[lameXpert]

A MAGYAR KÖZTÁRSASÁG ALKOTMÁNYA

[lameXpert]

A háborúnak nincs definíciója, de körülírása is bonyolult. Jelenségként és cselekvésként egyaránt megközelíthetõ.

[lameXpert]

[lameXpert]

HANKISS ELEMÉR Egy ország arca

Farkasok Kánaánban
Néhány évvel ezelõtt találtam egy színes metszetet. A 18. század elején készült, Tirolban. Az akkoriban gyakori nemzetkarakterológiák egyike volt. A felsõ sávban egymás mellett sorakoznak az akkori Európa jelentõs népeinek képviselõi, nemzeti viseletükben. Baloldalt az országok adottságaira s népeik jellegzetes tulajdonságaira vonatkozó kérdések sorakoznak, s minden nemzet alá be vannak írva a válaszok.

Arra a kérdésre, például, hogy miben voltak gazdagok e kulönbözõ nemzetek, a spanyolok földjérõl azt olvassuk, hogy "termékeny", a franciákéról azt, hogy "gondosan megmûvelt", a németekérõl, hogy "jó", a lengyelekérõl, hogy "erdõs". A pálmát a magyarok viszik el; az õ földjükrõl az áll a táblában, hogy: "termékeny és gazdag". S hogy mibõl van fölöslegük? A spanyoloknak "gyümölcsökbõl", a franciáknak "árucikkekbõl", a németeknek "gabonából", az angoloknak "legelõkbõl", a magyaroknak viszont bõséggel van "mindenbõl".

Amikor azonban a népek erkölcsi s más tulajdonságaira kerül a sor, a sorrend megfordul. A spanyolok "nagyvonalúak", "tiszteletreméltóak" és "gõgösek". A franciák "könnyelmûek", "mûveltek" és "fondorlatosak". A németek "jók", "ájtatosak" és "mindenhez értenek". A magyarok viszont: "hûtlenek", "a lehetõ legkegyetlenebbek", "árulók", "vérszomjasak" - vagyis a lehetõ leggonoszabbak. Nem hízelgõk ránk nézve az állathasonlatok sem. A többiek "elefántok", "rókák", "oroszlánok", "medvék", mi magyarok viszont: "farkasok" vagyunk. A spanyolok "játékkal" töltik legszívesebben az idejüket, az olaszok "fecsegéssel", a németek "ivászattal", az angolok "munkával", mi magyarok pedig: "henyéléssel". S végül is hogyan s hol halunk majd meg? A spanyolok "ágyban", a franciák "háborúban", az olaszok "kolostorban", a polákok "az istállóban", a németek belefulladnak "a borba", az angolok "a vízbe", a muszkák "a hóba". És mi? Mi belepusztulunk a folytonos viszálykodásba, "vagdalkozásba".

Végül is tehát az a kép rajzolódik ki Magyarországról, hogy Európa legtermékenyebb országa, tejjel mézzel folyó Kánaán, ámde lakosai gonoszak, álnokak, izgágák, vérszomjas farkasok. És: henyélnek.

Manapság is gyakran torzképünket rajzolják sokfelé a világban, és torz képünk van magunkról nekünk magunknak is. Már szinte bele se merünk nézni a tükörbe, és eltakarjuk arcunkat akkor is, ha mások tekintenek ránk. De nem vagyunk egyedül ezzel a bajjal.

Csillagsávos lobogók
Még a legnagyobb és legsikeresebb nemzetek is küszködnek önmagukkal. Amerika a világ leghatalmasabb országa, de lakóinak azért nap mint nap szükségük van öntudatuk megerõsítésére. Clinton hetente kétszer elmondja, televízióban és másutt, hogy Amerika a világ legnagyobb és legnagyszerûbb nemzete; szombatonként-vasárnaponként milliók szorongatják az amerikai zászlócskákat a futballstadionokban, de lengenek a csillagsávos lobogók úton-útfélen, házakon és középületeken, iskolákban és vásárlóközpontokban, mindenütt, olyan sokaságban, hogy ha nálunk elõfordulna ilyesmi, a fél világ nacionalizmust kiáltana. Vagy a németek. Van mire büszkének lenniük. Van mire építeni öntudatukat. A Dürerek és Boschok, Goethék és Thomas Mannok, Beethovenek és Mozartok életmûvére, Max Planckokra és Heisenbergekre, a Mercedes Benzre és a német márkára, - és mégis kétségbeesnek, összeomlanak, ha a Bayern München kikap vasárnap.

És mi? Hogy állunk mi? Rosszul. Nem érezzük magunkat jól a bõrünkben. Nem hiszünk önmagunkban. Nem hiszünk az országban. Megzavarodott a történeti tudatunk. Összekuszálódott a jövõképünk. Nem leljük honunkat a hazában. Nem találjuk helyünket a világban. Mik azok az értékek, amelyekre fölépülhetne önnön értékességünk tudata? Hol vannak azok a kiválóságok és teljesítmények, amelyek helyet és szerepet biztosítanának nekünk a világban? Letisztult történeti tudattal, higgadt önérzettel, határozott jövõképpel "hegyeket mozgathatnánk meg". Vagy legalábbis javíthatnánk esélyeinken. Mire, milyen alapokra építkezhetnénk?

