tüdõvész diadalmaskodott.

S mennyi új épület! Ahol azelõtt kis házakat láttam, vagy üres telkeket, most nagy paloták emelkednek. Egyes régi épületeket átépítettek. Nincs az az elkényeztetett angol, vagy amerikai üzletember, aki jól ne érezné magát Debrecenben, aki meg ne találná a hideg-meleg vizet, a kényelmet és tisztaságot. Debrecennek nem kell szégyenkeznie, ha idegeneket fogad. Van hol hangversenyt adni Hubermannak, van hol vitaestéket, társas összejöveteleket rendezni, esetleg táncmulatságot, vagy politikai beszámolót is. Hogy lehetett ennyit építeni s úgy, hogy a városban senki sem sugdos panamákról, az bizonyítja, hogy érdemes ebben az országban dolgozni......"

Kodolányi János A vas fiai
Kodolányi János Az égõ csipkebokor
Kodolányi János Boldog békeidõk
Kodolányi János Boldog Margit
Kodolányi János Fekete sátor
Kodolányi János Holdvilág völgye
Kodolányi János Jehuda bar Simon
Kodolányi János Julianus barát
Kodolányi János Julianus hazatér
Kodolányi János Két lányarc
Kodolányi János Ojbarsz futása
Kodolányi János Pogány tüzek
Kodolányi János Rókatánc
Kodolányi János Sötétség, Vallomás
Kodolányi János Süllyedõ világ
Kodolányi János Szép Zsuzska
Kodolányi János Új ég, új föld
Kodolányi János Vízözön [/quote]

[lameXpert]

Március 14.

idézet:

---

Budó Ágoston (1914-1969) fizikus



fizikusi pályája rendhagyó módon indul. A szülôi rábeszélés a jogászi pálya felé tereli, ahol az elsô félévben jelesen kollokvál. Ezt követôen azonban részt vesz az Eötvös Loránd Matematikai és Fizikai Társulat által megrendezett, elsôévesek számára kiírt versenyen. S a társulat akkori elnöke, Rados Gusztáv neki, a joghallgatónak nyújthatta át a fizikai elsô díjat. Ezt az eredményt szülei is respektálták: Budó Ágoston matematika-fizika szakos hallgató lett a budapesti Pázmány Péter Tudományegyetemen.
Még egyetemistaként bekapcsolódik a mûegyetemi molekula-spektroszkópiával foglalkozó kísérleti kutatómunkába Schmid Rezsô mellett. Dolgozata jelenik meg a nemzetközi hírû, nagy tekintélyû Zeitschrift für Physik folyóiratban. A cikk a kétatomos molekulák spektrumaiban mutatkozó finom szerkezetrôl szól. A jól induló tudományos pálya két éves ösztöndíjjal jutalmazza. Az egyiket itthon, a másikat Berlinben, a Vilmos Császár Fizikai Intézetben tölti, amelynek igazgatója a Nobel-díjas Peter Debye. Debye professzor mellett tudományos témát kell változtatnia. "Kötelezô" programja a dielektrikumok fizikája lesz: a molekulák nagyfrekvenciás elektromos térben való viselkedését tanulmányozza.
1938. nyarán tért haza. A Mûegyetem Fizikai Tanszékén mint úgynevezett "fizetéstelen" tanársegéd kapott kinevezést. Így nappal a Dohány utcai iparitanuló iskolában és a Reáltanoda utcai gimnáziumban óraadó tanárként tanít, éjszakánként pedig kutat, újra molekulaspektroszkópiával foglalkozik. Ezeket a vizsgálatokat, amelyeket elsôsorban Kovács Istvánnal közösen folytatott, majdnem húsz évig, szegedi professzorsága idején is mûveli. Molekulaspektroszkópiai eredményeiért 1951-ben Kossuth-díjat kapott. 1940-ben kerül Szegedre, az Állami Polgári Iskolai Tanárképzô Fôiskolára (jelenleg Juhász Gyula Tanárképzô Fôiskola), fôiskolai tanárnak.
Itt kezdi el tankönyvírói tevékenységét, itt készülnek azok a jegyzetek, amelyeket késôbb egyetemi tankönyvekké fejleszt. A Kísérleti Fizika három kötetébôl nemzedékek tanulták és tanulják a fizikát. (Az optikát és atomfizikát tartalmazó harmadik kötetet már nem tudja befejezni, ez halála után Mátrai Tibor társszerzôi, valamint Ketskeméty István és Nagy Elemér lektori munkája eredményeképpen jelenhet meg.) Budó Ágoston rendkívüli következetességgel, tudományos lelkiismeretességgel ír és fogalmaz. Naponta egy oldal készül el a "Budóból". Precizitására jellemzô, hogy nem egy alkalommal a már teljesen kész tudományos munka vagy tankönyv-részlet megírása során napokon keresztül megáll egy két-háromsoros mondatnál és azt újra meg újra megfogalmazza, amíg el nem éri, hogy minden árnyalatában pontosan azt fejezze ki a mondat, amit szándékában állt elmondani.
A szegedi fôiskoláról 1949-ben rövid ideig a debreceni tudományegyetem Elméleti Fizikai Intézetébe kerül tanszékvezetônek. Itt írja a híres Mechanika tankönyvet, amely német nyelven is négy kiadásban jelenik meg. Debrecenbôl 1950-ben kerül vissza Szegedre, akkor már a Kísérleti Fizikai Intézet élére, amelynek 1969-ben bekövetkezett haláláig tanszékvezetôje lesz.[/quote]

[lameXpert]

Március 15.

idézet:

---

Berky Lili (Gyõr, 1886. márc.15. - Bp. 1958. febr.5.): színésznõ.



1903-ban elvégezte a SzAk-t. 1905-06-ban a Király Színház szerzõdtette, majd vidékre került és operettprimadonna lett. 1906-1911 között Kolozsvárott aratott sikereket. 1911-tõl ismét a Király Színház tagja volt. Ünnepelt némafilm színésznõ volt. Idõsebb korában drámai hõsnõk alakításában tûnt ki. Kellemes orgánumával évekig a rádió kedvelt mesemondója volt.

"... Berky Lili sugárzó szépsége, verõfényes fiatalsága, sötét színezetû, galambbúgásszerû, szívbe lopakodó hangja egyszeriben meghódította a kolozsvári közönséget. Sajnos ez a nagyszerû színésznõ hosszú éveken át aprópénzre váltotta fel ritka értékeit. A színmûvészeti akadémiát végezte, de Beöthy Lászlónak szüksége volt hirtelenjében operettprimadonnára, felléptette tehát õt a Magyar Színházban, ha jól emlékszem a Víg özvegyben. Onnan jött Kolozsvárra, természetesen operettprimadonnának. Rendkívül muzikális volt, zongorázott, kitûnõen táncolt, tudott énekelni, hiába volt tehát a zsebében a színmûvészeti akadémia drámai szakának oklevele, operettszubrett lett, mert családfenntartó volt, s az énekes színésznõket akkor is jobban fizették, mint a drámai színésznõket. Tisztán anyagi szempontok tartották õt a lenge mûfaj varázsában. Szüksége volt arra a többletre, amit az operett színjátszás jelentett. Pedig tulajdonképpen sohasem volt "énekesnõ", hanem kivételesen tehetséges drámai színésznõ, akinek a játék volt az eleme, s igazán elragadó finomságokat láttunk tõle. A primadonnák émelyítõ kedvességébõl semmi sem volt benne. A színpad számára begyakorolt és a közönség "fõzésére" szolgáló szubrett ügyeskedéssel sohasem dolgozott. A lehetõ legegyszerûbb és legtermészetesebb játék volt az erõssége. A színpadi játéknak arra a ritka magaslatára emelkedett, ahol életté vált a színészkedés. Szerepeinek megelevenítésére nem volt szüksége többre, mint amennyi egy választékos ízlésû nõ finom kacérságából telik. Mindig tudtuk, hogy ez nem kevés, de nála láttuk, hogy milyen sok...."

[/quote]

[ 2004. március 15.: lameXpert szerkesztette a hozzászólást ]

[lameXpert]

Március 16.

idézet:

---

Gutai Magda 1942 költõ, író, orvos

M.: Zászló a hóban, v., 1968; Költözés, v., 1972; Dalok egy régi házból, v., 1975; Részvétel, v., 1977; Találj ki engem, v., 1980; Koronatanú, v., 1984; Van itt még egy hely, v., 1996.

