[guga]

Az elsõ elérhetõ emlékem a húsvéttal kapcsolatban az, ahogy egy tanya hátamegett dobáltuk unokabátyámmal azt a két reklámszatyornyi festett tojást, amit összegyûjtöttünk locsolkodás közben. Legfõbb vágyam volt, hogy bélásokat, öt és tíz forintosokat kapjak a locsolkodásért, de sajnos ha nem rokonhoz tértünk be, akkor be kellett érni egy buksira nyomott barackkal és hogy van apáddal, majd a markunkba nyomtak egy tojást, ami hol indigókék, hol téglapiros, hol valami szocreálsárga színben pompázott.
Na ezeket a tojásokat kezdtük el dobálni a tanya hátamegett a magasra nõtt büdösbükkönyben. A nagyanyám az önfeledt és boldog öntudatlanságban megejtett faldöngésre figyelt fel és a kíváncsiságtól hajtva kilesett a tanya megé. A feltartott mutatóujjával fenyegetett meg bennünket és még annyi, hogy futásnak eredtünk.
Az öreg Poszta Sanyi bácsi egyedül élt egy kiesõ tanyában, volt neki két koszlott pulija meg egy kórságos tehene. Az öreget csak húsvétkor lehetett látni széltõl szegletéig, amúgy meg csak ímmel-ámmal ha éppen arra vetõdtél és kiszúrtad, ahogy kotorgál valamit a tanyája körül. De húsvétkor elõszedte az ódon szekrényébõl a naftalinos öltönyét, mert arra adott, hogy ünnepnapokon fess legyen. Elkezdte a Lukucz tanyán a locsolkodást és estére befejezte valahol a Szanazug közelében. Illendõnek találta betérni mindenhová. Nagy mélységgel volt megáldva, nagy szíve volt és az mind a mutatóujjában dobogott. A hatodik feles után még futotta egy köszönésre tõle, majd bemerevedett a konyhai hokedlire, maga elé kapta a sonkás tálat egy felessel megspékelve és nemes gondolatok megszövése látszódott rajta, minek végeredménye közben nyomatékosan a levegõbe emelte a mutatóujját és úgy maradt percekig. Ilyenkor csak egy agyszkennerrel lehetett volna kiolvasni belõle a lényeget. Aztán ha a gondolatmenetnek a végére ért, akkor megemelte a kalapját, kitolta a Csepel kerékpárját és széles ívben nekifutott és egy lendülettel a nyergébe pattant, néha többször is egymás után. Már rég meghalt, mindenki csak annyit tudott róla, hogy soha nem szólt egy szót sem, de néha a levegõbe emelt mutatóujjával nyomatékosan jelezte, hogy valaminek a végére járt. Immáron végleg.

A postán záróra elõtt vagyunk. Az egyik alkalmazott jött és elköszönt attól a kolléganõjétõl, akire éppen vártam, hogy elvegye a kezembõl a csomagot. Futtában odahajolt és kellemes hétvégét kívánt neki, majd a mutatóujját egy kicsit kackiásan ráemelve még hozzátette, hogy minél kevesebb locsolót! Hát hja, mondta fáradtan a hölgy, remélem nem jön senki, majd legyintett.
Állok sorban a Tesco áruház pénztáránál, elõttem széles derekú háziasszony elégedetten szemléli a hegyet, amit maga elõtt tol. Férje kimért mozdulatokkal helyezi a futószalagra azt a két köbméter kötözött sonkát és dobozos sört, amit megszerezni kívánt a lelke. Pittyeg a vonalkód olvasó szorgosan. A pénztáros fiú elveszi a szalagról, forgat rajta s pitty, pitty, pitty.Mikor sorra kerültem az volt az elsõ dolgom, hogy megkérdeztem tõle, álmodban nem szoktad hallani ezt a pittyegõ hangot? Azt nem, de ha a hûtõbe benyúlok valamiért, akkor addig forgatom, amíg megtalálom rajta a vonalkódot, válaszolta.A mutatóujjával nem csinált közben semmit, csak pittyegtette a vonalkódolvasót. Cserébe elmeséltem neki, hogy én mikor a hadseregbõl leszereltem, még hónapokig felvettem az utcán a lépést az elõttem sétáló emberével.
Ez volt az elsõ év, hogy nem kaptunk senkitõl húsvéti képeslapot.Az elõzõ évben még volt két darab a postaládába valamelyik ángyitól, aki még adott magára ilyen téren, de mostanra az Õ lelkesedésük vagy formalitásuk is csak a múlté. Emlékszem, hogy mikor 1987-ben Budapestre költöztem még rendszeresen leveleztem a rokonaimmal. Rendes kézzel írt levél, utána a postán sorba kellett állni, bélyeget venni és várni a válaszra. Nagyon kellemes érzés volt, amikor kivehettem a postaládából a levelet, amit apám vagy nagyanyám írt, a haverok, csajok, barát s miegymás. Volt neki jellege, mosolyt és könnyet tudott csalni a szemembe vagy percekig a térdemet fogtam úgy röhögtem. Idõt kellett szánni a másik emberre, hogy azt a levelet megírd neki és teljesen az Õ személyére volt szabva. Ma már van mobiltelefonom, három is, de nem hívom fel apámat és Õ se engem. Ha fel is hívom nincs számára úgy mondanivalóm, mint ahogy azt levélben tettem. Inkább megvárom, amíg személyesen találkozunk és úgy megbeszélem vele a dolgokat. A legjobb barátomat sem szoktam telefonon hívogatni, egyzser csak beállít és akkor tudja az ember, hogy ugyan nem láttam már több hónapja, de végig velem volt. Ehhez nem kell mobiltelefon.
Kaptunk egy húsvéti sms-t, pontosabban a nejem. Van egy rokona, aki minden nevesebb ünnepen küld egy sms-t. Utoljára azt kérdezte, hogy na milyen volt a Jézuska hozzátok? A nejem azt válaszolta neki, hogy a Jézuska nagyon jó fej volt hozzánk. Most azt kérdezte, hogy na milyen volt a nyuszi hozzátok? A nyuszi is kurva jó fej volt hozzánk, válaszolta a nejem. Olyan ez, mint egy folytatásos regény.
Jöttünk vissza Szandáról, több falun át vezetett az út. Sok helyen volt látható, ahogy az emberek kényszeredetten vígadnak. Odafelé még csinosan kiöltözött apuka a fiával kézen fogva, visszafelé meg szédelgõ és lehányt öltönyökben, frusztrált arcok, úrrá lett rajtuk a hétköznapi üresség és feltartott mutatóujjával eljött közéjük az ünnep, a megváltás, majd közelebb lépett az autónkhoz és forgalmit, jogosítványt kért. A rendõrök közre fogták a falvakat, akár valami határzárlat, annyian voltak még egy olyan névtelen falu földsánccal határolt végében is, mint Bodobács. A falu neve nem biztos, hogy stimmel. De nem ám itt engedni a csábításnak és Lacikám igyál egy pohár sört mielõtt indultok.
A rokonaink sehol nem voltak otthon, mindenki elmenekült a locsolkodók elõl. Tudtuk mi ezt elõre, meg sem kíséreltük végigkopogtatni az ajtókat, hogy hahó van e ott bent valaki, hanem már jó elõre értesített a lányos ház minden rokont, hogy hozzájuk ugyan ne menjen senki, nekik nem hiányzik a kölni szag.
Teher ma már a rokonoknak minden, húzzák a szájukat ha lagzi van, a temetésre is csak vonakodva mennek el, minek annyi halott, nem érünk rá. Feltartott mutatóujjával jön el a halál, talán nem tetszett neki valami, hogy így kell itthagynunk mindent? Lehet rámszólt mikor a tanya megett dobáltam a tojást, csak nem figyeltem. Lehet mikor tolod magad elõtt a hegyet a pénztárhoz, csak nem figyelsz. Mindenkinek van egy hegy a szeme elõtt és kényszeredetten tolja, szenvtelen, elgyötört mosoly nélküli arcal, feltartott mutatóujjal, kéne egy agyszkenner.

Mindenkinek.

N/A milyen nyuszi voltam hozzátok?

[guga]

2005.04.07

Suli után mind a négyen Csigához mentünk, mert nekik volt a kamrájukban lógó kolbász, oldal szalonna, epres sütemény, pörkölt maradék piros fazékban és friss kenyér a sublótban. A lakás bejáratával rögtön szemben volt a kamra ajtaja. Magunkra húztuk és mindenki teli verte a képét finomságokkal. Nagyon kellemes füstölt hús illat terjengett a kamrában. Egyetlen dologból nem tudtunk enni a sonkából, mert azt nem kezdték meg a szülei húsvétig. Az összes többi ételbõl szabadon garázdálkodtunk. Azt utólag sem hiszem el, hogy az anyukája nem vette észre, hogy délutánonként ledézsmáltuk a kamrájukat. Már csak ha abból kiindulok, hogy a nejem szúrós szemmel tartja számon azt, ami a hûtõbe be ill. onnan ki kerül. Nem azért, mert sajnálja vagy valami bûnt követnék el ha onnan kiennék valamit, de mint háziasszonynak kötelessége a reája testált felelõsség által kontrollálnia a kalóriavándorlást.
Csiga anyukája inkább titkon jólesõ érzéssel vette tudomásul, hogy négy kamasz teli szájjal habzsolja azt az étket, amit Õ fõzött. Nem , mint ha otthon nem lett volna mit ennünk, de ez izgalmasabb volt, mert titkos, mert magunk voltunk, mert volt hangulata. Nem csak egyszerûen levágtunk a kolbászból és hozzá friss omlós fehér kenyér, savanyúság az ötliteresbõl, túrós rétes, hanem megpróbáltuk úgy, hogy ne maradjon nyoma. Persze hiú ábránd. Csiga anyukája pedáns háziasszony volt, tisztán tartotta a házat, vasalt volt az abrosz és mindenhol frissen locsolt virágok.
Miután megtömtük a bendõnket, nekiálltunk szódázni. Csiga apjának volt egy nagy szódás ballonja, hosszú szára volt és nagy 3dl-es vendéglátós poharakba erisztettük a szódavizet. Büfögtünk és vigyorogtunk hozzá, majd mindannyian bevonultunk Csiga szobájába, ahol nagyon kellemes és hûvös volt a lég. Ledõltünk az Õ és a bátyja ágyára. Én rendszerint Csiga mellé feküdtem, Robi és Böce pedig a bátyja ágyán szuszókáltak. Csigának rengeteg zenéje volt, amire nagyon jókat lehetett aludni. Kreator, Sodom, Sepultura, Slayer, Destruction, S.O.D, Sex Pistols, és még sokáig sorolhatnám, hisz közel 150db kazettája volt. Általában arra ébredtem, hogy Csiga nagyokat fingik, majd megvakarja a seggét nagy nyögések közepette s tette mindezt álmában. Miután felébredt közöltem vele, hogy minden valószínûséggel érett sajt szagú az ujja és távozáskor nem fogtam vele kezet. Csigáról azt kell tudni, hogy úgy néz ki, mint Kossuth Lajos és szívbéli postás.

