MISTRAL, Garancia??!, Mistral vállalt garanciáiról!
#411
Elküldve: 2005. 08. 25. 19:44
Ezek után számomra a tanulság toábbra is az, hogy mindent ki kell próbálni a boltban és csak akkor megvenni ha abban/azokban a konfigurációkban működik, amiben használni szeretnénk. (Persze ezt elég nehéz és macerás néha betartani.)
A Mistrállal kapcsolatban szerintem tudomásul kell venni, hogy ők abból élnek, hogy olcsó alkatrészeket hoznak be és adnak el, egyáltalán nem érdekük, hogy ezeket visszavásárolják, a hibáikat kezeljék stb. Aki vállalja ezt a kockázatot, az vásároljon ott, aki nem, az ne.
Az egy másik kérdés, hogy hol érdemes vásárolni, mert egyáltalán nem vagyok benne biztos, hogy egy drágább bolt jobban kiszolgálja a vevőket, egyedül azt tudom, hogy a nagy hipermarketekben jól működik a visszavásárlás és a korábbi hozzászólások alapján, ha online rendel az ember, akkor 8 napig meggondolhatja magát indoklás nélül.
U.I. Mivel nekem a számítástechnika csak a hobbim tulajdonképpen úgy is felfoghatom, hogy befizettem 4500 forintot egy gyors tanfolyamra, ahol igen sok mindent megtanultam az USB-ről, a PCMCIA-ról és a PCI eszközökről, például, hogy a gépben lévő PCMCIA kártyákról hogyan lehet megmondani, hogy ki az eredeti gyártójuk (USB 2.0-ra nagyjából 4 van) és hogyan lehet az interneten egy PCMCIA USB 2.0 adapterről eldönteni, hogy milyen chipkészlet van benne (nem a leírásból). Hasonló pénzből szórakozhattam volna úgy is, hogy ugrok egyet bumpy-jumpingal, az is hasonló élmény, csak nem tart ilyen sokáig.
#412
Elküldve: 2005. 08. 25. 19:57
Idézet: mistralhungary - Dátum: 2005. aug. 25., csütörtök - 20:18
naszóval kimondhatjuk, hogy a szegénység elaljasít, keleteurópa cégei olyanok lesznek mint a vevői... az újabb boltjainkban minden másképpen megy, és ez nekünk is jobb. Néha már sírva röhögök egyesek másfél eurós mániáin.. 30 eurocentes árérzékenységén, és 20 eurós vásárlói potenciálján...
Ejj, ejj. De szép mondatok, mindent elmondanak írójukról.
Te figyelj, miért jó az neked, ha azokat sérted meg, akiken zsírosodsz? A sírva kiröhögött, nálad 20 eurot elköltő emberke is hasznot hoz, a te pénztárcádat vastagítja, nem?
Ahogy látom, Kelet-Európa (ha már jogász vagy, nem ártana mellé egy alapszintű nyelvtani tanfolyamot is bevállalni
Idézet
EZ vonatkozik a NEM HIBÁS TERMÉKEKRE. A hibás termékekere a hagyoményos ügyintézés vonatkozik.
Nem vagyok jogász, de mintha itt nem arról szólna a történet, hogy a vásárlónak nem felelt meg a cucc (mondjuk a színe, szaga, mérete antipatikus volt neki), hanem hogy a vevőt hibásan tájékoztatták a termék tulajdonságairól... A kettő nálam nem ugyan az a kategória...
#413
Elküldve: 2005. 08. 25. 20:02
Idézet: mistralhungary - Dátum: 2005. aug. 25., csütörtök - 20:06
EZ vonatkozik a NEM HIBÁS TERMÉKEKRE. A hibás termékekere a hagyoményos ügyintézés vonatkozik.
Nálam ez a gyakorlatban nem működött, mert augusztus 10-én vettem az USB kártyát és 24-én voltam a szervízbe, ez csak 14 nap, mégis az 50%-ot ajánlották fel.
Hogy a kártya hibás-e vagy nem, odáig nem jutottunk el, mert mivel 14 nap alatt sikerült oda eljutnom, hogy a két laptopból az egyiken tudta kezelni a flash memóriát, és ezt meg is mondtam a szervízben így az volt a konklúzió, hogy működik a kártya.
