Norvégiai lemming
Lemmus lemmus
ÁLLATI ÉRDEKESSÉGEK - 16. rész
Nem is gondolnánk, hogy ez a Skandinávia szubarktikus tundráin és mocsaras cserjései közt élő kis állat különleges meglepetéseket tartogathat számunkra.
Hogy miben is különleges? A legtöbb emlős úgy védekezik a hideg ellen, hogy teste 0 °C alatt fokozott hőtermelést végez, a lemmingek ezzel szemben csak mínusz 12 °C-on reagálnak így. Tulajdonképpen úgy tűnhet, hogy fagyálló folyadékkal keveredik vérük, ez pedig nem éppen általános egy melegvérű kisemlős ereiben. Szükségük is van erre, hisz élőhelyük nem éppen trópusi éghajlatáról nevezetes.
A Skandináv félsziget feltételezhetően egyetlen bennszülött (endemikus) emlősfaja, mely kiválóan alkalmazkodott a sarkköri élethez, sőt a sarkkörön túli hidegben is megél. Hosszú bundájába szoruló levegőréteg remekül megvédi a hideg ellen, csökkenti a hőveszteséget.
Alig 8-17 centisre nő meg, súlya is 4-10 deka között mozog. Főként fűfélékkel, lágyszárúakkal, zuzmókkal táplálkozik, metszőfogai rágcsáló mivoltának megfelelően hosszúak, és folyamatosan nőnek. Persze a hőháztartásuk nagyban függ a hótól, mondhatni hófüggő, hogy meg tudják-e tartani a meleget vackukban. Ugyanis a lemmingek a hótakaró alatt ássák alagútjaikat és fészekkamráikat, így a hóréteg alatt 60 centire levő fészekben a hőmérséklet elérheti a plussz 10 °C-ot is, míg a külvilágban röpködnek a mínuszok. Hófüggésük a téli hónapokban olyan mértékű, hogy azokon a területeken, ahová nem esik elég hó, már nem is tudnának megélni.
A viszonylag rövid nyár alatt két almot nevelnek fel, alkalmanként legfeljebb öt-öt utóddal. Általában 3-4 évente ezzel a viszonylag nem is akkora ütemben való szaporodással mégis elérik, hogy a populáció hatalmasra duzzad, és a terület nem bírja eltartani őket. Ennek következtében alakulnak ki az időszakos lemmingvándorlások, mikor több ezer állatka indul el új táplálkozóhelyet felkutatni.
Az öngyilkossággal, tengerbe ugrással végződő megállíthatatlan lemmingvonulásokról szóló legendáknak nincs semmi valóságalapja. Talán csak annyi, hogy ezek a pici állatok nagyon bátrak, nem könnyű az útjukba állni, hisz szembeszállnak az emberrel is; nem riadnak vissza semmiféle veszedelemtől. Ilyenkor dühösen fújtatnak, röfögnek, sőt harapnak is, hogy elijesszék támadójukat, vagy akit annak vélnek.
Persze északon a táplálékláncnak szinte a legalján élni nem veszélytelen, így ezek a bátor kis állatok tömegesen esnek áldozatul a ragadozóknak. Kihalás persze nem fenyegeti őket, hisz 3-4 évente így is megújul a populáció - jut belőlük Arktisz egész területére.