Csigának a polgári neve Szferle Attila, a beceneve Csiga, de ennek ellenére mindenki Pirinek hívta. Ki tud ezen kiigazodni. Az apja a gyulai tûzoltóságon töltött be elég magas tisztet, sajnos már meghalt. Rendkívül békés ember volt, mindig a szõlõlugas aljában láttuk ülni. Az anyukája a kórházban dolgozott, pontosan már nem emléxem, hogy mit, de azt igen, hogy nagyon kiakadt, mikor egyszer a csigát bevitték a detoxikálóba. Nem elég, hogy leitta magát még utána az anyjától is kapott két napig, hogy lejáratja Õt a kollégák elõtt.
Akkoriban rendszeresen piáztunk, vidéken nem volt más szórakozási lehetõség. Ha évente egyszer eljött a Pokolgép koncertezni, akkor a fél város ott fetrengett a porban részegen, a másik felét meg a rendõrök igazoltatták és sûrûn javallották, hogy menjünk el levágatni a hajunkat, kibaszott huligánok és rávágott az ember hátára a gumibottal. Most utólag értem csak meg, hogy lehet túl szigorúak voltak velünk, de anyám el mert engedni a városba egyedül úgy, hogy 14 éves ha voltam.

Hol tartottam?

Hja Csiga, évek óta nem láttam, akkor is mikor utoljára összefutottam vele postáskodott. Elõtte nem látott már vagy 2 éve, megvártam az utcán a körzetében, éppen nyugdíjat kézbesített. Kilépett a zöld vaskapun, meglátott és csak annyit kérdezett, hogy már megint itt vagy? A hangja keménységében benne volt az elvesztegetett és átsörözetlen 2 év, a féltés, a barát és a szeretet.

A kollégáimmal vagyok mostanában így, de Õk is ezt teszik vele, hogy ha egymásnak telefonálunk, akkor egy unott mit akarsz már megint-el kezdünk és egy karoggyámá a telefonból-al zárunk. De benne van az összetartozás, az a férfias elleplezem, hogy közel állsz hozzám. Inkább egy nnyémáinnen, mint egy õszinte érzelem. Nehéz dolog ez és már-már közelít a homoszexualitáshoz. Persze nem az, de elég hülyén néz ki, amikor nyakon lehelik az embert reggel és utána rögtön egy telefon, mert már munkaidõ van és akarnak, akarnak, akarnak, valaki, valakik igénybe vennének és minden felelõsséget rád hárítanának. Mi meg vállaljuk.

Ott tartottam, hogy Csiga. Összenõttem vele lélekben, hiába nem láttam már lassan 3 éve, ha meglát tudom mit fog mondani, ha felhívnám tudom, hogy fog megszólalni, tudom mit eszik, tudom milyen zenét hallgat és tudom és kész, ennyi. Így vagyok Böcével is. Õ itt él Budapesten, hosszú hónapokig nem látjuk egymást és mégis összetartozunk, mindent, amit átél úgy éli át, hogy közben én is átélem, mert ugyanazt gondolnám arról és szinte ugyanúgy élném meg, ezért felesleges bármit is mondani egymásnak.
Emlékszem egyszer a Böcével összekaptunk valami faszságon és hetekig nem beszéltünk. Egy munkahelyen dolgoztunk, direkt hamarabb mentem el, hogy ne találkozzam vele, Õ meg direkt késõbb jött be, hogy ne találkozzon velem. Ennek ellenére egy hajnalban egymás mellett tekertünk el kerékpárral, rajtunk napszemüveg, walkman a fejünkön és mindkettõnk állig be volt spanglizva, hogy tudjuk a dörgést. Hát tudtuk, persze háttal nem kezdünk mondatot, de egy ilyen helyzetben nem ez a lényeg, mert a háton van a hangsúly. Egymásnak háttal állva szerettünk volna fájdalmat okozni. Már nem tudom, hogy jutottunk ki munkaidõben a Manó sörözõbe, de mindent megbeszéltünk, jó volt, éreztem, hogy összetartozunk, jókat vigyorogtunk és utána, mint ha misem történt volna.
Hosszú évek kellenek az ilyesmihez.
Csigával is így vagyok, sír a lelkem ha rá gondolok. Van már neki 5 gyereke, felesége, saját háza és azt sem tudom mi van vele, de ha elé állnék, akkor csak annyit mondana, hogy már megint itt vagy te paraszt?

Szeret engem, tudom.

[guga]

Amikor a legjobb indulattal/szándékkal próbálkozol és mégis az a végeredmény, hogy maguk kérem engem átvertek.

A történet ott kezdõdött, hogy egy ismerõsünk, aki már több gépet is vásárolt tõlünk, ajánlott minket, hogy megoldjuk ezt a problémát. Az úr felhívott és hivatkozott az ajánlónkra, hogy Õ. Lenne egy olyan, hogy szeretne cd írót a masinkájába. Ennek semmi akadálya részünkrõl, ám legyen és már fejbõl regéltem az árat a telefonba. De, hogy legyen dobozos, mert ahhoz szoftver és miegymás. Rendben, igaza van, végül is egy idõsebb úrról van szó, aki már nem oly rugalmas, mint egy tinédzser. Emberünk el kezdete vázolni, hogy most lopták el az autóját és ezért autót kell bérelnie + szabadságot kivennie, hogy el tudja hozni a gépet hozzánk. Gondoltam magamban minek terhelnénk a lelkét, ami már amúgy is telve van problémákkal. Felajánlottam neki, hogy 2küvecs fejében kimegyünk, elhozzuk a gépet, beszereljük, feltelepítjük a szoftvert és utána visszavisszük a lakására. Így elkerülhetõ, hogy autót béreljen és szabadságot vegyen ki. Mert az Õ szabadidejéhez alkalmazkodva, akkor megyünk és jövünk, mikor neki megfelel.
Közben eszembe jutott, hogy mi lenne ha Combo drive? Miért ne, hisz késõbb lehet rá igény, hogy dvd filmet nézzenek. Megerisztettem felé egy telefont és annyit mondott, hogy egyelõre utána kérdez az ajánlónknál. Végül egy Samsung dobozos Combo drive mellett döntöttek, hogy legyen mellé legális szoftver.
Közben eltelt egy hétvége és emberünk agyalt, hogy ha már Combo drive, akkor inkább dvd író, hisz nincs nagyon messze árban. Felhívott hétfõn, mikor már a Samsung dobozos Combo drive kiszállításra várva a polcon pihent és mellette a számla. Mondom a telefonban szenvtelenül, hogy ennek semmi akadálya. Egy NEC írót választott az árlistánkból, amit semmi pénzért nem hoznék és el sem adnék számára, de már nem volt kedvem vitatkozni. Annak ellenére, hogy más üzletek méter magasan hordják vissza a készüléket garanciáztatni, megvettem és úgy voltam vele, hogy legyen az Õ baja, ha neki ezt tanácsolták, legfeljebb beszarik és megy gariba.
Sajnos pont nem volt raktáron, ezért helyette OEM Pioneer 109-es dvd írót vettünk, mert abból szinte egy darab sem volt a garis pulton a nagykerben. A kollégám kivitte házhoz és elkezdte beszerelni. Közben rávette a tulaj, hogy nézze meg a nyomtatót is, mer..., nézze meg a vírust is, mert néha már..., nézze meg a, mert néha... és ezekkel elment 2 óra szarakodás csak úgy puszira. Közben hívtam a kollégámat többször is, mert lett volna fuvar másfelé is. Persze ideges volt, majdnem a falhoz vágta a telefont mérgében.  S miután kiderült, hogy OEM dvd írót vittünk ki és építettünk be, az ügyfél halálra sápadtan hívott fel, hogy tisztelt Guga Bt. a megrendelt dvd író nem mûködik és a kollégája itt áll tanácstalanul, ezennel a készüléket nem veszem át  és nem fizetem ki, mert Önök engem átvertek!!!!
Közben a kollégám elindult visszafelé, de véletlenül a táp ki és bekapcsoló gombját a „0” állásban hagyta, miután eljött. Emberünk fenyegetve és yayveszékelve hívott, hogy nem elég az, hogy át akartuk verni, de még tönkre is tettük a gépét, mert hiába nyomkodja nem kapcsol be. Unott hanggal felhívtam az Ücsüküét és vázoltam, hogy te figyelj...

Ebbõl levonva a tanulságot a következõ döntést hoztam. Soha többet senkinek szóbeli megrendelés. Rendeljen a webáruházból, annak írásos nyoma van. Nem vádolom az idõs urat, mert a hibát én követtem el, hisz Õ egy dobozos cd írót rendelt, amit végül én másítottam meg Combo drive-ra, majd kiagyaltak belõle egy dvd írót, ami nem volt készleten, szóval elég kever-kavar, mert a végén mégis én küldtem ki egy OEM dvd írót.
Legközelebb ha elkezd sopánkodni valaki, hagyom, nem baj, magán ügy. Nem fogom kötelességemnek érezni az empátiát és hogy megoldjam a problémáit helyette.
Ücsüküé úgy jött vissza a fuvarból, hogy falfehér volt a dühtõl.
Évekkel ezelõtt még én is jártam ki házhoz, nyugdíjasokhoz szerelni számítógépet. De sajnos már kiégtem belõle én is, nulla türelmem van hozzá. Agyérelmeszedéssel nem lehet tanulni, fõleg, hogy aggódva és tipródva állnak a hátam mögött és ugyanazt a kérdést 20X egymás után felteszik.
Remélem nem érem meg az idõs kort, remélem nem kell majd a fiamnak pelenkáznia engem.
Türelem rullz, vagy annak a hiánya. Nem mindenkinek kell a kezébe gépet adni, mert van, aki egy hibaüzenet hatására megõszül, vagy ami rosszabb szívrohamot kap (kék halál) kék a fenének, de muszáj.

[guga]

A traktoros

A TSZ traktorosa egy 2x4 méteres szobában lakott egyedül, amit a TSZ utalt ki számára a traktorozás fejében. A keresztneve nagylaci volt és hetyke svájci sapkát hordott.45-50 éves lehetett, mikor nekem a bajszom pelyhedzett, csak megemlékezni tudok róla. Ha éppen traktorozott és meglátott, akkor a kezével intett a félig elhúzott traktor ablakán és megerisztett egy hosszabb hééééééjjjjj-t is mellé, majd vigyorgott egy félárbócosat és tovább szítta a meztélábas kossútot a szája szegletébõl. Volt egy kerékpárja, tulajdonképpen azzal gyakorolta rám a legnagyobb hatást. Fekete nap szítta csepel kerékpár volt, a föld utak és a sáncok megedzették a gumiját, már rojtosodott. Rajta ült és akárhányszor meglátott, meglódította a karját egy  hosszabb hééééééjjjjj kíséretében, mert tudta ki fia borja vagyok s kijárt az a  hosszabb hééééééjjjjj.
A nap szítta csepel hátsó ülésére mindkét oldalra egy vesszõ kosár volt felerõsítve. A mai napig nem tudom, hogy miért kettõ, miért akkora és miért úgy, sok a talány. De néha láttam, hogy éppen 2db gázpalackot cipel benne, néha krumplit, néha tököt, néha a boltból a bevásárlást, néha lefedve valamit, hogy ne lássa senki, néha pedig üresen. Ha üresen járt, akkor az Öcsi kocsmában volt, ezt onnan tudtam, hogy ha jött velem szembe üveges tekintettel és billegett, mint a parasztfing a gatyaszárban és nem erisztett meg egy  hosszabb hééééééjjjjj-t, akkor biztos lehettem benne kocsmázni volt. Egyszer láttam, amint a szilvafák tövében hortyogott, az út mellett szilvafák és két méter mély vízelvezetõ árok, abba beleborult Õ álmos gyanánt. Nem háborgatta senki, hagyták hortyogni és másnap újra megerisztett egy  hosszabb hééééééjjjjj-t.
Volt a tehenészetben egy Laci nevû muraközi ló. Minden igás témát vele végeztettek el. A traktorosunk egy este bepityókázva felkapaszkodott a ló hátára, miközben az a trágyát hordta ki egy vonsz segítségével.
A Laci nem sokáig tûrte a kéretlen lovast. Ledobta a hátáról, de olyan szerencsétlenül, hogy beverte a fejét a derítõ akna szélibe. Elveszítette az eszméletét és belefulladt a híg tehénszarba, egy 3-4 méteres aknába esett bele, a ló ledobta. Laci a nagylacinak farkasa, értelmetlen halál, persze melyik értelmes.
Nem tudom mit gondoljak róla, van e bennem iránta tisztelet vagy miért írom ezt le. Kedves volt, ahogy intett a traktorból ha traktorozott. Szeretett traktorozni, de mellette szerette a bort is. Egyedül élt, elviselhetetlen ember volt vagy nem volt bátorsága a nõkhöz?

