Idézet: -=&rew=- - Dátum: 2004. dec. 14., kedd - 6:17
Az eddigi ismereteink szerint egy élőlény minimum a következő képességekkel, szervekkel kell hogy rendelkezzen ahhoz, hogy egyáltalán éljen (nagyon egyszerűen fogok fogalmazni, hogy egyértelmű legyen): tápanyagbevitel, anyagcsere/lebontási-átalakítási mechanizmus, önreprodukcióra való képesség. Ha ezek nélkül egyetlen élőlény sem tud élni, akkor a legelső lényben is ezeknek egyszerre meg kellett lenniük mert ennek hiányában elpusztult volna.
Ez nem olyan lehetetlen, a véletlen sokmindenre képes. Valamint ha elgondolod, hogy az egész világegyetem (ismereteink szerint is) mekkora méretekkel rendelkezik, akkor már-már törvényszerű, hogy
valahol így kialakul
valami, amit most életnek nevezünk. Nem kizárható ez sem.
Ráadásul a közhiedelemben az él, hogy az élet mondjuk egy -50-től +50 celsius fokig terjedő intervallumon képest csak létezni a Földön is, holott ez sem igaz. Azt is sokan hiszik, hogy az összes élőlénynek szüksége van oxigénre a Földön az életbenmaradáshoz. Ez sem.
Aztán ott vannak a vírusok, amelyek ugye átprogramozzák a gazdasejtet, hogy őt magukat reprodukálják, hiszen maguk nem képesek erre. Persze, igaz, ha azt mondod, hogy a vírusokat nem is nevezik élőlényeknek, de pont itt a lényeg. Nem élőlény, mégis sok élőlényre jellemző tulajdonsággal rendelkezik.
Idézet
Az evolúcórol meg annyit, hogy Darwin öreg korára átgondolta, sőt visszavonta az _elméletet_, pont a mai napig meg nem talált áthidaló evolúciós szakaszok miatt. Egyértelmű hogy egy lény sem tud szakaszosan létezni... Ha az evolúció létezne, akkor a földkéreg egy igen nagy hányada állati tetemek tömkelegével lenne tele, ami szintén nem igaz...
Én nem tudok róla, hogy visszavonta volna, de még ha így is történt, az sem jelent semmit. Einstein is tagadta a quantumfizikát élete végéig (igaz, ő kutatta is, hátha rá tudja bizonyítani, hogy
téves). Nem sikerült neki, mára pedig ez az terület a fizika legjobban fejlődő ága. Ráadásul az evolúció elméletet azóta számtalanszor bizonyíthatónak találták. Annyira, hogy már nem csak a biológiában, hanem más tudományágakban is előszeretettel használják. Kis adalék, hogy a "survival of the fittest" - "a legalkalmasabb túlélése" eredetileg nem is Darwintól származik, de később ő is előszeretettel alkalmazta eme kifejezést, mert találónak találta elméleteihez.
Az állati tetemekhez annyit, hogy érdemes utánanézni a fosszilizáció folyamatának. Hogy nagyon sok korábban kihalt állatnak nincs ránk maradt csontváza, annak csak az az okat, hogy nem fosszilizálódott, ami amúgy egy meglehetősen ritka folyamat.
Idézet
Azt hogy Isten létezik sztem nem lehet bebizonyítani egyértelműen. Jelei viszont vannak: a mai napon is történnek _hivők_ közt csodák, spontán azonnali gyógyulások (akár végtagkinövésről legyen szó, akár vízfejűség, süketség, vakság, bénaság azonnali látható gyógyulásáról,). Sőt! Pár éves hír, hogy afrikában dokumentáltan - halotti anyakönyv, többszáz tanu, stb - feltámadt egy halott többnapos "hulla állapotból". Ezt még a tévék is lehozták. Ezek is "csak" jelek.
Nem szeretnélek megbántani - főleg hogy valamennyire magam is hívő vagyok, de a bulvárhírek és a valóság ilyentén összemosása, amit a fent említett példáidban látok, legalábbis nem szerencsés. A végtagkinövés elég hihetetlen, nem is hallottam még ilyen - hitelt érdemlő - esetről. Az pedig, hogy valaki feltámadt, könnyen elképzelhető, hogy nem is volt halott. Olyan eseteket valóban dokumentáltak, hogy valaki úgy esett komába, hogy alig lehetett megállapítani, működnek-e az életfunkciói. Itt ebben az esetben is erről lehett szó, főleg ha azt nézzük, hogy Afrikában történt, ahol az orvosi ellátás néhol elég kezdetleges. A gyógyulásokat sem szeretném teljes mértékben kétségbe vonni, de abban is lehet valami - és ez sokkal inkább földhözragadtabb magyarázat - hogy a placebo bizonyítottan működőképes dolog. Tehát ha valaki nagyon erősen hisz abban, hogy meg tud gyógyulni (akár úgy, hogy elhiszi, isten segít rajta), akkor egy kevésbé súlyos betegségből jó eséllyel fel is tud épülni.
Idézet
Ha egyházakat tanulmányoz az ember a következő egyértelmű következtetésre juthatunk: minél inkább a Bibliára (mint Isten által ihletett írásra) és nem emberi elképzelésekre/tradíciókra épül egy adott közösség hite (tehát irányított hit) annál több ilyen "megmagyarázhatatlan" jelenséggel találja szemben magát a szemlélő. Tehát lehet hogy mégiscsak van a Bibliában valami elrejtve...
Én nem tudom, miből jutottál erre a következtetésre, de még ha igaz is lenne, akkor is más okokat is lehetne találni minderre. Ez kb. olyan dolog, mintha ha valaki olvas egy könyvet, ami nagy hatással volt rá, akkor a következő napokban akaratlanul is "kivetíti" a könyvben olvasottakat a valóságra, is mindenhol az keresi és látja, ott is, ahol valójában egy teljesen hétköznapi dologról van szó. Nem állítom, hogy a példádban is biztosan ez a helyzet, de nem lehet kizárni. Ráadásul az az érvelésed, hogy azokban a közösségekben, ahol nagyobb a hit (a keresztény vagy zsidó) Isten iránt, ott több volna a csodatétel, elég markánsan ellentmond annak a hittételnek, hogy Isten minden embert egyformán szeret (még a nem hívőket is), mindenkinek egyformán segít.