[Shidotoku]

Eközben Shido abban a barlangban ébredt fel, ahol az átkot kapta. Még mindig nem érezte a kezeit és a lábait, ennek ellenére hirtelen fölült. Pedig Õ nem is akart.
-Még élsz. -szólt a mester hangja. -De a kaszás mondott neked néhány hazugságot. Fenéket árulod el a családod, itt vagy a nagybátyáddal és anyáddal. Ennek ellenére úgyhiszem, hogy képes voltál bevenni ezt a baromságot, ígyhát az én elmém által irányított végtagokat kaptál. Így biztos lehetünk egy visszavágóban, ugye? -ördögi mosoly kerekedett az arcára. Shido nem szólt inkább semmit. -Menj, nem járhat még túl messze! -Shido leszállt az asztalról szintén nem saját akarátból és kirohant a barlangból. Nagyon gyors volt, így hamarosan nem volt messze a tábor elõtti pusztány száguldó Moskvitch-tól.
-Asszem társaságunk van Marshall. -szólalt meg Frusciante ahogy észrevette az alakot a visszapillantó tükörben. Kihajolt nagyjából és hátrafele üvöltözött Shido-nak. -KOPJÁL LE VÉGRE! -A válasz egy ezüstoszlop volt, amit éppen, hogy kikerült az autós, majd lefékezett is kiszállt. -Még a végén baja esik... -simította végig Rocha az ajtót, majd gitárjából ismét kasza lett. -Mit akarsz?
-Ölj meg! -a kérés Rocha-t is meglepte.
-Már mégis miért? Szerencsétlen barom vagy, nem kellesz te senkinek.
-Épp ezért. És amúgyis ráismertem, hogy egy köcsög vagyok. A mesterem hátbaszúrt! Például a kezeimet és a lábaim is Õ irányítja. -Shido újra támadt, de Frusciante elugrott, majd a becsapódott ezüstrúdra ugrott rá és felrohant rajta, majd a második kézbõl jövõ rudat is elkerülte és lecsapta Shido fejét.
-Ennyi. -de tévedt. A fej földet ér, a lélek kiszállt, de a test még mindig mozgott, a végtagok pontosabban. -Hullagyalázás felsõfokon? -Frusina ketté csapta hosszába és keresztbe is a testet, majd amíg esett lefele a kezet és a lábat is leszelte, majd amikor földet értek mindkettõbe beleszúrta a kaszáját. Végül kivette, visszaalakította gitárrá és elkezdett játszani, az Ezüst Kaszás pedig végsõ nyugalomra szállt...

(Shidotoku halott, de legkésõbb hétvégén jelentkezem második karakterrel )

[Shidotoku]

Új hét, új lista. Szerencsére senki se esett ki.

Shidotoku
Ragnarök (Tekarukite)
Urahara (Frusciante)
Kyuubi (Folke)

Az elõzõ kommentemet minnyárt átszerkesztem folytatássá.

[Shidotoku]

Na, megdöglött végleg?

[Ragnarök]

Idézet

Na, megdöglött végleg?

Nekem kezdenek ötleteim támadni 4 óra Devil May Cryozás után, de most Morticiannal szenvedünk, hogy összetudjunk hozni egy hamachis Warhammerezést. Utána szerintem írok valamit... de nem garantálom.

[Shidotoku]

Naah, gyerekek, valaki írjon már. A most bentlévõ emberek karakterei mind túl jók hogy kiívágjam egyiküket is, ne kénszerítsetek Meg amúgyis beakarok szállni már a második karival, minden megvan, háttértörténet, kép, név, márcsak arra várok hogy valaki írjon.

[Ragnarök]

Folke és Tekarukite éppen a város egyik kocsmájában töltötték idejüket bájos hölgyek társaságában.
-És akkor, ez az õrült - szólt a viking miközben társára mutatott - egyszerûen lerobbantotta a varázsló lábát.
-Úristen! És azt hogy? - kérdezte csodálkozva az egyik nõszerkezet.
-Az hadititok. - válaszolt rideg hangon Teka.
-Óóó. Velem sem osztanál meg egy ilyen apró titkot? - kérdezett ezúttal egy másik hölgy, kélyes hangon aki közelebb hajolt egy kicsit hõsünkhöz, ezzel kivillantva meglehetõsen mély dekoltázsát.
-Senkivel.
-Hát jó. - szólt durcásan az említett személy. Ekkor a kocsma ajtaja kinyílt és egy férfi lépett be rajta. Tekarukite azonnal felismerte, hogy egy Juntoku az és odakiáltott:
-Hé te! Visszamerted tolni a pofád azok után, hogy magárahagytátok Shint?
A megszólított egyén a ninja felé fordult, majd így válaszolt:
-Haures Minamoto! Párbajra hívlak!
-Ki az a Haures? Mirõl hebretyel ez? - kérdezte értetlenül Folke.
-Hosszú történet... - válaszolt Tekarukite, majd felállt és a Juntokuhoz szólt:
-Elfogadom a kihívást.
-Akkor gyere ki a taverna elé, nem akarok rendetlenséget csinálni idebent.
-Ahogy akarod. - válaszolt a ninja, majd mindketten kimentek az utcára. A népek az ablakokhoz siettek, hogy láthassák az összecsapást.
-Még mielõtt megölnélek, had tudjam meg a neved! - hangzott a mondat Tekarukite szájából.
-Kétlem, hogy meghalnék. Elég idõm volt téged megfigyelni és kihallgatni és tudom minden titkodat. De ne aggódj, idõvel megtudod a nevemet. - válaszolt gyúnyosan a Juntoku.
-Szóval suttyomban kitanulmányoztál?
-Elég amatõrnek kell lenni ahhoz, hogy ne vegye észre valaki, hogy követik állandóan.
-Tehát így gondolod?
-Így gondolom.
-Akkor lássuk mennyire is vagyunk amatõrök. - szólt Teka, majd a másodperc ezredének töredéke alatt a párbajozó elõtt termett fél centire. Arcaik már majdnem összeértek, amikor a ninja feltette a következõ kérdést:
-Mehet a menet?
-Mehet. - válaszolt a férfi, majd mindketten hátrébb léptek. A párbajharcos kipattintotta katanáját a tokjából, majd egy szélsebes mozdulattal kirántotta onnan. Tekarukite csak ráhelyezte kézfejét kardjának keresztvasára, majd egy lazább harcipózt vett fel. Ekkor a Juntoku támadásba lendült és lesújtani készült kardjával, amikor egy hihetetlen erejû vágás telibe találta és hátra taszította. Az emberek az ablakban csak néztek, hogy mi történt, ugyanis Tekarukite látszólag nem mozdult meg.
-Gyorsabb vagy mint gondoltam. - szólt a férfi, majd ahol a vágás érte elszakadt ruhája.
-Rajtad viszont egy karcolás sincs. - válaszolt a ninja.
-Hát igen. A sebességnél azért több fog ide kelleni Haures.
-Ne hívj így! Tudod, hogy én Tekarukite vagyok.
-Nekem te mindig is Hauresnak maradsz.
-Netán ismerlek? Várj... fogadjunk a te rokonaid is az én kezem által haltak meg...
-Nem emlékszel rám ezek szerint. Pedig az én családomat is te mészároltad le! Akkor még kisgyerek voltam. Egy éjjel betörtél a házunkba és könyörtelenül végeztél mindenkivel. Kivéve engem. Ott álltam a szoba közepén, mégsem öltél meg. Mondd miért hagytál életben?! Miért hagytad hogy család nélkül nõjjek fel?! Egyáltalán miért kellett mindenkit megölni?!
-Mostmár tudom ki vagy. Takumi, igaz?
-Pontosan. - válaszolt a férfi, majd újra támadásba lendült ám amikor kardját felemelte hogy lecsapjon a ninjára, a háta mögül egy kusarigama elkapta a bokájánál és elesett.
-Azért öltem meg a családodat, mert apád volt a Juntokuk vezére és te is jól tudod, hogy õsi ellenségek vagyunk.
-Mostmár értem... - szólt Takumi, miközben felállt.
-Mondd Takumi, mitõl nem vágott meg egyik fegyverem sem?
-Az maradjon az én titkom. - válaszolt kacagva a férfi, majd egy hatalmas energialöketett engedett szabadjára.
-Ez finom volt. - jegyezte meg Tekarukite.
-És csak most kezdek belejönni... - ezen mondatot követõen a Juntoku megállíthatatlan támadássorozatba lendült. Határozottan megnövekedett a sebessége, de ez még mindig kevés volt ahhoz, hogy áttudja törni a ninja védelmét. Tekarukite jéghideg, üres és most kifejezetten unott tekintetébe mélyen belenézett Takumi, miközben kardjával folyamatos csapásokat mért rá.
-"Még csak meg sem erõlteti magát..."- gondolta magában. Ekkor Tekarukite elõhúzta wakizashiját és egy szúró mozdulattal leakarta döfni a férfit, ám a kard pengéje visszakoccant a testérõl.
-"Ez mi? Abszolút nem fognak rajta a fegyverek?... Akkor viszont más eszközökhöz kell folyamodnom." - mikor eme gondolatok végére ért a ninja, egy nagy erejû vágással eltaszította magától ellenfelét, majd egy fáklyára mutatott az ujjával. Látni lehetett, ahogy Takumi egy pillanatra megtorpan, de amilyen gyorsan abbahagyta a támadást, olyan sebességgel újra nekilendült, hogy kardjával lekaszabolhassa Tekarukitét. A ninja azonban ebben a pillanatban egy hirtelen mozdulattal karját a Juntoku felé mozdította és egy irtózatos lángcsóva elkapta azt.
-Égõ... - szólt félhangosan hõsünk, de ekkor Takumi kilépett a tûzbõl.
-Ez sem nyert, Haures.
-Érdekes egy ember vagy te Takumi.
Alig hogy kimondta ezt a mondatot Tekarukite, ellenfele már támadásba is lendült. Ismét testközelben voltak és ekkor a ninja észrevett valamit.
-"A szeme! Az elõbb... amikor megtorpant... vörösre változott. Most pedig szürke. Tehát rezisztens minden dologra, amivel már érintkezett... de vajon egyszerre több elemet is kitud védeni?" - gondolkozott, majd egy egyszerû mozdulattal elkapta Takumi karját és kicsavarta kezébõl a kardot.
-Tudom ám a turpisságodat Juntoku! - szólt hangosan.
-Ha valóban tudnád, szerintem már rég halott lennék. Ne hazudozz Minamoto! Inkább cselekedj! - válaszolt a férfi. Tekarukite eközben észrevétlenül lepattintotta a wakizashija markolatának végén lévõ fedõlapot és homokot folyatott a kezébe.
-Gondoltál már arra valaha is, hogy esetleg az ellenfeled nem fedte még fel az igazi énjét és csak játszik veled? Vagy arra, hogy végig tudta a taktikádat, csak megakarta tapasztalni, hogy mennyire nagy kihívás az egész?
-Ne próbálj meg kétségbeejteni! Tudom, hogy úgyse tudnál felmérni egy teknikát sem, nemhogy ilyen gyorsan!
-Most mirefel ez a nagy alábecsülés?
-Az ellenfél alapos kiismeréséhez több nap is kell!
-Ostoba. - förmedt rá Tekarukite, majd a homokot ellenfele felé dobta. Takumi gyorsan átváltotta rezisztenciáját a föld elem ellen, ám ekkor egy jéghideg penge haladt át a bordái között, átszúrva tüdejét. Érezte, ahogy mellkasából kicsordul a vér és a levegõ kipréselõdik szervezetébõl.
-Elég egyetlen gyengepontot ismerni és nyert ügyed van. - szólt a ninja.
-Ez... lehetetlen.
-Megkellett volna tanulnod elrejteni a szemeidet kölyök.
-Mi?
-Amikor rezisztenciát váltasz, akkor megváltozik a szemed.
-De azt te hogy láthattad? Azt senki más nem láthatta a családomon kívül!
-Egyvalamit nem vettél számításba.
-Kivele! *véres köhögés*
-A családod lelkét jóapám felemésztette. Így szert tettünk a vérvonalatokon belül pár apróbb képességre.
-Errõl... *köhögés*... nem tudtam.
-Mostmár tudsz. Sajnálatos, hogy nem leszel képes hasznosítani. - válaszolt Tekarukite, majd kihúzta a kardot ellenfelébõl s megnyalintotta a vért a pengén. - Ízletes. - szólt Haures hangján.
-Hau...reees.
Ezek voltak Takumi utolsó szavai, mielõtt eldõlt és az élet utolsó szikrája is kiszállt volna belõle. Tekarukite legugolt ellenfeléhez, majd hátára fordította és kezét a szíve felé helyezte. Egy vöröses gömb jelent meg a tenyere és Takumi mellkasa között, majd apró piros villámok cikáztak a két férfi körül és a ninja elorozta a Juntoku lelkét...