Ennyi, vagy mondjak még róla valamit?

Esetleg egy hosszabb hééééééjjjjj-t?

[guga]

Ónodiék

A szomszédunkban cigányok laktak, sokáig, kb. 6 évig. Együtt gyerekeskedtünk a gyerekeikkel. A tanyájuk ugyanakkora volt, mint a miénk. De ennek ellenéra 16-an laktak benne, de szerintem többen, nem volt téma. Az öreg Ónodival egyszer elbeszélgettem hosszan az udvarukon, ladájuk volt, kék. Minden cigánynak ladája van.
Még általános iskolás voltam, de már akkor felfogtam, hogy problémásak. Egyszer egyedül voltam otthon és az öreg Ónodiné beállított a tanyánkra, hogy héjj fiú cukor kéne, mert elfogyott. Közeben mögötte ott állt az uccajtóba a két lánya. Mindkettõn csak bugyi és melltartó semmi. Szerintem nem voltam még nyolcadikos, azt sem tudtam hová nézzek és hová kapjam a fejem, a kíváncsiság, a szégyenérzet, pubertás. Benyomultak a lakásba és mindent felforgattak. Nem tudom mit vittek el, de anyám este, mikor megjött üvöltözött, persze Õ is tehetetlen volt.
A rendõrök hetente jártak ki hozzájuk, néha elvitték valamelyik férfit, néha évekre.
Egyszer a mostoha apámat leütötték fizetésnap estéjén, a mostoha fater bezöldszilvánizott, elõfordul, leütötték és elvették tõle a havi fizetését.
Elõfordul.
Mostoha apám nem tett semmit, mondta a magáét, de hasztalan. A bili akkor borult ki, mikor a szomszéd Ónodiéknál vendégség volt és reggelre eltûnt néhány baromfi az ólból.
Másnap nagy sütés-fõzés és hívtak minket is, Mostoha apám tobzódott, hogy szétveri, persze nem volt elég bátorsága hozzá, tudta ott maradna végleg.
Aztán mikor egyszer a bajszom pelyhedzett és már nagyon elegem volt belõlük, kirobbant a botrány. Az Ónodi Jani átjött, nálam idõsebb volt 2 évvel. Játszottunk az udvaron majd verekedéssé fajult a dolog, mert hogy cigányok vagytok. Átharaptam a kézfejét és vérzett. Az elkeseredett düh és tehetetlenség talán.
Másnap Ónodiné letolta a kapunk elõtt a szoknyáját és odaszart, majd felállt és hosszasan fenyegetõdzött, nem mertem kimenni.

Pár hónap múlva elõzetes letartóztatásban voltam a békéscsabai rendõrkapitányságon és odajött az Ónodi Misi, aki már hónapok óta várt a bírósági ítéletre, én pedig a megsemmisülésre.
Lenyitotta a kis ablakot, beadta a z ételt és azt sziszegte mellé, hogy meg fogsz dögleni!!!

Akkor találkoztam utoljára Ónodival, azóta egyel sem.
Ennek ellenére, s a történtek ellenére nem lettem fajgyûlölõ, sõt éppen ellenkezõleg, megismertem Õket a szomszédságukban leélt 6 év alatt.

Mindegy mi történt, nem haragszom rájuk, ilyen az élet. Hiába lennék Skinhead ha holnap elcsapna a villamos, hiába kiáltoznék, hogy soha többet cigányokat, ha másnap nem lenne egy sem boldog lenne az életem? Természetesen nem, kellett nekem minden tapasztalat, amit átéltem velük.

Csak egy javaslatom van, mielõtt elkezdenél harcolni a cigányság jogaiért, elõtte élj le a szomszédságukban legalább 5 évet. Ha legközelebb nem is fogsz harcolni a jogaikért, de legalább elfogadod Õket.

[guga]

Rémálom

Széles folyó, széles aszfalt út és az út különlegessége, hogy piros vagy mély vörös volt a színe. Mellette egy kisebb kb. 20 szobás szálloda. Oda kellett mennem a nejemmel és tudtam, hogy ottmaradunk több, mint 60 napig. Az elõteret, ahonnan nyílt a szobákhoz a feljárat és egy átjáró az étkezõbe, éppen betonozták. A tulajdonos sietett gyorsan közölni, hogy nem lesz semmi fennakadás, nemsokára kész lesznek. Muszáj lebetonozniuk, mert ott volt egy nagyobb helység lent és valami szörnyûséges tragédia történt, azóta van ott egy hatalmas szellem, nagy erejû és állandóan átszakította a padlót, most beöntötték az egészet betonnal.

Már aznap este rá lehetett lépni a friss betonra hosszú padlók segítségével és úgy lehetett bemenni az étkezõbe. Voltunk többen is, volt aki nem mert elindulni, némelyik ráijesztett a másikra, s olyan is volt aki az egésszel nem is törõdött. Az egyik férfi hangosan dohogott, hogy ha meglátja, akkor kitapossa a belét, de én tudtam, hogy nem gyõzheti le csak nagy a szája és tudatlan bugris. Titkon bíztam benne, hogy ha valami történni fog, akkor maximum a szemlélõje lehetek, mert én tiszteletben tartom Õt, néha hallottam lentrõl a morajlását és a nyüszítését, olyankor messzire húzódtam onnan. Engem nagyon sokat nyomasztott a dolog és próbáltam kitalálni milyen lehet, a szobába ha felmentünk, akkor állandóan ezen agyaltam, a nejem már rám is szólt, hogy felejtsem el, nem lesz semmi baj.
Egy zenekarba játszottam, én voltam a dobos és ahogy a lábgéppel elkezdtem sorozni a lábdobot, a gitáros odaszólt, hogy óvatosabban, mert nem szeretné ha felzavarnánk az alattunk élõ szellemet. Tényleg nagyon komolyan mondta és muszáj volt óvatosabban játszanom.
Eltelt 2-3 hét és tényleg nem történt semmi különös. Lassan lenyugodtak a kedélyek, már nem ijesztett rá senki a másikra, el is felejtették.
Csak én nem, nagyon bennem motoszkált, hogy mi lehetett ott lent, ki az és mi volt az a borzasztó, ami történt vele?
Egyik este végeztünk a vacsorával, a nejemmel együtt felálltunk az asztaltól és elindultunk kifelé. Nem volt a közelben senki. Ahogy beléptem az elõtérbe rögtön megláttam. Ott állt velem szemben, nem lehetett összetéveszteni, tudtam, hogy Õ az, már számítottam rá.
Olyan volt, mint egy hologram félcombig benne volt a betonban, nem teste volt neki, de mégis láttam. A nejem egy kicsit sikított és azt mondta kétségbeesetten, hosszan és elnyújtottan, hogy micsodaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaa és futott volna el, de nem volt hova. Nekem kiszaladt a levegõ a tüdõmbõl, ziháltam, fulladtam, megfagyott a vér az ereimben. Nem volt ijesztõ látvány, de maga a tudat, hogy tényleg létezik és ott áll. Teljesen normális emberi kinézete volt, farmer, kicsit köpcös, fekete haj, szemüveg és nem csinált semmit csak nézett.

Nem tûnt el, maradt ott nyugodtan. Nagy sokára végre körénk gyûltek a szálloda lakói és jött a tulaj is. Nagyon örült én meg nem tudtam mire vélni az örömét.

Végül elárulta, hogy ott lent soha nem volt helység, nem történt semmi borzalom és csak azért betonozták le, mert elavult és korhadt hajópadló volt az elõtérben, felszedték és bebetonozták.
De ha már csinálták, akkor egyben megrendeztek egy kísérletet is. Elhintették ezt a szellem sztorit és elkezdték figyelni a lakókat. Tudták, hogy valakinek a tudatalattija generálni fog egy valóságot a nem létezõ történet mellé.

Ennyi, nagyon szarul ébredtem és sokáig nem mertem vissza aludni. Próbáltam kiverni a fejembõl az álmot és másra koncentrálni, de állandóan visszatért a látvány, ahogy ott áll és néz én meg dermedten bámulok rá és teljesen tehetetlen vagyok.

[guga]

Mindenki józsefattilázik

Mindenki József Attilázik, megpróbálja úgy beállítani, hogy József Attila gondolatai Õ hozzá állnak a legközelebb, mert az Õ egyetértése J.A. gondolataival fontosabb, mint maga J.A. gondolatai. Nemes gondolatok szövik át az agytekervényeit, melyek jó gondolatok, emberi, de jó gondolatok, mert ugye vannak rosszak is. Van mi alapján megkülönböztetni. József Attila gondolatai jók, fõleg, hogy már versbe vannak foglalva, ebbõl kiindulva a saját józsefattila versére épülõ jó gondolataink már ennél csak nemesebbek lehetnek. Az meg mindegy, hogy József Attila errõl mit gondolt volna.
Tényleg mindenbõl idegesítõ szappanoperát csinálnak.
Szegény József Attila csak élt és leélte (volna) az életét. Ti meg mindjárt

Életrajz
Pályakép
Értelmezések
Hatástörténet
Szöveggyûjtemény
Szakirodalom
Tárló
Tanári kézikönyvet csináltok belõle.

Pedig biztos Õ is volt egyszerû ember, aki ha ma élne elzavarná az összes önkéntes józsefattilázót, hogy hagyják már végre békén.

Mint romlott húsra a döglegyek, úgy gyûlnek a nemes gondolatokra. S mind fennhangon hirdeti, mint magáét és, hogy mennyire tiszta.

Mit élt át ez az ember? Mit szeretett volna leírni?
Nem hiszem, hogy örülne ha ma József Attila lehetne, akit a Tesco-ban megvásárolhatunk, mint gazdaságos J.A. Összes vagy J.A. Válogatás.

Ne józsefattilázz és ne takarózz vele, mert nem a te életed és nem a te gondolataid. Ahhoz, hogy valaki Õ legyen, akkor kellett élni és úgy és olyan véggel.

Te csak fogyasztó vagy!

[guga]

Idézet: xghl - Dátum: 2005. ápr. 13., szerda - 20:36

[ Kattints ide a teljes méretû képhez ]

Egy, aki sír, hogy értelmet adjon a szánalomnak.

