[lameXpert]

November 17.

idézet:

---

Básti (Berger) Lajos(Keszthely, 1911.nov.17. - Bp. 1977.jún.1.): színész.



1935-ben szerzett diplomát a SzAk-n. Bárdos Artúr Belvárosi Színházában kezdte pályáját. 1937-ben átszerzõdött a Vígszínházba, ahol a zsidótörvények miatt 1939-40-ben már alig kapott szerepet. 1941 tavaszáig még játszott a Magyar és az Andrássy Színházban, de azután a háború végéig nem szerepelhetett színpadon. Két munkaszolgálat között könyvkiadással és írással foglalkozott. 1945 tavaszán Várkonyi Zoltán Mûvész Színházába került. 1945 õszén a Nemzeti Színház szerzõdtette, amelynek - az 1968-72-es vígszínházi kitérõt leszámítva - haláláig tagja maradt. Pályakezdését daliás szépsége, kellemesen zengõ orgánuma határozta meg. A hallgatás évei alatt színészete beérett. A háború után szereprõl szerepre bontakozott ki elmélyült karakterformáló készsége, nagy formátumú drámai ereje. A magyar színháztörténet egyik legemlékezetesebb Ádámja és Higginse volt. A szép magyar beszéd elkötelezettje volt. Sokat filmezett. Kossuth-díjas (1955); érdemes (1954) és kiváló mûvész (1963).

"..........Újabb meghallgatásra mentem a Blaha Lujza téri régi Nemzetibe, ahol elállt a lélegzetem, mert az asztal mellett ott ült Tõkés Anna, Mészáros Ági, Gábor Miklós, Básti Lajos, Major Tamás. Meghallgattak és szerzõdtettek. Felejthetetlen élmények következtek: ha kisebb szerepben is, de már elsõ alkalommal együtt játszhattam Somlay Artúrral, Kállai Ferenccel, Mészáros Ágival. Élmény volt látni az Ármány és szerelemben Bajor Gizit, illetve Tõkés Annát kettõs szereposztásban, Bajort a maga nõies lágyságával, s Tõkést a maga párduckeménységével - abban az elõadásban, ahol a Kancellárt Somlay játszotta, Ferdinándot Básti Lajos, Lujzát Ruttkay Éva, illetve Ferrari Violetta, az öreg Millert pedig Gózon Gyula és Makláry Zoltán, felváltva. Hihetetlen, mi mindent lehetett tõlük tanulni.............[/quote]

[lameXpert]

http://www.terkepek....estBudapest.mdf

[Brett Shaw]

November 17.

CSOKONAI VITÉZ MIHÁLY (1773-1805)

idézet:

---

A debreceni világ messze volt a pest-budai világtól. A kálvinista cívisek a török idõkben olyan sajátos függetlenséget valósítottak meg a maguk számára a magyar király, az erdélyi fejedelem és a szultán között, hogy némi kis túlzással városi köztársaságnak is tekinthetjük úgy másfél évszázadon át Debrecent. Ebbõl az önállóságból még sok minden megmaradt a XVIII. századra is: itt elõrehaladottabb volt a polgárosodás, mint az ország nagy részében; Bécstõl is távol éltek; itt õ ritka kivételként õ volt magyar nyelvõ polgárság, amikor elérkezett a felvilágosodás híre és szelleme. Debrecen ellentmondásosan válaszolt rá. A cívisek kemény vallásossága, a gazdag polgár félelme minden változástól, a kálvinizmus szûkkeblû puritanizmusa. amely még a színházat is ártalmas hiúságnak tartja õ ezek visszahúzó erõk voltak. Viszont a polgári érdek a tudományok fejlodésére üdvös iskolakultuszt fejlesztett: a mûvelt elmék fogékonysága a haladó eszmékre, a diákok újat akarása s magának a városi polgárnak természetes antifeudalizmusa jó talaj volt az új kulturális igényekre. A méltán nagy hírû debreceni Kollégiumban a szinte mesés hírû Hatvani professzor már a hatvanas években a kor színvonalán álló fizikát tanít, nem sokkal késõbb Budai Ézsaiás professzor már a felvilágosodás szellemében meglepõ tájékozottsággal oktat történelmet, s ír kitûnõ tankönyveket a világtörténelembõl is, a magyar történelembõl is. Linné akkori legmodernebb természetrajzára tudósok egész nemzedéke esküszik. Diószegi Sámuel, Földi János, Fazekas Mihály egymást is tanítva teremti meg a magyar nyelvû állattant és növénytant. E természettudósok közül Földi is, Fazekas is egyben költõ. Földi egyszerre orvos, a verstan tudósa, otthona az új debreceni költészet középpontja; Fazekas idõvel a Lúdas Matyi költõje lesz. Ebben a körben nõ fel a felvilágosodásból táplálkozó, majd a Martinovics-kor után új utak felé tájékozódó magyar irodalom legnagyobb lírikus költõje: Csokonai Vitéz Mihály.

Egész élete harmincegy esztendõ: 1773. november 17-tol 1805. január 28-áig. E rövid idõ alatt olyan gazdag, sokszínû és maradandó életmûvet hagyott hátra, hogy Vörösmartyig, Aranyig és Petõfiig sincs párja.

A Kollégium diákjaként kezd verselni, és már kamaszkorában tudomásul vett költõ. Szomjazza a tudást, és szomjúságához példás kitartása és rendkívüli memóriája van. Mire elvégzi az iskolát, latinul, görögül, németül, franciául és olaszul tud, jártas kora irodalmában, filozófiájában, és tájékozott a természettudományokban. Egyszerre ragadja el a felvilágosodás haladó szelleme, a rokokó költészet kecsessége, az ókori latin és a XVII. századbeli francia klasszikusok pátosza. Ilyen mûveltséggel és irodalmi megalapozottsággal fogadja magába a népköltészet hatását. És közben diákosan vidám örök tréfálkozó, életet szeretõ, nyughatatlan, mindent próbáló. Hamarosan kifejezõje lesz az új, a polgárosodás felé nézõ haladó szellemnek. Már az otthon is errefelé irányította: apai nagyapja református prédikátor, apja felcser, vagyis sebészorvos, aki korai haláláig maga is tollforgató tudósféle, orvostudományi és történelmi szakkönyvek kéziratait hagyta hátra. A költõ anyja cíviscsalád leánya. Mûvelt polgárok voltak a feudális Magyarország legpolgáribb városában.
Csokonai elõbb a Kollégium tanítványa volt, majd ugyanott lesz tanár. Kitûnõ, korát meghaladó pedagógus volt. Új módszerei, fõleg a személyes foglalkozás a diákokkal, ellenszenvet is vált ki idõsebb tanártársaiból, de a Martinovics-mozgalomig mégis zavartalanul taníthat, írhatja verseit, készülhet nagyobb m?veire. Erre az idõre esnek elsõ színjátékai is, köztük a kitûnõ szatirikus vígjáték, a Tempefõi. 1794-tol egyre gyanúsabb a Kollégium tanárai elõtt. És amikor kirobban a Martinovics-ügy, és Csokonai irodalmi barátját, pártfogóját, Kazinczyt is elfogják, majd elítélik. A Kollégiumban fegyelmit indítanak Csokonai ellen. A vád ugyan kizárólag a szabálytalan oktatási mód, de ez közismert volt már azelõtt is. Nyilván ez volt a kifogás. Csokonai elveszti állását. Nekiindul az országnak, hogy megélhessen és írhasson. Sok helyet bejár: volt Pesten is, elzarándokol Virág Benedekhez, meghallgatja tanácsait, majd Komáromba megy, amely, akárcsak Debrecen, a ritka polgárvárosok közé tartozik. Ott remél életlehetoséget. Ehelyett találkozik a nagy szerelemmel. Megismeri Vajda Juliannát, egy módos kereskedõ leányát, akit verseiben Lilla néven halhatatlanná tett. A szerelem kezdetben reményteljes, csak azt kívánják, hogy szerezzen magának rendes foglalkozást. Ezért az elsõ adandó alkalommal újra tanári állást vállal: Somogycsurgóra kerül helyettes tanárnak. De míg távol van, Lillát férjhez adják egy gazdag polgárhoz. Ez a csalódás ad érzelmet és alkalmat a gyönyörû szerelmi elégiákhoz. Ekkor keletkezik A Reményhez meg A tihanyi ekhóhoz.

