Súgó
A téma zárva.
Biztos van olyan számítástechnikus aki verseket is ír és hajlandó is megosztani velünk! 
Saját versek topicja
az általatok írt verseket osszátok meg!
Értékeld a témát:
#1
- Őstag
-
- Csoport: Fórumtag
- Hozzászólások: 8.649
- Csatlakozott: --
Elküldve: 2004. 10. 23. 14:53
Hiányoltam már egy verses topicot! Biztos van olyan számítástechnikus aki verseket is ír és hajlandó is megosztani velünk!
Biztos van olyan számítástechnikus aki verseket is ír és hajlandó is megosztani velünk!
Rhino666
#2
Elküldve: 2004. 10. 23. 14:56
Rhino666, az médium
Szerkesztette: Dj.Kakukk 2004. 10. 23. 15:09 -kor
#4
- Őstag
-
- Csoport: Fórumtag
- Hozzászólások: 8.649
- Csatlakozott: --
Elküldve: 2004. 10. 23. 15:35
Remek... 
Rhino666
#5
- Őstag
-
- Csoport: Fórumtag
- Hozzászólások: 26.156
- Csatlakozott: --
Elküldve: 2004. 10. 23. 18:46
Leszek az első. (ez nem a versem címe. Nincs címe)
Látom a hajnalt, vérvörös fénye csillan
Látom az estét, napok romja villan.
Látom a képet, kéz mutat felém
Látom a jelet lelkem kék egén.
Hallom a hangot, bár sosem hangzott el,
Hallom a sikolyt, lelkem hagyta el
Hallom a sírást, könnyet sosem hoz,
Hallom a kérést, életet elkoboz.
Érzem a terhet, szűnni nem akar,
Érzem a leplet, testet eltakar.
Érzem a súlyát, mi tonnaszám lehet,
Érzem a valót, mi mindent elvehet.
Tudom mégis, mi volt elmúlt,
S a remény, a remény... éltet."
Látom a hajnalt, vérvörös fénye csillan
Látom az estét, napok romja villan.
Látom a képet, kéz mutat felém
Látom a jelet lelkem kék egén.
Hallom a hangot, bár sosem hangzott el,
Hallom a sikolyt, lelkem hagyta el
Hallom a sírást, könnyet sosem hoz,
Hallom a kérést, életet elkoboz.
Érzem a terhet, szűnni nem akar,
Érzem a leplet, testet eltakar.
Érzem a súlyát, mi tonnaszám lehet,
Érzem a valót, mi mindent elvehet.
Tudom mégis, mi volt elmúlt,
S a remény, a remény... éltet."
#6
- Őstag
-
- Csoport: Fórumtag
- Hozzászólások: 8.649
- Csatlakozott: --
Elküldve: 2004. 10. 23. 23:40
Minden
Nade mégis,
ráébredtem mindenre, eddig szürke köd mögött lapult.
Te és én is,
mindketten tudjuk az igazságot mégse hangoztatjuk.
Utópia,
nem kívánt emlékek lefedése örök hazugsággal.
Cara Mia,
csak ne tetted volna soha, nem tetted volna meg soha.
Ismerkedés,
a később fájó emlékek előre megtervezése.
Keveredés,
egy végtelenbe nyúló ismétlődés kezdő lépése.
Szeretkezés,
pillanat, melyben bújuk az örök harag bánó hídja.
Eltemetés,
önző búcsú egy lénytől, mely a szívünket úgy fájlalja.
Nade mégis,
ráébredtem mindenre, eddig szürke köd mögött lapult.
Te és én is,
mindketten tudjuk az igazságot mégse hangoztatjuk.
Utópia,
nem kívánt emlékek lefedése örök hazugsággal.
Cara Mia,
csak ne tetted volna soha, nem tetted volna meg soha.
Ismerkedés,
a később fájó emlékek előre megtervezése.
Keveredés,
egy végtelenbe nyúló ismétlődés kezdő lépése.
Szeretkezés,
pillanat, melyben bújuk az örök harag bánó hídja.
Eltemetés,
önző búcsú egy lénytől, mely a szívünket úgy fájlalja.
Rhino666
#7
- Őstag
-
- Csoport: Fórumtag
- Hozzászólások: 8.649
- Csatlakozott: --
Elküldve: 2004. 10. 23. 23:49
(Gondolkodtam hogy versnek tekinthető-e :confused: )
A lelkem
A lelkem oly üres akár a lap melyre most írok.
A lelkem oly üres, ezért e ázott lapra sírok.
A lelkem
A lelkem oly üres akár a lap melyre most írok.
A lelkem oly üres, ezért e ázott lapra sírok.
Rhino666
#8
- Senior tag
-
- Csoport: Fórumtag
- Hozzászólások: 3.196
- Csatlakozott: --
Elküldve: 2004. 10. 24. 00:12
Vers címe: 0410240109
Az önmegvalósítás értelmezése
nem gondolkodás kérdése.
Hanem érzések, melyeket eltemetve,
nem tehetsz semmit kényedre, kedvedre.
Ha nem tudod, az életben mit tegyél,
önmagad, mindig és mindenkor te magad legyél.
