Már a harmadik ADSL-be botlok bele (Pécsett), ahol komoly csomagvesztés van, és így persze nem nagy élmény netezni.
Az van, hogy ha laptopot dugok a DSL-re, akkor szög stabil a kapcsolat, a papíron rendelkezésre álló sávszélesség 90%-át stabilan tudja, és 1000-ből egy csomagot sem veszít.

Ha pedig egy TP-Link routert dugok rá, akor egyre rosszabb a helyzet. Az egyre rosszabbat úgy értsétek, hogy az indítást követően még "csak" 1-2 % a csomagvesztés, aztán egyre rosszabb, főleg ha a lan oldalán több gép is szálat indítana kifelé.
Nyilván azt gondoltam, hogy rossz a router, hát kicseréltem másik TP-Link routerre, de szinte ugyanaz.
Van itt a sorban 3 ezer forintos router is, meg 20 ezer forintos is.
Nyilván azt gondoltam, hogy bődületes pechjeim vannak, és zsinórban a 8. router is szar, amit a boltban veszek.
Igen ám, de próbából elvittem őket másik fajta nethez (Digi, mégpedig a PPPOE-s fajta), és lááááááám: tökéletes, nem hibáznak, sehol egy árva elveszett csomag!!!

Namost a helyi számtech-boltokban szinte csak TP-Link van. Meg egyáltalán, azért szakmaibb magyarázat nagyon jó lenne erre a talányra annál, mintsem hogy szar tépélink. Elég sok időm ráment már a cserélgetésre, hibakeresésre, jó lenne ha valaki felhomályosítana. Annál is inkább, mert most sincsenek még megoldva ezek a kapcsolatok. Mondom, a csereeszközökkel is vacakol a net.

A DSL link tulsó végén nem a T-Home áll, hanem alternatív (Interware, Drávanet, Btel, Altanet), de ennek talán nincs jelentősége. A próbált routerek között meg a 20 ezer forintos vezetékes is van: TL-R480T
Szóval: Segíííítség, plz!!!