Magányosan megy vissza Csurgóra tanítani. Életereje, életszeretete gyõzedelmeskedik. Csurgón írja késõbbi vígjátékait, köztük legjobb színpadi mûvét, az Özvegy Karnyónét, ezt a mindmáig hatásos bohózatot. Ott írja vidám eposzát, a Dorottyát, amelyben szatíra, burleszkkomikum, népies hangvétel, csevegõ elbeszélõkészség mesteri módon egyesül. A felvilágosodás politikai reményeinek vége, a szerelem boldogságreményének vége, az is kiderül, hogy a költõnek túl gyönge a tüdeje, de Csokonai nem hagyja magát: a bánatok közt ugyanolyan kemény lélekkel tart igényt az örömre és az egész emberiség boldogságára, mint ugyanebben az idõben az olykor Magyarországon élõ Beethoven.

Csokonai mindent meg tud írni, amit akar, de semmi sem sikerül neki, amit tervez. Idõvel Csurgóra is megérkezik az a tanár, akit helyettesített, õ mehet tovább. Így jut vissza Debrecenbe, özvegy édesanyja házába. Töméntelen kézirata van, meglevõ és készítendõ mûveibõl húszkötetes gyûjteményt tervez, de hátralevõ éveiben mindössze kettõ jelenik meg: A tavasz címû verseskötet és a Dorottya. A Lilla-dalok is nyomdába kerül, de ennek megjelenését már nem érte meg. Egy grófi temetésre õt hívták meg, hogy verses ünnepi búcsúztatót mondjon, erre az alkalomra írja utolsó mûvét, A lélek halhatatlanságáról szóló elmélked? költeményt, amelyben szembesíti a különbözõ világnézeteket. Hajadonfõvel olvassa fel a nagy mûvet a hideg téli idõben a koporsó mellett. Meghûl, tüdõgyulladást kap, amelyet legyöngült szervezete már nem tud leküzdeni.

Halálakor még kevesen tudták, hogy a legnagyobbak közül való. A börtönbõl már kilépett Kazinczy sejtette, de például Kölcsey idegenkedett Csokonai népiességétõl. A kortársak Kisfaludy Sándor felszínes költészetéért lelkesedtek. Késõbb a diadalmas romantika elhomályosította emlékezetét, csak Petõfiék kezdték elismerni. De száz évnek kellett elmúlnia a halálától, amíg Ady és a Nyugat költõi felfedezték benne a nagy elõdöt, a nagy halhatatlant. Azóta neve és életmûve már költészetünk elsõ sorában fényeskedik. [/quote]

[ 2003. november 17.: Brett Shaw szerkesztette a hozzászólást ]

[lameXpert]

idézet:

---

Rátkai Márton (Bp. 1881. nov.18. - Bp. 1951. szept.18.): színész.



"....Móricz Zsigmond: Rátkai Márton
A karácsony elõtti hetet «hideg szalon»-nak mondják a szinészek. Ezen a héten mindenkinek más dolga, gondja s örömvárása van, minthogy szinházba menjen. A hideg szalon legdermesztõbb napján, vasárnap délután betévedtem a Magyar Szinházba, ahol egy húsz éve játszott darabot adtak, Földes Imre Hivatalnok urak c. darabját.

S ez a délután nekem életem legfeledhetetlenebb szinházi élménye lett: Rátkai Márton Roth bácsija a legnagyobb mûvészi alakítások közé tartozik, amit egész életemben láttam.

Nem újság ez; két évtized óta ez a produkció állandóan nagy hírnévnek örvend. Mindenki tudja, hogy Rátkai ebben utolérhetetlen. Én magam is most negyedszer láttam s mégis muszály leírnom, hogy milyen nagyszerû s milyen rendkivüli.

Egy kopottra öregedett, kedves zsidó bácsit játszik. Maszkja már elragadó. Oly õszinte s oly tipikus, hogy az elsõ pillanatban elbájol. Zsidó. Nem hazudja magát lezüllött dzsentrinek, nem hazudja magát másnak, mint a mi: magyarul rosszúl képzett nyelvet beszélõ, kedves, öreg zsidó, akibõl párádzik minden, ami ehhez a zsidóságához tartozik. Az országút koldusa volt az apja, a magyar országúté, s a magyar hivatalnoki élet koldusa õ. Raktárnok egy gyárban. Gyermekeiben felfelé züllik, õ maga átmenet. Apja még német zsidó volt, leánya már alighanem írónõ, vagy bártáncosnõ lesz. Õ maga egy kedves, naiv, ötletes, derült kedélyû, bölcs, gunyoros filozóf s magas életnívójú szegény zsidó.

S éppen ebben találom, az õszinteségnek ebben a véghetetlen tisztaságában, varázsának legfõbb okát. Mert nincs itt semmi hazug. Semmi rikító. Semmi illetlen.

Rátkai Mártonnak ez a zsidó figurája valami véghetetlenül szent és legmagasabb értelemben emberi.

Ez az egy figura valósággal monumentális emléke egy egész kornak. Mult és jövõ határán áll ez az alak, visszagyökeredzik a kétezeréves számkivetésbe, legközelebb a Bach-korszak gyászos világába, másfelõl ott villog benne a jövõ európéer s világkovásza fajnak minden kultúrája.

Van egy jelenete, amelyet semmi más fajbeli ember meg nem tud így érteni, meg nem tud így játszani, meg nem tud így költeni.

Mikor a ráuszított, halál és örvény szélén lebegõ szerencsétlen embertársa ki akarja nyomozni az õ bûnét. A másik szobában ott ül a büntetõ hatalom, a könyörtelen és a végzetnél is kegyetlenebb s annak a füle hallatára kell magának a nyomozónak is élethalálharcot vívnia: ott Rátkai valami oly véghetetlen finom húrokon muzsikál, amihez hasonlót nem lehet csak mûvészettel produkálni. Itt valóban a ghettó lelke kér és ad bocsánatot. A Rátkai mozdulataiban, hanglejtésében, nézésében, letörtségében, kevés fölujjongásában, föllélekzésében, a társadalmi törvények által oly véghetetlen hosszú idõn keresztül láncba vert zsidó lélek küzd, vért-verejtékez, levegõ után kapkod s végül a halál menthetetlenségébe omlik… S mindezt a legtisztább humor nedvében feloldott tragikummal.