Ha rádszólnak, rosszalnak, vagy zavarnak,
mondd azt: te vagy magad és nem ők vannak.
Rosszat csak akkor teszel, ha másoknak ártasz,
De hogy kinek: arra néha nehéz a válasz.
Nem kell komolyan venni. :)
Az önmegvalósítás értelmezése
nem gondolkodás kérdése.
Hanem érzések, melyeket eltemetve,
nem tehetsz semmit kényedre, kedvedre.
Ha nem tudod, az életben mit tegyél,
önmagad, mindig és mindenkor te magad legyél.
Ha rádszólnak, rosszalnak, vagy zavarnak,
mondd azt: te vagy magad és nem ők vannak.
Rosszat csak akkor teszel, ha másoknak ártasz,
De hogy kinek: arra néha nehéz a válasz.
Nem kell komolyan venni. :)
Debütáló albuma zenész barátomnak: http://brushy.meltingpot.hu - letölt, hallgat, élvez
#9
- Őstag
-
- Csoport: Fórumtag
- Hozzászólások: 24.688
- Csatlakozott: --
Elküldve: 2004. 10. 24. 02:48
Vannak bent versek is... talán egy kis mese is belefér... még régen írtam, akkor még fiatal voltam, és bohó...
Mese a kiscsikóról, aki nem tudott igazat mondani
Hol volt, hol nem volt, túl a Nap földjén, és túl az Óperenciás-tengeren, volt egyszer egy vidék, melyet Száz Út Birodalmának neveztek. Itt, ezen a tájon élt egy kiscsikó. Anyja, apja babusgatta, óvón vigyáztak egyetlen gyermekükre. Már fiatal korától különcként tartották számon, mivel soha nem tudott igazat mondani. Ennek senki sem tudta az okát, de a kiscsikót nagyon bántotta. Bántotta, hogy a társai kiközösítik, és sohasem játszanak vele. Ahogy telt-múlt az idő, egyre inkább úgy gondolta, el kell mennie a Hétmérföldes Boszorkányhoz, hogy megszabadítsa ettől az átoktól. Egyik nap hajnalán e szavakkal állt szülei elé:
- Édesanyám, édesapám! Mivel nem tudok a szörnyű átok súlya alatt élni, ezért el kell mennem, nagyon messze!
- Hova mennél egyetlen gyermekem, méhem gyümölcse? – kérdezte az anyja.
- Úgy hallottam, a Hétmérföldes Boszorkány fel tud oldozni, új jövőt tud adni számomra.
- Édes fiam! – szólt az apja. – Te vagy életem értelme, a felkelő Nap sugara, a lenyugvó Hold fénye! Nem próbállak meg visszatartani, hiszen te érzed, ha menned kell! Bárhova is vet a sors, minden teliholdkor nézz fel az égre, és mondj el értünk egy imát. Mi meghalljuk minden segélykiáltásod, veled leszünk a Patak vizében, a Föld gyümölcseiben, a Tűz melegében, a Szél fuvallataiban, és az Ég örök vigaszában.
- Köszönöm apám, köszönöm anyám, hogy bízhattam bennetek! – válaszolt a kiscsikó. – Ígérem, megtartom a kéréseteket. Hogy mindig veletek legyek, és soha ne feledjetek el, íme az én ajándékom:
A kiscsikó dala:
Vet a sors, és fúj a szél,
Szegény szívem mit remél?
Vajon lesz –e gondja rá,
Annak, aki rátalál.
Vet a sors, és hosszú az út,
Nem tudom még, merre fut.
De ha egyszer meglelem,
Irányom arra veszem.
Vet a sors, és kő a szív,
A boldogságig lesz –e híd?
Merre lesz a győzelem,
Hol célomat meglelem?
Vet a sors, és nincs tovább.
Egyszer, egy hűvös éjszakán,
Ott, hol föld-ég összeér,
Találkozunk az út végén.
Ekkor a szülei már nem tudták tovább tartani könnyeiket, és hangos zokogásban törtek ki. Ő azonban így szólt:
- Ne sirassatok még, nem akasztásra visznek!
Ekkor szülei abbahagyták a sírást, hiszen jól tudták, hogy gyermeküknek másnap hajnalban már indulni kell.
Hamar eljött a hajnal, az éjszaka csak pár pillanatnak tűnt. Még csak éppen derengeni kezdett, de a kiscsikó már készen állt, hogy szembenézzen ezernyi új veszedelemmel. A szülei még aludtak, de ő nem is akarta felébreszteni őket, így téve könnyebbé az elválás nehéz perceit. Mielőtt elindult volna, még egyszer visszanézett. Könnyes szemmel és fájó szívvel, de nekivágott hosszú útjának.
Már dél felé járt az idő, mikor megéhezett. Leült az út szélére, hogy falatozzon, mikor egy falevél szállt felé, mely így szólt:
- Kiscsikó ne menj tovább! Ahogy engem fúj a szél, téged is úgy sodor az élet. Ne próbáld meg befolyásolni azt, ami irányíthatatlan. – szólt a levél.
