Idézet
Hit Válság

Elküldve: 2009. 12. 22. 10:17
Idézet
Hit Válság
Elküldve: 2010. 01. 02. 17:58
Elküldve: 2010. 01. 02. 18:04
Idézet
Elküldve: 2010. 01. 02. 18:06
Idézet
Elküldve: 2010. 01. 02. 19:10
Idézet
Idézet
Idézet
Elküldve: 2010. 01. 02. 19:23
Mit szóltok?
Elmerengve...
Ha hópelyhek korcsolyáznak befagyott tó sík jegén,
Halott lángok táncot járnak hideg testek tengerén.
Nyisd ki lelked, hagyd a szélnek, s ha a fagy már belémar,
Érezd azt, mit most én is, ha érintésed felkavar.
_____________________________________________________________
Temetőben sírok között ijedten szalad, kicsi lány,
Szürke minden, nap se hatol kövek közé, csak magány.
Botladozva, menenekülne, futna ő is, hogyha merne,
De hát merre? Hang szól sírból, erre kis lány, gyere erre...
Kéz nyúl földből, árnyak között, s ujjak már a lábadon,
Húz lefele, sírba vele, lelked fekve kínpadon.
Béklyók kötnek, láncok törnek, szíved hideg, kicsi lány,
Szürke minden, nap se hatol, sírok közé, csak magány.
_____________________________________________________________
Fagyos égbolt, rengeteg, szavam szólna, megremeg,
Csak szél süvít, s csak álmodom. Szemem gyorsan becsukom.
Nem ébredhetsz, súgja lelkem, s a szél neki válaszol:
Ébredj, ha mersz, mert ha ez a kín, de az ott maga pokol.
Elküldve: 2010. 01. 02. 20:12
Idézet
Elküldve: 2010. 01. 02. 20:34
Idézet
Elküldve: 2010. 01. 02. 20:49
Idézet
Idézet
Elküldve: 2010. 01. 02. 22:03
Elküldve: 2010. 01. 04. 20:12
Újévi fogadalmak
Fogadalmakat minden nap tehetnénk. Mégis a legtöbbet ilyenkor, óév végén, és újév elején tesszük.
Milyen is egy jó fogadalom?
Gyomorgörcs mentes. Őszinte, és vérlázító. Nem túl elvont, de mégsem földhöz ragadt. Vágyakkal teli, mégsem álmodozó.
Először is el kell szánnunk magunk valamire. Például hogy lefogyunk. Egészségesebben fogunk étkezni. Kevesebb húst eszünk. Majd amikor már eléggé ráuntunk, megfogadjuk hogy több húst eszünk. Rászoktatjuk majd magunkat a gyümölcs evésre. Ehhez beszerzünk egy kisebb, de bőtermő fát, ami idővel 8. emeleti panellakásunk erkélyének dísze-, és a felettünk lakó irántunk érzett utálatának fő oka lesz.
Fogadalmat teszünk, hogy a szomszéd időshölgy macskáját nem lökjük ki többé seprűvel az erkélyéről. Sok dolgot tehetünk majd jövőre másként.
Az év utolsó perceiben gyakran számot vetünk. Eszünkbe jutnak hibáink, és erényeink. Gondolatainkat, és vágyainkat ezek táplálják leginkább. Általában ezek a mély számvetések, másnap reggelre köddé foszlanak, mikor a fürdőkádban, vagy az ágy mellett ébredünk fel, arra hogy egy elhagyott női fehérnemű nyomja az arcunk.
Az első fogadalom ilyenkor mindig arról szól: „Többet nem iszom!”
Aztán a második gondolatunk még kiegészíti: „…ennyit nem.”
Sokféleképp elkezdhetjük az átmenetelt az Új évbe. Van valami különös varázsa az évváltásnak, ami magával ragad. Ennek köszönhető, hogy a mindennapos fogadalmainkról, ilyenkor úgy érezzük, több erő van bennük. Hogy amit ma kívánunk magunktól, az elvárássá tud válni. Szeretünk eljátszadozni a gondolattal, hogy a jövőnk ezalatt az egy év alatt megváltozik. Az Újév, a felnőttlét csodavárása. A karácsony már elmúlt érzés. Már tudjuk hogy a Jézuska nem létezik. Talán akkor tudnánk hinni benne, ha az ajándékdobozból egy bájos hölgy ugrana a nyakunkba, egyszál ajándékszalaggal a derekán. Ám ezt 16 éves korunktól kezdve várjuk, és sosem jön el. Valahogy ezért múlik el a karácsony szelleme.
Marad az újévvárás. Fogadalmastul, virslistől, másnaposságostól.