S a szinész sorsa: ha a szférák zenéjéig emelkedik is, elpendül egy hideg vasárnapi délutánon…"[/quote]

[lameXpert]

November 19.

idézet:

---

Pernye András (Újpest, 1928. nov. 19. - Bp., 1980. ápr. 4.): zenetörténész, egyetemi tanár



".....Így kezdõdött a Victor Mátéval készített interjú (Süketek bálja) az ÉS március 2-i számában: "Már nem tudom, ki volt az a bölcs, aki azt mondta: nem azért muzsikálunk, hogy ne legyen csend."
Én emlékszem, és örömmel írom le ennek a bölcsnek a nevét: Pernye András.
Egy réges-régi Ki mit tud? zsûrijében valami velõtrázó tánczenei produkció után mondta ki ezt az axiómát. Ma is elõttem van, a zsûri bal szélén ült, égnek emelte tekintetét, és jellegzetes, kissé vontatott hangsúlyozással hozzászólt az elhangzottakhoz, ahogy elvárták a zsûri illetékes tagjától.
Amint ezek a szavak elhagyták ajkát, a teremben érezhetõen megsûrûsödött a pillanat. Abbamaradt a közönség szokásos neszezése, mindenki úgy érezte, még én is, a tévén át, hogy megállt a levegõ.
És ezen a ponton, mint látjuk, azóta is ott áll - ahogy Pernye András hagyta akkor....."[/quote]

[lameXpert]

November 20.

idézet:

---

KERÉNYI Jenõ (1908, Budapest - 1975, Budapest) Szobrász



Munkácsy-díjas (1951, 1953), Kossuth-díjas (1955), érdemes mûvész (1964), kiváló mûvész (1966). Az Iparrajziskolában tanult, azután 1931-1937 között a Képzõmûvészeti Fõiskolán Bory Jenõ növendéke, késõbb tanársegédje volt. A fõiskolán fõvárosi ösztöndíjat, 1937-ben római ösztöndíjat kapott. Egy esztendeig tartózkodott Itáliában. Rodin, Bourdelle, Maillol plasztikája mellett az etruszk szobrászat volt rá döntõ hatással. 1938-tól állított ki. Elsõ gyûjteményes kiállítását 1941-ben rendezte a Tamás Galériában. Kezdetben magánmegbízásra kisebb szobrokat, illetve síremlékeket mintázott. Elsõ jelentõs állami megbízását 1942-ben kapta: Lévára mintázott emlékmûvet, amelyet 1943-ban avattak fel. 1946-ban mintázta meg a sátoraljaújhelyi partizánemlékmûvet. Osztyapenko-emlékmûve (1951), a Felvonulók csoportja (1954) az ötvenes évek termése. Az 1958-as brüsszeli világkiállításon Somogyi Józseffel együtt készített Táncolók címû szobra nagydíjat nyert.

"....A Csontváry Múzeummal szemben lévõ parkban 1979-ben állították fel Csontváry Kosztka Tivadar bronzszobrát, Kerényi Jenõ alkotását.
A szobor eredeti, elsõ példánya a budapesti Kerepesi temetõben, Csontváry jelképes sírján áll. (Csontváry hamvait ugyanis az Óbudai temetõben tömegsírban helyezték el 1953-ban, mert a mûvész lejárt sírhantját senki sem hosszabbította meg.) A szobor alkotója Kerényi Jenõ az ábrázoláshoz Csontváry Önarcképét tekintette mintának. ....."

[/quote]

[lameXpert]

November 21.

[quote]Hatvani István (1718-1786) a XVIII. századi magyar mûvelõdéstörténet nagy alakja, a debreceni Kollégium híres polihisztor tanára



".......Európaiságon a magyar és nemzetközi szóhasználat a haladás élvonalában, Nyugat-Európában létrejött "civilizációs minoséget" érti. A XVIII. századi Európa muvelodéstörténetében legfontosabb mozzanata a felvilágosodás kiteljesedésének folyamata volt. Hatvani István európaiságának kérdésében tehát az a leglényegesebb, hogyan viszonyult kora uralkodó eszmeáramlatához, a felvilágosodáshoz. Bevezetésként röviden utalok arra a protestáns hagyományra, amely lehetové tette Hatvani István találkozását az európai kultúrával, és jelzésszeruen vázolom annak a közösségnek a jellegét, amelytol küldetését és elhivatását kapta.
A feudális és katolikus Európa a polgárosodás és a reformáció következtében elveszítette egységét -- a magyar kultúra is törvényszeruen szakadt két pólusra. A protestáns fél a polgári fejlodésben élenjáró Németalföldhöz, Svájchoz, Angliához kötodött. És míg Magyarország egyetlen egyetemén, Nagyszombatban protestáns hallgató még 1768-ban sem szerezhetett orvosdoktori címet addig a magyar reformátusokat 24 nyugati egyetemen várták kedvezmények. 1700 és 1790 között több mint 3000 protestáns peregrinusról tudunk.
Mi jellemezte Debrecent, a reformkorig legnépesebb magyarországi települést Európa peremén? A Rákóczi szabadságharc bukása után, a "békés növekedés" idoszakában e városban az országos folyamatokkal ellentétes változások is történtek. Az egységes birodalom valós érdekeit szolgáló 1754-es vámrendelet elsorvasztotta Debrecen távolsági kereskedelmét. Vonzáskörzete csökkent, kapcsolatrendszere leépüloben volt. Társadalmát parasztpolgárok, gazdálkodó iparosok, kereskedo nemesség és az ötvözetükbol keletkezett nemesi-egyházi-világi értelmiség alkotta, melynek számolnia kellett a Habsburg hatalom bizalmatlanságával, sot ellenséges indulataival. A bécsi udvar korszeru kulturális és várospolitikája ugyanis elválaszthatatlanul fonódott össze az államvallás terjesztésével. Egyfelol tehát a felvidéki városoknál elmaradottabb urbanizáció, az utcákon buzlo fedetlen csatornák, másfelol még mindig számottevo gazdaság, és a Kollégiummal, nyomdával a háttérben hazai viszonylatban jelentos számú és képzettségu értelmiség. Errol egyetlen adat: míg a XVIII. század egészében Magyarországon összesen 200 külföldön végzett orvos tevékenykedett és 48 gyógyszertár volt, addig Debrecenben 1769-ben egyidejuleg 4 Bázelben és Utrechtben tanult orvos és 2 gyógyszertár muködött. A lehúzó magyarországi környezet ellenére tehát itt lehetoség volt, ha nem is kiemelkedo, de nemzetközi mércével mérheto tudományos teljesítményre. Annál inkább, mert a protestáns nyugattal való intenzív kapcsolat szinte a század végéig megakadályozta a szellemi szféra provincializálódását.
A Hatvani irodalomban három jellegzetes törekvés különítheto el. Az idorendben is a legrégibb írások Hatvani ördöngös-mágikus hatalmával és a nevéhez tapadt legendával kapcsolatosak. A Jókai tollára méltó történetekrol számos szellemes vagy eroltetett hipotézis született.Tény, hogy ezek a legendák nem a nép ajkán keletkezetek, legrégibb változatuk 1796-ból való. Hatvani valóságos személyével és életmuvével aligha hozhatók kapcsolatba. A babonás történetek eloljáró beszéde ráadásul világosan elárulja a szerzo törekvését -maró gúnnyal nevetségessé tenni a babonát: "Az embert az oktalan állattól nem egyéb különbözteti meg, hanem a babona... arra, hogy valaki ember légyen, nem elmúlhatatlanul szükséges az ész......"

[lameXpert]

November 22.

idézet:

---

Ábrányi Emil 1882

Ábrányi was conductor at the Royal Hungarian Opera House (1911-1919), director there (1919-1920), director at the Budapest Municipal Theatre (1921-1926), and taught conducting at the Budapest Academy of Music.