Ő azonban magában gondolkodni kezdett:
- Senki nem lehet biztos benne, hogy életét nem ő irányítja. Hisz nem tudhatom, hogy ami történt, az azért lett, mert én úgy akartam, vagy azért akartam, mert úgy kellett lennie.
Mikor végzett szerény ebédjével, újra útra kelt, hiszen nem tudhatta, hogy lépteit meddig kell még szaporítania. Ahogy ment, látott hatalmas hegyeket, nagy tavakat, szép erdőket, de csikókkal nem találkozott. Este, sötétedés után egy barlanghoz ért. Mivel fáradt volt már, ezért bement lepihenni. Odabenn tüzet gyújtott, hogy megmelegedjen, azonban a legnagyobb meglepetésére a tűz dalolni kezdett:
A Tűz dala:
Honnan jöttél, hová tartasz,
Merre vezet lépted sora?
Tudod –e, hogy erőd elfogy,
Célod nem éred el soha!
Honnan jöttél, ismersz engem?
Kíváncsi vagy titkaimra?
Megmutatom, ha kívánod,
De nem küzdhetsz meg a sorssal.
Honnan jöttél, meddig mész el?
Hited erős, tested gyenge?!
Ne tétovázz, győzz az ésszel,
Elméd erős, mint a penge!
Honnan jöttél? Megégetlek!
Menekülj, fuss, szedd a lábad!
Ha élni akarsz, csukd be szemed,
S magadban szemléld a tájat!
A kiscsikó így szólt a tűzhöz:
- Kedves Tűz! Te, aki melegeddel oltalmazol minket, fényeddel világítunk, mond, merre keressem az igazságot?
- Te kis butus! –válaszolt. – Nincs olyan törvény a földön, melyet mindenki igazságként fogadna el. Ez a tudat vezessen utadon!
Mivel nagyon fáradt volt, ezért nemsokára elaludt. Éjjel azonban álmot látott. Álmában a Hétmérföldes Boszorkány birodalmában járt. Mindenfelé varázslat, szemfényvesztés és illúzió uralkodott. Minden élő és élettelen anyag mibenlétét az ott élők akarata határozott meg. Ha kellett jártak a vízen, vagy úsztak a földben. Minden élet egy látomásnak tűnt…
Korán reggel ébredt, a Nap még a látóhatár alatt járt. Érezte, menni és tenni kell, hiszen visszavárják. Most sújtott belé a felismerés, hogy erős honvágya van. Lassan elindult, a Nagy Hegy felé, mert a túloldalt várta a másik világ. Gyorsan haladt útján, mert a szél segítette, s közben mesélt neki:
A Szél dala:
Levegő vagyok, élő.
Fél tőlem minden félő.
Itt, hol ég-föld összeér,
Minden szívben nagy a tél.
Fél itt minden élő és holt.
Régen világosság volt.
De most sötétség köszön,
Nincs itt más, csak bűnözön.
Pár pillanat alatt átért a hegyen, mely oly hatalmasnak tűnt. A túlsó oldal, a Hétmérföldes Boszorkány Birodalma számtalan titkot rejt. Minden és mindenki olyan különös volt. Ahogy haladt, érdekes dolgokat tapasztalt. Például a fák beszéltek hozzá:
Az Erdő dala:
Erdő vagyok, szerte széjjel,
Bennem járhatsz egész éjjel.
Láthatod a titkomat,
Mindent, ami itt maradt.
Tüzet adok, fénye erős.
Ha ide belépsz, lehetsz hős.
Mire kiérsz, elveszel,
De a szívemben leszel.
Az út további részén semmi különöset nem tapasztalt. Már megszokta, hogy senkivel sem beszélgetett. Már delelt a Nap, mikor az ösvény két irányba ágazott. Megkérdezte hát az utat, hogy merre menjen tovább:
Az Út dala:
Elkísérlek mindenhova,
Lehetsz akár té és tova.
Szíved irányába mész,
Addig haladsz, meddig élsz.
Elkísérlek, hisz szeretlek,
A hitedet egyengettem.
Bennem élsz, és velem haladsz,
Ameddig élsz, addig maradsz!
Balra van a szíved útja,
Lelked, hited, lényed kútja.
Ha arra mész, oda jutsz,
Hol a szíveddel tanulsz.
Jobbra vezet minden erő.
Persze, lehetsz így is nyerő.
Ész és elme, ez itt minden,
Gondolatod jár a kincsen!
A kiscsikó nem várt tovább, rögtön tudta, hogy merre kell sietnie. A bal oldali úton haladt tovább. Estére odaért a Hétmérföldes Boszorkány kastélyához. Hatalmasabb volt, mint legfélelmetesebb álmaiban képzelte. Mikor odaért a kapuhoz, az kitárult, mintha mát várta volna. Mikor áthaladt alatta, a kapu beszélni kezdett:
A Kapu dala:
Íme, itt egy másik világ.
Nem biztos, hogy minden virág.
Lehet jó, és lehet rosszabb,
Lehet rövid, lehet hosszabb.