P.S. Egyébként ma reggel voltam egy másik Mistrál boltba és egy másik ugyan ilyen kártyát kipróbáltunk, az sem működött, tehát kimondható, hogy nem azzal a konkrét kártyával volt a baj, amelyiket megvettem. Hogy ha egy egész széria kártya nem megy csak bizonyos laptopokkal vagy csak bizonyos USB perifériákkal azt nem tudom megítélni, hogy az hibás termék-e vagy nem.
Szerkesztette: Palmtop2000 2005. 08. 25. 20:04 -kor
#414
Elküldve: 2005. 08. 25. 21:08
Idézet: mistralhungary - Dátum: 2005. aug. 25., csütörtök - 20:06
EZ vonatkozik a NEM HIBÁS TERMÉKEKRE. A hibás termékekere a hagyoményos ügyintézés vonatkozik.
A vilagert sem akarnek kotozkodni, de ha adott egy termek, melynek usermanjaban az szerepel, hogy tudja a wpa-t, ennek okan a vevo megveszi, majd pedig hazaviszi es kiderul hogy megsem tudja, akkor ti biza hibasan teljesitettetek, es a hany nap utan hany %-ert veszunk tablat szepen el lehet dugni a fiok melyere, mert az itt nem ervenyes.
Szerkesztette: asdf 2005. 08. 25. 21:09 -kor
Akár 3*-os összegbe is kerülhet egy SMS elküldése egyes újabb telefonokon!
Info, kérdőív, petíció: http://unicodesms.freeweb.hu
#415
Elküldve: 2005. 08. 25. 21:24
Idézet: asdf - Dátum: 2005. aug. 25., csütörtök - 22:08
Szia!
Nem szeretném védni a Mistrált, de magyarázd már meg nekem, hogy miért a Mistrál a hibás teljesítő?
Csak azért kérdezem, mert nem a Mistrál írta meg a felhasználói kézikönyvet, hanem a gyártó, így - szerintem - a gyártó a hibás, hiszen ő tájékoztatott félre.
Cilinder
#416
Elküldve: 2005. 08. 25. 21:43
Idézet: Cilinder - Dátum: 2005. aug. 25., csütörtök - 22:24
Nem szeretném védni a Mistrált, de magyarázd már meg nekem, hogy miért a Mistrál a hibás teljesítő?
Csak azért kérdezem, mert nem a Mistrál írta meg a felhasználói kézikönyvet, hanem a gyártó, így - szerintem - a gyártó a hibás, hiszen ő tájékoztatott félre.
Cilinder
1) Csak mistral nem akarja észrevenni, hogy miről is beszélünk mi itt, vagyishogy nem tud valamit, amit a leírása alapján tud, hanem ködösít.
2) Igazad van, a gyártó a hibás teljesítő. Viszont a vásárlónak 0 köze van a gyártóhoz. Neki ahhoz van köze, akitől vette, vagyis a kiskereskedőhöz. Majd az lefocizza a nagykerrel/gyártóval ahogy akarja, ha tudja. Az már az ő dolga.
Our shadows taller than our soul.
“It is often said that before you die your life passes before your eyes. It is in fact true. It's called living.”
#417
Elküldve: 2005. 08. 25. 21:44
Idézet: Cilinder - Dátum: 2005. aug. 25., csütörtök - 20:24
Nem szeretném védni a Mistrált, de magyarázd már meg nekem, hogy miért a Mistrál a hibás teljesítő?
Csak azért kérdezem, mert nem a Mistrál írta meg a felhasználói kézikönyvet, hanem a gyártó, így - szerintem - a gyártó a hibás, hiszen ő tájékoztatott félre.
Cilinder
Mert errol szol a szavatossag.
egyebkent mint ahogy leirtam, az igazi problemam a suttyo, rosszhiszemu, megfelemlitesre jatszo hozzaallassal volt. pfff.
#418
Elküldve: 2005. 08. 25. 21:47
Szerintem ilyenkor ugy kene mennie a dolognak, h love vissza /nem levasaroltat!/, de termeszetesen fel lehet hivni a figyelmet egy wpa-t valoban tudo termekre, a keszleten levo cuccra pedig a) etikett h wpa-t nem tud, b) vissza az egesz cucc a beszerzesi forrashoz, c) sosem venni olyat tobbet.