[Shidotoku]

Eközben Kurohi táborában éppen a támadás elõkészítése zajlott. Az elfajzottak éppen gyülekeztek a fõkapu elõtt, Kurohi meg egy magaslaton ülve várta, hogy Shido megérkezzen, de nem érkezett.
-Csak nem az Ezüst Kaszásra vársz? -szólalt meg egy ismerõs hang a háta mögött. A Mester volt az. -El kell keserítselek, a herceg halott. Te fogod vezetni a seregeket a holt király vára ellen.
-Remek. -mondta Kurohi majd fölkelt. -Elejétõl ezt akartam, de a hercegnek még bele kellett volna szokni a sötét oldalba. Azzal éppen nekifutott volna, hogy a hadsereg elé érkezzen, ám egy robbanás széttépte a fõbejáratot, majd az elõl lévõ csapatok mintha összeestek volna.
-Valaki úgy néz ki behatolt... Nem ismerem. -szólt az öreg, majd hátrébb lépdelt és eltûnt. Hamarosan az egységeket kaszaboló illetõ ráugrott az egyik fejére és onnan elrúgaszkodott, mire az ellenfél feje leszakadt, Õ pedig abnormálisan nagyot repülve ott termett a sötét király elõtt. A krém hajszínû férfi volt az. Egy ideig csendben álltak egymással szemben, majd Kurohi csak megtörte a csendet.
-Te meg ki vagy?
-Elõször lássuk, te ki vagy. Kurohi Oda. Ennek a dimenziójának a listáján 3. helyen, összesített listán 12. hely. A fejére tûzött vérdíj 2.000.000.000.000 arany. Továbbá végzett eme ország uralkodójával, Nobunaga Oda-val és végül, de nem utolsó sorban... -ekkor a férfi a véres kardját Kurohi felé szegezte. -...a feleségem gyilkosa. -ezután a másodperc tizedrésze alatt a királynál termett, aki a markával elkapta a pengét és félrenyomta, így szemtõl-szembe került a hosszú hajúval.
-Mostmár emlékszem. Sekitan Gento, nemde? Az én idióta tanítványom, ki beleszeretett egy lányba, miközben már annyira erõs volt. Remélem elég gyûlölet gyûlt össze benned, hogy legyõzz!
-Ebben biztos lehetsz! -a férfi a szabad keze mutatóujját Kurohi felé szegezte. -Raitama! (Villámgolyó) -erre egy apró kék csík jött ki ujjából, mely keresztül lyukasztotta a királyt, mire az összerándult. Az alkalmon kapva Sekitan lecsapta a fejét, majd még a testét elvágta átlósan, de mindkét rész szétfoszlott. Ezután a támadó szétnézett, ám Kurohi sehol sem volt. -Nocsak. A búvóhelyed igazán illik hozzád, Kurohi. A föld alá bújtál el, mint ahogy az egy féregtõl elvárható. -a fejvadász beleszúrta a kardját a földbe, mire körülötte a föld alól lángoszlopok törtek fel. Kurohi a férfi háta mögött bukkant fel és egy ütést akart bevinni, de Sekitan megfordult és megkarcolta kardjával a király öklét, aki erre felszisszent. -Mi az king? Régóta éreztél már fájdalmat? Ne félj, kapsz többet is! -Ezután újra suhintott egyet és egy újabb karcolás keletkezett, mire az Oda meghátrált, de a tanítványa felé kezdett rohanni, ám ekkor a mester kezében megjelent egy buzogány és lesújtott vele. Sekitan a kardjával kivédte, sõt, levágta a fejét. -Ennyit érnek a családod játékszerei!
-Nõjj! -azzal Kurohi elkezdett rohanni, mert a buzogány feje megint növekedésbe kezdett. Sekitan ahogy ezt észrevette, Kurohi után eredt, ám egy energianyaláb szaladt el mellette. A király kezében egy aranyozott nyílpuska volt. Ismét tüzelt, mire Sekitan csettintett egyet, erre a földbõl egy falszerû darab emelkezdett ki, kettészelve a nyalábot, így az elhaladt a férfi két oldalán. A gonosz király ismét lõtt volna, de a nyílpuska ketté repült a kezében, majd egy karcolás keletkezett az arcán is, minek következtében lebomlott a fejérõl a kötés.
-Fojj, de rusnya vagy, ,,sensei"! -a harcos a magasba emelte a kardját, mire annak 10x nagyobb, átlátszó kék mása megjelent, és ahogy lesújtott az egész magaslat összeomlott. A fejvadász elrúgaszkodott, így Õ nem keveredett a törmelékek közé, de Kurohi látszólag nem volt ilyen szerencsés. Hamarosan a tanítvány földet ért, de a tanára is még épségben kászálódott ki a roncsokból, itt-ott megtépázott kötéssel. Kezében most egy szablya volt, ami szintén aranydíszítéssel dicsekedhetett. Sekitan ott termett és egy kardharc alakult ki köztük, mely úgy nézett ki nem dõl el soha, mígnem a férfi lábai elkezdtek süllyedni a talajban. ,,Futóhomok?" Kurohi leállt a támadással, de a tanítványa kettõt csettintett és abbahagyta a süllyedést, majd pengéje vörös lett és egy suhintással ketté választotta az Oda klán szablyáját. A sötét uralkodó egy kalapáccsal támadot, mellyel mikor ráütött a harcosra, az hirtelen egy szakadékba találta magát. De ismét csak kettõt csettintett és az illúzió megszûnt, a vörössé váló penge által a kalapács is elhullott. -Vége van, Kurohi Oda! -azzal a még mindig piros pengével egy egészen mély vágást ejtett a király mellkasán. -Ideje, hogy átérezd a fájdalmat, amit a szerelmem érzett azon az éjjelen, amikor feldaraboltad mint valami darab húst! -Ezután X alakban két vágást csinált a hasán, majd keresztül szúrta a torkát. -Most pedig azt érezd át amit én éltem át! -Sekitan egyszerûen kihúzta a pengét és most a király szívét szúrta keresztül. Az tátott szájjal csak próbált lélegezni, de még valamennyi élet volt benne. -Lehet, hogy igazad van. A gyûlölet adja az erõt. De a legmélyebb gyûlölet a vérbe fojtott szerelembõl lesz. -A király izmai elernyedtek. Meghalt. Hamarosan össze esett és mivel a kissé kifáradt tanítvány nem bírta el a mestere testét, így ki kellett húznia a kardot. Ezután még elõvett egy medál szerûséget, amit a holttest felé fordított, majd belerepült a lelke. -Mostmár nem ébreszt fel senki. Kívánom, hogy a pokol tüzén égjél! -ezután a férfi távozott volna, de taps hallatszott a háta mögül. Megfordult. A köpönyeges öreg volt az.
-Elképesztõ. Bámulatos. Mostmár tudom ki vagy. Shirohi néven emlegetnek. Nyilván azért, mert egész életedet a bosszúnak szentelted. De most mihez kezdesz? Életed értelmét vesztette. -mondta, szája kilátszott a csuklya alól, gonosz vigyor volt rajta.
-Még fejvadász vagyok, rengeteg hozzátok hasonló ember van, akiket meg kell ölnöm. Például téged. A Legfõbb Káosz mester. Ebben a dimenzióban 1. hely, az összesített listán 7. A káosz kultuszát megalapította és már rengeteg bûnéért kell fizetnie. A fejére tûzött vérdíj 8.000.000.000.000 arany. Pusztulj. -de ahogy támadott volna, Sekitan erõs fájdalmat érzett a karjában, elejtette a kardját.
-Azt hiszem velem most nem fogsz harcolni. -a férfi elájult. Néhány elfajzott odasettenkedett, hogy elvigyék egy ketrecbe. -Várjatok, ne börtönözzétek be, úgyse fogunk már ide visszatérni. Ma este vagy a várban alszunk, vagy a pokolban. Dobjátok ki a közeli erdõbe, majd valami bestia felzabálja. -a katonák engedelmeskedtek és elindultak a tábor másik végében lévõ erdõhöz...