"... Nem kerülgetve tovább a kását, e cikkben mindenekelott két antológiáról és fogadtatásuk közegérol lesz szó, mindketto 1969-ben jelent meg. A címek: Elérhetetlen föld. Kiadja az Írószövetség KISZ-szervezete, Bp., 1969. 183 oldal, 10 Ft; Költok egymás közt. Felelos szerkeszto: Domokos Mátyás. Szépirodalmi, Bp., 1969. Megjelent 9500 példányban, 440 oldal, 30 Ft. E két antológia probléma volt a korszakban, nem legelsosorban esztétikai értékei miatt. A minden cikkben többes szám elso személyben beszélo, gyomorforgatóan atyáskodó hangot megüto „idosebbek” számára fenyegeto probléma lett, hogy egy újnak ható, meglehetosen kezelhetetlennek látszó „nemzedék” jelentkezett. Már a pályakezdok száma is rémületes volt, Gáll István, a lap megjelölése szerint „író, KISZ-titkár” a Napjaink 1969. szeptemberi számában adott interjújában így beszél: „Amint mondtam 300 [!] jó képességu írogató fiatalról tudunk. A rendszeresen bizonyítók e számnak 10%-át teszik ki.” (Pomogáts Béla ugyanezen folyóirat augusztusi számában felelos ráncoktól redozött homlokkal vallja be, hogy „aggódik a fiatalok miatt”. Sajnos nemigen ismerjük oket. „A mai jelentkezok arca homályban marad. Nem ismerjük életüket; szociográfiai vizsgálatuk alighanem izgalmas felismerésekre vezetne.” És hát szomorú, hogy a fiatalok elégedetlensége – valódi szerep hiányában – egyre no. „Ülnek a presszóban, és egymást biztatják, csoportjuk szuk körében keresik közönségüket.” Egyszóval a kérdés kezelése elodázhatatlanná vált, olyannyira, hogy az Új Írás 1969-ben ankétot szervezett (micsoda szép emléku szó, de már megvan a mai párja: „diskurzus”!) a fiatal írók problémáinak megvitatására. A júliusi számban már befutott írók-költok beszéltek indulásukról, a mai irodalom helyzetérol, az augusztusi számban az új „nemzedék” tagjai válaszoltak a körkérdésre, a szeptemberi kiadásban pedig – mintegy kiértékelve és helyre téve az egész ügydarabot – tekintélyes kritikusok (Almási Miklós, Juhász Béla, Faragó Vilmos, Kovács Sándor Iván) mondták el véleményüket a kialakult helyzetrol. A megkérdezett, fényképeikkel megjelent, fiatalnak nevezett írók listája 1969-ben így festett az Új Írásban: Apáti Miklós, Béres Attila, Dobai Péter, Döbrentei Kornél [tengerésztiszti egyenruhában!], Gutai Magda, Haraszti Miklós, Keresztes Ágnes, Kertész Péter, Kiss Benedek, Konczek [Konc] József, Lugossy Gyula, Marsall László, Mezey Katalin, Módos Péter, Munkácsi Miklós, Nádas Péter, Nádudvari Anna, Oláh János, Papp József, Pardi Anna, Péntek [Molnár] Imre, Rózsa Endre, Simonffy András, Szántó Erika, Szentgallay Géza, Szepesi Attila, Takács Zuzsa, Urbán Gyula, Utassy József, Vámos Miklós, Vathy Zsuzsa, Verboczi Antal. Iszonyatos kérdéseket kaptak („hogyan fogalmazná meg röviden írói programját?” , ennek megfeleloen csak kevesen voltak képesek emberi módon válaszolni. (Urbán Gyula nem tartozott ezek közé: „Szeretem Mozartot, a matematika tündérét és Bartókot, aki ötpilléru hidat vert a fényben rezgo porszemek s a bolygók közt.” Haraszti Miklós megemlíti, hogy legkedvesebb költoje Ladányi Mihály. Szentmihályi Szabó Péter bevallja: „Én örülök, hogy magyar lehetek itt és most a szocializmusban. Nagyon érdekes, sok feladatot nyújtó korszak ez... A gondolat, a szellem új mechanizmusát szeretném beindítani, ezt tartom mai költohöz egyedül méltó feladatnak.” Hogy az irodalmi hivatalnokok számára milyen kínos probléma lehetett a fiatalok csoportos pályakezdése, azt jól mutatja, hogy a debütálók szinte mindegyike megemlíti: szükségük lenne egy önálló folyóiratra. Kovács Sándor Iván, gondolom, alaposan lehutötte a kedélyeket, amikor a folyóirat szeptemberi számában odanyilatkozott: „volnék bátor megemlíteni, hogy ma legalább nyolc-tíz, anyagilag abszolút stabilizálódott (az állam részérol sokszor súlyos százezrekig ráfizetéses!) folyóirat létezik nálunk, közülük nem egy túl a huszadik évfolyamán! Mi hát a kivetnivaló abban, hogy a szocialista muvészetpolitika alaposan meggondol egy több százezer forint nagyságrendu új irodalmi beruházást?! A bizonyosság tudatával hiszem, hogy az új nemzedék akár holnap kiküzdi magának – pontosabban az egész magyar irodalomnak – az új fórumot, de csak akkor, ha sorai határozottabbá rendezodnek, ha arculatának esztétikai-politikai garanciái biztatóbban kirajzolódnak.” Ha nincs garancia, nincs folyóirat – ez világos beszéd. Aztán persze mégis lett valami, az eleinte negyedéves Mozgó Világ; további sorsa közismert. ..."

Terelõút

Terelõút. Bogáncs ténfereg,
csalán szitkozódik, porköpenyben,
vascölöpök közt, utószezonban;
egy katonai terep
elõbázisán.

Mihez tartsuk magunkat?

Terelõút, kínos kerülõkkel.
Kitérõk. Eltérések.
Se mérõrúd, se metronóm,
csak számozatlan
kilométer- vagy sírkövek.

Bárányfelhõk farkasfogsora
morzsolta szét a szép idõt, amelyben
annyira jó volt
egykor elidõzni.

Terelõút. Elterelõ-elterelõdõ
szóváltások, rokokó modorban:
tapéta-tearózsák illatáról,
birkák vendéghajáról, tiszta szívû
lovagok tetteirõl, a halkés
helyes használatáról;
s a "pásztorbot" meg a bot
jelentésköreirõl.
A gobelin-madonna mosolya
felrostozódott; moly rágta szét
selyemszívét is, a benne lakozó
derûs ligetekkel,
leánderrel, tujákkal.

Kukkantsunk be az így nyílt résen!

Ó, áldott birodalom!
Kendõzetlen fogalmak!
Sugárzó
"farkasfogsor", "katonai terep",
rések, "rés".

Kések.
Bot.[/quote]

[lameXpert]

Március 17.

idézet:

---

Marton Endre (1917-1979) rendezõ, színházigazgató



Marton Endrét színházi szakmaszerte sértõdékeny rendezõnek tartották, jóllehet üldözték is. Mindahányszor sikere lett, újra kellett kezdenie a pályáját. Annyiszor kényszerítették újraindulni, hogy kevésbé érzékeny lelkek régen hátat fordítottak volna a színháznak, ahelyett, hogy fegyelmezett szerelemmel nyelték volna a kínokat. Pályafutása úgy kezdõdött, hogy nem kezdõdhetett el. Pünkösti Andor Madách színházi stúdiójának növendékeként megrendezi vizsgaelõadásként a Figaró házasságát (Bozóki Istvánnal). Katona lesz. Katonaszökevény. Az ostrom után Jób Dániel újraindítja a Vígszínházat a lebombázott épület helyett a Nagymezõ utcában (a mai Thália helyén). Marton Endre 28 évesen a Víg fõrendezõje. Sikerre viszi Molnár Ferenc Hattyúját. Színre visz új magyar szerzõket. Gyárfás Miklós Vásott apostola felett államosítják a színházat. Major Tamás megmenti. Odaveszi a Nemzetihez „polgári csökevénynek”. Bajor Gizi tündöklésével megrendezi a színház kamarájában, a Magyarban, a Karenina Annát. Akkora siker, hogy menten neki adják Szabó Pál A traktoros címû tsz-stréber-drámáját Nyári zápor címmel megrendezni. Évadról évadra Marton kapja a Nemzetinél a muszáj-feladatokat. A kötelezõ beszolgáltatás-színmûveket. Hatszáz új lakás. A viadukt. A Nagy Imre-kormányprogram után jut Marton levegõhöz. Urbán Ernõ Uborkafa címû szatírája nagy siker rendezésében. Az Írószövetség elnöke maga náspángolja el a Szabad Népben. Betiltják. Urbán átdolgozza a színdarabot. A közönség örömmel nézi. Marton közremûködik Az ember tragédiája cenzúratörõ felújításának triumvirátus-rendezésében. (Lovas rendõrök vigyázzák a rendet az elõvételi pénztár megnyitásának napjaiban a Blaha Lujza téren.) Elsõ önálló, komoly rendezõi sikere García Lorca Bernarda Alba háza elõadása a Katona Józsefben (akkor a Nemzeti kamaraszínháza). Ez az elsõ színházi rianás a szocialista realista színház kasírozott falán. Kis közönségsiker, de nagy mûvészi elõrelépés a Tavaszi áradás. A Volga–Don-csatorna építkezésénél játszódó dráma reformszíndarab. Az SZKP XX. kongresszusának drámairodalmi mellékterméke. Az 1952–1953-as évadban izgalmat keltett Moszkvában a darab. Csepurin színdarabját lekésette a pártbürokrácia. Addig-addig halogatták engedélyezését, hogy a zeitstück kifutott az idõbõl. Ostorral hajtották az embereket szovjet drámákat elõadni és megnézni, amikor azonban valóban érdeklõdött egy színház szovjet mû iránt, mert idõszerûséget látott benne, mert érdekelte volna a közönséget, akkor mûködésbe lépett a cenzúra. A Tavaszi áradás valóságos nedvei kiszáradtak, ameddig szíveskedett engedélyezni a mûvészetelhárító hivatal. A színház ilyenkor magát hergeli a színpadra állításkor. Marton Endre élvezettel bajlódott a próbákkal. Elõadása kiszabadult a szocialista naturalizmus szobákba zárt természethûségébõl. Az árvizet nagy mûgonddal és gazdag képzelettel teremtette meg a színház. Ha már nem fakaszthat az elõadás társadalmi árvizet hatásával, legalább szép, mutatós árvizet produkáljon Upor Tibor tervezõ, a technikusok és a rendezõ. A színpadot hatalmas selyemlepel fedte be. Alulról ventilátorokkal mozgatták-hullámoztatták. Az elõadás második részében – Hacsaturján Tavaszi áradásának hangjaira – fényjátékkísérettel a nézõk elé hazudták egy valóságos természeti csapás színházzá stilizált mindent-mindenkit tisztára mosó vízáradatát. Ha nem lehet megfogalmazni a mondanivalót, átfogalmazzák a fogalmazásmódot. Marton elöl jár abban, hogy megváltoztassák a színházi elbeszélésmódot. Csepurin színre állításában a kínai színház idegen konvenciórendszere került színpadra. Odáig mosókonyhákba, hátsó udvarokba ragadt bele a játék.

A tojás a Nemzeti Színház nagy sikere és nagy megütközése a kulturális irányítással. Marceau bulvárját Párizsban Charles Dullin színháza, a Theatre de l’Atelier mutatta be a Dullin-tanítvány André Barsacque rendezésében. Budapesten bármikor kerítik színpadra: nem kelt izgalmat. 1957. november 5-tõl azonban fölforralta a kedélyeket. A kultúraelhárító hivatal menten intézkedett. Betiltották. Szabatosabban szólva: korlátozták, hányszor tûzheti havonta mûsorára a Nemzeti. A heti elõvételi pénztár nyitásakor hasonló tumultuózus jelenetek adódtak, mint nem sokkal annak elõtte a Tragédiánál. A tojásban benne lenni vagy kívül rekedni azon – szállóigévé vált. Kálmán György (Magis) egy csapásra vezetõ színész lett. A tojás a modernség megtestesülését jelentette.