Egy, aki kelleti magát s mesterkélt somfordált, de ott a korlát.

Egy, aki csak rötyög a blúza fölé, hogy legyen szlogen a reklám mögé, önnek jól áll ez a mosoly.

Egy, aki kérdõn tárgyilagos, mindig is utáltam ezt a típust, soha nem tudnak ellazulni, alig várják, hogy megsértsd.

Egy, aki csak úgy lényegtelenül világoskékpólós, de azért figyel és ha kell, akkor voksol vagy kussol, ahogy a helyzet megkívánja.

Egy, aki csak mögébújva félszemmel sandál, hogy mennyivel olcsóbb. De az alamuszi nyuszi nagyot ugrik, ne udvarolj neki, mert nyersz magadnak rostos házisárkányt, aki mindig tudja és fejbõl az árakat és hogy mennyi apró van a zsebedben. Szavazzuk ki :Ð

A másik erotikusan félszemez, kicsit odaszólsz és egy pohár málna, máris a zágyadban találod. Ránézésre még máma :Ð

Ez az egy meg  csak is azért került a képre, mert neki is van létjogosultsága és hogy hirdesse a híres utolsó mondatot, miszerint: héjj nigger! Hogy jutok ki hárlembõl?

Az meg ott pipiskedik hisz kiskorú, csak lopva van jelen, mert ha kérdõre vonnák, akkor menten összerinyálná magát, de jönne egy gazdag apuka, aki felháborodva...

Az meg ott sárgában nincs is ott, valami gyötri és nem hagyja nyugodni. Hát persze, mert nem ott van, hanem itt a hwsw-n :Ð

Aztán van ott egy furcsán ámélkodó, Õ mindig is így fog nézni ha éppen nem a dallas megy.

Van ott egy kigyúrt kopasz, aki balul ütött ki :Ð

A többi meg kit érdekel csak tömeg...

Tovább is van mondjam még?

[guga]

Vidéki tuningosok, Powered By @ Vegyespálinka

Srác belép a mûhelybe, hárman vagyunk rajta kívül, ülünk, böngészünk, vihogunk, szerelünk. Bátortalanul megszólal, hogy ez..ez itt mi, itt ti mit csináltok, tuningoltok? Félve tört elõ a kérdés belõle, de legalább õszintén tükrözte a gyermeteg lelkivilágát a pc világával kapcsolatban, lévén alig pelyhedzõ állományban. Valahol lelke mélyérõl elõkerült egy kósza bizonyítási vágy, amit a lakhelyén élõk között eddig palástolnia kellett és nehezen tudott neki érvényt szerezni. Én vagyok az, aki rendelte a 9800pro-t húzta ki magát és várt valami elismerés-félét. Összegyûjtötte a rávalót, mellé kölcsönkért vagy a szüleitõl kapta, de látszódott rajta, hogy neki ez egy léc, amit most sikeresen átvitt, életében elõször nem verte le. Forgatta a kezében a dobozt, nagy áhítattal és óvatosan csomagolta ki belõle a kártyát. Ennyire féltve utoljára a Benjámin fiamat fogtam a kezeim között, mikor megszületett, annyira törékeny volt.
A srác próbált még menet közben bevinni bennünket a mély vízbe pár okos hozzászólással, de végül eljutott odáig, hogy elrakta a hátizsákba. Búcsúzóul megkérdezte, hogy milyen messze van az Árpád híd, mennyi idõ alatt tud odaérni gyalog? Kiderült, hogy már nem volt nála több pénz, csak amennyi a buszra kell. Gondoltam kisegítem egy villamosra valóval, de aztán elvetettem a gondolatot. Eszembe jutott, hogy én is voltam csóri, de ha nem volt pénzem, akkor nem 9800pro-n jártattam az eszem, hanem alkalmazkodtam a helyzethez. Persze akkoriban még számítógép sem nagyon volt, a  Simson segédmotor volt a sláger, az akkori srácok az Enduro-ért voltak megvadulva. Van két gyerekem és vannak még mellettem emberek, akik ebbõl élnek, van kire fordítani a villamosjegy árát.
Srácról egy hét múlva hallottam legközelebb, sírva, szinte sipogva mondta a telefonba, hogy a kártya tönkrement és azonnal ki kell cserélni. Mondom hõõõ nem eszik olyan forrón? Mi történt? Õ nem tudja, de elkezdett szemetelni a kártya és most már mákos a desktop is. Összenéztem a kollégákkal és már fogtuk a fejünket, hogy megvan az ez évi balek, aki mindennek odateszi a zefesbét plafonig és utána elkezd nyüszögni. Ok válaszoltam türelmesen neki, légy szíves juttasd el a kártyát, hogy bevizsgáljuk, utána megmondom mi lesz.
Elsõ körben nem szoktam vele baszakodni, ha nincs rajta fizikai sérülés, akkor megy tovább a nagykerbe és majd Õk eldöntik, de ha le van tolva róla csavarhúzóval egy pici smd vagy láthatólag sérült a kártya, mondjuk egy hûtõcserébõl adódó karcolás a nyákon, akkor feltételes módban továbbítom én is.
A srác másnap már itt állt vigyázba a küszöbön és nagy lendülettel nekilátott hadarni, hogy de így, de úgy Õ nem vétkes. Láttam rajta, hogy a szülei megdolgozták. Mondtam, neki figyelj, nem érdekel a rémtörténeted, a kártya ittmarad s majd meglátjuk. Még kikuncsorgott magának egy kisebb teljesítményû vga kártyát, hogy addig is tudja a gépét használni meg valami csézés a haverokkal.

2 hónap múlva került vissza hozzánk a vga kártya, mert nem volt az importõrnek és nem jött be egy darab sem az országba belõle. De végül kicserélték, adtak helyette egy origit. A srácnak csillogott a szeme és nagy örömmel sétált ki újra az Árpád hídhoz, de elõtte még egy flegma mozdulattal lebaszta az asztalra a kisebb teljesítményû vga kártyát, mert ugye neki már van nagyobb.

2 hét múlva hallottunk a srácról legközelebb, a sztori ugyanaz, a kártya szemetel, nem merte belemondani a telefonba, hogy nem bírja a tuningot, de ott volt a nyelve hegyén. Most nem volt már annyi pénze, hogy felhozza Budapestre, ezért elpostázta a papírjaival együtt.
Nagyjából 3 hétbe telt, mire visszajött a cserekártya, de nem postáztuk neki azonnal vissza, elmentünk egy másik kiskereskedésbe és vettünk egy ugyanolyan 9800pro-t és a papírjaival együtt elpostáztuk neki. Azt, amit mi gariztattunk, beépítettük egy soron következõ helybéli gépbe.

A másik kiskereskedésben vásárolt 9800pro mellé társítottuk a legmelegebb üdvözletünket és megadtuk az üzletvezetõ nevét és egyéb elérhetõségeit, hogy ha problémája lenne, akkor Õt keresse.

Statisztika (vagy tanulság):

Akkoriban hegyekben vásárolták a 9800pro-t, mert megfizethetõvé vált, leesett az ára a bûvös 50 küvecs alá. Pontosan nem tudom, hogy számszerûleg mennyit adtunk el, de vitték naponta.

Egyetlen darab vga kártya jött vissza, de onnan kétszer is. Amíg ez a srác beszopta a tuningot azért a néhány MHz különbségért és kénytelen volt 3 hónapig nélkülözni a kifizetett vga kártyáját és beérni egy 9250SE változattal, amíg gariztatjuk, addig a nagy többség önfeledten szórakozott és nem hiányolta azt a pár MHz különbséget.

Utóirat: ha csak egy pillanatra is eszedbe jut az olvasottak után, hogy de hát nem mindegy, mert ...pixelséderek és egyéb, akkor olvasd el még egyszer, amit írtam.
S ha még mindig, akkor olvasd el újra, egészen addig, amíg el nem jutsz abba az állapotba, mint a nagy többség, hogy leül és kényelmesen élvezi a technika áldásait.

[guga]

24 megabájtnyi bár csak lenne rólam is ilyen ebbõl a koromból :Ð

> itt <

[guga]

A pornóipar vétlen áldozatai

Kató nénnyét már napok óta nem látni, kora reggel felbukkan szürke, kopott otthonkájában melyet elõl foszlott kötényével fog össze. Térül-fordul, dob a nyúlaknak, a tyúkokat megkáráltatja, nincs neki többje, de már nem is igazán bírná, nincs neki segítõje.
Amúgy napközben a szobájában kuksol, kopottas, piros zománcfazékban levest melegít, elszürcsöli a brazil sorozat mellé, néha hosszasan megáll a kanál a kezében. Két társa, akik lekövetik az egész napját és a dunyhába is beledörgölõdznek, ott dorombolnak a lábánál, elszemtelenedtek vele szemben. Oszt mikor begurul rájuk, akkor eriggyééééééé nete neeeeeeee sziszegi és kiebrudalja ûket a kerevetes szúnyoghálón kívül. A kerevetes szúnyoghálón nyomott hagyott az élet, minden egyes ajtónyitásnak érdeme volt. Hol csak egy fándli búzáért szaladt be a kamrába, hol mazzag kellett a sublót mélyirõl, de minden tapintás ott feketéllik, az az ajtó mesélni tudna.
Kató nénnyinek volt egy 19 éves unokája a kis Esztike, én még meztélábas korában láttam, ahogy nyaranként a gyerekhaddal sereglett a patakparton és szömörcét, papsajtot vizslattak a kövérre hízott lapulevelek tövében. Tiszta vizû patak volt, lehetett benne feredõzni a lurkóknak.
Esztike nagy lány lett, sokáig ott sündörgött a Kató nénnye körül, nem volt rá panasz. De minél nagyobb lett, annál inkább nem találta a helyét, sûrûn kint álldogált a kapualjban és izgatott volt ha egy idegen autót látott végigmenni a fõúton.
Aztán egy napon búcsú volt a faluban és a fölsõ szomszédék rokonaa Zsomi, mert így hítták Õtet hazalátogatott, egy nagy fekete autóval. Aszondják hiába a nagy meleg, az autójában hûvös volt és hozott magával lányokat, akik illetlenül voltak öltözve.
Nincs szokva ez a falusi nép ezekhõ a fínom dolgokhoz, meg a fínom fehérnépekhez, ezek hajnalban kelnek oszt már a szántáson, meg a tarlón találja ûket a kakasszó. Lefitymálják ezek az ilyen városi némbereket, aszondják ha a paraszt nem szarik, akkor az uraság nem falatozik. Ilyenek ezek mondom én.
Az Esztike sokáig forgolódott a sokaságban, ösmerte mindenki ût, õgyelgett meg forgatta magát, amíg egyszer csak oda nem libbent a nagy fekete autó mellé és eltátotta a száját. Rácsodálkozott a Zsomira és a lányokra, hogy milyen zene szól és ital az autóban puccos. Nem hallotta senki mirõl folyt a diskurzus, de sokáig incselkedetta lány a Zsomival, egyszer be is ülhetett és huncutkodott pajkossan az ülésen.
Másnap reggel összeszedte a holmiját és elköszönt az értetlenkedõ Kató nénnyétõl. Az sokáig küszködött a könnyeivel, hogy ilyen hirtelen, meg mi lesz veled lányom és egyáltalán hová mész? Pestre nénnye, vetette oda szökdelve és majd kiugrott a bõrébõl.
Elteltek hónapok mire hallatott magáról és telefonált a községházára, hogy üzenjék meg a Kató nénnyének jól van és amint teheti hazalátogat.
Nem látogatott haza többet, azaz jött, de nem úgy ahogy gondolta és nem is biztos, hogy tudott róla.
A fõtéren volt a posta és ott bévül az újságos stand. Ott méltatta magát férfiak társaságában a kisasszony, pajzán, kéjenc és illetlenül. Zacskóba volt csomagolva az újság és el is volt bújtatva a többi alá, hogy a Kató nénnye meg ne lássa. Szemlesütve köszönt neki a Bodoki Feri ha látta jönni, Õ volt a helyi postás és kerülte is a nénnye tekintetét. De már csak nem hagyta nyugodni az öregasszonyt a gondolat, hogy bizony az û háta megett súgnak-búgnak. Összenéznek és rosszalló megjegyzéseket tesznek rá, valami megváltozott. A Herceg Lali a kis közértben is csak húzta a száját, hogy mondta neki fiam hagy vigyem el nyugdíjig, máskor meg örömmel adta és mosolygott. Nem értette az egész helyzetet, aztán a villanyos Sanyi, aki a templom mögött lakik az Icuval, az bökte ki neki, hogy bizony a lánya szemérmetlenkedik, széttárja, amije van ország, világ elõtt, ott az újság ne, nézze csak meg. Kató nénnye szedte a lábait a postára azon nyomban és elállt a lélegzete attól, amit látott. Sok minden eszébe jutott akkor. Egyedül nevelte föl az Esztikét kicsi kora óta, mert a szülei elmentek külföldre és itt hagyták nekijje, hogy ne legyen nekik teher, Õ pelenkázta, Õ járatta ki vele az általánost, hányszor, de hányszor kellett vele ripakodni, hogy tanuljon rendesen, mert mi lesz így belõle. Aztán ráment az egész nyugdíja a szakmunkásképzõre, varrodába járatta lányt, ide a közeli városba. Az a rengeteg buszbérlet, ebédbefizetés, ballagó ruha oszt itt van ni tessék, ez lett belõle, falu kurvája. Eldobta az újságot és szaladt haza, potyogtak a könnyei, nem merte megállítani senki és nem volt vigasztalója.
Kató nénnyét már napok óta nem látni, kora reggel felbukkan szürke, kopott otthonkájában melyet elõl foszlott kötényével fog össze. Térül-fordul, dob a nyúlaknak, a tyúkokat megkáráltatja, nincs neki többje, de már nem is igazán bírná, nincs neki segítõje.
Amúgy napközben a szobájában kuksol...