A kastélyban senkit sem talált, pedig szinte mindenhová benyitott. Már kezdett reménytelenné válni, mikor egy alak derengett elő a sötétségből, és beszélni kezdett:
A Boszorkány dala:
Féltél tőlem? Ugyan minek!
Nem ártottam én senkinek.
Mégis bántották a lelkem,
Azóta is mindig rejtem.
Barátom már nincs itt senki,
Megláttam én a jövőt,
Kastélyomban nem jó lakni,
Minden elment, ami jött.
Nem tudok én már szeretni,
Nem jó velem együtt lenni.
Nem érzem már, mi rossz, mi jó,
Nem kérdem már: Hol van, ki jó?
Segítséget kérnél tőlem?
Elűzni az átkodat?
Végy egy darabot belőlem,
És lásd meg benne múltadat!
A kiscsikó döbbenten lépett hátra, mikor meglátta a boszorkányt. Sok időbe telt, míg megszólalt:
- Ó, kedves Hétmérföldes Boszorkány, segíts rajtam!
- Én ??? Segíteni? Ezt már évszázadok óta nem hallottam! Miből gondolod, hogy hatalmas és sötét varázserőmet a te javadra tudom fordítani? – kérdezte a boszi
- Tudod, mindenkiben él a jó. Van, aki pénz, van, aki düh mögé rejti. De felkelthető benne, csak mélyen kutatnia kell a lelke sötét, poros szobáiban. Kérlek segíts! – válaszolt a kiscsikó.
- Holnap menj el, és keresd meg a Fal Kövét! Ha kakasszóra elhozod, segítek neked! Most távozz!
Még alig pirkadt, mikor a kiscsikó útra készen állt. Túl volt már a reggelin, és a napi testedzésen. Mikor nekivágott útjának, tisztában volt vele, hogy hosszú út áll előtte, mert az Éj Tengerén is át kell kelnie. Dombok között, erdők mélyén, virágos réteken vezetett útja, mígnem a tengerpartra ért. Ott már várta egy csónak. Mikor beszállt, és evezni kezdett, a víz így szólt hozzá:
A Víz dala:
Testem hullám, bennem halak,
Rajtam testek áramlanak.
Körülöttem látóhatár,
Partomon sok vízimadár.
Már magasan állt a Nap, mikor kikötött a tenger túlsó partján. Ott magasodott előtte a Fal, melyen ez állt:
A Fal dala:
Elválasztok, az a dolgom,
Az egységet én megbontom.
Kemény vagyok, mint a jellem,
Aki átmegy, az már szellem!
A kiscsikó kivett a Falból egy kis darabot, majd mélyen elrakta a táskájába. Odafutott a ladikhoz, majd beszállt. És evezni kezdett. Egy madár így szólt fentről:
A Madár dala:
Voltam tojás, csibe, madár,
De most enyém a láthatár.
Néha alszok, néha szállok,
Néha fekszek, néha állok.
Sötétedett, mikor a kastélyba ért. Letette a Fal Kövét az asztalra, mikor megszólalt a kakas. Megjelent a boszorkány, majd így szólt:
- Ügyes vagy! Ahogy legyőzted a Teret és az Időt, úgy győzted le önmagadat is. Megszűnt a távolság, és nincs már óra sem. Mi értelme lenne a rossz tulajdonságoknak? Megtaláltam magamban a társas lényt, mert te segítettél! Cserébe hazarepítelek, megóvva az út viszontagságaitól. Most lehunyod a szemed, és mire kinyitod, mát otthon is vagy!
A kiscsikó becsukta a szemeit, majd hírtelen kinyitotta, és… !
A Tanulság:
Érték? Jellem? Üres szavak?
Bennünk élnek, megtartanak.
Pénz és erő? Ugyan minek?
Nem kell abból már senkinek.
Most a Kitartás a lényeg,
Abból formálódik lényed.
Légy erős, mint az acél,
És hamar feldereng a cél.
Túl a tűzön, túl a vízen,
Túl az erőn, túl a szíven.
Hogyha önmagadba állsz,
Túlélsz mindent, amit vársz.
Bízz magadban, ne csak ámulj,
Küzdj meg érte, és ne bámulj!
Mert a kiscsikó is győzött,
Túlélt mindent, amit főzött!
Mese a kiscsikóról, aki nem tudott igazat mondani
Hol volt, hol nem volt, túl a Nap földjén, és túl az Óperenciás-tengeren, volt egyszer egy vidék, melyet Száz Út Birodalmának neveztek. Itt, ezen a tájon élt egy kiscsikó. Anyja, apja babusgatta, óvón vigyáztak egyetlen gyermekükre. Már fiatal korától különcként tartották számon, mivel soha nem tudott igazat mondani. Ennek senki sem tudta az okát, de a kiscsikót nagyon bántotta. Bántotta, hogy a társai kiközösítik, és sohasem játszanak vele. Ahogy telt-múlt az idő, egyre inkább úgy gondolta, el kell mennie a Hétmérföldes Boszorkányhoz, hogy megszabadítsa ettől az átoktól. Egyik nap hajnalán e szavakkal állt szülei elé:
- Édesanyám, édesapám! Mivel nem tudok a szörnyű átok súlya alatt élni, ezért el kell mennem, nagyon messze!