Utóbb sok mindent rendezett. Igazgatta is a Nemzetit. Említett rendezései fordulópontot jelentettek színháztörténetünkben. Marton Endre a színházi autonómia lovagja volt. Rendezõ-Don Quijoteként csatázott a vaskalapos nézetek szélmalmai ellen. Elõharcosa volt „a színház az nem más, mint színház” felfogásnak. A szemléleti lerakódásoktól megtisztította az élõ színházat. Elõharcosa volt az alkotói szabadságnak akkor, amikor hivatalok minden módon igyekeztek megkötni a színháziak kezét.[/quote]

[lameXpert]

Március 18.

idézet:

---

Borsos József (Hódmezõvásárhely, 1875. márc. 18. - Debrecen, 1952. jan. 23.) építész

A budapesti mûegyetem elvégzése (1898) után Münchenben tanult. Elõbb a MÁV-nál dolgozott, 1903-ban Hódmezõvásárhely vezetõ fõmérnöke lett, majd 1908-ban Debrecen város építésze, 1923-tól 1935-ig, nyugdíjazásáig a mûszaki osztály vezetõje volt. Õ készítette el 1929-30-ban Debrecen városszabályozási tervét. Több református templomot tervezett (pl. Szeged, Honvéd tér ), középületei közül nevezetes a debreceni rendõrség épülete, a debreceni köztemetõ ravatalozója és a krematórium.



A 20. szám alatt áll a Rendõrségi Palota: Borsos József tervezte 1914-ben, aki Németország és Skandinávia szecessziós középületeinek kiváló ismerõje volt, és sajátos magyaros szecessziós stílust alakított ki. A hódmezõvásárhelyi születésû építész bõségesen használta az épülethez szülõvárosának mázas kerámiáit. A fõbejáratot kerámia Debrecen-címer díszíti.

Szentes

... 1906. december 9-én felavatták a Református Kör szecessziós stílusú, téglaszalagdíszes székházát a Kiss Bálint utcában. (Az épületet Borsos József tervezte. Az avatási ünnepségen leleplezték az adományozó, Szûrszabó Nagy Imre arcképét, Lakos János Pál helyi festõmûvész alkotását.)...


A kupola 1868-ban beomlott
(Borsos József korabeli felvétele, Vasárnapi Újság, 1905.)

Hódmezõvásárhely

1910
.... Az év folyamán megnyílik az Uránia Színház elsõ legjelentõsebb vállalkozása a fõutca és a Batthyány utca sarkán épült Koncz palotában. - Elkészül a tiszai rakpart. - A Kossuth téren aszfaltozott bérkocsi állomást létesítenek. - A Völgy utcában Kruzslicz Károly tervei szerint felépül az unitárius templom. - Susánban Borsos József tervei alapján elkészül a református templom. - A Nagytakarék új épülete mellett felépül a görög egyház bérpalotája. - Átadják a forgalomnak a kutasi és makói mûutakat. - A Klauzál utca végén átadják az új közvágóhídat.... [/quote]

[lameXpert]

Március 19.

idézet:

---

Kabos Gyula (1887-1941) színész



Kabos Gyula a magyar film- és színmûvészet kiemelkedõ komikus színésze. A színészmesterséget Solymosi Eleknél tanulta, pályáját húsz évesen vidéki színházakban kezdte, 1908 és 1913 között játszott Szabadkán, Makón illetve Nagyváradon is. A fõvárosban 1913-ban a Király Színház tagjaként a Mozikirály címû operettben mutatkozott be.

1916 és 1920 között táncoskomikusként lépett fel orfeumok és a fõvárosban, polgári körökben igen divatos, mûsoros mulatóhelyek színpadán (Kristálypalota, 1916; Fõvárosi Orfeum, 1917; Dunaparti Színház, 1919-20). 1921-ben komikus szerepkörben vissszatért a színpadra, ahol az elsõ évadban a Belvárosi Színház tagja volt, majd 1922-ben és 1923-ban a Magyar Színház, illetve egy évad erejéig a Renaissance Színház tagja (1924).

1924-tõl két évig a Vígszínház tagja volt, majd ismét az Operetthez pártolt (1926-29). 1929-ben õ alakította újjá a társulatot s nyitotta meg a színházat Fõvárosi Mûvész Színház néven. Rövid igazgatósága alatt nagyrészt párizsi vígjátékokat és bohózatokat mutatott be.

Szerzõdése egészen emigrációjáig, kisebb megszakításokkal ugyan, de végig a Magyar Színházhoz kötötte. Ezekben az években egészen érett alakítások jellemzik pályafutását. Szakadozott beszédével, félszeg mozgásával, eszköztelen játékával nemcsak a komikus alakokat figurákat jelenítette meg nagy sikerrel, de tragikomikus, sõt tragikus szerepekben is hiteles tudott lenni.

A magánéletében is olyan gátlásos és esendõ volt, mint a filmszerepeiben. Mai napig tartja magát a legenda, hogy legénykorában egy szabadkai lányért párbajra hívta a szintén udvarlójelölt Kosztolányi Dezsõt. Magánéletében késõbb is zûrös viszonyai voltak. Szerette a feleségét, imádta fiát, de színházigazgatóként megismerkedett egy színésznõvel, akivel évekig titkos kapcsolatot ápolt. Ebbõl a románcból egy lánya is született.

Filmen már 1914-ben is szerepelt, de igazi népszerûséget a 30-as évek magyar hangosfilmjeiben szerzett. Legnagyobb sikere az 1934-ben bemutatott Meseautó volt, másik legismertebb filmes szerepe Schneider Mátyás, a Hyppolit, a lakáj címû filmben. A vidám szerepek mellett világviszonylatban is jelentõs típust teremtett meg, aki a kelet-európai országokban akkor már egyre fenyegetettebb zsidó kispolgár megtestesítõjeként, mélyen humanista vonásokkal, egy egyetemesebb érvényû, a hatalom által felhasznált, megalázott és megfélemlített típussá vált. 1939-ben a fasizmus elõl az USA-ba emigrált.

Az Egyesült Államokban próbált megélni korábbi filmes sikereibõl, de alig fizettek neki a szereplésekért. Kevés magával vitt pénze szép lassan elfogyott, legutolsó New York-i lakhelyén már konyha sem volt, feleségével két éven át szörnyû szegénységben éltek. Végül néhány pénzember megsajnálta, és anyagilag támogattak egy kis költségvetésû színházi elõadást. De a próba közben a színpadon összeesett és kómába zuhant. Két nappal késõbb a kórházi ágyon szívszélhûdésben meghalt.

[url="http://"http://www.osember.hu/amfel.mp3"] Kabos Gyula hazai földben nyugszik. A legendás színész földi maradványai elõtt rótta le tiszteletét a színházi szakma és a közönség. Az Amerikában elhunyt mûvész koporsóját a Farkasréti temetõben helyezték végsõ nyugalomra. A ravatalnál Székhelyi József színmûvész mondta búcsúztatójában: Kabos Gyula teste ugyan már elporladt, de testámentuma, szelleme közöttünk járkál, csámpázik színháziak, filmesek és mozinézõk, vagyis valamennyiünk között. A honi kultúrtörténet legnagyobb kisemberének, a humánum és a humor óriásának egész életmûve, sõt halála is a kirekesztés, a lenézés, a megalázás elleni vádirat volt.[/url]



Kabos Gyula & Gózon Gyula:
A pénzemet én máma mind elmulatom

(Kabos Gyula
Már régen macerál a bankvezér,
hogy éljek jól a pénzemért -
ezennel megnyugtatom végleg ot:
most forgatom a pengot!
A pénzemet én máma mind elmulatom,
kalapom-pom-pom, kalapom-pom-pom a szemembe borítom,
a Svábhegyet is a fülembe huzatom,
kalapom-pom-pom, kalapom-pom-pom a szemembe borítom!

Minden gubát bankomból én kiveszek, ó,
mától tehát sírjon a bankigazgató,
a pénzemet én máma mind elmulatom,
kalapom-pom-pom, kalapom-pom-pom a szemembe borítom!

(Gózon Gyula
Kötök a hajamba kis máslikat,
hogy mostan én, s nem más vigad,
magamnak megveszem a Lánchidat
antique zsebóraláncnak!
A pénzemet én máma mind elmulatom,
kalapom-pom-pom, kalapom-pom-pom a szemembe borítom,
a Svábhegyet is a fülembe huzatom,
kalapom-pom-pom, kalapom-pom-pom a szemembe borítom!

Minden gubát bankomból én kiveszek, ó,
mától tehát sírjon a bankigazgató,
a pénzemet én máma mind elmulatom,
kalapom-pom-pom, kalapom-pom-pom a szemembe borítom![/quote]

[lameXpert]

Március 20.

idézet:

---

Avar István (Egercsehi 1931. március 20.)



A háború után 1945-1949 között Egercsehiben bányászként dolgozott. A Színház- és Filmmûvészeti Fõiskolán 1954-ben végzett. 1954-tõl a Pécsi Nemzeti Színház mûvésze lett. 1960-tól a Madách Színház, 1966-tól a Nemzeti Színház, 1985-tõl ismét a Madách Színház társulatának tagja. A Színház- és Filmmûvészeti Fõiskola színpadi beszéd tanára, 1987-tõl egyetemi tanár, 1988-tól tanszékvezetõ.
1973-1990 között országgyûlési képviselõ, a Kulturális Bizottság tagja.