[guga]

Elenyészõ százalékban írok számítástechnikával kapcsolatos témákról, ráadásul ez egy számítástechnikai fórum. Vigasztaljon benneteket a tudat, hogy minden egyes betût számítógéppel hoztam létre, tehát az írásaim legalább ekkorka csekély mértékben mégis kötõdnek a számítástechnikához.

Ha valaki több, esetleg mégtöbb vagy legtöbb mennyiségben igényt tart számítástechnikára, az nézze a fix tévét

Én magam annak ellenére, hogy egy számítástechnikai üzlet társtulajdonosa vagyok ill. a napomnak legalább a felét szervizeléssel és egyedi igények alapján szgépek megtervezésével, felépítésével töltöm, mégsem érdekel a téma. Legalább is úgy nem, mint ahogy látom a tizenévesek arcán, hogy csillog a szeme ha meglát egy nagyobb teljesítményû vga kártyát, majd ki bújik a bõrébõl olyan izgatott.

Már nagyon sokszor tartottam a kezemben mások számára megfizethetetlen vga kártyát, de még csak arra sem méltattam, hogy kibontsam a dobozából. Bár van közvetlen ismerõsöm, aki nagyon haragszik rám ezért, mert Õ meg összefosná a bokáját ha nem tesztelhetné le valamilyen értágító programmal.

Néha látom az aláírásokban a konfigurációkat sorolva, van aki egészen addig elmegy, hogy weblapot készít a saját gépérõl fotókkal illusztrálva, külön kiemelve a kábelek árnyalatnyi színeltérését. Ilyenkor mindig eszembe jut, hogy yáyy ügyes fijjúka, neked ezt sikerült megvenni egy boltba és most szépen leborulsz elõtte s imádod Õt, mert már lassan személyiséggé fejlõdik a gépe. Az alkatrészeket nem te gyártottad, nem tudsz róla szinte semmit, megvetted, kibontottad, csodáltad és most büszkélkedsz a többiek elõtt, hogy irigykedjenek rád, nekik nem tellik rá.
Szóval érted már, hogy miért nem írok a számítástechnikáról, mint olyan? Valami szörnyû kettõsség uralkodik bennem. Ez a munkám, ebbõl élek, emiatt keresnek meg egész nap, sokan függenek tõlem emiatt. Társaságban például eszembe nem jutna a számítógépekrõl beszélni, még akkor sem ha tudom, hogy mindenki elkötelezett ez irányban. Lassan 5 éve foglalkozom ezzel a területtel, kiábrándító, ahogy az emberek megélik és függõvé válnak. Rossz nézni, ahogy sipog a lelkük ha baj van, mármint szerintük baj. Merugyea hétvége, yayy nem jó a gépem guga, segíts. Gyorsan, gyorsan mert baj lesz ha a hétvégén nem lesz gépem.
Szerintem baj akkor lesz ha levágják a fejedet. Van mit enned, van hol aludnod a többi már csak extra juttatás, van akinek ez sem jut ki.
Annyira berágtam, hogy beszüntettem a hétvégi nyitvatartást és 19h-ról 18h-ra tettem a zárás idejét is. Telefon kikapcsol és családi életet élünk.
Volt rá példa, hogy hajnalban hívtak a mobilomon, véletlenül bekapcsolva hagytam és csak letettem az asztalra. Álomittasan megyek és nézek bambán. Szia guga neharagudj, hogy ilyenkor hívlak, de tudnál segíteni, baj van: Ilyenkor bazdmeg? Tudom, tudom neharagudj, de elszállt a gépem és kéne valami tipp.

KAPD BE!

Ez az egyetlen tippem és kinyomtam a telefont. Azt sem tudom ki volt az, még a hangja sem volt ismerõs, de nagyon fiatal volt és türelmetlen. Nem szeretek a számítástechnikáról írni, minek adjam az ilyenek alá a táptalajt? Valahol mindenki szakembernek érzi magát ha már sikerült neki bootolni floppyról

Elnézem sokszor az okostojásokat a bolhán, ha valaki meghirdet egy vga kártyát és elejt egy kis információs hibát mondjuk a kártya órajelével kapcsolatban és egy árnyalattal nagyobbat ír oda, akkor mindjárt megjelenik az önkéntes és kierõszakolt elismeréssel bíró nick és lehelet finoman beír, mint aki ott sincs, hogy a pölömpölöm kedvéért csak, de meg kell hogy jegyezzem és szeretnék pontosítani, nehogy átverés legyen a vége. Linkel, képet szúr be, teszteket, összehasonlításokat, majd hátradõl és elélvez. Mikor rádöbben, hogy mit tett, akkor gyorsan leveszi az alsót és bedobja a szennyesbe, de újra visszaül a gép elé, hiába akarja levetkõzni magát. S büszkén látja, hogy a sima eladásnak indult topikban spontán rajongótábor alakult ki, ami számára igen kedvezõ, mert bizonygatják bõszen, hogy igaza van neki, nem kéne hülyének nézned az embereket meg átbaszni, hogy 300/300 amikor csak 280/300

Érted?

N/A ezért nem szeretek írni semmit a számítástechnikáról. Mindenki ír arról és az emberek bírákért sipognak, hogy valaki adjon igazat. Igazatok van én egész nap ebben élek, megpróbálok kivûlálló maradni és csak távcsõvel nézni, ahogy egymás torkának ugratok a bizonytalan kimenetelû MHz-ekkel.

Yayy most jut eszembe, hogy kéne ennek az írásnak valami jó kis befejezés, ami egyrészt átfogná az egészet, kicsit poénos, csattanós és mégis olyan, amibõl máris írhatnék másik öt mondatot.

Ennyi nem kapjátok meg, még ezt is sajnálom tõletek, ezt az egy kis kurta mondatot

[guga]

Az ember ha szarik, nincsen bizalmasa.

Azt mondta egyszer a lelkészünk, hogy az emberi lélek hasonlatos egy mély folyóhoz, aminek a felszíne semmit nem árul el abból, hogy mi rakódott le a folyó alján. Mindenki igyekszik a legjobb színben feltüntetni magát és egész nap ébredéstõl lefekvésig szerepet játszik. Rengeteg olyan dolga van, amit soha senkivel sem osztana meg, még a legközelebbi hozzátartozóival sem, a legjobb barátjával sem. Önmagának is ritkán vallja be és elzárja lelkének legmélyebb bugyraiba. Ha valami emberek szemében nemes cselekedetet követett el, akkor az megy fel a legfelsõ polcra, ha diploma (általában arra a legbüszkébbek) vagy bármi végzettség az is megy a kirakatba. Szépen, jól mûvészkedik vagy muzsikál, az is ki az elõtérbe, jó munkahely, jó fizetés, képesítés, autó, egyéb mások számára nehezen elérhetõ javak megy a TISZTA UDVAR RENDES HÁZ tábla mellé.

Magány és félelem. De mitõl rettegnek az emberek, hogy kényszeresen hordják ezt a megfelelek és nem hibázok, tökéletes vagyok, nem bukhatok el terhet?

Ha az orrát túrja csak magányosan teszi, testi gyengeségeit és hibáit elrejti, azzal is még plusz terhet róva ki magára a hömpölygõ folyójára. Ha egyszer benéznél a lelkembe elszörnyednél, ha egyszer beláthatnék te lelkedbe elszörnyednék. Az emberek napja, mint a tetris játék. Elkezdi az életét tisztán és utána egyre csak forgatja az ábrákat, hogy minden szépen elrendezõdve legyen a saját akarata szerint, néha becsúszik egy lyuk, de gyorsan befedjük egy aláhulló „T” alakzattal, nincs idõ sopánkodni, mert ni ott egy hosszabb, most ezt hova tegyem. Noha mindenkinek ugyanaz az ábra jut, mégis más jön le neki és ha a játék végén (mert ugye egyszer vége van) megnézed a sorokat, láthatod hogy keveseknek sikerült ugyanazt kirakni.
Játszol és végül betetõzik az ábra, lesz egy pillanat, amikor eléred a plafont és nem fér több a képbe, te sem. Még egyszer visszanézhetsz a magasra épített falad fölül, ami mögé bújtál, amit magad köré vontál, hogy elrejtsd azokat az aláhulló ábrákat, egész életedben azzal voltál elfoglalva, hogy elsimítsd a hiányosságokat. Ni csak itt egy „L” ez ide pont befér és lefed egy részt, juti pontot is kaptál, a kész kirakott sorok meg a tegnapi napod, akár a cápafog, jön helyébe másik. Csak te maradsz az, aki voltál a nagy rejtegetõ.

Magány és ébredés. Az ember életében van néhány pillanat, amikor nem számíthat senki másra. Egyedül kell megküzdened spermaként, a születésnél is csak a tiéd a szerep, egyedül kell megszületned, de utána rögtön ölben vagy és de szeretnek téged. Hiányzik?

