[Tomi84]

Idézet: gazdi - Dátum: 2005. dec. 13., kedd - 11:59

industrial MI?!

Csak nem a nagy szomorúságomból született költeményem fikázod?????? 

Egyébként ez az "industrial MI?" ez jó pojén 

[WhiteHunter]

Idézet: Coppermine - Dátum: 2005. szept. 12., hétfõ - 2:24

Jó volt Veled, jó volt Nélküled

Jó volt Veled, Jó volt Nélküled,
Utószor látlak, nézem lelkedet.
Elfolytott gondolatok, reszketõ szavaim,
Romba dõltek, eltörtek álmaim.

Hûvös nyugati szél fúj a hegy fölött,
S én ott állok;megtörve. Szívem eltörött.
Pedig benne volt az a láng, amit te adtál,
Ki a szívemben egyetlen volt; eldobtál.

Felnézek Rád, s Te mosolyogsz.
Még mindig bennem vagy, a szívemben dobogsz.
Tudom, menned kell, értem szavaid,
Százezerszer nézném mozdulataid.

Ott hever a kendõ, eldobva mellettem,
Még látlak távolból, régi szerelmem.
Régi, de sosem múló érzelmek ezek,
Légy jó, és ne sírj; Én most elmegyek.

Kialszik a láng, nem éghet örökké,
A parázs viszont megmarad, õ a végzeté.
Végzet ez, mely összetöri a szívet;
Fognám két kezed, mely darabokra tépett.

Jó volt Veled, jó volt Nélküled.
Utószor látlak, nézem lelkedet.
Sokat gondolj Rám, ha majd elmegyek,
Ne sírj, ha egyszer majd nem leszek.

-C0pp3rM!n3-

A könnyfátyolon át nehéz volt olvasni. Csak így tovább! 

[Rhino666, az médium]

Idézet: Rina Maan - Dátum: 2005. febr. 10., csütörtök - 21:08

Ugye? És többször találtam magam szembe kérdésként az alábbi idézettel:
"Mért nem írsz soha vidám dalt?"
Mert akkor van jobb dolga is az embernek 

Azóta boldog vagyok úgy tûnik...

[Dorien]

Két vers a fürdõkádból:

Te

A szemedbe nézve elvesztem magamat
a szemembe nézve elveszted magadat
nézzük egymást,
és belül mindketten tudjuk,
hogy egyek vagyunk.

Világok születnek,
csodák mennek végbe,
valósággá válnak a legszebb álmok,
és a kezdet nélküli múlt
a végtelen jövõvel egyetlen,
halhatatlan és boldog pillanatba sûrûsödik össze,
mert mi egyek vagyunk.

--------

Súlyzók

Súlyzókat mozgatok, hogy fejlõdni tudjak
súlyzókat, melyek a földön tartanak
súlyzóknak feszülök, hogy világítsak,
mint a burkát belülrõl feszítõ Nap

[HavocS]

dalszöveggel lehet nevezni?
HavocS - Búcsúszó

Váratlan emlékképek, távoli, régi múlt
A régi történet már nem mozdul, vízbe fúlt
Szeretnék hinni még, bár ez most nehéz lesz
Eltenném emlékbe, de te már nem segítesz

Szeretném azt mondani, "örülök, ennyi volt"
S lazán elfeküdni, mint papíron a tintafolt
De az érzés tovább mérgez, fájdalmas, nehéz így
A távolból többé senki sem hív

Refrén
======
Vége van hát, többé nincs visszaút
A jövõ a fontos, nem a múlt
Szállok a széllel, porszemként
Egyszer talán visszatérek még

Tudom, elfelejtetted, milyen is volt az ég
Amikor együtt mentünk, s vártuk az éj szelét
Számomra talán sok is, számodra kevés volt
Bárcsak újra élném azt az õsi kort

Végtelen hosszú ösvény, azt hittem, azon jársz
De soha nem érted el, a fényes, nagy tisztást
Pedig én ott vártam rád, s figyeltem szüntelen
Nem tudtam akkor sem, mi az a félelem