Mindenki életében van valami, ami fontos számára. Ilyenkor ezt kell kiragadni a sok apró gondolat és vágy közül. Sokmindent megfogadhatunk, de csak azt tudjuk teljesíteni amiért igazán küzdünk. Javíthatunk az egészségünkön ha akarjuk. Kitalálhatunk új trükköket hogy a szomszédaink idegeivel játszunk. Vagy elgondolkozhatunk azon, hogy milyen csalival lehetne mégis a karácsonyfa alá csalogatni azt a bájos hölgyet.
Vagy egyszerűen megfoghatjuk a pezsgős poharat, és egymás szemébe nézve jót kívánhatunk másoknak.
Boldog Újévet
Kitartást, és sikeres fogadalmakat.
Elküldve: 2010. 01. 14. 22:46
Elküldve: 2010. 01. 15. 08:30
Idézet
Szürke minden, nap se hatol kövek közé, csak magány.
Botladozva, menenekülne, futna ő is, hogyha merne,
De hát merre? Hang szól sírból, erre kis lány, gyere erre...
Kéz nyúl földből, árnyak között, s ujjak már a lábadon,
Húz lefele, sírba vele, lelked fekve kínpadon.
Béklyók kötnek, láncok törnek, szíved hideg, kicsi lány,
Szürke minden, nap se hatol, sírok közé, csak magány.
Elküldve: 2010. 02. 04. 21:32
Elküldve: 2010. 02. 11. 21:05
Elküldve: 2010. 02. 19. 21:21
Elküldve: 2010. 03. 03. 19:51
Elküldve: 2010. 03. 09. 22:27
Elküldve: 2010. 03. 17. 09:40
Dekoncentráció
Elmezavar. Leginkább így jellemezhető azaz állapot, amikor nem tudjuk mitévők legyünk. Elindulunk valamerre, tesszük a dolgunk, és úgyérezzük minden rendben. Valójában tudjuk, hogy valamiről megfeledkeztünk. Biztosra vesszük, hogy nem figyeltünk oda mindenre. Aztán egyszerre minden ilyen elfelejtett apró felhő, összegomolyodik a fejünk felett, és elönt. Elönt a düh, a tehetetlenség, a kétségbeesettség. Pedig jó úton haladunk. Bármilyen meglepő is. Mert ilyenkor az ember mindent megkérdőjelez. Minden eddigi tettét becsmérli, és próbál rájönni a hibáira, amik valójában nincsenek. Az egyetlen hiba a feledékenység. Ami a túlzott szerepvállalásból ered, mikor mindent mi akarunk csinálni. Ha csak tengünk napjainkban, és így is elfeledkezünk a legfontosabb dolgokról, az nem ez a kategória. Ha önző módon harácsoljuk életünkbe a javakat, és nem elfelejtjük, hanem kiszorítjuk a számunkra haszontalan tényezőket, az ismét más kategória.
Én arról beszélek, mikor önzetlenül akarsz élni, és eldöntöd egy nap, hogy amiben tudsz segítesz az embereknek. Majd ahogy változik az életed, új és új emberek kerülnek számodra előtérbe, és a régiekre egyre kevesebb figyelmed jut majd. Bánni fogod, hogy nem figyelsz rájuk eléggé, pedig régen ők is mennyit törődtek veled. Megfogod kérdezni magadtól, hogy mitévő légy. Azt gondolod majd, hogy rossz emberré váltál. Önzővé és figyelmetlenné. Pedig semmi mást nem tettél. Csak haladtál. Haladtál önmagaddal, haladtál a koroddal. Akiket elhanyagolsz, hogy mások többet kapjanak belőled, azokkal meg kell értetned a változást. Tájékoztatnod kell őket az életedről. Néha muszáj engedned, és megnyílnod feléjük. Mert nem tarthatsz meg mindenkit közel magadhoz egy életen át. Néha engedni kell a szeretteinket eltávolodni. Néha ezt velük is nekünk kell elfogadtatnunk.
Hiába. Az élet gyönyörűsége, néha a kegyetlenségében rejlik. Abban hogy nem uralhatunk mindent. Abban hogy a változásokat nem tudjuk elkerülni. Abban hogy áldozatokat kell hoznunk minden nap, anélkül hogy biztosak lennénk a győzelemben. Megtesszük, mert érző lények vagyunk. Vagyis remélem hogy mind azok vagyunk, és nem kell évek múlva majd úgy visszagondolnom, erre a pár percre, hogy hiábavaló szócséplés volt, mert majd elönt engem is a kapzsiság, a hatalomvágy, és ha előkerül egy polc mélyéről ez a darab papír, csak mosolyogva suhanok majd át a sorok felett.
Remélem akkor is emlékezni fogok rá, hogy mikor a távolodásról, és a megértés szükségességéről beszéltem, a szülőkre gondoltam.