Tesztelem a kisebbik fiamat. Figyelem, hogy mikor fog önállósodni és miben. Mikor jön el az a pillanat, hogy már nem fogadja el a ráadott ruhát, mert lesz valami indoka. Tegnapi napon még ráadhattam, mert rám volt utalva. Én dönthettem el, hogy mi áll jól neki, mit enged meg a pénztárcám, azt kell hordania. De egyszer csak azt mondja, Apa ez piros, nem veszem fel. Tegnap még csak Apa voltam, de most már Apa ez piros. Igen, tegnap is piros volt, de ma valamiért még pirosabb. Felébredt? Megpróbálja elrejteni mások elõtt? Kellemetlen neki a piros? Tegnap még õszintén felvállalta velem együtt bárki elõtt, de ma vagy holnap talán már megkér, hogy ne kísérjem el az iskoláig és már a sarok elõtt engedjem el a kezét. Megpróbál majd engem is elrejteni.

Mégis csak jó lehet az a mennyország ha már kitalálták, nincsenek lakatok, nincsenek rejtések, nincsenek udvariasságból odavetett mosolyok.

A japánok és úgy általában a keleti népek mesterei a rejtésnek. Ott mindenkinek tükörsima a folyófelszíne. Hajlonganak, mint a szélfútta búza oszt magukban átkozódnak: Meghajlanak az elõtt is, akit gyûlölnek, de lélekben nem, mert ha elment, akkor rejtés nélkül hány szikrát a szemük. Ezt egyszer egy eredeti japán filmben láttam, japán szereplõkkel. Ott a rejtésnek mindig az lett a vége, hogy hasba szúrták magukat. Ebbõl a filmbõl kiderült, hogy a japánok két dolgot szeretnek nagyon, a hasba szúrást és a rejtést.

Az õszinteség gyengeség? Vagy az inkább, hogy betegesen igyekszel tökéletesnek és erõsnek látszani? Kínosan ügyelsz a helyesírási hibáidra, megkockáztatom, hogy szövegszerkesztõvel ellenõrzöd mielõtt elküldöd a postot, ami elmédnek egy fényesebb szeletkéje, érdemes rá odafigyelnünk. Nem ám valami meder mélyérõl elõhalászott.
Errõl jut eszembe, egyszer láttam a régünk. Na tessék most elrontottam. Azt akartam írni, hogy a régi házunk mellett s erre az jött ki, hogy régünk. Lassabban gépelek, mint ahogy gondolkodok, de látod nem kell ezt elrejteni, ebbõl lehet elõnyt is kovácsolni. Ha most a rejtésen járna az eszem, akkor vissza szerkesztettem volna és hagytam volna lehullani a meder mélyére, de ni csak ott jön egy rég várt hosszú alakzat a négyes és egy nagy kõ esik le a szívemrõl, ismét lebonthatok egy kész sort.

A régi házunk mellett (na jó leírom tanya, mondom TANYA) mert tanyán nõttem fel, nem adatott meg nekem a finom és modoros városi élet a felszín. Folyómeder partján nõttem fel és tényleg láttam egyszer, ahogy kotrógéppel kiforgatták az iszapot. Bûzös iszap telve mindenféle undormánnyal. Imitt még áhított termék a polcon és csiklandós mosoly kíséretében vitted haza ugrándozva, most meg ni csak kifordítja a gép és kirakja a partra. Fõleg mûanyag és fém dobozok, vasak, kerekek,kerék gumik, minden, aminek annak idején örültek, hogy ni csak itt egy „T” alakzat és ha meglett, akkor megoldódott egy probléma, elkészült egy sor és lebomlott, jutipont, pittyenés és jöhet a következõ, egy másik nap.

A tetris játék végén, amikor a betetõzés van, akkor kifordítják a partra az elrakott ábráidat. Kezdik a gyerekkoroddal, kiderül, hogy már ott is voltak hézagok.
Én például a mai napig nem mondtam el Apámnak, hogy azt a két harcsát loptam egy horgász szákjából és nem nekem ajándékozta egy halász. De Apám bízott bennem és hitt nekem, megsütötte mindkettõt. Az ízére már nem emlékszem, de biztos remek lehetett,

Apám nagyszerû szakács, jól kifõzte ezt az egészet, de még nincs vége. Ni csak, itt egy régen várt „L” alakzat, befordítom a helyére, a fal felé és álmodom, az alvó embernek sincs bizalmasa.

[Ombuccmann]

Idézet: guga - Dátum: 2005. ápr. 13., szerda - 21:05

Egy, aki kérdõn tárgyilagos, mindig is utáltam ezt a típust, soha nem tudnak ellazulni, alig várják, hogy megsértsd.

Banyek nekem pont õ teccik. Világos bõr, rövid sötét haj, ápolt testalkat és azok a precízen tartott ajkacskák... dugnám mint a lopott biciklit

[guga]

Az Álompár




Hivatalos voltam egy esküvõre, mint ceremónia mester. Hajón, zenekarral, svédasztal, vidéki város és a helyi menõ étterem tulajdonosa szolgálta fel a finom ételeket és italokat. Házas ember lévén már nem azt irigyeltem, hogy házasodik a fiatal pár, hanem a fényûzést.
Hatalmas nagy csinnadratta és pompa, levesek porcelán edényekben, grill húsok különleges fûszerekkel, sajttálak (a kedvencem), pörkölt, töltött káposzta, sütemények, saláták, roskadásig a svédasztal és szemérmetlenül lehetett enni. Mivel én voltam az MC, így csak ritkán jutottam az asztalhoz és akkor is inkább a sajttálat céloztam meg ill. a házi borokat.

A saját esküvõm 1995-ben volt egy évi ismeretség után. Az egy évi ismeretséget egy évi várakozás elõzte meg, mert már 1993-ban megismertem és a nejem már akkor úgy érezte, hogy én leszek a férje, de eltelt egy év mire újra összetalálkoztunk és bútoroztunk. Az elsõ kérése az volt hozzám, hogy vegyek neki egy gázpalackot. Pedig még nem is voltunk házasok. Akkoriban volt egy szigetszentmártoni telkem, rajta egy kisebb parasztházzal. A nejem elõtt megfordult a telken néhány lány hétvégére, de Õ volt az elsõ, akire a szomszéd 70 éves „Máris” néni azt mondta, hogy látom szeret kapirgálni a lánka, mert ébredés után azonnal keresett egy gereblét és egy kapát, majd nekilátott szíve szerint eligazítani a hanságot, lévén 1600 négyzetméter.

Apai Nagyanyám cseléd volt az újkígyósi kastélyban, Apai Nagyapám pedig családfõ vagy cselédfõ egy olyan családban, akik cselédek voltak egy uradalomban. Nagyapám megjárta a román frontot és az orosz frontot. Ahhoz képest, hogy az oroszoknál elesett az ország negyede abban a háborúban, nagyon szép teljesítmény, hogy törött gerinccel hazajutott, kétheti éhezéssel egy vagonban. Néha mikor 30 perc alatt nem tudom eldönteni, hogy milyen pizzát rendeljek és rinyálok, hogy nehogy megégessék a szélét (gondolatjel). A Nagyapám egy román katonát biztosan megölt, majd két hét után mikor legközelebb újra arra járt, elvette a csizmáját és a kenyerét annak a katonának. A kenyér fagyos volt és kõkemény, mégis enyhítette éhségét, fájdalmát, elkeseredettségét. Nem tudom szeretném e megélni ezt a lelki állapotot. Több, mint két évig volt orosz hadifogságban és az idejét azzal kellett töltenie, hogy a hegyrõl köveket kellett hordania egy nagy folyó partjára, hogy kikötõt építsenek A hegyen dinamittal robbantottak az oroszok, Õket pedig fegyverrel kísérték le a folyópartra. Összeroppant a gerince és közben véget is ért a háború, ami egy csöppet sem az Õ háborúja volt.  Nem tudom szeretném e megélni ezt a lelki állapotot, inkább rendelnék egy pizzát.

Ezen a hajón rengeteg tehetõs ember volt, mert az egész család tehetõs volt. A hajó orrában volt az asztal és szék vagy mi, ahol ehettek és egy szûk egyszemélyes folyosón lehetett átmenni a hajó farába a svédasztalhoz. Idõs nénikék és bácsikák préselték magukat keresztül egymás mellett azon a folyosón a tányérjaikkal. Mikor az egyik véletlenül ráborította a másik vállára az újházi tyúkhúslevest, akkor megelégeltem és megálljt parancsoltam a menetnek. Mondtam üljenek le a helyükre és majd mi kivisszük az asztalokhoz az ételeket. Pár perc múltán az egyik szülõ odalépett hozzám és a fülembe sziszegte, hogy ez azért svédasztal, mert önkiszolgáló és mindenki felállhat, odaléphet és válogathat kedvére. Valamint azt még hozzátette, hogy nagyon sok pénzükbe került, ne tegyem tönkre az idillt. Vacsora után menyasszonytánc és késõbb pedig a zenekarban játszottam dorombon. De végig szúrós szemmel néztek rám a szülõk, közben a menyasszony sírva fakadt a hajó aljában, hogy a menyecsketánchoz ezt vagy azt??? A szülõk viaskodtak és okoskodtak, de inkább heveskedtek, mert ha már külsõség, akkor adjuk meg a módját.

1995 decemberében egyszer kicsit megnémultam, de nem lehetett hallani, a kérdésre azonban nem tudtam rögtön válaszolni. Akarja a feleségül az itt jelenlévõ... s belül meghatódottság, ez nem egy olyan döntés, hogy sajttal vagy sonkával. Éreztem, hogy rogyadozik a lábam, de tudtam, hogy ha el is gyengülök, senki nem tenne szemrehányást érte, mindenki családtag vagy barát. Egyszerû esküvõ, egyszerû emberek, egyszerû érzések. A hangom elcsuklott de határozottan kimondtam, hogy IGEN. Kevesen vannak ennek az igennek a jelentõségével tisztában. Valakinek elkötelezni magunkat, az életünket nem csak egy szó, hogy igen, mögötte van egy végtelen folyamat. Megszületendõ gyermekek, nekik is család és nekik is gyermekek, tehát nem egy persze csak érjünk már a végére. Engem például mindig is idegesített ha esküvõi menetet hallottam dudálni és magamban megjegyeztem, hogy bazdmeg 6 hónap múlva dudáljatok a válóperes tárgyalás elõtt. De a saját esküvõi menetemben nem is hallottam, hogy dudáltak az autók, pedig mikor visszanéztem a felvételeket már feltûnt.

A Nagyapám csöndes és nehéz természetû ember volt, nem beszélt senkivel, megártott neki a háború vagy zokon vette, hogy nem volt még on-line pizza rendelés. Ült a részletre vásárolt lakótelepi konyhában és a Kossuth rádiót (Sokol) hallgatva magában dohogott. Egy dolognak örült és becézgette, a tõlem kapott papagájt. Néha a mutató ujján tartotta és sokáig becézgette. Egyszer elmesélte, hogy a vagonból úgy emelték le és kísérték az állomás elé, ahol már várta a nagyanyám, akinek elõre szóltak, hogy ne ugorjon a nyakába, mert el van törve a gerince. Szép történet, hol az étlap!?!
A lelkészünk egyszer azt mondta, hogy nem az az igazi szakács, aki ha bõ pénzbõl bevásárol, akkor finomat fõz, hanem az a szakács, aki a nincsbõl fõz úgy, hogy az ujjaidat nyalogatod.
Nagyanyám néha kukoricagrízbõl és kolbászzsírból, szalonnából rittyentett kását. Amikor megfõtt forró volt és gõzölgött, de kicsit késõbb úgy tömtük magunkba, mint aki soha sem evett. Nagyokat beszélgettünk, telesport, delta és alvás. Reggel cikória kávé és vízállás jelentés, Kossuth rádió, az öreg szótlanul ült az ablak elõtt. Két vastag ragtapaszcsík jelölte, hogy hol lehet fogni a Kossuth-ot és hol a Petõfit. József Attila rádió akkoriban még nem volt, de amilyen kultusz imádók és hajhászók az emberek, hamarosan lesz.