Katonai vitézség
Évszázadokon át fontos eleme volt ez a nemzeti, vagy legalábbis nemesi öntudatnak és a kifelé sugárzott "országimázsnak". Nem véletlenül. 890 és 960 között óriási csattanással és ajtóstul estünk be Európába. Azt is mondhatnám, hogy történetünk legsikeresebb reklám- vagy PR-kampányai voltak azok a bizonyos hajdani kalandozások. Mert egy csapásra, ha nem is népszerûvé, de legalábbis ismertté tettek minket Európában. Soha nem voltunk annyira ismertek és annyira bent Európában, mint akkor. Azóta se foglalnak minket imáikba -- mint ördögöket vagy angyalokat -- a milánói, frankfurti vagy párizsi anyák.

Nyugat védõbástyája
IV. Béla óta próbáljuk eladni magunkat ebben a minõségben (az oroszokkal, lengyelekkel, románokkal együtt), sikertelenül. IV. Bélát cserbenhagyták, a mohácsi bukás nem jött rosszul nyugati szomszédainknak. Kállaiék 1943-44-s kísérletét a nyugat nem vette komolyan. A késõ-kádárizmus ügyesen próbálkozott ezzel a stratégiával, és a nyugat ímmel-ámmal és finnyásan ide is figyelt. De ma már nincs mit kezdeni vele. Pillanatnyilag nincs, aki ellen meg kellene védeni a nyugatot. Inkább mi szeretnénk, ha a nyugat védene meg minket. (Voltak azért nagy és sikeres pillanatai is ennek a szerepnek. Mindenekelõtt a Nándorfehérvári gyõzelem, de vajon tudja-e még valaki Európában, hogy miért szólnak délben a harangok? 1956-nak is volt ilyen felhangja. És az 1989-es határmegnyitás is e dicsõ pillanatok közé tartozik, de ami hasznot kipréselhettünk belõle, azt már, azt hiszem, kipréseltük.

Szabadsághõsök, forradalmárok
A lengyelekkel együtt meghatározó vonás volt ez országunk arculatán. Rákóczi híre Párizsban is visszhangzott (igaz, jobbára csak ott), a szabadságharc fényei rövid ideig még bevilágították a már újra csendes és sötét Európát. 1956-ban azután újra szabadsághõsökként robbantunk be a világ tudatába. Erre a képre és 1956 emlékére még ma is építhetünk. Elsõsorban kint, mert az egyébként nagyon is feledékeny világ ötvenhatot még nem felejtette el egészen. Itthon az elmúlt évek politikai gyûlölködéseinek viharában ötvenhat emléke is megzavarodott, de kitisztulhat még, s fontos elemévé válhat majd egy higgadt és méltóságteljes nemzeti tudatnak.

Az államalkotó nemzet
Fontos eleme volt ez is nemesi és nemzettudatunknak. Az egyetlen államalkotásra képes nemzet vagyunk a térségben: még a harmincas-negyvenes években is ezt tanították az iskolákban. Szent István, az Anjou-k, Mátyás, Deákék: valóban államalkotók voltak. De végre már meg kellene hallanunk és értenünk azt is, hogy a körülöttünk élõ népek inkább államrombolóknak -- vagy nyugat felöl nézve izgága rebelliseknek -- tartottak minket. Jó lett volna, fontos lett volna 1989-ben váltani. És azt mondani, például, hogy most már inkább Közép-Európa megalkotásában vállalunk szerepet. De ehhez sok jó gondolatra, bátor kezdeményezésre és bölcsességre lett volna szükség. Új politikai elitünk e téren nem állta ki a próbát. Ma már, sajnos, szûkebbek a lehetõségek.

Nagy-Magyarország
Ez a nosztalgia még mindig része nemzeti önképünknek. Valahol mélyen, sokak szívében. Igen, hajdanában, egy-két évig valóban három tenger mosta birodalmunk partjait. Ma az egyetlenke magyar tenger partjait mossuk mi. Bécsnek büszke vára valóban nyögte Mátyás bús hadát, egy-két hónapig, s mi nyögtük Bécs csillogó hatalmát két-három századig. 1867 és 1914 között valóban egy nagy birodalom részesei s társbirtokosai voltunk. Trianon után aztán egyszeriben kis országgá zsugorodtunk. De még hetven év elteltével sem igazán találtuk bele magunkat a kis ország szerepébe. Hangoskodtunk, vagy inkább fejetlenül szaladgáltunk és szaladgálunk védelemért és támogatásért különféle nagyhatalmakhoz. Pillanatnyilag éppen a hatalmas NATO és a gazdag Európai Unió kapuján dörömbölünk, idegesen.

Nem mondom, hogy e stratégiának van igazi alternatívája. De úgy vélem, hogy sokkal több energiát kellett volna s kellene arra fordítani, hogy kis országként is igazán értékesek legyünk a világ számára. S hogy keressük az együttmûködés és a szövetség lehetõségeit Európa más kis országaival. Miért nem váltunk az európai kis országok együttmûködésének szószolóivá? Képtelenség lett volna? Vagy itt is a gondolat, a kezdeményezõ szellem, a bátorság hiányzott?

