Max Payne 3 (2012)
Nagy nehezen mégis sikerült végigszenvednem magamat rajta. Bár hazudnék ha azt mondanám az egész szenvedés volt, de a játék iskolapéldája annak, hogy hogyan lehet egy amúgy jónak induló játékot néhány rossz dizájneri döntéssel idegőrlő hülyeséggé tenni.
Kezdjük rögtön azzal, hogy ez a játék csak és kizárólag nevében Max Payne, a játék története szempontjából akárki lehetne a címszereplő, ugyanis semmi köze a korábbi játékokhoz, nem folytatása azoknak. Ha hasonlítani akarom valamihez, akkor ami a leginkább ráilik hasonlat az a John Rambo. Az is egy kései folytatása egy régi franchise-nak, amiben hatalmas a bodycount, és alapjában véve nem is olyan rossz, de semmi köze a korábbi filmekhez (játékokhoz).
A noir hangulatból az égvilágon semmi sem maradt, ahogy a képregény stílusú átvezetőket is dobták. Alig van éjszakai küldetés a játékban. Ez a játék egy sima tps, semmi extrát nem tud felmutatni. Persze van benne bullet time, de ez minden ami megmaradt a korábbi max payne játékok stílusából. A hangulat leginkább egy délamerikai kartelll/drog ügyletes játékot idéz, ami önmagában nem lenne rossz, ha nem egy max payne film noir story-t várna az ember.
Véleményem szerint a legnagyobb baja történet szempontjából a játéknak, hogy abszolut semmi sikerélményt nem nyújt. Szinte minden küldetésed kudarccal zárul benne, de még a végső nagy leszámolás se nyújt semmilyen katarzist vagy erkölcsi felemelkedést, mivel abszolut nem sajátod az ügy amiért kűzdesz. Kivonsz a forgalomból egy korrupt politikust, meg egy korrupt rendőrt aki a saját személyes hadseregének használja a swat-ot. Na bumm, délamerikában van belőlük másik ezer. Ahogy az egyik karakter ki is mondja a játék közben, you're not making any difference.
Egy olyan játékban ahol jöttment nyikhajok szórakoznak max payne-el, meg kizsebelik az utcán és az égvilágon semmit nem tud tenni ellene, szép kis hős, ezzel azanosuljon a játékos? Sőt ezt tetézve még állandóan ilyen önsajnáló megjegyzései vannak, szedd már össze magad te szerencsétlen. Ennél már csak az idióta húzásai jobbak, amik ellen nem tehetsz semmit. Ja és ami a leginkább idegesített, hogy akárhányszor felszedsz a játék folyamán fájdalomcsilllapítót minden alkalomra jut valami idióta beszólása azzal kapcsolatban. Komolyan néha úgy éreztem, mintha ez a játék a korábbi két rész paródiája lenne.
Szóval ennyit a történetről, most akkor essen szó a játékmenetről. Nem is tudom hol kezdjem a felsorolását az apró de annál zavaróbb készítői figyelmetlenségeknek.
Ami legelsőként említést érdemel az mindenképpen az, hogy a játékban nincs rendes mentési lehetőség, csak és kizárólag checkpointok vannak. Hogy ez miért lett így, csak tippelni tudok, vagy dizájneri döntés, vagy fejlesztési idő spórolás. Ugyanis egy rendes mentés komoly programozást igényel, hogy minden apró mozzanatot ami történik a játéktérben pontosan rögzítsen a játék. Ugyanakkor checkpoint esetén az égvilágon semmit nem rögzít a játék (jelen esetben még a health mennyiségét sem). Csak előre definiált kezdőpontok vannak a pályákon és kész. Nem igényel semmi különösebb beavatkozást azon kívül, hogy ha elérsz egy pontig akkor aktiv lesz a következő cp. Ha jól van megvalósítva a cp alapú mentés akkor csak kevéssé idegesítő, itt sajnos nem ez a helyzet. Rengeteg esetben olyan ritkán és olyan rosszul elhelyezettek a chekpointok, hogy az ember szénné idegesíti magát mire túljut egy-egy részen. Pl van egy nehéz ellenfél, akkor az nem rögtön cp után van, nem, általában jó messze tőle, hogy ha netán sikerül megölnie akkor végigcsinálhasd újra és újra az előtte levő részt, amiben egyébként semmi különösebb kihívás nincs, csak repetitív és idegesítő. Én nem vagyok a kihívás ellen egy játékban, de az nem kihívás, hogy bizononyos pályarészeket 10x 20x csináltam meg, hanem agyrém.
Aztán itt van a célzási rendszer, amivel nincs semmi gond egészen addig amíg nem váltasz bullet time módra, amitől nem csak az idő lassul le, hanem a célzás is, így gyakorlatilag nincs is haszna a játékban, mert mire odairányítod a célkeresztet az ellenfélre ugyanúgy szitává lőnek mintha nem használnád. Az egyetlen hatékony módszer, ha bt nélkül nagyjából becélzod az ellent majd utána bekapcsolod a finomhangoláshoz.