Fontosabb alakításai:

RUY BLAS (Hugo: Királyasszony lovagja),
SVÁNGYA MATRÓZ (Trenyov: Ljubov Jarovaja),
LILIOMFI (Szigligeti: Liliomfi),
FLORIDOR (Hervé: Nebántsvirág),
MISKA (Szirmai-Bakonyi: Mágnás Miska),
VRONSZKIJ (Tolsztoj: Anna Karenina),
STANLEY (Williams: A vágy villamosa),
JUAN (Garcia Lorca: Yerma),
RICHARD (Albee: Mindent a kertbe),
HORATIO (Shakespeare: Hamlet),
ÁRON (Madách: Mózes),
VÁDLÓ (Weiss: A vizsgálat),
DAN (Miller: Bûnbeesés után),
BORKIN MIHAIL MIHAJLOVICS (Csehov: Ivanov),
GUILDENSTEIN (Stoppard: Rosencrantz és Guildenstern),
ROBERT KÁROLY (Madách: Csák végnapjai),
ELSÕ ISTEN (Brecht: A szecsuáni jólélek),
LIONEL ROACH (Barry England: Neveletlenek),
GIORDANO BRUNO (Maróti: Az utolsó utáni éjszaka),
POSTAMESTER (Gogol: A revizor),
HÖLDERLIN (Weiss: Hölderlin),
ZOLTÁN (Illés Endre: Egyszárnyú madarak),
JANG SZUN (Bertolt Brecht: A szecsuáni jólélek),
OTTÓ (Németh László: VII. Gergely),
TIBORC (Katona: Bánk bán),
SHAKESPEARE (Shaw: A szonettek fekete hölgye),
AIGISTOS KIRÁLY (Bornemissza Péter: Magyar Elektra),
KARNYÓ (Csokonai: Az özvegy Karnyóné s a két szeleburduak),
BOLINGBROKE (Shakespreare: II. Richard),
BATARCEV (Gelman: Egy ülés jegyzõkönyve),
SZAKULIN (Gelman: Visszajelzés),
ÁDÁM (Sütõ András: Káin és Ábel),
CANNIDAS (Weöres Sándor: Szent György és a sárkány),
XX (Mrozek: Emigránsok),
FÓRIS (Örkény: Kulcskeresõk),
HECTOR, ULYSSES (Shakespeare: Troilus és Cressida),
DEMETRIOSZ (Sütõ: Szuzai menyegzõ),
RUBIN FÕORVOS (Bródy Sándor: A medikus),
CORVINO (Jonson: Volpone),
MANDERS TISZTELETES (Ibsen: Kísértetek),
IPHIKLOS (Babits Mihály: Leodameia),
THURZÓ GYÖRGY (Nagy András: Báthory Erzsébet),
BURIÁN KÁROLY (Kertész Ákos: Családi ház manzárddal),
VIKTOR (Fekete Sándor: A lila villa titka),
LUTHER (Sütõ: Egy lócsiszár virágvasárnapja),
JOE KELLER (Miller: Édes fiaim),
MARC (Miller: Az érseki palota mennyezete)
DOMOKOS LAJOS (Szabó Magda: Szent Bertalan nappala),
NÁTHÁN (Lessing: Bölcs Náthán),
TARDY KOÓS GÉZA (Szomory: Takáts Alice),
SÖRMESTER (Havel: Audencia),
LEAR KIRÁLY (Shakespeare: Lear király),
APA (Miller: Édes fiaim),
KRUK (Sobol: Gettó),
HENRICH HEIDLER (Németh Ákos: Lili Hofberg),
KÖVÉR HAJÓTÖRÖTT (Mrozek: A nyílt tengeren),
MR. MYERS (Christie: A vád tanúja),
REB SIMSON (An-Skki: Dybuk),
VON WALTER (Schiller: Ármány és szerelem),
ROBERTO MIRANDA (Dorfman: A halál és a leányka),
BURLEIGH GRÓF (Schiller: Stuart Mária),
DE RENAL (Stendhal: Vörös és fekete),
FRANZ ORSINI-ROSENBERG (Shaffer: Amadeus),
BURLEIGH GRÓF, MORTIMER (Schiller: Stuart Mária),
APA (Pirandello: Hat szerep keres egy szerzõt),
VÁLASZTÓFEJEDELEM (Kleist: Humburg hercege),
OLÁH MIKLÓS, BORNEMISSZA PÉTER (Hubay: szanház a cethal hátán),
PETUR BÁN (Katona: Bánk bán '96),
HANS BOLS (Voskovec-Werich-Jezek: A Nehéz Barbara),
SZÁMÛZÖTT HERCEG (Shakespeare: Ahogy tetszik),
FERENC CSÁSZÁR (Rostand: A sasfiók),
ABE DREYFUS (Karp: Örömszülõk),
SIR FORSIR (Várkonyi-Bródy: Will Shakespeare),
MR. BROWNLOW (Bart: Oliver),
BLENKELY KAPITÁNY (Wouk: Zendülés a Caine hajón),
MONTE CRISTO (Pianosa-Pozsgai: A család játékai),
FRANK GIORDANO (Wilde: Mennybõl az angyal),
HENRIK (Márai: A gyertyák csonkig égnek),


Filmek, Televíziós produkciók:

VASVIRÁG,
GYALOG A MENYORSZÁGBA,
KÉT EMELET BOLDOGSÁG,
ISTEN ÕSZI CSILLAGA,
GYÖRGY BARÁT,
IGÉZÕ,
OLDÁS ÉS KÖTÉS,
PÁRBESZÉD,
SZEGÉNYLEGÉNYEK,
TILOS A SZERELEM,
HIDEG NAPOK,
A FEKETE VÁROS,
HARMADIK NEKIFUTÁS,
LABIRINTUS,
II. JÓZSEF CSÁSZÁR,
ELCSERÉLT SZERELEM,
A FALU JEGYZÕJE,
FALAK,
A MÚMIA KÖZBESZÓL,
A VÖLGY,
MOCORGÓ,
TILTOTT TERÜLET,
UBORKAFA,
KULCSKERESÕK,
AZ UTOLSÓ LÁTOGATÓ,
MAJD BELEJÖSSZ PISTÁM,
HOLDUDVAR,
SZEMÜVEGESEK,
ÉGI BÁRÁNY,
HARMADIK NEKIFUTÁS,
LABIRINTUS,
HOGYAN FELEJTSÜK EL ÉLETÜNK LEGNAGYOBB SZERELMÉT ?,
ÁLMATLAN ÉVEK,
ELCSERÉLT SZERELEM,
AZ ELVARÁZSOLT DOLLÁR,
ÉRZÉKENY BÚCSÚ A FEJEDELMTÕL,
ISTEN HÁTRAFELÉ MEGY,
HAMIS BABA,
HOPPÁ,
ÉNEKES MADÁR,
VENDÉGSÉG,
KULCSKERESÕK,
SZÉCHENYI NAPJAI,
KÖLCSEY,

Avar István lett az új tag a Nemzet Színésze címmel kitüntetett mûvészek társaságában - tájékoztatta a döntésrõl Márton Éva, a Nemzeti Színház Részvénytársaság szóvivõje csütörtökön az MTI-t.
Márton Éva ismertetése szerint a Nemzet Színésze cím új birtokosáról egyhangúlag döntöttek a szavazáson jelen lévõk.
A kitüntetõ címet Schwajda György, a Nemzeti Színház Rt. igazgatója a közeljövõben adja át Avar Istvánnak, házi ünnepségen - jelezte.
A tavaly életre hívott elismerés alapító okirata szerint a Nemzet Színésze cím viselésére a jutalmazottak életük végéig jogosultak.
A címet egyszerre tizenkét színmûvész birtokolhatja. Sinkovits Imre halálával tizenegyre fogyatkozott idén januárban a kitüntetett színészek köre, ezért választottak új tagot a mûvészek.
A Nemzet Színészei életük végéig havi 500 ezer forintos juttatást kapnak.
A tavaly augusztusban elsõ alkalommal odaítélt címet Agárdy Gábor, Berek Kati, Bessenyei Ferenc, Darvas Iván, Garas Dezsõ, Kállai Ferenc, Lukács Margit, Máthé Erzsi, Psota irén, Raksányi Gellért, az idõközben elhunyt Sinkovits Imre és Törõcsik Mari kapta meg. ...[/quote]

[lameXpert]

Március 21.

idézet:

---

Vadnai László (1904. márc. 21. Bp. - 1967. ápr. 18. Bp.) író, színpadi és kabarészerzõ, film-forgatókönyvíró.

Pályáját a Reggeli Újság munkatársaként kezdte. Az 1920-as években tûnt fel, mint kabarészerzõ. A budapesti kabaré legnépszerûbb alakjait: a Hacsek és Sajót teremtette meg. 1928-ban a Teréz-körúti Színpadon Nagy Endre igazgató mondta: "Meg lehet próbálni, de ne "Két ember beszélget" legyen a címe". 1959-ben, New York-ban kiadott Hacsek és Sajót kötetének elõszavában írta meg a tréfa és a név születésének történetét. "Genfben nem tudom, hányszor ült össze a békekonferencia. Gondoltam, írni kéne errõl egy kis tréfát, ahogy két pesti polgár elképzeli a "békecsinálást". A téma megvolt, most már csak két pesti hangzású név kellett. Felütöttem a telefonkönyvet, behunyt szemmel ráböktem a ceruzámat, és ahol eltaláltam, ott állt Hacsek. Aztán megint böktem és ez volt a Sajó. Így születtek. Több évtizeden keresztül Komlós Vilmos és Herczeg Jenõ, haláluk után Kibédi Ervin és Hlatki László játszotta."
Vadnay László 1945 után háromszor jött Budapestre. 1948-ban, aztán 1960-ban. 1967-ben is hazalátogatott, amikor is a Szobi utcai kórház intenzív osztályán vett búcsút a földi élettõl. Vinkó József így emlékezett róla: "Lehet, hogy sokan kézlegyintéssel kísérve mondják, hogy valóban a Hacsek és Sajó párjelenetek élete fõmûvei. Ez sem volna kevés, de én nem hiszem. A rendelkezésemre álló kevés forgatókönyv-töredék azt mutatja, hogy a profi az a pokolban is profi, vagy ahogy Vadnay mondta magáról tréfásan, "Egyetlen találmány van a világon, a ceruza, egyik végén az íróval." Õ valóban ott volt a ceruza végén, ahol másoknál a radír van."



".... A Csepeli Munkásotthonban mutatták be Vadnai László A csúnya lány címû zenés vígjátékát. A címszerepet egyik legszebb színésznõnk Pápai Erika alakította. Nagyon szereti ezt a szerepet, mert felhõtlen komédiázásra ad lehetõséget...."

