Idézet: *Macika* - Dátum: 2005. máj. 13., péntek - 1:12
Jól érzed.
Azért akarom a motorost kikiáltani egyedüli bűnösnek, mert a gyalogos joggal érezhette azt, hogy megtett mindent az áthaladás biztonsága érdekében (azért tegyük a szívünkre a kezünket, ki az, aki SOHA nem szaladt még át úgy tilos helyen úttesten, hogy meggyőződött arról, hogy belátható távolságon belül nem jön egyik irányból sem jármű, tehát biztonságosnak ítélte meg az áthaladást).
Lakott területen egyszerűen nem lehet (és nem is kell, hogy lehessen!) 180-nal közlekedő "repülő testekre" számítani! Aki így közlekedik, az egy potenciális gyilkos.
Egyébként ha a motoros előtt nem egy puhatestű, hanem egy teherautóról véletlenül leesett keményebb doboz jelent volna meg hirtelen a 180-as tempónál, akkor egyedül halt volna meg. Ha nem is jobb, de igazságosabb lett volna.
Kicsit megint elkanyarodtunk arra, mint a miniszteri autó kontra balra kanyarodó Trabant, vagy a pár hete a viharsarokban a sort végigelőző Bömös kontra Ford minősítése, hogy balra kanyarodás előtt a tükörbe kellett volna nézni és talán még ma is élnének.
Én azt szeretném, hogy normálisan lehessen élni az életet, ne kelljen mindenben a legrosszabbra felkészülni!
Ha kilépek az utcára, ne kelljen szabálytalanul élőkre, szabálytalanul közlekedőkre, az én jogaimra sz*rókra számítanom, és ne kelljen élből védekezve léteznem. Mert az ENGEM zavar. Érdekel ez valakit?
Csak egyeseknek vannak jogai? Nekem csak a kötelességeim van a mások jogaikat kiszolgálni? Úgy látszik, ma, mifelénk igen.
Fussunk neki mégegyszer, kicsit másképp.
Vegyük azt az időpillanatot, mikor elüti a motoros a gyalogost.
Motor, előtte gyalogos. Az úttest valamelyik sávjában vannak.
És itt jön be a bibi. A motoros szabályosan tarózkodik az úttest azon pontján, viszont a gyalogos hót illegál. Ott sem kéne lennie, mert ha szabálytisztelő (azaz neked sem kéne arra számítanod, h így meglep az utcán), akkor elbattyog a legközelebbi alujáróig ill. lámpás zebráig.
Az a baj, h a gyalogost felmented, pedig ő pont ugyanabba a táborba tartozik (szabálytalankodók), mint a motoros. Ismered a viccet:
- Kisasszony, feljönne velem 10 millió forintért a lakásomra?
A hölgy rövid gondolkodás után:
- Fel.
- És tízezerért?
- Nade minek néz maga engem ?!
- Azt, h ön micsoda, már az elején tisztáztuk, most már csak az árban egyezkedünk.
Azon el lehet gondolkodni, ebben a motoros+gyalogos esetben melyik fél volt a felelőtlen
ebb, ki kockáztatott többet, de ettől még a kevésbe felelőtlen nem válik ártatlanná (azaz szabályossá) az én szememben.
Te szoktad állandóan mondogatni, h nah, ez sem kötötte be magát.
Arra is csak azt tudom mondani, h ÍJ. Nem vette a fáradtságot, h a saját magának biztosítható védelmet megadja magának. Ugyanígy nem vette a fáradtságot ez a gyalogos sem, h a kijelölt átkelőhelyen keresztezze az úttestet. Te sem siratod meg, aki pusztán azért szenved súlyos fejsérülést, mert nem kötötte be magát.
upd: mert ha a te gondolatmeneted csavarnám át biztonsági övre, akkor szegény anyósüléses ember nem számíthatott arra induláskor, h később egy bazinagyot karamboloznak és amikor már látszott a baj, már késő volt.
Szerkesztette: fram 2005. 05. 13. 01:41 -kor