--------------------------------------------------------------------------------

Operas

A ködkirály <The King of Mist> (霧の王 / opera : 1 act / 1903
Monna Vanna (モンナ・ヴァンナ / opera : 3 acts / 1907
Paolo és Francesca / opera : 3 acts / 1912
Don Quijote / opera : 3 acts / 1917
Ave Maria: Májusi intermezzo / opera : 1act / 1922
A vak katona <The Blind Soldier> / opera : 1 act / 1923
Ay èneklö Dervisek <The singing Dervish> / opera : 2 acts / 1935
Liliomos herceg <The Prince of the Lilies> / opera : 3 acts / 1938
Bizánc <Byzantium> / opera : 3 acts / 1942
Éva boszorkány <Eva the Witch> / opera : 3 acts / 1944
Balatoni rege <A Balaton Legend> / opera : 3 acts / 1945
A Tamás templon karnagya / opera : 3 acts / 1947[/quote]

[lameXpert]

November 23.



Teljes napfogyatkozás 2003. november 23-24 - én

[lameXpert]

idézet:

---

Ráth-Végh István (Bp., 1870. nov. 23. - Bp., 1959. dec. 18.): jogász, mûvelõdéstörténeti szakíró. A bp.-i egy. jogi karán nyert doktorátust, majd bírói pályára lépett. 1913-tól a fiatalkorúak bírájaként mûködött. 1921 - 34 között ügyvédi gyakorlatot folytatott. Állandó munkatársa volt a tudományok népszerûsítésére alapított Uránia m. tudományos színháznak. Részt vett a Grecsák Károly szerkesztésében megjelent Codex Hungaricus és a döntvénytárak összeállításában. A Jogtudományi Közlöny munkatársa volt. Írói munkássága fõképp életének utolsó évtizedeire esik. Regényeket is írt, de jelentõsebbek népszerû szatirikus-humoros hangvételû mûvelõdéstörténeti mûvei

".....Ráth-Végh István: Cenzura és erkölcs
Ismerek egy breton népmesét Jeanról és a balga asszonyokról. Megy, mendegél Jean az országúton, hát egyszerre egy házból rettentõ nagy sikoltozást hall, mintha kis gyereket gyilkolnának. Bemegy Jean a házba, hát egy véreskezû asszonyt lát ott, amint egy hatesztendõs kisfiú ülõrészérõl nagy szelet húsokat vagdos le: «Mit csinált te, pokolszülötte asszony?» «Ne avatkozz a dolgomba, ostoba legény. Nem látod, hogy a szabó szûkre szabta hátul a gyerek nadrágját? Muszáj lemetélnem a gyerekrõl a húst, hogy beleférjen.»

Így tesz a cenzura az irodalommal-

Természetes, hogy a cenzurát a politika irányítja. A politika, mely megcsinálta a világháborút, lemészároltatott tízmillió férfit, szétrobbantott birodalmakat, nyomorba taszított népeket. Mikor ennek természetes következményeként a közmorál megbetegszik, a politika, nem tudván a betegen segíteni, hogy elterelje a figyelmet a saját ostobaságáról és tehetetlenségérõl, teli szájjal kiabálni kezd: a betegségnek a kis átkozott fekete bacillus, a betû az oka. Dezinficiálni kell az irodalmat!

Különösen a nemi erkölcs állítólagos betegsége miatt csap zajt a konzervatív politika és uszítja a literaturára a vén kuruzslót, a cenzurát.

Németországban állandóan nagy a hadilárma a cenzura körül. Angliában most fújnak riadót az erkölcstelennek kikiáltott irodalom ellen. Követelik, hogy az 1857-iki úgynevezett Campbell-Act-et, mely csak nagy általánosságban rendelkezik a trágár könyvekrõl (obscene books), ki kell terjeszteni és szigorítani. A Nineteenth Century and After folyóirat meghallgatott egy csomó közéleti vezetõembert és áprilisi számában hozza a véleményeket. Persze, pár bátor férfit kivéve, senki sem mer szembe szállni az uralkodó áramlattal. Lord Darling álláspontja a legridegebb, szerinte legnagyobb eréllyel kell fellépnie az államhatalomnak s nem szabad magát megtévesztenie azzal ha az erkölcstelen könyvnek netán mûvészi kvalitásai lennének. «A struccmadarat – mondja a lord – fölösleges megakadályozni abban, hogy cipõszegeket vagy pennys pénzdarabokat nyeljen el, mert ez neki nem árt. De meg kell büntetni a vendéglõst, ha nyilvános étteremben ilyen csemegét szerviroztat.» (A hasonlat gyenge. Épp úgy lehet ráhúzni az ellenkezõ véleményre: a penny-saláta könnyen felismerhetõ, kényes gyomru ember ne rendeljen belõle; a struccot pedig nem kell félteni.) Az ellenzéket Havelock Ellis alkotja néhányadmagával. A cenzura õ szerinte csak arra jó, hogy minél szélesebb körök figyelmét irányítsa rá a valóban erkölcstelen könyvekre. De bízik az angol fiatalságban, hogy a belügyminiszter és a vádhatóságok perverz buzgalma sem fogja õket a pornografia hiveivé tenni. A vitát Carrol Romer, a könyvkiadó zárja be, aki rezignáltan csak annyit mond: «Gentlemen, vigyázat, mert ami tegnap még erkölcstelennek látszott, ma már nem az. A Campbell-Act annak a fölháborodásnak volt a következménye, melyet Dumas Kaméliás Hölgye váltott ki az angol közvéleménybõl. Ma a Kaméliás Hölgy avult szentimentálizmus…»

Ennek az egész furor censurandi-nak szerintem egy óriási alaphibája van. Az, hogy idáig semmiféle törvény, semmiféle bírói gyakorlat, semmiféle kommentár nem volt képes értelmesen megmagyarázni, hogy tulajdonképen mit kell érteni hatóságilag üldözendõ erkölcstelen írásmûvek alatt?

Hogy miért nem? alkalmasint azért, mert akik a törvényeket csinálják és végrehajtják, lehetnek kitünõ és jóhiszemû szakemberek de fogalmuk sincs irodalomról. Ime, egy kis szemelvény az európai törvényhozásokból: egyik sem tudja pontosan kifejteni, hogy mit akar?

Magyarország: Aki szeméremsértõ iratot állít elõ stb. (Így, minden részletesebb megjelölés nélkül. Tehát idetartoznak: a biblia ószövetségi része, a szemérem elleni büncselekményekkel foglalkozó curiai döntvények, a lexikonok és szótárak. Aristophanes vígjátékai Arany János fordításában, a brüsszeli Manneken Pis reprodukciójával ellátott útleirások stb.).

Németország: Aki fajtalan (unzüchtig) iratot árul, elad, szétoszt stb.

Olaszország: Aki iratoknak terjesztésével, kiállításával vagy eladásra ajánlásával a szeméremérzetet megsérti stb.

Belgium: Aki a jó erkölcsökbe ütközõ iratokat kiállít, elad vagy szétoszt stb.

Ausztria: Aki az erkölcsiséget és szemérmet durván és nyilvános megbotránkozást keltõ módon megsérti stb. (Még a legjobb valamennyi közt.)

Spanyolország: Aki nyomtatvány útján és nyilvános megbotránkozást keltve oly tanokat terjeszt, melyek a közerkölcssel ellentétben állnak.

Portugália: Aki az általános erkölcsi érzetet megsérti.

Hollandia: Aki erkölcsi vonatkozásban visszataszító iratot terjeszt.

