De semmiképpen sem szabadna a rendszernek "kitalálnia", vagy akárcsak "próbálnia kitalálni" hogy mit akar a felhasználó. Olyan rendszer nincs, ami ezt a feladatot el tudná látni. Másként is lehet 1 szoftvert kényelmessé tenni.
Tehát ne a rendszer mondja meg, hogy nekem mi a jó, hadd mondjam meg én, hogy nekem mi a jó. Ezáltal válhat a számítógép igazán hatásos eszközzé; állhat a felhasználó szolgálatába. S nagyon fontos: nem fordítva!
Szerintem nem feltétlenül jó az, ha egy oprendszer "alkalmazkodik" a felhasználóhoz; mindenesetre a lehetőséget meg kell adni, hogy a user szabadon dönthessen, alapvető dolgokról (az csak hülyítés, hogy bármilyen hátteret beállíthat, ugye érezhető ezen a lényeg...). Erre a mai modern korban már simán lenne lehetőség, de egyes cégek nem igazán hajlanak erre a dologra, sőt szerintem nekik kifejezetten jó az, ha a user bizonyos dolgokról nem tud (amiről pedig jogában állna).
Némi tapasztalatom van a topic által tárgyalt 2 oprendszer használatában, esetenként forrás-szintű. Ha nem a begyepesedett s örökké ugyanoda kattintó s ugyanazt a billentyűt böködő usert veszem alapul, hanem azt, akit az ég valamiféle kreativitással is megáldott (de még mindig csak user természetesen), azt mondhatom, hogy mindkét rendszer mellett jól el lehet boldogulni, de linux esetében úgy tűnik, a használattal egyre jobban megismerkedik az ember egy moduláris és fejlett operációs rendszerrel. Windows esetében egyre inkább a "rejtés", ami nekem szembetűnő. Egy csomó olyan hibával találkozom, amit a support sem tud megoldani, a 2k3 s xp beépített keresője meg még annyira sem.
Azért pl. a kék halál filozófiája 2k3 és xp alatt már sejtet valamit: arra gondolok, hogy simán leállítja a gépet, s meg is indokolja, hogy azért, mert... Ami önmagában még igaz is, az én csőrömet ez nem technikailag bizergeti, hanem a hozzáállás miatt. Pl. mi jogon veszi el tőlem az irányítást az oprendszer? Persze vannak kivételes kivételek is.
Valódi példa, hogy 1 IBM eServerben van 1 DLT1 (talán nem a legjobb párosítás, de benne van). Akkor lettünk kicsit idegesek, amikor clean install után nem sokkal (ja, errefelé nem lehet csak úgy újratelepítgetni, a hibákat valóban el kell hárítani) szó nélkül restartolgatot (kék halál miatt, meg is lett az üzenet), pedig csupán beleratuk a kazettát az egységbe, semmi más. Nyilván bugos lehetett a driver, frissebbel jól ment. Kicsit zavaró volt, mert a szerveren dolgoztak akkor vagy 50-en. A 2k3 meg fogta magát, s megállította a gépet mint a huzat. Na persze most lehetne vitatkozni, hogy ennek is megvolt az oka. El is hinném, nem ezzel van a baj. Hanem azzal, hogy minden ilyen kivétel esetén (talán vannak kivételek) így tesz, ami nem egy fejlett megoldás, főleg a mai világban. Ennél többre néztem én is az MS-t.
Ha megnézem a hasonló eseteket pl. Linux alatt (UGYANAZON a vason!), érdekes dolog jön ki: egyrészt kifogástalanul kezelte a DLT1-et (valami RH8 lehetett, nem emlékszem), másrész eddigi tapasztalataim alapján mondhatom, hogy kernel panic elég ritkán van, segfault kicsit több természetesen (néha idegesítő ám az is!), de azért az egész rendszer nem áll le!!! Driverekkel jóval többet lehet görcsölni, modult betenni, kivenni, futó kernelnél (erre a windows nem is tudom, képes lesz-e valaha). Néha még egy hdd berakása után is restartot kér az xp, pedig az eszköz működik rendesen, ntfs partíció, ilyesmi. Linux alatt ilyen SOHA nincs.
Meg az újraindítások; amikor írja, hogy nyugodtan folytathatom a munkát (update esetén), de fél perc múlva már jobban teszem, ha újraindítok, mert ez a kérdés fel-felugrik, s rendesen zavar. Nemcsak engem. Mindenkit, aki dolgozni akar. Akkor miért "hazudik" az oprendszer? Mi ez a manipulatív stílus? Miért mond mást, mint ami történik? Miért nem lehet 1 csomó hibaüzenetben "megbízni"?
A számítógép, ill. oprendszer ne akarja kiny@lni a user seggét, mert a félelmetes mellékhatások mellett eltekinthetünk az eredménytől.
A céges windows szervereink rendesen frissítve vannak, s átlagosan 4-5 naponta újra is vannak indítva. Na persze mondhatjuk, hogy erre éjjel van lehetőség. Ezt jól tudjuk, stb. Itt az a lényeg, hogy az újraindítás nem saját szándékunk. Mi van, ha kimondottan nem akarjuk újraindítani, de azt akarjuk, hogy mégis naprakész legyen? Ugye tudjuk, hogy a legnagyobb uptime-ok szintén *nix alatt születnek. S ennek nem csak a Guiness-rekordok könyvében van jelentősége. Az ember másképp ül le egy stabil rendszer elé, amiben tudja, hogy megbízhat, még ha nem is tökéletes.
Nos, ez nekem elég érv arra, hogy kritikus helyeken mit is használjak, vagy mit ajánljak. Vannak olyan helyek, ahol nem lehet sz@rozni, hogy bocsi, most bajom van, hát lelövöm a géped, csinálj amit akarsz. Ez nem hozzáállás, hanem szívatás. A hibaüzenet pár szóból állt, hiába küldtük ide-oda...
Ez szerintem össze sem mérhető a linux őszinteségével és bőbeszédűségével.
"Építs egy rendszert, amit a hülye is használni tud: csak hülyék fogják használni!". Ennek a nagymértékű egyszerűsítésnek, a felhasználói látókörök beszűkítésének nagyon is megvannak a következményei. Ez pedig jó a cégnek. Legalábbis Amerikában...
Szerkesztette: Warrior 2007. 06. 13. 07:10 -kor
"Hey Ripley, don't worry. Me and my squad of ultimate badasses will protect you! Check it out! Independently targeting particle beam phalanx. Vwap! Fry half a city with this puppy. We got tactical smart missiles, phase-plasma pulse rifles, RPGs, we got sonic electronic ball breakers! We got nukes, we got knives, sharp sticks..."
Súgó
A téma zárva.
Elküldve: 2007. 06. 11. 20:41