(Meg is volna az új karakterem. Mivel már nagyon a messzetávolban van, következõ kommentemben leírom az egész karakterlistát kiegészítve Sekitan-al és történetével)

[Shidotoku]

Sekitan ,,Shirohi" Gento
http://imagerz.com/Q...ktvAwJWV1xJEQVR
Egy olyan országban született egy faluban (az alternatív dimenzióban, nem a való világban), ahol fõleg a harcászatot tartották fontosnak, így minden gyermekbõl katonát neveltek. Õ is erre a sorsra került, ámde gyermekkora óta volt egy riválisa, akivel bárhogy is próbálkoztak, nem bírták eldönteni, hogy ki a jobb. Végül Sekitan elszökött a falujából és mestert keresett magának, aki erõssé teszi. Hamarosan rátalált Kurohi-ra, aki ideális sensei volt, ígyhát edzése alá vetette magát. Egy éves gyakorlás után Sekitan visszatért szülõhelyére, ahol végzett riválisával, lezárva az évek óta folyó versenyzést. Ámde az országból el kellett menekülnie, mivel üldözni kezdték a katona kivégzése miatt. Még néhány hónapig Kurohi-val élt, aki tovább edzette, de hamarosan megtalálta öccsét és mikor szembesült azzal, hogy Õ lett a király és eszében sincs átadni a koronát, teljesen megváltozott. Tanítványa hamarosan elhagyta, mivel a mestere õt is a sötét oldalra akarta téríteni és megtalálta élete párját is akivel összeházasodott. Azonban Kurohi, mivel Sekitan volt az egyik legerõsebb harcosa, féltette, hogy elgyengül. Meglátása szerint a gyûlölet adja az erejét az embereknek és a szerelem gyengít, ígyhát egy éjszaka hidegvérrel megölte Sekitan feleségét, kinek férje erre hetekre összetört lelkileg, de végül sikerült felállnia és életcélja lett, hogy megbosszulja szerelmét. Fejvadásznak ment, hogy tapasztalatot szerezhessen (meg persze pénzt is) és hamarosan ,,Shirohi"-ként lett ismert. //Aki nem értené: A Kurohi azt jelenti fekete tûz, a shirohi pedig fehér tüzet jelent// Késõbb egy szervezet vette magához, ahol más dimenziókra is kiterjedt munkája, ígyhát lehetõséget kapott, hogy különbözõ világokba ellátogatva különleges dolgokat tanulhasson...

Tekarukite Minamoto (Ragnarök)



Frusciante de la Rocha (Urahara)

Frusciante New York mellett, egy farmon született, Texasban. Az apja gyári munkás votl Queensben, de a fizetése nagy része elment a repülõjegyekre, amikkel a munkahelyére utazott, így Frusciante szörnyû szegénységben nõtt fel. Ha nem gitárral a kezében született volna, gitárja se lenne. Négy éves korában már virtuóz szinten játszott. Öt évesen otthagyta a szülõi házat, bandákba jelentkezett, de sehova nem vették be, túlképzettnek tartották, ezért öngyilkos lett. Tizenkét évig volt halott, aztán a Halál megkereste õt. Masszív gitárháborúban Frusciante legyõzte, és három évig õ lett az új Halál. Ekkor kapta Halál Fõnökétõl a piros Stratocasternek álcázott kaszát, amit õ csak Mariachinak hív, halott barátja után. Mariachival egyébként Halálként való ügyködése utolsó napján találkozott. A tetõács éppen herointúladagolást szenvedett, de szerencséje volt, Fruscianténak pont nála lett tele a töke a biznisszel, ezért basszusgitárt adott a kezébe, és õk lettek a Yankee Boy de la Rocha and da Band, de erre az idõszakra egyikük sem emlékszik, mivel drogmámorban élték mindennapjaikat. Az egyetlen megjelent albumukon (Yankee Boy de la Rocha and da Band - The Gay Guys are Not Straight) dobol valaki, de senki nem tudja, hogy kicsoda. Miután Frusciante leszokott a drogokról, ellopta Mariachi Moskvitchát, és beugró gitárosként beugrott ide-oda. Késõbb többrendbeli betörésért ítélték el. Több évnyi börtön után, pénz nélkül tengette az életét Malajziában, a Franc se tudja hogy került oda, pedig kérdezte tõle, többször is. Itt találkozott Marshallal, az Ibanez erõsítõvel, aki begerjedt Frusciante gitárjára, így azóta együtt lógnak. Pár évre rá Frusciante bekerült egy jólmenõ zenekarba, és újra a drogok rabja lett. Ez odáig fajult, hogy egyszecsak eltûnt a picsába, és azóta senki nem látta. A blogján megjelent bejegyzés szerint azonban újra tiszta.