Anglia, Norvégia, Dánia törvényhozása általában csak obscén írásmûvekrõl beszél.

A bíróságok érezvén a hiányosságokat, iparkodtak elvi határozatokkal azokat kifoltozni. A német Reichsgericht gyakorlata szerint fajtalan az olyan irat, mely alkalmas arra, hogy a népben általánosan uralkodó szemérem- és erkölcsi érzetet nemi vonatkozásban megsértse. Nem szükséges, hogy az irat alkalmas legyen az érzékiség (gesclechtliche Lüsternheit) felkeltésére, – elég, ha az átlagos olvasóból visszatetszést vált ki.

Ennek a meghatározásnak az a fõhibája, hogy dogmát állít fel. A népben általánosan uralkodó szemérem és erkölcsi érzet: ez a gyakorlati keresztülvitelben a ma uralkodó felfogást jelenti, tekintet nélkül arra, hogy ez minden irányban helytálló-e? Valamikor erkölcstelen olvasmány gyanánt szerepelt Schlegel Lucinde-ja, Gutzkow Wally-ja (3 hónapi fogházat kapott érte!), sõt az osztrák cenzura erkölcstelennek minõsítette Goethe Wahlverwandtschaften-ját is. (A bécsi szinházi cenzor azzal utasította vissza a memoáríró Schönholtz darabját: «Der Bruder liebt die Schwägerin, das ist aus den saubern Wahlverwandtschaften!) A mai olvasó csodálkozva lapozza ezeket az «erkölcsi mérget lehetõ» mûveket és nem talál bennük egy árva mondatot, melytõl meg lehet botránkozni

A német jogászi elme eként beretvaélesre köszörülvén a cenzura ollóját, azt egy olyan hatóság kezébe adta, mely kellõ hozzáértés híjján nem birja rendesen kezelni és ott nyisszant bele az irodalomba, ahol éri. Még 1911-ben, teljesen tiszteletreméltó okokból alakítottak a berlini rendõrfõnökségen egy szervet a pornográfia elleni küzdelem céljára. Ezt a szervet 1921-ben «kiépítették», nyilván azért, mert minden hatósági szerv fejlõdni akar. Jelenlegi címe a szervnek: «Deutsche Polizeistelle zur Bekämpfung unzüchtiger Schriften, Abbildungen und Inserate». (Sürgönycím: Polunbi). A részletes életbeléptetõ rendelet szerint ennek a szervnek feladatai: 1. Megfigyelés. Ez a gyanus nyomtatványoknak tervszerû átnézése és elolvasása útján történik. (Durch planmässige Durchsicht und Lektüre.) Ujsághirdetések, könyvkiadók katalógusai és prospektusai szintén tervszerûen átvizsgáltatnak. 2. Adatgyüjtés. A szerv gyüjti a saját tapasztalatait, a bírói elvi határozatokat és a külföldi törvényeket. Jegyzéket vezet a gyanus személyekrõl és gyüjti a fajtalan képeket, nyomtatványokat és filmeket. (Ez a felette érdekes gyüjtemény kitünõ segédeszköze lehetne egy felállítandó és kiépítendõ tanfolyamnak, melyen az alapos német bürokrácia kiképezne megfelelõ adottságokkal biró rendõrtiszteket a «Frivolitätswissenschaft-ban».) 3. Véleményezés. A gyüjtött adatok alapján a Zentralpolizeistelle a birodalom minden hatóságának felvilágosítást nyújt és tanácsot ad. 4. Indítványozás. Joga van a fajtalannak talált mûvek üldözése és lefoglalása céljából az illetékes hatóságoknál indítvány tenni. 5. Együttmûködés. A Zentralpolizeistelle és a berlini államügyészség szorosan együttmûküdnek. (Werden in enge Fühlung zu einander treten.)

Ez az «enge Fühlung» magyarázza meg a hallatlan elkeseredést, mellyel a német írók, élükön Gerhard Hauptmannal a cenzura ellen támadtak. Természetes, hogy a bürokrácia szabályai szerint minden hivatalnak megfelelõ mennyiségü aktát kell termelnie, mert különben feleslegessé válik, s ha megszünt a hivatal, megszünik az állás is, mely pedig határozottan vonzó és kellemes, tekintettel az adatgyüjtésre és a szakkönyvtárra. A szerv élni akar, s a létért való küzdelemben neki préda kell. Minthogy rendõrtisztektõl, bármilyen kitünõ közigazgatási szakemberek legyenek, lehetetlen irodalmi képzettséget kivánni, könnyû elképzelni a gyilkos hajtóvadászatot, melyet az irodalom ellen rendeznek: rajta, fel minden ellen, ami «a népben általánosan uralkodó szemérem- és erkölcsi érzetet» sérti!

Magyarországon is megkisérelte a Kuria magyarázni a hiányos törvényszöveget. A Büntetõjogi Határozatok Tárában 610. szám alatt foglaltatik az az elvi jelentõségû döntés, mely szerint: «a szemérem elleni vétség megállapíthatásának elengedhetetlen elõfeltétele a nemi érzékiség felkeltésére irányuló célzatosság.» Vagyis éppen ellenkezõje a Reichsgericht gyakorlatának. Egy tekintetben egyezik a két gyakorlat, abban, hogy a nemi vonatkozás kizárólagos hangsúlyozásával saját maguk nehezítik meg kitûzött céljuknak elérését. A legfelsõbb bíróságok csak cassatorius felülvizsgálatot gyakorolván, nem áll módjukban irodalmi szakértõt alkalmazni. Már pedig a szakértõ megmondta volna, hogy van az írásmûveknek egy nagyon elterjedt faja, a közönséges trágárság, melyre az irodalomnak semmi szüksége nincs, s mely a tömegek ízlését, következõleg erkölcsi nívóját nagy mértékben sülyeszteni alkalmas, de a külömbözõ elvi kijelentések folytán nem lehetne üldözni, mert semmiféle összefüggésben nem áll a nemiséggel. Egy részüket felsorolja a Bibliotheca scatologica és az Anthologie scatologique; hoz belõlük bõséges mutatványt a Kryptadia és az Anthropophyteia, de velük századrésze sincs kimerítve annak, ami a ponyván kering. Ez a mûfaj kizárólag az emésztés érzelmi világában kalandozik, klasszikusa Blumauer Ode an den Leibstuhl címû közismert szellemtelen költeményével.

Viszont van az irodalomnak egy szinte beláthatatlan területe, melyen ugyan úgyszólván kizárólag erotikát találunk, de anélkül, hogy ennek az erotikának célja lenne az érzékiség felkeltése. Legfõképen a francia irodalom hatszázéves történetére hívatkozom, a Fabliaux-tól egész a mai napig. Ez az erotika nem akar mást, mint szellemeskedni, sziporkázni, tréfálni, anekdótázni, nevettetni. A francia író ambicióját éppen az izgatja, miként lehet a ki nem mondhatót ezerféle burkolt célzással, kápráztató ügyesen és ötletesen körülírni, a Nagy Tabuval óvott fátyol csücskét a rakoncátlan gyermek pajkosságával fel-fellebbenteni. Nem serdülõ leánykáknak való olvasmányok ezek, az bizonyos, de arra sem alkalmasak, hogy felnõtt embereket a bûnös érzékiség karjaiba kergessenek.