Mártírszerep
Kedvenc és leghaszontalanabb szerepünk a 16. század óta. Rajtunk tatár, török járt; Rákóczi híres jelmondata sebektõl vérzõ mártírként aposztrofálja a magyar nemzetet; az 1920-as és 30-as években plakátok, képeslapok sokasága ábrázolta az országot keresztre feszített Krisztusként; s valljuk be szintén, az ötvenes-hatvanas években is sokan éltük meg sorsunkat mártírként.

Sõt, még ma is próbálkozunk. Panaszkodunk fûnek-fának, és csodálkozunk, hogy senki a füle botját se mozgatja. Sokat ártunk magunknak ezzel az avítt szereppel. Manapság nem a mártíroknak, hanem a gyõzteseknek áll a világ. A panaszkodás életveszélyes. Problémából a probléma megoldásává kellene válnunk.

Kultúrnemzet
Minden európai nemzet annak tartja magát. Méltán, mert minden nemzet briliáns teljesítményekkel dicsekedhet e téren. A mi teljesítményeink is kiemelkedek, büszkék lehetünk rájuk. De nem föltétlenül jobbak - vagy rosszabbak -, mint más nemzeteké, például a szomszéd népeké, akikkel folyton-folyvást vetélkedünk. Liszt és Bartók nagyszerû zenész volt, de az volt Chopin és Dvorzsák is. Munkácsy és Csontváry remekül festett, de Chagall vagy Kandinsky se volt kismiska. Irodalomban meg talán egy kicsit le is maradtunk, legalábbis ami a világhírt illeti. Ha jól meggondolom, Molnár Ferenc az egyetlen írónk, akit világszerte ismernek a nem-irodalmárok is, s nem tudom, kit tudnánk híresség tekintetében Kafka és Capek, Kundera és Hrabal mellé állítani, hogy csak a cseheket említsem. Erre meg azt mondhatnám, persze, hogy nagy karmesterekben meg tudósokban viszont mi állunk jobban, - és így folytathatjuk a babaruha-vitát egészen ad absurdum. Ahelyett, hogy közösen mutatnánk fel értékeinket a világnak.

Különleges szerepek
Sok szereppel próbálkoztunk már. Voltunk már "kelet népe", mely az õsi Ázsiából hoz valami különleges üzenetet Európának; de az üzenetet útközben elfelejtettük, vagy soha nem is tudtuk. Voltunk már, vágyainkban, "Kert-Magyarország", de a valóságban magyar ugar maradtunk. Voltunk már, álmainkban, "Kelet-Európa Svájca", csak éppen a kicsiségen kívül másban nem hasonlítottunk a modellre. Ajánlkoztunk "kompországnak" is Nyugat- és Kelet-Európa között, csak éppen elfelejtettük, hogy ennek érdekében tenni is kellene valamit. -- Mert ugyan segítettük-e kelet-európai szomszédainkat, a románokat, ukránokat, bulgárokat, szlovákokat közelebb kerülni Nyugat-Európához? Továbbadtuk-e a tudást, amit nyugaton megszereztünk? Építettük-e az utakat, vasutakat kelet s dél felé? Szívesen látjuk-e az onnan idelátogatókat? Kint lobog-e a román, a szlovák, a szerb, a horvát, az ukrán zászló szállodáinkon és fogadóinkon? Ismerjük-e történelmüket, kultúrájukat? Hidkként feszülünk köztük és a nyugat között? Vagy akadályként tornyosulunk? (Csodálkozhatunk-e azon, hogy mások nem Kert-Magyarországnak és Kelet-Európa Svájcának tituláltak minket, hanem "dzsentri-" vagy "urambátyám-országnak", "utolsó csatosnak", "cigányországnak", "gulyáskommunizmusnak", nyomorúságos "legvidámabb barakknak"?)

Ki kell találni magunkat
Ahhoz, hogy kedvezõ képet tudjunk sugározni magunkról, és kedvezõbb fényben láthassuk magunkat, elõbb tudnunk kellene, hogy mit akarunk kezdeni magunkkal, milyen üzenetet akarunk sugározni magunkról a világnak. Más szóval: elõbb "ki kell találnunk" magunkat. Ahogy más nemzetek kitalálták magukat történetük egyik vagy másik fordulóján.

Magyarországot is kitalálta volt Szent István és tanácsadói köre, kitalálták Anjou királyaink, megpróbálta kitalálni Széchenyi és a reformnemzedék, kitalálták, sorrendben utolsóként Deákék. Azóta? Elvetélt kísérletek és a kommunisták pusztító utópiája. 1990-ben pedig meggyõztük magunkat arról, hogy nem kell, sõt, nem is szabad semmit sem kitalálni. Csak szorgalmasan másolgatnunk kell azt, amit mások másutt már kitaláltak. És most csodálkozunk, hogy a chicagói fogaskerék nem illik össze a frankfurtival meg a milánóival, s hogy csikorog, nyöszörög, rángat az egész gépezet.

A kiválóság szigetei
Hogyan találhatnánk ki magunkat, hogyan találhatnánk meg a helyünket a világban, a világgazdaságban, a világpolitikában? Nem szõhetünk grandiózus terveket. Viszonylag kevésre kell vállalkoznunk, de azt a keveset kiválóan kell csinálnunk. Nem lehetünk elsõk mindenben, de a kiválóság szigetévé kell válnunk valamiben.