Refrén
======
Vége van hát, többé nincs visszaút
A jövõ a fontos, nem a múlt
Szállok a széllel, porszemként
Egyszer talán visszatérek még
Itthagyok mindent, elmegyek én
Nincs többé bûn és nincs erény
Vége a dalnak, vén utazó
Ez lett hát a búcsúszó

Nem vágytam semmi többre, nem kértem semmi mást
Csak bûnös sorsainkra egy új feloldozást
Így lett a végtelen büszkeségbõl szerénység
Vártam egy semmiségre, de nem jött segítség

Remélem azért egyszer meglátogatsz engem
S meghallgatod mindazt, mit ez idõ alatt tettem
Döntsük le együtt az elmúlt idõ falait
Mert én még itt vagyok, még ha te nem is vagy itt

|Refrén|

[HavocS]

Hiába

Itt állok most - ennyi az életem?
Sajgón, elvágva, nincs benne értelem.
Óriási erdõtûz egy apró szikrából
Melyet hömpölygõ árvíz mostott el útjából.

Szikla vagyok, melyet egy kéz széttört,
S szívének árja finom homokká õrölt.
Szikla, melynek egykoron szíve volt
De mától az egész egy üres, szürke folt.

Aggódó szemmel, mint anya a fiához
Fordulok sorsomhoz, a mocskos galádhoz
Kezemben éreztem, kicsúszott közüle
Most egy ocsmány troll kacag mögüle.

Ki ez a troll? S miért röhög rajtam?
Átszúrta testemet, én meg csak hagytam.
Elõször fájt, majd elöntött a tûz
Fejfám nem más, egy szomorú, korhadt fûz.

Szakadt az esõ, lett tarka szivárvány
Egy szempillantás alatt vitte el az ármány.
Kisüthet még a nap, de engem meg nem talál
A sugarak nem jutnak a fekete föld alá.

Elönt a tûz, elkap a félelem
De már nem számít, nincs többé életem.
Egy szívem volt, azt is elvették,
Kifacsarták, s a szemétbe vetették.

Dögkútnak mélyérõl gõzölög fel lelkem
Homokkal szórják le bûzlõ szeretetem.
Nem kell az senkinek, de ne vésszen kárba
Gaia szívja majd undorral magába.

Hol testem nyugszik, élet már nem hírlik
Húsomból s vérembõl több virág nem nyílik.
Lelkem száll felfelé, levegõt szennyezve
Emberek ezrei szívják be szenvedve.

Ezerszer próbáltam õszintén szeretni
Egész életemet Egy köré rendezni.
Eredménye mégis mindig ugyanaz lett
Egyetlen csavarás, s elnyelte enyészet.

Próbáljam még? Minek? Látom, ez a sorsom
Érzelmekbõl egyszer, s örökre, most ki kell fogynom.
Széttépem lelkem, s felrúgom galádul
Lehelet megszegik, az üres test aláhull.

Egy lehettem volna, egyes egyedül
Most mégis egy lettem a sok közül.
A Sorskerék forog, az õr türelmetlen
Vesztek, s távozok, kiégve, dicstelen.

Ó, te nagy büszkeség! Miért élsz, miért vagy?
Veled élnem miért kell, életem miért hagy?
Látom ám a célod: kihasználsz, s kiröhögsz,
Hitegetsz, majd itthagysz, de azért még leköpsz.

Van ennek célja? Hogyanja, mikéntje?
Életem kérdõjel, miértnek miértje.
Bárhogy is próbáltam, te jól megtervezted
Megírtad sorsom, s ellenem szervezted.

Távoli reményfolt, kellesz is énnekem!
Kibírom nélküled, nem vagy te élelem.
Testem bár üres, többé már nem félek,
Nincs is már mitõl, hisz nincs benne lélek.

Óriás szemekkel néz le rám a remény
De nem merem nézni, hisz nem lehet enyém.
Itt volt és küzdöttem, majd belerokkantam
De egy váratlan pillanatban lélekben meghaltam.

