[lameXpert]

idézet:

---

A kiscsákói Geist Gáspár-kastély, tervezte Ybl Miklós[/quote]

[charlie]

Szombathely, A régi víztorony

Szombathely lélekszáma a XIX. század utolsó évtizedeiben rohamosan gyarapodott. A kezdetleges szennyvízcsatornázás és az ivóvízvezetékek teljes hiánya bénítóan hatott a város további fejlõdésre. 1895-ben, Éhen Gyula polgármesterré választásával kezdõdött meg Szombathely modern várossá alakítása.

A vízvezeték kiépítését célzó polgármesteri indítványt, hosszas vita után 1898. március 29-én határozatban hagyták jóvá a képviselõk. A megvalósításra kiírt pályázatot a budapesti székhelyû Szivattyú- és Gépgyár nyerte el a vele közösen induló Szombathely Város Általános Csatornázási Vállalat társaságában.

A nagy lendülettel elkezdett építési munkáknak köszönhetõen jött létre a vízgyûjtõ galéria, a szivattyútelep, a csõhálózat és az 500 köbméteres víztorony
Ez utóbbi - a Szent István park felett ma is látható - objektum Kolbenheyer Viktor tervei alapján készült 1898. július 1. és november 30. között, romantikus stílusban.

A megépített rendszer hosszú éveken keresztül jól funkcionált, de a megnövekedett igények miatt 1925 nyarára a vízhiány kritikussá vált. Ez tette szükségessé a vízmû-bõvítést, mely Becsey Antal kormány-fõtanácsos, gépészmérnök tervei alapján az 1927-1928-as években készült el.

A víz város felé továbbítására és elosztására új öntöttvas csõhálózatot fektettek le, melynek végpontján új 800 köbméter tárolókapacitású vasbeton víztornyot építettek (ez a mai KRESZ-parkbeli torony), melynek túlfolyószintjét összeszintezték a meglévõ magastározóval.
V.M.
2001. augusztus 9. [url="http://"http://www.nyugat.hu"]www.nyugat.hu[/url]


Toronytörténet

Sokunk számára nagy öröm, hogy Szombathely legszebb részén, a Szent István-park dombján 1898-ban épült impozáns, régi víztorony közel fél évszázados zártsága után, alkalmanként fogadhatja a város panorámájában gyönyörködni vágyó, a várost szeretõ érdeklõdõket.

A Vas Népe június 5-ei számában megjelent Milyen állapotban van a régi víztorony címû írás néhány mondatát - a történelmi hûség kedvéért szeretném pontosítani. Feltételezem, csupán téves elírás lehetett, hogy a víztornyot az I. vi1ágháború idején bombatámadás érte.


Ismeretes, hogy a város nagy részét megsemmisítõ bombatámadások a II. világháború végén voltak. A Szent István-parkot 1945. március 27-én este valóban megbombázták, öt repülõgéprõl ledobott légiaknával. De a csodával határos módon a víztorony nem sérült meg. Sõt, teljes épségéhen megmaradt a KIOSZK impozáns faépülete és az elõtte álló elegáns, kerámia szökõkút is.

Sajnos, a háborút követõ "békés" éveket ezek az építmények már nem vészelték át. Az '50-es évek elején - nem tudni, vajon mi okból - lebontották a víztoronyhoz harmonikusan illõ kúp alakú tetõszerkezetét, és közvetlenül a tetõ alatt, körülbelül három emelet magasságában lévõ fából készült, üvegezett, zárt erkélyt.

Azóta áll így, megszégyenülten, elcsúfítva, lefejezve, az akkori korszak ízlésének bizonyítékaként, máig teljesen elhanyagoltan. Miközben vele együtt pusztult el a teljesen ép és mûködõ szökõkút, melynek a medencéjét betemették.

A gyújtogatás áldozata lett az elegáns és hangulatos KIOSZK épülete, melynek helyén 1959-ig orosz katonai üzemanyagraktár és garázsépületek voltak. A mai Szombathely nem büszkélkedhet sok ipari mûemlékkel, ezért a régi víztorony megérdemelné a megbecsülést, hogy eredeti szépségében helyreállítva, díszítse városunkat.
Németh Endre
Vas Népe - 2001. július 30.






[ 2003. július 12.: charlie szerkesztette a hozzászólást ]

[charlie]

Szombathely

A ma 90 ezer lakosú Szombathely területét több ezer esztendõn át számos nép lakta. Az utak találkozásánál, az Adriát a Baltikummal összekötõ borostyánkõút mellett alapította Claudius császár i.sz. 43-ban Colonia Claudia SAVARIAt, amely az egykori római provincia, Pannonia Superior virágzó központjává fejlõdött. A római múltnak még ma is számos emléke látható a Romkertben és az Iseumban.