Nem szerezhetünk babérokat katonai téren. Nem válhatunk gazdasági nagyhatalommá, de még közép-európai kistigrissé is csak nagy üggyel-bajjal tudnánk átvedleni. De mondhatnánk például azt, magunknak és a világnak, hogy kicsi és szegény ország vagyunk ugyan, de a jogrend országa vagyunk, példát mutatunk az egész világnak abból, hogy az emberi és állampolgári jogokat hogyan lehet és kell tiszteletben tartani. -- Ehhez azonban elõbb valóban a példás jogrend országává kellene válnunk. Ehhez is kell pénz, de nem olyan tengernyi, mint egy gazdasági csodához. De kell hozzá ész, erõ és szent akarat, s ezek ugyanolyan hiánycikkek nálunk manapság, mint a pénz.

Vagy mondhatnánk azt, hogy kicsi és szegény ország vagyunk, de a polgári tisztesség országa vagyunk. Felelõsségteljes, tisztességes, autonóm polgárok országa. -- Ehhez azonban, többek között példa kellene, az ország vezetõinek, üzlet-embereinek, közéleti személyiségeinek példamutató tisztessége, gyémánt-keménységû morálja, tántoríthatatlan törvénytisztelete. Ezen a téren szégyenletes kudarcot vallott az új magyar vezetõ réteg. Legalábbis a társadalom szemében.

Mondhatnánk azt is, hogy a nyitott társadalom országa vagyunk, nyitottak vagyunk minden új eszmére, örülünk a sokféleségnek, nem félünk a mástól, együtt tudunk élni egymással. Ehhez azonban nem elegendõ Szent Istvánék vagy Deák Ferencék szép példájának emlegetése. Le kellene gyõznünk a belénkmaródott elõítéleteket, elfojtott gyûlöleteinket, meg kellene tanulnunk emberszámba venni egymást. Ki tegye meg az elsõ lépést?

Mondhatnánk azt is, hogy kicsik és szegények vagyunk ugyan, de a minõség országa vagyunk. Minden, ami a mi kezünkbõl kerül ki, kiváló minõségû. Ismerve áruinkat, omladozó vakolatú városainkat, lépésben döcögõ vasútjainkat, ezt ma még senki sem hinné el nekünk. De már vannak tükörpadlójú gyárcsarnokaink, mindig is voltak takaros konyhakertjeink, vannak már fehér overallban vagy orvosi köpenyben dolgozó szakmunkásaink. A minõség forradalma azonban még várat magára.

(Hadd említsek, zárójelben, egy triviális, de idevágó példát. Az ország külföldi népszerûsítésének vannak már eredményei. De vannak még furcsa megbicsaklásai is. A Newsweek 1995. március 20-i számában például megjelent egy Magyarországot bemutató fizetett reklám "Magyarország: Egy új horizont" címmel. Éles kontrasztban e sokat ígérõ címmel, a cikk képanyaga hervasztó. Savanyú és bávatag menedzserportrék merengenek bele a semmibe; csak a MATÁV külföldi partnerei mosolyognak, érthetõ módon. Iráni fundamentalistának álcázott pénzügyminiszter villogtatja ránk a szemét és bajszát. A magyar távközlést két hangyával, hat delfinnel, egy nyilván nem magyar mûholddal és két értelmezhetetlen képpel reklámozzák. Nem tudni, miért, de Magyarország "szépségét, vendégszeretetét és sokféleségét" egy ausztriai kolostor elõtt horgonyzó osztrák hajó fényképével szemléltetik. S ráadásul még, pechünkre, a magyar anyagot megszakítva, a középsõ két oldalon óriási, kétoldalas Opel-hirdetés terpeszkedik, rajta vicsorgó szárított dinoszaurusz fej. Lehet, hogy az Opelnek ez jó reklám, de nekünk semmiképpen sem az.)

Mondhatnánk, vagy mondhattuk volna azt is, hogy Közép-Kelet-Európa központja vagyunk. Európai színvonalú iskoláink nyitva vannak a térség valamennyi diákja elõtt, világszínvonalú korházaink kedvezményes áron fogadják a térség betegeit, bankjaink mindenki másnál kedvezõbb feltételeket kínálnak a régió polgárainak, vasutaink, útjaink elröpítik õket Európába, megannyi konferenciatermünk a térség problémáival foglalkozó eszmecseréktõl hangos, érdemes utazási irodáinkhoz, biztosítóinkhoz, nemzetközi ügyekben jártas ügyvédi irodáinkhoz fordulniuk, és így tovább. Mondhatnánk mindezt, ha 1989-ben elkezdtünk volna dolgozni ezen a nagy programon. De talán még ma sincs teljesen késõ.

Mondhatnánk azt is, hogy a tehetséges emberek országa vagyunk, az új gondolatok országa, vagy, hogy Magyarország Európa laboratóriuma, ahol új, alkotószellemû megoldásokkal kísérleteznek kiváló szakemberek. Mondhatnánk, de nem mondjuk. És nem serkentjük, hanem újra és újra leforrázzuk az alkotókedvet.