Azt mondták, ez lesz az, érdemes hát élni,
Éreztem is, s naivan mertem biztosra vélni.
De a sors közbeszólt, s kitépte Belõle,
Több tüzet többé már nem látok felõle.

Életemnek elsõ igazi értelme
Felrúgtam mindent, érte, csak õérte.
Tán dúdolja még rég kihûlt dalom
De messzire lökött, füllel már nem hallom.

Fülnek messze van, lelkem már nincs
Kezében maradt, mint egy szakadt hajtincs.
Küzdhetek, de minek? Életem romhalmaz
Eltörtem belülrõl, s nincs, aki megragaszt.

Itt állok most - ennyi az életem?
Nekem már nem kell, ha nincs benne érzelem.
Eldobott végül egyetlen reményem
Maradék életem vesszen a szemétben.

[Necros]

Versben gyenge vagyok, a novella az én világom, de itt van 1-2 zsengém. Kéretik nem nagyon röhögni.

Húsvéti vers

Gondoltam azzal jövök el hozzátok,
Mint oly’ sokan mások,
Hogy mit is mondhatnék,
Húsvét van, hát locsolnék.
Nem mondanék versikét,
De muszáj mondani effélét.
Zöld erdõben nem jártam,
Virágot sem láttam.
Most itt áll egy, ahogy én látom,
Ha szabad, meglocsolom.

Kérdések

Nem tudom mitévõ legyek.
Író vagy költõ legyek,
a pénzt hajszoljam
vagy éljem életem?

Gyönyörködjek a naplementében
vagy kihasználjam önzõn?
Lefessem temérdek jelzõvel
vagy csak bámuljam merengõn?

Kövessem a sablonokat,
másoljak másokat?
A sikerhez elég,
nekem kevés.


Anyák napjára

Egy gyermek számára az év legfontosabb napja,
Ez az anyák, az édesanyák ünnepnapja.
Pénzzel, ajándékkal nem lehet kifejezni, mit érzünk,
Mikor a minket megszülõ nõ szemébe nézünk.
Végtelen kedvesség, türelem, a szeretet tükre,
Ha vétkezünk, nem veti szemünkre.
Csak elnézõen mosolyog, nem dorgál, hallgat,
Olyan szavakat duruzsol a lelke, melyeket csak a szívünk hallhat.
Egy ilyen tündért ne bántsunk, csak tisztelettel csodáljunk.
Az anya többet ér minden kincsnél, addig szeressük, amíg él.
Ne csak azután döbbenjünk rá mit vesztettünk,
Miután elment és nem lehet velünk.


Iskola

Élet, miért vagy ily' kegyetlen?
Iskolába kell járnom nekem.
Nem vagyok a tudás ellensége,
de ennél nekem több kellene.
Nem csak lélektelen tanárok,
nem csak szakbarbárok.
Szellem, fantázia, lelkesedés,
ami most van, édeskevés.

Ezek vannak, nem mestermûvek, de nekem tetszenek.
Szerencsére a sulival már végeztem, szóval az már nem téma. Esetleg merengõ nosztalgiaként visszatérhet.

Ha megbocsátotok, ezt itt közzétenném, nem saját:

January 21, 1965 - October 30, 2002
Rest in Peace Jam Master

Jay's like King Midas, as I was told,
everything that he touched turned to gold.
He's the greatest of the great, get it straight he's great.
Claim fame cause his name is known in every state.
His name is Jay to see him play will make you say:
"God damn, that DJ made my day!"

Sorry az offért.

[WhiteHunter]

Idézet: HavocS - Dátum: 2006. márc. 7., kedd - 19:35

Búcsúszó... , Hiába,

Remek veresek, gratula, de az utóbbit olvasni csak egészséges lélekkel szabad, depressziós állapotban nem ajánlott!

[Csokis]

Ez a vers volt a "búcsúlevelem" a volt bnõmnek, mikor öngyilkossággal próbálkoztam. 