K2



Folke Löfgen (Kyuubi)



Samantha (NJK)
http://imagerz.com/Q...0tvAwINBA1PEgVR


Claypool Hammett (NJK)



Kurohi mestere (NJK)



Aiko Take (NJK)

[Kyuubi]

/A városban/

- Szép harc! - mondta a viking, majd megveregette Tekarukite vállát.

- Gyerek játék... - mondta egyszerûen a ninja.

- Érdekelne hogy miért így nevezett az az ember, de nem kezdelek el faggatni. Majd elmondod ha szeretnéd...

A ninja nem válaszolt.

- Mit csinálsz most? - kérdezte kis szünet után az északi.

- Nem tudom... Asszem iszok még egy kicsit.

- OK. Én asszem "szórakozok" kicsit lánnyokkal odabentrõl...

Azzal Folke szobára ment a hölgyeményekkel, Tekarukite pedig ivott még 1-2 pohár, kiejthetetlen nevû, helyi, piros színû alkholos folyadékot. Fizetett, majd lévén unalmában nem tudott mit csinálni, felugrott a ház tetejére, majd fölfutott a vártoronyra, hogy szemügyre vegye a várost, és a tájat. 1-2 óráig ült ott egyhelyben, nézelõdve. A horizontot szemlélte, de a ködös idõ miatt nem látott sokat, csak pár világító pontot. Nem tudta mik lehetnek azok, de egyre több let belõle, majd megpillantotta az elsõ szemügyre vehetõ katonát. "Ezek támadnak!" futott át egy pillanat alatt az agyán, majd leugrott a toronyról hogy riassza a sereget. Elõször Folke-nak szólt, majd a várba rohanva riasztotta a tábornokot, aki pedig harckészültségbe állította a hadsereget. A horizonton ekkor már többszáz elfajzottat lehetett kivenni.

[Ragnarök]

