Máshonnan tallózva.
"Az ASVA szerint a letöltés is illegális
2005. május 4., szerda 12:50
Nemcsak a filmek feltöltése és megosztása, hanem az egyszerű letöltés is jogsértő az ASVA szerint. A jogvédő szervezet álláspontja alapján a dvd-k magáncélú másolása, ideértve a biztonsági másolatok készítését is, tilos.
"Előszeretettel bújnak az internet 'szabadságharcosai', 'gerillái', a mögé az érvelés mögé, hogy ők csak letöltenek, ezért semmiféle kárt nem okoznak", mondta Kálmán András, az Audiovizuális Művek Szerzői Jogait Védő Közhasznú Alapítvány (ASVA) igazgatója. A szervezet szerint azonban a passzív letöltők is vétkesek, bár nem tervezik feljelenteni őket.
Az ASVA jogi álláspontját a rendőrségnek szervezett tájékoztatókon is elmondja, annak ellenére, hogy jogértelmezésük kevés követőre talált.
Minden jog fenntartva?
Számos rendőrségi akció indult az elmúlt két hónapban az ASVA feljelentése nyomán dvd-kalózok, illetve ftp-szerverek és fájlmegosztó hubok üzemeltetői ellen. Március végén lebukott a legnagyobb hazai ftp-kalózszerver, és megbénult a DC ++ fájlcserélő hálózat egyik magyarországi központja, a Mátrix hub is.
Kálmán András, az ASVA igazgatója elmondta, a szervezet célpontjai továbbra is azok lesznek, akik felkínálják a jogvédett tartalmakat. A bűnüldöző szervek és az ASVA tevékenysége nem a letöltők ellen irányul, mondta, ezért nem tervezik felelősségre vonni őket abban az esetben sem, ha fizettek az illegális szolgáltatóknak.
Ugyanakkor mivel a szerzők, illetve forgalmazók általában nem engedélyezik a másolást, az internetről letöltött jogvédett filmek, illetve a saját dvd-kről otthon készített másolatok az ASVA szerint illegális kópiák. Nem csak az engedély nélküli közzététel jogsértő, hanem a minden dvd-n megtalálható másolásvédelmi rendszer feltörése is.
Az ASVA a letöltések illegális voltáról az Artisjus-szal sem jutott megegyezésre, annak ellenére, hogy - az ASVA igazgatója szerint - "egy hajóban eveznek".
Artisjus: életszerű és zsebpénzbarát
Az Artisjus Magyar Szerzői Jogvédő Iroda Egyesület szerzői jogvédő iroda jogásza, Szinger András az Indexnek korábban elmondta, az egyesület szerint ha a letöltő magáncélra tölt le, nem mást kér fel erre, és nem oszt meg semmit, nem lehet felelősségre vonni. "A letöltés a magyar jog szerint - amennyiben jövedelemszerző/fokozó jellege nincs és csak a családi-baráti kör műélvezetét szolgálja - magáncélú másolásnak minősül, amely a törvény értelmében szabad felhasználás" - mondta Szinger.
A szabad felhasználásnak erre a formájára hivatkozik az Artisjus, amikor azt mondja, hogy a szerzőket, előadóművészeket és kiadókat "a magáncélú másolásokra tekintettel külön díjazás is megilleti". 2003-ban 1,8 milliárd forint bevétele volt az egyesületnek üres cd-k és DVD-k jogdíjaiból, az írható dvd-k után idén 4,7GB-ig darabonként 150, afelett 300 forint jogdíjat állapított meg a jogvédő iroda.
A magánmásolás nemcsak a filmes DVD-k feltöréséről és a filmletöltésről szól, tette hozzá a jogász. Ha ezeket illegálisnak tekintjük is (mint ahogy a másolásvédelmi kód feltörése az is, de pl. az eleve rippelve megszerzett hordozó másolása nem!), megmarad a piacon legális forgalomban elérhető, és a CD-re DVD-re írhat milliónyi CD-lemez, szabadon fogható tv- és rádióműsorok, stb, ezeknek a magánmásolása miért is illegális? A jogalkotó egyszer eldöntötte, hogy ezek a jelenségek a magánszférába tartoznak, nem kriminalizálhatók, csak indirekt módon kompenzálható az okozott veszteség. Ha bármilyen fejlemény (DRM technológia, internet, stb) nyomán ezen a helyzeten változtatni kellene, az ismételten jogalkotói feladat lenne, mondta.
Click Download!
Dénes Bertold jogász szerint a két vélemény közül az Artisjus értelmezése az, amely levezethető a szerzői jogi törvényből. A jogász elmondta, magánszemélyek legálisan tölthetnek le díjfizetés és a szerző engedélye nélkül, ha az Artisjus által is leírt módon magáncélra, és nem pénzszerzés céljából teszik.
A felhasználótól nem várható el, hogy kiderítse: milyen körülmények között kerültek fel az internetre a letölthető filmek, a másolásvédelmi technikák megkerülése pedig legális, ha valaki ezt a fent említett feltételek betartásával végzi, mondta a jogász."
Röhej, hogy saját törvényeket akar alkotni az ASVA főcsóka. Azért kiváncsiak lennénk, hogy ha hozzá mennének házkutatni mit szólna.
Szerkesztette: mozesapo 2005. 05. 04. 16:27 -kor
-Egész biztosan nem fogtok örülni - jegyezte meg Bölcs Elme.
-Ki vele! -Jó - mondta Bölcs Elme. - A Válasz a Nagy Kérdésre. . . -Nos?. . . -Az Élet, a Világmindenség Meg Minden. . . - mondta Bölcs Elme.
-Tehát?. . . -A Válasz. . . - mondta Bölcs Elme, és megállt.
-Igen?... -A Válasz. . .
-Igen???... -Negyvenkettõ - mondta Bölcs Elme végtelen méltósággal és hidegvérrel.