Csak egyetlen példát erre. Mindenki ismeri Hans Carvel gyûrûjének meséjét, a bûvös gyûrûét, mely biztosít az asszony hûtlensége ellen. Ez a téma századokon keresztül tartotta fenn magát különbözõ nemzetek irodalmában. Megírta a tizenötödik században Poggio és a Cent nouvelles nouvelles szerzõje, a tizenhatodikban Ariosto és Rabelais, a tizenhetedikben Lafontaine, a tizennyolcadikban nem kisebb ember, mint maga Goethe. (Aber ein Ringelchen kenn’ ich, das hat sich anders gewaschen, Das Hans Carvel einmal traurig im Alter besass. Stb.)

A franciáknak temérdek kifejezésük van ere a mûfajra: oeuvres libertines, libres, badines, galantes légères, licentieuses, saugrenues, sotadiques, pantagruéliques, stb., stb.

Már most mi történne nálunk, ha valakinek eszébe jutna Hans Carvel gyûrûjérõl tárcát írni? A Kuria nem büntetné meg, mert õt köti a saját elvi határozata s kétségtelen, hogy a pajzán történetben nincs semmi célzatosság az érzékiség felkeltésére. Viszont elõre látható, hogy akadnának mimózalelkû hölgyek és urak, akik égbekiáltó szemérmetlenséget látnának benne.

Ime, Európaszerte ilyen fogalmi zûrzavar a következménye, ha a kormányok az irodalomról törvényeket alkotnak anélkül, hogy írót és irodalomtörténészt meghallgatnának.

Hogyan kellene tehát a hatóságilag üldözendõ erkölcstelen mûvek fogalmát meghatározni?

1882-ben a német bíróságok – helyesebben bírák, mert a megkeresés nem hivatalosan történt – a lipcsei egyetemhez fordultak szakvéleményért. Maga Binding vállalkozott a vélemény megszerkesztésére. Véleménye ma is alkalmas arra, hogy kiinduljanak belõle.

Ez a lényege: «A törvény nem olyan írásmûvekrõl beszél, melyekben elszórtan fajtalan
[*] részek fordulnak elõ, hanem olyanokról, melyek fajtalanok. A meghatározás az írásmû egészére vonatkozik. Szükséges az ilyen korlátozás, mert külömben a legnemesebb költõk és gondolkodók mûveit, sõt magát az ószövetséget is meg lehetne a törvény kitételével bélyegezni. Fajtalan írásmûnek tehát az olyant kell tekinteni, mely lényegében azt célozza, hogy fajtalan cselekményeket adjon elõ, vagy pedig, hogy fajtalan cselekményekre ösztönözzön, akár közvetlenül, akár közvetve, – akár nyiltan, akár burkoltan. A szerzõt nem lehet büntetni, õt csak az irodalmi méreg keverõjének lehet tekinteni, mely méreggel azután a terjesztõ kártékony hatásokat idéz elõ.»

Binding szövegezésének csak egyetlen alapvetõ hibája van, t. i. kaput nyit a legkülönbözõbb felfogásoknak arról, hogy mi a fajtalan? Õ ezt a fogalmat is körülírja ugyan, de a mai morális álláspont szerint részben tarthatatlanul, mert szerinte többek közt fajtalan minden olyan cselekmény, mely a normális házaséleten kivüli nemiségre vonatkozik. Ez aztán egész rossz. Itt már benne van a csávában az egész modern irodalom, mely konok csökönyösséggel tárja fel az emberiségnek házasságon kívüli nemi életét. Azután: hát ami a normális házaséleten belül történik? Például egy nászéjszaka pontos és élethû leírása?

Szerintem mindezek a szövetegezések és meghatározások egy közös gyógyíthatatlan betegségben szenvednek. Abban, hogy teljesen egyoldalúan, csupán objektíve akarják megállapítani, mi az erkölcstelen mûfaj? Ez nem lehetséges, egymagában az objektív meghatározás mindig melegágya lesz a tévedéseknek. Szubjektív szempontokat is figyelembe kell venni s akkor tán meg lehet oldani közmegnyugvásra a kényes problémát.

Két ilyen szubjektív szempontot tartok döntõ fontosságúnak.

Hogy az írásmû mûvészi alkotás-e vagy sem? Ami nem mûvészi, azt vessék a rendõrtisztek elé, csináljanak vele, amit akarnak, De ami mûvészi, annak tisztelettel álljanak félre az útjából s csak ritka kivételes esetekben állítsák meg, ha netalán az író átlépne az irodalmi ízlés által engedélyezett határokat is.

Minden esetben feltétlenül kötelezõ legyen irodalmi szakértõ meghallgatása. Képtelenség az, hogy a bíróság ugyanakkor, mikor minden legcsekélyebb technikai vagy egyéb szakkérdésben szakértõt hallgat meg, az ép olyan szaktudást igénylõ irodalmi kérdésekben szakértõ nélkül ítélkezik.

Hogy milyen a terjesztés módja? Más az, ha egy könyvet filléres kiadásban, ügynökök rajával az átlagolvasók tízezrei között terjesztenek és más az elõkelõ kiadvány, mely csak magasabb mûveltségû, válogatott közönség kezébe kerül. Ennek az erkölcsét nem kell az olvasmányaitól félteni, azzal pedig igazán nem lehet törõdni, hogy akadhat olyan megátalkodott fiatalkorú, aki kilopja a könyvet az apja könyvtárából. Nem kell annyira gyámkodni az embereken, különösen a szinházi közönségen, mely mindig elõre tájékozódik és már a fõpróba után nagyon jól tudja, hogy mit várhat a darabtól. Aki mégis elolvassa azt a bizonyos könyvet és mégis megnézi azt a bizonyos szindarabot, csak azért, hogy utólag megbotránkozhassék rajta: annak a véleményére felesleges bármit is adni, mert abból nem az erkölcs beszél, hanem a hipokrizis.

Navarrai Margit királyné Heptameron-jának 52-ik novellája a következõ beszélgetéssel végzõdik:

– Ön szerint tehát – mondá Dagoucin – a hipokrizis ép úgy helyén lehet, mint az erény?

– Az erény többet ér – felelé Longarine –, de ahol hiányzik, ott hipokrizissel kell magunkon segítenünk, mint ahogyan magas sarkot hordunk, hogy nagyobbaknak látszassunk."

[/quote]

[lameXpert]

November 23.

idézet:

---

Lõrincze Lajos 1915-1993

"....Derûs "leckéket" is õriz emlékezetében a szentgáli nyelvészeti tanulmányokból. Egyik történetben azt beszéli el, hogyan tréfálták meg. "Ennyihány birkának hány lába van? - hangzott a kérdés." Ez bizony megfejthetetlen volt elsõ hangzásra. Az ottani nyelvjárásban ugyanis az egy néhány ennyihány alakban volt ismeretes, és lehetett három is, meg nyolc-kilenc is. "De aztán kiderült a turpisság... Az íráskép... elárulná, mirõl van szó". Az élõ beszédben ugyanis együtt hangzó szó, az írásban így jelenik meg: Annak, aki enni ad, illetve enni dob az állatoknak, annak hány lába van? Természetesen kettõ. Másik esetben megkérdezik tõle: Láttál-e már kenderbõl tornyot? "Másodszorra már tudtam rá válaszolni, mégpedig azt, hogy: igen, most is látok kettõt is." A válaszban tudniillik nem az eredethatározóra, hanem a helyhatározóra kell gondolni....."