A földrengés pusztította város csak a magyar honfoglalás után kezdett új életre kelni. Évszázadokon át viszonylag jelentéktelen település, amely mintegy kétszáz évvel ezelõtt Szily János, a város elsõ püspöke nagy ívû, messzire ható terveinek és városalapító tevékenységének köszönhetõen egyszeriben a szellemi élet, a mûvelõdés és a magyar barokk városépítészet egyik kiemelkedõ színterévé vált. A székesegyház, a püspöki palota, az egykori líceum, a papi szeminárium alkotja Magyarország egyik legszebb barokk épületegyüttesét. A város szellemi életének épülésére - az országban elsõk között - a polgárok elõtt is megnyitotta kapuit az Egyházzenei Könyvtár.

Egy évszázaddal késõbb, a múlt század fordulóján a város rohamos fejlõdésnek indult. Éhen Gyula polgármester irányításával lerakták a modern város alapjait. A vidéki városok közül itt indult el az elsõ villamos, s a város az elsõk között volt a közmûvesítést és a parkosítást illetõen is. Nem véletlenül nyerte el a város a Nyugat királynõje nevet.

A múlt században a kultúrának és a tudománynak olyan intézményei mûködtek a városban, mint a líceum (ahol a magyar történelem számos híressége tanult, köztük Széchenyi István gróf) vagy az 1823-ban alapított Szombathelyi Magyar Társaság, amelynek jogutódja az 1994-ben életre keltett Societas Scientiarum Savariensis, azaz a Szombathelyi Tudományos Társaság.

A mai Szombathely egy több határon átnyúló régió szellemi és gazdasági központja. Nemzetközi jóhírét elsõsorban zenei és képzõmûvészeti intézményeinek és rendezvényeinek köszönheti.

Az egykori zsinagógából átalakított Bartók Terem ad helyet a legtöbb zenei eseménynek, köztük a Bartók Fesztivál és a Tavaszi Fesztivál számos koncertjének. A Bartók Terem az otthona a Savaria Szimfonikus Zenekarnak, amely negyedszázada vált hivatásos együttessé. A Capella Savaria a régi, fõként barokk zene európai hírû megszólaltatója. Az õ kezdeményezésükre újították fel 1998 nyarától a korábbi sikeres Varázsfuvola elõadást az Iseumban.

A város számos kórusa nemzetközi fesztiválok sikeres résztvevõje. A felsorolásból nem maradhat ki a táncmûvészt sem, amelynek Szombathely az egyik magyarországi fellegvára. S akkor még nem szóltunk a számos hagyományõrzõ együttesrõl, köztük a nemzetközi hírû Ungaresca néptáncegyüttesrõl.

Szombathelyen polgári kezdeményezésre épült fel a modern magyar képzõmûvészet kimagasló értékeit gyûjteni hivatott képtár, amely gyakran ad helyet zenei rendezvényeknek is. Visszatérõ nemzetközi seregszemléi közül a legismertebb talán a Textil biennálé.

A szombathelyi tudományos élet központja a Berzsenyi Dániel Fõiskola és a Markusovszky Oktatókórház. A fõiskolának több európai kitekintésû, egyetemi oktatási és kutatási programja van, a nyelvészeti szakok mellett az Európai tanulmányok, a Borostyánkõút-programnak nevezett Közép-Európa-Stúdiumok. E programok keretében alakult meg a Savaria University Press kiadó, amely - bár minden tudományterületen ad ki igényes munkákat - fõkét a közép-európai térség társadalomtudományi, nyelvi programjaira szakosodik.

Szombathely a közép-európai kultúra egyik jelentõs otthona. Mûvészeti és tudományos eseményei egyre inkább meghatározzák helyét a borostyánkõút mentén, ahol közel kétezer esztendeje Claudius császár lerakta e fontos római provincia fõvárosának alapkövét.

