Idézet
Idézet
Idézet
Majd számolj be arról is!
Mellékleteink: HUP | Gamekapocs
Elküldve: 2010. 05. 26. 06:23
Idézet
Idézet
Idézet
Elküldve: 2010. 05. 26. 06:39
Idézet
Idézet
Idézet
Idézet
Elküldve: 2010. 05. 26. 10:13
Elküldve: 2010. 05. 26. 10:22
Idézet
Elküldve: 2010. 05. 26. 11:08
Spoiler lesz. Szóltam.
Hat év. Ennyi ideig volt velünk a Lost. Valaki utálta, valaki szerette, volt aki fanatikusan rajongott érte. Jómagam csak szerettem a Lostot. Nem gyártottam ezer egy elméletet, nem bújtam a fórumokat hetente. Rengeteg kérdés merült fel bennem is, érdekeltek a válaszok, de nem voltam sose fanatikus. Már régóta sejtettem, hogy a megoldás annyi lesz, hogy ez egy misztikus Sziget, itt ilyenek történnek. Nem gondoltam, hogy tudományos megoldás lesz. Azért izgultam, hogy a szereplők kijussanak és éljék végre boldogan az életüket. Vagy legalábbis kiderüljön, hogy minden amin átestek valami jelentős dologgal bírt. Ennek fényében picit felemás a búcsú.
Mert bizony majdnem megkönnyeztem az összes összeborulásnál, a torkom szorult el mikor együtt elmentek a fénybe és meghatódtam a Jack halálán, főleg, hogy ilyen szép keretbe foglalták. Ő volt az akivel kezdtünk és vele fejeztük be. Sajnos azonban a hatodik évad igazából nem róluk szólt. Nem arról, hogy kitudnak jutni a Szigetről, hogy megmenekül e mindenki. Ez az évad Jacob és a gonosz testvéréről szólt. A kettőjük sakkjátékáról. A készítők azonban nem igen tudtak élni rendesen a lehetőséggel. Nem lett elég hiteles, kicsit kapkodós lett. Nem éreztem azt, hogy itt a világ sorsa forog kockán, hogy a füst tényleg maga a gonosz és, hogy Jacob a jó megtestesítője. Nem éreztem azt, hogy minden, amin átmente a szereplők azért történt, hogy a végén egyikük megtegye azt a lépést amit meg kell tennie. Persze, tudom, ez így volt. Jacob hozta őket oda, ő tesztelte őket, de valahogy nem volt meg az igazi felismerés, a rácsodálkozás, hogy ennek igen, így kellett lennie. Mert bizony a hatodik évad miatt úgy érzem a többi évad súlytalan lett. Nem lett volna kötelező. A bunker egy vicc, a dharmasok már rég halottak, a Többiek kis szedett vetett banda, igazából bárhol, bármikor eljuthattunk volna a mostani végkifejlethez. Ráadásul ebben az évadban karaktereink sem hozzák a maguk formájukat. Lock halott, Desmond csak csapódik ide, oda, Jack átadja másnak a főnökséget (persze azért amikor kell ismét önmaga lesz), Hugo egyre inkább látnokvezető lesz, Kate gyakorlatilag mellékszereplő, a koreai pár szintén, Sayid undorító gyilkos lesz, Jacob segédjéről (most nem ugrik be a neve. Richard az.) kiderül, hogy ő se tud semmit, Ben szintén csak árnyéka önmagának stb.
A karakterek és a rejtély miatt élveztük ezt a sorozatot. Azonban ha a karakterek nem működnek és a rejtélyekre a válaszok sem elegendők, akkor bizony van ok panaszra. Nem tartozom abba a táborba akik mindenre választ szerettek volna kapni. Elég sok Philip K. Dick regényt olvastam, így számomra már nem meglepő ha nem kapok mindenre választ, mert sokszor a válasz kevésbé izgalma, mint a rejtély. Azt viszont elvárom, hogy azok amik fontosak voltak a történet során, amit belógattak nekünk utalva rá, hogy ez fontos, arra kapjunk választ. Ebből a szempontból bizony parasztvakítás volt a Lost. Rengeteg minden maradt megválaszolatlan, láthatóan sokkal nem is igen akartak vagy tudtak foglalkozni a forgatókönyvírók. Mindig úgy voltam vele, hogyha mások nem is, de a Lost írói mindenben képben vannak, mindig tudják mit csinálnak, mégha lehet, hogy a megoldást csak egy két évad múlva fogjuk megtalálni. Így utólag azonban látszik, hogy nem minden volt rendben, sok mindent a levegőben hagytak.