[/quote]

[lameXpert]

idézet:

---

Mérei Ferenc (1909 - 1986)



a párizsi Sorbonne Egyetemen tanult, ahol Wallon tanítványa és Zazzo évfolyamtársa volt. 1934-ben szerzett diplomát pszichológia, pedagógia, szociológia és filozófia tárgyakból. Ezt követõen hazatért Magyarországra, ahol elsõsorban pedagógusként és klinikai pszichológusként dolgozott, többek közt Szondi Lipót munkatársa volt. Oktató - gyógyító munkája során felnõttekkel és gyerekekkel egyaránt foglalkozott.


".........1950 márciusában került sor a Mérei Ferenc-vitára, amely pedológiai vita néven is ismeretes. Ennek során megbélyegezték Mérei Ferenc pszichológus, az Országos Neveléstudományi Intézet igazgatója neveléstudományi tevékenységét és a Mérei által képviselt pedológia tudományt....."



A kiadvány több, mint a szerzõ egykor a VADEMECUM gondozásában kiadott ötkötetes jegyzete egybekötve és újraszerkesztve. Miért? Hazai szakemberek Cs. Dr. Bagdy Emõke és Kapusi Gyula rekonstruálták az eredeti Mérei-féle szakmai hagyaték alapján a különleges reakciókat
Egységes szerkezetbe foglalták a kéziratban többféle módon megfogalmazott definíciókat és a teszt jelölés készletét. Több eredeti Mérei cikk és esettanulmány segít a szerzõ és teszt által megkövetelt gondolkodásmód és értékelés elsajátításában. A kötet erõssége, hogy a magyar statisztikai értelmezési támpontokat is tartalmazza. [/quote]

[lameXpert]

November 25.

idézet:

---

Pilinszky János 1921-1981

Harmadnapon

És fölzúgnak a hamuszín egek,
hajnalfele a ravensbrücki fák.
És megérzik a fényt a gyökerek
És szél támad. És fölzeng a világ.

Mert megölhették hitvány zsoldosok,
és megszünhetett dobogni szive -
Harmadnapra legyõzte a halált.
Et resurrexit tertia die.


[/quote]

[lameXpert]

November 26.

idézet:

---

Stein Aurél 1862-1943



"....Marc Aurel Stein
M. A. Stein war einer der bedeutendsten Archäologen auf dem Gebiet der Zentralasienforschung. Hier sind die Hauptveröffentlichungen seiner Expeditionen in Ostturkistan:
1. Expedition (Mai 1900 - Mai 1901: Kashgar - Khotan - Niya - Endere)
2. Expedition (April 1906 - Oktober 1908: Kashgar - Khotan - Endere - Khadalik - Lop Nor - Miran - Dunhuang - Kuça - Turfan)
3. Expedition (Herbst 1913 - Frühjahr 1916: Tarimbecken - Dsungarei - Innere Mongolei - Russisch Turkistan - Iran - Sistan - Baluchistan)
4. (mißglückte) Expedition (Herbst 1930 - Frühjahr 1931) ..."

"... Állítólag mi, magyarok jobban szeretünk gyászolni, mint ünnepelni. Pedig az utóbbira is bõven lenne alkalmunk, s talán a sikereinkbõl több erõt is meríthetnénk, mint a vereségeinkbõl. Világméretû sikerre emlékezhetünk ezen a héten is - jóllehet nem igazán eszményi dolog, ha az aktuális évfordulók csak az adott ünnepnapokon élnek, s aztán újra belefeledkezünk, beleszürkülünk a hétköznapok sorozatába, egészen a következõ évfordulóig.

Stein Aurél halálának évfordulója kínálja a visszaemlékezés alkalmát, egyben a kiemelkedõ nemzetközi rangú keletkutató életútjának méltatását. Október a halálának, november pedig születésének hónapja, de ez az év az õ elsõ belsõ-ázsiai expedíciójának 100. jubileumi évfordulója is, a keletkutatás nagy ünnepe. ...." [/quote]

[Brett Shaw]

November 26.

BABITS MIHÁLY (1883-1941)

idézet:

---

Az Adyval induló új magyar irodalomnak, a Nyugat nemzedékének Ady után sorrendben következõ második legnagyobb költõje volt Babits Mihály (ha ugyan szabad és lehetséges ilyen számozott sorrendet felállítani nagy költõk között; mégis: kétségtelen, hogy ebben a körben Ady a legnagyobb, a többiek közül pedig mûvészi erõben is, hatásban is, irodalomtörténeti szerepben is kiemelkedik Babits)....
...Latinos mûveltségû szekszárdi nemesi-értelmiségi nemzedékek leszármazottjaként indul el a tanári pályára. Görög-latin szakos, de ugyanúgy érdeklik a modern külföldi irodalmak. Nyelveket, esztétikát, filozófiát tanul. Kortársai mindig ámulva említik rendkívüli és mindhalálig gazdagodó mûveltségét. Igazi filozopterfajta. A jogásznak indult költõk és írók után vele kezdõdik el irodalmunkban a bölcsészek nagy sora.
...1911-ben felkerült Újpestre gimnáziumi tanárnak. Most már itt van a szellemi központban, társak, barátok között; elismerik költõi nagyságát. Egyre nagyobb mûfordítói munkát végez, belefog Dante Isteni színjátékának lefordításába (ez lett élete legnagyobb és legjelentékenyebb fordítói eredménye), hamarosan kiderül, hogy kitûnõ kritikus és esszéíró. Szemléletében van sok konzervatív vonás is, de ez a kultúra eredményeinek õrzésére vonatkozik, és nem a politikára, még csak nem is a kultúrpolitikára. Szemben áll az akadémikus maradisággal, és érdeklõdése lassanként a társadalmi kérdések felé is fordul. Érzelmileg közel áll a polgári radikálisokhoz. Az elsõ világháború kitörése azután õt is a politika felé mozdítja: költészetében megszólal a harcos pacifista, az indulatos antimilitarista hangja. A békevágy klasszikus költeményeit írja a háború alatt. A nacionalizmus, a militarizmus felháborodik: Babits ellen fegyelmit indítanak, felfüggesztik tanári állásából. Természetes hát, hogy lelkesen fogadja 1918-ban a polgári forradalmat.
...A polgári forradalom pedig egyetemi tanárnak nevezi ki. Az egyetemi katedrán éli át a tanácsköztársaság hónapjait is. De a szocialista forradalmat egyáltalán nem érti: jóindulatú idegenként szemléli a proletariátus küzdelmét. Az ellenforradalom mégis kommunista forradalmisággal vádolja. Megfosztják katedrájától, még a nyugdíjat is megvonják tõle.
...Ebben az idõben (1921-ben) nõsül, felesége a Török Sophie néven író Tanner Ilona, költõnõ.
...A Kisfaludy Társaság is tagjává választja. Közben a mûpártoló, dúsgazdag Baumgarten Ferenc Ferdinánd végrendeletében vagyonának kamatait a magyar irodalomra hagyományozta, Babits Mihályt jelölve ki az alapítvány kurátorának, akinek döntõ szava van, hogy évrõl évre kik kapják a Baumgarten-díjat.
...Igyekezett szélesíteni a Nyugat gárdáját, szívesen adott helyet fiataloknak, érdeklõdve fordult a népi költõk felé. Csak a szocialistáktól idegenkedett, illetve mindazoktól, akik a költészetben nyíltan politizáltak. József Attiláról kedve ellenére ismerte el, hogy milyen jelentékeny költõ, de csak élete legvégén, amikor József Attila már régóta halott volt, látta be, hogy az utánuk következõknek õ a fõalakja. Hanem addig még sok év tanulsága formálta belátását.
... Élete végsõ esztendeiben egyre elszigeteltebben állt az ellentétek között. Élete végén megírta élete egyik legfõbb mûvét, a Jónás könyvét. A lírikus egy nagy jelképes elbeszélõ költeménnyel zárta le pompás életmûvét. A Bibliából vett, groteszken tragikomikus költemény a prófétáról szól, aki el akar futni hivatása elõl, de nem lehet: jön a cethal, és lenyeli, mire belátja tévedését, s amikor a cethal kihányja, mégis elmegy prófétának, majd rémülten látja, hogy nem úgy következnek az események, mint ahogy prófétálta. Megérti azonban, hogy élete árán is az igazságot, az emberségességet kell szolgálnia.

