Már jó rég írtam.
A spirot abbahagytam, nem tudom van e köze hozzá de elkaptam valami nyavoját (lehet azt amit a tévében mutatnak hogy terjet a korházakban). De inkább azért hagytam abba mert leállt a fogyásom valószínű hogy a kellet volna aerob is

, de a nem volt rá lehetőségem , kint meg hideg van(nem hiába diétáznak nyár körül

). Télen amúgy sem mozgok sokat, a szedését a b.b kúra alapján csináltam(sajnos) direkt próbáltam ezt mert mindenki folyamatosan szedi de közbe meg irkálják hogy jobb a 2 nap szedés 2 nap szünet. Na gondoltam kiprobálom de nem tűnik jónak(ha folyamatost is próbálom kiderül). A b.b.hun lévö kúra is gyenge

, vagy keményebb diétához való.
Elég keveset szedtem be kb. 70 szemet úgy 6 Kg-ot fogytam szerintem mind zsírból mivel most is egyre emelem a súlyokat és már diéta előttihez képest is erősebb vagyok. Bár elöte csak fekvenyomás csúcsot néztem az 115 kg volt de nem próbáltam azóta hogy mi menne most.
Mellékhatás nem nagyon volt, az étvágy elnyomás valóban magas

, 5 szemen voltam a betegség beálltakor. Legközelebb jobb lesz, azért rendesen látszik a hatása.
Most viszont tömegelni kellene egy pár honapig.
Egy kérdés, ismeri valaki az andriolt, vagy olyat, aki használt (lehetöleg nem erős szteroidokkal együtt, hanem magába)?
Nem tudom érdemes-e venni mindenesetre nem nagyon van mellékhatása, ami miatt gondolkozok rajta, de izmot is gyengén növel a b.b-es leírás szerint, de nekem a mellékhatás fontos hogy kicsi legyen.
Talán keratin mellé jó lenne egy kis plusznak.
Az extremefites cuccok közül akartam valami jobbat de rohadt drágák, és már megint kellet w.p. meg vitamin, ami egyből 23e volt

.
Az andriol kúra 13e lenne + ha mehet mellé keratin(most mát tényleg minőségi) az +10-13e min.
Vagy gyűjtsek az extremefites kúrák közül valamire?
Valamivel muszáj jobban nőni hogy jobb kedvel edzek. Motanába nagyon nehezen burranak az izmok

, talán mig a diéta hatása tart.
Abit KV8pro 3rd eye / 3000+ athlon64 / Thermaltake silent tower 4in1 / 2x512 Mb corsair 4000PT / His Excalibur X800XT PE Iceq II / Maxtor 80 Gb 7200/8Mb / Sb live 5.1 /Logitech Z-2300 2.1 200W / Samsung combo / Pioneer 108 / Thermaltake VM3000A / 480W Thermaltake táp / Samsung 957MB