Dr. Professzor Pusztay János
a Bartók Fesztivál Barátainak Köre Elnökhelyettese

[lameXpert]

idézet:

---

Rákosi Mátyás:Visszaemlékezések, 1892- 1925. I- II. kötet
Szerk.: Feitl István, Gellériné Lázár Márta, Sipos Levente
Mátyás Rákosi:Memories, 1892- 1925. Vols. 1- 2.
Eds.: István Feitl, Márta Gelléri-Lázár, Levente Sipos
B/5, cca. 1300 p., 6500 Ft
A két kötet az 1956 utáni emigrációban írt visszaemlékezésnek a gyermek- és ifjúkort, az elsõ világháborús és forradalmi élményeket, valamint a politikusként eltöltött – s 1925-ben letartóztatással záruló – elsõ hat esztendõt megörökítõ részét tartalmazza. Ezen belül kitüntetett helyet kap a bécsi emigrációs idõszak, majd a Kommunista Internacionálé funkcionáriusaként eltöltött öt esztendõ, amelyet a hazatéréssel, az itthoni illegális szervezõmunkával, a lebukással és a statáriális eljárás történetével zár. [/quote]

[lameXpert]

idézet:

---

Pelyach István : Honpolgárok egyeteme

Kossuth terve a nyelvi jogok kiterjesztésérõl

Az 1848-49-es szabadságharc leverése után Európa több államába kirajzó magyar emigráció történetének elsõ idõszaka a számvetés korszaka volt. A kudarc okozta trauma megélésével és feldolgozásával szinte egy idõben kellett megkeresni a "bukás" okait, hogy azokat elemezve és belõlük okulva fel lehessen készülni a biztató jövõre. A számvetést, a múlttal való szembenézést szolgálta, hogy szinte mindenki tollat ragadott, s röpiratot, emlékiratot, visszaemlékezést írt - volt, aki több változatban is. Sorban - s jelentõségben is - az elsõ Kossuthnak már 1849. szeptember 12-én Vidinben papírra vetett múltértékelõ dolgozata.

A visszatérés és újrakezdés bûvöletében gondolkodó Kossuth munkájában egyértelmûen a jövõ szolgálatába állította a múltat. "Szegény szerencsétlen hazánk elesett. Elesett nem ellenségeink ereje, hanem árulás s alávalóság által... Görgeyt felemeltem a porból, hogy magának örök dicsõséget, hazájának szabadságot szerezzen. És õ a hazának gyáván hóhérjává lõn" - szólt a megfellebbezhetetlen ítélet, amely egyébként a menekültek döntõ többségének véleményét fejezte ki. Az árulási vád megteremtése egyszerre több célt is szolgált. Szinte mindenkit felmentett a felelõsség vállalása alól, hiszen egyetlen emberben, Görgeiben találta meg a bukás kizárólagos és kegyetlen okozóját. Ugyanakkor hitet, erõt sugárzott az itthon maradt, a megtorlás borzalmait éppen elszenvedõ nemzet felé. Üzenete egyszerû és egyértelmû: nem mi voltunk gyengék, nem az erõnk és hitünk hiánya okozta a bukást, hanem árulás. Van remény az újrakezdésre, de a jövõbeni szabadságküzdelembõl ki kell iktatni az árulás lehetõségét. S volt üzenete a vádnak az európai nemzetek, kormányok felé is. A nemzet erejébe vetett hite hangsúlyozásával be kívánta bizonyítani, hogy méltók és érdemesek vagyunk a nyugati nagyhatalmak támogatására. Hiszen egyértelmûvé vált az is, hogy az újrakezdésnek csak akkor van perspektívája, ha Anglia és/vagy Franciaország diplomáciai és katonai segítséget nyújt az Oroszország támogatását továbbra is élvezõ Habsburg-dinasztiával megvívandó függetlenségi harcunkhoz.

A jövõ tervezésekor természetesen szembe kellett nézni 1848-49 legtöbb feszültséget keltõ belsõ problémájával, a nemzetiségi kérdéssel is.

A magyar történetírásban az elmúlt 150 évben tényként kezelték, hogy a szabadságharc "bukásának" oka Görgei árulása mellett a megoldatlan nemzetiségi kérdés volt. A törvényhozó és végrehajtó hatalmon egyaránt számon kérték a nemzetiségi jogok törvénybe foglalásának elmulasztását, szûkkeblûséggel, rövidlátással vádolták a reformkor és 1848-49 politikai elitjét.

Kétségtelen tény, hogy a polgári átalakulás határait kijelölõ áprilisi törvények között nem találunk a nemzetiségi jogokat külön körülíró törvénycikkelyeket. A törvényalkotók ugyanis - s ebben egységes volt a reformkor politikai nemzedéke - a polgári s politikai jogok általános kiterjesztésében vélték meglelni azt a módszert, amellyel hosszú távon is megoldható Magyarország - s vele együtt a térség - talán legtöbb konfliktust elõidézõ problémája. Vagyis etnikai, nemzetiségi hovatartozástól függetlenül a jobbágyfelszabadítás mindenkire vonatkozik, a választójoggal - amelyet cenzushoz, vagyoni helyzethez kötöttek - mindenki szabadon élhet, a politikai szabadságjogokat kivétel nélkül mindenki gyakorolhatja. Nincs tehát különbség magyar, román, szerb, horvát, stb. között, a legfontosabb jogokkal mind egyaránt, egyformán bírtak. A nemzetiségek nyelvhasználata természetesen csak bizonyos keretek között vált szabaddá, hiszen 1844 óta az országban a magyar lett az államnyelv, vagyis a törvényhozás és a közigazgatás kizárólag magyarul folyhatott, s ezt a forradalmi átalakulás által ugyancsak megérintett nemzetiségek okkal, joggal kifogásolhatták. 1848 tavaszán tehát programjaikban hangsúlyos szerepet kapott a szabad nyelvhasználat követelése, összhangban a feudális terhek és viszonyok tökéletes és teljes mértékû felszámolásának igényével.