Az ország arca
Nem a nullapontról kell indulnunk. Sok és komoly munka folyik egy-egy mûhelyben. Minisztériumokban, idegenforgalmi intézményekben, az európai integrációt elõkészítõ munkacsoportokban. De ha jól látom, hiányzik még a komoly elszánás a kormány részérõl. Hiányzik a jól átgondolt, ütõképes program. Hiányzik a mûhelyek munkájának koordinálása. Hiányzik a pénz és legalább annyira a jó, az új a hatásos gondolat. Hiányzik az a felismerés, hogy nemcsak kifelé kell mutatnunk új arcot, hanem befelé is: önképünket, öntudatunkat is át kell alakítanunk, pozitívabbra kell hangolnunk. Mert ha csúnyának látjuk magunkat a tükörben, akkor csúnyának látnak majd minket azok is, akik ránk néznek. Hiányzik az a felismerés, hogy önképünknek és az ország arculatának az alakítása mindannyiunk közös ügye. Nem Csáki szalmája.

1998

[Iguana]

Részlet Enki Sándor frissen megjelent szellemes könyvébõl. 

A könyv lényege olyan levelek összegyûjtése, amelyeket Enki Sándor írt
különféle cégeknek, hírességeknek, hasonlóan meglepõ témákban. 
És amitõl igazán értékes a mû, hogy válaszokat is kapott, méghozzá nem
akármilyeneket.
Jó szórakozást!!


Henkel Magyarország Kft.
Ügyvezeto igazgató részére
Budapest, 2002. augusztus 9.

Tisztelt Cím!

Rendszeresen vásárlom termékeiket, és a csomagolásokon gyakran látok
olyan
feliratokat, hogy "25% ingyen", "20% ingyen", stb.
Arra gondoltam, hogy ha a termék bizonyos részét ingyen adják, akkor én
szívesen bemennék a gyárba, és elhoznék az ingyenesnek szánt
mennyiségbol
annyit, amennyi személyes szükségleteim kielégítésére kell. Nem akarok
üzletelni, csak kis mennyiségrol lenne szó. (Két sporttáskával mennék.)
Csodálkozom, hogy másnak nem jutott eszébe ez a kölcsönösen elonyös
akció.
Ha elterjedne, Önök is jól járnának, hiszen kevesebb anyagot kellene
becsomagolniuk, kisebb zacskókra lenne szükségük, és kicsit olcsóbb
lenne a
szállítás is. (Most is emelték a benzinárat!) Reklámra se kellene szórni
a
pénzt, hogy "25% ingyen van", csak bemennek a találékony emberek, és
elviszik ezt a mennyiséget. Tehát mindenki jól járna.

Persze, ha kétségeik vannak, lehet ez csak a kettonk üzlete, és én nem
szólok senkinek. Sot, szívesen ápolnám a jó partneri viszonyt, például
úgy,
hogy "Henkel" feliratú pólóban járnék, és így növelném termékeik
népszeruségét. Tudnának küldeni ilyen pólókat? Ha igen, kérnék szépen
vagy
két tucatot. (Sajnos nagyon izzadós vagyok.)
Várom kedves válaszukat, addig is a Henkelt használom!


Tisztelettel:

Enki Sándor
1113 Budapest
Kökörcsin u. 4.


U. i.: L-es a méretem. (Ha a póló kínai, akkor XL-es.)




HENKEL
A Brand like a Friend

Henkel Magyarország Kft.
H-1113 Budapest, Dávid Ferenc utca 6.

Enki Sándor úrnak
1113 Budapest
Kökörcsin u. 4.

2002 augusztus 8.

Tisztelt Enki Úr!

Nagy örömet okozott vállalatunk gazdálkodásának javításával kapcsolatos
kreatív javaslataival. Ezekben én felfedeztem az Ön teljes egyetértését
a
Henkel alapveto célkituzésével: vállalatunk küldetése az emberek
életének
könnyebbé, jobbá és szebbé tétele. Szemmel láthatóan Önt is ugyanez a
cél
vezérli.

Külön megtiszteltetés, hogy idot szánt azoknak a környezetvédelmi,
anyagtakarékossági és a piacgazdaság anomáliáit kiegyenlíto, úgynevezett
fenntartható fejlodési koncepciók szempontjából szükséges
intézkedéseknek a
problematikájára is, amelyek megoldásán a Henkel fennállása óta
fáradozik.
Mi is szívesen használnánk kevesebb anyagot a csomagolásra, a
szállításra
is
csökkeno mértékben szeretnénk nehezen pótolható fosszilis üzemanyagot
elégetni. Ígérem, hogy ezeknek az ötleteknek a vizsgálatát sem fogjuk
elhanyagolni.

Nagyrabecsülésemet szeretném azzal is kifejezni, hogy postán küldök
Önnek
mintát olyan termékeinkbol, amelyek segítséget nyújtanak választ adni
arra
kihívásra, amellyel a kedves levelében említett izzadékonysága miatt
szembesül. Természetesen a hozzá való pólót (XL-es méret) is küldöm,
hogy
minden bizonnyal kedvezo tapasztalatait könnyebben oszthassa meg
embertársaival. Ezekkel a küldeményekkel rögtön példát is szeretnék
mutatni
arra, hogy javaslatai foglalkoztatnak bennünket: A terméket és a pólót
nem
kellett megvásárolni, sporttáskáját sem vettük igénybe, e tekintetben
nem
szándékozunk más, a természet és a környezet megóvására is fordítható
anyagi
forrásokat elfecsérelni reklámcélokra, és ugyanakkor a mennyiséget is
gondosan azon a szinten tartottuk, amely nem minosül kereskedelmi
nagyságúnak.