- Hova mennél egyetlen gyermekem, méhem gyümölcse? – kérdezte az anyja.
- Úgy hallottam, a Hétmérföldes Boszorkány fel tud oldozni, új jövőt tud adni számomra.
- Édes fiam! – szólt az apja. – Te vagy életem értelme, a felkelő Nap sugara, a lenyugvó Hold fénye! Nem próbállak meg visszatartani, hiszen te érzed, ha menned kell! Bárhova is vet a sors, minden teliholdkor nézz fel az égre, és mondj el értünk egy imát. Mi meghalljuk minden segélykiáltásod, veled leszünk a Patak vizében, a Föld gyümölcseiben, a Tűz melegében, a Szél fuvallataiban, és az Ég örök vigaszában.
- Köszönöm apám, köszönöm anyám, hogy bízhattam bennetek! – válaszolt a kiscsikó. – Ígérem, megtartom a kéréseteket. Hogy mindig veletek legyek, és soha ne feledjetek el, íme az én ajándékom:
A kiscsikó dala:
Vet a sors, és fúj a szél,
Szegény szívem mit remél?
Vajon lesz –e gondja rá,
Annak, aki rátalál.
Vet a sors, és hosszú az út,
Nem tudom még, merre fut.
De ha egyszer meglelem,
Irányom arra veszem.
Vet a sors, és kő a szív,
A boldogságig lesz –e híd?
Merre lesz a győzelem,
Hol célomat meglelem?
Vet a sors, és nincs tovább.
Egyszer, egy hűvös éjszakán,
Ott, hol föld-ég összeér,
Találkozunk az út végén.
Ekkor a szülei már nem tudták tovább tartani könnyeiket, és hangos zokogásban törtek ki. Ő azonban így szólt:
- Ne sirassatok még, nem akasztásra visznek!
Ekkor szülei abbahagyták a sírást, hiszen jól tudták, hogy gyermeküknek másnap hajnalban már indulni kell.
Hamar eljött a hajnal, az éjszaka csak pár pillanatnak tűnt. Még csak éppen derengeni kezdett, de a kiscsikó már készen állt, hogy szembenézzen ezernyi új veszedelemmel. A szülei még aludtak, de ő nem is akarta felébreszteni őket, így téve könnyebbé az elválás nehéz perceit. Mielőtt elindult volna, még egyszer visszanézett. Könnyes szemmel és fájó szívvel, de nekivágott hosszú útjának.
Már dél felé járt az idő, mikor megéhezett. Leült az út szélére, hogy falatozzon, mikor egy falevél szállt felé, mely így szólt:
- Kiscsikó ne menj tovább! Ahogy engem fúj a szél, téged is úgy sodor az élet. Ne próbáld meg befolyásolni azt, ami irányíthatatlan. – szólt a levél.
Ő azonban magában gondolkodni kezdett:
- Senki nem lehet biztos benne, hogy életét nem ő irányítja. Hisz nem tudhatom, hogy ami történt, az azért lett, mert én úgy akartam, vagy azért akartam, mert úgy kellett lennie.
Mikor végzett szerény ebédjével, újra útra kelt, hiszen nem tudhatta, hogy lépteit meddig kell még szaporítania. Ahogy ment, látott hatalmas hegyeket, nagy tavakat, szép erdőket, de csikókkal nem találkozott. Este, sötétedés után egy barlanghoz ért. Mivel fáradt volt már, ezért bement lepihenni. Odabenn tüzet gyújtott, hogy megmelegedjen, azonban a legnagyobb meglepetésére a tűz dalolni kezdett:
A Tűz dala:
Honnan jöttél, hová tartasz,
Merre vezet lépted sora?
Tudod –e, hogy erőd elfogy,
Célod nem éred el soha!
Honnan jöttél, ismersz engem?
Kíváncsi vagy titkaimra?
Megmutatom, ha kívánod,
De nem küzdhetsz meg a sorssal.
Honnan jöttél, meddig mész el?
Hited erős, tested gyenge?!
Ne tétovázz, győzz az ésszel,
Elméd erős, mint a penge!
Honnan jöttél? Megégetlek!
Menekülj, fuss, szedd a lábad!
Ha élni akarsz, csukd be szemed,
S magadban szemléld a tájat!
A kiscsikó így szólt a tűzhöz:
- Kedves Tűz! Te, aki melegeddel oltalmazol minket, fényeddel világítunk, mond, merre keressem az igazságot?
- Te kis butus! –válaszolt. – Nincs olyan törvény a földön, melyet mindenki igazságként fogadna el. Ez a tudat vezessen utadon!
Mivel nagyon fáradt volt, ezért nemsokára elaludt. Éjjel azonban álmot látott. Álmában a Hétmérföldes Boszorkány birodalmában járt. Mindenfelé varázslat, szemfényvesztés és illúzió uralkodott. Minden élő és élettelen anyag mibenlétét az ott élők akarata határozott meg. Ha kellett jártak a vízen, vagy úsztak a földben. Minden élet egy látomásnak tűnt…
Korán reggel ébredt, a Nap még a látóhatár alatt járt. Érezte, menni és tenni kell, hiszen visszavárják. Most sújtott belé a felismerés, hogy erős honvágya van. Lassan elindult, a Nagy Hegy felé, mert a túloldalt várta a másik világ. Gyorsan haladt útján, mert a szél segítette, s közben mesélt neki:
A Szél dala:
Levegő vagyok, élő.