A kritikus pont azonban mégsem ez volt a magyar politikai elit szemében. A nemzetiségek ugyanis a nemzetté válás folyamatában a történeti Magyarországon az 1840-es évek közepére-végére elértek arra a pontra, amikor már a politikai nemzetként való definiálásukat, elfogadásukat idõszerûnek, megkerülhetetlennek tartották, s követeléseik középpontjába ezt állították. A XIX. század Európájában, a nacionalizmus, a nemzetállamok megerõsítésének és megteremtésének Európájában azonban ez az elv sehol sem nyert teret. A nemzetállami lét alapelve ekkor az "egy állam, egy politikai nemzet" doktrínája, s ez alól az alkotmányosság terén jóval Kelet-Európa elõtt járó nyugati hatalmak, például Anglia és Franciaország sem jelentettek kivételt. Sõt éppen ennek az elvnek legmerevebb, legkonzekvensebb képviselõi és gyakorlati alkalmazói. Figyelemre méltó például, hogy el sem ismerték a nemzetiségi kérdés létezését, a népszámlálások alkalmával fel sem merült, hogy a nemzeti hovatartozásra vonatkozó kérdéseket tegyenek fel. A nyelvi uniformizálás jegyében pedig betiltottak minden más nyelvet, s az asszimilációs politikát közigazgatási rendeletekkel, például iskolatörvényekkel tették teljessé..........[/quote]

[lameXpert]

[url="http://"http://galeria.olh.hu/orh/o_br701-a.htm"] [/url]

[giotto]

[url="http://"http://www.varak.hu"] [/url]

[giotto]

[url="http://"http://www.mplayerhq.hu/homepage/design6/news-hu.html"]mplayer[/url]

[ 2003. július 12.: giotto szerkesztette a hozzászólást ]

[charlie]

A déli harangozás a Nándorfehérvári diadal emlékére.

[lameXpert]

[lameXpert]

idézet:

---

A könyvnyomtatás kezdetei Magyarországon. Hess András

Hogy Gutenberg találmánya, a könyvnyomtatás már a maga idején fontos társadalmi, mûvelõdési szükségletet elégítet ki, az is bizonyítja, hogy az új sokszorosító mûvészet mûhelyei a feltalálást követõ kb. fél évszázad alatt, azaz a 15. század végéig behálózták szinte egész Európát. A nyomdászat elterjedésének menete megfelel az egyes országok, népek korabeli kulturális fejlettségi színvonalának. Így Mátyás-korabeli Magyarországon Itáliát (1465) és Franciaországot (1470) követõen, s Németalfölddel egyidõben, 1472-ben megjelent Budán az elsõ nyomdász, Hess András, akit Karai László budai prépost, Mátyás király alkancellárja hívott ide a római Lauer-nyomdából. Hess 1473 pünkösdjének vigíliáján, azaz elõestéjén fejezte be a hunok és a magyarok történetét tárgyaló Budai Krónika (Chronica Hungarorum) címû munkát, amelyet a mûhöz írt ajánlás szerint azért választott, mert úgy gondolta, hogy "minden magyarnak kedves, és örömére lesz. Mert amint szülõföldjét mindenki úgy szereti, ahogyan mást nem, akként minden ember szívbõl tudni vágyja, hogy övéi, honfitársai miként éltek." A krónika példányai népszerûek lehettek a korabeli olvasók, a humanista értelmiség körében, és hamar elkelhettek, mert már 1480-tól kezdve számos kéziratos másolat készült róla.