A hideg föld

Már nincs miért élnem
Már nincs mitõl félnem
Nem vágyik senki rám
Csak a hideg föld és a kopjafám

A lelkem már halott
Te ültetted el ezt a magot
Te, csak nem vetted észre
Ezért a testem is halott, végre!

Miattad voltam mindig letört
Téged nem érdekelt, és ez összetört
A szívem szakad meg, ha nem vagy velem
Nekem Te létezel egyedül, kellesz nekem!

De többé már nem lehetsz velem és nekem
Mert halott a testem is, nem csak a lelkem
Jobb ez így, hogy a hideg föld takar
Mert a benned élõ szív tudom, mást akar...

[Dorien]

Idézet: WhiteHunter - Dátum: 2006. márc. 13., hétfõ - 13:40

Remek veresek, gratula, de az utóbbit olvasni csak egészséges lélekkel szabad, depressziós állapotban nem ajánlott!

Ez hülyeség, pont akkor jó az ilyeneket olvasni, amikor depressziós vagy, mert ilyenkor rájössz, hogy van valaki más, aki még nálad is sz@rabbul érzi magát.
Másrészt meg az embernek pont a hullámvölgyekben van szüksége önigazolásra, nem akkor, amikor jól mennek a dolgok.

Havocs, nekem is tetszenek a verseid!
Meg a zenéid is.

[WhiteHunter]

Idézet: Dorien - Dátum: 2006. ápr. 6., csütörtök - 23:26

Másrészt meg az embernek pont a hullámvölgyekben van szüksége önigazolásra, nem akkor, amikor jól mennek a dolgok.

Hát Dorien, a Rólad alkotott képen bizony most romokban hever!  :Ð

Ha Neked ez az önigazolás, és a hullámvölgyben ilyen megerõsítésre vársz, akkor  megtarthatod, nem veszem el Tõled az élményt !!  :Ð

...Itt állok most - ennyi az életem?
Nekem már nem kell, ha nincs benne érzelem.
Eldobott végül egyetlen reményem
Maradék életem vesszen a szemétben. "


Maradok az eredeti véleményemnél. 

[!Rooland!]

Bár ezt csak Neked írtam, talán elnézed majd, hogy publikáltam


                Neked 

Kicsit más, mint a többi, ez a küldemény
Magától feltörõ, ámokfutó költemény
Arról szól, ki vagy, mit jelentesz nekem
Ha néha nyers lennék, véletlenül teszem.

Rengeteg érzést szeretnék megosztani veled.
És mindezt úgy, hogy fogom a kezed.
De ha itt vagy, és meg is foghatom,
Suta lesz minden mondatom.
Ezért gyorsan írásba foglalom
Délibábként illanó gondolatom.


Számomra kisded vagy, kit azt hiszem értelek,
De legtöbbször kiderül, óriásit tévedek.
A világra csodálkozó, nyíló értelem
Kit óvhatok, míg védekezni képtelen.
Kit védhetek, nyugtathatok, ha bármi, bárki támad
És biztonságban érzed magad, ha ölelem vállad.

Máskor akaratos vagy, megfoghatatlan kamasz
Ki jégfalat építenél, de rég itt a tavasz.
Ki keménynek látszanál, pedig kell a gyengéd szó
Kit -bár alig mutatod- ringatni kell, ha épp az a jó.
Kit terelnélek néha, de sokszor nem merek
Mert akkor és ott megbántanám lelkedet

És néha anya vagy. Ki ha mozdulni sem akarsz
Fáradtságod ellenére, ha fázom betakarsz
Kihez mindig bújhatok, ha nagyon rossz nekem
Észrevétlen, csendesen mindig törõdsz velem

De ha akarod, nõ vagy. Minden sejtem izgatod.
Vágyom látványod, érintésed, szavad, illatod.
Szorosan ölelnélek, cirógatnám hajad
Suttognék füledbe, csókolnám nyakad.

Ha bármely énednek kellek, tudod merre lelsz
Mindig jólesik, ha itt vagy, ha átölelsz
Ha csak kicsit kellek, vagy éppen nagyon
Ne féld megszorítani a karom

Ezt akarom.