Fél tőlem minden félő.
Itt, hol ég-föld összeér,
Minden szívben nagy a tél.
Fél itt minden élő és holt.
Régen világosság volt.
De most sötétség köszön,
Nincs itt más, csak bűnözön.
Pár pillanat alatt átért a hegyen, mely oly hatalmasnak tűnt. A túlsó oldal, a Hétmérföldes Boszorkány Birodalma számtalan titkot rejt. Minden és mindenki olyan különös volt. Ahogy haladt, érdekes dolgokat tapasztalt. Például a fák beszéltek hozzá:
Az Erdő dala:
Erdő vagyok, szerte széjjel,
Bennem járhatsz egész éjjel.
Láthatod a titkomat,
Mindent, ami itt maradt.
Tüzet adok, fénye erős.
Ha ide belépsz, lehetsz hős.
Mire kiérsz, elveszel,
De a szívemben leszel.
Az út további részén semmi különöset nem tapasztalt. Már megszokta, hogy senkivel sem beszélgetett. Már delelt a Nap, mikor az ösvény két irányba ágazott. Megkérdezte hát az utat, hogy merre menjen tovább:
Az Út dala:
Elkísérlek mindenhova,
Lehetsz akár té és tova.
Szíved irányába mész,
Addig haladsz, meddig élsz.
Elkísérlek, hisz szeretlek,
A hitedet egyengettem.
Bennem élsz, és velem haladsz,
Ameddig élsz, addig maradsz!
Balra van a szíved útja,
Lelked, hited, lényed kútja.
Ha arra mész, oda jutsz,
Hol a szíveddel tanulsz.
Jobbra vezet minden erő.
Persze, lehetsz így is nyerő.
Ész és elme, ez itt minden,
Gondolatod jár a kincsen!
A kiscsikó nem várt tovább, rögtön tudta, hogy merre kell sietnie. A bal oldali úton haladt tovább. Estére odaért a Hétmérföldes Boszorkány kastélyához. Hatalmasabb volt, mint legfélelmetesebb álmaiban képzelte. Mikor odaért a kapuhoz, az kitárult, mintha mát várta volna. Mikor áthaladt alatta, a kapu beszélni kezdett:
A Kapu dala:
Íme, itt egy másik világ.
Nem biztos, hogy minden virág.
Lehet jó, és lehet rosszabb,
Lehet rövid, lehet hosszabb.
A kastélyban senkit sem talált, pedig szinte mindenhová benyitott. Már kezdett reménytelenné válni, mikor egy alak derengett elő a sötétségből, és beszélni kezdett:
A Boszorkány dala:
Féltél tőlem? Ugyan minek!
Nem ártottam én senkinek.
Mégis bántották a lelkem,
Azóta is mindig rejtem.
Barátom már nincs itt senki,
Megláttam én a jövőt,
Kastélyomban nem jó lakni,
Minden elment, ami jött.
Nem tudok én már szeretni,
Nem jó velem együtt lenni.
Nem érzem már, mi rossz, mi jó,
Nem kérdem már: Hol van, ki jó?
Segítséget kérnél tőlem?
Elűzni az átkodat?
Végy egy darabot belőlem,
És lásd meg benne múltadat!
A kiscsikó döbbenten lépett hátra, mikor meglátta a boszorkányt. Sok időbe telt, míg megszólalt:
- Ó, kedves Hétmérföldes Boszorkány, segíts rajtam!
- Én ??? Segíteni? Ezt már évszázadok óta nem hallottam! Miből gondolod, hogy hatalmas és sötét varázserőmet a te javadra tudom fordítani? – kérdezte a boszi
- Tudod, mindenkiben él a jó. Van, aki pénz, van, aki düh mögé rejti. De felkelthető benne, csak mélyen kutatnia kell a lelke sötét, poros szobáiban. Kérlek segíts! – válaszolt a kiscsikó.
- Holnap menj el, és keresd meg a Fal Kövét! Ha kakasszóra elhozod, segítek neked! Most távozz!
Még alig pirkadt, mikor a kiscsikó útra készen állt. Túl volt már a reggelin, és a napi testedzésen. Mikor nekivágott útjának, tisztában volt vele, hogy hosszú út áll előtte, mert az Éj Tengerén is át kell kelnie. Dombok között, erdők mélyén, virágos réteken vezetett útja, mígnem a tengerpartra ért. Ott már várta egy csónak. Mikor beszállt, és evezni kezdett, a víz így szólt hozzá:
A Víz dala:
Testem hullám, bennem halak,
Rajtam testek áramlanak.
Körülöttem látóhatár,
Partomon sok vízimadár.