"... Meseautó – magyar, 2000. Rendezte: Kabay Barna. Társrendezô: Petényi Katalin. Írta: Vadnai László eredeti forgatókönyve alapján Nógrádi Gábor. Kép: Máthé Tibor. Zene: Gôz László. Szereplôk: Stohl András(Szucs János), Bajor Imre (Halmos Aladár), Ónódi Eszter (Kovács Vera), Kern András (Péterffy), Pogány Judit (Kovács mama), Bezerédi Zoltán (Kovács papa), Molnár Piroska (Kerekes Anna). Gyártó: Meseart/CinemaStar...."

A feleségem csókja
írta: Vadnai László ( 1935)


Hacsek: (ül a kávéházban) Pincér!
Pincér: (jön) Parancsol Hacsek úr?
Hacsek: Ha a Morgan bankár telefonon keres Amerikából, nem vagyok itt.
Pincér: (bámul) Mi? Hogy keresheti Hacsek urat Morgan?
Hacsek: Mért?... Tegnap a feleségem azt mesélte, hogy a Morgan rengeteget keresett és abból most nagy baj lesz!...
Pincér: De jó kedve van Hacsek úrnak, hogy mindig viccel. Megjegyzem ma nekem is jó kedvem van.
Hacsek: No mi történt?
Pincér: El fogják törölni a borravalót......[/quote]

[lameXpert]

Március 22.

idézet:

---

Bél Mátyás Bél Mátyás (1684. márcus 24., Ocsova, Zólyom m. - 1749. augusztus 29., Pozsony)



Apja Bél Mátyás mészáros, anyja a veszprémi származású Cseszneki Erzsébet. Losoncon, Alsósztregován, Besztercebányán kezdte tanulmányait, majd Pozsonyban az evangélikus líceumban végezte a "humaniórákat". Veszprémben nevelõ, majd Pápán a református fõiskolán képezi magát tovább. A hallei egyetemen teológiát, orvostudományt és állattudományt tanul, majd Bergenben a gimnázium igazgatója. 1709-tõl 1713-ig Besztercebányán segédlelkész, utóbb a gimnázium rektora. Heister tábornok - mint Rákóczi-szimpatizánst - kevés híján kivégezteti. 1714-ben meghívják a pozsonyi evangélikus gimnázium rektorának. 1716-ban nõül veszi Hermann Zsuzsannát, akitõl nyolc gyermeke születik. 1719-ben megválasztották a pozsonyi evangélikus egyház elsõ lelkészévé, s ezt a tisztet töltötte be 30 esztendõn keresztül. 1742-ben szélütés éri, ezután rövidesen nyugalomba vonul.

Korának kiemelkedõ tudósa volt. Életmûvén belül jól elhatárolható pedagógiai, nyelvészeti, történeti forrásfeltáró és kutatói munkássága, a magyar földrajztudomány megalapozása, a leíró néprajz és a gazdaságtudomány úttörõ mûvelése, teológiai elméleti tevékenysége.

Mint pedagógus, messze elõremutató új elveket vezetett be. A pozsonyi evangélikus líceum számára szervezeti és fegyelmi szabályzatot dolgozott ki. A tantárgyak között helyet adott a reáliáknak, a természettudományos ismereteknek. Tankönyveket írt és íratott, módszertani utasításokat adott ki. Hangsúlyozta a szemléltetõ, a kísérletezõ oktatás fontosságát. Tantervei, módszerei országszerte elterjedtek, s hatást gyakoroltak egész oktatási rendszerünk koszerûsítésére.

Mint filológus ugyancsak úttörõ munkát végzett. De vetere litteratura Hunno-Scythica exertitatio címû munkájában elsõként foglalkozott - tudományos felkészültséggel és alapossággal - a magyar rovásírás tanulmányozásával. Sokat tett a magyar irodalmi nyelv mûvelése terén is. A Károli-féle biblia újszövetségi részének egyes döcögõ, nehezen érthetõ szakaszait újrafordította, az eredeti források alapján sok kisebb botlást helyesbített, az egészet stilárisan egységesítette, s 1717-ben újra kiadta, megadva bibliafordításunk mai formáját. "Magyar grammatika vagy-is a' hazai nyelvnek gyökeres megtanulására való intézet..." címû iskolát teremtett, több mint egy évszázadon át "mintagrammatika" volt. Német nyelvtana bevezetésében mint a hazai germanisztika úttörõje ismerteti a magyarországi német közösségeket, nyelvjárásaikat. ...[/quote]

[lameXpert]

Március 23.

idézet:

---

Simonyi-Semadam Sándor (1864-1946)

Cseszneken született 1864. március 23-án. Egyetemi tanulmányait Budapesten és Németországban végezte, majd jogi doktori oklevelet szerezvén ügyvédi vizsgát tett, s ügyvédi irodát nyitott. Ezzel párhuzamosan több lapnak politikai tárgyú cikkeket is írt. Ifjúkorában sokat utazott, Európa nagy részét bejárta, de eljutott Afrikába, Amerikába és Ázsiába is. 1901-ben néppárti politikusként országgyûlési képviselõvé választották Németújváron. A Károlyi-kormány alatt visszavonult a politikai élettõl, a Tanácsköztársaság idején ellenforradalmi tevékenység vádjával letartóztatták és egy ideig túszként fogva tartották. Csak a Keresztény Nemzeti Egyesülés Pártjának megalakulását követõen tért vissza a politikai életbe. 1920-ban nemzetgyûlési képviselõnek választották, s a nemzetgyûlés elsõ alelnöke lett 1920. február 18-án. Horthy kormányzóvá választása után 1920. március 15-én miniszterelnökké nevezte ki, április 19-ig ideiglenesen a belügyi és külügyi tárcát is õ töltötte be. Miniszterelnökké történõ kinevezésében nagy szerepet játszott, hogy a számba jöhetõ jelöltek (pl. Bethlen István neve is felmerült a potenciális miniszterelnök között) közül senki sem akarta vállalni a küszöbönálló békeszerzõdés elfogadásának ódiumát. Kormányának tagjait kizárólag a KNEP és a Kisgazdapárt emberei közül válogatta össze. A béke aláírását követõen nem sokkal, 1920. június 26-án benyújtotta a lemondását, miniszterelnöksége július 19-én ért véget. Ezt követõen újra megnyitotta ügyvédi irodáját, illetve a KNEP egyik vezetõjeként tevékenykedett, majd 1921 tavaszán, az elsõ királypuccsot követõen belépett a Kisgazdapártba. 1922-ben visszavonult a politikai életbõl. 1922-1924 között a négy tagú Országos Pénzügyi Tanács tagja, 1932-1945 között pedig a Magyar Jelzálog Hitelbank kormánybiztosa. 1936-ban Horthy Miklós kormányzó titkos tanácsossá nevezte ki.
A trianoni béke évfordulóján, 1946. június 4-én halt meg Budapesten.

VI. Simonyi-Semadam-kormány (1920.III.15-VII.19.)

Simonyi-Semadam Sándor: min.elnök, külügy- és belügym. IV.19-ig
Benárd Ágost: népjóléti és munkaügyi m.
Bleyer Jakab: a nemzetiségi kisebbségek tárca nélküli m-e: KNEP
Dömötör Mihály: belügym.
Emich Gusztáv: kereskedelemügyi m.
Ferdinandy Gyula: igazságügym.
Haller István: vallás- és közoktatásügyi m.: KNEP
Korányi Frigyes: pénzügym.:
Rubinek Gyula: földmuvelésügyi m.: Agrárpárt
Soós Károly: honvédelmi m.
Nagyatádi Nagyatádi Szabó István: közélelmezésügyi tárca nélküli m.: Kisgazdapárt
Sokorópátkai Szabó István: tárca nélküli kisgazda m.: Agrárpárt


Álló sor: balról jobbra: Soós Károly, Sokorópátkai Szabó István, Bleyer Jakab, Haller István, Benárd Ágoston, Nagyatádi Szabó István,
Ülo sor: Ferdinandy Gyula, Simonyi-Semadam Sándor, Emich Gusztáv, Rubinek Gyula, Korányi Frigyes[/quote]

[lameXpert]

Március 24.

idézet:

---

Harry Houdini (Weisz Erik) (1874-1926) mágus, a világhírû szabadulómûvész

http://www.britannic...b/thumb?id=1323

Harry Houdini (Erik - nem a viking -) állítólag akkor nyitotta ki az elsõ zárat, amikor kiskorában egy darab süteményt szeretett volna a konyhából szerezni. Mûvésznevét csak hosszú évekkel színpadra lépése után, Robert Houdin akkor már világhírû bûvész tiszteletére vette fel.

Nyolcévesen már dolgozott: újságot árult, cipõt pucolt, minthogy családja rendkívül szegény körülmények között élt. Kilencéves volt, amikor artistaként beállt egy vándorcirkuszba. Más források szerint nem tornászként, hanem kártyatrükkökkel kereste a kenyerét, és Eric, the Great néven, illetve a "Kártya királya" (The King of the Cards) címmel felruházva lépett fel.

Késõbb azonban már a "Bilincsek királya" néven emlegették, hiszen nem csupán amerikai városi seriffek, hanem a brit Scotland Yard által ráerõsített acélbilincsekbõl is könnyedén kiszabadult. Késõbb ezt a tevékenységet tovább fejlesztette, és szinte valamennyi nagyobb amerikai börtönépületbõl megszökött. (Garfield elnök merénylõjének cellájából is kiszabadult.) Németországban, Essenben a Krupp Mûvek munkásai speciális acélszerkezetet készítettek számára, de hetvenezer ember bámulatára innen is kijutott.

1894-ben Houdini feleségül vette Beatrice (Bess) Rahnert, majd a századfordulón Európába utazott, ahol korábban már fellépett néhányszor, azonban öt évig folyamatosan most itt is maradt. 1905-ben tért vissza Amerikába. 1913-ban mutatta be a maga által konstruált "kínai vízi kínzókamrát". Különösen szerette a víz alóli szabadulásokat: lélegzetét akár négy percig is képes volt visszatartani, amit otthon a fürdõkádban gyakorolt.

Houdini nem csupán a bûvészetben volt úttörõ: 1916 és 1923 között öt filmet is készített. Valószínûleg csak 1926-os halála akadályozta meg abban, hogy hangosfilmekben is szerepeljen. 1918-ban, a New York-i Hyppodrome-ban eltüntetett egy elefántot - a legnagyobb dolgot, amelyet bûvész addig is láthatatlanná tett.