[Dorien]

[ Kattints ide a teljes méretû képhez ]

A skorpió dala


Ködfedte mocsár a szülõhelyem
de lángoló óceán a valódi lényegem

Az õskorban fogantam aprócska burokba
páncélom háborúk nyomait hordozza

Évezredes harcok edzették meg lelkem
érzelmek vihara kavarog fel bennem

Nap éget belülrõl, örök, kihunyhatatlan
csak én tudom a módját, hogy magamban tartsam

Szívem lüktet, ágyékom izzik, a vérem forr
nekem nem elég tüzes a legerõsebb bor

Érzem a halált, a rothadás szagát
hallom a haldoklók utolsó szavát

Én otthont találok a legõsibb káoszban
felhasználom, hogy az erõket egyensúlyban tartsam

A küzdelem hajt, ez tart életben
a tudat, hogy ami helyes, azt meg kell tennem

Csak a Mélység érdekel, a felszín soha,
csak a rejtett lényeg, melyet belepett a moha

Lelkem mélyén tudom, a világ végtelen
de én különválok tõle, s elfoglalom helyem

Átalakulok ha kell, hegy vagyok, vagy folyó
izzó máglya lángja, és fekete jeges hó

Szúrásom halálos, soha nem felejtek
de véremmel itatlak, annyira szeretlek

Fajomat szolgálom, az õsi életet,
feláldozom magam érted, majd újraszületek...

[PPeter]

ARANYSZÍNÛ NYÁR

Kevés önfeledt nyarat láttatok,
Bár azt gondoljuk, ez mindenkinek jár,
Mégis túl keveset kaptatok,
    Hol van hát az aranyszínû nyár?

Élet a javából, hangos motorok,
Azt gondoljuk, sok is volt már,
Mégis túl keveset kaptatok,
    Hol van hát az aranyszínû nyár?

Lángoló ifjúság, mézédes csókok,
Azt hisszük, az idõ megáll és vár,
Mégis túl keveset kaptatok,
    Hol van hát az aranyszínû nyár?

Kihunyó tûzben hamvadó alakok,
Úgy hisszük, eleget lángoltatok már,
Mégis túl keveset kaptatok,
    Hol van hát az aranyszínû nyár?

Most már együtt vagytok újra,
A búcsúzás csak ideát fáj,
Tudom, hogy örömmel vár titeket
    A mindig  aranyszínû nyár.

Jó utat kedves Era, és vigyázz magatokra édes bátyusom!
Nem az idei nyáron, de találkozunk mi még, tudom.

Péter

A bátyám és a felesége emlékére, mindkettõjüket az elmúlt két hét alatt vesztettük el.

[Rhino666, az médium]

[Dorien]

A szemtanú

Dolgok mozognak.
Testek, formák, minták...
Fények, hangok, illatok...

Dobban a szív.
Gondolatok s érzelmek
jönnek-mennek...

De én már csak távolról figyelem õket.
Éberen, nyugodtan, teljes csendben.

A szemtanú vagyok.

[Rina Maan]

Feltámadás

Erre ezer éve nem jártam,
rímet régen nem hánytam,
csak dudorásztam lopott dalt,
verssel, mit a szívem csalt.

ma ezzel keltem, s a csíra kelt,
ezer éves dalra lelt,
hiányzott a rím nagyon,
talán többé nem hagyom

szunnyadni a régi vért,
megyek, hogyha táncra kér,
pár forduló még belefér,
s ha zsibbad már az ős babér

majd pihegek egy sort, s hagyom
mit a sors rám hagyott
majd szunnyadok,
mint ős romok.

[Sparow2]

Ösztönök - Ismeretlen költő

Hajtanak az ösztönök,
Hazamegyek, oszt' tömök.

[Dextrose]

Eljött a hideg este,
sötét a kutya teste.

Szerkesztette: Dextrose 2012. 10. 21. 19:33 -kor

[Sparow2]

A sértődött költő verse

Nem tetszett az aforizmám?
Csókold meg a farom izmát!