Idézet: jrpryv - Dátum: 2004. nov. 23., kedd - 10:47
Jópárszor átgondoltam és nemsikerült felfedeznem benn a logikai hibákat (hacsak nem arra gondolsz, amit már megtárgyaltunk pár hozzászólással ezelött).

Akkor elmondanám, mire gondolok.
Senki nem állította explicite, hogy az intelligencia és a szókincs között összefüggés volna, már csak azért sem tehette, mert az intelligencia nem egyenlő a műveltséggel, s ez utóbbi
talán valamennyire mégis összefüggésben van a szókinccsel, de csak úgy, hogy a műveltség egyfajta szókincset ad.
Logikailag hibás az az érvelésed, hogy a tanárok - elmondásod szerint bár szellemi foglalkozásúak és értelmiségiek - mégis kisebb szókinccsel rendelkeznek (ezt te állítottad és itt a logikai hiba). Pedig itt csak arról van szó, hogy amikor ők kisebb szókinccsel rendelkezőkkel kommunikálnak, akkor nem használnak annyit a tényleges szókincsből, hasonlóan ahhoz, hogy az emberek szinte minden másik emberrel, akivel beszélnek, más-más szókészletet használnak - és mindez, amit most leírtam, az a
stílus (vagy nyelvtanilag a stílusszint).
A másik logikai buktató, amibe beleestél szerintem, az a "sok olyat ismerek, aki..." típusú érvelés, mert bár sokszor megengedhető a használata, de csak óvatosan. Másfelől egy későbbi hozzászólásodban valami olyat írsz példaként, hogy ismersz olyan diplomásokat, akiket a stílusuk alapján "utcai árushoz" hasonlítasz. Nem írod ki egyértelműen, de én úgy értelmezem ezt, mintha valamifajta ellentmondás lenne a kettő között, ti. hogy létezik az, hogy valaki diplomás létére olyan stílussal rendelkezik, mint... Visszatérő érvelés ez, de szerintem alapvetően hibás.
Végül a szavak alkalmatlanságáról írt véleményedet sem tartom helytállónak. A szavak nagyon is alkalmasak a mély gondolatok és érzések kifejezésére, és abban van a szépségük - megint csak szerintem - hogy nem kizárólag a költő/író gondolatait/érzéseit közvetíti, hanem az olvasóét is, tehát sokkal összetettebb hatás képes elérni. Később írsz a szavakkal való festésről. Igen, pont erről van szó! A vásznon festő is, ha nem talál megfelelő színt a pelattáján, színeket kezd keverni a meglévőkből, és ennek révén új színt hoz létre, ami megfelel az elképzelésének és annak a hatásnak, amit el szeretne érni. A festészetnél és a többi képzőművészetnél még inkább rá van "utalva" az alkotó a megfigyelőre, mivel ott még szavakat sem használhat, hanem a befogadó látását, amit sokan a legobjektívebb érzékszervnek hisznek, pedig ez koránt sincs így. Úgyhogy ilyesformán a szavak alkalmasabbak volnának a pontos, konkrét dolgok kifejezésére, azonban a művészetben mégsem ez a szerepük.