Bízom benne, hogy meggyoztem arról, hogy sok tekintetben egyetértünk.
Mindazonáltal érdeklodéssel fogjuk figyelni egyéb márkáink fogyásának
növekedésében az Ön ambiciózus közremuködését.

Tisztelettel:
Fekete István

Riport

Szerkesztette: *Iguana* 2004. 05. 07. 10:51 -kor

[Samott]

Idézet: *Iguana* - Dátum: 2004. máj. 7, péntek - 11:39

Részlet Enki Sándor frissen megjelent szellemes könyvébõl.

Meg tobb ilyen: Levelek

Samott

[Schwarzmueller]

A hírek szerint ápolója a kórházban ebéd után rituálisan elrejt az ágya alá egy fél palack bort, és azt Öcsi bácsi mindig "megtalálja". De kell is ez a fajta kommunikáció, mert beszélgetni már alig lehet vele. Délutánonként távkapcsolóval kezében a sportcsatornák között klikkelget. Már nem tudja, ki játszik kivel, mennyi az eredmény. Meglehet, úgy hiszi, õ is játszik. Mint mindig. Kezdõember. Ahogy a nagy Realban Di Stefano mellett, vagy az aranycsapatban, Sebes keze alatt. És most, a nemzet sportolóinak elitcsapatában is.


A nemzet csatára

[Schwarzmueller]

Vulkánok a sarki jég alatt

Aligha kétséges, hogy bolygónk legkevésbé feltárt része a mély óceán világa. Azt térképezték fel legutoljára (még mindig elég sok hiányossággal), annak élõvilága hozta a legnagyobb meglepetéseket, annak geológiai folyamatai a legkevésbé ismertek. Jó példa erre a Gakkel-hátság, mely Grönlandtól északra 1800 kilométeres hosszúságban húzódik Szibéria irányába. Egy most nyilvánosságra hozott kutatássorozat olyan eredményeket hozott, melyekre még a legderûlátóbb kutatók sem számítottak: vulkánok mûködnek a sarki jég alatt.

cikk

[lameXpert]

I. 3. Ha mindenre külön szavunk lenne, az nagyságrendekkel több szót eredményezne, mint amennyinek a kezelésére az emberi emlékezet képes. Ráadásul ezek a szavak valójában nem is bírnának az általunk megszokott értelemben vett jelentéssel, mivel a szavak jelentése csak elegendõ számú ismételt használat nyomán rögzülhet. (A „szegénység törvénye” — Polányi Mihály: Személyes tudás I., 140.)

I. 4. Ezért a nyelv (és a nyelvet használó ember) kompromisszumot köt, amelynek során azonosnak tekinti azt, ami pedig csak hasonló.

I. 5. Ez a folyamat nem formalizált, minden egyes verbalizációnál („szavakba öntésnél”) külön, egyedi döntések sorát hozzuk. „... amikor egy formális szabályrendszert a tapasztalatra alkalmazunk, mindig fennáll bizonyos meghatározatlanság, amelyet a megfigyelõnek fel kell oldania, közelebbrõl meg nem határozható kritériumok alapján. Hozzátehetjük [...] ehhez, hogy a nyelv alkalmazása a dolgokra szintén nem formalizált, vagyis nem artikulált folyamat. Következésképp a megnevezés mesterség, s a dolgokról való beszélés mindig feltételezi, hogy elismerjük saját jártasságunkat e mesterség gyakorlásában.” (Polányi Mihály: Személyes tudás I. 144–145.)

I. 6. „[Ireneo Funes ] Nemcsak azt értette meg nehezen, hogy a kutya általános megjelölés annyi eltérõ, különbözõ méretû és különbözõ alakú egyedet foglal magában; az is zavarta, hogy a három óra tizennégy perckor (oldalnézetbõl) látott kutyának ugyanaz a neve, mint a negyed négykor (elölnézetbõl) látott kutyának.”
(Jorge Luis Borges: Funes, az emlékezõ)

I. 7. A nyelv eredendõ inopiája (inopia = szószegénység).
A nyelv eredendõ inopiáján való felülkerekedés mikéntje a stílus létének egyik forrása. Aki a „megnevezés mesterségében” nagyobb jártasságot mutat, arról mondjuk, hogy „jó stílusa van”, aki kisebbet, annak a stílusát kevesebbre értékeljük.

I. 8. A szavak és szófûzési módok kiválasztását (az inopián való felülkerekedést)  „közelebbrõl meg nem határozható kritériumok” (Polányi) alapján végezzük. A három fõ mód mégis a következõ:
a) új szavak/jelek létrehozása (’machete’)
b) szóképek használata (hasonlatok: ’nagy, mint egy ház’; metaforák: ’hajnalban gyöngyöznek a szõlõvesszõk’; metonímiák: ’a fél évfolyam megbukott’; szinesztéziák: ’borízû hang’, ’káprázik a fülem’)
c) körülírások használata.