A Battlestar Galactica végén mondtam magamban, hogy azért látszik, hogy nem a Lost író írták, mivel sok rejtélyről kiderült, hogy nem is igazán volt nagy szerepük (pl templomi látomás), mindenesetre nekem nagyon tetszett ez a nem teljesen lezárt istenes megoldás is és mint kiderült végül nagyon sokban hasonlít a BSG és a Lost vége.
De hagyjuk is ezeket. Nem a válaszokat keressük, hanem a karaktereket nézzük. Mert hiába tűnik ez boldog befejezésnek, ez bizony egy szomorú vég lett. Hiába csodás az összetalálkozás a purgatóriumban, ha az életük egyébként szomorú. A legtöbben ugye meghaltak. Desmond, Ben, Hugo a Szigeten maradtak. Nem egy happy end, főleg nem Desmondnak, akinek a gyereke és a szerelme távol van (persze megeshet, hogy simán elhagyta a Szigetet, elvégre msotmár nem volt tilos). Kate elrepül, de elvesztette Jacket. Sawyertől szintén a szerelmet vette el a Sziget. Richard (csak eszembe jutott a neve) örülhet. Végre él. A többiek a repülőn mellékszereplők, annyira nem érdekelnek. Sun és férje meghalt. Gyermekük nagy vagyont örököl, de szülők nélkül nő fel. Lock halott és ráadásul nem is a nagyobb jó érdekében hal meg végül, sőt! Arról nem is beszélve, hogy a sorozat közben is sokan meghaltak. A világ megmenekül, hőseink azonban csak akkor ha már meghaltak és továbbléphetnek.
Szép volt az purgatóriumos rész. Egyedül a Szigeten történtek nem tetszettek.
Hogy milyen lett volna az én befejezésem?
Az ötödik évaddal fejeztem volna be, csak épp az ötödik évadba beleraktam volna a hatodik évad Jacob & Kiválasztottak vs a Füst a barlangi fényért is. Körül belül ilyesmi lenne azért a vége:
http://www.youtube.c...h?v=zHPvm3i0frM
Azaz a bomba felrobban, minden esemény törlődik, mindenki él, a repülő nem zuhan le. Persze ez így még nem tökéletes. Kate-et lekísérik megbilincselve, ahol a reptéren találkozik az ügyvédjével, aki Jacob lett volna és ezt mondta volna neki:
- Mindent jól csináltatok. Minden rendben lesz meglátod. Veled és a barátaiddal is.
- Milyen barátaimmal? – kérdi Kate
- Majd megismered őket. - Jacob sokat tudóan mosolyog és ráteszi kezét Katére.
Lost. The End.
Egy élmény volt és sajnos közel távol nincs másik sorozat ami egyelőre pótolni tudná. Ahogy a Battlestar Galacticat se tudta eddig pótolni semmi se.
Elküldve: 2010. 05. 26. 14:45
Idézet
Spoiler lesz. Szóltam.
igazából bárhol, bármikor eljuthattunk volna a mostani végkifejlethez.
Elküldve: 2010. 05. 26. 15:08
Idézet
Idézet
Idézet
Elküldve: 2010. 05. 26. 20:24
Elküldve: 2010. 05. 28. 13:00
Elküldve: 2010. 05. 28. 13:44
Idézet
Elküldve: 2010. 05. 28. 14:07
Idézet
Idézet
Elküldve: 2010. 05. 28. 14:25
Idézet
Idézet
Idézet
Elküldve: 2010. 05. 28. 14:44
Idézet
Idézet
Idézet
Idézet
Elküldve: 2010. 05. 28. 15:28
Elküldve: 2010. 05. 28. 15:46
Idézet
Elküldve: 2010. 05. 28. 16:23
Elküldve: 2010. 05. 28. 17:06
Idézet
Elküldve: 2010. 05. 28. 17:18
Idézet
Idézet
Elküldve: 2010. 05. 28. 17:19
Elküldve: 2010. 05. 28. 17:26