Folke éppen két hölggyel volt elfoglalva, amikor valaki berúgta a szobája ajtaját és kicsit izgatott hangon így szólt:
-Öltözz! Közeledik az elfajzottak serege.
-Mindig a legjobbkor törsz rám Teka.
-Tudom. Ez a specialitásom. - válaszolt a ninja, majd elindult megkeresni a királyt. Folke felpattant az ágyából, felöltözött, magához vette fegyverét és elindult lefelé, de az ajtóból még visszakiáltott:
-Ne aggódjanak hölgyeim! Ha vége a csatának, még visszatérek!
A viking lesietett a taverna lépcsõin és kifutott az utcára, ahol szokatlan látvány várta. Az emberek fel s alá futkároztak vizes vödrökkel, gerendákkal, fegyverekkel és ellátmányokkal a kezükben.
-"Ejjha. Úgy látom jól összekovácsolta a népet ez a király..." - gondolta magában Folke.
-Gyerünk emberek! Toljátok egy kicsit elõrébb azt a ballisztát a védõtornyon! És hol vannak azok a szenes vödrök? Vigyétek fel õket a gyilokjáróra minél hamarabb! - hallatszott Felix von Blomberg mennydörgõ hangja. Folke arra fordította a fejét ahonnan a férfi hangja jött és meg is pillantotta a medvetermetû szõke uraságot. Ekkor a semmibõl megjelent a király mellett Tekarukite.
-Felség!
-Igen?
-Csak szólni akartam, hogy a sereg vezetõje a legfõbb káoszmágus...
-És hogy hívnak katona?
-Tekarukite a nevem, de nem katona vagyok. - válaszolt a ninja. A király gondolatai ekkor egy pillanatra elfordultak az elõkészületek felõl és eszébejutott a kóborninja története, amit az utcákon beszéltek. De gondolatai hamar visszatértek a lényegre és így szólt:
-Szóval Tekarukite. Honnan tudod te ezt?
-Fent voltam a palota tornyának a tetején, amikor megláttam a közeledõ sereget és annak élén a varázslót. Én szóltam a tábornoknak.
-Delling valóban azt mondta, hogy egy furcsa japán ninja szólt nekik, majd köddé vált.
-Szokásom ilyet csinálni.
-Rendben Tekarukite! Köszönöm az információt. Még hasznunkra válhat. Most viszont bocsájts meg, de rengeteg dolgom van még az elõkészületekkel. - szólt a király, majd elviharzott a palota felé. Tekarukite odasétált Folkéhoz, majd így szólt:
-Bocs.
-Mivan?
-Hogy rátok törtem.
-Áááh. Nem volt gond... - válaszolt a viking hatalmas vigyorral az arcán.
-Eljött a mágus, de sehol se láttam Shidotokut vagy Kurohit. - szólt ismét a ninja.
-Biztos féltik a bõrüket.
-Vagy meghaltak... kitudja mit csinált velük ez az õrült varázsló.
-Lehet, de ha... - kezdett bele a mondatba Folke, melyet egy irdatlan nagy hangerejû kürt hangja tört meg.
-Ez meg mi? - kérdezte Tekarukite.
-Ezzel jelzik, hogy az ellenséges sereg már közel jár. Harckészültségre szólítják az összes katonát. - a viking alig hogy kimondta a mondatot, íjászok ezrei özönlöttek ki a barakkokból. Mind a tornyokhoz és a gyilokjárók felé vették újtukat. Pár mérnök felszaladt a ballisztákhoz.
-Ennyi? - szólt kicsi iróniával a hangjában a ninja.
-Csak várj.
Pár másodperccel késõbb a hátulsó barakkokból kiáramlott az összes északi harcos, akik a királlyal jöttek Sturenlandból. Vikingek ezrei lepték el az utcákat. A gyilokjáróra felfutott párszáz belõlük, a többiek lent maradtak az utcákon és a fal mentén a gyengébb pontok körül helyezkedtek el, ahol esetlegesen áttörhet az ellenség. A fõkapunál, ahol hõseink álltak körülbelül kétezer északi állt. Folke és Tekarukite elvegyültek az ezred katonái között és várták, hogy történjen valami. Halálos csönd volt, csak az emberek páncéljainak csörgését lehetett hallani és azt, ahogy a mérnökök betöltik az óriási ballisztákat.
-Imádom a vihar elõtti csendet. - szólalt meg Folke.
-Én magát a csendet imádom. - válaszolt a ninja, mire Folke egy furcsálló tekintettel tisztelte meg. A sereg hirtelen megfordult és letérdelt. Két hõsünk kissé zavarodottan állt ott a térdelõ tömegben, de ekkor meglátták az esemény miértjét. A király állt a sereg mögött teljes páncélzatban és fegyverzetben. Jobbján ott állt Delling tábornok, aki kicsit tömzsinek nézett ki, de annál rémisztõbb volt. Két hatalmas bárd volt hátára erõsítve, páncélja pedig tele volt aggatva mindenféle varázscetlikkel.
-Felállhattok! - harsant fel Delling, mély és érces hangján. A katonák ekkor felegyenesedtek és haptákba csapták magukat.
-Katonák! Ma eljött az ellenség, hogy tönkretegye mindazt, amit ti hatalmas energiával felépítettetek és elhoztatok erre a dicsõ földre! Képesek lennének mindent eltiporni, amit alkottatok! Képesek lennének lemészárolni a szeretteiteket! De mi ezt nem hagyjuk! Mert mi, Sturenland fiai vagyunk és minket nem tiporhat el semmi! - hallatszott a buzdító szónoklat Felix szájából, amire a sereg hatalmas éljenzéssel és csatakiáltásokkal regált. Ám ekkor a ricsajt ismét megtörte a kürt hangja majd egy tiszt lekiabált a gyilokjáróról:
-Tábornok! Még két mérföld és lõtávolságba érnek!
-Mindenki legyen készen! - kiáltott Delling, majd elindult fel a várfalra.
-Karizmatikus emberek. - szólt Tekarukite.
-Azok bizony. Ezek után azon csodálkoznék, ha elvesztenénk a csatát.
-Pedig ahogy elnézem az itteni létszámot, elég nagy esély van rá.
-Hogy mondhatsz ilyet, gyarló ninja? - förmedt rá az egyik mellettük álló katona.
-Ha jól látom körülbelül hatezer katona van idebent, minden fegyvernemet számítva.
-Pontosan hatezerhétszáznegyvenkettõ. - válaszolt a katona.
-Odakint több százezren vannak.
Ekkor a tömegbõl több fej is a ninja felé fordult és az emberek sugdolózni kezdtek és érezni lehetett, hogy a katonák kezdenek aggódni.
-Ezt most komolyan mondod Teka?
-Komolyan.
-Ez bizony nem bíztató. - szólt Folke.
-Íjakat feszíts! - hallatszott Delling tábornok hangja a gyilokjáróról. Az íjakon megfeszültek a húrok és minden íjász egy precíz lövõpozíciót vett fel.
-Ígérj meg nekem valamit Folke. - szólt a ninja.
-Mi lenne az?
-Legalább te ne halj meg.
-Meglátom mit tehetek érted. - válaszolt a viking vigyorogva.
-Tûz!!! - hallatszott ismér a tábornok hangja, majd az íjászok elengedték a húrokat és a nyilak halálos röppályát leírva becsapódtak a sereg legelsõ katonáiba. Hallani lehetett ahogy az elfajzottak felordítanak, majd az eddigi tempójukon gyorsítanak és úgy rohantak ahogy csak tudtak.
-Mindjárt jövök. - szólt Teka, majd köddé vált. Fent a gyilokjárón Delling mellett jelent meg.
-Áh! Itt van a mi rejtélyes ninjánk. - szólt kicsit bohókás hangon a tábornok.
-Úgy látom nem sokat ér a többszázezer katona ellen ez a mennyiségû íjász. - szólt a ninja. Végig nézett az ellenséges seregen és az végeláthatatlannak tûnt. Ott hömpölygött, mintha izzó láva törne elõ a földbõl és elakarná nyelni a világot.
-Hát azért jobb mint a semmi. - jelentette ki a viking. Ekkor egy hatalmas tûzgolyó csapódott az egyik ballisztába.
-Úgylátom a mágus munkába állt.
-Bizonyára. - válaszolt kicsit csalódott hangon Delling. - Tekarukite. Mit gondolsz, ki tudnád iktatni?
-Egy próbát megér.
-Talán ha a mágus meghal, akkor a sereg megfutamodik. Csak az a gond, hogy hogyan fogsz eljutni a varázslóig?
-Az nem gond. - szólt a ninja majd ismét köddé vált, s ezúttal Folke mellett jelent meg.
-Nos? - kérdezte a viking.
-Delling megkért, hogy öljem meg a mágust.
-Akkor? Útjaink elválnak?
-Valószínû.
-Vigyázz magadra Teka.
-Te is. - válaszolt a ninja majd elindult a tömegben elõrefelé. Ekkor azonban a hatalmas kapu úgy robbant szét, mintha egy papírlara raktak volna tíz kilogramm C4-et. A mágus mûve volt ez is. Elfajzottjai beözönlöttek a kapun - legalábbis annak hûlt helyén - és megkezdõdött az igazi csata. Folke egy-egy csapással három-négy elfajzottat is leterített, de Teka nem harcolt. Felugrott a magasba, majd egyik káoszlényrõl a másikra szökellve elindult a csata heve fölött a mágus felé. Megpillantotta a távolban éppen tûzgolyókat dobáló darkmájsztert. Egy erõsebb lépéssel elrugaszkodott - minek hatására az alatta lévõ rondaság lapos lett mint a palacsinta - s az egyik tûzgolyót felhasználva hatalmas lángcsóvákat irányított a támadó sereg felé. A mutatvány hatására többszáz káoszkatona porrá égett. Tekarukite a landolásnál ismét összelapított egy elfajzottat és egy meglehetõsen méretes krátert alkotott a földbe. A becsapódás lökéshulláma fellökte a körülötte álló katonákat, így gond nélkül tovább indulhatott a káoszmágus felé. A varázsló ismét egy tûzgolyót dobott a vár felé, amelyet Tekának újfent hárítania kellett, ám mostmár észrevette a ninját a mágus.
-"Tehát itt vagy Minamoto!" - gondolta magában, majd így kiáltott:
-Folytassátok a támadást! Nekem bekell vonulnom a sátramba!
A lények tudomásul vették a parancsot és tovább özönlöttek a vikingek által birtokba vett vár felé. A ninja észrevette, hogy a káoszmágus megfordul és eliszkol. Hõsünk nem akarta elszalasztani a lehetõséget így nem foglalkozott semmi mással és a célpont után eredt. Látta, ahogy az befut egy még a támadás elõtt felemelt hatalmas sátorba. Tekarukite az ideiglenes épület tetején landolt, majd egy számára elegendõ nagy lyukat vágott a tetejére és azon keresztül beugrott.
-Már vártalak, Minamoto. - hangzott egy megviselt vénember hangja. Annak ellenére, hogy a sátor teteje lyukas volt, Tekarukite az orráig sem látott.
-Valahogy gondoltam. - válaszolt.
-Régóta áhítoztam arra, hogy a fajtádat tanulmányozhassam.
-Azt hiszed nem tudom, hogy ti uszítottátok ránk a birodalmat? És azt, hogy minden vadászat ami ránk lett kiírva, miattatok volt?
-Nem hiszek semmit.
-Akkor jó. De gondolom tudod, hogy nagy hibát követtél el azzal, hogy egy az egy ellen bejöttél egy sátorba.
-Valóban? - kérdezte a hang, majd ekkor Tekarukite a hang közelébe rohant a másodperc töredéke alatt és pengéjét belemártotta a testbe, melyet ott talált.
-Mellé. Hahaha! - kacagott mögüle a hang, majd eg fény kigyúlt és a test amit leszúrt felfedte magát. Egy fiatalabb mágus volt az.
-Ez miféle játék? - kérdezte a ninja.
-Ez nem játék. Ez az én csapdám! - válaszolt a mester, majd minden fény kigyúlt a sátorban. Tekarukite pont a helyiség közepén állt és a földön egy pentagram volt vérrel felfestve. Körülötte tizenkét varázsló állt akik, magukban kántáltak valamit. A ninja megfordult és ott állt a terem végében a legfõbb mágus.
-Lám lám lám. Mihez kezd most a mi kis Minamotonk? - szólt a májszter gúnyos kacajjal vegyítve szavait, miközben odasétált asztalához és egy könyvet emelt fel róla.
-Ismételjétek velem testvéreim! - harsant fel a mágus, majd vrázszavakat kezdett igézni a könyvbõl olvasottak alapján. Társai elkezdték szavait ismételni és a földön lévõ pentagram felizzott. Tekarukite hirtelen éles fájdalmat érzett minden egyes miliméterén testének és érezte, hogy kipréselõdik belõle minden energia. Hirtelen személyiségek ezrei kezdtek el kiáramlani testébõl. Kóborlelkek, szellemek, fél-démonok, démonok és démoni istenek elnyelt lelkei voltak ezek. Ekkor azonban a varázslat mintha megtört volna. Haures kitört Tekarukite testébõl. A varázslók abbahagyták a kántálást és ámuldozva nézték a kettészakadt lelket.
-Ilyenre még nem volt példa... - szólalt meg a fõmágus.
-Nem ismersz te minket, ostoba halandó. - válaszolt földöntúli, vérfagyasztó hangján Haures. Tekarukite kimerülten és eszméletlenül feküdt a vérrel felfestett szimbólum közepén. - Mit tettetek vele?
-Az a mi titkunk. - válaszolt kacagva a mágus, majd ismét sötét lett a sátorban. De Hauresnak ez nem volt gond.
-Gyenge illúzióid vannak mágus. - szólt, majd dobbantott egyet lábával, ezzel elõidézett egy kisebb földrengést, mire az megzavarta a mágust a varázslatban és ismét világos lett. Haures odaviharzott fõmágusunk mellé, majd megfogta a könyvet tartó karját és egy szimpla mozdulattal letépte a végtagot. A mester szörnyû kínjai között felordított, de társai csak folytatták a kántálást.
-Mit tettél vele? - faggatózott tovább a démoni harcos.
-Láttad már valaha magad? Mennyire ugyanolyan vagy mint mi.
-Mit tettél vele?
-Ha megölsz se mondom el! - válaszolt a mágus ismét kacagva. Haures megelégelte a dolgot. Másik karjánál fogva felemelte a mágust és akár egy parittyát meglengette majd a földhöz vágta. A varázsló összes csontja ripityára tört és mozdulni sem tudott.
-Nem foglak megölni. Olyan kínzásokat fogok rajtad végezni, hogy egyszer úgyis elszólod magad.
-Az *köhögés* kizárt. - válaszolt a mágus miközben minden erejét összeszedve kilehellt még egy szót:
-Vanitas! - hangzott. A varázslat befejezõdött és egy portál nyílt Tekarukite mellett.
-Mit csinálsz?! - kiáltott Haures.
-Megöllek, démon.
Ekkor a portál húzóereje beszippantotta Tekarukitét, majd a varázskapu bezárult, ezzel kettéválasztva a ninja lelkét. Haures érezte, hogy gyengül ereje és kezd semmivé válni.
-Mit tettél? - kérdezte rémülten.
-Ha szétszakítjuk egy skizofrén lélek energiáit, akkor a gazdatest energiája marad csak meg. A második én elpusztul. - válaszolt az egyik mágus. Ekkor Haures kigyulladt és teste porrá égett pillanatok alatt. Lelke nem szabadult fel, ugyanis Tekarukite energiáján élõsködött tehát saját lelke nem is volt.
-Sikerült mester. - szólt egy másik varázsló, miközben körül állták a legfõbb mágust. Elkezdtek egy rövid varázsigét ismételgetni, minek hatására a májszter keze visszanõtt és csontjai összeforrtak pillanatok alatt. A káoszmágusok vezére felkelt, s így szólt:
-Nyerjük meg ezt a csatát.
Tekarukite szörnyû kínok között ébredt. Isonyatosan fájt mindene. Mikor kinyitotta szemeit egy bájos hölgy alakja tárult szeme elé. Különös páncélt viselt, alatta egy kimonoval. Haja fekete volt, mint az éjszaka és egyenes mint a szög. Elõl középhosszúra nyírva, hátul pedig rendkívül hosszúra hagyva és befonva. Tekintete nyugatató volt és éppen hõsünk arcát fürkészte.
-Jól vagy? - kérdezte a nõ lágy hangján.
-Hol vagyok?
-Daichi császár földjén.
-Hogy hol?
-Mint mondtam, Daichi császár földjén.
-Ne... nem történhet ez...
-Mi a gond?
-Hogy találtál rám?
-Hát én éppen a császári palota felé tartottam, amikor egy hatalmas zöldes fénykavalkádot láttam. Idesiettem és csak te hevertél itt.
-Remek, akkor ezekszerint egy másik dimenzióban vagyok ismét.
-Másik dimenzió? Szóval te ilyen nagy vándorféleség vagy?
-Mondhatni.
-Hogy hívnak?
-Tekarukite Minamoto.
-Minamoto? ... Honnan ismerõs ez nekem?...
-Fogalmam sincs. És téged hogy hívnak?
-Az én nevem Aiko Take. :3
-Veled tarthatok a palotába, Aiko?
-Hát... akkor bizony átkéne öltöznöd.
-Miért mi a gond a mostani ruhámmal? - kérdezte Teka csodálkozva, de ekkor észrevette, hogy mire céloz a hölgy. Hõsünk egy ninja volt, a vele szembern gugoló nõ pedig egy ronin ruháit viselte, jobbján pedig egy méretes lándzsa hevert a fûben.
-Hát, a roninok nem szívesen látják vendégül a ninjákat.
-Rájöttem.
-Viszont van nálam egy kimono, amit felvehetsz. De a kusarigamádat nem hozhatod. Se a karmokat és a shurikeneket. Csak kard lehet nálad.
-Rendben. - válaszolt Tekarukite, majd elkezdte levetni magáról a fegyvereket és öltözékét. Felsõjébe bebugyolálta kusarigamáját és többi tiltott fegyverét, majd dobbantott egyet lábával, de nem történt semmi.
-"Ez meg mi?" - gondolta és ekkor újra dobbantott. De semmi nem történt. -"B*zdmeg... az a rohadt mágus."
-Mi az? - kérdezte Aiko egy kicsit furcsálló kifejezéssel az arcán.
-Õõõõ semmi. Csak valami volt a talpamon. - füllentett gyorsan.
-"Elvesztettem volna minden erõmet?" - gondolkozott kétségbeesetten. S ekkor... észrevette, hogy az érzelmei is munkálkodni kezdtek. Annyira felizgatta magát az egész dolgon, hogy a tenyere izzadt. Sose volt még erre példa.
-"Haures... neki vége. Õ volt az aki hidegvérrel tartott... ezek szerint... abszolút ki lett ûzve minden idegen lélek és vérvonal belõlem."
-Meddig fogsz még ott állni? Még fel is kéne öltöznöd. És vedd le azt a nevetséges maszkot!
-Nincs valami, amivel elfedhetném az arcomat?
-Tessék itt egy kalap, majd az árnyékot vet rá. - szólt a nõ, majd felédobott egy olyan tipikus japán bambuszkalapot. Teka elkapta, majd maszkját levetette ezzel felfedve félhosszú szögegyenes fehér haját. Felvette a kimonot amit Aikotól kapott, majd fejére helyezte a kalapot és oldalára erõsítette katanáját és wakizashiját.
-Úgy látom kész is vagy. - szólt a hölgy kedves hangon.
-Ha indulni akarsz, ne rajtam múljon.
-Rendben, akkor induljunk. (^^,)
Ezzel Tekarukite és új ismerõse Aiko, elindultak a hõsünk számára ismeretlen Daichi császár palotája felé...