A szabadulómûvészt sorozatban kilenc alkalommal választották meg elnökké az Amerikai Bûvészek Társaságában, utoljára halála elõtt, 1926-ban nyerte el kollégáinak az elismerését. Houdini ugyancsak elnöke volt a londoni bûvészek klubjának.

A mágus halálát egy montreali különleges bemutató okozta. A nemzetközi hírû McGill egyetem hallgatóinak tartott elõadást a "spiritualizmusról". A mutatványok elõtt szenvedett balesetet Albany-ban, az USA-ban, de részlegesen törött lábával is elutazott Kanadába, Montrealba. A "spirituális trükkök" elõadásakor kijelentette a diákoknak: hasizmai olyan erõsek, hogy bármilyen ütést sérülés nélkül képes elviselni.

Az egyik egyetemista ekkor figyelmeztetés nélkül, idõt sem hagyva Houdininek a felkészülésre, hirtelen két alkalommal is "behúzott" az illuzionistának, s a vakbél táján találta el az 52 éves mutatványost.

Az artista-szabadulómûvész ezután nem érzett különösebb fájdalmat, és csak a detroiti vonatra való felszállás után kezdett panaszkodni. Dr. Leo Kretzka, a neves orvos Detroitban sietve megvizsgálta a Montrealból érkezõ beteget, és megállapította, hogy vakbélgyulladásra utalnak a szimptómák. Houdinira bízta, hogy fellép-e este a Garrick színházban. Az elõadómûvész természetesen nem akarta cserbenhagyni rajongóit.

A közönség ez alkalomból láthatta, hogy Houdini óriási megterhelés, erejének túlfeszítése árán is bemutatta számait, bár egyáltalán nem volt a legjobb formában. A mutatványok után, a szállodában erõsödtek fájdalmai. A szabadulómûvészt a Gray kórházba vitték, és megoperálták a vakbelét. Ezután napokon át, egészen haláláig öntudatánál maradt a beteg, és az orvosok szerint életét csak óriási akaratereje és energiája hosszabbította meg.

Halálát azok az ütések okozták, amelyeket Montrealban kapott: vakbele ugyanis gyakorlatilag szétrobbant, mérgezõanyagokat árasztva szét testében. Ugyancsak közrejátszott a tragédiában az a streptococcus peritonitis baktérium-fertõzés, amelyet a vakbéloperáció után szerzett.

A New York Times Houdinit a modern idõk legnagyobb showman-jei közé sorolja. Houdini néhány kivétellel maga találta ki trükkjeit, és csak négy legközelebbi segítõtársa tudta a legnehezebb mutatványok megoldását. Egy-két olyan számának azonban csak õ tudta a titkát, hiába is próbálná ma utánozni valaki.[/quote]

[lameXpert]

Március 25.

Idézet

Bartók Béla (1881-1945)



Bartók Béla a pozsonyi gimnazista-évek után 1899-ben került Budapestre, a Zeneakadémiára. Itt ismerkedett meg Kodály Zoltánnal, akivel életre szóló, szoros szakmai és baráti kapcsolata alakult ki. Bartók egyszerre volt tökéletes népzenekutató, zenetanár, zongorista és zeneszerzõ. Egyedi zenei stílusa a magyar népdalok és a modern európai irányzat ötvözetébõl alakult ki. Legismertebb mûvei A kékszakállú herceg vára, A fából faragott királyfi és A csodálatos mandarin. Bartók rendszeresen kutatott és turnézott is külföldön. 1924-ben kutatásai eredményeirõl sikeres könyvet adott ki "A magyar népdal" címmel, 1934-tõl pedig Kodállyal együtt a Magyar Tudományos akadémián dolgoztak egy népzenei kiadvány összeállításán. A háború miatt Bartók 1940-ben feleségével együtt az Egyesült Államokba menekült. Mire a keserves, sikertelen és gyakran munka nélküli külföldi évek után újra fellendült volna karrierje, egészségi állapota megromlott. Az 1945. szeptemberében bekövetkezett halálát leukémia okozta.

Complete Works by Hungarian State Opera Chorus, Budapest Philharmonic, Budapest Symphony, et al./Dorati, Ferencsik, Korodi, et al. - Hungaroton White Label 41002 (PB)
Bluebeard's Castle
Berlin Radio Symphony/Fricsay - DG 457756 (RT)
Boston Symphony/Ozawa - BSO (RS)
Cantata profana by Fischer-Dieskau/Choir of St. Hedwig's Cathedral/Berlin Radio Symphony/Fricsay - DG 457756 (RT)
First Term at the Piano by Kocsis - Philips 46368 (PB)
For Children "42 Hungarian Folk Songs" by de Toth - Eroica 3002 (PM)
For Children by Kocsis - Philips 46368 (PB)
Four Dirges
Kocsis - Philips 46368 (PB)
Lubimov - ECM 1771 461812 (RT)
de Toth - Eroica 30000 (PM)
Hungarian Folk Songs from Csik by Kocsis - Philips 46368 (PB)
Hungarian Folk Tunes & Arrangements by Arpad Joob - Hungaroton 18252 (RS)
Hungarian Peasant Songs & Dances
Richter - BMG/Melodiya 29460 (JD)
de Toth - Eroica 30000 (PM)
Hungarian Folk Tunes by Kocsis - Philips 46368 (PB)
Hungarian Sketches
Chicago Symphony/Boulez - DG 45825 (SS)
Pittsburgh Symphony/Reiner - Sony 62343 (RT)
The Miraculous Mandarin: Suite
Chicago Symphony/Martinon - RCA 63315 (RT)
London Symphony/Solti - Decca 467686 (RT)
Roumanian Christmas Carols by Kocsis - Philips 46368 (PB)
Roumanian Dances by Kocsis - Philips 46368 (PB)
Roumanian Folk Dances
Herrick - Hyperion 67228 (GF)
Kocsis - Philips 46368 (PB)
Pro Arte Orchestra/Mackerras - Testament 1325 (GF)
Two Portraits, Op. 5
Chicago Symphony/Boulez - DG 45825 (SS)
Chicago Symphony/Solti - CSO 4677 (RS)
Allegro Barbaro
Kocsis - Philips 46368 (PB)
de Toth - Eroica 30000 (PM)
Bagatelles by Kocsis - Philips 46368 (PB)
Burlesques, Op. 8c by de Toth - Eroica 3002 (PM)
Cantata profana by Clement, Gunn, Atlanta Symphony & Chorus/Shaw - Telarc 80479 (SS)
Concerto for Orchestra
Boston Symphony/Koussevitzky - BSO (RS)
Cleveland Orchestra/Szell - Sony 63124 (RT)
Concertgebouw Orchestra/van Beinum - Music & Arts 1054 (RT)
London Symphony/Solti - Decca 467686 (RT)
Concerto for Piano #1, Sz. 83
Ashkenazy/London Philharmonic/Solti - Decca 473271 (GF)
Bronfman/Los Angeles Philharmonic/Salonen - Sony 66718 (RC)
Kocsis/Budapest Festival Orchestra/Fischer - Philips 46368 (PB)
Koppel/Danish State Radio Symphony/Malko - Danacord 561-562 (GF)
Concerto for Piano #2, Sz. 95
Ashkenazy/London Philharmonic/Solti - Decca 473271 (GF)
Bronfman/Los Angeles Philharmonic/Salonen - Sony 66718 (RC)
Kocsis/Budapest Festival Orchestra/Fischer - Philips 46368 (PB)
Concerto for Piano #3, Sz. 119
Argerich/Orchestre Symphonique de Montreal/Dutoit - EMI 56654 (RJS)
Ashkenazy/London Philharmonic/Solti - Decca 473271 (GF)
Bronfman/Los Angeles Philharmonic/Salonen - Sony 66718 (RC)
Kocsis/Budapest Festival Orchestra/Fischer - Philips 46368 (PB)
Lipatti/Orchester des Südwestdeutschen Rundfunks/Sacher - EMI 67572 (RT)
Concerto for Viola by Erdélyi/New Zealand Symphony/Taddei Concordance CCD03 (SS)
Concerto for Violin #1, Sz. 36
Chung/Chicago Symphony/Solti - Decca 473271 (GF)
Szabadi/Hungarian State Orchestra/Ligeti - Hungaroton 31543 (TG)
Concerto for Violin #2, Sz. 112
Chung/Chicago Symphony/Solti - Decca 473271 (GF)
Menuhin/Minneapolis Symphony/Doráti - Mercury 34350 (RT)
Mullova/Los Angeles Philharmonic/Salonen - Philips 456542 (RC)
Szabadi/Hungarian State Orchestra/Ligeti - Hungaroton 31543 (TG)
Dance Suite
Chicago Symphony/Boulez - DG 45825 (SS)
London Symphony/Solti - Decca 467686 (RT)
Philadelphia Orchestra/Kertész - Philadelphia Orchestra (RS)
Divertimento for String Orchestra
Camerata Bern/Zehetmair - ECM 1714 465778 (RT)
Chicago Symphony/Boulez - DG 45825 (SS)
Élégies by Kocsis - Philips 46368 (PB)
Music for Strings, Percussion & Celesta
Cleveland Orchestra/Dohnányi - London 43173 (SS)
Leningrad Philharmonic/Mravinsky - Russian Disc 11167 (TG)
Quartet for Strings #4 by Zehetmair Quartet - ECM 1727 465776 (RT)
Rondos on Folk Tunes by Kocsis - Philips 46368 (PB)
Seven Sketches by de Toth - Eroica 30000 (PM)
Sonata by de Toth - Eroica 30000 (PM)
Sonatina by Kocsis - Philips 46368 (PB)
Studies by Kocsis - Philips 46368 (PB)
Suite #2 for Orchestra by Minneapolis Symphony/Doráti - Mercury 34350 (RT)
Suite, Op. 14
de Toth - Eroica 3002 (PM)
Kocsis - Philips 46368 (PB)



Il y découvre, outre l'échelle pentatonique, des combinaisons polyrythmiques non symétriques qu'il utilise dans ses premieres oeuvres pour piano comme dans les «Six danses bulgares» de Mikrokosmos. Peu avant 1914, il donne de nombreuses pieces, dont Allegro barbero (1911) pour piano, dont les rythmes martelés et les contours émaciés, l'équilibre de l'élément magyar et de la nouvelle grammaire, marquent l'avenement d'un style neuf. II poursuit sa lancée avec un opéra, Le Château de Barbe-Bleue (1914-1917), puis avec le ballet Le Mandarin Merveilleux (1918-1919), ou se révele l'influence du Sacre du Printemps.