A nejem pár év múlva sétál az utcán és egy lehajtott fejû nõt lát, aki rendkívül ismerõs. Bevillan neki a hajó, a mulatság, a fényûzés és a roskadásig megtelt asztalok. Próbálja megszólítani, szia te vagy az Réka? Tudod a férjem volt a võfély, tudod a visegrádi hajón.
A lány bizonytalanul, fáradtan emeli fel a szemét, nem örül, bújna el. Elmeséli, hogy a férje gazdag, verte, elvetélt. Az eltelt öt év három mondat és szomorú, kilátástalan, talán nem a fehér lovon herceget várja (már). Nem volt kitartás, nem volt összetartó erõ, nem volt semmi, tényleg SEMMI csak egy fényûzõ esküvõ, amit mindenki megirigyel, tévedésbõl még én is.

Öt évi házasság után elkeseredetten és összetörve állunk agy tó partján a nejemmel, de legalább együtt. Kezemben az aznapi ebéd egy zacskó mandula a Gellért hegyrõl és egy fél kiló dió Apámtól. Kilátástalanok voltunk és elveszettek, de legalább együtt. Nem kérdeztünk egymástól semmit, mert nincs mit, nehéz. Levente fiam már szalad és nézd Apa, nem fog fel semmit csak szalad és napfény, patak, tessék egy kis mandula. Keserûen nézünk egymásra, össze is borulnánk ha lenne rá késztetésünk, de már az is kellemetlen. Még évek múlva is eszünkbe jut a tópart, a zacskó dió és a keserû könnyek, amit együtt hullattunk és a kilátástalanság. Jelenleg a második gyerekünket kell csillapítani, aki a kisujjamnál fogva vonszol, hogy Á-Á-Á-Á és ha rájövök mit akar megkönnyebbülten felnevet. Nem szeretnék neki soha fényûzõ és pompás esküvõt. Nagyanyám kukoricagrízbõl készült kolbászzsíros kásájának ízét érzem a számban. A nejem épp a napokban jegyezte meg, hogy 300 Ft-ból is belehet vásárolni, hogy jut ebéd és vacsora, a reggelit meg elsinkófáljuk és pajkosan nevetett hozzá. Tudom mirõl beszélt, néha beüt az embernek ez a korszak és olyankor kúromszemmel néz arra, aki vidáman tülköl a Mercédesz mögül és az öklét rázza, hogy kurva anyádért nem haladsz. Tudod Nagyapám felsóhajtott a fagyos kenyér láttán és lehúzta a halott román bakancsát. Pedig nem is más világ, néha eszembe jut, hogy csak egy lépés és már nekem is menekülnöm kell a családomat bújtatva, csak azért, mert valakinek nem tetszik, hogy magyarok, a kormány meg tehetetlen, elbújnak valami védett bunkerbe és kiadnak egy ne essenek pánikba, urai vagyunk a helyzetnek közleményt, közben meg szétbarmolt hullák az utcákon, csak egy lépés, már sokszor megtörtént.

Nagyapám és Nagyanyám egymás mellett fekszik, ugyanabban a sírban. Nagyapám holttestét nem láttam, de Nagyanyámét messzirõl igen, nem mertem közel menni, utólag is bocsi Nagymama, de nem jött össze. Élõben jobban tetszett, megholtként riasztó volt. A tudat, hogy ott fekszik egy test és tegnap még beszélt, akart és szeretett. Nem is test, hanem lélek, ma meg ott fekszik hidegen, mereven és semmire sem reagál, sokkoló, ne haragudj rám, gyenge vagyok.
Nagyapám és Nagyanyám egymás mellett fekszik, ugyanabban a sírban. Igazi álompár. Végigszenvedték az életet együtt és most ugyanott kereshetem Õket, minden tiszteletem az övék. Én is ugyanerrõl álmodozom, már nem fontos a sajttál, sült húsok és az irigyelõ emberek, pompa, fényûzés. Nagyanyám kukoricagrízbõl készült kolbászzsíros kásájának ízét érzem a számban, ilyenkor boldog vagyok, sõt nyugodt, mert lehet nem jut osztályrészül az a hajó, de ha eltemetnek a kezét foghatom.

Akkor most ki is az a bizonyos álompár?


Válságba jutott az álompár.
2 évi együttélés után szakított az álompár.
Szakított az álompár! Két és fél hete már nem egy pár, hanem kettõ.
Újra együtt az Álompár! Úgy tûnik még sincs vége az...
Majd a duóból álompár lett, egész életük a sajtó és a nagy nyilvánosság elõtt
zajlott. Pénz, csillogás, és az elmaradhatatlan botrányok.
Mi voltunk az álompár, Minket pénz és siker vár …
Pozitívumként is lejöhet az álompár jelzõ. Egyfajta bókként, hogy
például a barátaik példaértékûnek tekintik a kapcsolatukat. ...

Szerkesztette: guga 2005. 04. 28. 20:39 -kor

[guga]

„4”

Mármint ez a címe, cím az kell. Ha a nejem bejön és nem látta az elejét, akkor rögtön megkérdezi, hogy mi a címe. Ma is néztem egy filmet, bejött a mûhelybe egy aránylag ismert ember, és vagy bizonyítási kényszerbõl, vagy csak szimpla érdeklõdés, de nyitó kérdés volt a mi a címe.
Csapongnak a gondolataim, de megpróbálom körbefonni a vezérfonalat, amihez kapcsolódni fog egy 57mb-os film is. Mostanában vészesen menekülök lélekben a városból, a város hatása alól, a várostól és a városi emberektõl.
Vidéken nõttem fel Gyulán, annak a városnak is a külterületén egy tanyán, Nagyfenék 9. szám alatt. Szégyenkeztem is rendesen mikor az orvosok összekuncogtak a hátamegett, odaadtam a személyimet az ápolónõnek és vártam a soromra. Iskola elõtt a Bözske tehenet kellett megitatni és arrébb pányvázni. Utána a dobozi busz vitt a városba két forintért, farmotoros. A sofõr ismerte a mostoha apámat, rokona volt. Iskola után rendre nem a megállóban rakott le a buszról, hanem a házunk elõtt. Sõt mit házunk, az irdatlan nagy tanyánk elõtt a korhadt fakapuban. Megéhezett az ember mire körbenézett a telkünkön. Hatalmas nagy 3 szobás tanya, gémeskút, a végében egy akácos és az oldalában a veteményes. Tehénitatás után mindig ott kezdtem a napom egy répával nyersen, mert az öregek mikor nyomtak egy barackot a buksimra, nem felejtették el megjegyezni, hogy egyél sok répát és nagy lesz a fütyülõd. Akkoriban még nem tudtam, hogy nem Haki Tamásra gondoltak, de tetszett a nagylemez és megpróbáltam megfelelni, hogy jó nagyokat tudjak fütyülni.
Napokban olvasom az ingatlan hirdetéseket és megakadt a szemem egy 1 millás telken, ami 4000nm volt és egy kiterjedt fenyves. Egybõl elkapott az a valami, amit gépszíjnak neveznek és azóta sem tudok lenyugodni. Vasárnap szorongtunk a 35nm-en négyen és dühömben felkaptam a nagyobbik gyereket egy tábla szalonnával és eltekertünk egy messzi patak s messzi erdõbe. Tüzet raktam, hagytam kialudni és utána szalonnasütés. Menekültem a zsúfoltság, a kutyaszar, a mobiltelefon, az internet és a zacskós leves elõl. Valami önkéntelen lázadás és automatikus ellenállásnak köszönhetõen, nagy bensõ energia és robbanni készülõ állapot, nekilódultunk. Miután kiértünk sem nyugodtam meg, hiába a természet, hiába a patak s a tûz és a szalonna illata. Kutyások jöttek többször és a kutya leszaladt hozzánk megzavarva az idillt, a gazdija meg hívogatta, de nem úgy, mint aki tényleg azon van hogy eltávolítsa, hanem, mint mikor a gyereknek mondjuk alibibõl, hogy nem szabad. Bocs néha nem oda vagy nem akkor raktam a vesszõt, de a lényeg, hogy a kutyák ha nem ordítok, akkor simán lenyúlják a szalonnánkat a gazdik szeretõ és féltõ tekintetének övezetében vagy mifaszom. Lényeg, hogy kb. ötször fordult elõ, hogy el kellett zavarnom valami kutyát, miközben a gazdija édesdeden hívogatta, majd a buksiját simogatta.
Mielõtt valaki megvádolna, hogy gyûlölöm a kutyákat, elárulom, hogy nekem 3db kutyám volt. Egy magyar vizsla, egy snaucer és egy tacskó, de soha nem volt egyik sem terhére senkinek. A tanyán éltem velük együtt és rengeteget csatangoltam a 3 kutyával. Úgy vélem, hogy Budapesten a kutyatartás állat és emberkínzás, nincs megfelelõ élettér.
Visszatérve a szalonnasütésre, ettünk és közben értetlen tekintetek, jöttek néha sétáló nyugdíjas párok, fiatalabbak, sportolók, senki nem értette mi folyik ott. Tolom a szalonnát s hagymát, közben füst, patak. Nagyon kellemes volt, a szívem majd megszakad, hogy a fiam nem úgy nõ fel, hogy fára mászik.