Szeretném ha Aiko bekerülne mint állandó NJK.

[Shidotoku]

...Eközben a másik dimenzióban a tábor mögötti erdõben a két elfajzott még mindig Sekitan-t vitte, idõközben összekötözték a végtagjait. Hamarosan megálltak, lerakták.
-Így ni. Biztos nem jön mostmár vissza. Most pedig rohanjunk, lemaradunk a buliról. -szólalt meg az egyik.
-Jah. -helyeselte bajtársát a másik, majd el is indultak, de hirtelen a földbõl kijövõ csáp felnyársalta az egyiket.
-APICS... -a másik futásnak eredt volna, de az is egy csáp áldozata lett. Hamarosan kijött a földbõl egy polipszerû lény, és a hatalmas szájába rakta mindkét eltorzult szörnyeteget. Ezután meglátta a tehetetlen fejvadászt, és õt is ráakarta szúrni végtagjára, de a következõ pillanatban egy kék csík szaladt át a fején, mire az aztán szét is nyílt. Ezután a férfi kötelei egyszerûen szétszakadtak, majd Õ maga felkelt.
,,Az a mocsadék káosz mágus ha jól néztem a hadseregével leakarta rohanni a várat. Jobb lesz visszasietnem." gondolta, majd el is indult. Eközben az epikus csatajelenetben a gyilkojárón a falra felmászó elfajzottakat Delling kaszabolta lefelé egy karddal. Hamarosan odalent egyre nagyobb lett a tolongás, így a tábornok úr egy éppen felérõ szörnyûség homlokára rányomott egy cetlit, mely eddig magán lógott, majd egy rúgással a tömegbe küldte. A hatalmas robbanás súlyosan megrongálta a fal lábát, így az erre leomlott, szerencsére Delling épen ért földet és a felé özönlõ szörnyûségességeket kaszabolta tovább. Ahogy egyre sûrûsödtek egy hirtelen rávugrott a rangos katonára, belemélyesztette karmait, fogait és minden végatagjával belekapaszkodott, így az epikus harcos sehogy se bírta magáról leszedni, ezért nem bírta tovább írtani a tömeget. Egy újabb ugrott rá és a kör is lassan zárult, amikor Delling egy másik cetlit rakott az egyik rajta lovagoló hátára. Fény öntötte el a területet, majd mikor az eltûnt, 10 méteres körzetben hirtelen minden elfajzottból halandó ember lett. Hatalomvágyó koldusok, parasztok, nemesek, kik erõért szomjaztak és az átok által meg is kapták, most visszatértek régi szánalmas formájukba. A tábornok lelökte magáról a intim szférájába behatolókat, majd mindkettõt leszúrta és nekiindult a többi ellenfelet is lekaszabolni, kik menekülni próbáltak, ám az õket körül vevõ elfajzottak is a gyilkolásukba kezdtek. Hamarosan a katona és az elfajzottak csapata ismét összetalálkoztak, márcsak egy ember maradt, akire a híró egy cetlit ragasztott, majd belerúgta a csapatba és az ellenkezõ irányba kezdett rohanni. A robbanás újra hatalmas pusztítást végzett a seregben. Delling újra tömör vérontást rendezett, majd egy újabb cetlit rakott fel egy lényre és berúgta a tömegbe. Ám kellemetlen meglepetés érte. A lény levágott pecséte feje köszönt vissza neki, mely fel is robbant közvetlen mellette. A hatalmas tûzpokolból kirepült a tábornok félkezû lábatlan teste, itt-ott megégve, de az hamarosan letépett magáról egy cetlit, mire egy villanás keretében eltûnt minden sérülése...

