Elküldve: 2006. 08. 13. 19:49
Tanárdolog: Én láttam, megéltem a dolog másik végét is, olyan tanárral, aki egyrészt óra közben is képes votl kimenni bagózni, másrészt egyszerűen kedve nem volt az embernek beszélni vele a kozmált bagó és a rohadó szájszag miatt. Rohadó alma a pedagógia itthon, de ezzel együtt azt mondom, hogy nincs szükség olyan tanárokra, akik a szünetet a diákoknál is görcsösebben várják, emiatt idegeskedve, a mindennapi problémáiktól még frusztráltabban kezelik a diákokat. Ahogy más drogok esetében sincsen átmenet, itt sem célszerű, vagy engedik, vagy tiltják és ez pedagógiailag még mindig helyes döntés. Egy éven kersztül tanítottam egy olyan suliban gyakornokként, ahol a dohányzás, néhány egyéb dologgal együtt olyan dolog, "amit ha a diáknak nem szabad, a tanárnak sem szabad" és ezzel igyekeznek példát mutatni egy tudtaos nevelésen túl. Vérre menő harcok voltak a kérdés miatt, azonban mióta ez a rendszer működik, néhány egyéb változtatással, a dohányzás körülbelül nem probléma: Szünetekben tiszta a WC, az udvaron lézengő diákok nem az eldugott sarkokban cigiznek. És a suli okkal, büszke is erre az eredményre. A dolog pedagógiai hatása pedig abban nyilvánul meg, hogy saját felméréseik alapján az országos átlagot nagyságrenddel meghaladó mértékben kevesebb náluk a dohányzó fiatalok száma. Ha felteszem, hogy a válaszok "diák módra" mutatnak szórást, hát annyi eredménye van, hogy a dohányzás mindenképpen valamiféle szégyellt, negatív dologként szilárdul meg bennük s nem a társasági élet velejárójaként.
Kérdés a dohányzásról. Ez érdekes. Ha egyszer van egy szenvedélybetegsége az embernek, akkor a szó jelentéséből kiindulva is, furcsa azt olvasni, hogy mi az, amit adni tud az embernek a dohányzás annak árnyékában (mert ott elfér bőven), amit elvesz. De egy dohányzásról leszokó ember számára olykor átütő élmény újra teljesebb életet élni, egészségesebb tüdővel, érzékenyebb orral, erősebb lélekkel és nem utolsó sorban, havi akár 10-20k-val könnyebb családi kasszával..
Én sem dohányoztam és nyugodtan lehet vetni a követ, hogy akkor meg nem is tudhatom. Ez olyan klasszikus védekezésből támadó válasz. Semmire sem való, éppen az ilyen válasz az, ami nem visz közelebb ahhoz, hogy megértse egyik ember a másikat, aki dohányos és elfogadja valamilyen szinten, éppen azért hogy embernek tekintse őt is, akin segíteni próbál... Empátia is van a világon, ahogy sok más függőség is és olyan dolog, amin az ember változtatni akar, de nem tud, képtelen rá saját maga korlátjai miatt. Nekik szoktam ajánlani agykontrollt.
Cigi az utcán: Akárhogy is, a kipufogócső is sokkal jobban zavar, ha az orrom alatt pöfékel. Az meg, hogy kit mennyire zavar a cigaretta kipufogógázokhoz nem fogható füstje, egyéni dolog. A párom például erősen köhögni kezd tőle, könnye folyik, míg a 7-es busz égésterméke valahogy nem irritálja ennyire. Nekem sem esik jól odamenni egy esőben, szardínia módon beállt tömeg egyik tagjához, hogy légyszi, ne dohányozzál már, nem passzióm ez, hanem tényleg ennyire zavar. És amikor látom, hogy a megszólított illető szinte zavarba jőve, eloltja cigijét és elnézést kér, már-már én akarok elnézést kérni, hogy megszakítottam szeánszát, de legalábbis nagyon megköszönöm neki, hogy képes szenvedélyén ennyire felőlkerekedni.
Múltkor állatkertben tettem meg ezt egy padra leült nagymamával, aki az anyukával és a kb. 4-5 éves gyerekkel maga mellett cigarettázott. Szégyenteli arccal lefordította kezét a föld felé, eltartva tőlem, magyarázkodva két mondatot. De azt nem tudtam vele megértetni, hogy tőle 2m-re ültünk és a szellő odahozza, ha a föld felé is tartja és hogy ez minket mennyire zavar, ráadásul egy olyan helyen, ahol még a város füstje sem ér el minket és jó levegőt venni. Ez van. Ezen én nem tudok változtatni és ettől sajnos nem lett jobb véleményem róla, mint dohányosról.
A harmadik eset meg az a fajta, aki szinte személyes sértésnek éli meg ezt a kérést és bunkó módon elhajt, hogy neki joga van hozzá...
Hát ja. Nekem is jogom van hozzá...
Súgó
A téma zárva.
Elküldve: 2006. 08. 13. 22:51