Hess András nyomdájának a Budai Krónikán kívül még egy hiteles terméke ismeretes, s ez két görögrõl latinra fordított értekezést tartalmaz. Bazilius (Nagy Szent Vazul) A költõk olvasásáról címû mûvét és Xenophon Szókratész védõbeszéde címû munkájának egy részletét. Mindkét mû a korabeli humanisták Európa-szerte kedvelt olvasmánya volt, érthetõ, hogy Budán, Mátyás udvara közelében ezeket választotta Hess. A kiadványon a megjelenés éve nem szerepel, nem tudjuk, hogy megjelenése megelõzte-e a Budai Krónikáét, vagy azután látott-e napvilágot. E két nyomtatványra korlátozódik Hess András rövid ideig tartó budai nyomdásztevékenysége, amelynek valószínûleg halála vetett véget, mert nevével késõbb nem találkozunk. Újabb ismereteink szerint 1477 és 1480 közt, tehát ugyancsak Mátyás uralkodása idején egy újabb nyomda, az ún. második magyar õsnyomda mûködött az ország területén, amelynek három terméke ismert, de egyik sem tünteti fel a nyomdász nevét és a mûködés helyét.[/quote]

[lameXpert]

idézet:

---

Valaki a HWSW fórumáról:

Számomra már csak azért is mert jövõre lesz szerencsém elsõ ízben megtapasztalni, hogy milyen is valólyában a magyar felsõoktatás. [/quote]

[lameXpert]

[Salgó Béla]

[lameXpert]

[lameXpert]

Komondor

[Öregördög]

idézet:

---

In memoriam Öveges József
Fizikus reverendában

Az Élet és Tudomány egyik alapítója, legkedveltebb szerzõje s évtizedeken át – haláláig – szerkesztõbizottsági tagja volt Öveges József (1895–1979). A tatai Eötvös József Gimnázium egyik 17 éves tanulója az idén a Természet Világa ifjúsági cikkpályázatán lapunk különdíját nyerte az alábbi, Öveges professzor életérõl írt munkájával. Ez alkalomból Öveges József tatai esztendeinek nyomait kutattuk a városban és egykori kedves gimnáziumában.

A Zala megyei Páka községben 1895. november 10-én született. Édesanyja, Mihálovits Ilona a pákai orvos leánya, édesapja pedig Öveges József felekezeti tanító volt. Õsei apai ágon legalább kétszáz évre visszamenõen néptanítók voltak. Az apa korai halála után a megözvegyült édesanya egyedül nevelte négy gyermekét, s igencsak meg kellett küzdenie a mindennapi betevõ falatért. A legidõsebb fiú, József az elemi elvégzése után a gyõri Bencés Gimnáziumba, majd a piaristák növendékeként Kecskemétre került. Különösen a matematika és a fizika iránt érdeklõdött. A Pázmány Péter Tudományegyetemen 1919-ben kitûnõ eredménnyel tanári diplomát szerzett. Egy évvel késõbb, 1920. július 10-én a piarista rend tagjaként pappá szentelték.

Semmibõl nem lesz semmi
Tanári pályáját vidéken kezdte. Tanított Szegeden, Vácott és Tatán. A leghosszabb ideig, összesen tizenkét éven át, a tatai kegyes-tanítórendi Gróf Esterházy Miklós Gimnáziumban. Ott döntötte el, hogy tudományos könyveket ír az ifjúságnak. Szerette volna feltárni az újabb nemzedékeknek a fizika csodáit, szépségeit. Elsõ könyvét – 1929-ben – egy külföldi író mûvének hatására írta Idõjóslás – idõmeghatározás címmel. A kiadók nem bíztak a sikerben, ezért Övegesnek kétezer elõfizetõt kellett összegyûjtenie. Hirdetõplakátot készített a következõ felirattal: „Adja el az esernyõjét, és vegye meg Öveges József: Idõjóslás – idõmeghatározás címû könyvét!”
Az 1924–1930-as éveket, merthogy a rendfõnökség áthelyezte, a váci Piarista Fõgimnáziumban töltötte. Aztán 1930-tól 1940-ig ismét Tatán tanított. Iskolai fizikai kísérletein tanítványai szívesen vettek részt, s ezekrõl valóságos legendákat meséltek. Népszerûsége abban rejlett, hogy a legbonyolultabb kísérleteket is olyan nemes egyszerûséggel tudta elmondani, hogy azt még az iskolázatlan ember is megérthette. Beleképzelte magát a közönség helyébe, és csak azt mondta, amit õ is szívesen hallott volna.
Tanítványait arra buzdította, hogy a jelenségeket képzeljék maguk elé, és így próbáljanak beszélni róla. Nála az a diák sohasem kaphatott jeles osztályzatot, aki csak krétával a kezében a táblánál próbálta bebizonyítani a tudását. Ennek ellenére az ábrák megfigyelésére és megértésére is nagy gondot fordított. Az értelemnek és a szavaknak nagy súlya volt nála, a füzetek elsõ lapjára kedvenc jelmondatát íratta diákjaival: „Semmibõl nem lesz semmi!” Ezt a gondolatot maga is komolyan vette, és a nehéz helyzetekben mindig alkalmazta is. A gyerekeket munkára nevelte, és többször kijelentette:
„... nem azt akarom, hogy tudjanak egy bizonyos geometriai vagy fizikai szabályt; a célom az, hogy szokják a munkát, tanuljanak meg dolgozni!”