I. 9. Az inopia (szószegénység) mellett a stílus másik nyelvi forrása a copia (szóbõség). Miközben a nyelvnek számos dologra nincs szava, egyes dolgokra több szava is van:
lány, nõ, hölgy, csaj, némber, perszóna stb. mind ugyanazt jelenti: ’nõnemû emberi lény’.
A nyelvhasználónak választania kell a rendelkezésre álló arzenálból, s e választás mikéntje a stílus másik forrása.

II. A grammatika és a stilisztika kapcsolata

II. 1. Míg a nyelvtan (és a szótár) a nyelvi rendszer korlátainak a leltára, addig a stilisztika a megengedések és a választási lehetõségek sohasem lezárt, mindig nyitott számbavétele.
(Pierre Guiraud)

II. 2. Klasszikus esetben a stilisztika ott kezdõdik, ahol a grammatika végzõdik. A 20. századi irodalomban azonban gyakori, hogy a grammatikai hiba válik stílusténnyé.

II. 3. A leggyakoribb eset az, amikor mûveletlen vagy bárdolatlan szereplõt jellemez az író azzal, hogy nyelvtanilag hibás szöveget ad a szájába. Ilyen a korábbi irodalomban is elõfordult.

II. 4. Újabb keletû jelenség az, amikor az író/költõ maga szólal meg nyelvtanilag hibás szöveggel:

„Harmadnapja nem eszek...”

„Margittay Edina még soha nem volt egymáséi.”

II. 5. Csak az a nyelvi hiba lehet stílustény, amelynek vannak szociolingvisztikai alapjai!
‘Harmadnapja nem eszef...’— nem lenne stílustény!

III. A retorika és a stilisztika viszonya

III. 1. A retorika az ókori demokrácia terméke, mivel csak demokráciákban van fontossága a hatásosan érvelõ nyelvhasználatnak.

III. 2. A stilisztika a retorikán belül született meg: a retorika a hatásos szövegképzésen túl a meggyõzõ elõadásmód egyéb eszközeivel is foglalkozik. Továbbá: a retorikának soha nem tárgya az írott szöveg.

[Samott]

Miklós Gábor: Topeka ötven éve

Samott

[lameXpert]

Maria Todorova A balkán

[lameXpert]

Ormos Mária: Goebbels

[lameXpert]

„Ha találkoznak ezekkel a politikusokkal, kérem, figyelmeztessék õket: a tûzzel játszanak. A magam részérõl, ha lesz alkalmam rá, megteszem” – mondta a történész. A tekintélyes forrásokból érkezõ felelõtlen megfogalmazások legnagyobb veszélyét abban látja, hogy a politikusok támogatói azt a következtetést vonhatják le belõle: „ezt már lehet”.

[lameXpert]

[lameXpert]

[lameXpert]

TAMÁS GÁSPÁR MIKLÓS: A hangnem

[Jim DiGriz]

Magyar Attila: A Harcos

[Samott]

Aki Eichmannt szökni segítette Európából

Samott

[lameXpert]

Idézet

Konfliktushelyzetek – szembenállások

A bibliai Ádám figurája milyen konfliktushelyzetekben jelenik meg? Terinthetjük-e Ádámot lázadó hõsnek?
A különbözõ konfliktushelyzeteket alapvetõen két típusba sorolhatjuk. Az ún. belsõ konfliktusok egyetlen személy, egyetlen ember konfliktusai: "önmagában zajlanak le", melyeket önmagával vív. A belsõ konfliktusok - érzelmi, gondolati folyamatok - bizonyos esetekben elkerülhetetlenné teszik a cselekvést. A cselekvés - vagyis a passzivitásból az aktivitásba "váltás" - eredményezheti a külsõ konfliktusokat. A külsõ konfliktusok két felet feltételeznek: két egymással szemben álló véleményt, akaratot, szándékot, vágyat, melyet legalább ketten képviselnek. A két fél összeütközése a klasszikus értelemben vett konfliktus. A külsõ konfliktus egyik legmarkánsabb megjelenése a mindennapi életben, a történelemben és természetesen az irodalomban is (mint téma) a lázadás. A lázadás a konfliktus szélsõséges formája, hisz alapvonása az erõszak, akár az egyén, akár a csoport szintjén következik be.

Hangsúlyozni kell azonban azt is, hogy a különbözõ konfliktushelyzetek megítélése, a konfliktus résztvevõinek (cselekedeteiknek, magatartásuknak) megítélése a kívülálló, a befogadó részérõl a leggyakrabban morális etikai szempontú. A közönség (s erre bizton építhetett a szerzõ) maga a társadalom: léteznek számára társadalmi konvenciók, viselkedési normák, erkölcsi értékek és normák, minden egyes tagja rendelkezik közösségi és egyéni értékrenddel, s ahogyan mindennapi létében, úgy a mûben történtekkel kapcsolatban is véleményez, megítél, mérlegel, s ítéletei elsõsorban erkölcsi természetûek.

