Idézet: akosf - Dátum: 2005. dec. 19., hétfő - 17:37
Ha valaki nem ismerné, a P3/P4-XEON témakörhöz annyit hozzátennék hogy a P3 architektúrát nagyon jól eltalálták míg a P4-nél a cél a minél nagyobb (vevőcsalogató) órajelek elérése volt. Ha megnézitek a P4-M architektúráját, lehet látni hogy erősen visszatérek a P3-féle rövidszálú feldolgozásához.
Vajon miért?

A Pentium 4 olyan órajeltartományban mozog, amelyet a Pentium 3 sosem érhetett volna el, a vége olyan 2 GHz körül van, a Prescott, ha nem ütközik fogyasztási plafonba, könnyedén vette volna az 5 GHz-et. Eközben elméleti számítási "áteresztőképessége" órajelenként azonos vele. A leadott teljesítményt lassú, távoli memória, és a nehezen előrejelezhető elágazás-intenzív kódok törik le. A Pentium 4 jó ideig a porban hagyta az Athlon XP-t a legtöbb kód alatt. Egészen sokáig a legjobb architektúra a HT-s Pentium 4 volt SETI alá, abból is a Prescott. Most kevésbé vagyok képben, de az Athlon 64 teljesítményét az integrált memvezérlő dobta meg lényegében, ha jobb egyáltalán. Az új, rövidebb futószalagos mikroarchitektúrát az energiaplafon, és az energiahatékony működés hívta életre. A NetBurst örökségei ugyanúgy helyet kap benne, ebben biztosak lehetünk.
Talán érdekelhet, hogy a mainframe-ekbe, szerverekbe szánt IBM Power6 várhatóan a magas órajeleket célozza meg, 4,8 GHz-re várják 2007-ben, azaz szintén hosszú futószalagokat alkalmaz, a NetBursthöz hasonlóan.
Szerkesztette: special 2005. 12. 19. 21:03 -kor