Tél volt a nagyfenéki tanyánkon és az egerek vacogva menekültek a lyukakba, tengerit vittem a két mázsás Zsuzsi malacnak, éppen fialt. Anyám egész éjjel infra lámpa mellett ült a kismalacok mellett és simogatta a két mázsás Zsuzsi oldalát.
Reggelre kilenc kismalac szopta a Zsuzsi oldalát, gyönyörû látvány volt. Hónapokkal késõbb, mikor a Zsuzsit szúrta a mostoha apám, anyám zokogott és a Zsuzsi is nagyon nehezen adta fel, percekig hörgött, a szomszédok mondták, hogy érzi a szeretetet. Én közben a veteményesben ledermedve egy répával a kezemben, hogy nagy legyen a fütyülõm.
Nem lett nagy a fütyülõm, de sokáig hordtam a pvc dzsekimen egy jelvényt, miszerint 21cm.
Zsuzsi malac kilehelte a lelkét s egy darabig ellátta a családot mindenféle földi jóval, ami miatt pár határral odébb a nyakunkat szelték volna hogy megesszük, mert az bûnös dolog, tisztátalan.
De különben is mi a tiszta?
Lelkileg készülök a holnap reggeli utazásra, Gyulára autóval. Utoljára mikor mentem vonattal mentem és vittem a kerékpáromat. Már Békéscsabán leszálltam, hogy legyen idõm élvezni a zenét, valami õsrégi techno zenét hallgattam csabától-gyuláig és szépen fütyültem, megérte enni a nyers répát.
Útközben összetalálkoztam a gyermekkori énemmel. Ugrándoztam az út szélén és a pitypang virágát erisztettem szélnek. A Zsuzsi malac vádlóan nézett, kolbász füstölög és szendvics az iskola táskában. Okos vagyok, a Zsuzsi malac vinnyog és forog a porban, meleg a gázláng, izzik a perzselõ.
Nincs menekvés számomra sem, van egy út, aminek a végén füttyszó és hiába hempergek a porban, nincs aki megsajnálna és visszahozna mosolyogva, hogy csak vicc volt.
Tekerek hajnalban Gyula felé, egyetlen kocsma sincs nyitva, ahol könnyeimet hullajthatnám a régi emlékekért.
Ötven perc, ennyi idõ alatt lehet elsétálni oda, ahol a busz söfõr nem állt meg, mert a szabályzat tiltotta. Sétáltunk ennyit. A tanya ennyire volt, télen sokat ültem az ablakában apámra várva, most apám helyett egy könnycsepp ül az ablakban, apám sosem volt sehol. Kellett a pénz.
Most megyek haza Gyulára és tervezem, hogy felelõsségre vonom. A nejem mondta, hogy hagyjam hagy élje az életét, mit akarok már megváltoztatni rajta. Mondom neki szeretnék gyerekként gyerek lenni vele, legyen Õ is velem gyerek, legyen újra 4 éves és rötyögjön a göröngyökön.
Az élet göröngyös, ki lehet emelni, hogy nekem ezért szar, ilyet mindenki tud. De apa csak egyszer az ember és egyszer lehet az. Most én is az vagyok és mégis kötelességem egyszerre 8 évesnek és 2 évesnek lennem, attól függ melyikkel vagyok. Apa vagyok, olyankor nincs mentség, hogy túlóra és pénz kell...

Ha apának szólít, akkor akként kell viselkednem.

Most nekem is jólesne egy gondviselõ, aki összefogná a lényeget és a végére a mondanivalót, de talán kitûnik a filmbõl a sehova sem tartozás. Nem az enyém de mégis ott vagyok. Menekülök ebbõl a kõrengetegbõl egy fára mászás felé, megelevenedik a gyermekkorom.

Zsuzsi malac vagyok, sivítok, nyakamat szúrjátok, ahogy lenyomod az entert.

Zsíromat.

> film <

[guga]

Idézet: Ombuccmann - Dátum: 2005. ápr. 25., hétfõ - 16:25

Banyek nekem pont õ teccik. Világos bõr, rövid sötét haj, ápolt testalkat és azok a precízen tartott ajkacskák... dugnám mint a lopott biciklit

Hja bocs, hogy nem reagáltam le a hozzászólásodat, elolvastam és megborultam a székemen :Ð általában nem szoktam lereagálni semmit, ez a topik olyan magánszám-féle, de elég hülye helyen. Még akkoriban nyitottam mikor áldatlan állapotok uralkodtak és nem volt tisztázva mit lehet s mit nem   szinte minden emberkének, aki az átlagnál többet volt jelen, volt valami hasonló karakterû, személyesebb topikja, amit olvasgattunk. Aztán páran kikoptak, elfelejtõdtek a topikokkal együtt. Én még húzom egy darabig  

Bár magam sem értem miért tûrik ezt a topikot, meg csodálkozom rajta, hogy még nincs szénné offolva. De ha minden igaz nincs is hova áthelyezni, max. bezárni lehetne, de azt is minek :confused: 

Így aztán ha agymenésem van, akkor bemásolom ide is, amíg megvan a topik.

Na ennyi, ezt már rég leakartam írni.

[qnadam]

off: ha ez nem egy fórumban lenne, akkor blognak hívnák és sztem elég nagy olvasottságnak örvendene

[csigaasszony]

Na szevasz!

Itt Csigáné, aki ezuton jelzi kedves barátod él és virul. Jól van és olyan amilyen, az az olyan nagyjából mint volt. Jelenleg van 2 lánya és 4 fia. A lekisebb ma 8 hetes és lányból van, miként a legnagyobb is a maradék köztes anyag van fiuból. Mindenki jól van és jólesik olvasni a régmult idökrQl...Na csá mert ordit a kishölgy...

[guga]

Figyelmezz Apámra!

Fõleg a tekintetét. Húzza a hálót, bár még nem látja mit fogott vagy üres a háló, ám a tekintete derûs. Bizakodik, mert már fogott, volt már hal a hálójában. Ezért is meríti be a hálóját újra és újra, a remény meg nem szégyenít. Valaki mindig ott áll mellette, de nem halász, csak nézi, hogy mi a fogás. Ha van egy nagyobb, akkor sem biztos, hogy örül, de jó látni egy nagy fogást, van mirõl beszélni másnak. Mert az öregemnek volt egy nagy fogása. Ha nincs fogás, akkor sem elkeseredik, hanem a hitetlenségét látja benne igazolni, na ugye én megmondtam, zavaros a víz, nincs mit ilyenkor fogni, kár az idõért, áá hádd el mán.
Egyedül csak a halász érdeme, a halász nem adja fel. Tudja, hogy már volt fogás, hisz benne, hogy akad még nagy hal a hálóban, amelyik akkorát ránt és csapja a vizet, megizzasztja homlokát, csatakosra vizezte a lábszárát, de megvan.
Tele a szák, nem is dicsekszik vele senkinek, Otthon megpucolja, felszeleteli és le fagyasztja. Másnap a munkahelyén azért bevasalja az érdemeit egy kávészünetben, bazmeg akkorát csapott még most is fáj a kezem.
Vannak idõszakok, amikor az apró hal dívik, napokig csak kevés a fogás, épp csak ficánkol, de levesbe, sütni megteszi. Lefagyasztásra már nem marad, elfogy még mielõtt igazából megízlelte volna. A pirospaprikás lisztben forgatott Kárász a kedvence. Persze, mint mindenki más, Õ is a nagyvadakról álmodozik, hogy egyszer szétszakítja a hálót és félórákig küzd vele, hogy partra kerülhessen.
Most, hogy együtt voltam vele egy napot, este elmentünk és húzta a hálót rendületlenül. Fogás semmi, közepe táján egy keszeg, ami hármónkra sem lett volna elég, mert a fiam is ott volt, bár sürgetett, hogy menjünk.

Visszaengedte fater azt az egy halat, de az illúzió kedvéért, amíg halászott szákba rakta, csak a fogás élménye miatt. A végén odaadta a fiamnak, hogy engedje vissza, ugrándozva és áhítattal dobta a vízbe és felkiáltott, amikor látta hogy csapott egyet és elmerült, majd megfodrozta még a  vizet és a  sodrással együtt eltûnt a vízben, csak a sodrás maradt, ahogy végtelenül és feltartózhatatlanul hömpölygött. Csak apám tudta, hogy hiába a fiam pillanatnyi öröme, az igazi fogás elmaradt. Ami nem azt jelentette, hogy többet nem fog halászni, most nem is a fogáson volt a hangsúly, hanem az együttléten, amíg hangosan kacagtunk és a sivalkodásunkkal felvertük az esti csendet és néhányan titkon irigyelve,  bosszúsan néztek az ablakok mögül.
Menet közben a halászatról megfeledkezve emlegettünk közös élményeket és a könnyünket folyatva a térdünket csapkodtuk, a szemlélõdõ, aki apám halászatát kísérte figyelemmel értetlenkedett. Érthetõ hisz idegen volt köztünk.
Ha megnézed Apám arcát, akkor láthatod, hogy hiába nem látja a háló tartalmát, de mégis ott egy reménykedõ negyed mosoly az arcán, egy kiégett hit, amely pengeélen táncol. Tudja, hogy nem, de reméli mégis igen, talán.
Ez nem hit, ez a tudás folytogatása egy félig reménytelennel.
Tudja, hogy nem fog fogni, de reméli, hogy igen.
Persze az igazi hite a halászatban nem azon alapszik, hogy feltétlen bizalom, hogy minden nap tele szákkal és háromkilós pontyokkal tér meg otthonába, hanem a tapasztalatára hagyatkozva inkább vagy az úgysem lesz semmire, vagy a valami kevésre alapoz.
Ezért ha néha napján a sok úgysem lesz semmi vagy valami kevéske után beüt egy nagyobb hal, akkor véletlen, ritkaságként kezeli.
Pedig ha a saját hite nem hagyná cserben, akkor minden nap megvalósíthatná az álmát.
Ha megoldottál egy problémát, akkor te problémamegoldó vagy.
Nekünk is van egy problémánk, ami, akár lehet a te problémád.
Ha meg tudod oldani, akkor közénk tartozol. Ha nem, akkor problémás alkat vagy, aki megoldásra vár.
Csüggedned nem kell, hisz mi a probléma megoldás mesterei vagyunk, ne problémázz! Így is úgy is közénk tartozol! Ha problémád van megoldjuk, ha problémamegoldó vagy azt is megoldjuk. A lényeg a probléma, rendeld alá magad. Akár szenvedõje, akár megoldója vagy, az alárendeltség tudomásul vétele fontos, nem te vagy a középpontban, ezért mûködik, mert kiszolgálod.


Ez neked problémát okoz?
Old meg!
Érted! Öreg+ :DDD

A háló zsinórján csomók vannak, hogy legyen mibe kapaszkodni. Ha a zsinór sima lenne, akkor a nagy teher alatt megcsúszna a keze és megégetné, ezért, hogy bírja a terhet csomókra van szükség. Bizonyos, hogy minden csomó megemelése bizonyos fájdalmakkal jár, ettõl érdessé válik a kéz, úgymond bütykössé. Akár a puha, sima kéz, amelyet megpróbáltatás nem és a legenyhébb nehézségre is  bababõr mintájára reagál. A bütykök és az érdes tenyér kell a halászathoz, mert ha csak szemléled és nem tied a halász öröme és szomorúsága, akkor csak az értetlen tekintet marad. Menet közben a halászatról megfeledkezve emlegettünk közös élményeket és a könnyünket folyatva a térdünket csapkodtuk, a szemlélõdõ, aki apám halászatát kísérte figyelemmel értetlenkedett. Érthetõ hisz idegen volt köztünk.
Az egyik ruhája a háló húzásától gyûrõdik, a másiké a karba tett kéztõl. Amelyik nem húz csak drukkol, az nem igazán örül és nem igazán kesereg, már mondtam, csak legyen mirõl beszélni.
Beszélni könnyebb, az nem jár tettekkel csak gondolatokkal, gondolatban mindent lehet.

Aki nézelõdik az elvesztheti a hitét valóban és csak a mások fogásán van valami fél öröme, amit érdemes megemlíteni ha a tettek helyett a beszédre kerül a sor.
Mostanában mindent lehet, régebben nem volt szabad beszélni, de megtették.

Mindkettõ a hálót figyeli, egyik sem a másikat, sõt ketten sem egymást. Ugyanazt nézik mindketten, a fogást, a háló azonban csak egy kezében van, hiába a másik próbálja befolyásolni, hogy így húzd, az érdes tenyér és a bütykök a mérvadó, nem a sok beszéd.
Sok beszédnek sok az alja, mondja a Biblia, sok gondolkodásnak értelem a vége és az értelem ellensége a kegyelemnek. Tudom!!!

Kegyelem...!