És akkor a sebzési rendszer, ez még egy iszonyat idegőrlő a játékban. Nem tudom mi alapján, talán random generátorral, de véletlenszerű, hogy egy-egy lövés mennyit sebez. Rajtad is meg az ellenfeleken is. Néha 1 lövés leviszi több mint a hp felét. Néha meg közvetlen közelről soroznak és alig fogy az életed. Ugyanez igaz fordítva is. Néha egy kispisztolylövéssel leszedsz egy ellenfelet, máskor meg egy ugyanolyan ellenfél 3 tár után is még felkel. Aztán ott vannak a páncélozott ellenfelek amiknél abszolut csak a szerencsén múlik, hogy meg tudod e ölni. Ugyanis még most se tudom mitől haltak meg amikor sikerült megölnöm őket, mert semmit se csináltam másképp mint előtte 26x amikor meg se rezdültek hiába eresztettem beléjük az összes töltényemet.
A játékban van fedezékrendszer is, amivel az egyetlen baj, hogy mire megszoktam, hogy hogy működik végigájtsozttam a játékot. Abszolut nem interaktív, ha fedezékben vagy, akkor cssak a fedezékgomb újboli megnyomásával tudsz kijönni onnan. És soksozr előfordul, hogy olyan rossz a kamerakezelés fedezékben, hogy egyszerűen nem tudod támadni az ellenfeleket onnan. És a fedezékből fedezékbe ugrálás sincs megvalósítva a játékban. És mvel rohadt lassú kimászni fedezékből, ha látod, hogy gránát repül feléd nyugodtan töltsd vissza az álllást azonnal, esélyed sincs elmenekülni.
Van még egy új feature a játékban ez a last man standing nevű cucc, ami azt jelenti, hogy ha van painkillered, de egy ellenfél lelőne, akkor nem halsz meg, hanem egyfajta párbaj jön az adott ellenféllel, és ha lelövöd, akkor a painkiller ugyan elhasználódik, de túléled a dolgot. Az ötlet alapjában véve nem rossz, gondolom azért tették bele, hogy ne legyen annyi halál, és ne szabdalja ez annyire szét a játékmenetet. A gond a megvalósítás. A már említet fedezékrendszeres gond miatt, sokszor előfordul, hogy beadja a játék a last man standing-et de nem tudok rácélozni az adott ellenfélre az előttem levő tereptárgy miatt. Ilyenkor nem tehetek mást minthogy lassított felvételben végignézem ahogy meghalok, ugyanis okos módon, ha már elindult a standoff akkor a játék nem engedi használni a töltés opciót EZ mekkora marhaság? Így a funkció amit azért tettek bele, hogy folyamtos legyen a játék pont azt éri el, hogy nem folyamatos mert megszakítja és várnom kell, ahelyett hogy tölthetném be az előző cp-t.
És ha már megszakításoknál tartunk a játék 5mp-enként bead egy animációt, gyakorlatilag minden 2. ajtónyitás egy animáció. De ezzel e legnagyobb gond, hogy minden animációnál visszavált a progam alap fegyverre. Még akkor is HA AHHOZ A NYOMORULT FEGYVERHEZ LŐSZER SINCS.
Aztán ami engem még zavart, az, hogy a játékban mindnekinek mindenhol van egy hadserege. Az utcán menve hullámokban özönlenek feléd az ellenfelek, de bemenve egy random épületbe is 50 fegyveres vár rád. Abszolut semmi realitás nincs benne, olyan mennyiségű ellenfél van. Én pl 1700 kill felett jártam mire végigvittem. És ha ez nem lenne elég ahhoz, hogy a játék nyomatékosítsa benned, hogy ez csak játék, és még véletlenül se éld bele magad. A tűzharcok után Max-en minden golyónyom látszik. Ami valami iszonyú illúzióromboló. Mert ha terminátort kellene irányítani akkor jó lenne ez, hiszen tudom, hogy az tovább tud menni 32 találat után is. De itt miért kell ezt? Miért nem tudnak meghagyni az illúziumban, hogy a főhösnek akkora szerencséje van mint a filmekben és valóban senki sem találja el, vagy ha mégis akkor csak súrolja a lövés?
Egyébként a pályák kidolgozottsága elég jó, azzal együtt, hogy totálisan líneáris a játék, nem érzed magad bezárva.
+
- Grafika (talán mégis jobb mint a gta4 elismerem)
- Pályadizájn
- Nem kell hozzá erőmű
-
- Totálisan sikerélménymentes történet, csak a frusztrációdat növeli chapterről chapterre. Kűzdesz valamiért órákon át, majd a végén egy animációban 1mp-alatt elveszik az egészet tőled. A játék 3/4-e időpazarlás mert kudarc kudarc hátán.
- Az első perctől kezdve nyilvánvaló, hogy ki a badguy, direkt vártam, hogy nehogy ő legyen, ne húzzák meg ezt az olcsó klisét, de nem. Sajnos csalódnom kellett, papímasé karakterek.
- Idegesítő játékmenetbeli hiányosságok és dizájneri ballépések amiktől az egész játék kínszenvedéssé válik élvezet helyett.
- Idióta színeltolás effekt amivel a részegséget próbálják vizualizálni (jelzem nekik, hogy a részegés nem abból áll, hogy rózsaszínű keretet látsz a tárgyak körül)
Értékelés:
grafika/megvalósítás: 9/10
történet/hangulat: 5/10
játékmenet/irányítás: 2/10
összhatás: 6/10
Nem hiszem hogy valaha a bübös életben újra előveszem, pedig az eleje a játéknak egész jó hangulatú volt, de onnan végig lejtmenet kisebb dombokkal.
Szerkesztette: Mumia 2012. 06. 04. 00:17 -kor