Sokkal szebb a fizika, mint gondoltam!
Hitt az élõszó erejében, abban, hogy fontos a magyarázat. Kedvenc hasonlatát, amely egy jerikói rózsáról szólt, többször elmondta. Ez a rózsa egy „ronda, összeszáradt növény, de ha vízbe tesszük, csodálatosan szép, színes virág lesz belõle”. A tankönyveket ilyen száraz valaminek tartotta, amit a tanári magyarázat tesz varázslatával teljessé, színessé. Kollégáinak többször elmondta: „A mi szerepünk a bányászlámpáé: csak oda akarunk elegendõ fénnyel világítani, ahol szükség van rá.”
A gimnázium 1936/37. évi Évkönyvében található a mester egyik fontos és kiemelkedõ mûve Fejezetek egy tanári noteszból címmel. Ebben a diákokhoz szól, nekik mondja el gondolatait, megfigyeléseit. A tanítás után szívesen mélyedt el szaktárgyaiban; szakadatlanul tovább bõvítette tudását. Szabadidejében tankönyveket írt, mert úgy gondolta, hogy nincs megfelelõ könyv, amelybõl tanulni lehetne. Kis Fizika címmel két mûve jelent meg 1939-ben: „Szeretném, ha a könyvecskében nyoma maradt volna annak a szeretetnek és kedvnek, amellyel írtam. Munkám legnagyobb jutalma az lesz, ha a kisdiák néhányszor felkiált tanulás közben: Még annál is sokkal szebb a fizika, mint gondoltam! Ez volt a célom.”
Tata 1964-ben díszpolgárává választotta. Egykori kedves iskolájában – a mostani Eötvös József Gimnáziumban – születésének 85. évfordulóján emléktáblát avattak. Az iskolában minden évben megrendezik az Öveges-emlékversenyt az I. és II. osztályosok számára. A tanulók matematikából és fizikából mérhetik össze tudásukat. Halálának 10. évfordulóján több hónapos Öveges József jelenségbemutató kiállítást tartottak. Örök álma volt, hogy tudományos játékszobákat létesíthessen, és 1995 õszén be is teljesült álma: megnyitották a Csodák Palotáját! Öveges professzor öröksége remélhetõleg tovább él a mai és a késõbbi tanítók, diákok nemzedékeiben is.

Grósz Andrea
(Eötvös József Gimnázium,Tata)[/quote]

[lameXpert]

idézet:

---

"A felújítás vagy rekonstrukció során elõször átírásra kerül a filmanyag, eközben karc, és zajkorrekció is történik. A színes filmek esetében a da Vinci színkorrektorral folytatódik a korrekció. Sajnos a 60-as és 70-es évek standard kópiáinak zöme ma már jelentõsen elszínezõdött, elsõsorban " elvörösödött". "

"Hosszú restaurálási munkafolyamat eredményeképpen a Madách Színház 1962-es klasszikus Hamlet elõadását ( rendezte: Vámos László, Hamlet: Gábor Miklós ) sikerült megmenteni, szinte az utolsó utáni percekben. A korabeli adás restaurált felvételét az Archívum a Pódium Színház segítségével a Színházi Világnap alkalmával minden érdeklõdõnek a helyszínen megmutatta."[/quote]

[lameXpert]

idézet:

---

Bencze Imre: Édes, Ékes Apanyelvünk

Kezdjük tán a "jó" szóval, tárgy esetben "jót",
ámde "tó"-ból "tavat" lesz, nem pediglen "tót".
Egyes számban "kõ" a kõ, többes számban "kövek",
nõnek "nõk" a többese, helytelen a "növek".
Többesben a tõ nem "tõk", szabatosan "tövek",
amint hogy a csõ nem "csõk", magyar földön "csövek".
Anyós kérdé: van két võm, ezek talán "vövek"?
Azt se' tudom, mi a "cö"? Egyes számú cövek?
Csók - ha adják - százával jõ, ez benne a jó;
hogyha netán egy puszit kapsz, annak neve "csó"?

Bablevesed lehet sós, némely vinkó savas,
nem lehet az utca hós, magyarul csak havas.