Már magasan állt a Nap, mikor kikötött a tenger túlsó partján. Ott magasodott előtte a Fal, melyen ez állt:
A Fal dala:
Elválasztok, az a dolgom,
Az egységet én megbontom.
Kemény vagyok, mint a jellem,
Aki átmegy, az már szellem!
A kiscsikó kivett a Falból egy kis darabot, majd mélyen elrakta a táskájába. Odafutott a ladikhoz, majd beszállt. És evezni kezdett. Egy madár így szólt fentről:
A Madár dala:
Voltam tojás, csibe, madár,
De most enyém a láthatár.
Néha alszok, néha szállok,
Néha fekszek, néha állok.
Sötétedett, mikor a kastélyba ért. Letette a Fal Kövét az asztalra, mikor megszólalt a kakas. Megjelent a boszorkány, majd így szólt:
- Ügyes vagy! Ahogy legyőzted a Teret és az Időt, úgy győzted le önmagadat is. Megszűnt a távolság, és nincs már óra sem. Mi értelme lenne a rossz tulajdonságoknak? Megtaláltam magamban a társas lényt, mert te segítettél! Cserébe hazarepítelek, megóvva az út viszontagságaitól. Most lehunyod a szemed, és mire kinyitod, mát otthon is vagy!
A kiscsikó becsukta a szemeit, majd hírtelen kinyitotta, és… !
A Tanulság:
Érték? Jellem? Üres szavak?
Bennünk élnek, megtartanak.
Pénz és erő? Ugyan minek?
Nem kell abból már senkinek.
Most a Kitartás a lényeg,
Abból formálódik lényed.
Légy erős, mint az acél,
És hamar feldereng a cél.
Túl a tűzön, túl a vízen,
Túl az erőn, túl a szíven.
Hogyha önmagadba állsz,
Túlélsz mindent, amit vársz.
Bízz magadban, ne csak ámulj,
Küzdj meg érte, és ne bámulj!
Mert a kiscsikó is győzött,
Túlélt mindent, amit főzött!
Idézet
„én még olyan programozási problémát soha az életemben nem láttam, amiben az alkalmazásoknak kommunikálniuk kellett volna egymással, leszámítva az indítósztring átadását. az interprocessz kommunikáció egy baromság, ha valaki mégis ragaszkodik hozzá, akkor azt a hálózati protokolon keresztül megteheti. ”
#10
- Tag
-
- Csoport: Fórumtag
- Hozzászólások: 364
- Csatlakozott: --
Elküldve: 2004. 10. 24. 09:42
Könnycsepp
Szememből egy könnycsepp hullik,
Fájó emlékre mi sose múlik.
Szomorú arcomon gyorsan pereg,
Melyet kiszáradt ajkam nyel el.
Mint minden más bánatot,
Miről néma torkom hallgatott.
Könnycsepp, mi szívem minden hegén,
Gyógyulatlan sebek szélén,
Szalad fagyos lelkem felé,
Hogy körülötte váljon jégé.
Védve a rég kihűlt szerelmet,
Mely emlékétől örökre szenvedek.
S ha e jégbörtönt valaki feltörné,
Lelkem a jéggel együtt esne szét.
Mert csak az igaz szerelem lángja,
Lelkem nem létező igaz párja,
Menthetne meg a jég alól,
Lassan növekvő, halálos súlyától.
2002. 10. 03.
Szememből egy könnycsepp hullik,
Fájó emlékre mi sose múlik.
Szomorú arcomon gyorsan pereg,
Melyet kiszáradt ajkam nyel el.
Mint minden más bánatot,
Miről néma torkom hallgatott.
Könnycsepp, mi szívem minden hegén,
Gyógyulatlan sebek szélén,
Szalad fagyos lelkem felé,
Hogy körülötte váljon jégé.
Védve a rég kihűlt szerelmet,
Mely emlékétől örökre szenvedek.
S ha e jégbörtönt valaki feltörné,
Lelkem a jéggel együtt esne szét.
Mert csak az igaz szerelem lángja,
Lelkem nem létező igaz párja,
Menthetne meg a jég alól,
Lassan növekvő, halálos súlyától.
2002. 10. 03.
#11
- Senior tag
-
- Csoport: Fórumtag
- Hozzászólások: 3.110
- Csatlakozott: --
Elküldve: 2004. 10. 24. 09:47
Idézet: Nevergone - Dátum: 2004. okt. 24., vasárnap - 3:48
Mese a kiscsikóról, aki nem tudott igazat mondani
Ez nagyon jó
#12
- Őstag
-
- Csoport: Fórumtag
- Hozzászólások: 8.649
- Csatlakozott: --
Elküldve: 2004. 10. 24. 09:51
Idézet: NeoPampalini - Dátum: 2004. okt. 24., vasárnap - 10:47
Ez nagyon jó
Szerintem is csak nem akartam offolni...
Rhino666
#13
- Őstag
-
- Csoport: Fórumtag
- Hozzászólások: 24.688
- Csatlakozott: --
Elküldve: 2004. 10. 24. 10:41
Van, aki verseket ír. Mások novellákat.
Néha én is.
De jobbára meséket.
Na de én sem offolok...
