Keveredés, na az van.
A cégek pénzt terveznek keresni. Ha az online zeneeladások alakulását megnézed, látszik, hogy működik, sőt sokkal zsírosabbat kaszálnak rajta a kiadók, mivel terjesztési költségeik gyakorlatilag nincsenek. Ugyanez áll a mostanában felszálló online játékokra is: kulcsszó ma az MMORPG.
Lehet, hogy én vagyok eltévedve, de ha csak nem hardveres jogosultságkezelésről beszélsz, amely még csak inaktív jelen, azaz jövő az x86-os processzorokban is, akkor ez tudtommal kizárólag a szoftver, oprendszer feladata, a processek jogosultságának kezelése.
Amennyire én látom, a Sony és a MSFT köszönik szépen, jól ismerik az üzleti modelljüket, amely már kb. két évtizede működik. A platformok zártak, ellenőrzöttek maradnak. Maguktól miért nyílnának meg?

A vállalatok miért nyitnák meg?
A PC biza drágább, mind az áruházak polcain, mind a gyárakban. Egy PS3 legyártása a Merrill Lynch becslése szerint 500 dollár alatt marad, amely összeg természetesen rohamosan csökken, ahogyan felfut a volumen, telik az idő (tanulás), majd gyártástechnológiát lépnek jövő év végén, tehát az árcsökkentések a gyártási költségek által lehetővé tett mozgástér növekedését is jelzik. Fix hardver, nagy sorozatban, csúcstechnológiával termelve.
Olcsóbb a konzol azért is, mert az erőforrásokat magasabb kihasználtsággal üzemelhetnek hardveres és szofteveres okok miatt, így ugyanazt a végeredményt jóval szerényebb hardverből is képesek produkálni. Megkockáztatom, hogy olcsóbb konzolra fejleszteni is, legalábbis ugyanolyan kaliberű játékokat.
A Nintendo esete egyszerű: nagyjából úgy van, ahogy leírod, csak a mozgatórugók másmilyenek. A Nintendo nem jószántából döntött az olcsóbb hardver, olcsóbb, egyszerűbb, intuitívabb játékok mellett, és a funkcióbeli bővítések ellen, hanem kényszerből, ugyanis pénzzel nem bírja a Sonyval és a MSFT-tal való versenyfutást. A MSFT eddig 4 milliárdot süllyesztett el a konzoliparban, és a következő 1-2 év is még termel talán 1-2 milliárd veszteséget, ahogyan a Sonynak is, majd értékelhető eredményeket és ROI-t az életciklus végére produkál. Ezt megfinanszírozni a Nintendo nem tudja, ezért rést keres magának, ahol meghúzhatja magát. Ez már látszott a GameCube-bal is, látszik a GameBoyokon is, ha összevetjük a PSP-vel. Igaz, itt a Nintendo, mint ősi versenyző tartja magát az új belépő Sony ellen, legalábbis kiegyenlítettnek tűnik a küzdelem még egy ideig.