Akár 3*-os összegbe is kerülhet egy SMS elküldése egyes újabb telefonokon!
Info, kérdőív, petíció: http://unicodesms.freeweb.hu
#419
Elküldve: 2005. 08. 25. 21:50
Sőt, egy szebb világban a forgalmazó/eladó felelősséggel tartozik az általa forgalmazott termékért: ha az nem bír a feltüntetett tulajdonságokkal, akkor nem árulja, vagy erre felhívja a vevő figyelmét. Ha nem tudja magától (azért ez elnézhető, mert nem kevés HW kapható kishazánkban), és a hiányosságról vevőnek kell tájékoztatnia a kedves céget, akkor esetleg, netalántán az még meg is köszönheti neki, és a jövőben aszerint értékesíti az alkatrészt.
Persze - sokadszorra írom le - nem vagyok jogász.
Szerkesztette: Etele 2005. 08. 25. 21:53 -kor
#421
Elküldve: 2005. 08. 25. 22:13
.:: Fr33 YouR MinD ::.
.:: [Konfigok] ::: [Hunclickers] ::.
.:: Join the HWSW World Community-Team© ::: A HWSW UD-Team honlapja ::.
#422
Elküldve: 2005. 08. 25. 23:35
Mi csak beszélgetünk, tudod, a 20 euros lúzerek egymás között.
#423
Elküldve: 2005. 08. 26. 00:25
#424
Elküldve: 2005. 08. 26. 07:56
Pár gyöngyszem:
Idézet
Idézet
Idézet
Az utolsóhoz hozzátenném: és 1 cég hasonló "garanciaérték-érzékenységén", főleg a piaci potenciáljához mérten, azon nem röhög sírva? Gratulálok!
#425
Elküldve: 2005. 08. 26. 08:18
Köszönöm a kérdésemre adott válaszokat, ettől függetlenől fenntartom, hogy nem hibáztatható a Mistrál azért, mert egy általa árusított termék nem tudja azt a tulajdonságot, amelyet a termékhez csatolt felhasználói kézikönyv ír. Szerintem ekkora termékkínálatnál nem várható el az alapos termékísmeret, az viszont elvárható lenne, hogy legyen olyan további információ forrás, ahol az egyes termék adott tulajdonáságainak alaposan utána lehet nézni az adott üzletben (pl.: Internet - a termék Internet oldala).
És még valami:
- addig, amíg nem lesz mindkét oldalon tudatos szemléletváltás, a helyzet változatlan marad (sajnos)
Cilinder
Ui.: Egyébként ilyen alacsony összegnél csak adható a garancia, nem kötelező!
#426
Elküldve: 2005. 08. 26. 08:22
#427
Elküldve: 2005. 08. 26. 10:19
Idézet: Cilinder - Dátum: 2005. aug. 26., péntek - 9:18
Köszönöm a kérdésemre adott válaszokat, ettől függetlenől fenntartom, hogy nem hibáztatható a Mistrál azért, mert egy általa árusított termék nem tudja azt a tulajdonságot, amelyet a termékhez csatolt felhasználói kézikönyv ír. Szerintem ekkora termékkínálatnál nem várható el az alapos termékísmeret, az viszont elvárható lenne, hogy legyen olyan további információ forrás, ahol az egyes termék adott tulajdonáságainak alaposan utána lehet nézni az adott üzletben (pl.: Internet - a termék Internet oldala).
És még valami:
- addig, amíg nem lesz mindkét oldalon tudatos szemléletváltás, a helyzet változatlan marad (sajnos)
Cilinder
Ui.: Egyébként ilyen alacsony összegnél csak adható a garancia, nem kötelező!
Teljesen egyetértek.
Az, hogy a termék leírása amit ugye a gyártó ad a terméke mellé nem fedi a valóságot az nem a kereskedő hibája. Akkor lehetne a kereskedőre róni ha erről a gyártó tájékoztatja és ezt nem adja tovább a vásárlónak. Viszont ha a kereskedő is csak azt tudja ami a termék leírásában szerepel akkor miért kellene hibáztatni a kereskedőt.
Sokan nagyon el vannak tévedve hiszen a kereskedés nem arról szól, hogy tesztlabort üzemeltet és leellenőriz mindent amit a gyártó állít.
