Idézet: Sparow2 - Dátum: 2014. 06. 19. 09:28
Tessék, egy kommersz filléres CD lejátszó ezt tudja:
A PCM jelrögzítési és kódolási rendszerrel 2 Hz-től 20 000 Hz-ig ± 0,1 dB-en belül egyenletes, lineáris frekvenciamenet rögzíthető. Az elérhető jel-zaj viszony sztereó lemezek esetében jobb, mint 85 dB, az áthallási csillapítás a két csatorna között nagyobb, mint 60 dB. A teljes átviteli rendszer harmonikus torzítása kisebb, mint 0,03%.
Hol tud neked csak hasonlót egy sima analóg magnód/lemezjátszód/bármid?
Ez így nagyon szépen hangzik. Persze csak addig ameddig nem tudjuk (eltekintünk attól), h a jelforrások (általában) nem egy sima szinuszos jelet adnak.
A felharmonikus tartalom (ami ha amplitúdó modulációként nézzük,) a fül számára hangerő változásként (dinamikaként) mutatkozik meg) már ha pusztán az alapjelet nézzük, durva torzítást ad. Véletlenszerű, h az alapjelre szuperponálódott jel csúcsát, vagy alját kapja el a digitalizáló kapu.
A rekonstruált burkológörbét pedig az amplitúdó sorozat csúcsainak összekötésével állítják elő (és, h szebb legyen a végeredmény, szinuszosítják). Az eljárásból az is látszik, h a végeredmény egy sima burkológörbe. Az ami (csipkézettség) eredetileg a jelen volt, a végeredményben az alapjel véletlenszerű torzulását eredményezve, eltűnik.
Ez eddig csupán az amplitúdó és amplitúdó moduláció vizsgálata volt.
Ezen túl még ott van a frekvencia moduláció és a fázismoduláció is, amikben szintén kárt tesz a digitalizálási-redigitalizálási eljárás. Az értelmezőrendszerünk ezekből is információkat kódol ki. Ezek adják a térélményeket (távolság és térpozíció (még egyfüles hallás esetében is)). Ehhez érdemes megnézned a holografikus technológiát (is).