Idézet: Carmaged - Dátum: 2006. jún. 13., kedd - 11:11
Komolyra fordítva: te hinnél egy olyan médiumnak, ami két-három hónapja a túlhizlalt közigazgatásból fakadó problémákat boncolgatja és sürgeti a rendezést (leépítést), most meg hangulatkeltő cikket ír, hogy milyen rossz azoknak, akiket ők maguk is le akartak korábban építeni?
Teljesen igazad van, jogos a közigazgatás rendbetétele, meg egyébként is szíve joga a kormánynak a vezetési struktúráját úgy alakítani ahogy azt jónak látja. Csak aztán az eredmény sem maradjon el ugye. Csakhogy itt nem "csak" arról van szó, hogy szervezzük át a minisztériumokat, tili-toli a beosztásokat, vezetői megbízásokat, építsünk le valahány százalék minisztériumi dolgozót. Kész röhej arról cikkezni, hogy majd pszichológus kell a szegény szerencsétlen leépített minisztériumi dolgozóknak. Megáll az eszem, ezek azt hiszik, hogy minisztériumi munkahelyre csak úgy az utcáról veszik fel az embert?

Úgy gondolom, akinek sikerült a tudása, munkája, habitusa (meg persze kapcsolatai

) révén bejutni és valamennyire helyt állnia, annak nem lesz súlyos megrázkódtatás a munkaerőpiacon körülnéznie.
Azért ne feledjük, hogy a közszféra nem csak minisztériumi dolgozókból áll, a köztisztviselők mellett ott vannak a közalkalmazottak is, akik túlnyomórészt oktatók, pedagógusok és az ominózus idézett cikk is célzott erre (is). Ha felvetődhet valaha valahol majd probléma, akkor az a közalkalmazottak/pedagógusok nagyobb számú, tervszerű elbocsátása körül adódhat, ezt megemlíti az MNO cikke is, csak úgy látszik ezen a részén valahogy át lett siklódva.
1st: MSI P45Neo C2D-E6550 2x1Kingston-800 MSI Radeon3850-512 2x500GB Samsung+Seagate Samsung S223Q DVD CT550W Altec Lansing ATP3 Logitech MX310 2nd: Giga P35-DQ6 C2Q-Q8400@... 2x2Samsung-800 HD5750-OC Vapor-X 1GB 250GB Hitachi PIO115D CT550W 3rd: Asus TUSL2-C Tua@1333 512SD... 4th: HP 6720S