Szerkesztette: lameXpert 2004. 04. 08. 23:05 -kor

[lameXpert]

Március 26

idézet:

---

Tolnai Simon (1868-1944) nyomda- és lapvállalat-tulajdonos, könyvkiadó.

1895-ben megindította a Tolnai Világlapját, mely megalapozta kiadói tevékenységét. 1912-ben nyomdavállalatot létesített s ennek birtokában egyre növelte népszerû kiadványainak számát. Világtörténelmet, lexikont, szépirodalmi és tudományos munkákat, színházi hetilapot és divatlapot adott ki.

".... Harminc esztendõ óta keletkezett nagyobb nyomdák: a katolikus színezetû Stephaneum, Apostol és Élet rt., a szociáldemokrata párt Világosság könyv- és újságnyomdája, Pápai Ernõ, Biró Miklós tipográfiái, a Stádium-nyomda, Thalia, a "Neues Politisches Volksblatt" és Tolnai Simon tipográfiái és a Hangya szövetkezet házi nyomdája (ez az utóbbi 1929. május havában egyelõre megszûnt). Kicsiny kezdetbõl harminc év alatt nõtt naggyá a székes fõváros házi nyomdája, s a legújabb idõkbe esik a gyönyörû múltú egyetemi nyomdának friss életre éledése is.

A régi nyomdák eltûnésének oka jobbára a kitûnõ tipográfusmesterek elhalálozása. Itt-ott azonban az üzemi koncentrációra való törekvésnek is volt abban szerepe. Az Athenaeum nyomdája például fölszívta magába a Grafikai Intézetet, a "Nap" nyomdájából lett Újságüzemet; a Franklin-Társulat Nagy Sándor tekintélyes tipográfiáját, majd a Werbõczy-nyomdát; a Globus a Pénzintézeti Nyomdát; a Stephaneum a Hunyadi Mátyás intézetet, az "Alkotmány" nyomdáját, meg a Rózsa Kálmán féle régi tipográfiát; a Révai Testvérek nyomdája a Schulhof-féle s a Révai és Salamon féle tipográfiákat; a Székesfõvárosi Házi Nyomda pedig kezdetben egész sereg apró nyomda megvételébõl adódott össze. Közepes nyomdák egyesülésébõl keletkeztek: a Jókai-Löbl, a Thalia-Kultúra rt.-ok. ...."


Tolnai Simon (szerk.): A bûvészet könyve. Budapest, Magyar Keresk. Közlöny, Hirlap- és Könyvkiadó Váll. (1912). 174 p. papír

".... A polgári Magyarország sajtója meglehetõsen színes képet mutatott, s a jellegzetes típusoknak mind megvolt a maguk zsidó klasszikusa, akinek nevéhez számos esetben az adott kiadványtípus hazai kitalálása, meghonosítása is fûzõdik. Ilyen egyéniség volt mindjárt a korszak elején Ágai Adolf, kinek Borsszem Jankója mûfajt teremtett: a cvikkerpotyogtató karikatúrákkal kísért társadalom- és politikakritika mûfaját. Tolnai Simon képes hetilapja, a Tolnai Világlapja a magas színvonalú kulturális és tudományos ismeretterjesztés nagy népszerûség övezte orgánuma volt. A kiegyezés évében született Tolnai szép és nem egyedülálló példája a kultúra üres területein vállalkozó, semmibõl induló karrierekre. „Típusa a self-made-man-nek, aki a legalacsonyabb sorból küzdötte fel magát az egyik legnagyobb magyar kiadóvállalat tulajdonosává. Nyolcéves kora óta önálló. Karrierjét azzal kezdte, hogy a kávéházakban összevásárolta az elhasznált újságokat és azokat eladta.”


Tolnai : A világháború története

Tolnai Világlapja 1901 - 1944 : [képes hetilap] ; [negyvennégy évfolyam egy kötetben] / [vál., a bevezeto tanulmányt írta Rapcsányi László]. - 3. kiad. - [Budapest] : Idegenforgalmi Propaganda és Kiadó Vállalat, [1989]. - 368 p. : zahlr. Ill. ; 30 cm
EST: Tolnai Világlapja
Tolnai Világlapja 1901 - 1944. Zur Geschichte eines illustrierten ungarischen Wochenblattes. - Ausz
Standort: 95 B 238[/quote]

[lameXpert]

Március 27.

Idézet

Csurka István  1934  kétszeres József Attila-díjas író



Csurka István (1934-), pisarz wêgierski. Autor dramatów spo³.-obyczajowych, ukazuj±cych ograniczenia w indywidualnych wyborach jednostki, np. Kto dzi¶ funduje? (1970, wydanie polskie 1979), Gorzkie ¿ale w dozorcówce (1978, wystawienie polskie 1980). Powie¶ci m.in. Na kogo wypadnie (1965, wydanie polskie 1977), opowiadania, scenariusze filmowe.

Csurka István: A fõszereplõk

Az események a gyorsvonat kilencedik kocsijában úgyszólván érzékelhetetlenek voltak. A megszokottnál sokkal durvább és hirtelenebb zökkenéssel állt meg a szerelvény a nyílt pályán, de ez a fülkében tulajdonképpen senkinek sem tûnt föl: csak egy jó néhány perc múlva, amikor a veszteglés már kezdett unalmassá válni, húzta le valaki az ablakot. Bejelentése, miszerint a mozdony elõtt egy tartályszerû valami fekszik, általános megrökönyödést keltett. Gázolt a vonatunk? Gázoltunk? Vonatszerencsétlenség részesei vagyunk?

Veszem a kabátom, és a fülke szaunamelegébõl kiugrok a dél-alföldi zimankóba. Kistelek elõtt áll a vonat, az eleje már bent van az állomási raktárak vonalában, a vége még kint. Kora reggeli tompaság. Mintha az éjszaka még nem szívódott volna föl rendesen, és felhígult foszlányai terjengenének a világosodni akarásban. A karambol története egy pillanat alatt áttekinthetõ: a lezárt sorompó elõtt, azaz a pálya és a sorompó között egy nyerges vontató áll. Sértetlenül. Messze elöl, a mozdony elõtt a vontatmánya, a páros hengerû tartály, összegyûrve. Akik már visszafelé igyekeznek a melegbe, azok újságolják, hogy senki nem sérült meg. Ez nemcsak megkönnyebbülés, hanem az esemény kibontásában is fontos adalék: nyilvánvaló, hogy a nyerges vontató beszorult a két sorompó közé, s a vonat letépte róla a tartálykocsit.

Köpcös, tokás, hetes borostás cigány férfiak futnak el mellettem, nyomukban tarka rongyokba bugyolált asszonyaikkal. Kevert beszédjüket nem nagyon értem, de annyit azért kihámozok belõle, hogy nem hisznek a szemüknek. Képtelenségnek tartják, hogy a sorompónál pöfögõ vontató és a mozdony elõtt fekvõ tartály valamikor összetartozott; hogy azt a vonat ilyen hosszan tolta maga elõtt. Ez így túlontúl egyszerû számukra, hiányzik belõle a csodás elem. ....


[ Kattints ide a teljes méretû képhez ]

[lameXpert]

Március 28.

Idézet

Psota Irén 1929



Gálaesttel ünneplik vasárnap 75. születésnapját a Madách Színházban, abban a teátrumban, ami mellett – némi hûtlenkedés azért persze belefért –, lényegében egész eddigi életében kitartott. Szép dolog a gálaest, de talán egy testre szabott, jutalomjátékkal felérõ szerep, valami jó darab, amit neki kerestek, miatta mutatják be, talán szebb ajándék lenne Psota Irénnek és a közönségnek is. Tán már a Forgószínpad sincs mûsoron, legalábbis márciusban nem ment, áprilisban sem megy. Ebben az öreg színészek otthonában játszódó darabban kapott Psota anyaszínházától utoljára feladatot. Jelenleg nincs szerepe a Madách Színházban, de nincs más színpadokon sem. Idõnként láthatjuk nyilatkozni a képernyõn, szétrobban az energiától. Jókat mond. Szokása szerint be nem áll a szája. Hangos, vaskos, de ellágyuló is.
Ha nincs feladata, akkor is jelen van. Ott vannak a filmek, például a Ház a sziklák alatt, a Szent Péter esernyõje, az És akkor a pasas, Az oroszlán ugrani készül, a Szabadíts meg a gonosztól, amelyekben játszott. Ezeket ismételgetik rendre. Másrészt Psota jelenség, figura, benne van az érdekes emberek kategóriájában, beszélnek róla akkor is, ha éppen nem csinál semmit. Vagy csak kutyázik, utazik, mert ezek a fõ mániái. Psota Irén fõhivatású Psota lett. Érdekes az utcán, bárhol, izgalmas a személyisége maga. Tán kicsit olyan, mint Péreli Gabriella Roncsderby címû monodrámájának – amit több mint százszor játszott – fõhõse, aki otthon kuksol, a telefon köti a világhoz. Magányos, de mindig vár valakit és valamit. Mohón habzsolná az életet, de mindenkit lefitymál, senki nem jó neki, nem talál a létezéshez társat.
Psota mellõl elment a játszótársak többsége is. Itt maradt utolsó nõi õsbölénynek. Tán túlságosan kimagasodik a sorból, ezért nem akarnak, mernek vele dolgozni.
A nemzet színészeinek, Törõcsik Marit kivéve, kevés a dolguk, nem nagyon akad méltó feladatuk. Ez vagy a magyar kultúra kínos szégyene, vagy õk vannak már nem megfelelõ állapotban.
Ha netán így van, akkor az vizsgálandó, mitõl õrlõdtek fel. De valószínûbb, hogy sok tekintetben a mostani kultúra vált pitiánerré hozzájuk képest. Nem tud mit kezdeni a nagy formátumú személyiségekkel. Psota valaha Gruse volt, Polly, Margit királynõ, vagy a könnyedebb mûfajban Irma, Dolly. Most magánzó. Pedig papírja van róla, hogy a nemzet színésze.
Ez a nagy színésznõ vasárnap 75 éves. Lenne még pár évtizedre és temérdek szerepre energiája.