Miskolcon ám Debrecenben, Gyõrött, Pécsett, Szegeden;
amíg mindezt megtanulod, beleõszülsz, idegen.

Agysebész, ki agyat mût otthon ír egy mûvet.
Tût használ a mûtéthez, nem pediglen tûvet.
Munka után füvet nyír, véletlen se fûvet.

Vágy fûti a mûtõsnõt. A mûtõt a fûtõ.
Nyáron nyír a tüzelõ, télen nyárral fût õ.

Több szélhámost lefüleltek, erre sokan felfüleltek,
kik a népet felültették... mindnyájukat leültették.

Foglár fogán fog-lyuk van, nosza, tömni fogjuk!
Eközben a fogházból megszökhet a foglyuk.
Elröppenhet foglyuk is, hacsak meg nem fogjuk.

Fõmérnöknek fáj a feje - vagy talán a fõje?
Öt perc múlva jõ a neje, s elájul a nõje.

Százados a bakák iránt szeretetet tettetett,
reggelenként kávéjukba rút szereket tetetett.

Helyes-kedves helység Bonyhád, hol a konyhád helyiség.
Nemekbõl vagy igenekbõl született a nemiség?

Mekkában egy kába ürge Kába Kõbe lövet,
országának nevében a követ követ követ.

Morcos úr a hivatalnok, beszél hideg 's ridegen,
néha játszik nem sajátján, csak idegen idegen.

Szeginé a terítõjét, szavát részeg Szegi szegi,
asszonyának elõbb kedvét, majd pedig a nyakát szegi.

Elvált asszony nyögve nyeli a keserû pirulát:
mit válasszon? A Fiatot, fiát vagy a fiúját?

Ingyen strandra lányok mentek, elõítélettõl mentek,
estefelé arra mentek, én már fuldoklókat mentek.

Eldöntöttem: megnõsülök. Fogadok két feleséget.
Megtanultam: két fél alkot és garantál egészséget.

Harminc nyarat megértem,
mint a dinnye megértem,
anyósomat megértem...
én a pénzem megértem.

Hibamentes mentõ vagyok.
Szõke Tisza pertján mentem:
díszmagyarom vízbe esett,
díszes mentém menten mentem.

Szövõgyárban kelmét szõnek: fent is lent meg lent is lent.
Kikent kifent késköszörûs lent is fent meg fent is fent.
Ha a kocka újfent fordul fent a lent és lent is fent.

Hajmáskéren pultok körül körözött egy körözött,
hajma lapult kosarában meg egy tasak kõrözött.

Fölvágós a középhátvéd, három csatárt fölvágott,
hát belõle vajon mi lesz: fasírt-é vagy fölvágott?

Díjbirkózó gyõzött tussal,
nevét írják vörös tussal,
lezuhanyzott meleg tussal,
prímás várja forró tussal.

Határidõt szabott Áron: árat venne szabott áron.
Átvág Áron hat határon, kitartásod meghat, Áron.

Felment, fölment, tejfel, tejföl; ne is folytasd, barátom:
elsõ lett az ángyom lánya a fölemás korláton.

Földmérõ küzd öllel, árral;
árhivatal szökõ árral,
ármentõ a szökõárral,
suszter inas bökõárral.

Magyarország olyan ország hol a nemes nemtelen,
lábasodnak nincsen lába, aki szemes: szemtelen.
A csinos néha csintalan, szarvatlan a szarvas,
magos lehet magtalan, s farkatlan a farkas.
Daru száll a darujára, s lesz a darus darvas.
Rágcsáló a mérget eszi, engem esz a méreg.
Gerinces, vagy rovar netán a toportyánféreg?


Egyesben a vakondokok "vakond" avagy "vakondok".
Hasonlóképp helyes lesz a "kanon" meg a "kanonok"?

Nemileg vagy némileg? - gyakori a gikszer.
"Kedves ege-segedre" - köszönt a svéd mixer.
Arab diák magolja: tevéd, tévéd, téved;
merjél mérni mértékkel, mertek, merték, mértek.

Pisti így szól: kimosta anyukám a kádat!
Viszonzásul kimossa anyukád a kámat?
Óvodások ragoznak: enyém, enyéd, enyé;
nem tudják, hogy helyesen: tiém, tiéd, tié.

