Viszont egy másik kérdést feltennék még.
Szóval a CHF lakáshitelt új Ft hitellel váltom ki, ráadásul kettővel is, ugyanis a szóban forgó lakásra nem adtak annyi hitelt, amennyi Ft kell a végtörlesztéshez, ezért egy másik ingatlanra még felveszek egy kisebb összeget szabadfelhasználású hitellel. Szóval lényeg az hogy két ingatlan is meg lesz terhelve. A kettő bőven fedezi a felvett hitelt.
Ma már kicsit felpiszkálták az agyam, mert mielőtt elkezdtük az egészet hivatalosan kitölteni, benyögték, hogy előírtak még egy életbiztosítást is. Nagy nehezen, de még ebbe is belementem, ez is havi 10eFt plusz kiadás. A bank saját biztosítójánál lesz kötve. Elkezdte kérdezgetni, hogy volt-e műtétem, meg minden hasonlót az egészségügyi állapotról. Én meg nagy naívan el is mondtam az igazat, miszerint 2009-ben volt egy kisebb műtét.
Később kapok egy emailt, hogy vigyem már be a 2009-es műtét zárójelentését. Na ezen a ponton kicsit bepöccentem. A s*gg*mbe már nem akarnak felnyúlni, egy sz*ros lakáshitel miatt? Két ingatlant is megterhelek miatta, megfizetem a szükséges (nem kicsi) kamatot, odamegy a fizetésem, az életbiztosításba is belementem, mit akarnak még?
Végül a konkrét kérdésem: van joga a biztosítónak a saját személyes orvosi irataimhoz? Ez már kicsit személyes jogokat sért, úgy vélem. Megtagadhatom a zárójelentés bemutatását???
Szerkesztette: batagy 2011. 12. 12. 20:57 -kor
Fordításaim: metapad, FileZilla, Avant Browser, VolumeTray, Dirkey, Regshot, HDD Thermometer, PDFCreator, Notepad++
Hifi Set 2: Squeezebox V3, Oppo DV-983H, Asus O!Play Mini Plus, Yamaha AX-497, Energy RC-10, CRT TV: Panasonic TX-28LD4P