[Shidotoku]

Urahara MSN-en rávilágított hibáimra, hogy szolidabban kéne kihajigálni az embereket és ez a rendszer nem jó... Ígyhát most az egészet úgy ahogy van eltörlöm, Urahara visszatérhet és K2 is írhat újra, ha tud és akar. Illetve akár siityu is visszajöhet újabb karakterrel. Ez elQrtam.

[Ragnarök]

Delling felpattant majd leoldozta hátáról két félelmetes méretû bárdját, megmarkolta õket és ismét nekirontott az ellenségnek. Csakúgy hullottak az elfajzottak, bár a tábornok már abszolút kimerült volt. Egyetlen megtisztító cetlije maradt már csak, a másik kettõ védõvarázslatokat tartalmazott. Letépte az egyik védõcetlit és egy vöröses fényáradat kezdett el körülötte izzani, majd szemeiben láng gyúlt, s újúlt erõvel kezdte aprítani a felé özönlõ lényeket. A viking sereg lassacskán felzárkózott mögé, ahogy egyre kiljebb tolták a frontvonalat a várkaputól. Egyszercsak egy hatalmas lángcsóva kapta el Dellinget, aki a varázslat hatására meglehetõsen nagyot repült. A tizenkét alsóbb rendfokozatú mágus és vezérük a legfõbb káoszvarázsló csatlakoztak a csatához és ontották magukból a pusztítás tüzét. Mindenfelé halálos forróságú láva golyók és tûzcsóvák repkedtek, egyszerre tíz vagy akár húsz derék viking harcost is eltávolítva az élõk sorából.
-"Tehát Tekarukite nem járt sikerrel..." - gondolta magában Delling, majd felpattant és levetette magáról megolvadt páncélját. Az utolsó védõ és megtisztító cetlit letépte, majd berontott a sûrûjébe.
-"Ha ez lesz életem legutolsó csatája, annyit viszek magammal a Valhallába, amennyit csak tudok!" - eme gondolatok repültek át elméjén a tábornoknak mielõtt az utolsó védõcetlit magára tapasztotta volna. A varázseszköz hatására a viking tiszt ereje és sebessége megsokszorozódott és bõre kemény lett mint a legdurvább anyagból készült páncélok. Gyorsaságát kihasználva áttört a démoni sereg sorain és beugrott a varázslók közé, majd egyetlen csapással kettészelte a hozzá legközelebb esõ két mágust. Mire társaik észrevették az éppen berzerkelõ vikinget addigra a tizenhármas elitbõl csak négyen maradtak. A fõmágus azonban egy varázsbéklyót formált Delling köré majd a földhöz szegezte egy második mágiával, hogy semmiképpen ne tudjon mozdulni.
-Ölj meg, ha nem tudsz becsületesen küzdeni! - kiáltott a tábornok.
-Ahogy óhajtod. - válaszolt a legfõbb káoszmágus majd egy energianyalábot irányított Delling feje felé, aki abban a pillanatban magára nyomta ujjával az utolsó tisztító cetlijét, minek hatására kiszabadult a béklyóból és elugrott az õt támadó varázslat elõl. Egy szempillantás alatt a mester mögött termett és éppen lesújtani készült baltáival, amikor kezei lerobbantak és hatalmas kínok között ordítva zuhant a földre.
-Tökéletes idõzítés. - szólt a kéjoszmájszter egyik alárendelt mágusához. -Takarítástok el a szemem elõl. Azt csináltok vele, amit akartok.
Eközben a másik dimenzióban Aiko és Tekarukite még mindig Daichi császár palotája felé tartottak, de elkezdett beesteledni és közel s távol nem látták jelét bármilyen településnek.
-Azt hiszem a csillagos ég alatt fogunk éjszakázni. - szólt a hölgy.
-Ha szeretnél megállni, akkor szólj.
-Rendben. - válaszolt Aiko, majd hirtelen megállt és ledobta magát a fûbe. -Itt tökéletes lesz. (^^,)
Tekarukite kicsit furcsállva nézett a nõre, majd leült mellé. Pár pillanatra tekintete eltévedt kecses testének vonalain és valami olyat érzett mint még soha. Vágyakat. De ezek nem csak kósza gondolatok voltak.Nõ iránti vágyakozás lángja gyúlt hõsünkben. Csak pár másodperc nézelõdés után vette észre, hogy Aiko úgy néz rá mint valami szatírra.
-Öh, elnézést. - szólt Teka, miközben elpirulva kapta el a fejét. A ronin is kicsit elpirult a férfi reakciója láttán, majd az eget kezdte kémlelni. Feltámadt a szél, majd becsukta szemeit és hagyta, hogy a lágy szellõ belekapjon a hajába.
-Mióta vagy úton? - kérdezte a férfi.
-Hát, körülbelül két hete.
-És... miért utazol a palotába?
-Egy ronin kiképzésre megyek egy mesterhez, akit apám ajánlott.
-Mibõl áll egy ilyen kiképzés?
-Felfedik a bennünk rejlõ erõt és energiát. Megtanítják kezelni azt.
-Érdekes...
-Mi az?
-Lehet próbára teszem magam. Úgyis most vesztettem el minden erõmet...
-Ezt hogy érted? Hogy hogy elvesztetted?
-A másik dimenzióban, ahonnan jöttem éppen megtámadták az akkori otthonomat. Egy mágus vezette a sereget és azt a megbízást kaptam, hogy öljem meg. Követtem a sátrába, de ott csapdába ejtett társaival és a lelkemet elválasztotta a rajtam élõsködõ és számomra erõt adó démontól és a több ezer lélektõl akit felemésztettem úgy, hogy minden lelket kiválasztottak belõlem, majd engem átdobtak ebbe a világba.
-Több ezer lélek? (O_O") - kérdezte ledöbbenten Aiko.
-Sajnos a vérvonalam elég mohó. Mások lelkének magunkba zárásával elnyerjük az õ energiájuk egy részét és szert teszünk a tulajdonságaikra.
-Ez...
-De ne aggódj. Szerintem ez mind odalett.
-Akkor is... ez hihetetlen. Belegondoltál mekkora kockázattal járhat? Mivan ha a felhalmozott energia szétszakítja a tested?
-Belegondoltam. Ettõl védett meg a lelkem másik fele, Haures.
-Az élõsködõ?
-Igen. Õ betudta osztani a testemben lévõ energiaáramlást. Szinte együtt dolgoztunk egyfolytában.
-De akkor most hogy mindent lecsapoltak belõled, abszolút nem is érzel semmi energiát?
-Rengeteg dolog megváltozott. De energiát nem érzek, csakis a fizikai erõm az ami megmaradt.
-Így mégis hogy akarsz a ronin vizsgákra jelentkezni?
-Azt mondtad felfedik és fejlesztik az energiát.
-Igen, de akinek nincs energiája...
-Meglátjuk.
-Nekem végülis mindegy. A lényeg hogy legyen egy kellemes útitársam. (^^,)
-Pontosan. - válaszolt a férfi kis bizonytalansággal a hangjában, majd felállt. -Elmegyek tüzifáért.
-Rendben, csak vigyázz mert ilyenkor lehet hogy banditák járnak errefelé.
-Megvédeni még csak megtudom magam... - szólt Tekarukite, majd elindult a közeli erdõ felé. A horizonton a nap már teljesen lebukott, de az égbolt alját még vörösre festette annak fénye. A fák lombozatának teteje narancssárgán világított, mintha kigyulladtak volna, de ez is csak a csodálatos természeti jelenség része volt. Hõsünk beért az erdõségbe és gallyakat kezdett szedni a földrõl, amikor neszezést hallott körülbelül párszáz méterre. Az eddig összegyûjtött faágakat ledobta a földre, majd hozzásimult a legközelebbi fatörzshöz és kémlelni kezdett, hogy mi lehet az. A rejtéjes valaki egyre közelebb ért, a lábai alatt széjjel törõ gallyak hangjából ítélve. Teka kipattintotta hüvelyébõl katanáját, ám ekkor megpillantotta, hogy ami közeledett az erdõben csupán egy õz volt. Az állat valószínûleg jobban megvolt tõle rémülve, mint ahogy õ berezelt, hogy talán egy tolvaj vagy még rosszabb, egy elfajzott közelít felé. Bár kitudja, lehet hogy ebben a dimenzióban nincsenek is káoszfattyak? Hõsünk felkapta a faágakat, gyûjtött mellé még párat, majd visszaindult Aikohoz. Amikor felért a közeli domb tetejére meglátta, hogy útitársát banditák veszik körül. Kezébõl kiestek a tüzifának szánt gallyak és már-már emberfeletti sebességgel elkezdett a csoport felé rohanni...