Ezért is a legerõteljesebb a konfliktusok hatása a drámai mûvekben: a drámában minden elõttünk zajlik, minden itt és most történik, hangzik el, a befogadói reakciók is azonnaliak, véleményünk folyamatosan és gyorsan alakul, változik a cselekmény elõrehaladásával. Ugyanakkor mivel a tettek nincsenek körülírva, hosszasan elõkészítve, "felvezetve" - mint esetleg az epikus mûvekben - csak a szereplõk gondolataira, viselkedésére, jellemére hagyatkozva kell azonnal reagálnia, döntenie, választania a befogadónak (akinek igen nehéz elvonatkoztatni a cselekvésektõl, eseményektõl az adott szituációban).

Egyes irodalomelméletek megkülönböztetnek egy harmadik konfliktus-típust is, a szinergiát. A szinergia lényege, hogy az egymással szemben álló erõk kölcsönhatásából új minõségek keletkeznek, az ellentétek nem oltják ki egymást, hanem együttesen más szinten, összetettebben fogalmazzák újra a konfliktust. Dosztojevszkij dialogikus (polifón) regényeiben (pl. Karamazov testvérek, Ördögök) a konfliktusba kerülõ szereplõk céljai, gondolatai, cselekedetei önmagukban túlságosan egyoldalúak, az "ellenpólus" nélkül tulajdonképpen értelmezhetetlenek. Az író regényeiben kulcsszerep jut a mellékszereplõknek is, mert gyakran bizonyos "vezérgondolatokat" õk mondanak ki, õk fogalmaznak meg.

Szintén az irodalom különbözõ elméleteiben (pl. Mihail Bahtyin, Paul Ricoeur) jelenik meg a konfliktus egy másik problémaköre, az ábrázolás konfliktusa. Az ábrázolás konfliktusa az ábrázolt, megjelenített konfliktussal szemben elsõsorban a mûalkotás nyelvi, stilisztikai, mûfaji "ellentéteire" vonatkozik. Az irodalmi szövegek megértésében, értelmezésében e konfliktusoknak, e konfliktusok feltárásának jelentõs a szerepe. A mûfaji hagyományok tudatos, következetes "megsértése" új minõségek, új kifejezésmódok, végsõsoron új mûfajok kialakulásához is vezethet.

[lameXpert]

Idézet

Van egy egy sor olyan kérdés, ahol az Internet speciális helyzetet teremtett, de a régi szabályozásokat nem kell alapjaiban megváltozatni:

Ezeken a területeken három – az Internet által generált probléma – nehezíti a cselekmények felderítését, illetve a jogszabályok betartatását.

a)      az Internet anonimitása

b)      az Internet határokon átnyúló volta

c)      a potenciálisan elkövethetõ kár hatalmas nagysága, (ez jóval nagyobb, mint amit egy ember egyébként hagyományos módszerekkel képes lenne elkövetni)

Ez egy sor egyéb, (pl. a számítógép és a mágneses adatrögzítés sajátosságaiból adódó, illetve a társadalom általános attitûdjébõl fakadó, stb.) problémával felerõsítve jelenik meg:

a)      a mágneses adatrögzítés eleve könnyû multiplikálhatóságot eredményez, a digitális, még tovább növeli ezt

b)      a számítógépes bûncselekmények morális színezete nem olyan erõs. Aki ilyet követ el nem feltétlenül érzi magát „bûnözõnek”, és a társadalom sem érzi õt annak. 

c)      az áldozatok is másképp viszonyulnak a károkhoz: gyakran a bankok pl. nem jelentik az ilyen bûncselekményeket, mert a félnek, hogy ügyfeleik bizalma megrendül: érdekes, ez tényleg így van, holott egy bankrablásnál rögtön jelentik, másrészt nem rendül meg.

d)      a felderítéshez nagyon sokszor igen mélyreható szakismeretekre van szükség


A „hagyományos jog” által szabályozott, de az Internet nehezebben, vagy másképp érvényesíthetõ szabályok miatt átalakuló jogterületek.


a)      szerzõi jog: az Internetre a felhasználók is elsõsorban mint egy ingyenes terrénumra tekintenek. A Napster ügy tanulsága azonban az, hogy a nagy kiadókat igenis védi a szerzõi jog

b)      büntetõjog:  a számítógépes bûncselekmények tulajdonképpen kriminalizálásukig is bevonhatóak voltak hagyományos bûncselekmény-kategóriák alá: lopás, csalás, rongálás közveszély okozás, stb. Az új helyzetet a fentebbi tényezõk teremtették: anonimitás, „határtalanság”, és „aránytalanul magas károkozási lehetõség”

c)      polgári jog: az online kereskedelem, és az online ügyletkötések (pl. elektronikus „ügynökök” kérdésköre) által felvetett problémák

d)      közigazgatási jog: az online ügyintézés, dokumentum-kezelés, ügykezelés által felvetett problémák

e)      alkotmányjog: negyedik generációs jogok (információs jogok) megjelenése várható??? Konkrét lehetõségek: online népszavazások, online „parlamentek”, a közvetlen demokrácia lehetõségei. Virtuális „egyesületek”. Új – korlátozatlan – nyilvánosság, a régi elektronikus médiára vonatkozó szabályozás (a frekvenciák korlátozottsága már nem akadály!) elégtelensége.