Nem sokkal késõbb, ötvennyolc éves korában, gégerákban meghalt. [/quote]

[lameXpert]

November 27.

idézet:

---

Rösler Endre 1904-1963



Az egyik legjobb m. Mozart-énekes, az új m. zenének is hivatott elõadója, Bartók Cantata Profanájának bemutatóján a mû tenorszólóját énekelte. [/quote]

[lameXpert]

November 28.

idézet:

---

NEMÉNYI LILI 1902.11.28., Igló - 1988.07.14., Budapest



Tizenöt éves korában megszökött hazulról, a családi kolozsvári hónapos szobából. Miután nem volt pénz a továbbtanulásához, ezért a család azt akarta, hogy színésznõ legyen. De Lili tanulni akart. A megszökött kislányt a szülõk visszahozatták, s nem volt más választása, színésznõ lett, Thália papnõje. Neményi Lilinek már a dédanyja is megszökött hazulról azért, hogy vándorszínésznõ legyen. Neményi Lili nélkül szegényebb lenne a magyar opera- és operettjátszás története. Saját bevallása szerint nemigen lehetett volna sztár, mivel "nyeszlett" volt. Egyszer egy világosító Lilinek bevallotta, hogy "amikor fentrõl látom, hogy egy pici láb bejön a színpadra, már tudom, hogy ma este a mûvésznõ énekli a Paminát". Neve teli házakat vonzott. Egy kritikus írta: "Neményi Lili énekszámai külön is megvetik az alapját az operett teljes sikerének." A kolozsvári színházban minden este játszott. Elsõ házasságát is úgy kötötte Indig Ottóval, hogy "A madarász" címû Zeller darab próbájáról a szerelmes võlegény csellel kihivatta, s a híres író, Hunyady Sándor tanúskodása mellett gyorsan elvette. Lilinek még átöltözködni sem volt ideje. Késõbb egész Erdély azon derült, hogy a meglepõdött ara helyre kis tiroli vadászjelmezben mondotta ki a boldogító igent. [/quote]

[lameXpert]

November 29.

idézet:

---

Horváth Árpád 1899-1944

"........Színháztörténetünk legendákból szervezõdik. Nemzedékrõl nemzedékre népdalokat dúdolgatunk. Közmondásos Németh Antal igazgatói lovasrohama 1935-ben, amikor Hóman Bálint kultuszminiszter fölhatalmazásával "brutális lépéssel" egyetlen nap leforgása alatt fölmondott a Nemzeti Színház valamennyi tagjának: ki-ki megkapta elbocsátólevelét. Akikre az újonnan kinevezett igazgató igényt tartott, két levelet kaptak: egy fölmondólevelet, valamint egy másikat, ebben új kapcsolat köttetik.
Tudni vélik a 24 órás tényt mindazok, akik ezzel Németh diktátori hajlandóságát bizonygatják, színházi Ducének láttatják. Az ellenoldal vágyképei szerint sóvárogja a teljhatalmat. A szabad kéz nagyszerûségét rajongja.
Németh Antal nemzeti színházi lerohanását azonban Horváth Árpád találta ki, és õ dolgozta ki részletesen....."

"..........Sok nagy magyar mûvészt indított útjára a színház: innen indult a pályára Ujházy Ede - a közelben róla is neveztek el utcát -, id. Latabár Kálmán. Itt aratta az elso tapsokat Honthy Hanna. Játszott falai között Vizvári Mariska, Vizvári Gyula, Ódry Árpád, Heltai Jeno, Csortos Gyula, Somlay Artúr, Rózsahegyi Kálmán, Pethes Imre, Hegedus Gyula, Thuróczy Gyula, Sulyok Mária, Rajz János.

1936-ban a Nemzeti Színház nyugalmazott forendezoje, a Színmuvészeti Akadémia tanára, Horváth Árpád lett a direktor, aki európai színvonalú színházát akart létrehozni. A közönség azonban csak az operettre tódult: a klasszikus darabokat kevesen látogatták. (Az ember tragédiája így is megért 25 eloadást). A színház csodbe ment: Neményi Lili, Horváth Árpád felesége - aki abban az idoben a színház igazgatóhelyettese volt - mégis szeretettel gondolt vissza az itt eltöltött három évre, s többször vissza is jött vendégszereplésre."[/quote]

[lameXpert]

November 30.

idézet:

---

Darvas Szilárd (Bp., 1909. nov. 30. – Bp., 1961, márc. 9 : költõ, humorista



"Egyre növekvõ népszerûségének alapjait ragyogóan szellemes politikai glosszái rakták le. Ezt a zsurnalisztikai mûfajt elõadásmódjának eredeti és lebilincselõ voltával irodalmi rangra emelte. Szerkesztett hetilapot is (nem is egyet) de otthon volt a színpad világában is."
Számtalan kabarétréfa, jó néhány színdarab, megszámlálhatatlan dalszöveg, sanzon futott ki a keze alól. Igen könnyen dolgozott. Két filmjével is sikert ért el. (Állami áruház, Felfelé a lejtõn). Emellett az elõadó mûvészet egyik legnehezebb és legbonyolultabb ágában is országosan ismertté tette nevét: kitûnõ konferanszié volt.



[/quote]

[lameXpert]

December 1.

idézet:

---

Kellér Dezsõ 1905-1986 konferanszié, kabaré- és operettíró, humorista



"..........Magyarországon volt számos kísérlet a kabaré meghonosítására, az elsõ állandó azonban csak 1907-ben alakult meg. A francia "cabaret" szó átkerült a magyar nyelvbe, de a magyar kabaré mûfaj más jegyeket hordoz, mint nyugati elõdei. Sajátosságai: a monológ, a vers, a duó, a paródia, a villamtréfa és egyéb humoros jelenetek mellett fontos szerepe volt a sanzonoknak; de a legjellemzõbb a magyar kabaréra a konferanszié. Jelentõségét, hagyományait olyan nagy elõdök õrizték, mint Nagy Endre, Békeffy László, Darvas Szilárd, Kellér Dezsõ vagy Komlós János.
A kabaré feladata mindig is az volt, hogy politikai és társadalmi kritikával reagáljon a napi eseményekre, nevetve, gunyorosan mondjon ki igazságokat.
Sajátos színésztípusa volt a kabaréknak, közöttük: Rott Sándor, Steinhardt Géza, Salamon Béla, Radó Sándor, Kabos Gyula, Komlós Vilmos, Herczeg Jenõ, Boross Géza, Sajó Géza. ......"

Kellér Dezsõ

"Úgy tartja a fáma, a kabarett mûfaja 1907-ben vert gyökeret a Terézvárosban. Mi minden történt azóta! Sokáig sohasem volt úgy, hogy valahogy lett volna! Rövid nyugalmi idõszak után mindig jött egy vihar, ami felkavarta életünket. Ha csak a két világháborút nézem, már nagyon unatkozni nem lehetett."
[/quote]