Idézet
Ebben viszont nem értek egyet azaz csak részben nem. Abban az esetben lenne az ilyen információ adás elvárható ha az adott termék gyártójának a közvetlen képviseletéről van szó. pld. a Pioneer termékeket forgalmazó közvetlen a Basys Magyarországhoz mint a Pioneer Magyarországi képviseletéhez tartozó üzletben az ember elvárja (és meg is kapja) a korrekt szakmai tájékoztatást a Pioneer készülékeivel kapcsolatban.
De egy mezei kereskedőnél ahol 1000 féle termék van ne várja el senki, hogy az üzlet részletes tájékoztatást adjon az 1000 féle gyártó 1000 féle termékéről ill. biztosítson internetes terminált ahhoz, hogy a kedves vevő azt amit otthon valamint egy internet kávézóban lekérhetne ott kérje le. Véleményem szerint az a vásárlóra tartozik, hogy a kiszemelt eszközről beszerzi e azon információkat amire szüksége van vagy vakon megvesz egy olyan terméket amit nem ismer. Mert ugye ha valamit venni szeretnénk akkor előbb az ember tájékozódik, hogy jó lesz e neki egyáltalán az a valami.
És most szakadjunk el a számítástechnikától meg a Mistral-tól és nézzünk már szét egy kicsit (nem csak idehaza). Hány olyan műszaki, ruházati, stb. üzlet van ahol az eladó odapattan az internetes terminálhoz és a kedves vevőnek megnézi a készülék, ruha, stb. gyártójánál a vevőt érdeklő információt. Vagy hány olyan üzlet van ahol internetes terminálok vannak kihelyezve, hogy a kedves vevő megnézze az üzlet által forgalmazott termékek gyártójánál a szükséges infókat.
Szóval ne essünk már át a ló túlsó felére. Ha a vásárló nem nézi meg, hogy tulajdonképpen mit is vesz és az menni fog e nála az a saját magánügye és ha azért mert vásárlás előtt nem nézte meg a gyártó oldalán a szükséges műszaki dokumentációt ill. nem kért szakirányú segítséget egy hozzá értő szakembertől nem megy neki a megvásárolt termék ne a kereskedőt hibáztassa.
Már látom, hogy a fentiek miatt ezrével fogtok megkövezni
Szóval nézzük már egy kicsit másképp ezen dolgokat és ne csak a kereskedőt hibáztassuk (persze nekik is van hibájuk de a viták elkerülhetők ha a vásárló egy kicsit tájékozódna mielőtt bármit vásárol)
#428
Elküldve: 2005. 08. 26. 10:29
Szerkesztette: Etele 2005. 08. 26. 10:39 -kor
#429
Elküldve: 2005. 08. 26. 11:19
Idézet: wpepi - Dátum: 2005. aug. 26., péntek - 11:19

Nem kövezlek meg, de azt hiszem, hogy egy kicsit félreértettél engem.
Én nem azt javasoltam, hogy minden üzlet rendelkezzen Internet terminállal, hanem azt, hogy az üzletben dolgozónak legyen lehetősége és kötelessége a termékekkel kapcsolatban felmerülő kérdésekre választ keresni akár az Internet segítségével (is).
Ott ahol a vásárló nem kap megfelelő információt a választott termékekkel kapcsolatban, hanem azt csak leveszi a polcról úgy hívják: önkiszolgáló bolt. (az más kérdés, hogy kinek mi a megfelelő információ)
Cilinder
Szerkesztette: Cilinder 2005. 08. 26. 11:22 -kor
#430
Elküldve: 2005. 08. 26. 11:38
Idézet: wpepi - Dátum: 2005. aug. 26., péntek - 11:19
Az, hogy a termék leírása amit ugye a gyártó ad a terméke mellé nem fedi a valóságot az nem a kereskedő hibája.
Ha jól látom, most arról megy a vita, hogy ha egy termék nem tudja azt ami a leírásában van, akkor ki viselje ennek a költségét.
a) a vásárló, és ha nem akarja ezt fölvállalni, keresse meg a gyártót és intézze vele az ügyet
b) a kereskedő, aki a láncban egyel közelebb van a gyártóhoz
Szerintem erre a válasz egyértelmű

Súgó
A téma zárva.