[siityu]

Idézet

Urahara MSN-en rávilágított hibáimra, hogy szolidabban kéne kihajigálni az embereket és ez a rendszer nem jó... Ígyhát most az egészet úgy ahogy van eltörlöm, Urahara visszatérhet és K2 is írhat újra, ha tud és akar. Illetve akár siityu is visszajöhet újabb karakterrel. Ez elQrtam.

Igeeen? bazze kössz!, csak fuuu hány km hosszú szöveget kén elõször is elolvasnom megfontolom azé a dolgot, rátolom mobilra és azon olvasom vagy vmi...

[Ragnarök]

Idézet

Idézet

Urahara MSN-en rávilágított hibáimra, hogy szolidabban kéne kihajigálni az embereket és ez a rendszer nem jó... Ígyhát most az egészet úgy ahogy van eltörlöm, Urahara visszatérhet és K2 is írhat újra, ha tud és akar. Illetve akár siityu is visszajöhet újabb karakterrel. Ez elQrtam.

Igeeen? bazze kössz!, csak fuuu hány km hosszú szöveget kén elõször is elolvasnom megfontolom azé a dolgot, rátolom mobilra és azon olvasom vagy vmi...

Ha feljössz MSN-re összefoglalom neked.

[Shidotoku]

Tudtam hogy ez lesz. Valahogy mostmár senkinek sincs oka, hogy írjon. Bár folytathatnám most én is. Ezt is fogom tenni, ahogy lesz ihletem.

[Shidotoku]

...Ám a következõ pillanatban a nõ egyet pördült lándzsájával, mire a körülötte lévõ banditák vérezve terültek el. Teka nem hagyta abba a rohanást társa felé, így a következõ pillanatban a lándzsa másik végével kapott egyet az orrára. Hanyatt esett Õ is, mikor a harcos észrevette, hogy kit vert arcba.
-Óh, bocs, azthittem te is bandita vagy a harc hevében ^^" -kért bocsánatot Aiko.
-Semmi baj... Hozom a fát. -azzal az exninja orrát fogva elkullogott az elejtett gallyakért...

[Kyuubi]

Eköben a harc folytatódott, de egyre inkább kezdett eldõlni az elfajzottak javára. Folke csak úgy szeletelte az elfajzottakat, a kardjából kilövellõ energiahullámok egyszerre akár 20-30-at is kinyírtak. "Ha ezek mind csatlakoznának a seregemhez... Kár hogy a 400 fõs limit már megvan." gondolta. Az elfazott sereg egyre inkább morzsolta fel az ellenállókat, akikbõl mostanra maximum 1000 maradhatott, de talán annyi sem. Folke ekkor észre vette, hogy a várba ismét tûzgolyók csapodnak be.
- A mágus! De akkor... Tekarukite! - üvöltötte, majd elkezdett rohanni a mágus felé, pár pillanat múlva pedig oda is ért.
- Gyors vagy katona, de botor ötlet volt elém jönnöd. Pustzulj!
Azzal egy hatalmas tûzlabdát lõtt Folke felé, de õ, a mágus legnagyobb meglepetésére, hárította azt.
- Mit csináltál Tekarukitével?! - üvöltötte magából kikelve a viking.
- Tehát nem katona vagy.
- Kérdeztem valamit!!!
- A barátod már ne ezen a világon van...
- A kurva anyád! Ezért most megdöglesz! - mondta. Ezután mormogott valamit, mire egy 5 méter mags élõhalott jött elõ a földbõl. A hulla támadott, de nem tudta megsebezni a mágust, két segítõjével viszont végzett.
- Nekromanta viking... Akkor te egy Löfgen vagy! Érdekes.
Folke ezúttal saját maga támadott, de az szintén hatástalan volt.
- Ha egy Minamoto nem tudott legyõzni, mibõl gondolod hogy te le tudsz?
Mivel látta hogy enyhén dühös ellenfele ismét egy támadással válaszol, kénytelen volt egy átkot rászórni, minek hatására Folke izmai görcsbe rándultak, térdre rogyott és vért kezdett hányni.
- Ennyit rólad. Ég veled Löfgen leszármazott!
Azzal épp megölte volna hõsünket, amikor egy kard hátulról átdöfte és ketté vágta. A ketté esõ hulla mögött egy fehér hajú fiú állt. Mivel a mágus halott volt, az átok megszünt, így Folke fel tudott állni.
- Köszönöm idegen, ez jókor jött. Ki vagy te?
Ám válaszra nem maradt idõ, a sötétmágus hullájából piros fény tört elõ, majd egy szellem szállt ki belõle, át a vár fölött, mire az egész épület, a körülötte lévõ várossal lángra kapott. Az elfajzottak örömükben táncoltak, ugráltak és a maradék civil lakossá vérét ontották. Folke és a fehér hajú szörnyûlködve nézte végig az egészet.
- A nevem Sekitan Gento - törte meg a fiú a hallgatást.
- Örvendek. Folke Löfgen. - mondták, de mindkettõjük hanjában csalódottság és szomorúság hallatszott.
- Tehát Folke. Mit szólnál ha oda mennénk, és annyi káosz fattyat küldenénk halálba, amennyit csak tudunk?
- Te mehetsz. Én viszont megígértem egy barátomnak hogy életben maradok... Meg különben is. Meg kell ölnöm a mágust.
- Dehát most öltem meg.
- Az csak a teste volt. A lelke itt zállt ki belõle. Valszeg 1-2 hét múlva újra testet tud majd ölteni. De én meg fogom ölni! Boszzút állok Tekarukitéért!

[Shidotoku]

...Ezután Folke egy hatalmas ugrással a mágus lelke után ment. Sekitan letépett az övérõl egy gránátot.
-Kezdjük! -Azzal leugrott az elfajzottak közé, majd kihúzta a biztosító tût és elhajította a robbanószert, ami hatásos is volt, rengeteg elfajzottat juttatott a túlvilágra. Ezután kardjával szeletelte õket és villámcsíkokat lövöldözgetett ujjaiból. Néha-néha a kék kard-aurát varázsolt és pördült egyet, hogy teret csináljon magának. A félbevágott vagy agyonsokkolt szörnyetegek töltötték meg lassan a fejvadász körül a talajt. Ekkor kettõt csettintett, mire meglepetésképpen az összes holttestbõl kitépõdött a csontváz és Sekitan fölött gyûltek össze, eldeformálódtak, majd egy golyót alkottak. Hamarosan ez rácsatlakozott a kardra egy szintén csontból készült lánccal, így egy buzogány jött létre. Shirohi vagy 5x körbepördült vele, ismét véres aratást csinálva, majd hirtelen a csontgolyó levált a pengérõl és valahol messze csapódott be, ahol hirtelen felrobbant és csontszilánkok ezrei szóródtak szét, belefúródva az arra lábatlankadó szörnyûségekbe. Ezután folytatta az ezelõtti ütemet, mígnem az elfajzottak végtelen soraiból egy hatalmas példány emelkedett ki. Egy tiszteletet parancsoló és artikulátlan üvöltés után kicsit beleszagolt a levegõbe, majd a messzetávolban meglátta a fejvadász férfit a nagy hullákkal kirakott tér közepén. Lassan megindult felé, hozzá képest apró társait eltaposva, majd megérkezett. Sekitan körül megálltak a torz katonák a támadással, mindannyian meghátráltak és nézték hogy a nagyra nõtt elvtárs mit fog mondani. Az öt méter magas csúfság ismét hangokat eresztett ki amúgy rettentõen bûzös szájából, majd a tenyerével megpróbálta szétzúzni a krémhajút, aki viszont egyetlen kardjával tartotta vissza a hatalmas kezet. Hamarosan be kellett vetnie a kék aurát is a visszafogáshoz, majd beleszelt a fogótestrészbe, a fájdalmában üvöltõ monszta szájába pedig belehajított egy gránátot, ami hamarosan fel is robbant a szörnyûség fejét szétrepítve.
Eközben jópár kilométerrel arrébb Frusciante pengetett unottan és gyûjtötte befele a Tru Noir felrobbanásából származó lelkeket.
,,Remek." gondolta. ,,Felrobbant a Tru Noir és még itt ez a csata is... Túlórázhatok megint -.-"...

[Shidotoku]

Mit csináljak már, hogy ösztönözzelek benneteket?