Mivel Gyula nem igazán halad vele, így összegyűjtöttem az eddig elhangzottakat egy doksiba. Végigolvasva úgy tűnik, hogy "pár dolog" még hiányzik ahhoz, hogy ez működhessen...
Kicsit arcpálma, de hajrá
A Szövetség működési alapelveinek vázlata
A dokumentum célja
A Szövetség működési alapelveinek és peremfeltételeinek összegyűjtése. Az alábbi pontok az ötletek beérkezési sorrendjében kerülnek felsorolásra.
1. Mit kell csinálni a jobbulásért és a hogyantovábbért?
Ahhoz, h ezt gond nélkül meg lehessen tenni, ahhoz legalább egy városállamnyi (város plusz agglomerációja) területet át kell állítani az általam oly sokszor elmondott működési rend szerintire.
2. Munka megosztása:
A szövetségek a tagjai ambícióira és erőforrásaira épülnek.
A nagyobb szövetségek alapegységei a bázisdemokratikus módon működő kis közösségek. Ez a 10-3-3 rendszerből a mintegy 10 család méretű. Ez megfelel a városi háztömböknek.
Ezek létrehozását kell legelőször segíteni. Ezt elsősorban ismeret terjesztéssel lehet megtenni.<br style="mso-special-character:line-break"> <br style="mso-special-character:line-break">
3. Egy ajánlati csomag:
Ez (mivel jelenleg nagy a félelem és bizalmatlanság) egy jogi blokkal kezdődik, h milyen formában szabad egy élettér fenntartó és egymásnak szolgáltató (cserebere csoport) közösséget létrehozni. (ehhez keresek egy jogászt aki képes és hajlandó megcsinálni)
Ezután jön egy ötlettár, h egy háztömbön belül miket érdemes csinálni (akár közösködve, akár egymásnak szolgáltatva).
És végül egy házi honlap elkészítésében gondolkozok (ezt sem tudom magam megcsinálni).
Ebben egy tudástárat képzeltem el (egy kereső funkciós könyvtár blokk).
Egy blog, fórum és chat felület.
Egy csereköri elszámolási rendszer.
Ezek léteznek GNU formában.
És innen indul a nagy trükk. Az egészet olyanra képzeltem el, h ezekből a honlapokból hálót lehet összeállítani (különböző módokon).
Mindegyiknek az egyedi azonosítója a postai címe, így könnyen létre lehet hozni egy adott területet átfogó hálót.
Ez a kapcsolati háló nagyon jó a tudásbázishoz, mert így a kereséseknél az egész háló tartalma elérhető. Kisebb hálók jók lehetnek pár ház, vagy utca méretű konzultációkhoz. A ház csereköri rendszer nagyobb körűvé tételéhez.
A csúcs pedig az lenne, ha mindez (hasonlóan ahhoz, mint a fájlcserélők csinálják,) virtuál szerveres megoldású lenne.
Ezek így egyben sokféleképpen terjeszthető lenne (példul, hógolyó email formájában is).
Szerintem sok helyen fantáziát látnának benne és elkezdenék megvalósítani.
Amikor ez már intenzíven beindult, akkor lehet elkezdeni létrehozni az utcákat lefedő szervezeteket és ezek fölé (a házközösségekből indított küldöttek tanácsai rendszerben) a kerületi, városi és magasabb szinteket.
4. Sejtek közötti interakció:
A fórum felület arra jó, h a közösség tagjainak ne kelljen egyszerre összegyűlnie valahol a problémáik és ezek megoldásának megbeszélésére.
Az Izlandiak a neten keresztül hozták létre az új alkotmányukat is.
A csereköri elszámoló blokkhoz már ideraktam a Zengő Pengő rendszert
Ez a cyclos free rendszer egy adaptációja (az én ötletem alapján megcsinálva).
5. Jogi támogatás szükségessége:
A honlapon kívül a jogász munka hiányzik (amit én nem tudok megcsinálni).
Az ötletgyűjtemény a váltott gyermekfelügyelettől a csoportszinten szervezett bevásárlásokig könnyen összehozható. Sok idő és pénzmegtakarítás nyerhető különféle összefogásokkal, valamilyen funkciók ellátására való szakosodásokkal. Azzal is, ha a házon szükséges munkákat (ezek egy részét) a házbeliek csinálják meg.
Az időbe fog kerülni ameddig az emberek szemlélet és ezzel a viselkedésmódja átáll a jelenlegiről az együttműködésekből származó hasznossági módúra.
Amikor ez háztömbök szinten megindult, akkor lehet tovább lépni.
Akkor lehet gyorsabban létrehozni az átalakulást ha a település vezetősége is így akarja és a lehetőségeikkel ezt forszírozza.
6. Üzleti modell veszélye:
Igen, sokan választották az általad forszírozott utat felhagyott falukat is újraélesztve (példul, Gyűrűfű).
Ezek egy része az eredeti elképzelések szerinti működéssel igen kellemes élőhellyé vált.
Más részük különféle módokon elüzletiesedett.
Gyűrűfű is így járt nem odavaló emberek beköltözése után.
A legújabb híreim szerint a működésmód jó szintű visszajavítása mellett épp akkor készültek ezek közül az utolsót elhajtani.