[lameXpert]

Március 29.

Idézet

Rejtõ Jenõ (1905-1943)



Alighanem a P. Howard írói álnéven közismert Rejtõ Jenõ az egyetlen magyar író, akinek olvasottsága vetekedik Jókaiéval, talán még felül is múlja - de még a neve sem fordul elõ sem Rejtõ, sem Howard formában legbõségesebb irodalomtörténetünkben sem. (Csak a Magyar Irodalmi Lexikonban szerepel.) Az irodalomtörténet nemcsak azt nem vette tudomásul, hogy tehetséges író volt, hanem még azt is alig, hogy egyáltalában élt. Még arra sem becsülték, hogy legalább lebecsüljék. Pedig ez a Rejtõ-Howard vagy öt évtizede nevetteti már a legszélesebb magyar olvasóközönség egymást követõ nemzedékeit. Annak a groteszk, nemegyszer abszurd humornak, ami nálunk Sipulusszal kezdõdött, Heltai Jaguárjával folytatódott, véleményem szerint õ volt a legszélsõségesebb változata, akinek népszerûsége a múló évtizedekkel egyre nõ, és egyaránt népszerû az alig olvasók tágas és az irodalmi ínyencek szûkös köreiben.

Ezt a P. Howard nevet nem szabad kényeskedõ angolsággal kimondani, hanem jó magyaros hanglejtéssel Hovardnak, sõt Péhovardnak ejtendõ: így mondta õ is, így emlegetik olvasói is. Még a nevét sem szabad komolyan venni, mint ahogy egyetlen mondatát sem szabad komolyan venni, miközben tudnunk kell, hogy ez a mulatságos életmû valójában szembenevetés azzal a szörnyeteggel, amely végül õt is elnyelte.

Rejtõ Jenõ egyébként olyan figura volt, és úgy élt, mintha maga P. Howard írta volna. Hosszú, valószínûtlenül sovány, fiatalon kopaszodó férfi volt, aki nyaranként hosszú órákon át ült az Andrássy úti Japán kávéház teraszán, elõtte papírköteg és tintásüveg, kezében hosszú szárú, bemártós tollhoz való tollszár, és apró betûkkel szorgalmasan írta a regényeit. Körülbelül szemközt volt a fõleg ponyvaregényekkel üzletelõ Nova Könyvkiadó, ahol a szerzõknek csak elkészült kéziratokra fizettek igen alacsony honoráriumot; azaz éppen Rejtõ Jenõnek nagy honoráriumot fizettek, amikor már országszerte várták az új Howard-könyvek megjelenését. Õ is csak kéziratra kapott pénzt, de úgy, hogy soronként fizették. Nos, ha Rejtõ a kávéházban ivott egy feketét, akkor az elkészült szövegbõl letépett három-négy sort, ebben már benne volt a borravaló is. A fõpincér pedig átment a Novához, és beváltotta; a kiadó pedig a teleírt papírfecnit hozzáragasztotta az eddig küldött anyaghoz. Ha pedig az író ruhát csináltatott, akkor a szabónak három-négy elkészült oldallal fizetett, és akkor a szabó ment el a Novához, ahol megkapta munkadíját.

Esténként azután Rejtõ villamosra ült, és kiutazott a Lipótmezõre, a híres tébolydába, mert súlyos idegbetegség címén és okából ott lakott, csak napközben kiengedték, mert nem volt ön- és közveszélyes. Egy este késõn érkezett, már zárva volt a kapu; rugdosni kezdte. A portás megkérdezte, mit keres.

- A hálószobámat - válaszolta.

- Megõrült?! - kiáltott rá a kapus.

- Igen, azért van itt a hálószobám!

Hát ez így, változtatás nélkül elõfordulhatna bármelyik Howard-regényben. S az az életút, amely idáig vezetett, nem kevésbé howardos. A budapesti kispolgári család fia, szülei nem kis ijedelmére, érettségi után színiiskolára ment, állítólag még tehetséges is volt, de mire elvégezte, már elment a kedve a színészségtõl, inkább nekiindult a világnak. Becsavarogta - részben gyalog - Nyugat-Európát, fõleg Franciaországot, a határokat általában vízum nélkül lépte át, amiért több ízben és több országban töltött hosszabb-rövidebb idõt börtönökben, ahol összebarátkozott a vagányokkal. Olykor alkalmi munkákkal keresett annyit, hogy tovább csavarogjon. Egy ízben fellopódzott egy Afrikába tartó hajóra, de útközben észrevették, s akkor mint fûtõ dolgozott útközben, míg partot nem értek. Az akkor francia gyarmatsorban élõ Észak-Afrikában különbözõ kocsmákban megismerkedett az idegenlégió gyanús alakjaival. Állítólag - bár ez nem bizonyos - maga is felcsapott légionistának, de hamarosan megszökött. Huszonnyolc éves volt, amikor hazavetõdött. Akkor írt egy igen mulatságos operettszövegkönyvet Aki mer, az nyer címen. Azonnal elfogadták, megzenésítették - és siker lett belõle, hosszú ideig játszották. Azután kalandos regényeket kezdett írni, illetve azt állította, hogy ezeket egy Laverg nevû francia szerzõ írta, õ csak fordította. De ha kellett, fordított is, fõleg franciából, bármit, amit a kezébe adtak. Mikor a Laverg-könyvek jó üzletnek bizonyultak, bevallotta, hogy õ a szerzõjük. Erre a kiadó, a Nova, amelynek fõleg a bûnügyi és az akkor divatos légiósregények voltak a fõ kiadványai, felszólította, hogy inkább angol nevet válasszon magának, mert az olvasók inkább angol íróktól kívánnak könnyû olvasmányokat olvasni. Erre találta ki magának ezt a P. Howard nevet, amely hamarosan országos népszerûségû lett.

Ez idõre, a harmincas évek végére már tisztában volt saját humora lényegével. Légiósregényei valójában a divatos ponyva paródiái voltak. Aki egyszer elolvasta és végignevette A táthatatlan légió áradó képtelenségeit, sziporkázó szójátékait vagy Piszkos Fred és Fülig Jimmy abszurd kalandjait, soha többé nem tudta komolyan venni az igazi légiósregényeket. De ugyanígy parodizálta ki a bûnügyi regényeket a Vesztegzár a Grand Hotelban cselekménybukfenceivel.

Rejtõ sokat tanult Sipulusztól is, Heltaitól is, Karinthytól is (Heltai és Karinthy nagyra is tartotta egészen sajátos humorát), de nem idegen Eric Knight Sam Smalljának költõien nonszensz komikumától sem. És közben jellegzetes korjelenség volt: mindaz a szörnyûség, amit nevetségessé tett, a maga igaz veszélyében ott kínálkozott a világot elnyelni készülõ fasizmusban. Egy rettegõ világ kellõs közepén nevettetett a borzalmakon. De ez nem ,,fekete humor", nem morbid komikum - ez a lélek felülemelkedése saját rettegésén. Ma már csak nevettet, de igazi lényegét csak azok élhetik át, akik maguk is tanúsíthatják, hogy a tûzvonalban, a koncentrációs táborokban, a kínzó valóság közepette, a halál szüntelen szomszédságában is fel-felhangzott a nevetés, sõt a hisztérikus tömegnevetés is.

Ne feledjük el, hogy ezt az írót túl kalandos múltja és világhelyzetbõl következõ rettegése szorongásos idegbeteggé, sõt elmegyógyintézeti ápolttá kínozta... és közben írta tömegeket nevettetõ regényeit. És a megfeszített munka sem tett jót az idegeknek. De a mûvészi színvonalnak sem. Rejtõ igen egyenetlen író. Kevés az olyan regénye, amelyet ne zavarnának pongyolaságok, sõt laposságok. De úgy vélem, legelsietettebb mûveiben is vannak olyan oldalak, amelyek a humor remekei közé tartoznak. Nyelvezete néha csak úgy szikrázik a játékos szóbravúroktól, máskor oldalakon keresztül színtelen, nemritkán csapnivalóan rossz mondatokat ír. Önkritikája kezdetben alig, késõbb már egyáltalán nem volt. De azért nem véletlen, hogy ez a nagy tömegeket mulattató irodalom kezdettõl mindmáig nagyon kedvelt a magas irodalmi igényû értelmiségi körökben is. Sosevolt keveréke ez a ponyvának és a ponyva megsemmisítõ szatírájának, a kalandéhség kielégítésének és az intellektuális paradoxonoknak: teméntelen selejt közt nemegyszer a mûvészi remekmû határán.

Azután jött a szörnyeteg, amellyel mindig szembenézett, jött és lenyelte. A súlyosan idegbeteg írót elvitték munkaszolgálatba, egyenest ki a tûzvonalba, a Voronyezs környéki télbe, ahol ezekben a napokban az ötven fokot is megközelítette a hideg. A visszavonulás poklát - amely január 12-én kezdõdött - már nem érte meg. Legyengült szervezetének éppen elegendõ volt a hideg, az embertelen bánásmód, a szakadatlan életveszély. 1943 újév napján halt meg.

A felszabadulás után vagy egy évtizedig egyszerûen ponyvának vélte a hivatalos irodalom, és nem adták ki. Ennek az lett a következménye, hogy könyveit a zugpiacokon elképesztõen magas áron adták-vették. Amikor végre 1956 nyarán újra megjelent olcsó áron A láthatatlan légió - a zugárusok névtelen levélben megfenyegették a kiadó vezetõjét, hogy lelövik, ha még egy Howardot ki mer adni, mert tönkreteszi az üzletüket. Ez is olyan, mintha Rejtõ Jenõ találta volna ki. De a kiadót mégsem lõtték le, a Howard-regények azóta sorozatosan és óriási példányszámban újra megjelennek, népszerûségük vetekszik Jókaiéval is. Az irodalomtörténetben pedig még mindig nincs benn a neve sem. Ez is olyan, mintha Rejtõ Jenõ találta volna ki.