Idézet: Necros - Dátum: 2006. dec. 2., szombat - 16:27
Az első kettőhöz:
Én láttam más előadót is. Nem tetszett. Mondjuk eleve nem vagyok híve a klasszikus "stand up comedy" műfajnak. A Samott által említett Godot Dumaszínház fellépői között sok piszok gyenge produkciót találtam.
(Azt fontos megjegyeznem, hogy az Eddie Murphy idézet nem szó szerinti, hanem kb. tartalom szerinti idézet. Ezt csak a hitelesség kedvéért.)
Azt örömmel hallom, hogy te is szereted a Rádiókabarét.
Idézet
Mondjuk a "kirohanásos" kijelentés nélkül is előadhattad volna, ugyanis mondandómat neked én nem sértésnek szántam; de mindegy.
Mindazonáltal nyilván nem ismerlek személyesen. Maximum egy kép alakulhat ki rólad bennem a fórumos hozzászólásaid alapján. (Ez kölcsönös.)
S bizony több topic-ban elhintett kijelentésed arról árulkodik, hogy amolyan "USA fan" vagy, s el nem tudod képzelni, hogy onnan valami rossz is származhat, s élből befogadsz, etalonnak tekintesz mindent, amit ők produkálnak. Ők a mérce neked mindenhez, s magyar, valódi értékekről gyakran elég lefitymáló módon vélekedsz.
(Legjobban számomra az volt visszatetsző, amikor nem láttad felháborítónak, hogy egy amerikai nímand humorista egy bizonyos híd kapcsán nyilvánosan, történelmi ismeretek teljes hiányával a háta mögött, közröhely tárgyává teszi olyan elődeinket, amelyek már akkor tevékenyen részt vettek hazánk politikai életében, amikor a "pilgrim"-ek még gondolatba sem voltak véve.)
Aztán még tévedhetek is. De nagyon ne haragudj meg rám, amiért az írásaid alapján ilyen kép alakult ki bennem rólad.

Súgó
A téma zárva.
















