Az ATA6/ATAPI szabvány az magát a fizikai interface-t írja le, gondolom kitérve a rajta/benne használható utasításkészletre is. Az (U)DMA csak ennek egy részhalmaza. (Pontosan nem néztem utána, csak annyira, amennyi engem akkor érdekelt, így olvasd.

)
(U)DMA: Arról van szó, hogy az ún. PIO módban a CPU vezérli az adatátvitelt, azaz rajta keresztüláramlik az összes adat, ami a háttértároló kezelésével kapcsolatos (azaz pl. olvasás esetén háttértároló-vezérlő-CPU-RAM az adat útja). (U)DMA esetén ez annyiban módosul, hogy az adat átvitelében a CPU már nem vesz részt, csak kiadja az utasítást a vezérlőnek, hogy ez és ez az adat kell, majd a vezérlő beolvassa az adatot és azt közvetlenül a memóriában helyezi el, kikerülve a CPU-t (azaz háttértároló-vezérlő-RAM az adat útja). Így persze a CPU tud mással is foglalkozni az adatátvitel alatt.
A S-ATA/S-ATA2 különbsége pedig kb. arról szól, a S-ATA2 jobb és gyorsabb áramkörökkel megvalósított S-ATA átvitel (meg persze belekerült az NCQ is, de az megint csak egy utasítás(készlet), (ill. ha jól tom' a fizikai csatlakozó is bővült annyival, hogy van rajta egy pöcök, amibe a megfelelő kábelt be lehet pattintani, és így kisebb eséllyel csúszik ki, javítandó az el'aszott eredeti S-ATA konstrukciót), ezért az elméleti maximuma 2x akkora, mint a S-ATA1-nek. A S-ATA/S-ATA2 csatlakozója ugyanolyan (az előbb írt pöcöktől eltekintve), ugyanazok a kábelek használhatóak bármelyik megoldáshoz (az újabb féle a régihez is).
Biztos majd kijavítanak azok a geek-ek, akiknek nagyon szúrja a szemét valamely' hülyeségem, úgyhogy várj kb. 1 napot, mire ebből valamit beleírsz a dolgozatba.
Szerkesztette: brd 2009. 02. 26. 19:39 -kor