A magyar nyelv - azt hiszem, meggyõztelek Barátom -
külön-leges-legszebb nyelv kerek e nagy világon! [/quote]Begépelés Gervai Péter

[lameXpert]

idézet:

---

A románok követeléseit a Balázsfalván 1848. május 15–16-án megtartott népgyûlésen fogalmazták meg az osztrákbarát Andrei ªaguna nagyszebeni ortodox és Ioan Leményi balázsfalvi görög katolikus püspök elnökletével. Hitet tettek a vallás, a nyelv megõrzése, a szabadság, az egyenlõség és a testvériség mellett. Szót emelnek az elnyomás minden formája ellen, követelik a jobbágyság eltörlését. A május 15-i gyûlésnek inkább ünnepi, kinyilatkoztató jellege volt: a jövõben „Szabadság mezõ”-nek (Cîmpul libertãþii) fogják nevezni azt a helyet, ahol összejöttek; a románok hûséget esküsznek Ausztria császárának; a románság önálló nemzetnek – politikailag egyenlõ szabadságjogok alapján, Erdély integráns, õshonos részének – nyilvánítja magát, majd hûségesküt tettek.

Május 16-án már részletesebben fogalmazzák meg követeléseiket, amelyeket rövidített formában ismertetünk:

1. A román nemzet autonómiát kér, hogy annak keretén belül mint román nemzet érvényesülhessen, hogy az országgyûlésbe, számának megfelelõ arányban küldhessen képviselõket, hogy a közigazgatás, az igazságszolgáltatás és a katonaság minden ágazatában, számának megfelelõ arányban legyenek tisztviselõi, hogy az igazságszolgáltatásban és a közigazgatásban a saját nyelvüket, a román nyelvet használhassák. Ezzel kapcsolatban egy általános román nemzeti gyûlésnek évenkénti összehívását és egy állandó nemzeti komiténak a szervezését kéri. Továbbá azt, hogy a törvényekben és az Erdélyben élõ többi nemzet nyelvében románoknak és ne oláhoknak nevezzék õket.

2. A román egyház teljesen szabad és független legyen minden más egyháztól, továbbá, hogy egyházai ugyanazokban a jogokban és kiváltságokban részesíttessenek, mint az ország többi egyházai. Kéri a román érsekségnek és az évi zsinatoknak, a régi jog alapján való visszaállítását, amely zsinat papi és világi képviselõkbõl álljon és hogy ez a zsinat szavazattöbbséggel válassza szabadon, a saját tetszése szerint a román püspököket.

3. A robotok és tizedek megszüntetését.

4. A céhek megszüntetését és ezzel kapcsolatban a teljes ipari és kereskedelmi szabadságot.

5. A vámoknak és mindazoknak a nehézségeknek az elhárítását, amelyek megakadályozzák a kereskedelmet a szomszéd államokkal.

6. A kiaknázott ércekre kivetett tizedek megszüntetését.

7. A teljes szólás- és sajtószabadságot.

8. Az egyéni szabadság, valamint a szövetkezeti és a gyülekezeti jog biztosítását.

9. Az igazságszolgáltatásba a nyilvános és szóbeli eljárás behozatalát, a bûnügyekben pedig az esküdtszékek felállítását.

10. Román nemzeti õrség felállítását és a határõrvidéki katonaság feloszlatását. Ezeknek a megvalósításáig azonban maradjanak meg a határõrök, mégpedig a lakosság régi számának az arányában és legyenek saját nemzetükhöz tartozó tisztjeik.

11. Állíttassék fel egy vegyes bizottság, amely tárgyalja és döntse el a falusi népnek azon panaszait, amelyeket az agrár, az erdészeti és territoriális ügyekben elõterjeszt.

12. A román papságnak a többi felekezet papjaival egyenlõ mértékû dotálását az állami kincstárból.

13. A községekben, mezõvárosokban és városokban román nemzeti iskolák létesítését, valamint technikai intézetek, papi szeminárium és egy román nemzeti egyetem létesítését és azok dotálását az államkincstárból, a románok számarányának megfelelõen; a tanszemélyzet számára választói jogot és teljes tanszabadságot.

14. Egyforma közteherviselést, mégpedig az adózók vagyonának arányában, valamint az összes kiváltságok eltörlését.

15. Dolgozzon ki az Erdélyben lakó összes nemzetbõl megalakítandó általános gyûlés, a szabadság, az egyenlõség és a testvériség alapján Erdély számára egy új alkotmányt, továbbá ugyanezen az alapon a bûnügyi és a kereskedelmi törvénykezés minden ága számára hozzon új törvényeket.

16. Végül a román nemzet azt kéri, hogy amíg a román nemzetnek nem lesz az országgyûlésben döntõ szavazata, addig a vele együtt lakó többi nemzet ne foglalkozzon Erdély–Magyarország uniójával; ha mindazonáltal az országgyûlés döntene ebben a kérdésben, a román nemzet ezen ügyben hozott bármilyen határozat ellen tiltakozik.....[/quote]