Néha én is.
De jobbára meséket.
Na de én sem offolok...
Idézet
„én még olyan programozási problémát soha az életemben nem láttam, amiben az alkalmazásoknak kommunikálniuk kellett volna egymással, leszámítva az indítósztring átadását. az interprocessz kommunikáció egy baromság, ha valaki mégis ragaszkodik hozzá, akkor azt a hálózati protokolon keresztül megteheti. ”
#14
- Őstag
-
- Csoport: Fórumtag
- Hozzászólások: 24.688
- Csatlakozott: --
Elküldve: 2004. 10. 25. 10:14
Ahogy elnézem, itt ki is fulladtunk... 
Idézet
„én még olyan programozási problémát soha az életemben nem láttam, amiben az alkalmazásoknak kommunikálniuk kellett volna egymással, leszámítva az indítósztring átadását. az interprocessz kommunikáció egy baromság, ha valaki mégis ragaszkodik hozzá, akkor azt a hálózati protokolon keresztül megteheti. ”
#15
- Újonc
-
- Csoport: Alkalmi fórumtag
- Hozzászólások: 26
- Csatlakozott: --
Elküldve: 2004. 10. 25. 20:03
Álom és valóság
Bármerre járok,Rád gondolok!
Álmomban mindig ,veled vagyok!
Múlnak a hónapok,múlik az év!
Elkap időnként valami hév.
Vágyódás? Ez nem álom!
A valóság ez,mely kínoz,gyötör!
Magányomból néha kitör
mint a vulkán.Szeretni és várni
valakit,aki sosem jön talán.
Az álom szebb a valóságnál,
mert csak szépet álmodok.
Bárcsak sosem ébrednék fel,
örökké csak álmodnék!
Két karodba belebújnék,
onnan ki nem jönnék.
Álom vagy valóság?
Ki tudja mi ez?
Ez az érzés lehet a szerelem?!
Vele szemben az ember tehetetlen!
Ez írányítja gondolatom s önmagam.
Hogy ő legyen az úr? Hagyom!
Várni fogok Rád,s Te jönni fogsz egy napon!
Álom vagy valóság? Vajh"! Melyik?
Bármerre járok,Rád gondolok!
Álmomban mindig ,veled vagyok!
Múlnak a hónapok,múlik az év!
Elkap időnként valami hév.
Vágyódás? Ez nem álom!
A valóság ez,mely kínoz,gyötör!
Magányomból néha kitör
mint a vulkán.Szeretni és várni
valakit,aki sosem jön talán.
Az álom szebb a valóságnál,
mert csak szépet álmodok.
Bárcsak sosem ébrednék fel,
örökké csak álmodnék!
Két karodba belebújnék,
onnan ki nem jönnék.
Álom vagy valóság?
Ki tudja mi ez?
Ez az érzés lehet a szerelem?!
Vele szemben az ember tehetetlen!
Ez írányítja gondolatom s önmagam.
Hogy ő legyen az úr? Hagyom!
Várni fogok Rád,s Te jönni fogsz egy napon!
Álom vagy valóság? Vajh"! Melyik?
Gondolkodom,tehát élek!
#16
- Törzsvendég
-
- Csoport: Fórumtag
- Hozzászólások: 1.558
- Csatlakozott: --
Elküldve: 2004. 10. 25. 23:41
Idézet: Nevergone - Dátum: 2004. okt. 24., vasárnap - 11:41
Van, aki verseket ír. Mások novellákat.
Néha én is.
De jobbára meséket.
Na de én sem offolok...
Néha én is.
De jobbára meséket.
Na de én sem offolok...
Na de a hozzászólás miért számít offnak?
Mi visz rá titeket arra, hogy verseket írjatok vagy éppen más akár hosszabb terjedelmű más műfajba tartozó műveket?
Volt valami isteni szikra vagy csak valami alkalom ragadott meg titeket?
Nekem még nem sűrűn jutott eszembe, hogy verset írjak bár néha észre vettem magamon, hogy mikor barátnőmnek bokoltam smsben akkor rímekbe szedve írtam és ezt csak a végén vettem észre.
Na de gondolom ilyen verseket ti nem csak véletlen írtatok. Igazán kiváncsi vagyok , hogy mi válthatja ki ezt egy hétköznapi emberből, hogy verset írjon ???
#17
- Őstag
-
- Csoport: Fórumtag
- Hozzászólások: 8.649
- Csatlakozott: --
Elküldve: 2004. 10. 26. 16:17
Szerintem a véleménynyilvánítás nem off. 
Rhino666
#18
- Őstag
-
- Csoport: Fórumtag
- Hozzászólások: 8.649
- Csatlakozott: --
Elküldve: 2004. 10. 26. 16:19
Akkor írok verseket ha szomorú vagyok. "Szerencsére" nincs túl sok versem.
"Szerencsére" nincs túl sok versem.
Rhino666
#19
- Őstag
-
- Csoport: Fórumtag
- Hozzászólások: 8.649
- Csatlakozott: --
Elküldve: 2004. 10. 27. 19:04
Látom boldogok vagytok... :Đ
Rhino666