Itt Baranyában több faluról mondják, h egyre több együttműködés működik bennük és költöznek beléjük a mezőgazdasággal foglakozókat és a mezőgazdasági munkákat kiszolgáló iparosok, ipari tevékenységek.
7. Termelési lehetőségek sejteken belül:
Egy falu mezőgazdasági gépállomásának, (forgácsoló műhelyes) javítóbázisának megkészítésébe bele mernék vágni.
Komoly tudással rendelkező munkatársak nélkül, másnak nem.
A mezővárosi, falusi iparosok (a családjukkal) általában a szakmai munkájuk mellett a kertjükben megtermelték a zöldségüket, gyümölcsüket. Esetleg még valamennyi csirkét is.
8. Birtokháborítás ellen védekezés jogi háttere:
Jogod lenne a portádon nevelkedő kacsára a fogait fenőt fenékbe durrantanod.
Az önkormányzatok hierarchikus rendszerben az a szép, h a portádon azt tehetsz amit akarsz és a felsőbb szintek felől csak az együttműködési megállapodások betartása a kötelező.
9. Vitás helyzetek rendezése, bíróság működése:
az emberség szabályai által korlátozottan teheti azt amit akar.
A hanghatással való zavarás is zavarás. Az emberiesség szabályai szerint ha áthatok mások felségterületére akkor előbb engedélyt kell kérni rá (amit a másik vagy megad (esetleg kompenzáció ellenében), vagy nem).
A vitás esetekben pedig egy mindkét fél által elfogadott döntnök döntése a kötelező érvényű.
Vitás esetekben ameddig nincs döntés, addig nem tehetsz semmit a másik akarata ellenében.
10. Normatívák:
Jó norma példul az, h ha egy módod van rá akkor ne tégy olyant mással ami neked nem esne jól.
Ha pedig mindenképp meg kell tenned akkor egyezz meg vele mivel tudod kompenzálni az okozott (okozni szándékozott) kellemetlenséget.
Egy olyan rendszerben amelyben erősen diszkriminálják a nyerészkedést, életelőnyt az együttműködésekben létrejövő többlet hatékonyságból lehet nyerni.
Partnernek pedig (ha van választási lehetőség) akkor azt szoktuk választani akivel szemben nincsenek ellenérzéseink.
Ez nagy motiváció arra, h ne gyártsunk rossz pontokat másoknál.
11. Rendfenntartás
Ilyen esetekben jön az erőfölényben levő közösség által létrehozott (elégséges mértékű) kényszerítés addig ameddig fel nem hagynak a kártékonykodással.
Az ilyen rendszerek stabilitása azon a könnyen belátható tényen alapul, h a többség csak az emberiességi elv melletti működésmóddal jár jól.
Kisebbség csak rövid időre és kis területen tud magának erőfölényt létrehozni(a többség becsapása nélkül, jó közmoralitás mellett).
Hozhat a közösség olyan szabályt is, h a szabálytalankodókat meghágatják a vízhordó csacsival.
A kriminalisztikusok szerint a legnagyobb visszatartó erő a szinte 100%-os lebukási valószínűség.
12. Alapelvek:
Csak alapelv van. Az alapelv mellett a konkrét szabályokat minden önkormányzatiság maga alakítja ki.
Az ilyen rendszerekben az alapelv mellett jószerével csak helyi szokásrendek és eseti megállapodások (mint, szabályok) vannak.
Az alapelv az emberiesség.
A tisztességet pedig a közvetlenül bázisdemokratikusan működtethető méret fölött az biztosítja, h a bázis közösségek a képviseletükre önmaguk közül a legmegbízhatóbbat küldik (akit ha nem vált be akkor le tudnak cserélni) és az együttműködésekből való kimaradási jog (ha valakinek nem tetszik a többség által támogatott szabály akkor mondhatja, h ilyen feltételekkel nem).
Ez nem érinti a közös területek fenntartási és használati szabályaiban való megállapodást (az ebből való kimaradás terület elhagyási kötelezettséggel jár).
Ha mindenképpen szabálykönyvet akarsz, akkor ott van példul Hammurapi törvényei
http://hu.wikipedia....%C3%A9nyoszlopa
Vagy a Tízparancsolat.
Egyébként pedig ott van az elv amelynek a megsértésével ellenérzéseket keltesz magad ellen és ezzel negatív következményeket. Ez sokkal rugalmasabb, ezzel jobban lehet kezelni a mindenkori szituációkat, mint a törvényekkel (merev szabályokkal).
Úgy egyben nézve meglehetősen jó összeállítás volt.
Nagyon korlátozott lehetőségekkel a rabszolgává tételre és kötelező rabszolga felszabadítással.
Az egyéb szabályok pedig biztosították, h a megélhetéséért senkinek se kelljen senki felé kényre, kedvre kiszolgáltatnia magát (a mai rendszerben ez nagyon nem így van és még így sincs meg a mai rendszerben meg mindenki megélhetése).
Isten és a hozzá való viszonyulásunk egy másik mise témája lehet.
És a szabadság határa az emberség általános elvisége és szabályai (ebben pedig benne van az arányosság elve is).