@avman: A slide szerint +30% IPC: azonos órajelen 30% többletteljesítmény, integer feldolgozásban. (Bizonyára a Piledriverhez viszonyítva.)
Nem lehetetlen, mert a legfőbb szűk keresztmetszetet szélesítették ki, és hát el is várható ennyi teljesítmény 2013-ban.
Ehhez hozzá jön még valamennyi órajelemelkedés is.
Az "örök" eleve nem állja meg a helyét, hiszen teljesítményben és (kicsivel és csak rövid ideig) piaci részesedésben is volt már előrébb az AMD.
Nem könnyű az Intellel versenyezni, minden más chipgyártó le van maradva mögöttük valamennyivel gyártástechnológiában. (Bár az utóbbi egyre kevésbé határozza meg a teljesítményt, az Ivy Bridge is elsősorban fogyasztásban javult, plusz a IGP.) Az összes CPU platformot nézve, szintén kikoptak a versenytársak a hétköznapokból, csak néhány extradrága szerverproci maradt, plusz lassacskán tör felfelé az ARM az "alvégről", de a szuperalacsony (vagy minek nevezzem) fogyasztási osztály sosem volt az Intel területe. És azért meg kell hagyni, a Netburstös fiaskó után az Intel beleadott apait-anyait.
Szóval, én úgy látom, hogy bár az Intel hatalmasat lépett előre a Core-ral, de innen már csak egyre kisebb lépéseket tudnak tenni, már csak a fizika törvényei miatt is (amíg nem váltja le valami a szilíciumot). Az AMD köztes lépésekkel idővel beérheti.
Hozzátenném, sok területen a CPU szerepe lassan háttérbe szorul, ahogy a teljesítményigényes számítások egyre inkább átkerülnek az GPU-k (IGP-k) vektortömbjeire, amik számítási teljesítményben messze maguk mögött hagyják a CPU-kat, ezzel merőben új lehetőségeket teremtve. Nos, ebben jelenleg nem az Intel van nyeregben. De ő sem kerülheti el vagy gátolhatja ezt a trendet, mivel ő is csak így tud igazán számottevő teljesítménynövekedést felmutatni.
@martonx: Rakás fos, mint gamerproci. Renderingben, videókódolásban és néhány más alkalmazásban, ami kihasználja az összes integer magot, illetve kellő hatékonysággal az FPU-kat, ott van az i7 mellett, néhol kicsit be is előzi. Más kérdés, hogy ezt nagyobb fogyasztással teszi. (Az utóbbin sokat javít egyébként a kb. egy hónap múlva megjelenő Piledriver (Trinity APU, Vishera CPU), némi teljesítménytöbblet mellett.)
A tervezési előny csak CPU fronton van meg az Intelnél. Lásd erről fentebb.
@Makula: A Llano Stars alapú, lényegében egy csiszolt Athlon II + IGP. De amúgy sem ildomos asztalit mobilhoz hasonlítani. (Desktopra a nagyobb szivárgási áramot produkáló darabok kerülnek. De a 100W TDP sem azt jelenti, hogy állandóan és valóban 100W-ot fogyaszt, hanem hogy az abszolút csúcsfogyasztás valahol 65W [eggyel alacsonyabb TDP osztály, amibe már nem fért bele] és 100W között van. Az idle 10-20W, használat közben pedig a kettő között változik, terheléstől függően.) A végén milyen 100%-ról beszélsz, amikor a Xeon 20%-kal volt gyorsabb? (Egyátalán, milyen Xeon, milyen Opreron?) Ja, hogy a Llano 2x tovább telepített... Marketingszakember vagy te ott, azért játszol a számokkal?
@sz.attila: Néhányan időről-időre felhozzák, hogy a Ph! AMD-párti, akarva vagy akaratlanul a HWSW-hez hasonlítva. Nos, lehet, hogy ez relatíve igaz, csak kérdés, ki van közelebb a középponthoz...? Ehhez meg kell nézni, ki milyen tényekre és ismeretekre épít. Az egyik oldalon a technológia felől közelítik meg a kérdést, a másikon pedig a gazdasági oldalról (azt feltételezve, hogy akinek ennyire jól megy, az bizonyára mindent jobban csinál és nyilván ezután is így lesz. Csak hát az Intel sem mindenható, és bár meghatározó, nem minden a pénzen múlik.)
Szerkesztette: dezz 2012. 08. 30. 15:27 -kor